Valahol Koreában. Molnár Zoltán: Dél-Korea, 2023 – Benkő Imre: Észak-Korea, 1984, 1989

A kiállítás megtekinthető:
2025. augusztus 30. – október 5.
Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Baki Péter
Megnyitó: 2025. augusztus 29., péntek, 18:00
A kiállítást Tulipán Zsuzsanna művészettörténész nyitja meg

Benkő Imre (1943–) és Molnár Zoltán (1973–) a magyar kortárs dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakjai. Pályájuk egy pontján összekapcsolódtak és azóta is szoros barátságot tartanak fenn. Számos tanár-diák kapcsolatot hordoz a magyar fotótörténet még a 19. századból is, és ezekből sok virágzó mester-tanítvány viszony született. Kettejük kapcsolata ugyanakkor nem telepedett rá műveikre. Benkő Imre erős vizuális ereje megmutatkozik bárhol is jár a világban, de ma már nem nehezedik Molnár Zoltán alkotásaira. Immáron két dokumentarista fotográfus kiforrott képi megoldásait látjuk. A Távol-Kelet pedig mindkettőjüket vonzza. Benkő még mindig járja Kína nagyvárosait, Molnár pedig Dél-Koreában találta meg azt a kultúrát, melyhez nem csupán vizuálisan, de lelkileg is csatlakozni tudott. És ez a személyes elköteleződés nem hiányozhat egy nemzetközileg nívós fotósorozatból sem.

Benkő Imre először 1984-ben, turistaként érkezett Észak-Koreába, s lehetőségeihez mérten megörökítette a már akkor is diktatúraként működő ország bizonyos szegmenseit. Persze azokat, amelyeket engedtek neki, hiszen nem utazhatott szabadon, és még fényképezés közben is figyelték képi témáit, vizuális megoldásait. 1989-ben ismét ellátogatott Phenjanba: a Képes 7 magazin fotóriportereként megörökítette a legynagyobb Világ Ifjúsági Találkozó eseményeit. Az „elvárt” képek mellett azonban saját képi világának megfelelő alkotásokat is készített, melyek időtlenséget sugallnak, saját életművén belül és az észak-koreai viszonyokat tekintve egyaránt.

Molnár Zoltán fotográfiai felfogása – szándékait tekintve és morális alapvetéseiben – nem különbözik hajdan volt egyetemi oktatójától, s az igazán kiváló utazó fotográfusok képi minőségét mutatja fel. Hiszen nem csupán az érdekességekre figyel, hanem – a látottakat önmagán keresztül átengedve – kialakítja saját értelmezését. Számára sem csupán a helyszín földrajzi, politikai különbözősége a bemutatásra méltó.

Benkő Imre és Molnár Zoltán utazó fotográfusok képein egyaránt felfedezhető a belső utak mentén végbemenő személyes fejlődés, valamint a másik ember felé fordulás letisztult képi világa. Bár mindketten saját művészi irányukat követik, a két sorozat mégis összekapcsolja Észak- és Dél-Korea szellemi gyökereit, és olyan mélyebb párhuzamokat tárnak fel a két ország között, amelyek elsőre talán egymástól távolinak tűnnek.

A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 30–50 perc
A Mai Manó Ház nem akadálymentes.
A Mai Manó Ház kiállításaira érvényes belépőjegyeket kizárólag személyesen lehet megvásárolni a helyszínen, online jegyvásárlásra nincs lehetőség.

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
© Molnár Zoltán: Szöul, Gyeonggi tartomány, Dél-Korea, 2023
© Molnár Zoltán: Szöul, Gyeonggi tartomány, Dél-Korea, 2023
© Molnár Zoltán: Cheong Nam Dae Nemzeti Park, Észak-Chungcheong tartomány, Dél-Korea, 2023
© Molnár Zoltán: Cheong Nam Dae Nemzeti Park, Észak-Chungcheong tartomány, Dél-Korea, 2023
© Benkő Imre: Phenjan. Koreai NDK, 1989
© Benkő Imre: Phenjan. Koreai NDK, 1989
© Benkő Imre: Phenjan. Koreai NDK, 1989
© Benkő Imre: Phenjan. Koreai NDK, 1984
© Benkő Imre: Phenjan. Koreai NDK, 1984
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház