english
Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.
A harmincas-negyvenes években Weegee neve szorosan összefonódott New Yorkkal és az ottani városi élettel. Weegee a depresszióval és gazdasági válsággal küzdő társadalomban szembesítette nézőit a magánnyal, a szegénységgel, és a bűnözéssel. Ugyanakkor megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is, mivel ezek is hozzátartoznak a New York-i Lower East Side életéhez, Harlemhez, Boweryhez. Munkássága azonban mégsem csupán a témája miatt vált ismertté, képeinek művészi ereje, drámai hatása, nyers realizmusa, éles kontrasztjai úttörő hatással voltak az elkövetkező fotográfus nemzedékekre.
A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás az életmű legjobb képei közül mutat be 104-et, amelyek meghitt közelségből rajzolják ki New York portréját.
WEEGEE – A HÍRES, 1935-1960
„Az évtized legismertebb képeit készítettem, különleges képeket, amelyek a város szívéről-lelkéről szólnak. Ehhez kevés volt az újságok és folyóiratok profi apparátusa, ehhez kívülről-belülről ismerni kellett a várost. És szeretni.”
A harmincas-negyvenes években Weegee neve szorosan összefonódott New Yorkkal és az ottani városi élettel. Fotóriporterként mindig az igazi sztorira vadászott, és folyamatosan úton volt, hogy megörökítse a tökéletes pillanatot. Weegee egy depresszióval és gazdasági válsággal küzdő társadalomban szembesítette nézőit a magánnyal, a szegénységgel és a bűnözéssel. Ugyanakkor megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is, mert ez is hozzá tartozott a Lower East Side életéhez, Harlemhez, Boweryhez. A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás – WEEGEE – A HÍRES, 1935-1960 – az életmű legjobb képei közül mutat be 104-et, amelyek meghitt közelségből rajzolják ki New York portréját „amely a részegség, a zűrzavar és a szenvedély legvadabb pillanataiban is gyönyörű”. (William McCleery)
Weegee képei olyan lapokban jelentek meg, mint a PM Daily, a The Herald Tribune, a Sun vagy a Daily Mirror. Fotográfiái, túlmutatva a modern városi élet puszta dokumentációján, magát Weegee-t is megörökítik, hiszen a képeket mélyen átitatja alkotójuk karaktere és életrajza.
Weegee, eredeti nevén Arthur Fellig, zsidó bevándorlók gyermekeként született a mai Ukrajna területén található Lembergben, ahonnan családjával 1910-ben New York városába emigrált. Szegénységben nőtt fel a Manhattan szomszédságában található, túlzsúfolt Lower East Side-on. Tanulmányait korán félbehagyta, hogy alkalmi munkákat vállalva segítse családja megélhetését. Miután 18 évesen otthagyta a szülői házat, az éjszakákat vasútállomásokon és hajléktalanszállókon töltötte, és a nap folyamán megszerzett szerény jövedelméből élt. Első találkozása a fotográfiával szintén egyik alkalmi munkájához köthető, amikor egy vándorfényképész mellett kellett segédkeznie. 1918-ban egy fényképész stúdióban kezdett dolgozni, majd hamarosan önálló tevékenységbe kezdett, mint vándorfényképész. Egy pónilóval „felszerelkezve” Weegee képletesen, és szó szerint is elkápráztatta és lefényképezte a Lower East Side gyermekeit, majd a szüleiknek eladta a helyszínen előhívott képeket.
1924-ben az ACME Newspictures képes hírújságnak kezdett dolgozni, mint segédlaboráns, egészen addig, míg végül 1935-ben elindította szabadúszó sajtófotográfusi karrierjét. A biztos megélhetése és saját arculatának kialakítása érdekében éjszakai fotózásra specializálódott, hogy emberi drámák és szenzációk pillanatait örökítse meg, ami után az újságok sóvárogtak.
1938-ban, mint sajtófotós, elsőként kapott engedélyt arra, hogy gépkocsijába rendőrségi rádió adóvevőt telepítsen. Az autóban emellett egy sötétkamrát is elhelyezett, amely lehetővé tette számára az elkészült fénykép azonnali előhívását. Nem volt fotográfus, aki nála előbb ért ki egy szenzációs esemény vagy bűncselekmény helyszínére, és senki sem tudott addig olyan felvételt készíteni, amit még aznap éjjel megkapott az újság, hogy a másnapi hírek címlapján közölje.
Weegee munkássága azonban mégsem csupán a témája miatt vált ismertté, képeinek művészi ereje, drámai hatása, nyers realizmusa, éles kontrasztjai úttörő hatással voltak az elkövetkező fényképész nemzedékekre.
1943-ban és 44-ben Weegee nagyszabású kiállításon vett részt a New York-i Modern Művészetek Múzeumában, (Museum of Modern Arts), majd 1945-ben, karrierje csúcsán munkásságát a Meztelen város címen híressé vált könyvében is megjelentette, amely elsöprő sikert aratott. Weegee – A híres néven Arthur Fellig beírta magát az egyetemes fotográfia történetébe.
Miután 1947-ben Hollywoodba költözött, legtöbb energiáját 16 mm-es filmek készítésének szentelte. Ugyanebből az időszakból származik a kiállítás részeként látható Weegee’s New York (1948) című film is, melyet a New York-i International Center of Photography kölcsönzött a Mai Manó Háznak. Weegee 1952-ben visszatért New Yorkba, ahol fotográfiával kapcsolatos témákban írt és tartott előadásokat egészen 1968. december 26-án bekövetkezett haláláig.
A WEEGEE – A HÍRES, 1935–1960 a Fotóhónap2018 fesztivál keretein belül kerül megrendezésre, mely a tübingeni Institute for Cultural Exchange és a New York-i International Center for Photography együttműködésével valósult meg.
Baki Péter, kurátor
A kiállításhoz kapcsolódó Weegee fotóalbumok megvásárolhatók a Mai Manó Könyvesboltban.
A Mai Manó Házban megrendezett Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállítása tizenkilencedik századi alkotók mellett kortárs művészek munkáit vonultatja fel, akik olyan technikákat és eljárásokat alkalmaztak, vagy olyan témákat választottak, amelyek bizonyos szempontból emlékeztetnek a 19. század első felének fotográfusai által is használt módszerekre. E művészek nemcsak ihletet nyernek a fotográfia hajnalának úttörő megoldásaiból, de rendhagyó ötleteikkel tovább is gondolják azokat.
A fotográfia helyzete napjainkban a 19. század elejére emlékeztet, amikor semmi sem szabott határokat a kísérletezésre. Az új médium ugyanúgy volt az amatőr műkedvelők, mint a csillagászok, matematikusok, orvosok és vegyészek játékszere, akik az alkimistákhoz hasonlóan munkálkodtak: rögzíteni a fényt, érzékelték az időt, feltérképezték a világot és nyomokat hagytak. Rendületlen kíváncsisággal fedezték fel a fotográfiában rejlő lehetőségeket. Mint amikor egy új nyelvet tanulunk, úgy változtatta meg a fotográfia a világról és magunkról alkotott képünket. Az új médiumot óriási lelkesedéssel használták a legkülönfélébb célokra. A fotográfia mindenekfelett hasznos eszköznek bizonyult, így a 20. századig nem is terjedt el az igazán szabad és művészi felhasználása.
A fotográfia médiumának felhasználóira napjainkban újfent jellemző a technikákkal, eljárásokkal és anyagokkal való kísérletezés, illetve a nyitott, rendhagyó hozzáállás. A 19. századi úttörőkkel vont párhuzam technikai és szellemi szinten egyaránt érvényesül. A kortárs művészek egyre többet kísérleteznek archaikus technikákkal, cianotípiákat és fotogramokat gyártanak, illetve 19. századi témákat értelmeznek újra. Mivel modern anyagokkal dolgoznak, és a korabeli témák kortárs variációit hozzák létre, ezek az innovatív alkotások sokszor igen távol esnek az eredetiektől. Napjaink alkotói olyan technikákkal kísérleteznek, amelyek elképzelhetetlenek voltak a 19. században, mint például a Photoshop és a 3D nyomtatás, ám mindezt nyitott, felfedező szellemben teszik, ami a 19. századi fotográfusok beállítottságát tükrözi, akik saját korukban megszabták, majd ki is tágították a fotográfia határait.
A kiállított kortárs művészek munkáját a kísérletezés, az interdiszciplinaritás és a hibrid műfajok sokasága jellemzi. Komoly figyelmet fordítanak a fizikai alkotófolyamatra és munkáik anyagi jellemzőire, visszatérve a fotográfia alaptényezőihez: fény, fényérzékeny anyagok, emulzió és kémiai folyamatok. A céltudatos kísérletezés eredményeképpen radikálisan új műalkotásokat hoznak létre, amelyek olykor csak távolról emlékeztetnek a fotográfiára, és inkább a rajz, szobor, vagy festmény irányába mutatnak.
A Mai Manó Házban megrendezett Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. századbancímű kiállításon megjelenő kortárs művek rendkívüli párbeszédet folytatnak a 19. század kimagasló úttörők műalkotásaival. A két korszak közti párhuzamok és kapcsolódások jelenléte nem tudományos kérdés, hanem a megfelelő képzettársítások eredménye. Ez a fajta nyitottság a 19. század úttörőire és a kiállított kortárs művészekre egyaránt jellemző vizuális szabadság szellemiségét tükrözi.
A kiállító művészek: Sylvia Ballhause (DE), Karl Blossfeldt (DE), Bownik (PL), Matthew Brandt (US), Sam Falls (US), Gothard Jenő (HU), Spiros Hadjidjanos (GR), Thomas Hauser (FR), Nicolai Howalt (DK), Adam Jeppesen (DK), Thomas Mailaender (FR), Taiyo Onorato & Nico Krebs (CH), Johan Österholm (SE), Jaya Pelupessy & Felix van Dam (NL), Pribék Antal (HU), Stephen Thompson (GB), Simon van Til (NL), Veress Ferenc (HU), illetve további ismeretlen művészek.
A kiállításra a következő intézmények kölcsönözték a műtárgyakat: ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium (HU), Foam (NL), The Archive of Modern Conflict (UK), Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest (HU), Medical Museion / University of Copenhagen (DK), The New Carlsberg Foundation (DK), Magyar Fotográfiai Múzeum (HU), Un_Spaced (FR), Dick Meijer Antiquiteiten (NL), Galerie Eva Presenhuber (CH), Martin Asbæk Gallery (DK), Yossi Milo Gallery (US), LVMH Métiers d' Art Collection (FR), NBA (DE), Die Photographische Sammlung/ SK Stiftung Kultur (DE), Ravestijn Gallery (NL), Székesfehérvári Püspöki Könyvtár (HU), illetve a művészek. Mindannyiuknak köszönettel tartozunk.
A Foam Magazine #49. számának témája a „Vissza a jövőbe”. A magazin a Mai Manó Ház könyvesboltjában megvásárolható.
A kiállítás a Foam kezdeményezésében jött létre, együttműködésben a C/O Berlin-nel.
A The Great LIFE Photographers a LIFE magazin valaha volt legátfogóbb antológiája, mely eddig megjelent. A LIFE-ot mindig is a fényképészek tették naggyá, ez a könyv átfogó és izgalmas összefoglalás azokról a férfiakról és nőkről, akik valaha a magazinnak dolgoztak.
A kötet sorra veszi a 20. század legmeghatározóbb pillanatait, köztük MacArthur Mydans partjainál, és Capa az Omaha Beach-en történő partraszállását, az első képeket, melyek az anyaméhben készültek, az első felvételeket a világűrből. A LIFE segített Sophia Loren és Marilyn Monroe, Beatles és Michael Jackson ikonjának megteremtésében is.
A könyv több mint 100 portfóliót kínál, többek között olyan fotósoktól, mint Alfred Eisenstaedt, Margaret Bourke-White, Carl Mydans, Gordon Parks, W. Eugene Smith, Robert Capa, Ralph Morse, Nina Leen, Harry Benson, Philippe Halsman és Joe McNally. Mindegyik portfólióhoz tartozik egy rövid életrajz, bensőséges képet nyújtva az objektív mögött álló emberekről.
Kiadó: Thames and Hudson, 2010
Oldalszám: 608 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9780316097932
Nyelv: angol
Ár: 6.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Foam Magazine e számának témája: Vissza a jövőbe, 19. század a 21. században. A kortárs művészek digitális technikákat, új anyagokat és motívumokat alkalmazva feldolgozzák, újraértelmezik és újragondolják a 19. század témáit, technikáit és elképzeléseit.
A Back to the Future témájához kapcsolódó projekteken túl a szám tartalmazza Bartos Aneta önarcképét, amely az apa-lány kapcsolat összetettségét vizsgálja, egy átfogó interjút Anne-Marie Beckmann-nal, a Deutsche Börse Photography Foundation kurátorával és rendezőjével, valamint Simone Bergantini, Willem Popelier, Aaron Schuman és Kenneth Bamberg új munkáit.
A 49. számban bemutatott fotográfusok és művészek:
Anna Atkins, Kenneth Bamberg, Tim Barber, Sylvia Ballhause, Aneta Bartos, Simone Bergantini, Karl Blossfeldt, Bownik, Matthew Brandt, Raphaël Dallaporta, Jessica Eaton, Sam Falls, Lucas Foglia, Spiros Hadjidjanos, Thomas Mailaender, Douglas Mandry, Chris McCaw, Liz Nielsen, Drew Nikonowicz, Trevor Paglen, Willem Popelier, Jannemarein Renout, Khadija Saye, Aaron Schuman, Silver and Gold, Theo Simpson, August Strindberg, Witho Worms.
A 49. szám szerzői:
Karin Bareman, Andrew Berardini, Ann-Christin Bertrand, Rose Bouthillier, Ben Burbridge, Lewis Bush, Jörg Colberg, Claus Gunti, Hinde Haest, Allie Haeusslein, Taco Hidde Bakker, Max Houghton, Kim Knoppers, Mirjam Kooiman, Luce Lebart, Elisa Medde, Aram Moshyedi, Liz Nielsen, Hans Rooseboom, Liz Sales, Caroline von Courten.
A Foam Magazine többször is díjazásban részesült a minőségi tartalom és a magas szinvonalú grafikai tervezés elismeréseként. Legutóbb 2017-ben, az Év Fotográfiai Magazinja díjat nyerte el a magazin a Lucie Awardson.
A Foam Magazine nemzetközi fotográfiai magazin, amelyet az amszterdami Foam Fotografiemuseum Amsterdam jelentet meg évente 3 alkalommal.
Kiadó: Foam Fotografiemuseum Amsterdam, 2018
Oldalszám: 288 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 8710966455234
Nyelv: angol
Ár: 7.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A kiállított képanyag döntő részben Moholy-Nagy európai korszakából tartalmaz fényképeket, melyek eredetileg 1922 és 1937 között készültek. A fényképeken keresztül részletes és mély betekintést kaphatunk Moholy-Nagy fotográfia területén kifejtett, a modern képzőművészetet megújító és azt nagyban befolyásoló munkásságából. Habár több, mint valószínű, hogy Moholy-Nagy soha nem laborált, hívott elő és fixált fényképet sötétkamrában, valamint nem tartotta magát fotóművésznek, sem fotográfusnak, hatása a modern és a későbbi korszakok fotóművészetére is vitathatatlan.
A kiállítás három tematikus csoportban mutatja be ezt a minden elemében összefüggő, viszont témájában, (de)komponáltságában, az alkalmazott technikákban széttartó képanyagot.
Az 1922-ben akkori feleségével, Lucia Schultz-cal elkezdett fotogram kísérletei alkotják az első egység képanyagát. A fényképezőgép használata nélkül készült, szó szerinti fényképekhez kapcsolódóan kerül bemutatásra Moholy-Nagy Fényjáték: Fekete-Fehér-Szürke című filmje. A film a fotogram kísérletekhez társítható, azok fény- és tárgyközpontúságának összegzéseként, megtestesüléseként is definiálható Fény-tér modulátor működésének és az általa létrehozott fény- és árnyjátéknak a bemutatása.
A második egység a szakirodalom által egybehangzóan Moholy-Nagy László „felfedezésének”, újításának tartott fotóplasztikákat tartalmazza. Ezek egyrészt személyes tartalommal átitatottak, másrészt a korabeli, azaz a húszas évek popkultúrájából (képes magazinok, hirdetések, köztéri és újságokban elhelyezett reklámok) építkeznek. A fotóplasztika képtípusa, amelyet Moholy-Nagy a Látás Mozgásban című, 1947-ben megjelent könyvében már fotómontázsként említ, többek között azért is különösen fontos az életműben, mert a más jellegű alkotásaival kapcsolatos semleges címadási gyakorlatával szemben a fotóplasztikáit a nézőt az értelmezés megkezdésében segítő és a mű részeként elgondolható címekkel látta el.
A kiállítás harmadik egysége Moholy-Nagy egyéb fotográfiai kísérleteit, absztrakcióit mutatja be, amelyek nagy részében felfedezhetők a fotogram kísérletek során szerzett tapasztalatok és képalkotási törekvések. Ilyenek például a negatív-képek, ahol a pozitív papírképeken a felvételek negatív képei láthatók, a megszokottól eltérő új, titkos világokat teremtve ezzel a leleménnyel. A különböző felületekről készített fotói is ide sorolhatók, amelyekben a fotogramokon látható játékos és ugyanannyira komoly formajegyek fal- és járdafelületen, csatornanyíláson vagy éppen a berlini rádiótorony alatti földterületen fedezhetők fel. Ebben a blokkban találhatók Moholy-Nagy egyéb, személyesebb, vagy gyakran utazásai során, mintegy flaneurként készített felvételei is, amelyekre egyként jellemző a szokatlan leképezési mód, a számos más elnevezés mellett a fényképezésben Bauhaus stílusnak is nevezett kompozíciós eljárások, mint például a béka- és madárperspektíva használata.
Moholy-Nagy László fényképei létrehozása során egyként törekedett annak az elméleti felvetésnek a megvalósítására, amelyet a De Stijl hasábjain 1922-ben közölt első önálló írásában a Produkció-Reprodukció címűben felvázolt. A reprodukciós célokra használt eszközöket, azaz többek között a fényképezőgépet is produktív, vagyis alkotó, nem pedig másoló, leíró célokra kell használni. Úgy gondoljuk a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött, s most itt Budapesten bemutatott képanyag ezen elgondolás megvalósulásának hiteles bizonyítéka.
Moholy-Nagy László születésének századik évfordulója alkalmából a Magyar Fotográfiai Múzeum 1995-ben egy, az alkotó addig itthon jobbára ismeretlen fotográfusi munkásságát mutatta be a Moholy-Nagy László: 100 Fotó című kiállításán. A sokoldalú képzőművész és teoretikus lányával, Hattula Moholy-Naggyal történő szakmai együttműködés eredménye, hogy a Hattula birtokában lévő negatívokról 1995-ben, a kiállítás kedvéért készült új nagyítások, valamint számos 1973-ban készült fotóplasztika és fotogram reprodukció ajándékozás útján bekerült a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményébe. Az új nagyításokkal kiegészült fotográfiai kollekció, amelynek értéke a már előzetesen meglévő kilenc darab Moholy-Nagy László által bélyegzővel és sok esetben a kézírásával ellátott vintázs nagyítással együtt felbecsülhetetlen, még egyszer sem volt bemutatva Budapesten. A Mai Manó Ház most ennek a kollekciónak a kiállításával ünnepli meg a Bauhaus centenáriumát, az intézményét, melyben Moholy-Nagy László „legfiatalabb professzorként” felkeltette a fotográfia médiuma iránti elméleti és gyakorlati érdeklődést.
A fotogram „Fényérzékeny papíron, kamera nélkül létrehozott fény illetve tárgy lenyomatok műfaja.” (Moholy Nagy László)
Van fotód a kedvenc tárgyadról? Májusban készíthetsz nálunk, fényképezőgép nélkül!
A Mai Manó Ház 64. Képíró-képolvasó hétvégéjét 2019. május 11-12-én rendezzük meg, és a Moholy-Nagy kiállításunkhoz kapcsolódva a workshop témájának a fotogramot választottuk. Az egynapos kurzust Vékás Magdolna Balogh Rudolf-díjas fotóművész vezeti majd.
Születtem 1956. július 23-án, Budapesten. A középiskola befejezése után a Dési Huber István szakiskola fényképész tanulója lettem. 1977-től tíz évig a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósaként dolgoztam.1977-ben felvételt nyertem a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába, 1982 óta tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe 1987-ben léptem be. 1988-óta dolgozom régi fotótechnikákkal, leggyakrabban cianotípiával, albuminnal, sópapírral. Képeim számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön. 2000-ben Balogh Rudolf díjjal ismerték el munkásságomat. – írta Vékás Magdolna a fotografus.hu oldalon.
Részvételi díj: 3.000.-Ft/fő/nap, amely összegért a kurzuson való részvétel mellett, lehetőséget biztosítunk A zseniális kísérletező: Moholy-Nagy László fotográfiái című kiállításunk megtekintésére és a workshop napján kedvezményesen vásárolhatsz a Mai Manó Könyvesboltban is.
Helyszín: Mai Manó Ház, Napfényműterem, 1065 Budapest, Nagymező u. 20.
Jelentkezés: Jelentkezni a laszlo.baki@maimano.hu e-mail címen lehet. A jelentkezésnél kérlek jelezd, hogy szombaton vagy vasárnap szeretnél-e jönni. A részvétel a jelentkezési sorrend alapján áll össze és a részvételi díj kifizetése után válik teljessé. A már regisztráltak 2019. május 5-ig tudják visszamondani a jelentkezésüket, ebben az esetben a befizetett teljes összeget visszautaljuk. A határidőn túli lemondásoknál nincs lehetőség kompenzálásra. Kérem, ezt minden jelentkező vegye figyelembe!
Résztvevők száma: maximum 10 fő/nap
Jelentkezési határidő: 2019. május 8.
További információ: laszlo.baki@maimano.hu
Ajándékozd meg anyukádat, hozd magaddal gyermekeidet, ünnepeljük együtt az Anyák napját a Mai Manó Házban! A belépőjegyet most 50 %-os kedvezménnyel tudjátok megváltani. Szülők és gyermekek május első vasárnapján irány a kiállítótér, ahol a zseniális kísérletező, Moholy-Nagy László fotográfiáit tekinthetitek meg.
Kedvezményes belépőjegyeink:
Felnőttjegy: 750 Ft
Gyermekjegy (14 év felett) és nyugdíjasjegy: 350 Ft
Gyermekek számára 14 év alatt a belépés ingyenes
Várunk mindenkit szeretettel!
Milyen fotótörténeti jelentőséggel bír az utókor számára Moholy-Nagy László Bauhausban folytatott tevékenysége? Milyen képelméleti problémák foglalkoztatták a zseniális kísérletezőt, amikor fotográfiákat, fotogramokat vagy montázsokat alkotott? A kiállítást záró eseményen, a kiállítás kurátorának tárlatvezetésén többek között erről hallhatnak az érdeklődők. A kiállítás az itthoni legnagyobb, a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött 87 darabos Moholy-Nagy fotókollekciót mutatja be egyben, amely Budapesten most először látható.
Tóth Balázs Zoltán
2005-től a Magyar Fotográfiai Múzeum, 2018-tól a Mai Manó Ház munkatársa, az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola Esztétika Programjának doktorjelöltje. 2011 és 2013 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának vezetőségi tagja. 2013-ban a North East Document Conservation Center, Andover, USA tanulmányi ösztöndíjasa preventív konzerválási technikák és fotórestauráció témakörben. Kurátorként és szakíróként egyaránt részt vesz a hazai fotográfiai élet szervezésében.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Finisszázs – május 12.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház május 13. és 22. között kiállításrendezés miatt zárva tart. Május 22-től a megszokott nyitvatartás szerint tartunk nyitva.
Következő kiállításunk:
A kiállítás megtekinthető:
2019. május 22. - 2019. augusztus 18.
Kedd - vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Claudia Küssel
A holland művész, formatervező, kurátor Erik Kessels nevét érdemes a magyar közönségnek megjegyezni. A Mai Manó Házban bemutatásra kerülő Erik Kessels több élete című kiállítás tizenhét projekten és egy sok száz képet felvonultató és teljes tereket elfoglaló installáción keresztül vezet végig az alkotó fotográfiai életművén. A kiállítás különlegességét és annak fontosságát növeli, hogy Kessels három új művének ősbemutatójára is sor kerül a Mai Manó Házban. Először és csak a tárlaton látható a művész egy új videómunkája, továbbá a nagyközönség megismerheti két új fotókönyvét: a kifejezetten Budapesthez kötődő Budapest Beauties, és a Hórusz Archívum közreműködésével összeállított legújabb kiadványa az In almost every picture című sorozatban.
Pályája 20 éve alatt Erik Kessels az úgynevezett „talált fotográfia” műfajának egyik legfőbb, megkerülhetetlen hivatkozási pontjává nőtte ki magát. Legtöbb projektjéhez már meglévő fotográfiákat hasznosít újra saját mozaikjainak alkotóelemeiként. Kessels kamera, sőt, objektív nélküli művész: alkotói gyakorlatában a fotográfia ready-made elem, amelyet a művész mintavételt követően helyez új kontextusba. Az eredmény a képek afféle „ökoszisztémája”, mely által nem bővül a már-már mindent kiszorító, napról napra exponenciálisan növekvő gigászi képtömeg, csupán újrahasznosul az eleve rendelkezésre álló képanyag.
Előadásában Erik Kessels fellebbenti a fátylat legújabb projektjeiről, és betekintést nyújt a fényképek kisajátításának rejtelmeibe. Az előadás további témája a képek szerepe korunkban, illetve a puszta fogyasztáson túlmenő befogadási lehetőségek.
Angol nyelvű program. Az előadásra a belépés ingyenes. Az előadás után Erik Kessels dedikálja a könyveit a helyszínen!
Erik Kessels
Erik Kessels 1966-ban született Hollandiában. Művész, formatervező, kurátor, gyűjtő, a KesselsKramer kommunikációs ügynökség művészeti vezetője; különösen érdekli a fotográfia. 1998 óta több mint 60 könyvet adott ki, főként archív fényképekből, egy részüket saját kiadója, a KesselsKramer Publishing révén, a többit pedig más kiadóknál világszerte. A 2001-ben indított Useful Photography magazin alapítója. Számos egyetemen és akadémián tanított, mint például az amszterdami Gerrit Rietveld Academy, a lausanne-i ECAL és az Amszterdam Academy of Architecture. 2010-ben elnyerte a magas presztízsű Amsterdam Prize of the Arts díjat. 2016-ban jelölték a Deutsche Börse Photography Foundation díjára. 2017-ben Torinóban és Düsseldorfban az addigi pályáját összefoglaló kiállítást mutattak be. Híres installációja, 24 hours photos, 2019. augusztus 4-ig látható a SF MOMA snap+share: transmitting photographs from mail art to social networks című kiállításán.
Az előadásról készült felvételt ide kattintva lehet megnézni.
A holland művész, formatervező, kurátor Erik Kessels nevét érdemes a magyar közönségnek megjegyezni. Az alkotó komoly fotográfiai életművel rendelkezik, szenvedélyesen gyűjti a családi archívumok, bolhapiacok mélyén megbújó humoros, furcsa, meghökkentő fotósorozatokat, s ezeket rendezi kiállítóterekbe, könyvekbe, kiadványokba. A tárlatvezetésen a kiállítás kurátora, Claudia Küssel avatja be az érdeklődőket a fantasztikus alkotó életművébe.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – május 30. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
10.00 - 11.30
Jóga + Mai Manó Ház
Kezdd a Múzeumok Éjszakáját jógával, hogy éjfélig bírd a tempót! Az ászanasorokat Spala Korinna vezeti a Mai Manó Ház századfordulós fényképészműtermében, a Napfényműteremben. Az óra után irány a kiállítótér, ahol a holland képzőművész, Erik Kessels kiállítását tekintheted meg. A korlátozott férőszám miatt érdemes időben jelentkezni: maimano@maimano.hu, tárgy: jóga. Kérjük, hogy saját matracot hozz magaddal!
HÁZVEZETÉSEK
13.00, 14.00, 16.00 és 20.00 órakor A HOSSZÚLÉPÉS CSAPATÁVAL
Ismerd meg az idén 125 éves Mai Manó Ház történetét, fedezd fel Budapest leghíresebb fényképész-műteremházát a Hosszúlépés csapatával! A látogatókat egészen a padlástérig vezetjük, az egykori kontaktoló szobák titokzatos világába, ahonnan még a VI. kerület háztetőit is megpillanthatjuk. A programot korábbi látogatóinknak is ajánljuk. A túra során a szemfüles látogatók Mai Manós ajándékokkal gazdagodhatnak.
Regisztráció a túrákra: maimano@maimano.hu Tárgy: házvezetés + a túra időpontjának megjelölése (pl. 14.00)
18.00 - 18.45
Házvezetés Török András a Mai Manó Ház alapító igazgatójával, helytörténésszel
Ismerd meg az idén 125 éves Mai Manó Ház történetét, fedezd fel Budapest leghíresebb fényképész műteremházát a Mai Manó Ház munkatársaival! A látogatókat ezúttal Török András, a Mai Manó Ház alapító igazgatója vezeti egészen a padlástérig, az egykori kontaktoló szobák titokzatos világába. A programot korábbi látogatóinknak is ajánljuk. A túra során a szemfüles látogatók Mai Manós ajándékokkal gazdagodhatnak.
Regisztráció a túrákra: maimano@maimano.hu Tárgy: házvezetés, 18.00
TÁRLATVEZETÉSEK AZ ERIK KESSELS TÖBB ÉLETE CÍMŰ KIÁLLÍTÁSON
A holland művész, formatervező, kurátor Erik Kessels nevét érdemes a magyar közönségnek is megjegyezni. Pályája húsz éve alatt az úgynevezett „talált fotográfia” műfajának egyik legfőbb, megkerülhetetlen hivatkozási pontjává nőtte ki magát, a Time Magazine vizuális varázslónak nevezte. Új fényképek készítése helyett legtöbb projektjéhez már meglévő fotográfiákat hasznosít újra, szenvedélyesen gyűjti a humoros, furcsa, meghökkentő fotósorozatokat, s ezeket rendezi kiállítóterekbe, könyvekbe, kiadványokba.
17.00 - 17.45
Tárlatvezetés Gerhes Gábor képzőművész, egyetemi oktatóval
Gerhes Gábor
Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, egyetemi oktató, az MTA–Széchenyi Akadémia rendes tagja. Munkáit rendszeresen állítja ki a legfontosabb hazai és külföldi galériák meghívására. Alkotásait külföldön többek között a svájci H. Ringier gyűjtemény és a Kunsthaus Glarus, a németországi Stifftung DZ Bank, valamint minden fontos magyar köz- és magángyűjteményben őrzik. Utóbbi években készült művei a transzkulturális jelenségeket és a különböző hatalmi gyakorlatokat kutatják, azon belül a konstrukció, rekonstrukció, valamint a reprezentáció gyakorlatával foglalkoznak.
19.00 - 19.45
Tárlatvezetés Pettendi Szabó Péter képzőművésszel, egyetemi oktatóval
Pettendi Szabó Péter
A Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia szakán tanít 2012 óta. A Magyar Képzőművészeti Egyetem doktoranduszaként a fotóarchívumok kortárs művészetben történő újraértelmezésének lehetőségeit, illetve a dokumentarista ábrázolás új formáit kutatja. 2001-től rendszeresen kiállít (Tiszai emberek, Háttér-Járt-e már Budapesten?, Zweitakt Berlin 1989-2009)
21.00 – 21.45
Kurátori tárlatvezetés Claudia Küssellel
Claudia Küssel
Művészettörténész (Leiden University), a Mai Manó Ház kurátora. 2017 előtt Hollandiában élt és dolgozott, többek között mint a Foam kurátora (2012 – 2015). Több egyéni (Richard Mosse, Noémie Goudal, Puklus Péter, Sara Cwynar) és csoportos kiállítás kurátora (Under Construction, New Positions in American Photography, Sputnik Photos – The Geometry of Imagination). Fő kutatási területei a kortárs fotográfia és a photobook.
ESTI KONCERT
22.00 – 23.00
Musica Moralia koncert a Napfényműteremben
Musica Moralia (Meggyesházi Éda) különleges hangulatú, experimentális poszt-folk világú énekesnő, zenész. Saját megfogalmazása szerint csendes zajt játszik – egyszer cimbalommal, máskor zongorával. Több mint tíz éve van jelen a zenei színtéren Magyarországon, Németországban, Hollandiában. 2012-es első megjelenését, a nagyrészt csellón és elektromos orgonán íródott Tooth and Teeth EP-t 2016-ban követte debütáló nagylemeze Hell is Coming Home címmel, intim, rendkívül személyes, cimbalmon, zongorán, orgonán előadott dalokkal. 2016 óta a Klinik Label művésze.
A Mai Manó Könyvesboltban a Múzeumok Éjszakája alatt a készlet erejéig 125 forintért lehet megvásárolni a Mai Manó Ház egyes kiadványait (fotóalbumok, kiállítási katalógusok).
Amit egykor divatfotózásnak hívtak, manapság a célok és vizualitás szélesebb skálájára pozícionálva találja magát.
A fotósok a divat esztétikájából kölcsönöznek, eltávolodva a glamour eszményektől a szociális és politikai sokszínűség, az identitás, a mindennapi élet és az életstílusok örökké változó panorámája felé.
A Foam magazin ebben a számában 16 fotográfus, művész és kollektíva portfólióját mutatjuk be, mindegyikük határozott és erőteljes megközelítést alkalmaz a kortárs divatfotózás területén. A magazin szerkesztőinek lehetősége nyílt arra, hogy számos alapos betekintést nyújtó és inspiráló interjút közöljenek a divatfotózás területén alkotó emberekkel. Emellett egy nagyobb lélegzetű interjút is bemutatnak Zoe Witley kurátorral és Grace Wales Bonner divattervezővel. Ezen kívül örömmel osztják meg Hans Ulrich Obrist, a Szerpentin Galériák művészeti vezetője és Tyler Mitchell közötti interjút.
Az 53. számban bemutatott fotográfusok és művészek:
Mohamad Abdouni, Mel Bles, Arielle Bobb-Wilis, Giovanni Corabbi & Roberto Ortu, Justin Dingwall, Charlie Engman, Julia Falkner & Lorena Hydeman, Jamie Hawkesworth, Nadine Ijewere, Ethan James Green, Casper Kofi, Alexandra Leese, Tyler Mitchell, Joyce Ng, Mark, Peckmezian, Marton Perlaki, Hadar Pitchon, Mateus Porto, Alice Quaresma, Claire Rothstein, The Sartists, Paul Mpagi Sepuya, Catherine Servel, Suzie and Leo, Ambroise Tézenas & Frédéric Delangle
Az 53. szám szerzői:
Siobhán Bohnacker, Saskia de Brauw, Roberto Filippello, Stephen Galloway, Yumi Goto, Max Houghton, Kimberly Jenkins, Shonagh Marshall, Jess Maybury, Jimmy Moffat, Jasmine Raznahan, Eugenie Shinkle, Maisie Skidmore, Carla Sozzani, Hans Ulrich Obrist, Grace Wales Bonner, Zoé Whitley, Elisa De Wyngaert.
A Foam Magazine többször is díjazásban részesült a minőségi tartalom és a magas színvonalú grafikai tervezés elismeréseként. Legutóbb az Év Fotográfiai Magazinja díját nyerte el a Lucie Awardson. A Foam Magazine nemzetközi fotográfiai magazin, amelyet az amszterdami Foam Fotografiemuseum Amsterdam jelentet meg évente három alkalommal. Az éves Foam Magazine Talent Issue-t és a kapcsolódó tehetségprogramot a Deutsche Börse Photography Foundation és a Niemeijer Fund támogatja. A Foam Magazine-t az Igepa Netherlands BV szponzorálja.
Kiadó: Foam Fotografiemuseum Amsterdam, 2018
Oldalszám: 288 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 8710966555231
Nyelv: angol
Ár: 7.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Sebastião Salgado Other Americas című könyvének első kiadását a francia Contrejour kiadó jelentette meg 1985-ben. A 127 oldalas fotóalbum Salgado utazásai során készített képeit tartalmazza, amiket Brazíliában, Ecuadorban, Bolíviában, Peruban, Guatemalában és Mexikóban fényképezett.
A brazil születésű fotográfus 1977 és 1984 között utazta körbe Dél-Amerikát, hogy a térség változó vallási és politikai helyzetét dokumentálja, különösen ahogy az a latin-amerikai vidéki kultúrában és életstílusban megjelenik. Salgado első könyve, az Other Americas a helyi őslakosok és gazdák portréit, tájképeket, és ennek a régiónak a szellemi hagyományait bemutató felvételeit tartalmazza. A könyv számtalan díjat és elismerést kapott, és vizuálisan egyenértékű a varázslatos Gabriel García Marquezzel. Az Other Americas új kiadása egy örök klasszikus, amely visszahozza számunkra a közép- és dél-amerikai világ bámulatos látványát.
Kiadó: Aperture, 2015
Oldalszám: 127 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9781597113366
Nyelv: angol
Ár: 11.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Az anyaság kezdeti szakaszának kihívásai egy játékká alakulnak át, amelynek elemei: az idő hiánya, az új életszakasz törékenysége, a felelősség súlya, a folyamatosan változó egyéniségünk, a feszültség jelenléte. Azok a dolgok pedig, amelyek az egészet összetartják: törődés, kitartás, türelem, odaadás.
A Pillars of Home című sorozat kilencvennyolc, egymáson egyensúlyozó szoborból áll. A szobrokat dokumentáló képek a művész kisfiának alvási ideje alatt készültek, amelyhez átalakította a lakásukat – a nappalitól kezdve, a konyhán és a hálószobán keresztül egészen a lépcsőházig – egy átmeneti, csupán harminc percig létező stúdióvá. A pillérek a saját belső stabilitásukon nyugszanak, a padló és a plafon közti tér jelöli ki számukra a keretet. Ahogy az objektek egymásra helyeződnek, úgy válnak a tárgyegyüttesek egy összetartozó egységgé, miközben a törékeny elrendezésük és egyensúlyozó jellegük miatt rendkívül sérülékennyé válnak. Bármelyik pillanatban összedőlhetnek.
Nem csupán a képek elkészülte kerül veszélybe egy-egy installáció összedőlésekor, hanem maga az alkotói munkára fordított idő is: a leeső tárgyak zaja bármikor felkeltheti az alvó gyereket.
A performansz jellegű akciók egyfajta személyes kutatásnak is tekinthetőek, amelyekben a művész az anyává válás és a művészi alkotómunka közötti egyensúly problematikáját járja körül. A Pillars of Home felfogható egyetlen kérdésre adott kilencvennyolc válaszként: hogyan alakíthat ki egy anya egyensúlyt életének valamennyi szegmense között? Egy soha véget nem érő, örök egyensúlykeresés.
Az „Erik Kessels több élete“ (The Many Lives of Erik Kessels) című fotóalbum bemutatja az úttörő és befolyásos kurátor, szerkesztő és művész nagyon várt első illusztrált áttekintését, akinek a fotózással és fotóarchívumokkal való változatos kísérletezései lehetővé tették számunkra, hogy újragondoljuk a médium köznyelvi és elbeszélő lehetőségeit a mai túlzsúfolt képi világban.
Az emberek fogyasztják a fotókat, mondja Kessels, és nem nézik már ezeket. Ez a kötet megalapozza, hogy hogyan nézzük és értsük meg jobban annak a művésznek a hibrid munkásságát, aki dacol a kategorizálással. „Erik Kessels több élete“ a művész húsznál is több sorozatát és Simon Baker, Hans Aarsman és a kurátor Francesco Zanot esszéit foglalja magában, összhangban a Torinóban a CAMERA Centro Italiano per la fotografia-nál megjelent nagyobb retrospektív kiállítással.
A szerzőről
Erik Kessels egy rendkívül befolyásos fotógyűjtő, kurátor, szerkesztő és tervező, aki manapság a művészi munkássága által lett elismert.
Az 1995-ben alapított KesselsKramer kommunikációs ügynökség kreatív igazgatója. Kessels több mint ötven könyvnyi fotógyűjteményt publikált, beleértve a Missing Links (1999), The Instant Men (2000), The in Almost Every Picture series (2001-folyamatban) és a Wonder (2006) című könyveket.
2000 óta a Useful Photography alternatív fotós magazin szerkesztője, és olyan kiállításoknak volt a kurátora, mint a Loving Your Picture (2008), 24 Hrs in Photos (2011), Album Beauty (2012), és a Unfinished Father (2015). 2011-ben Martin Parr-ral és Joachim Schmid-del, Clément Chéroux-val és Joan Fontcuberta-val közösen szervezte a „From Here On Together“ kiállítást. 2010-ben Kessels elnyerte a tekintélyes amszterdami Művészeti Díjat, és 2016-ban a Deutsche Börse Fotográfiai Díj döntőse volt az „Unfinished Father“ kiállításáért.
Kiadó: Aperture, 2017
Oldalszám: 576 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9781597114165
Nyelv: angol
Ár: 19.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A fotóképregény válogatással egy olyan műfaj történetébe szeretnénk betekintést nyújtani, amely kicsit megkésve – de az európai trendeket szorosan követve – jelent meg Magyarországon a 60-as években, majd a rendszerváltást követően szinte teljesen feledésbe merült. Egy olyan fiatal műfajról van szó, amelynek még az elnevezése sem rögzült végérvényesen; a magyar nyelvben a „fotóregény”, „fényképregény” verziók is felbukkannak, míg az angolban egyaránt megjelenik a „photonovel”, „photo comics” vagy az olaszból átvett „fumetti” elnevezés. Kutatás sem jelent meg még a témában magyarul, így a kiállítás egyben a további tanulmányok megalapozása is kíván lenni. Ebből a célból tettünk közzé egy adatbázist, az eddigi kutatásaink eredményét, amely saját telefonon akár haza is vihető. A kiállításon bemutatott képtörténeteket a populáris kultúra magazinokban fellelhető termékeiből, valamint ennek a formajegyeit átvevő, formabontó fotóművészeti alkotásokból válogattuk. A kiállításon bemutatott fotóképregények, különböző művészeti ágak (mozgókép, fotográfia, szobrászat, festészet, irodalom) felől közelítő művészek munkái, akik különböző módokon, különböző célból nyúltak ehhez a műfajhoz. Ami közös bennük, az a narrációs igény, illetve az, hogy nem kérdőjelezik meg a fotóképregény közkeletűen lenézett, sablonos, populáris, szerelmi történetek szinonimájaként számon tartott műfaját. Inkább játszanak vele, a lehető legtermészetesebb módon, és ez által nemzetközi összehasonlításban is kuriózumnak számítanak.
Albertini Béla fotótörténész előadásában több olyan érdeklődésre számottartó témát érint, melyek a Moholy-Nagy kutatások során időről időre előkerülnek: Moholy-Nagy, a képzőművész és a fény által létrehozott képek viszonya. Milyen szerepet töltött be Lucia Moholy férje fotográfusi életművének alakulásában, s pontosan ki volt Lucia Moholy, a fotográfus? Mit takar az 1927-ben írt Malerei Fotografie Film (Festészet, fényképészet, film) fotószemlélete? Előadásában szó esik a német képesújságokról és nem utolsósorban a magyarországi Moholy-Nagy recepcióról.
Albertini Béla fotótörténész (Vizsoly, 1940). Fotóesztétikai egyetemi doktor (1979), a művészettörténet-tudomány kandidátusa (1984). Apáczai Csere János-díjas (2009), Németh Lajos-díjas (2010). A fotótörténet tanára 2004-től a Kaposvári Egyetemen. Tanulmánysorozata a két világháború közötti magyar fotótörténetről 2018-tól jelenik meg folyamatosan a Fotóművészet című folyóiratban.
Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Ismétlődő képek, képsorok, véletlenszerű hasonlóságok és szabad képzettársítások alkotják Ruth van Beek titokzatos nyelvét. Képgyűjteményének egymással szüntelen párbeszédet folytató darabjaiból a művész kollázsokat és könyveket állít össze.
Az archívum képei javarészt régi kézikönyvekből származnak. E segédeszköz gyanánt kiadott könyvek rendeltetése, hogy hétköznapi tevékenységekhez nyújtsanak segítséget. A képeken többnyire kezek láthatóak, amint bemutatják, hogyan kell egy adott cselekvést végrehajtani. Földet túró, babákat készítő, virágokat rendező, főző kezek alatt ég a munka.
Azáltal, hogy az eredeti kontextusából kiragadott cselekvésre koncentrál, Beek a néző képzelőerejét kívánja megmozdítanii, olykor nyugtalanító érzéseket keltve: a mozdulatlan emberi kezek megelevenednek, a tárgyak személyiséggel ruházódnak fel, az absztrakt formák életre kelnek. Százával gyűlnek össze van Beek archívumából a képek és kísérletek. Új módszert fednek fel; ami pedig belőlük összeáll, az nem más, mint az új alkotások létrehozásának kézikönyve.
Az Imperial Courts 1993-2015 a holland fotográfus, Dana Lixenberg hosszútávú fotográfiai projektjének az eredménye. 1992-ben Lixenberg egy holland folyóirat megbízásából utazott Los Angeles déli központjába, hogy dokumentálja a szinesbőrű motoros, Rodney King, brutális rendőri bántalmazását és az érintett fehér bőrű LAPD rendőrök sorozatos felmentése körül kiéleződött helyzetet. Felkereste azt a területet, ahol a zavargások zajlottak, így került kapcsolatba a Watts negyedében található Imperial Courts nevű szociális telep lakóival.
Bár kezdetben gyanakvással fogadták, végül sikerült hosszútávú kapcsolatot kiépítenie az itt élőkkel. Nagyformátumú kamerájával számtalan alkalommal visszatért a helyszínre. Ellentétben az általánosan egyoldalú, szenzációhajhász közmédiával, tiszteletteljes, lenyűgöző portrékat készített e kicsiny, zárt közösség lakóiról, akik szó szerint a társadalom peremén élnek. Lixenberg rögzítette a közösség sajátos ritmus szerint hullámzó életciklusát: sokakat látott születni és meghalni, a bandaháborúk több áldozatot követeltek, mások eltűntek vagy a börtönben végezték. Gyermekek felnőttek, majd maguk is szülőkké váltak.
Akárcsak korábbi projektjeiben, Lixenberg itt is olyan egyénekre és közösségekre fókuszált, akik nehéz szociális körülmények között próbálják fenntartani magukat. Türelmes és figyelmes megközelítésének köszönhetően intenzív közös munka alakult ki a lakók és az alkotó között, melyből olyan magával ragadó, bensőséges portrék születtek, amelyek távol tartják magukat a társadalmi sztereotípiáktól. 2012-ben Lixenberg audio- és videofelvételeket kezdett készíteni és kifejlesztett egy interaktív web-dokumentumfilmet Eefje Blankevoort filmkészítővel közösen. Ez a réteg új összefüggésekbe helyezi a képeket, közelebb hozva a nézőt a közösséghez és személyes történeteikhez. A projekttel Lixenberg az Imperial Courts lakóinak állít emlékművet, és komplex módon ábrázolja az emberi sorsot, valamint az idő múlását.
Az Imperial Courts című sorozatával Dana Lixenberg 2017-ben elnyerte a rangos Deutsche Börse Fotográfiai Díjat. A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás a fekete-fehér portrék mellett, videókat, hangfelvételeket és egy interaktív web-dokumentumfilmet ölel fel, amik bővítik a portrék kontextusát és amiken keresztül közelebb kerülünk a lakókhoz és az ő személyes történetükhöz. A projektről megjelent egy szintén több díjat nyert kiadvány is a Roma Publications kiadónál.
Dana Lixenberg (1964 Amszterdam, NL) az egyik legkiemelkedőbb hang a kortárs dokumentarista fotográfiában, aminek egyik oka sajátos érzékenysége és a személyes megközelítése a szociálisan sebezhető egyénekhez és közösségekhez. Fotográfiai tanulmányait a London College of Printing-en folytatta 1984 és 1986 között, majd a Gerrit Rietveld Akadémián Amszterdamban 1987-töl 1989-ig.
Munkáit számos nemzetközi kiállítóhelyen bemutatták már, mint a New York-i Aperture az amszterdami Rijksmuseum, vagy a Centre Photographique (Rouen); The Photographer’s Gallery, London; Busan Biennial, Busan; Huis Marseille, Amszterdam; Kunsthal, Rotterdam; Stedelijk Museum, Amszterdam; FOAM, Amszterdam; Frans Halsmuseum De Hallen, Haarlem; and LACPS, Los Angeles.
Az Imperial Courts mellett a következő publikációi jelentek meg: Set Amsterdam (2011), The Last Days of Shishmaref (2008), Jeffersonville, Indiana (2005) united states (2001). Imperial Courts és a korábbi kiadványait a Mai Manó könyvesboltban lehet megvásárolni.
Lixenberg alkalmazott munkái gyakran megjelennek olyan népszerű amerikai és angolszász újságokban, magazinokban, mint a Newsweek, Vibe, The New York Times Magazine, The New Yorker és Rolling Stone.
Dana Lixenberget a GRIMM, Amszterdam/New York képviseli.
Dana Lixenberg május 25-én, 18 órakor tart előadást a Mai Manó Házban.
A kiállítás a Holland Királyság Nagykövetsége Budapest, a Mondriaan Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház tisztelettel meghívja Önt és barátait
Dana Lixenberg: Imperial Courts 1993 - 2015 című kiállításának záróeseményére, melynek időpontja
2018. augusztus 16., csütörtök, 18.00 - 22.00
18.00
Tárlatvezetés Claudia Küssellel, a kiállítás kurátorával
Hogyan látja Dana Lixenberg az Imperial Courts lakóit, miben rejlik az alkotói ábrázolásának, hosszútávú fotó projektjének titka, többek között erről beszél a kiállítás kurátora. A tárlatvezetésre regisztrálni a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet.
19.00
Filmvetítés: Charles Burnett: Killer of Sheep (83 perc)
Az 1977-es játékfilm Stan, az érzékeny álmodozó alakján keresztül mutatja be az 1970-es évekbeli Los Angeles fekete gettóját. Charles Burnett filmjét ugyanabban a fekete negyedben, Watts-ban forgatta, ahol Dana Lixenberg húsz évvel később első fotográfiát készítette az Imperial Courts-ról, Burnett filmje és Lixenberg fotográfiai így teremtenek egymással tér- és időbeli folytonosságot. A film rendezője maga is erről a környékről származik, filmjének szereplői részben helyi, amatőr színészek. A film 1981-ben elnyerte a filmkritikusok díját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, 1990-ben a Kongresszusi Könyvtár nemzeti kinccsé nyilvánította, 2002-ben az amerikai kritikusok beválasztották minden idők száz legfontosabb filmje közé.
A filmet angol nyelven, magyar felirattal vetítjük.
20.30
Beszélgetés: Egy közösség. Egy közösség? Rendhagyó ábrázolásmódok a watts-i fekete gettóról.
Burnett filmjét a filmkritikusok az amerikai Biciklitolvajok-ként tartják számon, ami realista portrét fest a nyomor és a lehetőségek hiányától sújtotta közösségről, miközben az csodálatos módon találja meg a szépség és a remény pillanatait. Milyen reprezentációs formákkal dolgozik a helyi származású rendező és hogyan ábrázolja ugyanezt a közösséget húsz évvel később egy holland fotográfus?
Résztvevők: Cséka György (esztéta), Claudia Küssel (kurátor), Soós Tamás (filmkritikus). Moderátor: Barta Edit (programkoordinátor)
További információ:
www.maimano.hu
www.facebook.com/maimanohaz
A programokon a kiállításra váltott belépőjeggyel vehet részt.
A kiállítás megtekinthető augusztus 16-ig, 12 - 19 óra között, hétfő kivételével.
Motoo Hiszako: Ki az a Nobuyoshi Araki?
„Az én fotóim sokat beszélnek” – mondja Araki. Azt is mondja: „Ha az ember élete unalmas, a fotói is unalmasak lesznek.”
Neki a fényképezőgépet elkattintani olyan természetes, mint ahogy levegőt vesz, ahogy pulzusa van. „A fényképezés maga az élet.”
Minden gondolat, személyiség és cselekvés az életben újra és újra komplex íveket húz, melyben az igazság és a hazugság egyszerre van jelen, és ez a fényképezőgépen keresztül kapcsolódik a külvilághoz. Amikor egy egész élet áramlik az exponáló gombot megnyomó ujjból a keresőbe, a valóság fény által megérintett körvonala egyszerű látványból látványossággá válik. Ezért is személyes fotók Araki fotói.
Araki azt mondja: „Aki kifejezi magát, az a (fényképezőgép előtt álló) alany (legyen az ember, egy utca vagy az égbolt), én összesen annyit teszek, hogy igyekszem ezt a kifejezést elkapni és a lehető legmegkapóbb módon lefényképezni.” A fotó nem más, mint a hatás és ellenhatás lecsapódása az alany és Araki között. Azt is mondja: „A fénykép csak akkor készül el igazán, amikor valaki ránéz és olyan kapcsolat alakul ki, melyben a művet saját történetéhez tudja fűzni.”
Araki 1940-ben Tokió belvárosában született és itt is nőtt fel. Gyermekkorában édesapja, akinek a fotózás volt a hobbija, mindig megengedte, hogy segítsen neki. Bár csak hobbifotós volt, édesapját olyan tehetségesnek tartották, hogy a környékbeliek gyakran felkérték, hogy készítsen fotókat családi ünnepekkor. „Egy 4x5 inches fényképezőgép függönye mögött a világ tótágast áll. Igazán izgalmas volt!” Miután elvégezte a rangos Ueno középiskolát, családja hozzájárult, hogy fotózást tanuljon, mindaddig, amíg állami egyetemről van szó, így a Csiba Egyetem fotómérnöki karán tanult tovább. Egyetemi mestermunkájával, a Szaccsin című művével elsőként nyerte el a Nap magazin díját. 1963-ban fotográfusként helyezkedett el a Dentsu nevű nagy reklámügynökségnél. Itt találkozott Yokóval, aki később imádott felesége lett.
Araki munkái mindig is innovatívak voltak, megosztó vitákat szültek. 1971-ben magánkiadásban kiadta az Érzelmes utazás című albumát, mindössze 1000 példányban, fénymásolópapír minőségű papíron, durva fekete-fehér nyomtatásban. Ez a kötet Yokóval közös nászútját örökítette meg kíméletlen őszinteséggel, szembemenve az objektivitással, a társadalmi érzékenységgel és a fototechnikai tudással, melyeket akkoriban lényegüknél fogva a fényképezés alapelveinek tekintettek – így robbant be a korabeli japán fényképészvilágba. Személyes fotókat készítő fényképészként tett hitvallása, mely az Érzelmes utazással vette kezdetét, egyértelműen túlmutat minden addig látott személyes fotón (családi- vagy emlékfotón). „Teljesen magától értetődő volt számomra. Szerintem minden fotós készített már aktképet a feleségéről.” – mondja Araki. A kérdés csak az, hogy ezeket azután nyilvánosságra hozzák-e. A japán fotóművészet egyik alappillére egyfajta személyes és sokszínű szubjektivitás, mely nagy hatást gyakorolt és egyben bátorságot adott a fiatalabb generációknak arra, hogy nyilvánosságra hozzanak olyan fotókat, melyeken saját környezetüket ábrázolják. Manapság, ha megnézzük a közösségi média felületeket, az Instagramot, csupa személyes fotót láthatunk – e kultúra magját Japánban ekkoriban vetették el. (Egyébként Araki nem használ sem mobiltelefont, sem számítógépet, sem digitális fényképezőgépet.)
Házasságkötését követően szinte azonnal szabadúszóvá vált. Nem járt a kitaposott úton, csak a sajátján, melyet teletűzdelt eredeti ötleteivel: gerillakiállításokat nyitott például utcai telefonfülkékben, kifőzdékben vagy kültéri parkolókban. Egyre többen lettek, akik megértették művészetét, egyre több albumot publikált. Az 1980-as években a Fényképezés kora ( Shashin Jidai) és más magazinokban jelentetett meg kimonóba öltözött vagy meztelen, kikötözött nőket, valamint utcai prostitúciót ábrázoló fotósorozatokat. Állítólag a felelős szerkesztőt többször behívták a rendőrségre és írásbeli bocsánatkérést kellett benyújtania. A kikötözés az Edo kortól kezdve rendelkezik az erotika lényegét feltáró rituális aspektussal. Nehéz volt azonban egyértelmű határt húzni az aktfotózás és a pornográfia között, hiszen Japánban a fényképezés csak az 1980-as évek végén vált elismert művészetté, a fotóművészetre specializálódott múzeumok és galériák megjelenésével. Abban az időben Araki fényképészeti hírneve csupán erotikus alkotásaira korlátozódott, az általa nagy számban készített kísérleti fényképeket és ösztönös koncepciójú felvételeket (ezeket ő maga „ujjából kirázott ötleteknek” nevezi) csak a fényképészet világában jártas szerkesztők és kurátorok értékelték.
A fiatalon elhunyt Yokóval közös húsz évnyi házasságának minden pillanatát megörökítette. „Mindig azt hittem, hogy csak öregkoromban foglalkozom majd portréfotózással, de Yokónak köszönhetően sokkal előbb belevágtam.” 1990. január végén, amikor hírt kapott arról, hogy Yokó kritikus állapotban van, Araki egy bimbózó japán liliomfa-ággal sietett a már jól ismert kórházba. A liliomfa-ág abban a kórházi szobában hozott fehér virágokat, ahol felesége kilehelte lelkét – az erről készült fekete-fehér fotó után kezdett el virágokat fényképezni az erkélyen, valamint üres szobákat, melyekből hiányoztak a Yokó által készített virágkompozíciók. A virágok azóta is fontos szimbólumok munkájában, akár legújabb művét, A virágok titkait (Kayu) nézzük, akár a fehér hátterű, fekete-fehér fotókat tartalmazó A virágok árnyékát (Hanakage) akár a közeli képekből álló Virágdalt (Kakyoku), akár a gyűrűs vakuval készült, festékkel összekent virágokat ábrázoló Szenvedélyes virágokat (Hana shikijo) akár legújabb sorozatait, az Elbukott Paradicsomot (Shitsurakuen), a Virágjátékot (Hana asobi), és A virágok lelkét (Hanarei), melyekben virágokból és babákból készült beállításokat fotózott természetes fénynél. 1992-ben az Araki műveit nagyszabású módon bemutató, Grazban megrendezett egyéni kiállítása komoly visszhangot kapott, amely azóta is a nagyobb európai városokat járja vándorkiállításként. Egyre-másra jelentek meg olyan művei, mint a dátumkijelzős fényképezőgéppel, 35 mm-es filmre készült Pszeudo-napló, a Tokió, valamint egyéni kiállításai kapcsán az általa meglátogatott városok utcáin sétálva vagy a taxi ablakából készített Kocsiablak (Kurumado) és az Eros és Thanatos nevéből összevont Erotos (Araki saját szójátéka). 1998-ban jelent meg 20 kötetes, nem teljes retrospektív gyűjteménye, mely elsősorban aktuális műveit tartalmazta. Az 1990-es években Araki munkássága egyre ismertebb lett külföldön, a Grand Maestro becenév pedig elterjedt Japánban is, ahol Araki művészként való elismerése addigra szilárd alapokon állt.
Japánban az 1980-as évek második felében kialakult buborékgazdaság végnapjait éltük. Általános volt, hogy a költségvetésből tetemes összegeket költenek kultúrára: a nagy cégek reklám- és hirdetési költségei az egekbe rúgtak, a nagy áruházak múzeumokat alapítottak. A kor nagy kedvenceivé azok a divat- és reklámfotósok váltak, akiket a médiából ismert a közönség. Araki, aki önmagát elsősorban művésznek tekintette, kivételnek számított. Avantgárd munkamódszerei és önkifejezése, eredeti megjelenése és viselkedése kimagasló hírnevet szerzett számára. Noha közel 30 éve űzte mesterségét, Araki fényképészet iránti szenvedélye eddigre sem halványult el. Nem változott élénksége és őszintesége, gyermeki ártatlansága, kötelességtudata, és az, hogy milyen érzékenységgel fordul mások felé.
Araki diadalmenete a 2000-es években sem torpant meg. Fényképeiből több országban rangos magazinok állítottak össze különszámokat, a világ minden tájáról látogatták meg kurátorok és riporterek, könyvei egyre-másra jelennek meg külföldön. Japánban a Japánok arca nevű projekten dolgozott, mely során bejárta az ország összes prefektúráját és mindenhol 1000 családról készített portrét. Magánkiadásban, kereskedelmi forgalomba hozás nélkül kiadta az Évszázadvégi fotókat, majd Az újévszázad fotóit, mert mint mondja: „ha már lefotóztam, azonnal publikálni is akarom”. A fényképezésen kívül akril és tusfestékek alkalmazásával fotófestményeket is készített. Számos országban nagy múzeumokban nyílt egyéni kiállítása, például a londoni Barbican Art Centerben megrendezett Self, Life, Death (2005). 2008-ban elnyerte az osztrák kormány művészetek és a tudományok érdemrendjét és az Osztrák Tudományos és Művészeti Akadémia örökös tagja lett. 2009-ben prosztatarákkal diagnosztizálták és a következő évben műtéten esett át. A betegséggel való harc közben sem hagyta abba a fotózást: betegségét, mint valami hívatlan vendéget a Posztumusz művek és a Posztumusz művek 2. című kötetekben dokumentálta. 2010-ben szeretett macskája, Csiro 22 éves korában elpusztult.
Araki mindig azt mondja, képein szerepel Eros és Thanatos. Azzal, hogy lefényképezi édesapja, édesanyja, felesége és szeretett macskája halálát, szerettei elvesztését örökre emlékezetébe vési. „A fénykép megállítja a rekeszen nyitáskor-záráskor átfolyó időt.” Ezért mondja, hogy a fénykép egy médium, ami „a dolgok visszatükrözésére szolgál”, ő maga pedig „csak bekeretezi az időt”. A finoman mozgó idő valósághoz fűződő ok-okozati kapcsolatai, melyek végtelen számban léteznek, a fényképezés pillanatában leválnak a való világról, de az általuk létrehozott képzeletbeli világ kapuja bárki számára láthatóvá válik. A jelen folyamatosan elhal, de a képként megörökített fotó az emlékek legmélyével áll összeköttetésben, képes oda-vissza közlekedni az emberek múltja, jelene és jövője között. A buddhizmus szerint a legigazabb megvilágosodás az, amikor megértjük, hogy minden csak illúzió. A lét (világi vágyak) és nemlét (üresség) soha véget nem érő körforgásában a fényképész az egyszeri és megismételhetetlen jelen felé fordítja minden szeretetét.
2013-ban agyi trombózis miatt elveszítette látását jobb szemére. Ekkor jelentette meg a Szerelem a bal szemmel (szójáték az Araki által igen kedvelt Ed van der Elsken Szerelem a bal parton fotóalbum címével) és a Félszem (Katame) című sorozatokat. Araki, aki 2020-ban tölti be 80. életévét, azt mondja: „Ahogy megöregszik és egyre többet fényképez az ember, annál jobbak lesznek a fényképei.” Ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk, lelki szemeink is egyre tágabbra nyílnak. Legújabb műveiből érezhető az egyre növekvő életenergia, mely a halál egyre közelebbi, egyre erősebb jelenlétéből születik. Nem kétséges, hogy Araki, aki maga is úgy fogalmaz, hogy a fényképezőgép keresője az ő igazi Paradicsoma, saját magát is beleviszi fotóiba, de a nézők is könnyen megtalálhatják önmagukat műveiben. Az sem kizárt, hogy az, amit Araki fényképein keresztül az élet és halál drámáját támogatva mindvégig próbált nekünk átadni, lényegében véve mindig is az egész világ iránt érzett szeretet volt.
"Mindennek, aminek kezdete van, vége is kell, hogy legyen?"
Létünket az idő korlátozza, vagy inkább keretezi. A halál az eleve az életben gyökerező alapvető élmény. Maija Tammi a halálhoz és a betegséghez való különféle viszonyulásokat vizsgálja tudományos, ugyanakkor költői és absztrakt képi megközelítéssel. A White Rabbit Fever (Fehér nyúl láz) képzeletbeli megbetegedés, a betegség archetípusa. A sorozat a járványokhoz, betegségekhez és magához a halálhoz való viszonyunkat faggatja, azáltal, hogy naturalisztikus módon jeleníti meg őket. A munka magja két kronológia köré szerveződik: az első egy nyúl oszlása és eltűnése között húzódik, a másikban pedig halhatatlan emberi sejtek láthatók, amelyek túlélték, vagy túl fogják élni a betegeket, akikből származnak. A White Rabbit Fever különböző szintjeivel Maija Tammi arra vesz rá minket, hogy az élet és a halál perspektívájából szemléljük az időt.
Maija Tammi ( 1985 ), doktori fokozattal rendelkező finn művész, aki Helsinkiben él és dolgozik. Fotóival, szobraival és videoinstallációval az undor és az elragadtatás, a tudomány és az esztétika határait vizsgálja. Azok a valós és absztrakt helyek és helyzetek érdeklik, ahol a látás közelít korlátaihoz.
A Fotóhónap2019 egy világhírű alkotóval ismerteti meg a magyar közönséget: a Nobuyoshi Araki életművét bemutató tárlat az idei fesztivál legfontosabb programja. A tárlatvezetésen egyetlen alkalommal, a megnyitó napját követően, a kiállítás kurátora, Motoo Hiszako vezeti végig az érdeklődőket.
Nobuyoshi Araki személyes fotókat készítő fényképészként tett hitvallása, mely az Érzelmes utazással vette kezdetét, egyértelműen túlmutat minden addig látott személyes fotón (családi- vagy emlékfotón). A japán fotóművészet egyik alappillére egyfajta személyes és sokszínű szubjektivitás, mely nagy hatást gyakorolt és egyben bátorságot adott a fiatalabb generációknak arra, hogy nyilvánosságra hozzanak olyan fotókat, melyeken saját környezetüket ábrázolják.
A tárlatvezetés japán nyelven, tolmács segítségével zajlik.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Bartis Attila kiállítása egy különleges felfedezést ígér, ami a fénykép készítésének műfaji nyitottságát és irodalmi aspektusát ismerteti meg a nézővel. Készítője személyén, kettős pozícióján keresztül bepillantást enged egy munkamódszerbe és egy fotográfiáról alkotott felfogásmódba, ami azt igazolja, hogy a kép egyszerre a valóság időből kiragadott része, és egyszerre egy eseményfolyam megszakított állapota, egy elbeszélés mondata, ami e dualitásában képes csak visszaadni világunk összetettségét és sokoldalúságát. (Petrányi Zsolt)
A programon való részvétel – a limitált férőhely miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a maimano@maimano.hu e-mail-címre küldött üzenettel lehet március 13. éjfélig. A tárlatvezetésen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.
Az Irodalom Éjszakája újszerű módon mutatja be a kortárs európai irodalmat a sorozatszerű nyilvános felolvasásokon.
Az Irodalom Éjszakájának ötlete Prágában született tizenegy évvel ezelőtt, és alapgondolata igen egyszerű: egy éjszaka alatt tegyük lehetővé, hogy az emberek minél több érdekes helyszínt látogassanak meg és minél több ország irodalmából hallgassanak meg részleteket számukra érdekes személyek előadásában. A cél, hogy a szokványos irodalmi programokat kiszakítsuk megszokott közegükből, az érdeklődőket pedig mozgásba hozva különleges élményben részesítsük. Az Irodalom Éjszakája az elmúlt tizenegy év alatt Prága kulcsfontosságú irodalmi eseményévé vált. Az évek során a rendezvény Európa-szerte is népszerűvé vált, 2015-ben már tíz európai nagyvárosban került megrendezésre.
Az Irodalom Éjszakája, melynek jelszava: „Fedezd fel a várost, ismerd meg más nemzetek irodalmát!“, 2018-ban is folytatódik. A város megismerése szlogent szó szerint kell érteni, hiszen az V. és IX. kerületből kilépve elindulunk, hogy a főváros további izgalmas részeibe kalauzoljuk az irodalomszerető közönséget. 2018-ban a VI. kerületre, Terézvárosra esett a választás, és mivel mindig szerencsés az adott kerületben működő színházzal közösen megvalósítani ezt a happeninget, választásunk a népszerű, és kitűnő színészekkel működő Radnóti Színházra esett.
Az Irodalom Éjszakája 2018 időpontja a tavasz első napja, március 21. lesz. Ehhez kapcsolódik a rendezvény vezérfonala is, amely a szerelem lesz.
2018-ban összesen 21 ország irodalmi művei közül válogathatnak majd az érdeklődők, amelyeknek felolvasására Belső-Terézváros területén kerül sor.
A résztvevő országok listája: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Izrael, Japán, Lengyelország, Magyarország, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia és Törökország.
Mi is ez az esemény?
Ez az irodalmi happening formabontó stílusban hozza közelebb a világirodalmat. A nyilvános felolvasások sorozatára egy este folyamán kerül sor, különböző attraktív vagy egyébként nem látogatható helyszíneken. Az irodalmi sétának 21 állomása van.
Hogyan működik?
– a felolvasásokon a részvétel ingyenes, előzetes regisztrációt nem igényel
– a felolvasások este 7 órakor kezdődnek
– minden helyszínen egy színész egy szerző művének egy részletét olvassa fel
– a felolvasások fél óránként ismétlődnek, az utolsó kör 22:30-kor kezdődik
Ivanka Mogilszka
Két verseskötet, két regény és egy elbeszélésgyűjtemény szerzője. Művei megjelentek angol, orosz, francia és magyar nyelvű fordításban is. Versesköteteiért néhány országos díjban részesült, az első regényével pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretein belül az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján vett részt 2008-ban.
Szeret utazni, történeteket mesélni és csinálni azt, amihez éppen kedve támad.
Váratlan utcák
A Váratlan utcák című regény lehetséges másféle életünkről, az elszalasztott találkozásokról, a véletlenek törvényszerűségéről, a művészetről, a történelem és a szerelem szeszélyeiről szól. Szereplői Szófiában, Párizsban, Budapesten, Isztambulban, Rómában és Barcelonában találkoznak és válnak el egymástól 1956 és 2012 között. A szerelmi történet egy olyan elképzelt tengerparti város történetévé válik, amely Európa legigézőbb helyeinek jegyeit sűríti magába, s azokét az emberekét, akik a véletlen utcáin találkoznak vagy mennek el egymás mellett.
“Ivanka Mogilszka bolgár író fiatal, modern nő, aki Váratlan utcák című regényében a szerelem sokrétűségét, s az ember életét végigkísérő, kiapadhatatlan izgalmát ábrázolja.” Olga Popova, a budapesti Bolgár Kulturális Intézet igazgatója
Ivanka Mogilszka, Bulgária
Könyv: Váratlan utcák
Fordította: Krasztev Péter
Felolvassa: Bálint András
Az esemény idején a Mai Manó Könyvesboltunk is nyitva tart.
Aktuális kiállításaink:
I. és II. emeleti kiállítótér: Bartis Attila: A szigeteken
Mai Manó Galéria és Könyvesbolt: Széman Richárd: Haszontalan Univerzum
Az eseményre 19 órától a belépés díjtalan.
https://www.irodalomejszakaja.hu/magyarfotografusokhazamaimano
https://www.facebook.com/irodalomejszakaja/
Irodalom Éjszakája 2018 műsorfüzet (PDF)
Ez a kiállítás egy szerencsés pillanat. Az ember elmehet Jáva szigetére, el is bújhat ott Európa ijesztő kiürültsége elől, de ha ott is fényképez, előbb-utóbb visszahozza a képeit Európába, és kiállítja. És itt fogunk állni mi, ennyien, vagy többen, és megfürdünk ezeknek a képeknek az aurájában, összhatásában. És ezek a képek felszabadítanak minket egy kis időre az evilágiság és a jelenben létezés kényszere alól. Megfürdünk ezekben a hatalmas, égboltokban, mert Bartis indonéziai fotográfiáin az ég és az ő felhői éppen olyan szerepet töltenek be, mint például a németalföldi festészetben. (részlet Kemény István megnyitóbeszédéből)
A programon való részvétel – a limitált férőhely miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a maimano@maimano.hu e-mail-címre küldött üzenettel lehet március 27. éjfélig. A tárlatvezetésen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.
Bartis Attila és Petrányi Zsolt közös tárlatvezetésén nem pusztán művész és kurátor beszélget egymással. Kapcsolatuk egy hosszú barátság története, mely a közös tárlatvezetés hangulatában is visszaköszön majd. Mindketten szeretnek a fotográfiáról beszélni, nem mellékesen: mindketten jártak az Egyenlítő túloldalán, a világnak azon a táján, ahol Bartis Attila Mai Manó Házban látható képeinek egy része készült. Hogy van-e ennek bármifajta jelentősége, az is kiderül A szigeteken záróeseményén.
Bartis Attila A szigeten című kiállítása a Deák Erika Galéria és a Magyar Fotóművészek Szövetsége / Association of Hungarian Photographers közreműködésével jött létre.
A tárlatvezetésen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.
A kiállítás kurátora: Petrányi Zsolt művészettörténész
A kiállítás megtekinthető:
2018. március 1. – május 13. között
hétköznap 14 és 19 óra,
hétvégén 11 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Tel.: + 36 30 505 0455
maimano@maimano.hu
www.maimano.hu
Lixenberg 1992-ben egy holland folyóirat megbízásából utazott Los Angeles déli központjába, hogy dokumentálja a színesbőrű motoros, Rodney King brutális rendőri bántalmazását és az érintett fehér bőrű LAPD rendőrök sorozatos felmentése körül kiéleződött helyzetet. Felkereste azt a területet, ahol a zavargások zajlottak, így került kapcsolatba a Watts negyedében található Imperial Courts nevű szociális telep lakóival. A projekt során készült képek augusztus 16-ig láthatóak a Mai Manó Házban.
Az előadás angol és magyar nyelven zajlik, a belépés ingyenes.
A számítógépes technológiákra alapozott, látványokat létrehozó lehetőségek alapvetően befolyásolták az intellektuális és a társadalmi folyamatokat. A személyes szféra, a vizuális információs csatornák és a közlési, kiadói csatornák fejlődési lehetőségei ma még beláthatatlanok. Itt a két és háromdimenziós rendszerek összekapcsolása, a létrejövő vizuális eredmények bemutatása a cél. Ezúton az élő, az élettelen, a természetes, az ember alkotta és az absztrakt struktúrák egyetlen globális vizuális szférába transzformálódnak. Többek között ezekről a kérdésekről beszél a Hollandiában élő fizikus-fotóművész, Montvai Attila 2018. május 30-án, szerdán 17.30 órától a Mai Manó Házban.
Az előadás magyar nyelven zajlik, a belépés ingyenes.
A Budapestről készült legrégebbi, épségben fennmaradt felvétel 1844 körül készült, és az azóta eltelt közel 175 évben különféle képrögzítési technikákkal számtalan kép készült fővárosunkról. A huszadik század első harmadában készült fényképek mellett napjainkban készült felvételek közül válogattunk. A megvásárolható képekről Budapest ismert és kevésbé ismert helyszínei köszönnek vissza.
Digitális printek, régi negatívról készült mai nagyítások és eredeti felvételek is megtalálhatóak a kiállított anyagban, a fiatal alkotóktól az idősebb generációkig.
Külön érdekesség, hogy a fotóvásáron nem csak magyar alkotók, hanem hazánkban élő külföldi fotográfusok képei is bemutatásra kerülnek.
A kiállított alkotók névsora:
Baricz Katalin
Bruno Bourel
Hevesy Iván
Craig Hull
F. Tóth Gábor
Gellért Gábor
Jankovszky György
Kovalovszky Dániel
Kozák Lajos
Lantos István
Szabó Judit
Schäffer Zsuzsa
David Sutherland
Az online és az offline jegyértékesítés is elindult! Köszönjük, ha támogatod a Mai Manó Házat és ezen a linken keresztül vagy személyesen nálunk vásárolod meg a jegyedet a Múzeumok Éjszakájára!
Kezdd a Múzeumok Éjszakáját jógával, hogy éjfélig bírd a tempót! Az ászanasorokat Spala Korinna vezeti a Mai Manó Ház századfordulós fényképészműtermében, a Napfényműteremben! Az óra után irány a kiállítótér, ahol Dana Lixenberg kiállítását tekintheted meg. A korlátozott férőszámok miatt jelentkezz időben: maimano@maimano.hu, jelige: jóga. Kérjük, hogy saját matracot hozz magaddal!
Ismerd meg az idén 124 éves Mai Manó Ház történetét, fedezd fel Budapest leghíresebb fényképész műteremházát a Hosszúlépés. Járunk? csapatával! A századfordulós épület idén először eredeti állapotában tekinthető meg, a látogatókat egészen a padlástérig vezetjük, az egykori kontaktoló szobák titokzatos világába, ahonnan a VI. kerület háztetőit is megpillanthatjuk. Eddig soha nem látott, új helyszínek, melyeket korábbi sétálóinknak is ajánljuk! A túra során a szemfüles látogatók Mai Manós ajándékokkal gazdagodhatnak. Regisztráció a túrákra: maimano@maimano.hu Jelige: házvezetés és a túra időpontja
14.00 – 15.00
Kurátori tárlatvezetés Claudia Küssellel Dana Lixenberg Imperial Courts című kiállításán
A holland fotográfus közel húsz éven keresztül évig fényképezte a Los Angeles déli részén található Watts negyed lakóit a Rodney King bántalmazásának hatására kitört 1992-es Los-Angeles-i zavargások után. Hogyan látja Dana Lixenberg a város lakóit, miben rejlik az alkotói ábrázolásának titka, többek között erről is beszél majd a kiállítás kurátora, Claudia Küssel.
-2009.jpg)
16.00 – 17.00
Tárlatvezetés Müllner András vezetésével Dana Lixenberg kiállításán
Hogyan látunk, és hogyan láttatunk másokat? Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéke docensének szakterülete a vizuális reprezentáció és a főként kisebbségi identitáshoz kapcsolódó képzőművészet-elméletek. Vezetése során az Imperial Courts kiállítás képei garantáltan izgalmas értelmezési lehetőségekkel bővülnek majd.
Ismerd meg az idén 124 éves Mai Manó Ház történetét, fedezd fel Budapest leghíresebb fényképész műteremházát a Hosszúlépés. Járunk? csapatával! A századfordulós épület idén először eredeti állapotában tekinthető meg, a látogatókat egészen a padlástérig vezetjük, az egykori kontaktoló szobák titokzatos világába, ahonnan a VI. kerület háztetőit is megpillanthatjuk. Eddig soha nem látott, új helyszínek, melyeket korábbi sétálóinknak is ajánljuk! A túra során a szemfüles látogatók Mai Manós ajándékokkal gazdagodhatnak. Regisztráció a túrákra: maimano@maimano.hu Jelige: házvezetés és a túra időpontja
18.00 – 19.00
Tárlatvezetés az Artlocator főszerkesztőjével, Etentuk Inemesittel Dana Lixenberg kiállításán
Az Artlocator főszerkesztője az afroamerikai kultúráról és annak társadalmi reprezentációjáról, a kulturális kisajátítás fogalmáról és a másodlagos állampolgárság láthatatlan intézményéről beszél Dana Lixenberg fotó esszéinek tolmácsolásában.
Ismerd meg az idén 124 éves Mai Manó Ház történetét, fedezd fel Budapest leghíresebb fényképész műteremházát a Hosszúlépés. Járunk? csapatával! A századfordulós épület idén először eredeti állapotában tekinthető meg, a látogatókat egészen a padlástérig vezetjük, az egykori kontaktoló szobák titokzatos világába, ahonnan a VI. kerület háztetőit is megpillanthatjuk. Eddig soha nem látott, új helyszínek, melyeket korábbi sétálóinknak is ajánljuk! A túra során a szemfüles látogatók Mai Manós ajándékokkal gazdagodhatnak. Regisztráció a túrákra: maimano@maimano.hu Jelige: házvezetés és a túra időpontja
21.00 – 21.45
Jazzkoktélbár a Napfényműteremben – Fenyvesi Márton szólókoncertje
Fenyvesi Márton Junior Prima- és Artisjus-díjas gitárművész, producer az idei Múzeumok Éjszakáján első ízben mutatja be saját kísérleti zenei kompozícióit. Készülő szólólemezének anyagát gitárcentrikus, elektronikus zeneművek alkotják, melyek a Mai Manó Ház egyedi adottságait kihasználva negyvenöt perces terjedelemben, surroundban szólalnak meg.
A film a holland filmrendező Anne Marie Borsboom projektje, amely három különböző médium, egy dokumentumfilm, egy fotókönyv és egy installáció párbeszédéből áll. A könyvet és az installációt a Mai Manó Könyvesbolt és Galériában tekinthetik meg 2018. augusztus 16-ig.
A film egyedülálló anyaga Nitzan Krimsky életének tíz évét és lányból BOI-á változását dokumentálja. Az alkotó követte Nitzan Krimsky életét és testi változásait, és elkísérte utazásain a világ minden sarkába. A BOI, Egy vándor éneke dokumentumfilmet korábban több nemzetközi PRIDE fesztivál keretében mutatták be. Több dokumentumfilm fesztiválra is jelölték, mint például a TIFF Competition 2016 vagy a Prix Europa 2016.
A filmvetítés után a film alkotójával, Anne Marie Borsboommal Claudia Küssel, a Mai Manó Ház kurátora beszélget. A filmet angol felirattal vetítjük.
A program a Budapest Pride-dal közös együttműködésben valósul meg. A filmvetítésen való részvétel ingyenes.
Az óra után irány a kiállítótér, ahol a lengyel művészkollektíva, a Sputnik Photos, A képzelet geometriája című kiállítását tekintheted meg. Időpont: 2018. szeptember 1., 9.30.
A korlátozott férőszámok miatt jelentkezz időben: maimano@maimano.hu, jelige: jóga.
Kérjük, hogy saját matracot hozz magaddal!
Belépődíj: 3500 Ft, mely magába foglalja a jógaóra árát és a kiállításra szóló belépődíjat is.
Együttműködő partner: Mandala Jógastúdiók
A workshop témája: Body & Object.
A workshop célja, hogy a kreatív munkafolyamatok során a résztvevők személyes élményei és személyisége összekapcsolódjon egymással. A kétnapos workshop során a résztvevők egyén és közösség, az egyén és környezet viszonyát helyezik a vizsgálatok középpontjába, a fotográfia médiumának segítségével és hétköznapi tárgyak bevonásával. A résztvevők önállóan és csoportmunkában egyaránt vizsgálják az önmagukhoz és az őket körülvevő világhoz való kapcsolatukat. Terveink szerint a hétvége során született eredményeket pop-up kiállítás formájában a Mai Manó Házban is megmutatjuk.
A jelentkezés feltételei:
A workshopra a műhelymunka tematikája és módszertana iránt érdeklődő képzőművészek, fotográfusok és elméleti szakemberek, kutatók jelentkezését várjuk. Kérjük, hogy saját fényképezőgépet és laptopot mindenki hozzon magával.
Jelentkezés a programra itt: maimano@maimano.hu, jelige: workshop, Sputnik Photos
A résztvevők igény esetén személyes portfólió konzultáción is részt vehetnek, melyet a jelentkezéskor kérjük, hogy jelezzenek felénk.
Részvételi díj: 15.000 Ft
7.500 Ft – MFSz, FFS, FKSE tagok, valamint az alábbi művészeti egyetemeken hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók számára: MOME, Metropolitan Egyetem, MKE, KEF
További információ a workshopról: maimano@maimano.hu, +36 30 505 04 55
SPUTNIK PHOTOS – AGNIESZKA RAYSS ÉLETRAJZ
Agnieszka Rayss (1969)fotográfus, szabadúszó. Dokumentarista fotográfiával foglalkozik. A Jagelló Egyetemen tanult művészettörténetet. A Sputnik Photos nemzetközi, fotóriportereket tömörítő egyesület társalapítója.
2011-ben és 2012-ben is elnyerte az Év Képe díjat, kétszer került be a Hasselblad Masters Award döntősei közé, számos sajtófotó pályázat nyertese, többek között a Newsreportaz és a Grand Press Photo pályázatokon is diadalmaskodott. 2012-ben elnyerte a Lengyel Kulturális Minisztérium ösztöndíját, 2007-ben a Visegrádi Alap támogatását.
Amerikai Álomcímmel kiadták saját albumát (a kulturális átalakulásról és a populáris kultúra győzelméről a közép- és kelet-európai országokban). Számos egyéni és csoportos kiállításon részt vett, beleértve a 2009-es prágai Biennálét és a Noorderlicht fotófesztivált 2008-ban és 2009-ben.
Érdeklődése középpontjában a rendszerváltás popkulturális megnyilvánulásai állnak, valamint az, hogyan próbálják lemásolni a posztkommunista országok a nyugati trendeket. Munkái megjelentek például a Polityka, Rzeczpospolita, Przekrój magazinokban is. Az elmúlt években tájfényképészettel és az ökológiához kapcsolódó témákkal is foglalkozott.
SPUTNIK PHOTOS – PUKLUS PÉTER ÉLETRAJZ
Puklus Péter (1980) jelenleg Magyarországon, Budapesten élő és dolgozó művész. Fotózást tanult a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) és újmédia dizájnt a párizsi École National Supérieur de Création Industriel (ENSCI) intézetben. Jelenleg a MOME doktori iskolájának hallgatója, ahol várhatóan 2020-ban védi meg diplomamunkáját.
Puklus 2012-ben két fotókönyvet publikált: A heidelbergi Kehrer Verlag gondozásában jelent meg One and a half meter című és a selmecbányai Stokovec közreműködésével a Handbook to the Stars című műve. Puklus 2016-ben adta ki harmadik fotókönyvét The Epic Love Story of a Warrior a londoni Self Publish, Be Happy kiadóval együttműködésben. A művet beválogatták az Aperture / Paris Photo Photobook Award 2016 döntősei közé. Puklus közelmúltbeli kiállításai közé tartozik a budapesti Trafó Galériában kiállított ‘Life is Techno’ című tárlat, a düsseldorfi Conrads Galériában kiállított New Works, a berlini C/O Berlingalériában elhelyezett Unsafe to Dance, az ugyancsak berlini Robert Morat Galériában kiállított One and a half meter, valamint a budapesti Capa Központban és a Raster Galériában kiállított ‘The Epic Love Story of a Warrior’. A hamarosan látható tárlatok közé tartozik a vevey-i Images Fesztiválra, a budapesti Glassyard Galériába és a berlini Robert Morat Galériába tervezett ’The Hero Mother’. Puklus legutóbbi és jelenleg is látható, ‘The Hero Mother – How to build a house’ című projektje bekerült a Grand Prix Images Vevey 2017–2018válogatásába.
A Puklus munkái középpontjában álló fotóművészeti rácsodálkozás mellett nemrég elkezdte felfedezni a képkereten kívüli, szűz területeket is. Legutóbbi projektjei szobrokat, tárgyakat, festményeket, installációkat, rajzokat és videókat is magukba foglalnak. A történetmesélésnek lényeges szerepe van nála, akár a galéria terében, akár fotókönyves formában. Puklus keveri a különféle műfajokat és médiumokat, és összefüggésbe hozza őket egymással.
Body & Object workshop @Mai Manó. Készítette: Németh Domonkos Tamás és Nyiri Barbara from Domonkos Németh on Vimeo.
A lengyel fotográfusokból álló művészkollektíva, a Sputnik Photos tagjai munkáikban gyakorta foglalkoznak a közép-kelet-európai régió szocialista múltjával, posztszocialista jelenével, ugyanakkor a művészcsoport működését és a kiállításon látható műtárgyakat a lengyel avantgárd szellemisége is inspirálta. Mészáros Flóra művészettörténész, avantgárd-kutató tárlatvezetése kulturális és tudásbeli mélységet ad és rávilágít a kiállítás avantgárdhoz fűződő kapcsolatára.
Mészáros Flóra 1986-ban született Pécsett, jelenleg Budapesten él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetében diplomázott, majd itt és a párizsi Paris IV-Sorbonne egyetemen szerzett doktori címet művészettörténetből. Rendszeresen publikál, így könyve jelent meg Martyn Ferenc párizsi életéről, mindemellett nemzetközi, főként franciaországi és magyar kiállítások szervezésében is részt vesz. Írásos és kurátori tevékenysége mellett a Károli Gáspár Egyetem Művészettörténet Tanszékén egyetemi adjunktus. Fő területe az avantgárd és a kortárs művészet, kiemelten a non-figuráció és a magyar művészet nemzetközi összefüggésrendszere.
Regisztráció a programra itt: maimano@maimano.hu, jelige: Tárlatvezetés, Sputnik Photos és a tárlatvezetés időpontja
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt.
A Budapestről készült legrégebbi, épségben fennmaradt felvételt 1844 körül fényképezték, és az azóta eltelt közel 175 évben különféle képrögzítési technikákkal számtalan kép született fővárosunkról. A huszadik század első harmadában készült fényképek mellett napjaink fotográfiái közül is válogattunk. A megvásárolható képekről Budapest ismert és kevésbé ismert helyszínei köszönnek vissza.
Digitális printek, régi negatívról készült mai nagyítások és eredeti felvételek is megtalálhatóak a kiállított anyagban, a fiatal alkotóktól az idősebb generációkig.
Külön érdekesség, hogy a fotóvásáron nem csak magyar alkotók, hanem hazánkban élő külföldi fotográfusok képei is bemutatásra kerülnek.
A kiállított alkotók névsora:
Baricz Katalin
Bruno Bourel
Hevesy Iván
F. Tóth Gábor
Kovalovszky Dániel
Kozák Lajos
Lantos István
Szabó Judit
Schäffer Zsuzsa
David Sutherland
A kiállított fotók mellett a képtartóinkban elhelyezett neves magyar és külföldi fotográfusok eredeti nagyításai, poszterei is megvásárolhatók.
Weronika Kobylińska-Bunsch művészettörténész, a Varsói Egyetem Történelem tanszékének doktorjelöltje. Doktori kutatásának fő témája a második világháború előtti és utáni lengyel avantgárd fotográfia. Előadásában rávilágít az avantgárd pozíciójának problematikájára a két világháború közötti lengyel fotográfiai miliőben, valamint kutatásának jelenlegi állása alapján beszél a lengyel avantgárd fotográfia kánonjáról. Előadásában bemutatja a lengyel avantgárd fotó képalkotási eljárásait mint az izohelia, a heliografika vagy a fotonizmus, de kitér a fotóperformansz megszületésére is, valamint a két világháború közötti magyar és lengyel fotográfia összehasonlítására.
Az előadás angol nyelven zajlik, a belépés ingyenes.
Várunk mindenkit szeretettel!
Hogy kerül egy kísérletező művészeknek szóló program egy csendes kisvárosba, miért érdemes elmenni, és finom-e a snapszuk?
Németh Domonkos Tamás idén lett az FFS tagja. Augusztusban részt vett a szlovén FOTOPUB fesztivál portfolio review-ján. A kísérletező szellemiségű kezdeményezés fő célkitűzése a fotográfia és képzőművészet határterületeinek feltérképezése és a fiatal alkotók bemutatása.
Németh Domonkos Tamás
1992, Budapest
Tanulmányok
2017- Pécsi Tudományegyetem (PTE), Szabad bölcsészet BA (esztétika), Pécs
2014-2015 Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Szlavisztika BA (orosz, esztétika), Budapest
https://ffs.hu/tagok/nemeth-domonkos-tamas
https://instagram.com/nemdomi
https://fotopub.com
https://www.instagram.com/fotopubfestival
Az FFS Szerda előadássorozat támogatója a Nemzeti Kulturális Alap (NKA).
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagozata.
A lengyel fotográfusokból álló művészkollektíva, a Sputnik Photos tagjai munkáikban gyakorta foglalkoznak a közép-kelet-európai régió szocialista múltjával, posztszocialista jelenével, ugyanakkor a művészcsoport működését és a kiállításon látható műtárgyakat a lengyel avantgárd szellemisége is inspirálta. Mészáros Flóra művészettörténész, avantgárd-kutató tárlatvezetése kulturális és tudásbeli mélységet ad és rávilágít a kiállítás avantgárdhoz fűződő kapcsolatára.
Mészáros Flóra 1986-ban született Pécsett, jelenleg Budapesten él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetében diplomázott, majd itt és a párizsi Paris IV-Sorbonne egyetemen szerzett doktori címet művészettörténetből. Rendszeresen publikál, így könyve jelent meg Martyn Ferenc párizsi életéről, mindemellett nemzetközi, főként franciaországi és magyar kiállítások szervezésében is részt vesz. Írásos és kurátori tevékenysége mellett a Károli Gáspár Egyetem Művészettörténet Tanszékén egyetemi adjunktus. Fő területe az avantgárd és a kortárs művészet, kiemelten a non-figuráció és a magyar művészet nemzetközi összefüggésrendszere.
Regisztráció a programra a maimano@maimano.hu, email címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Sputnik Photos, október 2.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt.
A Mai Manó Ház következő tárlatvezetésén ismét különleges szakértői nézőpontból, ezúttal Fliegauf Gergely pszichológus és kriminalisztikus egyéni értelmezésében kerülünk közelebb Weegee alkotói világához. Weegee neve a harmincas-negyvenes években szorosan összefonódott New York, a nagyvárosi élet mindennapjainak, a társadalmi nyomor és bűnözés ábrázolásával. Milyen társadalmi jegyek olvashatók le Weegee képeiről, milyen szociális összefüggések állnak a képek mögött?
Fliegauf Gergely 1973-ban született Budapesten. 1995-ben végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát, majd 1999-ben a debreceni pszichológia szakot, 2011-ben védte meg doktori értekezését a börtönök és a kábítószerek kapcsolatáról. A pszichológián és a kriminológián kívül az emberi jogok is nagyon érdeklik, és jelenleg is ilyen területen dolgozik Magyarországon és az Európa Tanácsban. Több publikációja jelent meg a börtönök és bűnözés történeti elemzése, valamint a deviancia társadalmi háttere témájában. Korábban díjnyertes blogjában elemezte a fogvatartottak rajzainak és festményeinek szimbólumrendszerét.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, WEEGEE – A HÍRES, november 23.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt.
Szabó Dezső Darkroom című kötete az elmúlt négy évben készült és kiállításokon korábban már bemutatott (Fekete-Fehér/Black and White. Vintage Galéria, 2015; Exposed. Vintage Galéria, 2016; és A fény határai/Limits of Light. Vintage Galéria, 2017) munkáiból megjelenített problémakört vizsgálja és viszi tovább. Műfaji értelemben mindegyik sorozat a kamera nélkül készült fotografikus kép (cameraless photography) kategóriájába tartozik, mind a négy a fényérzékeny anyag, a fekete-fehér fotópapír, mint információt rögzítő és hordozó felület tulajdonságainak a vizsgálatán alapszik.
A Mai Manó Ház Napfényműtermében egy kerekasztal-beszélgetés keretében kerül sor Szabó Dezső képzőművész utóbbi években készített munkáinak az értelmezésére, a beszélgetés résztvevői: Baki Péter (Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója) Horányi Attila (művészettörténész, esztéta, a MOME Elméleti Intézetének egyetemi docense), Pfisztner Gábor (esztéta, a Darkroom előszavának szerzője) és Szabó Dezső képzőművész. A beszélgetés moderátora: Horányi Attila.
„Az utóbbi évek munkái erősen különböznek a korábbi sorozatoktól, és nem csak abban, hogy a képek látványvilága teljesen átalakul, és a színeset felváltja a fekete-fehér analóg nyersanyag. A képek már elvesztik hagyományos fényképi megjelenésüket, és — leegyszerűsítve — a fény nyomaivá válnak. (…) Ami mégis megkülönbözteti Szabó Dezső szemléletmódját a korai elődökétől, az egyrészt, hogy nem a képrögzítés puszta lehetősége foglalkoztatja, de nem is az a felismerés, hogy hogyan lehet képet létrehozni a kamera nélkül. Az ő figyelme az eszköz és az anyagra irányul a maga tiszta formájában és a bennük rejlő lehetőségek kombinációira, amelyek végső soron megalapozzák azt, amit fényképnek nevezünk.” (Részlet Pfisztner Gábor írásából)
A könyvbemutató után, 19 órától Skála címmel Szabó Dezső legújabb munkáiból nyílik kiállítás a Vintage Galériában. A Darkroom című könyv a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum együttműködésében valósult meg. A könyv megvásárolható a bemutató napjától, 2018. november 20-tól a Mai Manó Ház Könyvesboltjában.
A programra való belépés ingyenes.
A konferencia a francia Phlit kutatócsoport kutatásaira, illetve a témában már megjelent magyar kutatásokra alapozva tűzi ki céljául a magyar fotóirodalmi művek összefogó teoretikus és történeti elemzését, a magyar fotóirodalmi irányzatok és sajátosságok feltérképezését. A két napos konferencia kitér majd nemzetközi példákra, Magyarországról külföldre emigrált fotográfusok (Lucien Hervé, Ergy Landau, Brassaï) műveire csakúgy, mint az íróportrék lapokban való megjelenésére, az utazási irodalomra, a városreprezentációjának szöveg/kép viszonyulásaira, a fotóekphraszisz elméleti paradigmáira, a költészet és a fotográfia kapcsolatára, a festészet, a film, a performansz transzmediális viszonyaira. A meghívott előadóink közül Nagy Zopán „Átfedések. Avagy: szimultánmédiumok, kép-írás-képek, rétegződések” című perfomansza a konferencia „költészet és fotográfia” szekciójához kötődik, míg a FOTÓképREGÉNY kiállításhoz kapcsolódóan beszélget majd Veiszer Alinda az Antoine és Désiré – Fényképregény az 1970-es évekből c. könyvről Bereményi Gézával és Vető Jánossal.
Első nap
2018.10.25. csütörtök
9:30 – 9:45 Regisztráció
9:45 Köszöntőt mond Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója
10:00 -11:30 1. szekció – szekcióvezető: Pál Gyöngyi
Jean-Pierre MONTIER
Rennes-i Tudományegyetem
egyetemi tanár – Phlit (fotóirodalmi) kutatócsoport és honlap alapítója
jean-pierre.montier@univ-rennes2.fr
Fotóirodalom: vetélytársi tekintetek (angol nyelvű előadás)
Az irodalomkutatás során sokszor kerülnek új fogalmak bevezetésre, kérdés viszont, hogy Charles Grivel 1988-as „fotóirodalom” fogalmának bevezetését milyen igény váltotta ki. Mit takart ez a fogalom és releváns-e a mai napig? Milyen tudományterületeket mos össze és milyen eredménnyel? Az előadás a fotóirodalom elvét járja körül, a lehetséges felhasználási irányok bemutatásával.
Photoliterature: Trading Gazes
It is not always necessary to use new concepts: nevertheless “photoliterature”, proposed by Charles Grivel in 1988, is more than ever relevant, as it implies the transgression of disciplinary frontiers. This conference explains the reasons that justify this new paradigma and its implications, giving some examples of its applications and perspectives that it opens.
Laurence LE GUEN
Rennes-i Tudományegyetem
doktorandusz – Phlit kutatócsoport tagja
leguenlaurence@gmail.com
Landau Erzsi a „nyitott könyvek”-nél (angol nyelvű előadás)
Az előadás a magyar származású Landau Erzsi (1896-1967) fotográfusnő művét bemutató virtuális kiállítást járja körbe. A Franciaországba emigrált Landau a 30-as és az 50-es évek között vált híres fotográfussá, de mára nagyrészt feledésbe merült az életműve. A kiállítás a fényképész családi archívumából származó dokumentumaiból, valamint Landau képeivel illusztrált könyvekből épül fel, amelyek az irodalmi vonatkozáson keresztül új megvilágításba helyezik az életművet.
Ergy Landau at “open books”
This presentation will propose to show and introduce a virtual exhibition called the Ergy Landau at open-book dedicated to the work of the Hungarian native photographer Ergy Landau (1896-1967). Landau who immigrated to France became famous in the 30s to 50s, but today her work is largely forgotten. Showing documents from the photographer’s personal archive, as well as from the main publications to which Ergy Landau contributed, this exhibition reveals brilliant new facets of her photographs’ relationship with literature.
GEBAUER Imola
Tours, Franciaország
független kutató és kurátor, az Association des Amis de Lucien Hervé és Rodolf Hervé tagja
imola.gebauer@gmail.com
„Egyesek némák, mások beszélnek” (Paul Valéry)
A szó és kép dialógusa Lucien Hervé munkásságában
Lucien Hervé (1910-2007) fotóművész – Le Corbusier és más neves alkotók fotográfusa – építészettel való kapcsolata nyilvánvaló, képi nyelve egyéni módon ragadja meg az épített teret. Képzőművészethez való kötődéséről Batár Attilának mesélt (Lucien Hervé, Héttorony, 1992) és fotói tanúskodnak a festészet tanulmányozásáról. Irodalommal való kapcsolata azonban ez idáig feltáratlan téma. Pedig Hervé archívuma nem csak fotográfiákat őriz, hanem sokezer idézetet is irodalmi művekből, melyek pályája végéig kísérték. A szó és a kép életművében következetesen kiegészítik egymást.
Lucien Hervé fotói saját szerkesztésű könyveiben és kiállításaiban új értelmezést nyernek. E dokumentumok rávilágítanak, hogy a fotográfus számára a művészi kifejezésmódok felerősítik egymást, ezért kapcsolatukat mindvégig kiaknázta. Az előadás először kísérli meg az általa válogatott irodalmi szövegekre és nem a fotókra támaszkodva tanulmányozni Lucien Hervé életművét, remélve, hogy ez az új megközelítésmód mélyebb rétegeket tár fel a művészről, magyar és francia kapcsolatairól, valamint arról az intellektuális miliőről, amelyben élt és dolgozott.
11:40 – 13:40 2. szekció – szekcióvezető: Lénárt Tamás
ALBERTINI Béla
Kaposvári Egyetem
professor emeritus, fotótörténész
bela.albertini@gmail.com
Fotográfiák és előzményeik a szépirodalomban – válogatás a 19. századból
Szépirodalmat természetesen főleg esztétikai élményszerzés okán olvasunk. Ha azonban valakit a fényképek iránti érdeklődéssel is megvert a sors, észreveszi a szövegekben a fotográfiai vonatkozásokat is. Ha érdeklődésünket csak a 19. századra összpontosítjuk, akkor is szembetűnik, hogy már a fotográfia előtörténetének egyes elemei is felbukkannak a szépirodalomban. A portré miniatűr, a hordozható camera obscura (Goethe: Vonzások és választások), a dioráma (Balzac: Goriot apó). Később maga a dagerrotípia (Edgar Allan Poe egyik írásának címében), majd a papírformátumú fényképportré (Csehov: A protekció), vagy a fénykép, mint alkalmazott látványosság (Theodor Fotane: Effi Briest). A példák még gyarapíthatók lennének Byrontól Zolán át Mark Twainig.
Mire jó mindezek észrevétele? Ha a fotográfiát interdiszciplináris kontextusban vizsgáljuk, akkor azt szépirodalmi szövegek, szövegrészletek által társadalomtörténeti, technikatörténeti, szociológiai, szociálpszichológiai és pszichológiai összefüggésekben is látni és láttatni tudjuk, és segít a fénykép komplex jelenségként történő értelmezésében.
E. CSORBA Csilla
Petőfi Irodalmi Múzeum
művészettörténész
csorbacs@pim.hu
A képmutogatótól a fényképíróig (Arany János találkozásai a fényképezéssel)
A bicentenárium évében, 2017-ben, Arany János ikonográfiájának kutatása során számos esetben figyeltünk fel az új vizuális médium, a fotográfia jelenlétére magán– és hivatali életének pillanataiban, valamint költészetének egyszer-egyszer ihletet adó példáinál. Családi albumok, adott és kapott fényképek, közéleti szerepvállalásai idején leírt értő kommentárjai arra emlékeztetnek, hogy a fényképezéstől magát távol tartó személy sem kerülhette el az új médium vonzását, ezáltal látásmódjának változását.
DEDE Franciska
Országos Széchényi Könyvtár
dede.franciska@gmail.com
Két évtized íróportréi A Hétben és az Új Időkben
A századforduló két népszerű és meghatározó folyóirata: A Hét és az Új Idők (fény)képanyaga mind mennyiségi, mind tartalmi szempontból alapvető koncepcionális különbséget tükröz. Míg Kiss József politikai és irodalmi hetilapjának illusztrációit szinte kizárólag a címlap portréi jelentették, addig Herczeg Ferenc szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilapja hétről hétre gazdag képanyagot kínált az olvasóközönségének; a fényképek között mindkét lapban számos íróportrét is talált az érdeklődő. A Hét modern és újító lapként, noha elsősorban az írott anyagával kívánt hatni, éppúgy közölt a fényképezéssel, fényképészettel kapcsolatos írásokat, mint az önmagát illusztrált folyóiratként meghatározó Új Idők.
Az előadás arra vállalkozik, hogy röviden ismertesse és összevesse a két lap fényképanyagán keresztül kirajzolódó, két különböző szerkesztői célkitűzést, áttekintse, hogy mi mindent árulnak el a hetilapok képei, a szöveg és kép viszonya. Mindeközben – a folyóiratok fényképanyagának aránytalansága miatt természetesen különböző mértékben – arra is kísérletet tesz, hogy röviden bemutassa a képanyagot. Kik szerepelnek a fényképeken? Milyen apropóból közölnek képet valakiről? Hogyan jelennek meg az írók a fényképeken, milyen képet igyekeznek önmagukról mutatni? Mit árul el a kép és a szöveg viszonya és aránya? Hogyan jelennek meg ugyanazok az írók a két lapban? Milyen önálló írásokat közölnek a lapokban a fényképezésről?
FEJÉR Zoltán
fotóművész, fotótörténész
fejeradam@gmail.com
Úr ír és fényképez
Egy író háromféleképpen kapcsolódhat a képkészítéshez:
– lehet a fénykép modellje; a Petőfit ábrázoló dagerrotípiától az Ady portrékig az ilyen típusú fotók rendre felbukkannak tankönyveinkben;
– fotóalbum szöveges részének megírásával társszerzővé válhat. Ezeknek az együttműködéseknek egyik legérdekesebb személyisége volt Cs. Szabó László, aki Balogh Rudolf és Erdődi Mihály tájképeinek történeteit is kikerekítette saját gondolataival;
– az író maga is kézbe veheti a fényképezőgépet; ezt tette például Illyés Gyula, amikor Nagy Lajossal 1934-ben a moszkvai írókongresszusra utazott. Kortársunk, Bartis Attila, vagy a nála egy generációval idősebb Nádas Péter még közelebb áll a képkészítéshez, mint írótársai, mivel tanulta a fényképész szakmát.
Miért fordulnak az olvasók és a művészetek iránt érdeklődők fokozott figyelemmel a fényképező író felé? A fikciót papírra vető személy önálló világot teremt, amelynek szereplői, helyszínei és történései ismeretlenek, de közel állnak helyzetünkhöz. Népszerűek azok az olvasmányok is, ahol a felsoroltakat az író felfokozott képzelőerővel formálja meg. A fényképezők túlnyomó többsége viszont a kézzelfogható valóság egy jól lehatárolt részét ábrázolja. Az elvont képi világú fotók ugyanis nehezebben érthetőek és a fényérzékeny anyag használata ellenére az ilyen munkákat a laikusok gyakran képzőművészeti alkotásnak tekintik.
15:00 – 17:00 3. szekció – szekcióvezető: Kiss Noémi
GÁSPÁR Balázs
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
zsalabg@gmail.com
„…tán csak fényképfelvételek az írásaim” – Kaffka Margit és a fotográfia
Kaffka Margit pályafutása, élete során – számos író-költő kortársához hasonlóan – fontos szerepet kapott a fotográfia, az ahhoz való viszony. Az író, az írás és a fotográfia kapcsolata Kaffkánál több szempontból is megközelíthető. Az önmagára és másokra való reflexiók során, az általa írt és róla szóló kritikákban jó néhány alkalommal feltűnik az írás és a fényképezés alkotói folyamatának párhuzamos mivoltára való utalás. Rövid önéletrajzi írásában, amely az Érdekes Újság Dekameronjában jelent meg 1912-ben, például így írt: „…egy állandó és folytonos kimenés azóta [a Színek és évek megjelenése óta] az életem; s ezen a kivándorló úton tán csak fényképfelvételek az írásaim”. Ugyanakkor a Kaffkával kapcsolatos reflexiókban több író is a látás, a tekintet, és ezzel együtt a fotográfiával való párhuzamot állította fókuszba (elsősorban versei kapcsán). Mindezen túl regényeiben, írói pályafutásában és személyes életében is jelen volt a fotográfia, a fénykép. Az előadás Kaffka Margit és a fotográfia – a fentebb vázolt szempontok szerinti – kapcsolatát kívánja bemutatni, egyfelől a hozzá kapcsolódó, olyan írások mentén, amelyekben valamilyen módon megjelenik a fényképezés, másfelől a róla készült fotók szempontjából.
KRAUSZ Katinka
Eötvös Lóránd Tudományegyetem – BTK, Irodalomtudományi Doktori Iskola
doktorandusz
katinka.krausz@gmail.com
„Papíron a fény fonákja” – A fotográfia Szabó T. Anna verseiben
Szabó T. Anna költészetében gyakoriak a képszerű ábrázolások, versei sok esetben csaknem fotórealisztikusan írják le a beszélő elé táruló látványt. Emellett azonban időről időre explicit módon is megjelenik verseiben a fotografálás aktusa, eszköztára vagy épp a fotóelőhívás menetének leírása (Fény című kötetének fő rendezőelve például épp az analóg fényképezés folyamata). Ezen alkalmak mind egy sajátos látásmód kölcsönvételét és alkalmazását fémjelzik, helyenként a szabad szemmel való látás és képalkotás, illetve a fényképezés működési mechanizmusának szembeállításaként, más esetekben a beszélő önmagára való rálátását segítő mankóként. Szabó T. ezen versei gyakran visszhangozzák Susan Sontag és Roland Barthes a fényképekkel, fényképezéssel kapcsolatosan megfogalmazott nézeteit. Ezen túl a versekben a fényképezés mint aktus megjelenésekor a fényképezőgép is gyakran sajátos szerepben, a látást segítve, az azt korlátozó akadályok radikális lerombolójaként, fegyverként tűnik fel. Emellett a fényképek ekphrasztikus megjelenítése is gyakori Szabó T. fotós tematikájú verseiben, hol önállóan (így például az „Arról, hogy meghalok” című vers épp a konferenciafelhívás illusztrációjaként kiválasztott André Kertész fotográfiát írja le), hol pedig a fényképezés aktusának kísérőjeként („Fekvő nő kockás pokrócon”, „1944. Teiresziasz”). A tervezett előadás mindezeket figyelembe véve arra fókuszál, hogyan használja Szabó T. Anna verseiben a fényképezés aktusát, illetve az ekphrasziszt mint a láttatás eszközét.
LÉNÁRT Tamás
Eötvös Lóránd Tudományegyetem – BTK, Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
egyetemi adjunktus
lenart.tamas@btk.elte.hu
A költő és a doboz
Szijj Ferenc: A tárgyak súlya
Szijj Ferenc költészetének, különösképpen a 2014-ben megjelent Agyag és kátrány című kötet verseinek fontos motívuma a fényképezés, pontosabban a képrögzítés ma már kissé különcnek tűnő módja egy dobozkamerával, azaz egy „camera obscurá”-val. A költemények e motivikus súlypontja nemcsak azért figyelemreméltó, mert ténylegesen a költő fototechnikai kísérleteiről számolnak be (amelynek eredményeit több helyen kiállították, publikálták már), hanem mert a kötet verseit meghatározó, különös hangulatú, gyakorta nyomasztó nyelvi ábrázolásának, atmoszférájának a szintén különös – és mintha eleve kudarcra ítélt – képrögzítési technika metaforájává és ugyanakkor alakítójává is válna. Ha meg akarjuk tehát érteni Szijj Ferenc episztemológiai érdekeltségű poétikájának nyelvi tétjeit, az utunk minden bizonnyal a „doboz” által rögzített elmosódott képeken és a költői nyelv alapvető képiségének kritikáján keresztül vezet.
NEMES Z. Márió
Eötvös Lóránd Tudományegyetem – BTK, MMI Esztétika Tanszék
egyetemi adjunktus
nemes.z.mario@gmail.com
KÉP/VERS/TEST
Előadásomban a kortárs költészet intermediális kísérleteinek bizonyos formáit szeretném bemutatni. Mindenekelőtt azokra a munkákra koncentrálok, melyek kiemelt módon reflektálják a magyar irodalomban még mindig „atopikus” (Dánél Mona) módon jelenlévő neoavantgárd hagyományt. Kele Fodor Ákos Echolália című kötete és Tóth Kinga munkássága képezi jelenleg azt az imaginárius élbolyt, mely egyszerre képes a textualitást, vizualitást és hangköltészeti kísérleteket határsértő módon kombinálni. Előadásomban ezeknek az ún. technorganikus poétikáknak a bemutatására vállalkozom, de kitérek arra a médiakonfigurációs átalakulásra is, mely a fotótechnikák megváltozott jelentőségét illeti az irodalmi kontextusban.
Második nap
2018.10.26. péntek
9:00 – 10:30 4. szekció – szekcióvezető: Visy Beatrix
BÖHM Gábor
Pécsi Tudományegyetem – BTK, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti tanszék
egyetemi adjunktus
bohm.gabor@pte.hu
„… a kép milyen lesz és mit őriz meg az időnek.” A fotóekphraszisz mint poétikai önreflexió és a „prózafordulat”.
A „prózafordulat” kifejezés a magyar elbeszélőművészet egyik sokat vitatott irodalomtörténeti korszakára utal, és a 20. század 70-es és 80-as éveiben kanonizálódott, ám a kortárs irodalmi szcénára is jelentős hatást gyakorló irodalmi szövegek prózapoétikai sajátosságait hivatott jelölni. Az előadás e narratív megújulás egyik jellemző komponensét járja körül.
Mészöly Miklós, Esterházy Péter, Nádas Péter, Krasznahorkai László írásművészetéből vett példák alapján leírhatóvá válik a poétikai önreflexió működésének funkcionális tartalma. Az elemzett művek mindegyikében megjelenik egy kép, egy fotográfia, amelynek a fikció terében artikulált problematikus értelmezése, „olvasása” visszahat az irodalmi mű értelmezhetőségére, „olvashatóságára”. Kép és szöveg ontológiai különbsége nem tűnik el, a fotóleírások mégis képesek azon a hermeneutikai kérdések felvetésére, amelyek a textus befogadásának dilemmáira adnak választ. A fotóekphraszisz így poétikai értelemben kulcsként funkcionál az irodalmi szövegek elbeszélői stratégiáinak felfejtéséhez.
MILIÁN Orsolya
Szegedi Tudományegyetem – BTK, Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék
egyetemi adjunktus
milianro@yahoo.com
A „pusztulás topográfiája”.
A fotók és fotóekphrasziszok szerepe Farkas Péter Kreatúrájában
A Farkas Péter Kreatúra című kisregényét (Magvető, 2009) alkotó három, egymással motivikusan összefüggő történet – (éhség), (magány), (félelem) – középpontjában a határhelyzetben levő, magáramaradott emberi test áll. A szenvedéstörténetek triptichonja a biológiai/testi és szellemi esendőség három útját rajzolja meg: az (éhség)-ben egy csontig fogyott, névtelen éhező teszi meg utolsó útját, a (magány)-ban Paul Celan egyik párizsi sétája a Szajnába és az öngyilkosságba vezet, a (félelem)-ben pedig Hölderlint szállítják őrültekházába. Ezek a pusztulás-gyakorlatok eltérő módokon, eltérő terekben mennek végbe (falu a szudáni síkságon; európai nagyváros; szűk terű lakószoba), azonban antropológiai, egzisztenciális állapotrajzuk közös: a narrátori téralkotás és a főszereplők tértapasztalata ember és világ elidegenedettségéről tanúskodik. A három történet hátterében vizuális reprezentációk (is) állnak: az (éhség) James Nachtwey szudáni éhező férfit ábrázoló 1993-as, részben pedig Kevin Carter szintén 1993-as A keselyű és a kislány című fotográfiáján alapul; a (magány)-hoz az Avenue Émile Zola 6-os számú házától a Mirabeau híd alá, a Szajnához vezető fotósorozat társul (a szerző fotói, melyek elérhetőek Farkas Péter honlapján), a (félelem) pedig Francis Bacon Keresztrefeszítés-triptichonjának (1944) üvöltő figuráján is alapul.
Előadásomban egyrészt azt vizsgálom, hogyan befolyásolják a kisregény olvasását a szerzői honlapon közzétett vizuális reprezentációk. Másrészt azt elemzem, hogy a Kreatúra szövegében nyelvileg megidézett-megképzett, illetve a szöveg paratextusaiban – a fülszöveg, a szerzői honlap − szerepeltetett fényképek és a fotóekphrasziszok (elsősorban Nachtwey fotográfiája és sokkoló felvételének, ikonikus fotójának leírása) milyen szerepet játszanak a kisregényben.
BIRÓ Eszter
Glasgow School of Art, School of Fine Art – Research
doktorandusz
e.biro1@student.gsa.ac.uk
Komparatív analízis: a gyász-munka gesztusa.
A Barthes-i “Love and Death” értelmezése Bartis és Calvino szövegein keresztül
Előadásom első felében Barthes, Bartis és Calvino szövegeket értelmezek: The Adventure of a Photographer (Calvino, 1983), A vége (Bartis, 2015), Világoskamra (Barthes, 1982), és Mourning Diary (Barthes, 2012). A narratívában megjelenő “love and death” tematikát, mely dekonstrukció–rekonstrukció formájában manifesztálódik, mint a kép égetés-kiégetés aktusa majd tartalom visszatérése.
Az analízis második felében pedig olyan kortárs fotográfia munkákat mutatok be ahol ez a kisemmizés és visszatérés jelenik meg : Sophie Calle – Exquisite Pain (Calle, 2004), Hajas-Vető Surface Torture (Hajas, Vető, 1978), Schuller Judit Flóra Possibly Maybe (Schuller, 2012), majd Forgács Péter (Forgács, 2015) és Forgách András (Forgách, 2015) anyai és Esterházy Péter (Esterházy, 2000, 2002) és Marcell apai gyász-munkái (Esterházy, 2018); melyek hatottak a 2015-ben készült Eraserworks (Biro, 2015) munkámra.
10:45 – 12:40 5. szekció – szekcióvezető: E. Csorba Csilla
KOVÁCS Krisztina
Szegedi Tudományegyetem – BTK, Magyar Irodalmi Tanszék
egyetemi adjunktus
karanovo@gmail.com
A modern nagyváros vizuális reprezentációi, irodalom és fotóművészet kapcsolata a modernitásban:
A nagyvárosi irodalom témái között, a nyugat-európai metropoliszok és a hozzájuk felzárkózni vágyó Budapest irodalmi reprezentációi, azok látványra építő technikái kapnak kiemelt helyet. A Balzac és Zola-regények jellegzetes kompozícióit az irodalom és a vizuális művészetek közti kölcsönzések és adaptációk jellemzik. A metropolisszá válást rögzítő, a 19. századi és a 20. század eleji Párizst panorámaszerűen lefényképező fotósok (Nadar, Henri Le Secq, Eugène Atget) munkái a részletekre fókuszáló, a város térszerkezetét az útirányok választhatósága, az egyszerre zárt és nyitott helyeket bemutató beállításaik miatt figyelemre érdemes víziók.
A téma fotografikus rögzítésének egyik legismertebb magyar alakja a millenniumi fővárost körbefényképező művész, Klösz György. A fotóművész a terek, utcák, épületek modern és új térelrendezésének krónikása, aki a realisztikus megjelenítés illúzióját adja, ám valójában a topikus emlékezet és a retorikai rend konstruált reprodukcióját valósítja meg. Klösz legismertebb kompozíciói beállításukban és tematikájukban is hasonlóak az irodalom városmodelljeihez. Ahogy Nadar, Le Secq, Atget képei együtt olvashatók az Emberi színjáték vagy a Rougon-Macquart-ciklus darabjainak egyes szöveghelyeivel, úgy Klösz képei a tárcaregények és nagyvárosi karcolatok megfogalmazásaival, például Ambrus Zoltán és Kóbor Tamás ugyanilyen elrendezésű jeleneteivel, térfelfogásával állíthatók párhuzamba. Az utca kínálta látványokat szemléző művészek között pedig, az irodalmi szövegekben és a valóságban is, a modellt kereső alkotó karaktere a festő és a szobrász mellett/helyett egyre inkább a fotós lesz. Az előadás e szempontokat igyekszik körbejárni.
KISS Noémi
Miskolci Egyetem – BTK, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
egyetemi adjunktus
kissnoe@gmail.com
Utazás, irodalom, fotográfia
Mindketten utaznak, az író és a fotográfus is. Mi történik, amikor határpontokhoz érnek? Üres helyeken landolnak? A határon csak egy szögesdrót van, vagy a semmi. Ha a térkép nem mutat semmit, akkor nincs mit lefényképezni, írni viszont lehet a semmiről is, mintha ott lenne valami.
Mindkét médium, fénykép és irodalom is az emlékezet szolgálatába állítható, elméletük és gyakorlati megvalósulásuk ezért szorosan összefüggött az utóbbi évtizedek fotókönyves munkáiban. A mai Európa tele van üres helyekkel, a periféria üressége pedig a kontinens kettéosztottságáról árulkodik.
Előadásomhoz olyan könyveket választottam a német és a magyar nyelvű, európai konfliktusokat tematizáló albumok közül, melyek ugyan több tíz éven át jelentek meg, a műfajra nézve máig releváns problémákat érzékeltetnek. Ezek az albumok eleve az elmúlást, bizonyos európai helyek geopolitikai kiüresedését és végérvényes ˗ társadalmi és gazdasági – leszakadását, a kulturális emlékezet sorvadásának irodalmi és fotográfiai ábrázolhatóságát tűzték ki célul.
Ugyanakkor általuk jól látjuk, milyen veszélye van az ilyen népszerűsítő feldolgozásnak: a kihaló vidékek fotózása és megírása nem áll távol a nosztalgikus átmentés romantikus vágyától.
TELEK-NAY Ágnes
Budapest Főváros Levéltára
tn.agnes@gmail.com
Fotó-irodalom-Budapest. Fővárosunk identitása a kortárs szépirodalom és városfotográfia korrelációjában
Természetes és épített környezetünk örök témája a művészeteknek. Budapest is számos alkotót ihletett már meg: fotográfiai és irodalmi alkotások sokaságát ismerjük, melynek központi témája. Kevésbé ismert ennek a két műnemnek a találkozása, pl. olyan városi fényképalbumok formájában, amelyekben a képeket kortárs írók-költők írásai kísérik. Egy város portréja alapvetően kétféle lehet: vagy közvetlenül az épületeket, tereket, utcaképeket fényképezzük, vagy a várost, mint szociológiai terminust ábrázoljuk a lakóin keresztül. Sokszor azonban nem ilyen éles a határ, hiszen elválaszthatatlan a városi embertől a város maga, melyben él.
A városi fotózáshoz ugyanaz az attitűd szükséges, mint a városról íráshoz: voyeur, leskelődő, szemlélődő, megálló. Hogyan nyilvánul meg ez a magatartás ezekben a városi fotó-novellákban? Milyen a kapcsolat a szövegek és a fotográfiák között, a szerzők és a város között? Mely motívumok ismétlődnek helyben-lélekben, hogyan jelennek meg ugyanazon helyszínek más-más alkotók munkáiban? Milyen az összhatás, ha látszólag nincs szoros, közvetlen kapcsolat az írott és a képi anyag között (Gink Károly, Kukorelly Endre, Budapest-Papírváros; Györe Balázs, Hová mész, Budapest?). Esetleg ha a felvételeket és a jegyzeteket ugyanaz az alkotó jegyzi (Lábass Endre, A táj), vagy legalábbis rokoni kapcsolatban állnak egymással (Lengyel Péter és Merényi Endre, Búcsú – két szólamban)? Előadásomban arra is keresem a választ, hogy ez a típusú műfaji egyveleg (pl. a Városháza kiadónál, Török Gyöngyvér szerkesztésében megjelent Az én Budapestem sorozat) hol helyezkedik el a szakmai kánonban, milyen a megítélése, fogadtatása, kritikai irodalma.
SURÁNYI Mihály
művészeti menedzser
suranyi.mihaly@gmail.com
PEREM – Városi tájkép, mint metafora Kerekes Gábor képein és József Attila verseiben
A városi tájkép a hetvenes évekre Magyarországon olyan metaforikus tartalmakkal töltődött fel, amik máshol nem voltak jellemzők. Ennek az egyik jellemző példája Kerekes Gábor Hetvenes-Nyolcvanas sorozata. A folyamat okainak több összetevője jól megragadható. Azon túl, hogy a Kerekes képeken megjelenő tartalmak a korabeli irodalomban is jelen voltak és nagyon sokáig kimutathatók még, az előadás néhány olyan kapcsolatra is kitér, ami József Attila verseivel köti össze a sorozatot.
14:00 – 15:30 6. szekció szekcióvezető: Milián Orsolya
ZSOLDOS Emese
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
msezsoldos@gmail.com
„Vajon hogy halnak meg a lélekharangok?” – Závada Pál és Szüts Miklós közös könyvéről
2006-ban jelent meg Závada Pál szövegével és Szüts Miklós fotóival az Úton a budaörsi Ótemetőbe című könyv Budaörs városának kiadásában. A kötet nem követi a ’temető, sírkert’ tematikájú helytörténeti kiadványok szövegében jellemzően informatív, vizuális megvalósításában dokumentatív jellegű metódusát. A címben és a narrációban is kiemelten megjelenő út, úton levés/vándorlás motívum közkeletű metaforája a kötet képi és szövegbeli konstrukciója által magába fogadja az elbeszélői identitás bizonytalan körvonalait, az „Utas” (Wanderer) időbeli és térbeli határátlépéseinek hálózatát, és nem utolsósorban ösztönzőleg hat a kutató-kereső olvasói-nézői befogadás pozíciójának elfogadására is. A két médium, a kép és a szöveg alá-fölérendeltségi viszonyának vonatkozásában sajátos mozgást regisztrálhatunk: a szövegelemek és a képi elemek egymás melletti kölcsönhatása szerint, illetve az „elcsúszott” elrendezésben rá- és visszataláló megfeleltetések felismerése mentén. A fotók elrendezésének ritmusa, a képkivágások és fókuszok változatossága, valamint a színes képek között időnként fel-feltűnő monokrómok bevillanása a konkrét és szűknek gondolható képi témát temporális kiterjesztettséggel ábrázolják.
ÁDÁM Anikó
PPKE BTK Francia Tanszék
habil. egyetemi docens
adam.aniko@btk.ppke.hu
A kép ideje – Proust és Brassaï
Az előadás azt mutatja be, hogy a 20. század talán legmeghatározóbb francia írója hogyan alapozta meg a 20. század egyik legmeghatározóbb magyar fotóművészének esztétikáját.
Marcel Proustot Magyarországon viszonylag későn ismerték meg, csak a halála után, és valójában a róla készült nekrológok formájában. Ahogy saját hazájában, úgy nálunk is hosszú recepciós stratégia folyományaként kezdtük megismerni a prousti regény lényegét. Volt azonban egy magyar származású fotográfus, Halász Gyula, francia nevén Georges Brassaï, aki 1924-ben Párizsba érkezvén Proust regényét olvasva tanult meg franciául. A prousti látásmód és szöveg így mély hatást gyakorolt Brassaï képző-, írás-, és fotóművészetére. Nem pusztán ugyanazok a hatások, képek és szövegek hatottak rájuk, amelyek Picassót és az akkoriban Párizsban alkotó többi művészt is megihlették, de rokonlelkek is voltak. Erre bizonyíték az, ahogyan Marcel Proust felismerte a 20. századi tudományos és technológiai felfedezések jelentőségét, amelyek alapjaiban változtatták meg a korszak művészi reprezentációit, és az, ahogyan a magyar fotós esztétikája a francia íróéhoz hasonló érzékenységgel fordul a mindennapi élet felkavaró csodáihoz. Viszonylag későn, 1984-ben, de szinte az elsők között ismeri fel Brassaï a fotográfia jelentőségét Proust életművében a Marcel Proust sous l’emprise de la photographie [Marcel Proust a fotográfia bűvöletében] című monográfiájában. Lázasan keresi a szövegben a prousti esztétika és a fotográfia kapcsolatát, miközben az olvasó számára az elemzésekből Brassaï saját irodalom iránti szenvedélye rajzolódik ki.
VISY Beatrix
Országos Széchényi Könyvtár
visybeus@gmail.com
Színészportrék – kép, film, szöveg transzmediális viszonyai Mándy Iván: Zsámboky mozija című művében.
Az előadás a portréra, ezen belül is a színészportrék speciális jegyeire koncentrál. Mándy Iván Zsámboky mozija című regénye kapcsán pedig a két világháború közötti portréfotók jegyeit vizsgálja. A filmcsillagokról készült fényképek Mándy prózájában azonban rövid ideig őrzik meg állókép mivoltukat, “bemozdulnak” a filmek világába, életre kelnek. A képek kapcsán az elbeszélő emlékezetéből előtörő filmek, jelenetek, mozzanatok látványosan mutatják meg a mű transzmediális aktusait, amelyek hatással vannak a szövegalkotásra és a mű narratív jegyeire, prózapoétikájára is. Tehát Mándy e műve kapcsán három médium és művészeti ág viszonyrendszerének vizsgálatára és az így létrejövő elbeszélés- és szemléletmód értelmezésére vállalkozom.
A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztáricóhoz kötött. Ide kattintva lehet regisztrálni.
