A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2025. október 28. – december 07.
Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Baki László
Az 1989-ben, dominikai bevándorlók gyermekeként született Emmanuel Rosario számára a fényképezés menekülés volt a Harlemben töltött, kihívásokkal teli gyermekkor elől. Első fényképezőgépét 2006-ban kapta, és hamar rátalált arra a médiumra, amely nemcsak kifejezőeszközzé, hanem életformává vált számára. Rosario saját elmondása szerint olyan alkotók inspirálták, mint Mary Ellen Mark, Nan Goldin, Larry Clark vagy barátja, Theo Gosselin, akik a társadalom peremén élő közösségeket személyes és őszinte módon mutatták be. Hasonló intimitás és közelség hatja át Rosario képeit is, különösen a NYC Punk Scene című díjnyertes sorozatát, amely a mai New York-i punk közösség életét dokumentálja.
A sorozat 2020-ban indult, és azóta Rosario következetesen dolgozik azon, hogy bemutassa a punk szubkultúra 21. századi arcát. „A punk New Yorkban soha nem halt meg, csak átalakult" – vallja a fotográfus, aki nem kívülről szemléli a színteret, hanem aktív részeseként, baráti kapcsolatokon keresztül építette fel vizuális narratíváját. A felvételek az alanyok életének mindennapjaiba engednek betekintést: lakásokba, koncertekre, házibulikba, utcai jelenetekbe – olyan terekbe, amelyek a többségi társadalom számára rejtve maradnak. Ez az őszinte hozzáférés teszi Rosario képeit különlegessé: nemcsak dokumentál, hanem empátiával fordul az ábrázolt közösség felé.
Rosario sorozata túlmutat a puszta dokumentáción. Képei érzékenyen reflektálnak arra, hogyan él tovább a punk szellemiség egy olyan világban, ahol a társadalmi konformizmus egyre erőteljesebb elvárássá válik. A NYC Punk Scene szereplői sokszínűek, de összeköti őket az a döntés, hogy saját normáik szerint élnek. A nyers őszinteség nem öncélú, hanem esztétikai és etikai alapvetés, amely teljes munkásságát meghatározza; Rosario a megszokottól eltérő, autentikus pillanatokat rögzít, mellőzve a hivalkodást és a mesterkélt beállításokat.
A PaperLab Galériában látható 28 kép nemcsak a punk szubkultúra vizuális krónikája, hanem egyfajta tisztelgés is az iránt a szellemiség iránt, amely a punk mozgalmat New York városának egyik meghatározó kulturális jelenségévé tette. Rosario munkája segít megőrizni ezt a fontos kulturális örökséget, és bemutatja a punk életérzést egy olyan perspektívából, amely egyszerre közeli és érzékeny.