Fejér Zoltán: A magyar fototechnika tervezői, termékei, gyártói

Az 1990-es évek eleje óta folytatott, szisztematikus kutatásai alapján Fejér Zoltán György fototechnika-történeti szakíró megírta a hazai fényképészeti ipar szabadalmainak, gyártmányainak, tervezőinek és előállítóinak történetét 1839-től egészen 2007-ig. A szerző a magyar és a nemzetközi szakirodalmi adatokat személyes visszaemlékezésekkel és levéltári forrásokkal egészítette ki.

A csupán szövegeket tartalmazó, több mint 400 oldalas, vaskos kötet a Magyar Fotográfiai Múzeum 1993-ban elindított könyvsorozatának 50. befejező, és egyben a hazai fotó-, és fototechnika történetét összegző műve.

Fotó: Kiss Imre

A XIX—XX. századi fényképkészítők életútjával, az általuk alkalmazott eljárásokkal és fotóikkal a fotótörténészek foglalkoznak. Azokat az eszközöket viszont, amelyeket tiszteletre méltó elődeink használtak, a fototechnika-történet területén tevékenykedők ismertetik és gyűjtik. 1992-ben és 1997-ben az a megtiszteltetés ért, hogy két olyan világhírű külföldi magángyűjtőt is megismerhettem, akik kollekciójukkal hozzájárultak a fényképezés históriájának teljesebbé tételéhez. Ennek ellenére azt állítom: a fotótörténet jeles művelői legnagyobbrészt múzeumi szakemberek.
A fototechnika-történet területén a gyűjtők, a magánszemélyek aktív tevékenysége viszont meghatározó. Jártam egy olyan svájci mérnök lakásán, aki műanyagipari találmányaiból származó jövedelmét az Alpa márkájú fényképezőgépek minél teljesebb körű birtoklására fordította. Aligha akad egyetlen olyan múzeum a világon, amelynek működtetői elfogadnának egy ilyen, sok anyagi ráfordítást igénylő, megvalósítandó célt! Ennek a svájci mérnöknek és egy másik, tőle független német fotósnak a munkája révén megjelentetett két könyv tárta fel az Alpa kamerák típusait, változatait. Ezeknek az adatoknak a közreadása kellett ahhoz, hogy a gyűjtésre fordított összeg nagyságát ne horribilisnek, hanem indokoltnak lehessen nevezni!
A kedves olvasó egy, a magyar fényképezőgép- és tartozéktervezésről, -gyártásról szóló, az ismeretközlő irodalom csoportjába sorolható könyvet tart a kezében. Ezt a kötetet nem tekintem szakirodalminak, mivel a megvalósítás színvonalát nem tartom feltétlenül tudományos szintűnek és reménykedem, hogy a lapokat nem kizárólag szakemberek fogják forgatni. Ez a fototechnika-történeti könyv így az ismeretterjesztő irodalom része. […]

A könyvben időrendi sorrendben ismertetem az eseményeket, a termékeket, a szabadalmakat, a tervezőket és a gyártókat. Petzval professzor társának A. Ettingshausennek 1839-es párizsi utazásától a váci gyár 2007-es bezárásáig 168 évet fog át a három rész.

(részlet Fejér Zoltán A magyar fototechnika tervezői, termékei, gyártói című könyvének bevezetőjéből)

Kiadó: Magyar Fotográfiai Múzeum, 2019
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 427 oldal
Nyelv: magyar
ISBN: 9786156057006
Ár: 7.990,- Ft.

A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:

Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A hírlevél feliratkozással elfogadom a Magyar Fotográfusok Háza Nonprofit Kft. adatkezelési szabályzatában foglaltakat és beleegyezem az itt megadott személyes adataim, a hivatkozott dokumentumban foglaltak szerinti tárolásához és kezeléséhez.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház