Székács Vera Márquez nyomában Fotókiállítás a XIV. Nemzetközi Könyvfesztiválon Megtekinthető: 2007. április 12-15. Budapesti Kongresszusi Központ, Bartók terem, 1124. Bp. Jagelló u. 1.

Gabriel Garcia Márquez, Nobel-díjas kolumbiai író, autentikus közvetítője Magyarországon Székács Vera. Munkája során felkutatta és megörökítette Márquez műveinek lehetséges helyszíneit. Az idei Nemzetközi Könyvfesztiválon ezekbol a fotókból válogatott és rendezett kiállítást a Magyar Fotográfusok Háza, a Mai Manó Ház.

Gabriel Garcia Márquez nyomában - Székács Vera fotói

Pontosan hét évvel ezelőtt, 1997-ben az európai tél hónapjait Cartagena de Indieas pokoli hőségében töltöttem, Gabriel Garcia Márquezre várva. De nem érkezett meg. Mialatt vártam rá, befejeztem az Egy emberrablás története fordítását, nyolc hónappal azután, hogy ő maga ugyancsak Cartagenában befejezte a művet.

A könyv fordításának nehéz és lelkileg is megviselő munkája közben pihenésként az óvárosban kóboroltam, két hónapon át, mert már hosszú évek óta, amióta az író két Cartagenában játszódó regényét, a Szerelem kolera idejént és A szerelemről és más démonokrólt lefordítottam, izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet ezeknek a történeteknek az eredeti helyszíne. Milyen lehet az Édességek Árkádja meg az Írnokok árkádja, ha léteznek egyáltalán. Valóban van-e a régi városfalakon belül egy olyan tér, ahol egy költő szobra áll, és mandulafák veszik körül? Mert ha van, akkor talán Fermina Daza leánykori házát is megtalálom, és akkor követhetem a lépteit a székesegyház felé. És melyek voltak Sierva Maria tizenkét évének utolsó utcái? Okvetlenül meg kell néznem mindegyiket, mielőtt elutazom Cartagenából.

Tágra nyitott szemmel bolyogtam a városban, hogy felfedezzem azokat a részleteket, amelyeken feltehetően Gabriel García Marquez szeme is megakadt, azokat a házakat, utcákat és tereket, amelyek inspirálhatták őt, és aztán vagy csak leírta őket úgy, ahogy vannak, vagy megalkotta a részletek szintézisét. Elképedve tapasztaltam, hogy sok minden megvan, amit leír, jóval több, mint amennyit gondoltam volna. Fermina Daza házát is megtaláltam, és nem lehet más, csak az.

Az embereket is figyeltem, abban a reményben, hogy láthatom Leona Cassiani félelmetes Nap-mosolyát vagy azt, ahogy Florentino Ariza, a magányos vadász oson az utcán . Mert regényalakjai most is ott nyüzsögnek az Édességek Árkádja alatt, és meg sem érinti őket a cukros mázak fölött összetömörült légyfelhők kavargása. Kasztíliai fehér viszont nem volt egy szál se, de ha voltak is, elrejtőztek a szemem elől. Az óváros virágos utcáinak emberforgatagában csak a tejeskávé legkülönbözőbb árnyalatait láttam, meg néhány kísértetet.

Nem vagyok fotós, még fényképezőgépem se volt. De erre az utazásra kölcsönkértem egyet, és sok felvételt készítettem ezekről a helyekről és emberekről a magam örömére meg azért, hogy megmutassam őket Gabriel García Marquez rajongóinak, elsősorban a magyaroknak, hogy lássák ezeket a távoli patiókat, ahol trópusi páfrányok nőnek, de köztük a mi muskátlink is ott virít.

Székács Vera

(A fenti szöveg Székács Vera 2004-ben, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett kiállításához született.)