André Kertész Terem

A kiállításról szóló anyag 13.32mp-nél kezdőik és 21.22mp-ig tart

TÓTH JÓZSEF FÜLES

1939. szeptember elsején a feltüzelt németek kalandvágyból lerohanták az ártatlan Lengyelországot, Molotov elvtárs csöndes asszisztálása mellett. Imádott Szüleim, Tóth József vendéglős és Banai Mariska háztartásbeli megfelelőnek találták az időt egy csinos kis fiúgyermek legyártására. Az akciót siker koronázta. 1940. május 25.-én hangos óbégatások közepette jelentettem: Halló! Itt vagyok! A háborús évek alatt szépen cseperedtem, már három évesen fújtam a korszak nagy slágerét, hogya-szongya „Egy kis kíváncsi kacsa, egy este nem ment haza”. Jóapám is majdnem így járt 1944 telén. Ha az orosz parancsnokságon nincs egy jó szándékú magyar, aki emlékezett remek marhapörköltjére, akkor szegény valószínűleg a jó meleg Szi­bériában köt ki, egy kellemes társasutazáson. Aztán egyszer csak vége lett a csete­paténak. 1950-ben Rákosi elvtárs, népünk szeretett vezére szemet vetett Apám „Zöld lugas” vendéglőjére, és csupán emberbaráti szeretetből megszabadította az üzlet­vezetés gondjától-bajától. Majd lehetőséget keresett a velem való találkozásra és felkereste a Sopron úti általános iskolát, ahol ideiglenesen, zengő baritonom miatt az úttörőcsapat elnökévé avanzsáltam, hiszen a tényleges és hivatalos úttörőpajtásnak a maradék hangja is elment, amikor megtudta, hogy kinek a nyakába kell kötnie az úttörők selem nyakkendőjét. Én megtettem. Még fel sem nőttem megfelelő méretre, amikor már a József Attila Gimnáziumban találtam magamat, kommunista és békebeli tanárok vegyes társaságában. Boldog, felejthetetlen évek, az eufórikus 56 októberével. 18 évesen, természetesen nem láttam a jövőmet, hiszen semmi jóval nem, biztattak az „egyéb” származásom miatt. Nem illettem bele a munkásosztály harcos csapatába. Néhány sikertelen egyetemi felvétellel párhuzamosan, gyárról gyárra kamatoztattam segédmunkási adottságaimat. Aktívan építettem a szocializmust. A Gamma gyárban november 7-re a Nagy Októberi Forradalom méltó megünnepülésére, segítségem­mel akkora Lenin fejet sikerült pingálni, hogy utcahosszal megelőztük a dekorációs versenyben a szomszédos Standard gyárat a külföldi reakció bölcsőjét. Ezek után komoly biztatást kaptam Weil elvtárstól a cég mindenható személyzetisétől. Idézem: „Tóth elvtárs! Nagyon meg vagyunk magával elégedve! Ha így folytatja, itt még be­tanított munkás is lehet.” Micsoda perspektíva egy kizsákmányoló család gyermeké­nek! Közben megcsapott a fényképezés füstje, na meg a protekció is dolgozott , így rövidesen az MTI Fotónál landoltam fényképész ipari tanulóként. Sikeres szakmunkás­vizsga után, hirtelen a reklámfotó bölcsőjénél találtam magamat, nagy fényképésze­ti múlttal, konzervatív képi világgal és didaktikus megoldásokat kedvelő nagyszerű kollégák társaságában. Egy sanszom volt, hiszen gyakorlatilag semmit sem tudtam a szakmából, a karikaturista múltamból átmentett asszociációs és humorérzék kama­toztatása. Később kiderült, hogy ez nagy előnyökhöz juttatott. A magyar külkereske­delmi vállalatok propagandistái felfigyeltek a friss hangra és elhalmoztak jobbnál jobb megbízásokkal. Közben valamelyest megtanultam fényképezni, de nem eléggé. Ars poetikám hamar megszületett. ”Fényképezés közben a legjobban a fényképezőgép zavar.” Ez ma fokozottan érvényes. 2000-ig több száz kereskedelmi plakát, pros­pektus és naptár bizonyítja elkövetett bűneimet, melyek nemzeti gyűjteményeinkben várják feltámadásukat. 2000-ben a könyvkészítés Ámorának nyila eltalált. Ebből a szerelemből születtek alábbi műveim: Magyar Fényképészek Arcképcsarnoka, Füles mester képeskönyve, Füles mester mosolyalbuma, Középkori magyar templomos könyv, Zsinagógák Magyarországon, Füles mester panoptikuma, A hegedű mosolya, Petőfi fényképezőgéppel, Múltunk hídjai, 100 vers 100 kép.

A szerelem tart. Köszönöm jól vagyok.

fotó: Kassay Róbert