A törvényszéki ügyek világa mindenütt jelen van, a tévésorozatokban, a detektív történetekben, a közbeszédben, a hétköznapokban. Helyet kapott számos tudományágban, a kultúrában és természetesen ez alól a vizuális művészetek sem lehetnek kivételek. A művészeti megközelítések általában olyan témákkal foglalkoznak melyek jogi és etikai kérdéseken keresztül vizsgálják meg a dokumentumok bizonyítékként való felhasználását. A helyszíni szemlék során rögzített tárgyi bizonyítékok képei a nyomozati szakaszban és az ítélethozatal során evidenciákként jelennek meg, nagyobb súlyuk van, mint a tanúvallomásoknak. Pontos szabályok kötik meg a képkészítés módját, mert a képek alapján nagyon is valós döntések, ítéletek születhetnek. Teljes mértékben igaz lesz, hogy minden ami a képen van az számít. Gondoljunk csak a nyakatekertnek tűnő rendőrségi közleményekre. Nem azért használnak szűkös szókincset, mert nem áll több a rendelkezésükre, hanem azért, mert minden szó csak önmagát jelentheti, mindenfajta másodlagos jelentést ki kell zárni. A tárgyilagos és precíz képrögzítési módszer ki- és elsajátításával újra megkerülhetetlenné válhat a képek igaz volta. (Barakonyi Szabolcs)
A kerekasztal-beszélgetésen Barakonyi Szabolcs fotóművésszel, az Index.hu fotórovatának vezetőjével és Bezsenyi Tamás kriminológussal járjuk körbe a bűnügyi fotó sajátosságait és történetét, valamint Barakonyi Szabolcs témába vágó fotóprojektjéről és DLA-kutatásáról is beszélgetünk. Moderátor: Cséka György esztéta
A programon való részvétel ingyenes!
A harmincas-negyvenes években Weegee neve szorosan összefonódott New Yorkkal és az ottani városi élettel. Fotóriporterként mindig az igazi sztorira vadászott, és folyamatosan úton volt, hogy megörökítse a tökéletes pillanatot. 1938-ban mint sajtófotós, elsőként kapott engedélyt arra, hogy gépkocsijába rendőrségi rádió adóvevőt telepítsen. Az autóban emellett egy sötétkamrát is elhelyezett, amely lehetővé tette számára az elkészült fénykép azonnali előhívását. Nem volt fotográfus, aki nála előbb ért ki egy szenzációs esemény vagy bűncselekmény helyszínére, és senki sem tudott addig olyan felvételt készíteni, amit még aznap éjjel megkapott az újság, hogy a másnapi hírek címlapján közölje. Weegee munkássága azonban mégsem csupán a témája miatt vált ismertté, képeinek művészi ereje, drámai hatása, nyers realizmusa, éles kontrasztjai úttörő hatással voltak az elkövetkező fényképész nemzedékekre. Különleges életművébe Fejér Zoltán szakíróval Weegee egy-egy ikonikus képén keresztül tekinthetünk bele.
Fejér Zoltán fotótechnika-történeti szakíró
Képei 1968 óta jelennek meg kiadványokban, szerepelnek hazai országos-, és 1970 óta külföldön megrendezett nemzetközi fotókiállításokon. Saját fotóiból 1972 és 2009 között 17 önálló kiállítást rendezett és több fotótörténeti kiállítás kurátoraként is működött.
1985 óta folytatott kutatásai alapján eddig kilenc könyvet publikált. Megírta – többek között – a fotótörténeti tankönyv fotótechnika-történeti részét, Vác fotótörténetét, a magyar fényképezőgép-tervezés és gyártás történetét, Dulovits Jenő és dr. Bárány Nándor életrajzát.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, email címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Weegee – A Híres, november 8.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt.
Tarts velünk a kiállítás záróeseményére, ahol a kiállítás kurátora, s egyben a Mai Manó Ház ügyvezetője, Baki Péter fotótörténész kalauzolja végig az érdeklődőket Arthur Fellig ‘Weegee’ különös világán. Weegee a depresszióval és gazdasági válsággal küzdő amerikai társadalomban szembesítette nézőit a magánnyal, a szegénységgel, és a bűnözéssel. Ugyanakkor megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is, mivel ezek is hozzátartoznak a New York-i Lower East Side életéhez, Harlemhez, Boweryhez. Életműve mégsem csupán a témája miatt vált ismertté, képeinek művészi ereje, drámai hatása, nyers realizmusa, éles kontrasztjai úttörő hatással voltak az elkövetkező fotográfus nemzedékekre. Munkásságához technikatörténeti forradalom is köthető, a vaku használata – többek között ezekről is szó esik a kurátori tárlatvezetésen, mellyel a méltán népszerű kiállítást zárjuk.
Baki Péter
PhD fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. Nevéhez több mint ötven fotókiállítás és több mint száz publikáció fűződik mind a kortárs fotográfia, mind a fotótörténet témaköréből.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, email címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Weegee – A Híres, január 20.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt.
Tavaszindító családi nap a Mai Manó Házban! Foglalkozásaink a jelenleg látható Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállításunk témáival és technikáival foglalkoznak, a rövidebb, fotográfiai workshopokon gyerekek és szülők egyaránt részt vehetnek, közösen és külön-külön is alkothatnak.
0.30 – 11.00: Tárlatvezetés Claudia Küssellel gyerekeknek és felnőtteknek
11.00 – 11.40: Fotó-újrahasznosítás Pál Gyöngyi vezetésével
Hogyan áll össze egy fotó, milyen hatást kelt a képen egy szín vagy egy forma? A játékos műhelymunkán a képet, a festéket, az ollót mi, a gondolatokat és a kreativitást ti adjátok.
12.00 – 12.40: Fényrajzolás Trembeczki Péter vezetésével
Fénnyel festő fotográfiai workshop, mely a camera obscura varázslatos világába avatja be a résztvevő kicsiket és nagyokat. A szakmai segítséget mi biztosítjuk a kalandozáshoz.
13.00 – 13.40: Emlék-átvilágítás Zách Anita vezetésével
Hogyan lehetséges a közös családi emlékek megidézése, az élmények megörökítése egy olyan kortárs képalkotó eszközön, mint a lightbox? Ezen a foglalkozáson biztosan kiderül az egész család számára!
A foglalkozásokat a Mai Manó Ház múzeumpedagógus csapata vezeti: Pál Gyöngyi, fotótörténész, Trembeczki Péter fotográfus és Zách Anita, pszichológus.
A családi programra kedvezményes családi jegy váltható 3000 Ft-ért. A program regisztrációhoz kötött és csak megfelelő számú jelentkező esetén indul. Jelentkezni 2019. március 7-ig a maimano@maimano.hu e-mail címre küldött üzenettel lehet, feltüntetve, hány gyerek és felnőtt résztvevőre számíthatunk.
A Mai Manó Ház 62. Képíró-képolvasó hétvégéjén 2019. március 2-3-án rendezzük meg az archaikus technikával kapcsolatos workshopunkat. A Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállításunk eseményeként a kurzus résztvevői betekintést nyerhetnek egy régi fotókészítési eljárásba, a cianotípia készítésébe. Az egynapos kurzust Vékás Magdolna Balogh Rudolf-díjas fotóművész vezeti. A cianotípia leggyakrabban papír alapú hordozóra kerül, de a textil, bőr és a fa sem ritka. Workshopunkon ezeket is kipróbálhatjátok.
Születtem 1956. július 23-án, Budapesten. A középiskola befejezése után a Dési Huber István szakiskola fényképész tanulója lettem. 1977-től tíz évig a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósaként dolgoztam.1977-ben felvételt nyertem a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába, 1982 óta tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe 1987-ben léptem be. 1988-óta dolgozom régi fotótechnikákkal, leggyakrabban cianotípiával,albuminnal, sópapírral. Képeim számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön. 2000-ben Balogh Rudolf díjjal ismerték el munkásságomat. – írta Vékás Magdolna a fotografus.hu oldalon.
Részvételi díj: 3.000.-Ft/fő/nap, amely összegért a kurzuson való részvétel mellett, lehetőséget biztosítunk a Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállításunk megtekintésére és a workshop napján kedvezményesen vásárolhatsz a Mai Manó Könyvesboltban is.
Helyszín: Mai Manó Ház, Napfényműterem, 1065 Budapest, Nagymező u. 20.
Jelentkezés: Jelentkezni a laszlo.baki@maimano.hu e-mail címen lehet. A jelentkezésnél kérlek jelezd, hogy szombaton vagy vasárnap szeretnél-e jönni. A részvétel a jelentkezési sorrend alapján áll össze és a részvételi díj kifizetése után válik teljessé. A már regisztráltak 2019. február 15-ig tudják visszamondani a jelentkezésüket, ebben az esetben a befizetett teljes összeget visszautaljuk. A határidőn túli lemondásoknál nincs lehetőség kompenzálásra. Kérem, ezt minden jelentkező vegye figyelembe!
Résztvevők száma: maximum 10 fő/nap
Jelentkezési határidő: 2019. február 28.
További információ: laszlo.baki@maimano.hu
„a test változhat, a vágy marad”
Idézet az Előszóból:
“Volt egy újság, az Erato, szex és irodalom, fiatal voltam, mint a többiek, nagyon mást akartunk, ott külsőztem, nagyon tetszett, szerettem csinálni, de hamar becsődölt a lap, pedig nagy volt az érdeklődés. Sok kép bennem maradt, most megcsináltam. Ezeket a képeket oda valónak gondolom...”
..” egy tizenéves süldő lány elment az asztal mellett, ahol a szüleivel beszélgettem, ballagott át a szobán a fürdőből a szobája felé, illedelmesen jóéjszakát kívánt, mindezt anyaszült meztelenül. álomszerű volt, ártatlan, természetes és érzéki. csodás hangulat kerített hatalmába, döntöttem, ilyen képeket akarok.”
„…az amatőr modellek csillogó szeműek, édesek, aranyosak, de nem vetkőznek, meggyőzhetetlenek. a profi modelleknél más a gond, ők rutinosak, gyönyörűek és szenvedélymentesek, nagyon nehéz volt azt a kis privát csillogást a szemükbe varázsolni…”
…”kitűzött célom, összefoglalón megmutatni, én így látom a nőt, nincs szebb a meztelenségnél, mindig ezt láttam, ezt kerestem egy életen át, de nem volt kéznél a fényképezőm. beleégtek ezek pillanatok a lelkembe, most megcsináltam. könyv lesz belőle…”
A szerző a Szebeni Műhely 2019 tagja.
Gaál Zoltán abgang című könyve a helyszínen megvásárolható, az ára 6.900,- Ft.
Szakmai életrajz
Gaál Zoltán (fotóriporter, 1953. április 18-án született Budapesten) szakfényképész, ezzel párhuzamosan művészi igényű fényképeket készítve, fotóriporterként induló, majd az évek során művésszé váló fotográfus. Dokumentarista, emberközpontú képeket készít.
Tanulmányok
Sátoraljaújhely, Kossuth Gimnázium, érettségi: 1971
MüM. 5. sz. Fényképész Szakmunkásképző Iskola, Budapest, Práter utca, 1972–1974
MÚOSZ Újságíró Iskola Fotóriporteri Szak, 1978
MLEE.-MLEE Esztétika Szakosító, 1976–1983
Oszakai Művészeti Egyetem, Fotográfiai Tanszék, kutató ösztöndíjas, 1986–1988
Egyéni kiállítások
Kamagaszaki, Művészeti Egyetem, Oszaka, 1988
Napló, Mai Manó Ház, 1998
Kocsma jelenetek, Gyergyóalfalu, Románia, 2000
Gendzsi herceg nyomában, Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum, 2016
Csoportos kiállítások
Tízéves a Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep, Műcsarnok, Budapest, 1995
Tokyo Today, Koppenhága, 1996
Tokyo Today, Tokiói Metropolitan Művészeti Múzeum, 1997
Tokyo Today, Szaloniki, 1998
Tokyo Today, Stockholm, 1999
Friss szemmel, Vigadó Galéria, Budapest, 1997
Gyökér, Mai Manó Ház, Budapest,2000
Dunaszekcső, Vista Kávéház, Budapest, 2001
Origó Galéria, Budapest, 2004
Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep Fotótagozata kiállítása, Debrecen, Aranybika Galéria, 2006, 2007, 2008, 2009
Az én fotógalériám, G.M. emlékére, Mai Manó Ház, Budapest, 2015
Gendzsi herceg nyomában, Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum, 2015
Szegedi Műhely Fotóművészeti Alkotótelep kiállítása, Szeged, 2016
Képek és pixelek | Fotóművészet – és azon túl | Nemzeti Szalon 2016, Műcsarnok, Budapest, 2016
A Mai Manó Ház 63. Képíró-képolvasó eseményén a Nemzetközi Lyukkamera Nap programsorozathoz csatlakozva 2019. április 27-28-án rendezzük meg a Camera Obscura hétvégét. A kurzuson Laczkó Péter vándorfotográfus mutatja be a camera obscura történetét a kezdetektől a napjainkig, majd segítségével a résztvevők kamerát építenek, fotografálnak és a program második napján megismerkedhetnek a fekete-fehér fotótechnika elméleti alapjaival is.
A camera obscura lényege egy természeti jelenség, amely egy “sötét szobában” jöhet létre. A szobába egy apró nyíláson beérkező fény a túloldali falra vetül és ott a külvilág képét teljes mértékben átfordítva (fejjel lefelé és felcserélt oldalhelyesség) jeleníti meg. Nyilván nem véletlen, hogy a camera obscurát sokszor emlegetik a fényképezőgép őseként. Azonban a kortárs fotográfia is mindig újra és újra felfedezi a camera obscurában rejlő lehetőségeket.
A Laczkó Péter vándorfényképész által tartott workshop lényege, hogy a kurzus alatt a résztvevők megismerkedjenek a technikával, bemutassa az általa készített kamerákat és természetesen a velük készített felvételeket. A lehetőségek felmérése után a résztvevők az egyéni érdeklődésnek megfelelően készítik el a kamera tervet, amelyet természetesen, ha szükséges, akkor közösen dolgoznak át és majd a végleges terv alapján építik meg a kamerákat. Az így elkészített kamerákkal fotografálnak. Továbbá a workshop résztvevői megismerkedhetnek a fekete-fehér fotótechnika alapjaival is.
Az elkészült óraterv alapján a több mint tíz órás kurzus hétvégén (szombat – vasárnap) napi 6-6 órás foglalkozásokból áll az alábbiak szerint:
szombat: elméleti oktatás, vetítés, kamera bemutató, beszélgetés, lehetőségek megvitatása, egyedi kameratervek készítése, lyuk(blende) készítés, kameraépítés
vasárnap: fotografálás a kamerákkal, papírnegatív használata, további lehetőségek megbeszélése, konzultáció
A foglalkozásokat Laczkó Péter dokumentálja, így az általa készített fotók és a hallgatók camera obscurával készített műalkotásai a Mai Manó Ház honlapján is helyet kapnak. A kurzus résztvevői számára a felhasználandó eszközök és anyagok biztosítottak lesznek. A hallgatók nemcsak a saját egyedi kamerájukkal, hanem fotográfiai szaktudással is gazdagabban térhetnek haza, a többi ősfotográfiai kalandról nem is beszélve.
Időpont: 2019. április 27-28. 12.00 órától – 18.00 óráig
Részvételi díj: 8.000.-Ft/fő/hétvége, amely összegért a kurzuson való részvétel mellett, lehetőséget biztosítunk a Moholy-Nagy László képeit bemutató kiállításunk megtekintésére.
Helyszín: Mai Manó Ház, Napfényműterem, 1065 Budapest, Nagymező u. 20.
Jelentkezés: Jelentkezni a laszlo.baki@maimano.hu e-mail címen lehet. A részvétel a jelentkezési sorrend alapján áll össze és a részvételi díj kifizetése után válik teljessé. A már regisztráltak 2019. április 15-ig tudják visszamondani a jelentkezésüket, ebben az esetben a befizetett teljes összeget visszautaljuk. A határidőn túli lemondásoknál nincs lehetőség kompenzálásra. Kérem, ezt minden jelentkező vegye figyelembe!
Résztvevők száma: maximum 10 fő
Jelentkezési határidő: 2019. április 22.
További információ: laszlo.baki@maimano.hu
A Mai Manó Ház külföldi vendégelőadója ezúttal Hossein Farmani galerista, kurátor, aki olyan nemzetközi fotográfiai díjak és szervezetek alapítója, mint a New York-i Lucie Foundation, az International Photography Awards, a Tokyo International Foto Awards, a Moscow International Fotography Awards – MIFA vagy a Px3 Paris Photography Prize.
A Farmani Group 1985 óta foglalkozik a fotográfia, a design és az építészet népszerűsítésével. A cég fő célkitűzése, hogy a kiemelkedő tehetségeket az adott területeken felkutassa és promotálja – különböző versenyeken, díjakon, kiállításokon és művészi közösségeken keresztül, szakmai kapcsolatokat és oktatást biztosítva számukra.
Farmani előadásában szó esik többek között a Farmani Fine Art Photography gyűjteményéről, fotóművészeti alkotások gyűjtéséről és kereskedelmi szempontjairól. Előadásában részletes bemutatásra kerül a Farmani Group által alapított International Photography Awards és a Budapest International Photography Awards is.
A programra a belépés ingyenes, az előadás angol nyelven zajlik.
A nagy sikerre való tekintettel jógaórák ismét a Mai Manó Ház Napfényműtermében! Kezdd nálunk a hétvégét test és szellem edzésével, a Bauhaus szellemiségében. Az ászanasorokat ezúttal is Spala Korinna vezeti, óra után a kiállítótérben a zseniális kísérletező, képzőművész és formatervező, Moholy-Nagy László fotográfiáit tekintheted meg.
Időpont: 2019. április 13. 10.00 – 11.30
A korlátozott férőszámok miatt jelentkezz időben: maimano@maimano.hu, jelige: jóga. Kérjük, hogy saját matracot hozz magaddal!
Belépődíj: 3200 Ft, mely magába foglalja a jógaóra árát és a kiállításra szóló belépődíjat is.
Együttműködő partner: Mandala Jógastúdiók
Timár Katalin kurátor és művészetelmélettel foglalkozó szakember. 2002 óta a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum kurátora. 2007-ben az 52. Velencei Biennálén az általa kurátorként jegyzett magyar pavilon elnyerte a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán díjat (a kiállító művész Andreas Fogarasi közreműködésével). Doktori fokozatát a PTE Nyelvtudományi Doktori Programjában szerezte 2013-ban, disszertációját az October amerika művészetelméleti folyóirat fotóelméletéről írta.
1996-ban az Ernst Múzeumban kurátora volt a párizsi Pompidou Központ anyagából rendezett Moholy-Nagy László Fotogramok című kiállításnak.
Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. A programon való részvételhez szükséges karszalag a Mai Manó Házban megvásárolható, bevételével intézményünket támogatja.
https://www.bpartweek.hu/hu/programok/tarlatvezetes-timar-katalin-kepzomuvesszel-a-bauhaus-100-a-zsenialis-kiserletezo-moholy-nagy-laszlo-fotografiai-kiallitason/
Milyen fotótörténeti jelentőséggel bír az utókor számára Moholy-Nagy László Bauhausban folytatott tevékenysége? Milyen képelméleti problémák foglalkoztatták a zseniális kísérletezőt, amikor fotográfiákat, fotogramokat vagy montázsokat alkotott? A kiállítás kurátorának, Tóth Balázs Zoltán tárlatvezetésén többek között erről hallhatnak az érdeklődők. A kiállítás az itthoni legnagyobb, a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött 87 darabos Moholy-Nagy fotókollekciót mutatja be egyben, amely Budapesten most először látható.
Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható, a programra való regisztráció itt zajlik:
https://www.bpartweek.hu/hu/programok/tarlatvezetes-toth-balazs-zoltan-kuratorral/
Max. létszám: 25 fő
A programon való részvételhez szükséges karszalag a Mai Manó Házban megvásárolható, bevételével intézményünket támogatja.
Jegyárak:
A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.
Berlin egy estére a Mai Manó Házba költözik! Idén először Budapesten kerül megrendezésre a FOTOTREFF #ABROAD. A berlini székhelyű szervezet 2014 óta szervez a fotóról beszélgetőesteket és prezentációkat, erre utal a program neve is. Az egész estés rendezvény célja, hogy szakmai eszmecserére adjon lehetőséget és fiatal alkotók folyamatban levő munkáit mutassa be – mindezt laza, közvetlen hangulatban és interaktív módon, a közönséget is bevonva.
PROGRAM:
19.30: FOTOTREFF TALK: Identity as/vs intimacy – Beszélgetés Puklus Péterrel és Tobias Zielony-val (GER). Moderátor: Kopeczky Róna kurátor
Míg a magyar képzőművész, Puklus Péter elsősorban személyes témákkal foglalkozik – mint a barátság, a család, az anya- és apakép –, szimbolikus és egyetemes érvényességgel ruházza fel őket, addig Tobias Zielony német fotográfus a fiatalok identitását és a világ különböző tájain megjelenő szubkultúrákat szembesíti annak érdekében, hogy feltárja azok struktúráját, rítusait, színpadi pozícióit, esetenként a személyes narratívákat. A Kopeczky Róna által moderált beszélgetés arra fókuszál, hogy ezek a megközelítések mennyiben térnek el egymástól, illetve mely pontokon találkoznak egymással.
21.00: SHOW&TELL – Alkotói prezentációk. Előadók: Geibl Kata, Száraz Katalin
Az este folyamán két fiatal alkotó folyamatban lévő munkájába pillanthatunk bele, nemcsak vetített képek, hanem személyes elbeszéléseik és az asztalra helyezett, kinyomtatott képeik formájában is.
Angol nyelvű program, a belépés ingyenes.
→
https://kow-berlin.com/artists/tobias-zielony
http://peterpuklus.com
https://kunstaspekte.art/person/rona-kopeczky
https://fototreffberlin.tumblr.com/
FOTOTREFF BERLIN-ről:
A FOTOTREFF BERLIN egy nonprofit kezdeményezés, melynek célja a kortárs fotográfia közvetítése és népszerűsítése. Eredetileg 2014-ben az általuk szervezett estek fő funkciója a kapcsolatépítés volt, mára azonban folyamatosan bővülő közönsége számára több különböző platformon keresztül teszi hozzáférhetővé a kortárs fotográfiáról való párbeszédet.
A FOTOTREFF estek programját minden alkalommal kurátorok állítják össze, három, különféle módon kombinálható modulból. A FOTOTREFF TALK során több neves meghívott vendég mutatja be legújabb munkáit egy nyilvános beszélgetés keretében. A BOOK SLOT modul könyv illetve magazin formájában mutat be válogatott anyagokat. A SHOW+TELL formátumú esemény során a fotósok készülő munkájukba, illetve a munkafolyamatba engednek betekintést és eszmecserére invitálják a hallgatóságot.
A budapesti eseményre a FOTOTREFF TALK és két SHOW+TELL blokk került kiválasztásra.
A FOTOTREFF BERLIN Pauline Friesecke, Tobias Laukemper, Vanya Pieters és Anna Charlotte Schmid kezdeményezésében jött létre.
Együttműködő partner: Goethe Intézet, Budapest
A nagy sikerre való tekintettel a jógaórák folytatódnak a Mai Manó Ház Napfényműtermében, kezdd nálunk a hétvégét test és szellem edzésével. Az ászanasorokat ezúttal is Spala Korinna (SpalaKori) vezeti. A soft flow jógaóra után a kiállítótérben a holland mágus, Erik Kessels, a „talált fotográfia megkerülhetetlen hivatkozási pontja” fotográfiai életművét tekintheted meg.
A jógaórát kezdőknek is ajánljuk!
Időpont: 2019. május 25. 10.00 – 11.30
A korlátozott férőszámok miatt jelentkezz időben: maimano@maimano.hu, jelige: jóga. Kérjük, hogy saját matracot hozz magaddal!
Belépődíj: 3200 Ft, mely magába foglalja a jógaóra árát és a kiállításra szóló belépődíjat is.
Együttműködő partner: Mandala Jógastúdiók
A Családi történetek című sorozat Joe Vitone folyamatosan bővülő portrégyűjteménye az ohio-i Akron környékén élő rokonairól. Az 1998-ban elkezdett „Rozsdaövezet” című sorozata a munkásosztályba sorolható szülők, gyerekek, házastársak, unokatestvérek közötti folyamatosan változó viszonyrendszereket térképezi fel. A jelenleg Austinban élő fotográfus Ohióban tett nyári látogatásai során készíti fényképeit. A család életét meghatározó történéseken és magánéleti küzdelmeken keresztül, mint a válás, a kábítószerfüggőség, a munkanélküliség, a szülés vagy a házasság, betekintést nyerhetünk az Amerikai Egyesült Államok családjainak mindennapjaiba.
Angol nyelvű előadás. A programra a belépés ingyenes.
Joe Vitone
Joe Vitone dokumentarista fotográfus és tanár, a texasi Austinban él. Fotográfiai munkásságában meghatározó a nagyformátumú portré- és tájképfényképészet. Az Amerikai Egyesült Államokon kívül más, idegen országok kulturális környezete is foglalkoztatja. Az austini St. Edward’s Egyetem professzora, ahol fotókommunikációt oktat. A National Endowment for the Arts támogatottja, valamint Fullbright senior ösztöndíjas is volt Costa Ricában. Fotográfiai felfogásáról Ausztráliában, Kínában, Franciaországban, Olaszországban, Japánban, Malajziában, Thaiföldön és Vietnámban tartott előadásokat. Olyan intézményekben voltak kiállításai, mint a New York Egyetem, a limai Instituto Cultural Peruano-Norteamericano, az Akron Art Museum vagy a texasi Houston Center for Photography. Munkái többek között a Clevelandi Művészeti Múzeum, a Houstoni Szépművészeti Múzeum és a Smithsonian Intézet gyűjteményeit gazdagítja.
A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint a kép és látás viszonyával. Az orosz alkotó még a Lumière-testvérek által szabadalmaztatott színes fotó tömeges elterjedése előtt ért el izgalmas eredményeket a színes fényképezés területén, a valóság rögzítésére egy saját maga által tervezett, három színszűrővel rendelkező fényképezőgépet használt, a képek bemutatásához pedig egy hasonló elven működő vetítőgépet. A tárlatvezetésen a kiállítás kurátora, Barta Edit mutat rá a kortárs és történeti művek között fellelhető tematikai, fototechnikai és esztétikai párhuzamokra. A vezetésen a kiállításon részt vevő magyar fotóművészek is jelen lesznek.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Három szín – Finisszázs.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Nobuyoshi Araki Érzelmes utazás című tárlatán Fejér Zoltán fotóművész és szakíró kalauzolja végig az érdeklődőket, különös hangsúlyt fektetve a művész életútjának kiemelkedő fordulópontjaira. Araki 1971-ben készítette el az Érzelmes utazás című sorozatát, amelyben a felesége, Yoko portréja rajzolódik ki a nászútjukon készült, személyes és intim hangvételű képeken keresztül, amelyről az azonos néven közreadott, saját kiadású és sokszorosítású album tanúskodik. 1972-ben Araki önállósította magát és kialakította jellegzetes arculatát: sötét szemüveg, bajusz. 1974-ben részt vett a tokiói Modern Művészeti Múzeum tizenöt kortárs fotóst bemutató tárlatán, ami megalapozta hazai ismertségét. Az 1988-ban, a tokiói rendőrség segítségével elkészített könyvében bemutatta a város általa megélt változását a Sóva-kor (1926-1989) és a Heiszei-korszakon (1989-2019) keresztül. Nobuyoshi Arakira e téren új kihívások várnak, hiszen kortársaival együtt megért egy új, Reiva-kor nevű korszakot, ami 2019. május 1-én kezdődött. Naruhito herceg trónra kerülését pedig október 22-én jelentik be a meghívott külföldi vezetők előtt. Ezért került erre a napra a tárlatvezetés.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – október 22.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A tárlatvezetés Araki művészetének lényegét, az erotikát, a nő iránti, minden morális megfontoláson túli megszállottságot, mint élet- és művészeti formát próbálja meg a lehető legtöbb oldalról és tabuk nélkül megmutatni. A tárlatvezetésen kitérünk az Arakit övező botrányok okára, és belehelyezzük Araki művészetét a japán kultúra és erotikus művészet kontextusába. Emellett számba vesszük ennek európai perspektíváit, visszhangját, különös tekintettel a feminista szempontokra.
Cséka György
Esztéta, kritikus, a Punkt online fotográfiai és művészeti lap felelős szerkesztője. Magyar nyelv és irodalom és esztétika szakon végzett, érdeklődési területe a kortárs fotográfia és a vizuális kultúra elmélete. Írásai nyomtatott és online művészeti lapokban jelennek meg.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – november 7.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A Mai Manó Ház és a Libri Kiadói Csoport közös programsorozatot indít Könyvek & Képek a Napfényműteremből címmel. A havonta megrendezésre kerülő beszélgetőesten egy-egy izgalmas, népszerű és fontos témát közelítünk meg a Libri újonnan megjelent könyvein és kortárs fotóművészek munkáin keresztül. A márciusig tartó programsorozatban szó esik női szerepekről és lehetőségekről, irodalmi szakácskönyvekről és gasztrofotókról, képregényekről, társadalmi ügyeket felkaroló fotósorozatokról, de a pszichológia és a történelmi témák iránt érdeklődőknek is kedvezünk a 2020-as beszélgetéseinkkel. Célunk, hogy egy olyan, művészetkedvelő, nyitott közösséget építsünk, melynek tagjai rendszeresen visszajárnak eseményeinkre, akárcsak egy művészeti szalon tagjai. Az estek különleges hangulatáról Európa egyik legimpozánsabb fényképészműterme, a Mai Manó Ház Napfényműterme gondoskodik. A beszélgetésekhez a Vylyan Pincészet borait kóstoljuk.
A sorozat házigazdája: Lovász László (műsorvezető, producer, Dumaszínház)
Az első beszélgetés témája Babarczy Eszter: A mérgezett nő című könyve és Szombat Éva fotóművész munkái.
A témához kapcsolódó további könyvek: Melinda Gates. A nő helye – Változtassuk meg a világot a nők erejével!; Malala Yousafzai: Nincs más út; Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve – Szépség, egészség, termékenység és szexualitás a 19-20. század fordulóján.
A kötetek a helyszínen 20% kedvezménnyel megvásárolhatók a Napfényműteremben.
A belépőjegy ára: 2500 Ft, amellyel a Mai Manó Ház aktuális kiállítása is megtekinthető.
Jegyek előzetesen is megvásárolhatók a Mai Manó Ház jegypénztárában, november 4-től egységesen 2500 Ft-ért. (1065, Budapest, Nagymező u. 20.)
Nobuyoshi Araki fotóihoz szavakat találni olyan, mintha a dzsungelt próbálnánk leírni valakinek, aki sosem látott még karácsonyfán kívül egyebet. Konstruktív kudarc, az elsőtől az utolsó pillanatig. Ezen felül nemcsak lenyűgöző mélységekkel és magasságokkal teli, de szinte beláthatatlan mennyiségű is az az anyag, amit 1970 óta létrehozott. Valóban inkább dzsungel, mintsem „oeuvre”. Otromba viccek, káosz és letisztultság, pókhálófinomságú őrület. Blöff és remekmű.
A tárlatvezetés során ehhez igyekszünk valamivel közelebb férkőzni. Eközben szóba kerülnek például az ukijo-e, a sintó, a júgen, Helmut Newton talán, Andy Warhol egészen biztosan, miközben részletek hangzanak el többek között Misima Jukió, Tanikava Suntaró, Kavabata Jaszunari, Murakami Rjú és Kanehara Hitomi műveiből.
A program kizárólag 18 éven felülieknek szól.
Simon Márton (1984) költő, műfordító. Budapesten él.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – november 28.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A tárlatvezetés Araki művészetének lényegét, az erotikát, a nő iránti, minden morális megfontoláson túli megszállottságot, mint élet- és művészeti formát próbálja meg a lehető legtöbb oldalról és tabuk nélkül megmutatni. A tárlatvezetésen kitérünk az Arakit övező botrányok okára, és belehelyezzük Araki művészetét a japán kultúra és erotikus művészet kontextusába. Emellett számba vesszük ennek európai perspektíváit, visszhangját, különös tekintettel a feminista szempontokra.
Cséka György
Esztéta, kritikus, a Punkt online fotográfiai és művészeti lap felelős szerkesztője. Magyar nyelv és irodalom és esztétika szakon végzett, érdeklődési területe a kortárs fotográfia és a vizuális kultúra elmélete. Írásai nyomtatott és online művészeti lapokban jelennek meg.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – november 21.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Batarita LÜKTETÉSED című, abszurditással és erotikával átszőtt szólója először 2018-ban Tokióban került bemutatásra, majd itthon, 2019-ben a Nemzeti Táncszínházban, amelyet Dél-Koreában és Sanghajban több nemzetközi vendégszereplés előzött meg. Nobuyoshi Araki Érzelmes utazás című kiállításához kapcsolódóan a darab egy különleges, átdolgozott részletét láthatják a nézők.
A koreográfus munkái Magyarországon egyedi módon, szorosan kapcsolódnak az ázsiai kultúrához, azon belül a butoh filozófiájához. Alkotásai során arra törekszik, hogy az Ázsiában szerzett tapasztalatait beépítse a magyarországi munkáiba, az itthoni impulzusokkal pedig átszője a kinti munkáit. Darabjai ettől izgalmasak, és ez teszi lehetővé, hogy az előadásai mindenhol befogadhatóak legyenek és elindítsák a kultúrák közötti kapcsolatteremtést.
Batarita a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán végzett, a lengyelországi Kaliszban megrendezett XI. Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválon elnyerte a legjobb koreográfusnak járó díjat, majd sorra kapta meg a legjelentősebb nemzetközi, kultúrával foglalkozó szervezetek, többek között az Asia-Europe Alapítvány (Thaiföld), DanceWeb (Ausztria) és a Japán Alapítvány (Japán) alkotói ösztöndíjait. 2006-ban, Bangkokban meghívott vendégművésze volt a thai király születésnapjára rendezett ünnepségnek. 2001-től rendszeresen koreografál, tanít, szóló és koprodukciós alkotásaival számos külföldi országban jelen van. Itthon 2004-től a Nemzeti Táncszínház ad otthont a bemutatóinak.
A program kizárólag 18 éven felülieknek szól.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Táncelőadás, Érzelmes utazás – december 4.
Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt, amellyel a tárlat is megtekinthető. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A Magyar Fotográfiai Múzeum tisztelettel meghívja Önt Fejér Zoltán: A magyar fototechnika tervezői, termékei, gyártói című könyvének bemutatójára 2019. november 27-én 18 órára a Mai Manó Ház Napfényműtermébe. A könyv A magyar fotográfia történetéből című sorozat befejező, 50. kötete.
A könyvbemutató résztvevői:
Fejér Zoltán György, fotográfus, szakíró
Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója
Fáth Péter, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke
Dr. Gömör Béla, egyetemi tanár, művészeti író
Az 1990-es évek eleje óta folytatott, szisztematikus kutatásai alapján Fejér Zoltán György fototechnika-történeti szakíró megírta a hazai fényképészeti ipar szabadalmainak, gyártmányainak, tervezőinek és előállítóinak történetét 1839-től egészen 2007-ig. A szerző a magyar és a nemzetközi szakirodalmi adatokat személyes visszaemlékezésekkel és levéltári forrásokkal egészítette ki.
A csupán szövegeket tartalmazó, több mint 400 oldalas, vaskos kötet a Magyar Fotográfiai Múzeum 1993-ban elindított könyvsorozatának 50. befejező, és egyben a hazai fotó-, és fototechnika történetét összegző műve.
Araki lengén öltözött vagy ruhátlan megkötözött nőket (is) ábrázoló képeiről, erotikus képzeteket keltő virág- és növényfelvételeiről, a testrészletek provokatív szándékú megjelenítéséről ismert leginkább. A szexualitásnak jelentős szerepe van a japán populáris kultúrában, évszázadokra visszamenően. A szexualitáshoz fűződő viszony, az arról való megnyilvánulás a huszadik században már politikai állásfoglalást is jelentett. Mi köze van mindehhez Arakinak és a fényképeinek, hogyan viszonyul ő ehhez a hagyományhoz, pontosan mi is a lényege ennek a hagyománynak, amely nála összekapcsolódik például a tradicionális baba alakjával és a halpikkelyes sárkányszörnnyel, illetve milyen szerepet játszik itt a populáris kultúra, túl Godzillán, és mindez hogyan lesz része egy szentimentális utazásnak? A tárlatvezetésen ezekre a kérdésekre adunk majd lehetséges válaszokat.
Pfisztner Gábor óraadó egyetemi oktató több felsőoktatási intézményben, számos cikk és kritika szerzője, főként a Balkon és a Fotóművészet című folyóiratokban publikál.
A program kizárólag 18 éven felülieknek szól.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – december 5.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt, amellyel a tárlat is megtekinthető. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Bartis Attila: A szigeteken
Az idén ötvenéves Bartis Attila eddigi legnagyobb fotókiállítása az elmúlt években készített felvételeit mutatja be, az alkotó második otthonául választott Indonéziában készült sorozatokat állítva a tárlat középpontjába. A majd’ száz fekete-fehér nagyítás a galéria két szintjén nem egy távoli táj felfedezésével kecsegtet, hanem ellenkezőleg, a szerző fotográfiával kapcsolatos elképzeléseit mutatja meg a képek egyéni kompozíciós rendje és témaválasztása révén.
Bartis regényei (A nyugalom, A vége) Amerikától Kínáig nemzetközi hírnevet hoztak számára, de írói tevékenysége mellett pályáját végig kísérte a fotográfia is. Bár fényképezést tanult, megélhetésként nem ezt a szakmát választotta, annak ellenére, hogy korai portréi a kilencvenes évek elején már felkeltették a kritikusok figyelmét. Az utóbbi harminc évben az írás, azaz a gondolat rögzítése, és a kép, vagyis a látható pillanat megörökítése párhuzamosan, egymást kiegészítve kötötték le művészi figyelmét. A képek által kiváltott asszociációk, a sorozatok szerkesztésének elvei felismerhetők prózájában is. Nem véletlen, hogy regényeiben és drámáiban is többször feltűnik a fotográfus alakja, hősei kamerát vesznek kezükbe, és osztják meg az olvasóval a felvételek készítésének gondolati indítékait és dilemmáit.
Bartis most bemutatott felvételei mind fekete-fehérek, és a kép, mint műtárgy elkészültét is a legnagyobb odaadás övezi a munkája során. Ragaszkodásának oka e mesterség műves eszközeihez és anyagaihoz a tisztelet, ami egyaránt vonatkozik a fénykép elkészítésére szánt időre és kép készítése pillanatának kitüntetett voltára. Nem dokumentarista fotós, képeivel nem az időt, a hely és a pillanat hangulatát kívánja visszaadni a nézőnek, hanem műalkotásokat hoz létre, amelyek alkotóelemei a valóság éppen a felvétel pillanatában elé táruló részletei. E véletlenszerű összefüggések megragadásában nagy szerepet játszik a fekete-fehér nyersanyag, hiszen a színek elvétele a látványból hozzásegít ahhoz, hogy a világnak olyan viszonyai táruljanak fel munkáin, amelyek csak a szürkeskála absztrakciós ereje révén válnak láthatóvá.
Ha azt vizsgáljuk, hogy az írói képzelet, vagy egy képi kompozíció ötlete hogyan határozza meg az elkészült művet, akkor az erre adható választ a művész az önmaga kettősségében éli meg. Íróként történeteket, ok-okozati láncokat vet papírra, hogy azok újabb gondolatokat szüljenek az olvasóban, de fotográfusként ez épp fordítva van: kamerájával történetek helyett helyzeteket, formákat, motívumokat keres, de képeinek hatása számára is újszerű, sokszor nem várt összefüggéseket tár fel, mintha a valóság egy öntörvényűen működő mechanizmus volna. Míg az írás folyamata során nem tud szerepet kapni a meglepetés, addig a fotográfus számára a kép kiváltotta képzettársítás vagy feszültség nem várt összefüggéseket tartogat.
Bartis most bemutatott munkáinak nagy része bár Távol-Keleten készült, nehéz lenne beazonosítani a képek keletkezési helyét és idejét. A kiállítást egy rá jellemző, egyéni dramaturgiával és dinamikával rendezi meg, amiben nagy szerepet kap a két különböző méretválasztás (66 x 99 cm és 24 x 36 cm), valamint a felvételek párosítása is. A műveket, mint oldalpárokat mutatja be, asszociációra, képi ellentétekre vagy épp hasonlóságokra épít, amiben néhol szerepet kapnak korábbi, Európában készült felvételek is. Az így bemutatott anyag a műtárgy egyediségét az örökös összehasonlíthatósággal és párosítással elmozdítja abból a pozícióból, ami a fényképet a valóság és az idő kiemelt megörökítésévé tenné. A pillanatok variációkban, de ismétlődhetnek, egy kompozíció máshol és máskor felidézhető, így a fotográfia is átértelmezhető, képalkotó eljárássá válik. A kicsi és a nagy kép, mely közelről és távolabbról szemlélhető, a néző kiállítótermi mozgására hat, és azt sugallja, hogy a világ hol megfejtésre váró titok, hol pedig feltárul, megmutatja magát, hogy leleplezze az összefüggéseiben rejlő ismeretlent.
Bartis Attila kiállítása egy különleges felfedezést ígér, ami a fénykép készítésének műfaji nyitottságát és irodalmi aspektusát ismerteti meg a nézővel. Készítője személyén, kettős pozícióján keresztül bepillantást enged egy munkamódszerbe és egy fotográfiáról alkotott felfogásmódba, ami azt igazolja, hogy a kép egyszerre a valóság időből kiragadott része, és egyszerre egy eseményfolyam megszakított állapota, egy elbeszélés mondata, ami e dualitásában képes csak visszaadni világunk összetettségét és sokoldalúságát.
Petrányi Zsolt
Széman Richárd: Haszontalan Univerzum
A fotográfiai képalkotás lehetőségei közül Széman Richárd kiállításán
bemutatott munkák a megrendezett fotográfia tárgykörébe tartoznak. A
kidobásra ítélt, egykor gyakorlati tevékenységekhez használt tárgyak –
szűrőkanál, üvegcse, illetve természetdarabkák – növények, állatvázak,
kövek digitális lenyomata, analóg, egyszer már használt nagyméretű
negatívok digitalizált felületén.
A beszkennelt üvegnegatív képnyomai, idő illetve kémia okozta karcai,
foltjai, színei adják a hátteret és ebbe illeszkednek bele a digitális
kép(részlet)ek. Így a művekben az analóg és digitális technika
együttese hozza létre a képet és annak jelentését.
A tárlaton ezek a tőmondatokban meghatározható konstruált
megfigyelések kerülnek párhuzamba a nagyon szigorúan meghatározott,
háromsoros 5-7-5-ös szótagszámú japán versformával, a haikuval.
Ponton át szúrt fény
a múlt hangzó csöndbe lép
aranykalitka
Széman Richárd
A kiállítás időtartama alatt Mach András (Machstudio) diófából készült óriás – 30cm átmérőjű – kaleidoszkópjában is megtekinthetők lesznek a kiállított képek: üvegcserép-töredékként, újra meg újra változó látványt létrehozva.
Széman Richárd (1958. Budapest)
fotográfus
A Budapest XVI. kerületi Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ
gyűjteményének munkatársa. Számos helytörténeti és két fotótörténeti
mű szerzője, illusztrátora, képszerkesztője. A nyírbátori Szárnyas
Sárkány Utcaszínházi Fesztivál hivatalos fotósa huszonhárom éven át.
1989 óta mutatja be munkáit fotókiállításokon Magyarországon és külföldön egyaránt.
Képei a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyar Fotográfiai Múzeumban és magángyűjtőknél az USA-ban, Dániában és
Magyarországon is megtalálhatók. Tagja a MÚOSZ-nak és a Magyar
Fotóriporterek Társaságának.
A BOI, Egy vándor éneke a holland filmrendező, Anne Marie Borsboom projektje, mely három különböző médium, egy dokumentumfilm, egy fotókönyv és egy fotóinstalláció párbeszédéből áll. A BOI egyedülálló anyaga Nitzan Krimsky életének tíz évét és lányból boi-á változását dokumentálja.
Borsboom eredeti célkitűzése az volt, hogy olyan országok lakosainak mindennapjaiba nyújtson betekintést, melyek politikai és vallási feszültségekkel küzdenek, menet közben viszont projektje egy belső küzdelem történetévé vált, melynek során arra keresi a választ, hogy kik is vagyunk valójában. Az alkotó követte Nitzan Krimsky életét és testi változásait, és elkísérte utazásain a világ minden sarkába.
A BOI mindezt naplószerű önarcképek végtelenített szekvenciáin keresztül meséli el. A történet egy bajuszos lánnyal indul, az identitások közötti lebegéssel folytatódik, majd az utolsó lépések megtételével zárul. Közelről megismerhetünk egy lenyűgöző és megkapó embert, aki legalább annyira áldozat, mint amennyire hős. Az önreflexív és nem ritkán provokatív képeket – amelyek nem kevés nárcizmusról és megszállottságról tanúskodnak – áthatja az identitás és reprezentáció módozatainak állandó, lázas kutatása. A projekt részeként megtekinthető könyv és a dokumentumfilm egy folyamat eredményei, amely azt kutatja, hogy a fotográfia mint médium mennyiben képes dokumentálni, illetve létrehozni egy identitást, valamint, hogy a fényképezés aktusa miképpen lehet eszköze a képzelet és az új valóságok létrehozásának?
A BOI, Egy vándor éneke a Budapest Pride keretében kerül bemutatásra a Mai Manó Könyvesbolt és Galériában. A kiállítás ingyenesen megtekinthető.
A BOI, Egy vándor éneke dokumentumfilmjét 2018. június 29-én vetítjük a Mai Manó Házban. A filmvetítés után a film alkotójával, Anne Marie Borsboommal Claudia Küssel, a Mai Manó Ház kurátora beszélget. A filmet angol felirattal vetítjük.
A film BOI, Song of a Wanderer / BOI, Egy vándor éneke korábban több nemzetközi Pride fesztivál keretében lett bemutatva. Több dokumentumfilm fesztiválra is jelölték, mint a TIFF Competition 2016 vagy a Prix Europa 2016.
A BOI, Song of a Wanderer című fotóalbum a kiállítás ideje alatt megvásárolható a Mai Manó Könyvesboltban.
“BEFOGADOTT KÍVÜLÁLLÓ” (Népszava Online, P Szabó Dénes)
“A régi és az új képekből 2015-ben kötet született. Dana hálája jeléül a lakóknak ötszáz darab úgynevezett „közösségi változatot” is nyomtatott, ezeket magával vitt a telepre. A korábbi fotóalanyok kíváncsian lapozták végig a könyvet: egyszerre látták benne fiatal- és felnőttkorukat, múltjukat és jelenüket. Vagy ahogy Dana fogalmaz: – Olyan volt számukra a könyv, akár egy családi album.” – nepszava.hu
“A RETTEGETT NEGYED EMBERI ARCAI” (Magyar Idők, Szilléry Éva)
“Huszonkét éven keresztül a művész nagy formátumú kamerával filmre fotózott, ami egy nagyon lassú folyamat: vászon alá bújva, harmonikakamera mögött állította be modelljeit, majd elállt a kamerától, és szembenézett velük. Ez az egyik oka, hogy képei hihetetlen intimitást sugallnak, a film pedig gazdag tónusvilággal, részletgazdagsággal adta vissza személyiségüket.” – magyaridok.hu
“SZÜRKE EMLÉKEZET-DANA LIXENBERG: IMPERIAL COURTS 1993-2015” (Corn and Soda, John)
“A nagyformátumú kamerának és a művészi érzéknek köszönhetően az egyszerű néző számára is csodásak, ám értékük ennél jóval magasabb. A képek, amelyeket több mint két évtizeden át készített, különleges jelentőséggel bírnak, ha ismeri valaki a történetüket. “ – cornandsoda.com
“BÖRTÖNBE ZÁRT INDIVIDUM.” (Művészet blog, Rácz Anna)
“Dana Lixenberg a fekete-fehér, nagyméretű, mosoly nélküli képekkel a lényegre fókuszáltatja a nézőt. A melankolikus hangulat – talán egy kivétellel – szinte mindegyik képen visszaköszön. A lakások a telepen kicsik és élhetetlenek, ezért az itt élők sok időt töltenek az utcákon, és a közösségi élet nagyon meghatározó. “ – osszmuveszeti.blog.hu
“EZ NEM A VADNYUGAT, Ő PEDIG NEM AZ FBI” (Index, Karip Timi, Kovács M. Dávid)
“A kiállítás címében szereplő, önkormányzati lakásokból álló Imperial Courts 1944 épült, ahová főleg a déli államok feketéit telepítették be. Az elgettósodott környéken élőket nem szívesen látták a város egyéb pontjain, Dana Lixenberg azonban fekete-fehér portréival szerette volna megmutatni, hogy kik élnek itt, és mennyi mindent árul el az arcuk. Az amszterdami fotós elsősorban azt kifogásolta, hogy a tévések csak megjelennek a furgonjaikkal, felveszik, amire szükségük van, aztán mennek is tovább, ő viszont arra is kíváncsi volt, hogy mi történik a helyiekkel a zavargások és a rövidesen elhaló médiaérdeklődés után.” – index.hu
ÖSSZEVERT MOTOROS SZTORIJÁBÓL NŐTT KI A FOTÓTÖRTÉNET LEGISMERTEBB FOTÓSOROZATAINAK EGYIKE (24.hu, Bielik István)
“Dana Lixenberg (1964, Amszterdam) az egyik legkiemelkedőbb hang a kortárs dokumentarista fotográfiában, aminek egyik oka sajátos érzékenysége és a személyes megközelítése a szociálisan sebezhető egyénekhez és közösségekhez. […] Türelmes és figyelmes megközelítésének köszönhetően intenzív közös munka alakult ki a lakók és az alkotó között, melyből olyan magával ragadó, bensőséges portrék születtek, amelyek távol tartják magukat a társadalmi sztereotípiáktól. Az Imperial Courts című sorozatával Dana Lixenberg 2017-ben elnyerte a rangos Deutsche Börse Fotográfiai Díjat.” – Kistotál, 24.hu
ELŐSZÖR FBI-ÜGYNÖKNEK HITTÉK. AZTÁN KÖZEL ENGEDTÉK MAGUKHOZ (HVG Nagyítás)
Lixenberg – mivel számos alkalommal tért vissza hozzájuk – közeli kapcsolatot alakított ki a nehéz körülmények között élő közösséggel, ennek köszönhetően pedig nem csak a mindennapjaikba, hanem személyes, intim élethelyzeteikbe is betekintést nyert: sokakat látott megszületni és meghalni. – HVG Nagyítás
Jan Brykczyński (1979) fotográfus. Gyakori témája az európai vidéki táj, valamint az ember és természet közötti összetett kapcsolat bemutatása. Első, Boiko című, 2014-ben megjelent könyve az ukrán Kárpátokban élő emberek mindennapjairól szól. Az izlandi farmokat bemutató munkájáért megkapta az első alkalommal kiosztott Syngenta Fotográfiai Díjat.
Az elismerésnek köszönhetően lehetősége nyílt megvalósítani A Kertész nevű projektjét, amely a vidéki farmgazdálkodásról szól és a Dewi Lewis Kiadó gondozásában jelent meg 2015-ben. Jan munkáit Deichtorhallenben, a Noorderlicht Galériában és a Musée de l’Elysée-ben lehetett megtekinteni kollektívkiállításokon. Számos ösztöndíjat nyert el, egyebek mellett az EPEA, az Európai Kulturális Alap és a Visegrádi Alap is elismerte munkásságát.
Alapítója a Sputnik Photos nemzetközi fotográfus egyesületnek, amely a kelet-európai országokban és a poszt-szovjet tagköztársaságokban végbemenő átalakulásokra fókuszál.
Rafał Milach (1978) vizuális művész, fotográfus, fotókönyvek szerzője. Munkássága a korábbi kelet-európai blokk országainak átalakulásával összefüggő témákra fókuszál. A katowicei Szépművészeti Akadémián és az opavai Sziléziai Egyetem ITF Kreatív Fotográfiai Intézetben végzett, ahol jelenleg is oktat.
Fotókönyveivel számos díjat nyert; ezek közül kiemelkednek a The Winners, a 7 Roomsés a The First March of Gentlemen című munkái. Rafał Milach a lengyel kulturális és nemzeti örökség miniszterétől, a Magnum Alapítványtól és az Európai Kulturális Alaptól is kapott ösztöndíjat. 2018-ban bekerült a rangos Deutsche Börse Photography Foundation díj döntősei közé és megnyerte a World Press Photo egyik versenyét is. A Sputnik Photos közösség társalapítója. Munkáit Lengyelországban és világszerte is számos helyen állították ki; képei megtalálhatóak a varsói Ujazdowski várban működő Kortárs Művészeti Központban, az ING Lengyel Művészeti Alapjánál, a kiyosatoi Fotográfiai Művészetek Múzeumában Japánban és a dániai odenseebeli Brandts múzeumban is. 2018-ban választották be a Magnum Photos Nominee tagjai közé.
Adam Pańczuk (1978) Varsóban él. Munkája során mindig oda utazik, ahol érdekes témát talál. Tanulmányait egyrészt a poznańi Gazdasági Egyetemen végezte, emellett fotóművészetet tanult a Szépművészeti Akadémia Multimédia Kommunikációs Tanszékén. Projektjeivel Pańczuk egyszerre közvetlenül és metaforikusan tesz fel kérdéseket az identitásról, tudatosságról és a vele kapcsolatba kerülő emberek élethez való hozzáállásáról. Egyedülálló képessége van arra, hogy egyszerre lebilincselő és intim közelségű történeteket meséljen el képeivel, amiért számos rangos elismerésben részesült.
Karolina Gembara (1981) 2009 óta Delhi és Varsó között ingázik. 2018-tól a Sputnik Photos tagja. Karolina nemzetközi kapcsolatok mesterszakos diplomát szerzett és újságírásból is diplomázott (2005, Wroclawi Egyetem). Fotográfiát 2005-2007 között tanult ugyancsak Wroclawban és Varsóban részt vett a Sputnik Photos első mentorporgramjában (2012-2013). Ezalatt Rafał Milach jobbkeze lett. Jelenleg a varsói SWPS Társadalmi és Humán Tanulmányok Egyetem doktori iskolájának hallgatója.
2013-ban megkapta a lengyel Fotoprezentacje ösztöndíjat, amely lehetővé tette, hogy ’Fitting Rooms’ nevű projektjén dolgozzon. Munkáit számos helyen kiállították: Parallel Cities (2013, Új-Delhi), PhotoIreland (2014, Dublin), Angkor Photo Festival (2014, Siem Reap), Photo Kathmandu (2015), egyebek mellett publikált a GUP magazinban és a BJP-ben is. 2015 elején Prix Pictet díjra jelölték, majd később az Ojodepez – Humanos Valores döntőse volt. 2017-ben a Landskrona Foto Festival rezidens művészének választották. Ugyanebben az évben második könyvét, a When we lie down, grasses grow from uscíműt a La Fabrica és a Photo London Dummy Award díjra jelölte.
http://cargocollective.com/karolinagembara/About
Agnieszka Rayss (1969)fotográfus, szabadúszó. Dokumentarista fotográfiával foglalkozik. A Jagelló Egyetemen tanult művészettörténetet. A Sputnik Photos nemzetközi, fotóriportereket tömörítő egyesület társalapítója.
2011-ben és 2012-ben is elnyerte az Év Képe díjat, kétszer került be a Hasselblad Masters Award döntősei közé, számos sajtófotó pályázat nyertese, többek között a Newsreportaz és a Grand Press Photo pályázatokon is diadalmaskodott. 2012-ben elnyerte a Lengyel Kulturális Minisztérium ösztöndíját, 2007-ben a Visegrádi Alap támogatását.
Amerikai Álomcímmel kiadták saját albumát (a kulturális átalakulásról és a populáris kultúra győzelméről a közép- és kelet-európai országokban). Számos egyéni és csoportos kiállításon részt vett, beleértve a 2009-es prágai Biennálét és a Noorderlicht fotófesztivált 2008-ban és 2009-ben.
Érdeklődése középpontjában a rendszerváltás popkulturális megnyilvánulásai állnak, valamint az, hogyan próbálják lemásolni a posztkommunista országok a nyugati trendeket. Munkái megjelentek például a Polityka, Rzeczpospolita, Przekrój magazinokban is. Az elmúlt években tájfényképészettel és az ökológiához kapcsolódó témákkal is foglalkozott.
Michał Łuczak (1983)– Közeli és intim történetekre összpontosító dokumentarista fotográfus. Képei alapvetően a személyes találkozások határvidékén születnek. Varsóban dolgozik, Katowicében él, és gyakran merít ihletet sziléziai gyökereiből. 2010-ben Anka Sielskával és Krzysztof Szewczykkel közösen alapította meg a Kultura Obrazu Alapítványt, melynek célja a dokumentarista fotográfia bemutatása Sziléziában. Ugyanabban az évben tagja lett a Sputnik Photos kollektívának. Az opavai Sziléziai Egyetem ITF Kreatív Fotográfiai Intézetbenvégzett fotózás szakon és ugyanott ibériai tanulmányokat folytatott.
Puklus Péter (1980) jelenleg Magyarországon, Budapesten élő és dolgozó művész. Fotózást tanult a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) és újmédia dizájnt a párizsi École National Supérieur de Création Industriel (ENSCI) intézetben. Jelenleg a MOME doktori iskolájának hallgatója, ahol várhatóan 2020-ban védi meg diplomamunkáját.
Puklus 2012-ben két fotókönyvet publikált: A heidelbergi Kehrer Verlag gondozásában jelent meg One and a half meter című és a selmecbányai Stokovec közreműködésével a Handbook to the Stars című műve. Puklus 2016-ben adta ki harmadik fotókönyvét The Epic Love Story of a Warrior a londoni Self Publish, Be Happy kiadóval együttműködésben. A művet beválogatták az Aperture / Paris Photo Photobook Award 2016 döntősei közé. Puklus közelmúltbeli kiállításai közé tartozik a budapesti Trafó Galériában kiállított ‘Life is Techno’ című tárlat, a düsseldorfi Conrads Galériában kiállított New Works, a berlini C/O Berlin galériában elhelyezett Unsafe to Dance, az ugyancsak berlini Robert Morat Galériában kiállított One and a half meter, valamint a budapesti Capa Központban és a Raster Galériában kiállított ‘The Epic Love Story of a Warrior’. A hamarosan látható tárlatok közé tartozik a vevey-i Images Fesztiválra, a budapesti Glassyard Galériába és a berlini Robert Morat Galériába tervezett ’The Hero Mother’. Puklus legutóbbi és jelenleg is látható, ‘The Hero Mother – How to build a house’ című projektje bekerült a Grand Prix Images Vevey 2017–2018 válogatásába.
A Puklus munkái középpontjában álló fotóművészeti rácsodálkozás mellett nemrég elkezdte felfedezni a képkereten kívüli, szűz területeket is. Legutóbbi projektjei szobrokat, tárgyakat, festményeket, installációkat, rajzokat és videókat is magukba foglalnak. A történetmesélésnek lényeges szerepe van nála, akár a galéria terében, akár fotókönyves formában. Puklus keveri a különféle műfajokat és médiumokat, és összefüggésbe hozza őket egymással.
New York: gazdagok és szegények, a csillogás és a bűnözés városa, ahol bármi, bármikor megtörténhet. Tudta ezt a furcsa, kemény, torz fényképeket készítő Arthur Fellig, „Weegee”, aki kizárólag éjszaka, vakus fényképezőgéppel dolgozott – a fotótörténetben az elsők között használva azt.
A Mai Manó Ház múzeumpedagógiai foglalkozásán három különböző nézőpontból, egy pszichológus, egy fotográfus és egy fotóesztéta segítségével dolgozzuk fel mit és kiket láthatunk Weegee képein, milyenek lehetettek azok a helyzetek, körülmények, amelyekben a fotográfus alkotott. Körüljárjuk a bűnelkövetés lélektanát, belekóstolunk a vakuval fotózás rejtélyeibe, és megpróbáljuk megérteni miért és milyen művészeti értéke lehet Weegee képeinek. A foglalkozásban az interaktivitásra helyezzük a hangsúlyt.
A foglalkozást vezető tanárok:
– Pál Gyöngyi fotótörténész, fotóesztéta
– Trembeczki Péter fotográfus
– Zách Anita pszichológus
A foglalkozások módszertanáról, pedagógiai céljairól itt olvashat.
A foglalkozások ára: 950 Ft/ fő, mely a foglalkozás és a kiállítás árát egyaránt tartalmazza.
A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik!
Bejelentkezés, további információ:
Barta Edit
programkoordinátor
edit.barta@maimano.hu
+36 30 505 0455
A harmincas-negyvenes években Weegee neve szorosan összefonódott New Yorkkal és az ottani városi élettel. Weegee a depresszióval és gazdasági válsággal küzdő társadalomban szembesítette nézőit a magánnyal, a szegénységgel, és a bűnözéssel. Ugyanakkor megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is, mivel ezek is hozzátartoznak a New York-i Lower East Side életéhez, Harlemhez, Boweryhez. Munkássága azonban mégsem csupán a témája miatt vált ismertté, képeinek művészi ereje, drámai hatása, nyers realizmusa, éles kontrasztjai úttörő hatással voltak az elkövetkező fotográfus nemzedékekre.
A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás az életmű legjobb képei közül mutat be 104-et, amelyek meghitt közelségből rajzolják ki New York portréját.
1899: Weegee, eredeti nevén Usher Fellig, zsidó bevándorlók gyermekeként született a mai Ukrajna területén található Lembergben.
1906: Édesapja az Egyesült Államokba érkezik.
1910: A család többi tagja is az USÁ-ba emigrál és New York Lower East Side negyedében élnek. Keresztnevét szülei ekkor Arthurra változtatják.
1913: Otthagyja a tanulmányait és egy vándorfényképésznél kezd dolgozni segédként.
1917: 18 évesen elhagyja a szülői házat, az éjszakákat vasútállomásokon és hajléktalanszállókon tölti, és a nap folyamán megszerzett szerény jövedelméből él.
1918: A Ducket & Adler fényképész stúdióban alkalmazzák.
1924: Az ACME Newspictures képes hírújságnak kezd el dolgozni.
1935: Szabadúszó fényképészként folytatja karrierjét, egyszerre több helyi, illetve országos lapnak dolgozik.
1938: Weegee volt az egyetlen újságíró New Yorkban, akinek engedélye volt olyan hordozható rövidhullámú rádió használatára, ami a rendőrség által használt sávot is tudja fogni.
1940: Felveszi a Weegee nevet, majd a negyvenes évek végén a legtöbb fényképének hátoldalát „Weegee a híres” bélyegzővel látja el.
1941: Murder is my Business címmel kiállítása nyílik New Yorkban, ugyanebben az évben 16 mm-es filmezéssel kezd el kísérletezni.
1943: Öt képét megvásárolja a New York-i Museum of Modern Art. Ezeket a munkáit a múzeum az Action Photography című kiállításon mutatja be.
1945: Első fényképészeti albuma Naked City címmel jelenik meg.
1946: Megjelenik második albuma Weegee’s People címmel, ezzel egyidőben oktatni kezd a The New School for Social Research tanáraként. Ekkor már Hollywood is foglalkoztatja, mint színészt és műszaki tanácsadót.
1947: Hollywoodba költözik, miközben a Naked Hollywood című könyvéhez gyűjt anyagot.
1948: Megjelenik első saját filmje Weegee’s New York címmel, és a Museum of Modern Art-ban megrendezett “50 Photographs by 50 Photographers” című kiállításra Edward Steichen kurátor az ő képét is beválogatja.
1952: Visszaköltözik New Yorkba és hírességekről, politikusokról készít torzított portrékat.
1956: Foglalkoztatják a torzítások és egy különleges kaleidoszkóplencse fejlesztésébe kezd, amit később Weegee-scope-nak nevez el.
1958: Stanley Kubrick Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című filmjénél szakértőként segédkezik.
1959: Előadásokat tart a Szovjetunióban, ahol több kiállítást is rendeznek képeiből.
1961: Weegee by Weegee címmel életrajzi kötetet ad ki.
1964: Weegee’s Creative Photography címmel jelenik meg az életének utolsó albuma.
1968: Karácsony másnapján, december 26-án hal meg New Yorkban.
A pályázat tematikája az éjszaka.
Az idei kiírás az éjszaka témakörében zajlik és olyan pályamunkákat várunk, amelyek a szó legtágabb értelmében - minden műfaji megkötés nélkül - szellemi, technikai, teoretikus, szociális, riport, konceptuális vagy bármilyen más, az alkotó által felvetett megközelítésben és formában az éjszakát, mint jelenséget tárgyalja. A beküldött képeken játszhattok a színekkel; az éjszaka fényei, a sötétség jelei, a holdfénytől a városi fényekig, a bevilágított terektől a vaku mesterséges fényéig, bármilyen megközelítésben érdekes lehet. De megmutathatjátok nekünk az éjszaka sötét oldalait is, amikor előbújnak a démonok és a félelmek. Olyan képekkel is pályázhattok, amelyek az éjszaka témakörét körbejárva - külön-külön vagy akár egyszerre - a szórakozás, a szerelem, a vágy, a sebezhetőség, a visszahúzódás, a nyugalom vagy a csend jeleit ábrázolják.
A pályamunkák formai és technikai megközelítése műfaji megkötés nélkül, teljesen szabadon kezelhető és értelmezhető. Minden pályázó csak egy, 2012. december 31. után készített sorozatot (minimum 3 - maximum 5 db képet) küldhet be a pályázatra.
A pályázat technikai részletei
A pályázaton részt vehet saját alkotásával minden magyar, vagy Magyarországon élő külföldi állampolgár. A műveket Indapass regisztrációt követően az Indafotón a WEEGEE ÉJSZAKÁJA gyűjteménybe kell feltölteni 2018. október 22. és november 22. között.
A feltöltött pályamunkákhoz tartozó képaláírásoknak a pályázó nevét, a pályamunka címét, a kép technikáját és a keletkezésének évszámát kell tartalmaznia. A zsűri által kiválasztott alkotókat az Indafotóban megadott értesítési címükön fogjuk megkeresni.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázatot beadó szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a szervezők a pályázat ideje alatt a pályázattal kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint a pályázattal kapcsolatos valamennyi internetes felületen azokat megjelenítsék. Az alkotás az alkotó tulajdonában marad. A rendezők fenntartják a jogot, hogy bármelyik, a kiírási feltételeknek nem megfelelő vagy az emberi, illetve személyi jogokat sértő pályamunkákat töröljék.
A pályázatok leadásának határideje: 2018. november 22. éjfél
Eredményhirdetés: 2018. november 30-án a Mai Manó Ház Blogon.
Nyeremények:
1. díj: Leica C-Lux fényképezőgép, lágy arany
2. díj: 50 ezer Ft értékű Pigmenta Art Print Lab nyomdai utalvány
3. díj: 25 ezer Ft értékű Mai Manó Könyvesbolt utalvány
A zsűri által kiválasztott első 10 pályázó ingyenes belépésre jogosító, egy évig érvényes tiszteletjegyet kap a Mai Manó Házba.
A feltöltött képek technikai paraméterei: JPG, PNG, GIF. Ajánlott: JPG és PNG.
Képfájlok maximum fájlmérete: 16 megabájt.
Képfájlok maximum pixelmérete a hosszabbik oldalon: 10000 pixel. Ajánlott: 1000 – 2560 pixel.
A nyertes műveket elbíráló zsűri tagjai:
Claudia Küssel, a Magyar Fotográfusok Háza vezető kurátora
Ajpek Orsolya, fotóriporter, index.hu
Pecsics Mária, Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Amennyiben a pályázattal kapcsolatban további kérdés merül fel, ide írj!: ejszaka@maimano.hu
A kutyák családtagok, szőrös gyermekeink lettek. A vadon megtestesítői, ugyanakkor otthonainkban mintha különleges emberekké válnának.
Úgy viselkednek, mint mi, olyanok, mint mi, mégis egy másik világból való fajt alkotnak.
A One-Dog Policy című sorozat azokat a szerepeket vizsgálja, amelyeket a kutyákra osztunk. A fotók az antropomorfizmussal, az állatok emberi tulajdonságokkal való felruházásával játszanak. A hasonlóság illúziója téves értelmezéshez vezet. A kutyák emberi tulajdonságokra tesznek szert, bűnbánónak vagy épp depressziósnak tűnnek, nevetnek vagy vádaskodnak.
Képzeletbeli személyekké válnak.
Maija Astikainen (1985) Helsinkiben élő fotóművész. Az Aalto University művészeti karán szerezte alap- és mesterfokozatú fotóművész diplomáját, és 2008 óta hozza létre személyes, alkotói projektjeit. Saját munkásságában az ember, a természet és a város viszonya izgatja.
“E fotográfiák Bartis Attila világának csak elenyésző töredéke. És mégis mindaz megtalálható rajtuk, amiből Bartis világa épül. Az ösztönösség. A természetesség és valószerűtlenség. Az érzékiség. A személyesség. A pontosság. Ezek tökéletes aránya. A kegyetlen művészi erő.
Nincs a képeknek semmi festményszerűsége, mégis ott érezzük a háttérben Giorgio de Chirico és Caspar David Friedrich rejtélyességét, melankóliáját. Kőlépcsők, sötét sűrűségek és megrendítő égboltok, valószínűtlen terek és fények, iszkoló kutyák. Minden képen ugyanaz az összetéveszthetetlen, kísérteties-hidegleléses világlátás, mint Bartis prózájában.” (Kemény István)
Bartis Attila: A szigeteken
Bartis Attila első, klasszikus, nagy méretű fotóalbumát jelenteti meg márciusban a Magvető Kiadó. A fényképekből március elsején nyílik kiállítás a Mai Manó Házban.
A könyvben szereplő fotók 2014 és 2017 között készültek Jáván, Yogyakarta környékén. Bartis azonban nem egy távoli, egzotikus világgal akar megismertetni, nem dokumentálni akarja az ott töltött napokat, „hanem a változó környezet adta inspiráció hatására olyan felvételeket készít, amelyek tárgyukat tekintve készülhettek volna a világ más pontjain is. A felvételekkel nem történésekről informál, hanem a valóságról való személyes érzéseit közvetíti” – magyarázza a képeket Petrányi Zsolt művészettörténész.
„Bartis Attila jávai képei a kívülálló szemlélő megfigyelőállásából pillantanak az élet örökös forgószínpadára” – írja Katharina Narbutovič, irodalmár, kritikus a képekhez írt rövid esszéjében, és ennek a felülről való szemlélődésnek köszönhetően a helyére kerül az ember: „kicsi hangya, magányos és elenyésző méretű az égbolthoz és a hatalmas felhőtornyokhoz képest, kiszolgáltatottja a sorsnak.”
Kemény István költő szerint a képeken felismerhető „ugyanaz az összetéveszthetetlen, kísérteties-hidegleléses világlátás, mint Bartis prózájában […], mindaz megtalálható rajtuk, amiből Bartis világa épül. Az ösztönösség. A természetesség és valószerűtlenség. Az érzékiség. A személyesség. A pontosság. Ezek tökéletes aránya. A kegyetlen művészi erő.”
„Adott egy, az éppen uralkodó ideológiáktól a lehető legjobban elhatárolódó, makacs személyiség. Eredetét, múltját, szokásait a modorosságig következetesen őrző ember. Az egészet keverjük össze a képrögzítés, az emlékek szavaktól független konzerválása (különösen a fotózás) iránti rajongással, az ehhez kapcsolódó mérhetetlen műgonddal, a részletekre való odafigyeléssel. Mindezt öntsük le univerzáliákban gondolkodó, holisztikus szemlélettel, a világot megérteni akaró, olthatatlan kíváncsisággal, az ehhez szükséges, az élet minden területére kiterjedő nyitottsággal.” – Szűcs Attila festőművész szerint ezek összességéből születnek Bartis Attila fényképei.
Bartis Attila A szigeteken című, magyar és angol nyelvű fotóalbumát a Magvető adta ki. A fényképekhez Katharina Narbutovič, Petrányi Zsolt és Szűcs Attila írt értelmező szövegeket. A könyv megjelenésével egy időben nyílik a fényképekből rendezett kiállítás a Mai Manó Házban. A kiállítás március 1. és május 13. között tekinthető meg.
Kiadó: Magvető Kiadó, 2018
Oldalszám: 288 oldal
Méret: 240 mm x 302 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631436501
Ár: 14.999,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Sputnik Photos kelet- és közép-európai fotográfusok nemzetközi kollektívája. A 2006-ban alapított csoport kiindulópontja a tagok lakóhelyének számító közép-kelet-európai régióban megélt, közvetlen élet- és történelem-tapasztalat, valamint azoknak a szociálpolitikai folyamatoknak és szociokulturális jelenségeknek a vizsgálata, amelyek a Szovjetunió felbomlása óta a térség átalakulását hajtották. Az elmúlt évtized során a Sputnik Photos a fotográfia, a film eszközét, a fotókönyvek és zinek műfaját használta a múlt feldolgozásához és a jelen megértéséhez. Évek óta mentorprogramot működtetnek, hogy az általuk megszerzett tudást és szellemiséget tovább adják, emellett alkalmanként más művészekkel is együttműködnek – e kiállítás esetében Puklus Péterrel – megteremtve ezzel a párbeszéd lehetőségét.
A Sputnik Photos kiállításon részt vevő művészek: Agnieszka Rayss, Jan Brykczyński, Michał Łuczak, Rafał Milach & Karolina Gembara, Adam Pańczuk, Puklus Péter.
A Sputnik Photos alkotóinak megvásárolhatók a fotókönyvei és limitált kiadású, gyűjtői pédányai is a könyvesboltunkban. A könyvek korlátozott mennyiségben kaphatók, az aktuális készletről személyesen a könyvesboltban vagy emailben a bookshop@maimano.hu címen lehet érdeklődni.
Zine II – ingyenes
Zine III – ingyenes
Newspaper/ Lost Territories – ingyenes
Wordbook – 4.990,- Ft
Fruit garden – 11.500,-Ft
Stand By – 14.900,-Ft
PSOPLAAINND. Mapping the Blind Spots – 6.500,-Ft
Adam Pańczuk, Karczeby/Special edition – 66.000,-Ft
Agnieszka Rayss, This Is Where the End of Cities Begins – 11.500,-Ft
Jan Brykczyński, THE GARDENER – 11.500,-Ft
Jan Brykczyński, Boiko – 14.900,-Ft
Rafał Milach, Black Sea of Concrete/ special edition – 49.900,-Ft
Rafał Milach, 7 rooms – 42.900,-Ft
Rafał Milach, The First march of Gentlemen / II Edition – 11.500,-Ft
Rafał Milach, Pressident – 4.990,-Ft
Michał Łuczak, 11:41 – 8.250,-Ft
Tomasz Szerszen, Architecture of Survival – 3.990,-Ft
Puklus Péter, One and a Half Meter – 13.900,- Ft
Puklus Péter, The Epic Love Story of a Warrior – 99.000,- Ft
Az első személyben írt életrajz követi Capa személyes és szakmai életét, a 20. század társadalmi felfordulása és a világot megrázó háború közepette. Bemutatja a magánéletét, és a kapcsolatait különböző híres személyekkel, mint például; Ingrid Bergman, John Steinbeck, Ernest Hemingway, Pablo Picasso és még sokan mások.
A szépia akvarellek a háború ködébe mossák a könyvet, és felidézik Capa generációját a színes film csúcsán. Megmutatják a szakmai munkáját, személyes csatáit, győzelmét, küzdelmét és örökségét: a Magnum fotóügynökség megalapítását.
Kiadó: Firefly Books Ltd. 2017
Oldalszám: 88 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9781770859289
Nyelv: angol
Ár: 7.500,- Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A gyűjtemény legrégebbi képe – három fiú könyököl egy könyv fölött -, akkor készült, amikor Kertész huszonegy éves volt, és ez a felvétel mégis a kezdetét jelentette egy egész életen át tartó szenvedélynek. Kertész olyan távoli helyeken, mint Tokió, Párizs, Budapest, New York, és szinte minden elképzelhető helyszínen; a háztetőkön, a nyilvános parkokban, a zsúfolt utcákon, az iskolai előadásokat várva, és a kapualjban olvasó embereket fényképezett.
Pályája végére Kertész az egyik leginkább befolyásos fotósává vált a fotográfia történetének. Mégis, ez a kis könyv maradt az egyik személyes kedvence. Amikor Kertész hosszú időn után először jelent meg újra a nyilvánosság előtt, az On Reading segített újjáépíteni identitását, karrierjének kritikus pontján. A könyv Kertész hat évtizeden át tartó látásmódját demonstrálja a fotográfus világnak.
Mind a játékos, mind a költői képei ünnepelik ennek a magányos tevékenységnek az abszolút erejét és élvezetét. A fényképezés rajongói és az olvasás szerelmesei egyaránt örömmel fogadják majd ezt a kiadványt.
Kiadó: W. W. Norton & Company, 2008
Oldalszám: 80 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9780393066562
Nyelv: angol
Ár: 13.900,- Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Nem volt még egy olyan fotós, aki olyan közelről dokumentálta volna az 1930-as és a 40-es évek New York-i szenzációit, botrányait és katasztrófáit, mint Weegee. Lenyűgöző képei – annak a rejtélyes képességének köszönhetően, hogy mindig a dolgok helyszínén volt, amikor azok történtek – a vizuális szókincs részévé váltak, amely segített megérteni a korszakot, melyben élt. Ez a könyv azonban valami újat kínál: a 2012-ben felfedezett NEA archívum számtalan eddig soha nem látott Weegee-képet mutat be. Sok ismerős témája mellett – a rendőröktől, a csalóktól, az éjféli részegektől a táncoló jazz zenészeken át, a II. világháború befejeződését ünneplő drámai zűrzavarig – Weegee egyik, eddig ismeretlen oldalát is megismerhetjük a boldog emberek örömteli fényképein keresztül. A könyvben szereplő alkotások lenyűgöző feltárásai az évtizedek óta elveszettnek hitt archívumnak.
Kiadó: Hirmer Publishers, 2017
Oldalszám: 320 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783777428130
Nyelv: angol
Ár: 16.900,- Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Weegee a mai Ukrajna területén született, de családja már tíz éves korában New Yorkba költözött, ahol később minden idők legnagyobb bűnügyi fotósává vált. Ő volt az egyetlen, aki engedélyt kapott arra, hogy gépkocsijába rendőri rádiót telepítsen, egyik New York-i városrészből a másikba követve a bűntettek helyszíneit. A kötet magában foglalja a gyilkosok, az elesett gengszterek és a balesetek áldozatainak megdöbbentő, drámai képeit, valamint a kívülálló New Yorkiak intim, gyengéd felvételeit.
A könyv a New York-i éjszakai élet gyűjteménye, mely nagyszerű bevezetés Weegee groteszk világába.
Kiadó: Thames and Hudson, 2006
Oldalszám: 144 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9780500410707
Nyelv: angol
Ár: 4.900,- Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Arthur Fellig Weegee néven vált ismertté és 1945-ös könyve, a Naked City – Manhattan bűnözésével, tömegével és borzalmas éjszakai életének szeszélyes bulvár jellegű képei -szinte egyik napról a másikra megváltoztatta az uralkodó újságírói gyakorlatot. Ebben a kötetben két művészettörténész, Anthony W. Lee és Richard Meyer, teljesen más szemszögből vizsgálja Weegee-t és könyvét a fotográfia és modernizmus tükrében. Meyer gondosan elemzi a képeket, és azt hogyan vált elválaszthatatlanná Weegee fotózási gyakorlata a saját nyers személyiségétől. Lee élénk képet fest az 1930-as és 1940-es évek New York baloldali újságírói világáról, és arról, hogy ez miként befolyásolta a fotós látásmódját. A kötetnek köszönhetően a Naked City fényképei visszakerülnek az újságok és magazinok világába, ahova eredetileg is szánták őket, és nyomon követik a furcsa folyamatot, hogyan jutottak be a leghíresebb felvételek – vérrel, gúnnyal és szenzációs bűnözéssel – a múzeumba.
Kiadó: University of California Press, 2008
Oldalszám: 144 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9780520255906
Nyelv: angol
Ár: 9.900,- Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A bevándorlótól az újonc művészig – New York veszélyes utcáitól Los Angeles-i hírességek világán át, majd az európai kísérleti fényképezés és filmkészítés késői fázisában – Weegee olyan életet élt, amely méltó volt dokumentációra, csakúgy, mint az általa rögzített jelenetek. A Flash soha nem látott és elképesztő betekintést enged a mára már újítónak és úttörőnek számító, mind művésznek és újságírónak tekintett ember életébe, akinek fényképeit a városi élet valaha készült legerősebb felvételei között tartják számon.
Kiadó: Henry Holt and Co., 2018
Oldalszám: 400 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9781627793063
Nyelv: angol
Ár: 11.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Az International Center of Photography archívumából válogatva a könyv bemutatja Weegee, New York egyik legjelentősebb sajtófotósának páratlan stílusát és lenyűgöző karrierjét. 1935 és 1946 között Weegee nevet szerzett magának bűncselekményeket, áldozatokat és elkövetőket hajszolva New York utcáin. Speed Graphic kamerával és egy rendőri rádióval felszerelkezve gyakran a rendőröket is lehagyva ért a bűntények helyszínére, hogy eladja képeit a szenzációra éhes bulvárlapoknak. Fekete-fehér képei gyakran furcsák és nyugtalanítóak voltak. Mégis, ahogy ez a gyönyörű válogatás is mutatja, alanyai tele voltak élettel. Dossziékra emlékeztető dizájnnal a kötet nyomon követi Weegee szabadúszó fotóstól fotó-detektívvé való átalakulását, magyarázatot adva a bulvár sajtóval és a gengszter kultúrával való kapcsolatára, és feltárva ismereteit New York legsötétebb sarkaiból is. A könyv gazdag élményt kínál az olvasóknak az egyik legikonikusabb fotós lencséjén keresztül a New York-i éjszakai életről.
Kiadó: Prestel, 2013
Oldalszám: 264 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783791353135
Nyelv: angol
Ár: 14.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Fotóriporterként folytatott pályafutása során Weegee feltárta a város legkevésbé elbűvölő zugait, amely bűncselekményeknek, baleseteknek, és utcai árusoknak adott otthont. Bár hozzáállása gyakran sötét és cinikus volt, mégis rendkívül szentimentálisan viszonyult az alanyai kemény életéhez. Ez az egyedülálló útmutató Weegee látószögén keresztül vezet a Bowery-ről a Midtown-ra, a West Side-ról keletre egy kis Brooklynt is hozzáadva. A könyv tizenegy szomszédos kerületet bemutatva, térképekkel illusztrálva követi Weegee útját az éjszakai életbe. Több száz olyan fényképet tartalmaz, többnyire az International Center of Photography archívumából, amelyek soha ezelőtt nem jelentek meg – bemutatva Weegee világát a városban, amely soha nem alszik.
Kiadó: Prestel, 2015
Oldalszám: 432 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783791353555
Nyelv: angol
Ár: 10.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Fotóhónap 2006 leglátványosabb eseménye minden idők egyik legjelentősebb hazai fotókiállítása a “(M)érték – Világhírű magyar fotográfusok” című tárlata volt, melyet a Magyar Fotóművészek Szövetség alapításának 50. évfordulója alkalmából rendeztek az Ernst Múzeumban.
A rendkívüli jelentőségű tárlaton a fotóművészet öt magyar származású csillaga, a világhírű Brassaï, Robert Capa, André Kertész, Moholy Nagy László és Martin Munkácsi válogatott munkái kerültek kiállításra eddig még soha nem látott összeállításban.
A Fotóhónap 2006 keretében rendezett, az öt nagy magyar művészt bemutató fotótörténeti kiállítás érdekes kísérlet volt, melyhez foghatóval még nem találkozhatott a szakmai közönség és a látogatók sem. Megpróbálták nagyon különböző életutat bejárt, nagyon másképpen alkotó, mégis sok szállal egymáshoz kapcsolódó fotográfus pályáját műveikkel reprezentálva végigkövetni, hogy az időben, térben összekapcsolható műveiket, a velük megtörtént eseményeket kronologikus rendben, folyamatukban, mégis tematikailag elkülönítve jelenítsék meg. A könyvben figyelemmel kísérhetjük, hogyan közelített vagy távolodott pályájuk az egyes időszakaszokban, láthatjuk, hogyan járta be ki-ki a maga útját, miközben szellemileg és fizikailag is folyamatosan kapcsolatban voltak egymással.
A kiállítás alkalmából megjelentetett katalógusban az életrajzi párhuzamokat helyezi előtérbe a szerző, Kincses Károly, hangsúlyozva a személyes kapcsolatokat: hogyan találkozott Kertész Brassaïval, hogyan segítette Capát Kertész vagy Moholy-Nagy, milyen kapcsolatba került Munkácsi élete során Kertésszel.
(forrás: www.museum.hu; www.mucsarnok.hu)
Kiadó: Magyar Fotóművészek Szövetsége – Magyar Fotográfiai Múzeum, 2006
Oldalszám: 250 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9789638383648
Nyelv: magyar
Ár: Elfogyott
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Polaroid: The Missing Manual a Polaroid szerelmeseinek elengedhetetlen kézikönyve. A könyv két fő egységből áll: “Kamera és filmes formátum útmutató” és “Kreatív technikák”, átfogó képet nyújtva a Polaroid fotózásról.
Többek között tartalmazza:
A Polaroid: The Missing Manual című könyv tudással és szakértelemmel látja el a fotósokat, művészeti hallgatókat és a kamera iránt rajongókat egyaránt.
Kiadó: Thames & Hudson, 2017
Oldalszám: 240 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9780500544600
Nyelv: angol
Ár: 7.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A “Black Box” a japán fotográfus műveinek legfrissebb kiadványa, mely művészi pályafutásának teljes egészét átfogja, az 1970-es évek diorámáitól a legutóbbi “Villám-mezők” sorozatáig.
A fotóalbum gyönyörűen illusztrálja Sugimoto központi szerepét abban, hogy a XX. század második felében a fotózást a művészet egyik legfontosabb médiumává tegye.
A jó minőségű reprodukció kulcsfontosságú Sugimoto munkájának megértéséhez; nem csak a folyamat iránti elkötelezettségének közlésére, hanem azért is, mert munkája extrém és különös részletességének köszönhetően Sugimoto, a hiperrealizmus egyik hírnökévé vált.
Larratt-Smith bevezetése és kérdései rávilágítanak Sugimoto munkájára, pszichoanalitikus keretbe helyezve azt, megvizsgálva a művész személyes történetét a kontextusban.
A szöveg csaknem annyi oldalt foglal el, mint a képek, és ennek köszönhetően lenyűgöző kontraszt áll elő a művész, az emberi lény és maga a művészet között. Sugimoto hírneve ellenére, a könyv sajátos vitalitással és kreatív feszültséggel rendelkezik.
Ez a kötet egyesíti legfontosabb projektjeit, hogy lehetővé tegye a néző számára egy negyvenéves pályafutás áttekintését.
Kiadó: Aperture, 2016
Oldalszám: 203 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9781597113595
Nyelv: angol
Ár: 16.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Polaroid fényképezés forradalmasította a képek készítési és előhívási folyamatát, feltalálásának története mégis nagyon egyszerű. 1943-ban, miután lánya megkérdezte, hogy miért nem láthatja azonnal az általa készített képeket, az amerikai feltaláló és tudós Edwin H. Land kigondolta a szükséges technológiát, megvalósítva ezzel a látszólag lehetetlent – mindezt egy órán belül. Több ezer fotóművész erőfeszítésének köszönhetően, valamint a vállalat támogató programjával, amely számos alapanyagot is biztosított a művészek számára, a Polaroid segített a XX. század végi művészeti szcéna kialakításában.
Egy jelentős utazó kiállítás keretében született a The Polaroid Project című könyv, mely ragyogó feltárása a Polaroid számos technológiai újításának és az általa létrehozott művészet kapcsolatának. Több, mint 300 illusztrációval, ez a lenyűgöző hangvételű könyv nemcsak Ansel Adams, Robert Mapplethorpe, Ellen Carey és Chuck Close képmásait, hanem a technikai felszerelések és műtárgyak lenyűgöző választékát is bemutatja, mely a művészet mögött rejlő puszta találékonyságról árulkodik. A kiállítás kurátorai, vezető fotográfusai és történészei által készített esszékben a Polaroid projekt egyedülálló perspektívát nyújt a jelenségről.
Kiadó: Thames & Hudson, 2017
Oldalszám: 288 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9780520296169
Nyelv: angol
Ár: 16.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Brazíliában egy farmon nevelkedve mély szeretettel és tisztelettel fordult a természet felé, különös érzékenységgel viseltetett az embereket sújtó, gyakran pusztító erejű társadalmi és gazdasági nehézségek iránt. Salgado számos elismert munkája közül három hosszútávú projekt emelkedik ki. A Workers (1993) a kétkezi munkások eltűnő világának dokumentációja, a Migrations (2000) az éhség, a természeti katasztrófák, a környezeti válság valamint a demográfiai nyomás okozta migráció előtti tisztelgés, és ez az új mű: Genezis, egy 8 éves expedíció eredménye, mely kísérletet tesz a hegyek, sivatagok és óceánok felfedezésére, ahol ember és állat még érintetlen maradt. “A bolygó 46% -a még mindig olyan, mint a genezis idején” – emlékeztet Salgado. “Meg kell tartanunk azt, ami létezik.” A Genezis projekt az „Instituto Terra” mellett a bolygónk szépségét mutatja be, feltárva a károkat melyek az idő során érték, és megőrizve azt a jövő számára.
Mit kínál a GENESIS? A Galápagos állatfajait és vulkánjait; pingvinek, oroszlánfókák, kárókatonák és az Antarktisz és a Dél-Atlanti Óceán bálnáit; brazil alligátorokat és jaguárokat; afrikai oroszlánokat, leopárdokat és elefántokat; az elszigetelt Zo’é törzset mélyen az Amazonas dzsungelében; Nyugat-Pápua kőkorszaki Korowai népét; nomád Dinka szarvasmarha-gazdálkodókat Szudánban; Nenet nomádokat és rénszarvas állományaikat a sarkkörön; Mentawai dzsungel közösségeket a Nyugat-Szumátrai szigeteken; az Antarktisz jéghegyeit; a Közép-Afrika és a Kamcsatka-félsziget vulkánjait; szaharai sivatagokat; a Negro és a Juruá folyókat az Amazonaszon; a Grand Canyon szurdokjait; Alaszka gleccsereit … és még sok mást.
Oly sok időt, energiát és szenvedélyt szentelve e munka megalkotására, Salgado a Genesis-t a „bolygóhoz írt szerelmes levélként” tartja számon.
Kiadó: Taschen, 2013
Oldalszám: 520 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783836538725
Nyelv: angol
Ár: 25.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
John Sypal 2008-ban alapított blogja, a Tokyo Camera Style, számos követőre és nemzetközi visszhangra talált, hasonló blogok egész sorozatát inspirálva világszerte. A menet közben készült közeli felvételeken a járókelők kedvenc analóg gépeikkel pózolnak Tokió utcáin. A képek nemcsak a fényképezés megszállottjai által használt fényképezők széles választékát mutatja be, hanem egy olyan utcai kultúrát is, ahol a fotó jelent mindent, és a fényképezés áll a középpontban.
Most egy egyedülálló könyvben gyűjtötték össze John Sypal 300 színes fényképét különleges fényképezőgépekről és kreatív tulajdonosaikról. A 299 színes illusztráció gyakran felülről fotózva készült, megmutatva így olyan részleteket is, melyek általában nem láthatóak a felvételeken: ruhák, ékszerek, kezek és lábak, cipők, egyedi fényképezőgéppántok és egyéb fényképezéssel kapcsolatos fenomenáliák. A ritka, egyedi és vintázs analóg fényképezőgépek választékán túl a modellek és a lencsék olyan személyiségek portréi, akik a mai utcai fotózás képét formálják Japánban.
Kiadó: Thames & Hudson, 2015
Oldalszám: 288 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 978-0500291672
Nyelv: angol
Ár: 5.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A nagy divatfotós, Martin Munkácsi 1896-ban született Magyarországon, a 20-as és 30-as éveket Berlinben töltötte, majd 1934-ben New Yorkba költözött.
Munkácsi sosem volt önbizalom híján, és büszke volt arra, hogy évekig korának legjobban fizetett fotográfusaként tartották számon. A huszadik század egyik legjelentősebb fényképésze, a modern fotózsurnalizmus megteremtője, aki megmozgatta a fotográfia korábban statikus médiumát.
Az elmúlt években Munkácsi a történelem feledéséből a huszadik század egyik legjelentősebb tehetségévé vált. Az újságírói pontosságot rendkívül formális esztétikai szabvánnyal kombinálta, és a “Neues Sehen” (Új látásmód) irányzat kiemelkedő képviselője volt. Dacolt a hagyományokkal; mozdulatot, drámai kamera szögeket és szeszélyt vitt munkájába. Életműve sajnos nem maradt érintetlenül: szétszóródott az egész világon, hatalmas veszteséget okozva a hagyatékban. Egyedül a berlini Ullsteini Archívum tartja számon széleskörű gyűjteményét életművét magyarországi és németországi napjairól. A 318 tritonból álló nagy gyűjtemény egy feszült, elbűvölő és ellentmondásos korszakot tár fel.
Kiadó: Steidl, 2016
Oldalszám: 416 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783865212696
Nyelv: angol
Ár: 19.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A német származású Peter Lindbergh fotográfiái egy új divatkorszak kezdetét, és a női szépség új felfogását jelezték.
A Different Vision of Fashion Photography című könyv a Rotterdami Kunsthalban bemutatott kiállítást kísérte és több mint 400 képből áll, mely négy évtizedet ölel fel Lindbergh munkásságából.
Akár az egyedülálló portrékról, akár a drámai alakokról és beállításokról van szó, mind egy új romantikus felfogást és korszakot jelölnek ki a divat világában. Az egyszerre nyers és vonzó képek újraértelmezték a szépségét, hangsúlyozva a szellemet és a személyiséget. Fotói a retusálás korában az idősebb nők eleganciáját és érzékiségét, valamint a természetes szépséget éltetik.
A divat világában Lindbergh munkásságát olyan elismert művészek méltatták, mint Jean Paul Gaultier, Nicole Kidman, Grace Coddington, Cindy Crawford és Anna Wintour. Ez magyarázat arra, mi teszi Lindbergh képeit olyan egyedivé és erőteljessé. Nem véletlen, hogy az első amerikai Vogue címlapfotójának elkészítésre őt választották.
Kiadó: Taschen, 2016
Oldalszám: 608 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783836552820
Nyelv: angol, német, francia
Ár: 29.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
”>Capa egy kitaláció<, mondta róla egy barátja, ugyanis a világhírű fotós pályája egy titokzatos és rendkívül tehetséges, bár nem létező személy kitalálásával indult, magyarán szólva egy rendes kis szélhámossággal. A képek intenzitása, bátorsága, közelsége azonban minden, csak nem szélhámosság. Mintha egy kedves bohém link eljátszaná a zsenialitást, és ez váratlanul mégis zseniális fotókat eredményezne. Ennek a paradoxonnak ered a nyomába Alex Kershaw Vér és Pezsgő című, a felfedező izgalmával megírt Capa-életrajzában.” (Forgács András)
A rövid életű, de sokat megélt fényképészről számos életrajz született, a Vér és pezsgő című kötetében ezúttal Alex Kershaw tesz kísérletet arra, hogy megfejtse a 20. század egyik legendás alakjának titkát. – olvashatjuk a könyv előszavában.
Kiadó: Park Könyvkiadó , 2018
Oldalszám: 384 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9789633554494
Nyelv: magyar
Ár: 3.950,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
1955-ben jelent meg először a Europeans című kötet, Henri Cartier-Bresson öt évet átfogó fényképgyűjteménye. Felvételei egy olyan kontinenst dokumentáltak, amelyen még mindig érezhető volt a háború hatása, az emberek romok között éltek nagyon rossz körülmények között és alig volt mit enniük. Az első kiadás után először jelent meg újra ez a válogatás, az ünnepelt fotográfus által kibővített 1920-as évek végétől az 1990-es évek elejéig terjedő felvételekkel. Cartier-Bresson Európa-szerte utazott, Skandináviától a Balkánon át, a bretoni gránitoktól az ír mocsarakig, hogy megragadja az érzést, mit is jelent európainak lenni. A nacionalizmuson, az egyes kultúrák és nemzetek sajátosságain túl bizonyítékot talált egy nagyobb identitás meglétére. A képeken szereplő emberek a városban vagy vidéken élnek, ahol egyszerű, hétköznapi jelenetekben látjuk őket; a munkahelyen, az utcákon sétálva és pletykálkodva vagy épp utazásra készülve. Néha csak magányos alakokat látni; egy-egy futó pillantást, egy részletet az arcból. Gyakran azonban kameráját párokra, az ünnepelni vagy tiltakozásra összegyűlő tömegre fordítja. Henri Cartier-Bresson azon képességével, ahogy megragadta az európai élet törékeny valóságát, kiérdemelte a huszadik század egyik legbefolyásosabb és legeredetibb fotósának címét.
Kiadó: Thames and Hudson, 2017
Oldalszám: 232 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9780500281222
Nyelv: angol
Ár: 13.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Foam Magazine új kiadása: Seer/ Believer: The Mythical Issue a vizuális művészettörténet során meghatározó szerepet játszott mitológiát választotta témájának. Az 51. kiadás olyan témákat próbál megfogalmazni, amelyek először látomásszerűnek, másviláginak, lehetetlennek vagy irracionálisnak tűnnek. A szerzők a mi hit és a megértési rendszerünkben próbálják értelmezni a felvetődő problémákat. Ki a szerző: a látnok, aki létrehozza a történeteket, vagy a hívő, aki befogadja, és aszerint cselekszik? A fotós képes átalakítani és létrehozni kapcsolatokat az ókori történetek kortárs élethelyzetekre való levetítése révén. A végtelen ismétlés és újraértelmezés folyamata az időtlenség érzését kelti: a mítosz, egy olyan pontban létezik, ahol a tény és a fikció találkozik egymással.
