FOTÓképREGÉNY

A kiállítás ingyenesen megtekinthető:

2018. október 24. - 2019. január 20.

Kedd - vasárnap 12 és 19 óra között.

Hétfőn és ünnepnapokon zárva.

Kurátorok: Pál Gyöngyi, Pecsics Mária

A kiállítás a Magyar Fotóművészek Szövetsége által szervezett Fotóhónap2018 fesztivál keretén belül valósul meg

A fotóképregény válogatással egy olyan műfaj történetébe szeretnénk betekintést nyújtani, amely kicsit megkésve – de az európai trendeket szorosan követve – jelent meg Magyarországon a 60-as években, majd a rendszerváltást követően szinte teljesen feledésbe merült. Egy olyan fiatal műfajról van szó, amelynek még az elnevezése sem rögzült végérvényesen; a magyar nyelvben a „fotóregény”, „fényképregény” verziók is felbukkannak, míg az angolban egyaránt megjelenik a „photonovel”, „photo comics” vagy az olaszból átvett „fumetti” elnevezés. Kutatás sem jelent meg még a témában magyarul, így a kiállítás egyben a további tanulmányok megalapozása is kíván lenni. Ebből a célból tettünk közzé egy adatbázist, az eddigi kutatásaink eredményét, amely saját telefonon akár haza is vihető. A kiállításon bemutatott képtörténeteket a populáris kultúra magazinokban fellelhető termékeiből, valamint ennek a formajegyeit átvevő, formabontó fotóművészeti alkotásokból válogattuk. A kiállításon bemutatott fotóképregények, különböző művészeti ágak (mozgókép, fotográfia, szobrászat, festészet, irodalom) felől közelítő művészek munkái, akik különböző módokon, különböző célból nyúltak ehhez a műfajhoz. Ami közös bennük, az a narrációs igény, illetve az, hogy nem kérdőjelezik meg a fotóképregény közkeletűen lenézett, sablonos, populáris, szerelmi történetek szinonimájaként számon tartott műfaját. Inkább játszanak vele, a lehető legtermészetesebb módon, és ez által nemzetközi összehasonlításban is kuriózumnak számítanak.

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
ZÓRÁD ERNŐ: EMIL ÉS A DETEKTÍVEK Erich Kästner regényéből írta: Gaál Ferenc, rajzolta Zorád Ernő Pajtás, 1970. XXV. évf. 18–26. szám (9 rész)
IM – 1989 XXV. évf. 12. sz Házibuli 1. rész 53. 57.old forrás: Arcanum Digitális Tudománytár (ADT)
Jovánovics György: Liza Wiathruck: Holos Graphos, 1976. 45 – Felszabadulás. „Terhes vagyok”
Jovánovics György: Liza Wiathruck: Holos Graphos, 1976. 44 – A képvákuum szívó hatása
Bütyök tiszta munkája KIRAKAT, 1 1957.4.sz.
Az ékköves gyűrű KIRAKAT, 1 1957.2.sz.
Géczi János – Molnár László: Fotóregény, 1980. Művészetek Háza, Veszprém, 2018. 90. o.
Géczi János – Molnár László: Fotóregény, 1980. Művészetek Háza, Veszprém, 2018. 39. o.
Birkás Ákos, Pécsi füzet, 1981 ápr. könyv formában: Fényképészeti Lapok hasonmás kiadása, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2010.
KÉPES ÚJSÁG – 1971. XII. évf. 21. sz. 24-25. o. A méhész története 17. rész
KÉPES ÚJSÁG – 1971. XII. évf. 21. sz. 24-25. o. A méhész története 17. rész
KÉPES ÚJSÁG – 1972. XIII. évf. 18. sz. 13.o. Erdei Rómeó 8. rész.
KÉPES ÚJSÁG – 1972. XIII. évf. 26. sz. 13. o. Erdei Rómeó 16. rész.
Bereményi Géza – Vető János: Antoine és Desiré – Fényképregény az 1970-es évekből. Corvina kiadó, Budapest, 2017. 113. o.
Bereményi Géza – Vető János: Antoine és Desiré – Fényképregény az 1970-es évekből. Corvina kiadó, Budapest, 2017. 123. o.
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A hírlevél feliratkozással elfogadom a Magyar Fotográfusok Háza Nonprofit Kft. adatkezelési szabályzatában foglaltakat és beleegyezem az itt megadott személyes adataim, a hivatkozott dokumentumban foglaltak szerinti tárolásához és kezeléséhez.
No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház