Cseh Gabriella – Gyenis Tibor – Illés Barna – Kemenesi Zsuzsanna – Kerekes Gábor – Korniss Péter – Molnár Zoltán – Soltész István – Telek Balázs „A tájak azonos nyelven beszélnek” Franciaország, La Gacilly, Bretagne http://www.festivalphoto-lagacilly.com/ Megtekinthető: 2005. 05. 27. - 06. 12.
A kiállítás Cseh Gabriella · Gyenis Tibor · Illés Barna · Kemenesi Zsuzsanna Kerekes Gábor · Korniss Péter · Molnár Zoltán · Soltész István · Telek Balázs

fotó: Csizek Gabriella

Ha „A tájak azonos nyelven beszélnek” *, a fotográfusok nem. Akárha ugyanarról szólhatnak, mégis mindegyikük mást és máshogyan mond el.
Ők azok, akik észrevesznek, elgondolnak, fontosnak találnak, és ők, akik e folyamat eredményét fényképekben szeretnék megmutatni másoknak is. Most éppen a tájról.
Mindegyikük saját látásmódjának megfelelően választ a különböző kifejezésmódok közül. Úgy beszél róla, hogy miközben megmutatja, megtudhatunk valamit arról, mit érez, mit gondol, mit keresett vagy akár lelt is meg benne.
A többféle stílusú alkotó műveinek együttes bemutatása, pedig mindig létrehoz egy különös, új minőséget, ami kizárólag ebben az együtthatásban él, a különböző megközelítések kiegészítik, gazdagítják egymás jelentéseit.

Kerekes Gábor a tudomány objektivitását és az emberi szellem ismeretlen iránti kíváncsiságából fakadó intuitív vizsgálódási módszerét ötvözve egy természettudományi pontosságú kísérlet, részeseivé teszi képei nézőit és megajándékozza őket e kaland minden izgalmával. Telek Balázs képeinek titka, a mértani, geometriai alaptörvények folyamatos újravizsgálásával felépített természetes, emberléptékű világ, ahol a részek még összerakhatóak a teljes egésszé.
Korniss Péter a tájjal még együtt élő, lélegző, a táj nyelvét még értő és beszélő emberek világába kalauzol, oda, ahol az otthonhoz tartozott még minden, ami nem a szomszéd falu volt, a természet, a táj részeként magukra tekintő emberek világába.
Önmagát, mint a természet, a táj részét bemutató művész Gyenis Tibor, mindezt már megépíti, mert az előbb említett egységet már nem találja meg az őt körülvevő világban. Ezt a hiányt műveiben direkt módon pótolja, így adva alapot az újragondolásra.
Soltész István rejtőző jelenlétében, a tájban mintegy a természet részeként létező mesterséges tárgyak kapcsolatait mutatja meg, hogy létezhet egymás mellett élése e kettőnek harmóniában is.
Aztán, aki szerencsés, otthon érezheti magát Kemenesi Zsuzsanna itt, e valóságos világban meglelt varázsvidékein és ennek nyomán megkeresheti saját Infranéziá-ját, persze csak, ha kedve engedi. Cseh Gabriella gyönyörű kompozíciójú, gyakran nagy távolságokat befogó képein minden természeti elemmel olyan bensőséges viszonyt alakíthatunk ki, mint amilyen az övé.
Molnár Zoltán dokumentum fotográfiáit nézve pedig, részesei lehetünk olyan megörökített pillanatoknak, amelyekről tudjuk hogy a történések folyamatában léteznek, de bezárva a képkockába zárva majdnem a hihetetlenség határiig érnek.
A táj lehet meditáció tárgya, mint Illés Barna csendes szemlélődést igénylő, grafittal színezett, a sötét árnyalatok közé rejtett gazdagságú tájképeinek sorozata.

És még mi minden. Hisz a táj sosem egyvalami, mindig több. Összessége erdőknek, síkságoknak, hegyeknek, tengereknek, a horizont vonalának, az ég ívének vagy az apró részletek jelenlétének a távlatokban. És még mindannak, amit szeretnénk meglelni benne, megélni vele.

A kiválasztott magyar művészek szinte a világ minden tájékáról, ismert és kevésbé ismert szegletéből mutatják meg nemcsak a külső, hanem belső, saját tájaikat. S ez bárhol is vannak, mindig képes párbeszédre a valóságban lévővel.
Reméljük ez a dialógus folytatódik, azokkal, akik megnézik e katalógust vagy a kiállítást.

Csizek Gabriella
Kurátor
Mai Manó Ház

* Wim Wenders: Lisszaboni történet német-portugál filmdráma, 1994.