2023.09.14. 18.00 - Barakonyi Szabolcs fotográfus tárlatvezetése Benkő Imre: Városliget. Budapest, 1969–2023 című kiállításán

„A tárlatvezetésen elsősorban arról fogok beszélni, hogy milyen az utcán fényképezni. Egyszer láttam Benkő Imrét a 105-ös buszról a Clark Ádám téren, úgy tűnt, Imre éppen álcázza magát, mert egészen biztosan megérzett valamit, amit szeretett volna becserkészni a fényképezőgéppel. Minden fotósnak megvan a maga módszere arra, hogy mitől érzi magát biztonságban a terepen, mitől érzi úgy, hogy a kép megszületésének érdekében képes láthatatlanná válni. Ezek a módszerek van, amikor működnek, van, amikor nem. Arról lesz szó, hogy mi minden történhet a fejben egy kép elkészülése előtt, alatt és után. Ugyanis az utcai fotózás során a fotós újra és újra kilép a komfortzónájából, ez egy megkerülhetetlen feladat, ami az évek során csak egyre nehezebb lett. Természetesen arról is fogok beszélni miért szeretem Benkő Imre munkásságát.”

Barakonyi Szabolcs 1997-ben végzett a Szellemkép szabadiskola fotó szakán. 2013-tól 2020-ig a régi Index.hu fotórovat vezetője. 2003 és 2006 között Pécsi József-ösztöndíjas. 2006-ban Lucien Hervé- és Rodolf Hervé-díjas, 2007-ben az arles-i fotófesztiválon a Photo Folio Gallery & Review díjazottja, 2011-ben André Kertész-ösztöndíjas, 2015-ben a Warsaw Photo Days döntőse, 2018-ban a Cortona On The Move New Visions döntőse, 2022-ben Capa-nagydíj ösztöndíjas. Fotóit a világ több városában, azok fotófesztiváljain, művészeti vásárain és múzeumában bemutatta, köztük a toulouse-i Chateau d’Eau-ban, a sanghaji Museum of Conteporary Artban. Munkái megtalálhatók a toulouse-i Chateau d’Eau, a Miskolci Galéria gyűjteményében, valamint a Budapesti Történeti Múzeum Fényképgyűjteményében, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kortárs fotógyűjteményében. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában szerzi doktori fokozatát.

A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az adam.jeneses@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – szeptember 14.

A résztvevők száma maximum harminc fő.

A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt.

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház