A kiállítás megtekinthető: 2023. október 11. – 2024. január 14. Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátorok: Anne Morin, Baki Péter Megnyitó: 2023. október 10., kedd, 18.00 A kiállítást megnyitja: Anne Morin, a kiállítás kurátora
Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az álomgyár nyersanyaggal való ellátásában, afelől nem lehetett kétség, hogy a termékek előállítói, vagyis azok, akik a kamera mögött foglaltak helyet, férfiak. Ruth Orkin (Boston, 1921. szeptember 3. – New York, 1985. január 16.) nem választhatta azt a pályát, amely iránt elhivatottságot érzett – legalábbis nem úgy, ahogy elképzelte –, és ez alapvető módon határozhatta meg fotográfiai munkásságát.
Mary Ruby némafilmszínésznő és Samuel Orkin, az Orkin Craft nevű játékhajók készítőjének egyetlen gyermekeként az 1920-as és 1930-as évek hollywoodi aranykorban nőtt fel. Tízéves korában kapta meg első fényképezőgépét, egy 39 centes Univexet. Bár elkezdett fényképezni, Ruth Orkin igazi szenvedélye a mozgókép, a filmkészítés volt.
Egy ideig küldöncként dolgozott a Metro Goldwyn Mayernél, és miközben ide-oda futkosott a részlegek között, mindig talált időt arra, hogy nézelődjön, az így nyert tudást pedig állóképeiben kamatoztatta. Az 1940-es évek elején, miközben riportfotográfiát tanult a Los Angeles-i City College-ban, olyan nagy képes magazinok számára készített fotóriportokat, mint a Life, a Look és a Ladies Home Journal.
A mozi heurisztikus ereje iránti lelkesedése azonban mindvégig ott munkált fotográfiáiban. Annak ellenére, hogy nem álmai hivatásának élt, Orkin igyekezett a film keretein belül dolgozni, olyan, a mozgó- és az állókép között elhelyezkedő nyelvet alakítva ki, amely két párhuzamos temporalitás között biztosít folyamatos párbeszédet.
Orkin képeit elemezve egyértelmű, hogy a mozi szelleme – mely a legkorábbi képektől kezdve változatos formákban jelenik meg életművében – belopódzik a képkocka apró repedéseibe, kettős mélységet hozva létre, amelyben megindul a mozgás: egy szikra, egy nyom, amely „filmes vagy időtartam-hatást” zár körül, egy szimulált időtartamot, mint amilyen a mozi egyik láthatatlan trükkje, mert hát végső soron mi a film, ha nem a mozdulatlanságból létrehozott mozgás művészete?
Orkin sorozatokkal, a mozgás felbontásával, megkettőzéssel, egyidejűséggel és szimultaneitással igyekezett a fotografikus kép időbeli tulajdonságait kombinálni a film szimulálása érdekében. Orkin vizuális nyelve a fotografikus kép és a film, a mozdulatlanság és a mozgás találkozásánál helyezkedik el. Fotóművészete egy olyan olvasztótégely, tér, amely visszaállítja az időt és a mozgást, és addig feszegeti a fényképészet nyelvének határait, amíg az be nem hódol az illúziónak és a mágiának.
Anne Morin
A galéria megtekintéséhez lapozzon!
Ruth Orkin: Jinx és Justin az MG-ben, Firenze, Olaszország, 1951
Ruth Orkin: A Hudson folyóba ugró fiú, Gansevoort-móló, New York City, 1948
Ruth Orkin: Geraldine Dent, Nők a zöldségesnél, New York City, 1949
Ruth Orkin: Amerikai lány Olaszországban, Firenze, Olaszország, 1951
Ruth Orkin: Albert Einstein egy princetoni ebéden, Princeton, New Jersey, 1955
Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921-1985) című tárlat kurátorai Anne Morin és Baki Péter olyan teret idéznek, amelyben egyszerre lelhető fel a dinamika és a stabilitás különleges fúziója.
Pont ezért az illúzióért érdemes megnézni a Ruth Orkin munkássága előtt tisztelgő kiállítást. Egyszerűen kihagyhatatlan, mert ritka nagy élmény látni élőben a fotóit.
François Truffaut, a francia új hullám emblematikus rendezője szerint az új hullám nem létezhetett volna az avantgarde A kis szökevény nélkül, amelynek Ruth Orkin operatőre és vágója volt.
A budapesti kiállítás szándéka, hogy láthatóvá tegye a méltatlanul elfeledett fotóművész életművét, valamint az, hogy bemutassák, Ruth Orkin miként beszélt a fotográfián keresztül a filmezésről.
A sors iróniája, hogy Ruth Orkin, a XX. század egyik legjelentősebb alkotója azért válhatott híres és gazdag fotográfussá, mert amikor fiatalon pályát kellett választania, a filmkészítés világában csak férfiak állhattak a kamera mögött.