Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Korábbi kiállítások
Külső helyszín

Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár

Anders Petersen

Belső Világok
A kiállítás megtekinthető a Mai Manó Ház harmadik emeletén
Megtekinthető: 2007. augusztus 01-26.

  sajtóanyag letöltése
Anders Petersen: Belső világok · Anders Petersen

 


Anders Petersen: Belső világok

A kortárs európai fotográfia egyik meghatározó személyiségének munkáiból mutat be válogatást a Mai Manó Ház, első ízben a nyáron zárva tartó Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár kiállítási célra átalakított helyiségeiben.

A svéd Anders Petersen az, aki miatt tudjuk, létezett Hamburgban egy bár, a neve Café Lehmitz. A 60-as évek végének ott zajló mindennapjait örökítette meg, három éven keresztül, soha nem feledhető módon, kultikus helyszínné téve azt. A későbbiek során több, hosszú ideig tartó fotósorozatot is készített: öregek otthonában, börtönökben, pszichiátriai intézetekben. Christer Stromholf tanítványaként kezdte pályáját, amelyet élete meghatározó szakaszának tekint.
Alkotói módszerét jellemzi, hogy a másik ember megismerése, különösségének megértése, szinte fontosabb számára, mint maga az elkészült fotográfia, azaz közös történetük képi megvalósulása. Feketébe sűríti az árnyalatokat, megmutatja a fény gyakran jelenlét nélküli, mégis meghatározó ottlétét.
Azonos képeivel - mintha, mind önarcképek lennének -bár különböző embereket, szituációkat, csendéleteket mutat meg nézőinek. Megközelítése nélkülözi a távolságot - nem dokumentálja a történéseket - találkozásokat örökít meg, emberi sorsokban mutatja meg önmagát is. Soha nem mond ítéletet, hanem megosztja velünk, amit és ahogyan lát, azaz mindazt, amit a létezés jelent számára. Együtt él mindazokkal, akiknek arcával, magányával, fájdalmával jeleníti meg a világ, számára való érvényességét. Intim pillanatok, érzelmek részeseivé tesz bennünket határtalan érzékenységgel ábrázolt helyzetekben és tekintetek révén. Erős sugárzású művei azt az egészet oldják magukba, ami az ő világát jellemzi. Azt, ahol semmi sincs vágy nélkül, minden megfoghatatlan, különös és az ismeretlenbe csábító.

Csak a kiválasztottak tudják ezt megosztani művekben, még ha sokan érzünk is ugyanígy.

Csizek Gabriella

fotó: Bánkuti András

fotó: Kassay Róbert

 

 

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum