Rosti Pál Fényképi gyűjteménye mint album
Fisli Éva előadása

2020. szeptember 17. 18.00

A „Rosti-album” nem pusztán a legkorábbiak közé sorolható dél-amerikai felvételei miatt, hanem azért is különleges tárgynak számít, mert mai tudásunk szerint a benne található képek voltak az első fényképek a Nemzeti Múzeum egyre gazdagodó gyűjteményében. Vagyis Rosti Pál 1859-es ajándéka a fényképek gyűjtésének kezdetét is jelzi az ország első múzeumában.

2019 februárjában a Nemzeti Múzeumban emléküléssel idéztük meg Rosti 160 évvel korábbi ajándékozását, a tudós, az író, a sportember és a fotográfus alakját. Az elhangzott előadásokból szerkesztett, hamarosan megjelenő tanulmánykötet összekapcsolja a fotótörténészeket és az útirajzzal, irodalom-, és tudománytörténettel foglalkozó kutatókat, lehetővé téve a különböző szempontok megismerését és megnyitva a Rosti-kutatás újabb fejezeteit.

A vetítéssel egybekötött előadáson megismerkedhetünk az album létrejöttének kontextusával, a kor – Európa-központú – vizuális kultúrájának jellemzőivel, s talán arra is választ kaphatunk, mai szemmel nézve mennyire tekinthető érvényesnek Rosti Pál életműve.

Fisli Éva történész-muzeológus, szerző és kurátor, 2009 óta a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa, a nemzetközi gyűjtemény kezelője. 2012-2018 között a Magyar Fotótörténeti Társaság online felületeinek szerkesztője.


Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Előadás – szeptember 17. Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.

Az előadáson való részvétel és a kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház