Ötven éve ábrázolja az amerikai életutakat és tájakat a New Topographics veteránja és a The Brown Sisters szerzője.
Nicholas Nixon amerikai fotográfus (született 1947-ben) nemzetközileg ismertté vált a nagyformátumú fekete-fehér fotográfiái révén, melyek a mindennapok intim pillanatait ábrázolják. Az első önálló kiállítását, amelynek John Szarkovszki volt a kurátora, 1976-ban rendezték meg a Modern Művészetek Múzeumában. Nixon korai Boston- és New York-ábrázolásai az 1970-es évek közepén az évtized egyik legnagyobb hatású tárlatában kaptak helyet, a New Topographics: Photographs of a Man-Altered Landscape a George Eastman House-ban, Rochesterben. Hírnevét öregbítette a People with AIDS című kiállítása is, mely 1987-ben nyílt meg. Legismertebb ikonikus sorozata, a The Brown Sisters, melynek keretében évente készített egy portrét a Bebe nevű feleségéről és az ő három testvéréről, akik balról jobbra következetesen mindig ugyanabban a sorrendben pózolnak, és nyomon követhető, ahogy nőttek és idősödtek közel fél évszázadon át. Életműve viszont egy jóval tágasabb spektrumot foglal magában a dél-amerikai élet dokumentációjától kezdve a Detroit körüli, durva ipari területekről készült fotográfiákig.
Nicholas Nixon: Closing the Distance című albuma egy utazásra kalauzol bennünket a művész életén és munkásságán keresztül, valamint új, korábban publikálatlan fényképeket is bemutat.
Kiadó: Hatje Cantz Verlag, 2021
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 168 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9783775751896
Ár: 19.900 Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu