
Ezeket a nőket senki sem akarta látni, most mégsem tudjuk levenni róluk a tekintetünket - index.hu
A Női sorsok című kiállítás fotókat, filmeket és szöveges anyagokat mutat be, köztük egyik legizgalmasabb anyagát, amely felvételek a nagysikerű Száll a kakukk fészkére című film forgatásán, majd az utána következő néhány hónapban készültek. A Ward 81 pszichiátriai intézet női pácienseit bemutató sorozat iskolapéldája annak, hogy a művésznő mennyire közel került alanyaihoz. (A fotográfus egy évig könyörgött az igazgatónak, hogy beköltözhessen és elvegyülhessen a páciensek között, végül egy szociológus írónővel együtt költöztek be a szomszédos szobába.)
A fotós, aki 50 évvel a #MeToo előtt megmutatta a marginalizált nőket – Mary Ellen Mark a Mai Manó házban - welovebudapest.com
Első közép-európai intézményként adózik egyéni kiállítással Mary Ellen Mark munkásságának a Mai Manó Ház. A fotográfus bő fél századdal a #MeToo és más, a nők helyzetére irányuló társadalmi mozgalmak előtt a marginalizált közösségekben élő nők sorsának szentelte figyelmét, nőként pedig különlegesen intim kapcsolatot tudott kialakítani alanyaival. Ennek a mély empátiának olyan dokumentációját láthatjuk, mint a Száll a kakukk fészkére forgatási helyszínéül szolgáló pszichiátriai intézet nőbetegeit bemutató sorozat vagy a Teréz anya misszióját megörökítő felvételek. A Női sorsok kiállításon jártunk.
Mary Ellen Mark, az útszélen hagyott nők sorsának érzékeny krónikása - wmn.hu
Október 17-től látható az a kiállítás Mary Ellen Mark amerikai fotográfus műveiből a Mai Manó Házban, aminek – sok minden mellett – izgalmas vetülete, hogy az életművéből 2000-ben, amikor az archívumát rendezgette, maga a művész válogatta össze e képeket. Így azokat az alkotásokat tekinthetik meg most az érdeklődők, amiket ő maga is kiemelten fontosnak tartott.
A tárlat címe, Női sorsok, nem véletlen. Alkotásaival Mark reflektorfénybe állította a nők – különösen a marginalizált csoportokban élők – nehéz helyzetét. Bensőséges fénnyel mutatta meg a kiszolgáltatottságukat, a fájdalmukat és a körülményeiket, amik szinte börtönként tartották őket fogva, kitörési lehetőségek nélkül.















