A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2024. január 25. – március 3.
Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Baki László
„A kevesebb több” – mondta Walter Gropius, Alberto Giacometti, Le Corbusier vagy Ludwig Mies van der Rohe. A minimalista művészet jelszavát többeknek tulajdonítják, azonban a kifejezést Robert Browning 1855-ben írt Andrea Del Sarto című versében használta először. A minimalizmus egy olyan művészeti mozgalom, amely a második világháború utáni nyugati művészetben kezdődött, és főként az 1960-as és 1970-es évek elején az amerikai vizuális művészetben ért el komoly hatást.
A minimalizmusban van valami megnyugtató. A felesleges részletek eltávolításával a minimalista esztétikával dolgozó alkotók olyan egyensúlyt és harmóniát visznek a munkájukba, amelyek egyedi látványt teremtenek. Ez a hozzáállás az irodalomtól és a filmkészítéstől kezdve, az építészeten át, egészen a divatig terjedt, és azóta is érezteti hatását. Azonban a kevesebb több elvén működő formanyelv a fotográfiában is megtalálta a maga helyét; a neoavantgárd törekvésektől a düsseldorfi iskoláig fellelhetők a minimalizmus stílusjegyei.
A Black and White Minimalism Magazine alapító főszerkesztője, Milad Safabakhsh 2019-ben azzal a céllal hozta létre – az azóta évente kiírt – Minimalist Photography Awards pályázatot, hogy azoknak a fotográfusnak nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik e reduktív formanyelvvel dolgozva mutatják be egyedi nézőpontjaikat és kreatív elképzeléseiket.
2023-ban több mint 3100 pályamunkát küldtek be 31 különböző országból, és a szakmai zsűri 12 kategóriában díjazta az alkotókat. A 2023-as év minimalista fotográfusa címet és az ezzel járó 2000 dolláros pénzdíjat a brit fotográfus, Martin Annand nyerte el az időtlenséget sugárzó Ashored című sorozatával. Azonban az idei versenyben magyar kategórianyertest is hirdettek. Gáll András az Absztrakt szekcióban ért el első helyezést Geometriai kompozíciók című sorozatával, ahol „inkább az egyszerű formák iránti, kezdettől meglévő szeretetem nyilvánul meg, nem pedig egy megfogalmazott gondolat” – írta sorozatához az alkotó.
A PaperLab Galériában látható 21 fotóból álló válogatásban olyan díjnyertes alkotásokat láthatunk, amelyeken a zavaró tényezők eltávolítása után a fény, az árnyék és a téma kölcsönhatásának köszönhetően erőteljes vizuális történetek rajzolódnak ki.