Cirkusz. André Kertész sosem látott képei

A kiállítás megtekinthető:
2022. október 19. – 2022. november 27.
Kedd – vasárnap 12:00 – 19:00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Baki László

Zsilák György 1964-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, hogy zsonglőrmutatványaival elkápráztassa a tengerentúli publikumot is. New York utcáin futottak össze André Kertésszel, aki ezt követően többször is fényképezte a cirkuszi társulat próbáit és előadásait. Zsilák György 2001-ben megkapta az International Jugglers Association (Amerikai Zsonglőregyesület) életműdíját, emellett egy Jászai Mari-díjat és a Hortobágyi Károly-díjat is. Az artistapályán eltöltött aktív éveikért – feleségével közösen – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapták. A PaperLab Galériában most először láthatóak azok a fényképek, amelyeket a világhírű magyar fotográfus ajándékozott Zsilák Györgynek, aki így nyilatkozott a Punkt online fotográfiai magazinnak a regénybe illő találkozásról:

„Kertész nagyon élvezte az első cirkuszi napja minden percét, így később szereztünk neki egy állandó belépőt, és ezzel ő is a magyar csapat tagja lett. Pár nap múlva megtudtuk tőle azt is, hogy 1926-ban cirkuszi artistákról készített fényképeket Párizsban. Ezekből a képekből mutatott is néhányat nekünk, és kaptam belőle másolatot. Kertésszel szinte minden nap találkoztunk a New York-i szereplésünk alatt. Úgy járt be a próbáinkra, mintha a munkahelye lenne, de a cirkuszon kívül is sok időt töltöttünk együtt, például elhívott – a későbbi feleségemmel, Zsuzsannával – a Museum of Modern Artba, ahol le is fényképezett minket, majd pár nap múlva hozta az előhívott felvételeket.”

A Kertésszel töltött egy hét alatt készült egy olyan felvétel is Zsilák György kollégájáról, amely bekerült Kertész On Reading című könyvébe: itt a cirkuszi munkatárs az öltözőjében pihenve, fellépőruhában fekszik egy padon. Az album a PaperLab Galáriában rendezett kiállításon is megtekinthető, a tárlat a Fotóhónap 2022 fesztiválhoz csatlakozik. A kiállításon 12 kép látható, melyek közül két alkotás Párizsban készült 1926-ban, a többi fotográfia pedig 1969-ben New Yorkban, valamint egy Kertész által írt, Zsiláknak címzett 1969-es képeslap is szerepel a tárlaton, melynek előlapján Kertész ikonikus képe, az 1926-ban készült Szatirikus táncosnő látható.

A kiállítás a Fotóhónap2022 programjának része és ingyenesen megtekinthető.

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
Fotó: André Kertész: New York, 1969 © Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható
Fotó: André Kertész: Párizs, 1926 © Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható
Fotó: André Kertész: Párizs, 1926 © Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható
Fotó: André Kertész: New York, 1969 © Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

No items found.
No items found.

Kész cirkusz fekete-fehérben - nepszava.hu

Ugyan kicsiny helyet foglal el a Mai Manó Ház könyvesboltjának terében működő Paperlab Galéria, mégis érdemes felkeresni. A progresszív kiállítótérben a magyar származású André Kertész hazánkban sosem látott képeit állították ki a manézs világáról.

Sosem látott Kertész-fotók a Mai Manó Házban - f21.hu

A Cirkusz. André Kertész sosem látott képei című kiállításon 12 képet állítottak ki, melyek közül két alkotás Párizsban készült 1926-ban, a többi pedig 1969-ben New Yorkban. A képek mellett szerepel egy Kertész által írt, Zsiláknak címzett 1969-es képeslap is, melynek előlapján Kertész ikonikus képe, az 1926-ban készült Szatirikus táncosnő látható.

Zsilák György artistalegendával Tripolszky Anna beszélget - M5 TV

Kiállítás: Cirkusz. André Kertész sosem látott képei - marieclaire.hu

Zsilák György 1964-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, hogy zsonglőrmutatványaival elkápráztassa a tengerentúli publikumot is. New York utcáin futottak össze André Kertésszel, aki ezt követően többször is fényképezte a cirkuszi társulat próbáit és előadásait.

André Kertész soha nem látott fényképeiből nyílik kiállítás - fidelio.hu

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően futott össze Zsilák György zsonglőr New York utcáin André Kertésszel. A világhírű fotográfus ezután többször is fényképezte Zsilák cirkuszi társulatát, amíg New Yorkban léptek fel. Kertész aztán neki is ajándékozta ezeket a felvételeket, amelyekből most kiállítás nyílik a PaperLab Galériában.

No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház