Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából

A kiállítás megtekinthető:
2020. augusztus 25. – október 4.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Farkas Zsuzsa művészettörténész

Most először láthatja a nagyközönség Magyarországon kiállítva egy mára elfeledett, magyar arisztokrata fiatalember eredeti fényképeit. Rosti Pál 1830. november 29-én született Pesten, sajnos igen rövid élet jutott neki, hiszen 44 éves korában 1874. december 7-én Dunapentelén meghalt.
Müncheni egyetemi tanulmányai után 1854-ben indult felfedező útjára a földrajzi ismeretek kibővítése, pontosítása érdekében. Ennek az eszmének a kimunkálását erősen befolyásolta Alexander von Humboldt könyveinek alapos ismerete.

A fiatal utazó 1856. augusztus 5-én Le Havre-ból indult el Amerikába. 1857. január 12-én Kubában, Havannában kötött ki egy hajóval, és innen kezdődnek részletes leírásai, amelyek megjelentek Pesten könyv formában. Kubában, Venezuelában és Mexikóban szerzett új ismereteket, fényképezett és tárgyakat gyűjtött. 1858. augusztus 8-án érkezett vissza New Yorkból Southamptonba, majd vélhetően Párizsban töltött három hónapot. Rendeznie kellett negatívjait, nagyméretű pozitívokat készíttetett és több albumba köttette azokat a párizsi Despierres udvari könyvkötőnél. Végül Berlinbe utazott, ahol átnyújtott Humboldtnak egy példányt albumai közül. Rosti a pesti nyilvánosság előtt 1859 legelején egy albummal jelent meg, melyet a Nemzeti Casinóban lehetett megtekinteni. Majd ezt a példányt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Az albumról a korabeli lapok lelkesen nyilatkoztak, ma is remek állapotban van, és az Országos Széchenyi Könyvtár Ritkaság gyűjteményében található.

Még további két évig dolgozott naplójegyzetei alapján úti élményeinek sajtó alá rendezésén, miközben a vásárolt grafikák mellett a saját fényképeinek Klette Gusztávval történő grafikai átírásait is megrendelték. Mivel a fényképeken az alakok számos esetben elmosódtak, így bizonyos részleteket Rosti maga egészítette ki tudásával, esetleg rajzokkal. Végül Heckenast Gusztávnál megjelent a kiváló mű: Úti emlékezetek Amerikából címmel kétféle kiadásban. Két színezett litográfiát, 13 kőnyomatot, két acélmetszetet és 25 fametszetet tartalmazott.
Rosti Pál a későbbiekben már nem fényképezett, számos felmerülő kérdésre, nem tudunk választ adni, mivel hagyatéka ismeretlen helyen van.

2019-ben Humboldt születésének 250. évfordulója alkalmából "Alexander von Humboldt, die Fotografie und sein Erbe" című kiállításon Kölnben a Ludwig Múzeumban mutatták be a nevezetes Rosti album lapjait. 2019-ben a Nemzeti Múzeumban rendeztek konferenciát Rosti Pál 5. albumának ünneplése alkalmából, Rosti 160 Emlékülés címmel. Mindezen új eredmények hatására tudatosul, hogy Humboldt a művészutazók számára generációkon keresztül inspirációul szolgált, mivel azt a törekvést fogalmazta meg, hogy aprólékosan dokumentálják a tájat és a különös növényfajokat. Rosti Pál ennek a kíváncsiságnak és tudománynak a szolgálatában a fényrajzolás képességét is felhasználta. Minden fényképe, összes hibájával együtt lélegzetelállító élmény. Csodálatosan komponált alkotások, értéküket növeli a számos kis hiba, torzulás, amelyeket a legkorábbi tájfelvételek őriztek meg. Nincs felhő, mert az még nem volt lefényképezhető, a víz tükre egynemű masszának látszódik, az alakok bemozdulnak, elmosódnak, a mozgó járművek duplán látszanak. Az árnyékok és vetüléseik grafikai élményeket hordoznak.
Rosti három leánytestvérének összeállított albuma közül most itt a Trefort családtól a Magyar Fotográfiai Múzeum számára 1975-ben vásárolt album lapjai láthatóak. Rosti Ilona albumának lapjai a kiállítás falain a kötet tagolását követik, a kivetítőn a teljes album megnézhető.

Farkas Zsuzsa

A galéria megtekintéséhez lapozzon!
Egy kert Cuernavaccában, 1858, Mexikó © Magyar Fotográfiai Múzeum
Iztaccihuatl hegy, 1858, Mexikó © Magyar Fotográfiai Múzeum
Temető egy kolostor romjaival Cortez idejéből, Tlalmanalco, Mexikóváros, 1858, Mexikó © Magyar Fotográfiai Múzeum
A beleni vízvezeték kútfeje Mexikó város, 1857, Mexikó © Magyar Fotográfiai Múzeum
A nagy zamang fa Turneo mellett, 1857, Venezuela © Magyar Fotográfiai Múzeum
Kávéültetvény Palmarban, 1857, Venezuela © Magyar Fotográfiai Múzeum
No items found.

Értesüljön a legfrissebb hírekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

No items found.
No items found.
No items found.
No items found.
Mai Manó, a fotográfus
Az épület első gazdája, Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész
Kincses Károly: A Mai Manó Ház