Claudia Fuggetti (1993) olasz fotográfus munkáiban következetesen vizsgálja a természet, a technológia és az emberi érzékelés kapcsolatát. Alkotásai gyakran vizuális naplóként is értelmezhetők, amelyekben emberek és helyek rejtett történetei tárulnak fel. Tizenévesen kezdett fényképezni, és már 2010-ben, mindössze 17 évesen mutatta be első önálló kiállítását szülővárosában, Tarantóban. Azóta számos nemzetközi tárlaton szerepelt, legutóbb a Paris Photo keretében a Camara Oscura Galeria de Arte képviseletében mutatták be képeit. Munkásságát olyan alkotók inspirálják, mint Richard Mosse, vagy John Divola, akiknek kísérletező vizuális nyelve Fuggetti számára is megerősítést adott abban, hogy a fotográfia festői, grafikai és digitális elemekkel ötvözve újfajta érzékelési távlatokat nyithat. Ez a kísérletezés nem öncélú, hanem a valóság és a képzelet összefonódását hangsúlyozza. Fuggetti képei egyszerre dokumentálnak és álomszerű állapotokat idéznek elő, érzékeltetve a természet regeneratív erejét és törékenységét.

A Metamorphosis központi témája az emberi test és a természet kapcsolata. A képek gyakran álomszerűek, misztikusak, és a valóság határain túlmutatnak, ezzel is kiemelve az átalakulás folyamatának titokzatos természetét. A képek szimbólumrendszere arra utal, hogy az identitás folyamatosan változik, és hogy az emberi létezés szoros kapcsolatban áll az őt körülvevő világgal. Az emberalakok itt nem uralják a tájat, hanem szemlélődő jelenlétükkel engedik, hogy a környezet alakítsa őket, ez a gesztus filozófiai dimenziókat is megnyit. Így a Metamorphosis sorozat a természethez fűződő viszonyunkat állítja középpontba, ahol Fuggetti azt vizsgálja, miként alakult ki az a távolság, amelyben a természetet már nem élő közegként, hanem háttérként, dekorációként vagy fogyasztható látványként érzékeljük.

A PaperLab Galériában látható tizenhét kép nem kínál kész válaszokat, sokkal inkább csendes meghívás a szemlélődésre. Fuggetti célja, hogy a nézők újra felfedezzék a természethez fűződő belső kapcsolatukat, és elidőzzenek abban a szimbolikus térben, ahol a táj nem csupán környezet, hanem az emberi létezés kiterjesztése.

Baki László

‍

‍

‍

Claudia Fuggetti: Metamorphosis (2024)

A metamorfózis azt a történelmi időszakot jelképezi, amelyben élünk, az átmenet és a változás szakaszát, amely nemcsak minket, hanem mindenekelőtt a természetet is érinti. David Abram ökológiai filozófust idézve:

„Úgy gondolom, hogy hasznos az ökológiai válság kérdését az érzékelés válságaként megközelíteni, annak válságaként, ahogyan a testünkkel, a hangokkal, a szagokkal a körülöttünk lévő világot megtapasztaljuk. Úgy tűnik, hogy az erdőket, hegyeket, folyókat már nem úgy érzékeljük, mintha élnének.”

A projekt arra hívja fel a nézőket, hogy a természetet, mint élő egységet gondolják újra. A fotókon megjelenő kromatikus beavatkozások az élet jelenlétét szimbolizálják, amely még a kedvezőtlen környezeti körülmények között is fennmarad. A mesterséges színek azonban egyúttal a természeti erőforrások fogyasztására is rávilágítanak: a valóságot sokrétűnek és változékonynak, töredezettnek és korlátozottnak érzékelik. Az emberi jelenlét felfüggesztett, szemlélődő és meditatív a természeti elemekkel való új kapcsolat megteremtésére tett kísérletként.

A színek szimbolikája kifejezi a Föld szívében rejlő regeneráló és lüktető potenciált, ezzel új képi világot teremtve. Az antropocén kihívásai közepette a természet veleszületett képességet mutat az evolúcióra és a metamorfózisra.

‍