Az 51. számban bemutatott fotográfusok és művészek:
Filip Berendt, Joseph Beuys, He Bo, Persijn Broersen & Margit Lukács, Tacita Dean, Martin Gusinde, Andy Kassier, Nicola Lo Calzo, Osborne Macharia, Orpheus Standing Alone, Christiane Peschek, Igor Samolet, Scarfolk, Jeff Wall, Patrick Willocq and Tereza Zelenkova.
Az 51. szám szerzői:
Mariama Attah, Taco Hidde Bakker, David Bate, Marine Cabos, David Campany, Iliana Cepero, Jörg Colberg, Caroline von Courten, Dominik Czechowski, Tacita Dean, Mark Alice Durant, Marcel Feil, Joan Fontcuberta, Louis Kaplan, Kim Knoppers, Mirjam Kooiman, Magali Nachtergael, Sharon Sliwinski, Katrina Sluis, Clare Strand, Drew Thompson, Daria Tuminas, Ytasha L.Womack.
A Foam Magazine többször is díjazásban részesült a minőségi tartalom és a magas szinvonalú grafikai tervezés elismeréseként. Legutóbb 2017-ben, az Év Fotográfiai Magazinja díjat nyerte el a magazin a Lucie Awardson.
A Foam Magazine nemzetközi fotográfiai magazin, amelyet az amszterdami Foam Fotografiemuseum Amsterdam jelentet meg évente 3 alkalommal.
Kiadó: Foam Fotografiemuseum Amsterdam, 2018
Oldalszám: 288 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 8710966455234
Nyelv: angol
Ár: 7.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Foam Magazine új kiadása – a Talent Issue – 20 kiválasztott művész válogatását tartalmazza, akik a fotográfia mai helyzetét szemléltetik. Az aktuális trendek és tendenciák mellett a művészek fokozottan összpontosítanak a társadalmi, politikai és környezetvédelmi kérdésekre, amelyek gyakran összefonódnak az identitással és a személyes reprezentációval.
A ma feltörekvő fotósai meglepő könnyedséggel lépik át a határokat. A klasszikus kétdimenziós ábrázolás napjainkban egyre inkább felcserélhető az installációval, így a munka keletkezésének élménye legalább olyan fontos, mint az elkészült mű. Az archív anyagok továbbra is nagyon fontos szerepet töltenek be a hosszútávú kutatásokkal együtt. Mint mindig, minden portfólióhoz egy kritikus esszé tartozik, amely további betekintést nyújt a projekt természetébe és koncepciójába.
Az 52. számban bemutatott fotográfusok és művészek:
Florian Amoser, Christopher Anderson, Nina Berman, He Bo, Valentine Bo, Chen Zhe, Maisie Cousins, Sylvain Couzinet-Jacques, Rineke Dijkstra, Carolyn Drake, Jalan and Jibril Durimel, Gregory Eddi Jones, Sophie Gabrielle, Eric Gyamfi, Thomas Hauser, Toyomitsu Higa, Mao Ishikawa, Stelios Kallinikou, Takashi Kawashima, Dima Komarov, Lilly Lulay, Trevor Paglen, Jaya Pelupessy, Daniel Shea, Senta Simond, Małgorzata Stankiewicz, Salvatore Vitale, Carmen Winant.
Az 52. szám szerzői:
10×10 Photobooks, Rahel Aima, Mariama Attah, Taco Hidde Bakker, Ben Burbridge, Caroline von Courten, Anastasiia Fedorova, John Fleetwood, Hinde Haest, Yining He, Jos Houweling, Ashleigh Kane, Eriko Kimura, Kim Knoppers, Alexandra König, Mirjam Kooiman, Shoair Mavlian, Gemma Padley, Kateryna Radchenko, Liz Sales, Aaron Schuman, Miwa Susada, Artur Walther, Carmen Winant, Duncan Wooldridge.
A Foam Magazine többször is díjazásban részesült a minőségi tartalom és a magas szinvonalú grafikai tervezés elismeréseként. Legutóbb 2017-ben, az Év Fotográfiai Magazinja díjat nyerte el a magazin a Lucie Awardson.
A Foam Magazine nemzetközi fotográfiai magazin, amelyet az amszterdami Foam Fotografiemuseum Amsterdam jelentet meg évente 3 alkalommal.
Kiadó: Foam Fotografiemuseum Amsterdam, 2018
Oldalszám: 288 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 8710966455234
Nyelv: angol
Ár: 7.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
1975-ben a friss diplomás Martin Parr a Hebden Bridge közelében fekvő festői Yorkshire Pennine malomvárosába költözött. Öt éven át fényképeken dokumentálta a város mindennapjait, különös figyelemmel kísérve a hanyatlásnak induló tradicionális életet. Susan Mitchell – későbbi felesége -, akivel még Manchesterben találkozott, csatlakozott Parrhoz, hogy egy éven keresztül a metodista kápolna, és annak gazdálkodó közössége életét dokumentálja. A Hebden-híd-i kápolna központi szerepet játszik a város és a metodista közösség életében, és a régió eltűnő félben lévő életét konzerválja. Miközben Parr megtalálta a saját fotográfiai hangját, ő és Susie egy figyelemre méltó és megható történelmi dokumentumot állított össze – mely most először jelent meg könyv formájában. A könyv a metodista és baptista kápolnákról kapta a címét, amely Yorkshire városának egyedülállóan jellegzetes és meghatározó eleme. Parrék élénk szeretettel rögzítették a macskaköves utcákat, a munkásokat, és a vidám boltosokat. Parr fotói összekapcsolódnak Susie részletes társadalmi megfigyeléseivel.
Martin Parr – a Magnum Photos tagja – kulcsfontosságú figurája a fényképezés világának, akit a kortárs élet briliáns szatirikusaként ismernek el. Több mint 30 fotósfilm szerzője, fényképeit világszerte múzeumok gyűjtik, köztük a Los Angeles-i Getty Múzeum, a New York-i Museum of Modern Art és londoni Tate Modern. Egy retrospektív tárlata továbbra is a legnagyobb múzeumokat járja szerte a világon, 2002-es londoni Barbican Art Gallery-ben történt megnyitása óta.
Kiadó: Aperture, 2013
Oldalszám: 167 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9781597112451
Nyelv: angol
Ár: 12.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Lost + Found, Part I. David LaChapelle régóta várt, legújabb kiadványa. A könyv a fotós öt kötetből álló sorozatának negyedik része, melyet a LaChapelle Land (1996) indított, a Hotel LaChapelle (1999) könyvvel folytatódott, majd a Heaven to Hell (2006) követte.
A Lost + Found, Part I a mindennapi életünk és annak problémáival való szembesülés vizuális lenyomata, mely David LaChapelle egyedi látásmódján keresztül tárul elénk. A kötet a képek hatalmas választékát vonultatja fel, melyek könyv formájában soha nem jelentek meg ezelőtt.
A negyedik kötet egy évtizedes munkát ölel fel LaChapelle munkásságából, ahol a fotós utat mutat a paradicsomba és átvezeti a nézőket az életmű második kötetébe (Good News, Part II.).
A Lost + Found, Part I tartalmából:
Pamela Anderson, Julian Assange, Isabella Blow, David Bowie, Naomi Campbell, Hillary Clinton, Frances Bean Cobain, Miley Cyrus, Lana Del Rey, Lady Gaga. Sharon Gault, Daphne Guinness, Whitney Houston, Kris Jenner, Kendall Jenner, Bruce Jenner, Kylie Jenner, Dwayne Johnson, Khloe Kardashian, Kim Kardashian, Eartha Kitt, David LaChapelle, Amanda Lepore, Nicki Minaj, Katy Perry, Sergei Polunin, Keith Richards, Rihanna, Chris Rock, Amber Rose, Britney Spears, Uma Thurman, Andy Warhol, Kanye West, Pharrell Williams, Amy Winehouse, és még sokan mások…
Kiadó: Taschen, 2017
Oldalszám: 278 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783836570459
Nyelv: angol
Ár: 22.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Good News, Part II David LaChapelle régóta várt, legújabb kiadványa. A könyv a fotós öt kötetből álló sorozatának utolsó része, melyet a LaChapelle Land (1996) indított, a Hotel LaChapelle (1999) könyvvel folytatódott, majd ezt követte a Heaven to Hell (2006) és végül a Lost and Found, Part I.
A Good News, Part II LaChapelle kreatív reneszánsza, amikor a halandóság fogalmán elmélkedve, az anyagi világon túl, a paradicsom keresésére tesz kísérletet. A könyvben még soha nem publikált képeket is láthatunk, melyeken LaChapelle megpróbálja lefényképezni azt, amit nem lehet lefényképezni. Ez képviseli az utolsó fejezetet LaChapelle gyűjteményében, amely a világ minden tájáról megragadja az olvasókat.
A Good News, Part II tartalmából:
Pamela Anderson, Lana Del Rey, Sharon Gault, Janet Jackson, Michael Jackson, Paris Jackson, David LaChapelle, Amanda Lepore, Miriam Makeba, Sergei Polunin, Tupac Shakur, Elizabeth Taylor és még sokan mások…
Kiadó: Taschen, 2017
Oldalszám: 276 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9783836570466
Nyelv: angol
Ár: 22.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Kötelékeink lazulnak, s mi csak vágyakozunk… Manapság elvárás, hogy „tökéletesnek” mutatkozzunk. Tökéletes munka, tökéletes test, tökéletes párkapcsolat és persze tökéletes élet. Ahhoz, hogy megtaláljuk a tökéletes párkapcsolatot, sok emberrel kell próbálkoznunk, ám végül egyikük sem felel meg az elvárásainknak. Egyre csak hajszoljuk a szerelem képzetét, de valójában sohasem esünk szerelembe.
Történeteim főszereplőjének szanaszét szóródik a figyelme – okostelefonján pötyög, egyik üzenetről a másikra ugrál, szexcsetel, megszállottan osztja a fotókat, hogy saját létét bizonyítsa, és amikor úgy tetszik neki, a neten vadászik randipartnert. Minden sebesen tovasuhan: bármikor fájdalommentesen törölhet egy randit, hogy gyorsan átnyergeljen egy másikra. Kötelékek nélküli ember ő, nincsenek szilárd, tartós kapcsolatai. Semmi sem garantáltan időtálló. Ráadásul a kötelékeknek lazáknak kell maradniuk, hogy bármikor gyorsan és könnyedén feloldhatóak legyenek. A kapcsolat minőségének helyébe a mennyiség lép.
Minden ideiglenesnek tűnik és félünk elköteleződni. Minél kevesebbet fektetünk másokba, annál könnyebb függetlennek maradni. Fél lábbal mindig kint vagyunk, egyik szemünk mindig nyitva, és mindig tartunk két lépés távolságot. Amikor túl közel kerülünk, és félő, hogy valódivá válik a dolog, elszaladunk, elbújunk, eltűnünk. Mindig akad másik.
Ez a játék egy nagyszabású színházi előadáshoz hasonlít. Érzelmileg elérhetetlennek mutatkozunk. Szenvtelennek mutatkozunk. Érzelemmentesnek mutatkozunk. Azt szeretnénk, hogy valakinek szüksége legyen ránk, de közben nem akarjuk, hogy szükségünk legyen valakire. Mintha saját életünk pillanatnyi színpadán puszta szereplőkként léteznénk. Eljátsszuk a rejtőzködés és a másiknak való megmutatkozás között váltakozó szerepünket. Elmosódik a határ valódi és hamis között. A gyors szerelmet keressük? A könnyűt? A fogyaszthatót?
A szerelem a fogyasztás tárgyává vált. Zygmunt Bauman szociológus szerint „fogjuk, használjuk, majd eldobjuk és másikra cseréljük. Fogyasztjuk. Fogyasztjuk a szerelmet.”
Kiadó: magánkiadás, Amszterdam, 2016.
Oldalszám: 124 oldal
Kötés: puhatáblás
Nyelv: angol
Ár: 11.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Több mint 40 éve fényképezek, több ezer felvételt készítettem ez idő alatt. Rendezve az archivumomat, olyan képekre találtam, amiket bár fontosak voltak nekem, annak idején nem nagyítottam le, nem publikáltam, nem állítottam ki, viszont szerves részét képezik a munkáimnak. A megszünt Fortegyár papirját korábban már elraktároztam, és a hiányt pótolva hagyományos analóg, ezüst zselatin labortechnikával nagyítottam le a Régi Új képek kiállításomat (Mai Manó Ház, 2016.).
A könyv válogatás ezekből a képekből, visszatekintés számomra. Mondanivalójuk változatlanul, fájdalmasan időszerű. Azt remélem, hogy így megmaradnak, nem vesznek el – „lelkiismeretünk felkiáltójelei”.
Stalter György 2019.
A könyv 300 számozott példányban jelent meg a Pauker nyomda jóvoltából, dedikálva kapható a Mai Manó könyvesboltban.
Kiadó: magánkiadás, 2019
Oldalszám: 71 oldal
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9786155456466
Nyelv: magyar
Ár: 6.500,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Nobuyoshi Araki: Impossible Love - Vintage Photographs
Ez a könyv Nobuyoshi Araki korai Tokióról készült sorozatát egyesíti a legújabb polaroid kollázsaival és a most előhívott diapozitívokkal, amelyek megmutatják a névtelenség és az intimitás, a köz- és magánszféra, valamint a valóság és az álom közötti ellentmondásokat.
Napjainkban Araki az egyik legbefolyásosabb és legszélesebb körben vitatott művész, aki a meztelenség, a szexualitás és a test valósághű és radikális ábrázolása miatt vált világhírű fotográfussá. Nan Goldinnal, Larry Clarkkal és Borisz Mihajlovval együtt Araki az intim, szubjektív fényképezés egyik úttörője.
Az 1940-ben Tokióban született Nobuyoshi Araki a reklámszakmában dolgozott, miután befejezte a fotós és filmes tanulmányait a tokiói Csiba Egyetemen, majd az 1960-as évek közepétől kizárólag a fényképezésnek szentelte életét.
Araki életművét átfogják a nők erotikus portréi, a beállított csendéletek, a növények képei, a mindennapi élet dokumentarista ábrázolásai, az építészeti fotózás, valamint a saját és elhunyt feleségének, Yokónak naplóba foglalt képei.
Körülbelül 400 könyvet adott ki, számos nemzetközi kiállításon vett részt, és a munkái világszerte fontos gyűjtemények részei.
Araki jelenleg Tokióban él és dolgozik.
Kiadó: Steidl/C/O Berlin, 2019
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 368 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9783958295537
Ár: 14.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
“Mindennek, aminek kezdete van, vége is kell, hogy legyen?”
Létünket az idő korlátozza, vagy inkább keretezi. A halál az eleve az életben gyökerező alapvető élmény. Maija Tammi a halálhoz és a betegséghez való különféle viszonyulásokat vizsgálja tudományos, ugyanakkor költői és absztrakt képi megközelítéssel. A White Rabbit Fever (Fehér nyúl láz) képzeletbeli megbetegedés, a betegség archetípusa. A sorozat a járványokhoz, betegségekhez és magához a halálhoz való viszonyunkat faggatja, azáltal, hogy naturalisztikus módon jeleníti meg őket. A munka magja két kronológia köré szerveződik: az első egy nyúl oszlása és eltűnése között húzódik, a másikban pedig halhatatlan emberi sejtek láthatók, amelyek túlélték, vagy túl fogják élni a betegeket, akikből származnak. A White Rabbit Fever különböző szintjeivel Maija Tammi arra vesz rá minket, hogy az élet és a halál perspektívájából szemléljük az időt.
Maija Tammi ( 1985 ), doktori fokozattal rendelkező finn művész, aki Helsinkiben él és dolgozik. Fotóival, szobraival és videoinstallációval az undor és az elragadtatás, a tudomány és az esztétika határait vizsgálja. Azok a valós és absztrakt helyek és helyzetek érdeklik, ahol a látás közelít korlátaihoz.
Kiadó: Bromide Publishing House Limited, 2017
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 240 oldal
Nyelv: angol, japán
ISBN: 9789887760016
Ár: 10.000,- Ft.
A könyv 300 példányban megjelent limitált kiadás, minden példány kézzel számozva.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Részletek a kötet előszavából és a kötet végén található idézetekből
Ez a könyv ajándék.
Tavaly lettem hatvan éves, kollégáim és munkaadóim úgy döntöttek, születésnapomra lehetőséget adnak egy saját fotóalbum kiadására. Hálásan köszönöm, és amit tudok nyújtani cserébe az a következő négy tételes képes capriccio, haikukkal (meghatározott szótagszámú -5-7-5 – tömör japán versforma) és egy záróverssel. Capriccio, mert játékos formában próbálok gondolkodni a világról, ami körülvesz, és mert a zene szeretete, ritmusa gyermekkorom óta bennem lüktet, csak a hangok képekké alakultak, apró pixelekből és betűkből álló képekké…
A négy tétel:
Jelek
Haszontalan Univerzum
Időmozaik (Bolygómesék Italo Calvinónak, avagy: Szindbád űrbéli bolyongásai)
Dokumitológia
A képeim kavicsok egy tengerparton kacsázó gyermek kezében.
Capriccio. Az én Capriccióm, árnyak, fények, színek, betűk végtelenül szubjektív, csapongó kavalkádja. Egy kíváncsi ember egy ponton átvetített, feje tetejére állt világa.
Képei teli vannak varázslattal: azzal, ami mostanság annyira hiányzik mindannyiunknak. Nem kell kész válasz mindenre. Álmodozni, csodában hinni mindig is az ember áhított vágya volt és lesz. Visszatérő motívumai egységes történetté teszik a képsort, mintha rímek lennének. Az égitestek – Föld, Hold, Nap -, az árnyék, a maszk, a képek közepén megjelenő titokzatos fény, a kezek és a mindennek keretet adó régi ezüstkiválás a fotók szélein – mind-mind a történetmesélés kellékei.” Sárkány égi tavon kiállítás, Kiscsatári Marianna megnyitóbeszéde, Pestújhely, 2014. május 5.
„Széman Richárd fotográfus képeit az érti meg igazán, aki elfogadja az alapvetést, amely szerint a személyes történelem nem nagy horderejű események melléktermékeként értelmezhető, hanem apró, hétköznapi emlékek és a lélek finom mozgásainak érzékeny szöveteként. Széman képei digitálisan újrafogalmazott emléktörmelékek, szürreáliák, ahol színes és erősen roncsolt álomvilágban jelenik meg a fotográfus múltja, megannyi talált tárgya, öreg fotója, korábban exponált portréja, úti mozaikja és az utcaszínházasok, vándorkomédiások világa, amelyről évtizedek óta készít felvételeket. Hagyományos analóg technikát kever a digitálissal. Teret, időt, foltot, karcot mos egybe, színez álomszerűvé.” Trencsényi Zoltán: A könyörtelen Jonatán, Népszabadság, 2013. augusztus 26.
A kötetben megtalálható néhány kép a szerző 2009. decemberi és 2018. márciusi, a Mai Manó Könyvesboltban rendezett kiállításaiból.
Kiadó: Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ, 2019
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 86 oldal
Nyelv: magyar
ISBN: 9786155796043
Ár: 2.500,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Saul Leiter (1923-2013) a színes fényképezés művészi megközelítésének úttörője volt az 1940-es években, emellett divatfotókat készített olyan magazinoknak, mint a Esquire és a Harpar Bazaar, mielőtt az 1980-as években visszavonult volna.
A 2006-ban megjelent Early Color című album segítette Saul Leiter ismételt felfedezését, amely azóta világméretű kiállításokhoz és egy dokumentumfilm kiadásához vezetett In No Great Hurry: 13 lessons in Life with Saul Leiter címmel 2013-ban.
Ez a gyűjtemény feltárja Leiter vonzerejének titkait, a mesteri színektől és kompozíciótól kezdve az érzelmességétől a életfilozófiájáig.
Több mint 200 színes kép található a könyvben, beleértve a kora utcai fényképeket, reklámhirdetéseket, aktokat és festményeket, amelyek bemutatják a fotográfus karrierjét és idézeteinek segítségével kifejezik Leiter egyedi világképét.
Kiadó: Thames & Hudson, 2018
Kötés: puhatáblás
Oldalszám: 296 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9780500294536
Ár: 8.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A Record Daido Moriyama személyes válogatása az első harminc kiadványából, amik a hetvenes évektől kezdve jelentek meg. Az album egy naplóírói platform lehetőségét adta ennek a rendkívüli fotográfusnak. Amellett, hogy ismerős és megszokott helyeken, Tokióban és Oszakában fényképezett, Moriyama készített fotókat New York, Los Angeles, Firenze, Párizs és London utcáin is, ugyanúgy ahogy saját szülővárosának házait és sikátorait rögzítette. Moriyama nemzedékének kimagasló japán fotográfusa, állandó mozgásban lévő művész, fényképeinek tárgya egyszerre markáns és általános.
Kiadó: Thames & Hudson, 2017
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 424 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9780500544662
Ár: 18.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A legkevesebb, amit a gyűjteményről mondhatunk, hogy hézagpótló. Nincs ma Magyarországon egyetlen intézmény sem, amely ekkora (több mint ötszáz mű), ennyire szisztematikusan és egyúttal a minőségre érzékenyen fölépített gyűjteménnyel rendelkezne a magyar neoavantgárd fotóművészetről, illetve a képzőművészek fotómunkáiról. A gyűjtemény további jelentősége, hogy sok lappangó felvételt, kallódó képeket, kópiákat kutatott fel és talált meg, s mentett meg a pusztulástól.
A gyűjtemény azt is megmutatja, hogy a magyar fotóművészet milyen összhangot mutatott a kor nemzetközi irányzatainak törekvéseivel, ezért olyan világhírű külföldi fotóművészek alkotásai szemléltetik ezt a párhuzamot, mint pl. Arnulf Rainer, Thomas Ruff, Rudolf Schwarzkogler, Joel-Peter Witkin, Günter Brus, Jürgen Klauke.
Alföldi Róbert nagyszerű gyűjteménye a korabeli avantgárd legjelentősebb művészeinek reprezentatív műveit tartalmazza, egy olyan anyagot, mely nemzetközi viszonylatban is különleges.
A kiállítással egy időben magyar és angol nyelven jelenik meg a gyűjteményt bemutató reprezentatív katalógus.
“Nincsenek elvárások, nincsenek világtrendek, nincs igazodás, nincs megfelelés, a szabadság van. Az alkotói szabadság végtelensége. Számomra megrendítő, hogy ennyire kézzel fogható a korszak műveiből ez a fajta alkotói és emberi hozzáállás a világhoz, amit én nagyon szeretnék elérni, de nem nagyon sikerül. Tényleg nincs más, csak az adott alkotó, és az, amit létrehoz, amit megtalál, és nem fél magában egyre mélyebbre menni, és nem fél szembenézni azzal, amit talál, vagyis nem fél szembenézni önmagával. A fotó, mint tükör tartott tükröt az akkori önmaguknak, és tart ma tükröt, a mai önmagunknak. Hogy lehet így is. Ilyen szabadon vizsgálni a világot, vizsgálni benne önmagunkat, és igenis ilyen szabadon is lehet szembenézni és vállalni önmagunkat.
Ezért van ennyire közel hozzám ez az anyag.
Mert utat mutat. Mert mutat utat!”
(Alföldi Róbert)
A közel 300 fotóval illusztrált katalógus megvásárolható a Mai Manó Házban.
„A múlt szabadsága – Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig” című tárlathoz kapcsolódó kiadványt a bookshop@maimano.hu címen lehet megrendelni 9.990 Ft (+ postaköltségért). A megrendelésnél kérjük feltüntetni a példányszámot és hogy a magyar vagy az angol változat közül melyiket kéri.
Prózakötetek:
A SÉTA, regény, JAK, 1995
A KÉKLŐ PÁRA, elbeszélések, Magvető, 1998
A NYUGALOM, regény, Magvető, 2001
A LÁZÁR-APOKRIFEK, tárcák, Magvető, 2005
AMIRŐL LEHET, Kemény Istvánnal közösen, beszélgetés, Magvető, 2010
A VÉGE, regény, Magvető, 2015
Fotóalbumok:
A CSÖNDET ÚGY, képnapló, Magvető, 2010
A VILÁG LEÍRÁSA, RÉSZLET, Deák Erika Galéria, 2016
A SZIGETEKEN, Magvető, 2018
Színdarabok:
ANYÁM, KLEOPÁTRA, 2003
ROMLÁS, 2005
RENDEZÉS, 2013
Fordítások:
Könyvei angol (USA), francia, német, kínai, spanyol, portugál (Brazília), török, román, lengyel, cseh, horvát, norvég, észt, szerb, holland, olasz, szlovák, orosz, macedón és ujgur nyelven jelentek meg.
Film:
A NYUGALOM c. regényből azonos címmel Alföldi Róbert rendezett filmet. 2008
Színházi bemutatók:
ANYÁM, KLEOPÁTRA, Magyar Nemzeti Színház, Budapest, rendező: Garas Dezső, 2003
ROMLÁS, Vígszínház, Budapest, rendező: Szikora János, 2009
ROMLÁS, Nemzeti Színház, Iasi, Románia, rendező: Lucian Dan Teodorovici, 2013
NYUGALOM, Landestheater, St. Pölten, Austria, rendező: Alföldi Róbert, 2014
NYUGALOM, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, rendező: Radu Afrim, 2015
RENDEZÉS, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, rendező: Bartis Attila, 2016
RENDEZÉS, Vígszínház, Budapest, rendező: Szikszai Rémusz, 2017
Színházi rendezés:
RENDEZÉS-Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, 2016
Fotókiállítások:
AZ ENGELHARD-HAGYATÉK
Műcsarnok-Dorottya Galéria, Budapest, 1996
Literaturhaus, Frankfurt, 1999
Czuly Barbarzynca, Varsó, 2006
PHOTO PYGMALION
Vintage Galéria, Budapest, 1998
33 FOTOGRÁFIA
Goethe Intézet, Budapest, 2007
A VILÁG LEÍRÁSA, RÉSZLET
Deák Erika Galéria, Budapest, 2016
Ösztöndíjak:
Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj, 1995
Soros irodalmi ösztöndíj, 1996
NKA irodalmi ösztöndíj, 1997, 1999, 2003
Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj, 1998, 1999, 2001
Hajnóczy Péter irodalmi ösztöndíj, 2000
Örkény István drámaírói ösztöndíj, 2002
Szolnoki Szigligeti Színház, drámaírói ösztöndíj, 2005
Literarisches Colloquium Berlin, irodalmi ösztöndíj, 2006
Magyar Kulturális Intézet, Varsó, alkotói ösztöndíj, 2006
DAAD irodalmi ösztöndíj, Berlin, 2007-2008
Kínai Írószövetség ösztöndíja, Shanghai, 2010
Kínai Írószövetség ösztöndíja, Peking, 2012
Vígszínház drámaírói ösztöndíja, Budapest, 2013
Landis und Gyr irodalmi ösztöndíj, Berlin, 2013-2014
DAAD, visszahívott vendég, 2014
Díjak, kitüntetések:
Déry Tibor díj, 1997
Márai Sándor díj, 2002
József Attila díj, 2005
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2006
Magyar Művészetért díj, 2009
Best Translated Book Award, USA, 2009
Szép Ernő díj, 2010
Libri Irodalmi Közönségdíj, 2016
UNITER-díj, Román Színházszövetség, NYUGALOM, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, legjobb rendezés díja, 2016
Magyar Színházkritikusok Díja, NYUGALOM, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a legjobb előadás, 2016
Kedves Közönség!
Jáva szigetének Yogyakarta nevű városában van egy utca, aminek az a neve, hogy Imogiri Barat. Ez kivezet egy Imogiri nevű faluba, ahol a yogyakartai szultáni család síremléke van. Ezt az Imogiri Baratot hagyta barátom, Bartis Attila, az utolsó előtti napomra tavaly, amikor meglátogattam Jáván. Addigra már eltelt három hét: közben bejártuk Yogjakarta környékét, Borobudurt, a világ legnagyobb buddhista templomát, voltunk Prambananban, Indonézia legnagyobb hindu templománál, motorozunk fel a Merapi vulkán tövéig, hallottam lélegezni a Lélegző Dombot az Indiai óceán partján, szagoltam elütött kígyót, ettem járdán ülve édes disznóhúst, szereltettünk motort rizsföld szélén, és felfedeztük a lázálomszerű, 28 éve épült, ősi Csirketemplomot is, ami mintha a drága emlékű budapesti Vidámpark barlangcsónakjának architektúráját csempészné Jávára, plazmaképernyőkkel fokozva a misztikát, és áztunk bőrig minden elképzelhető órájában a napnak, motoron és gyalog, esőköpenyben és esőköpeny nélkül. Szóval valamit láttam már eddig Jáva szigetéből, Bartis Attila választott második (harmadik?) otthonából, de ez az Imogiris délután lett a legsűrűbb. Ekkor láttam például életem harmadik legnagyobb fáját (persze az első kettőt is Jáván láttam), és együtt néztük, ahogy a szultáni sír félig megtelik esővízzel. Az itt látható képek közül legalább három készült ezen a délutánon, ami – Bartis vagy hétszáz Indonéziában töltött napjához képest – igen jó arány. Az egyik kép a szultáni sírban született, kettő pedig a parangtritisi óceánparton, ahol elképesztő fényviszonyok közepette sok száz állig felöltözött mohamedán sétálgatott a tükörsima, vizes homokon, mintha engem búcsúztattak volna.
És ezen a délutánon tette fel Attila (nem először, de most a legkomolyabban) a kérdést nekem, hogy szerintem mit szeret ő annyira ebben a világban. Vagyis Jáván. Én pedig most se tudtam mélyebb választ adni: Yogyakarta, úgy, ahogy most van, a szegénységével, a nyüzsgésével, a vidámságával, az állataival, a használt gépeivel hasonlít arra a világra, amiben Attila a hetvenes években Marosvásárhelyen volt gyerek, én meg a hatvanas években, Érden. Ez egy olyan világ, ami itt, Európában már elpusztult, és ami helyette most itt van, az csak valami ijesztő, hi-tech üresség, ami elől Attila az indonéz szigetekre jött – ahol az itt látható képeknek a legnagyobb része készült. De ezt már sokszor megbeszéltük, és most sem jutottunk tovább ennél az ürességnél. Attila meghívott vacsorázni egy teraszra konkrétan a világ végén, a sötét, villámos-viharos óceán partján, valahol szemben az Antarktisz. Nézegettük az elkészült képeket.
Nekem is lett volna egy kérdésem hozzá, de végül szokás szerint nem tettem fel: mondd, tulajdonképpen hogy a fenébe bírsz te ilyen csodálatos fényképeket csinálni? Mert az rendben van, hogy ott lóg a nyakadban a gép, és ha meglátsz egy repülőt, akkor megvárod, amíg egy lámpa mögé ér, és biztos kézzel úgy kattintasz, hogy csak a farka meg a szárnya vége lógjon ki a lámpa mögül. Figyelni kell, értem én. Meg sokszor kell kimotorozni az óceánhoz, hogy ott legyél, amikor pont egy akkora kínai sárkányt eregetnek, amekkorát hamisítani se lehetne, mert nincs akkora Photoshop, és akkor ezt a sárkányt úgy kell lefényképezni, ahogy az égből ráront a földre, és a sárkány fele le is kell, hogy maradjon a képről, mert úgy hozza igazán a frászt a befogadóra. Meg egyáltalán, a valósággal kell valamilyen türelmes és elnéző álláspontot felvenni: nem szabad siettetni. Én ezt a macskával való kapcsolatomból ismerem: gyerekkoromban sokat kergettem a macskákat, mert meg akartam őket simogatni. Sokára jöttem rá, hogy meg kell állni, ki kell nyújtani az ujjunkat, és várni, mert nincs az a bizalmatlan, letépett fülű, vén kandúr, aki egy idő után ne jönne oda megszaglászni az ujjunkat. Azt hiszem, Bartis Attila fotográfusként a valósággal van így: türelmesen jár a világban, és hagyja, hogy a valóság különféle megnyilvánulásai megszaglásszák a fényképezőgépét. Szóval én ezt értem. Meg persze még szerencse is kell. De hát akinek nincs szerencséje, az nem is lesz fotográfus, mert úgyis hiába. A fotográfusba gyárilag van beleépítve a szerencse. Szóval ezt is értem.
De azt a rövid botot mégse értem Bartis Milán kezében. Majd nézzék meg, van egy kép az albumban, ami engem ábrázol Bartis Milánnal együtt, ahogy a parton állva mutatok neki valamit a távolban. A kép szépen meg van komponálva, a távolba mutató karom és felsőtestem mintegy keretet ad Milán alakja köré, jó kis kép, még én is egész tűrhetően nézek ki rajta – de az a bot (vagy mi) Milán kezében, az sok. Azt nem értem, hogy bír az a bot (vagy mi) pont merőleges lenni az én távolba mutató karomra. Nincs az a valóság, ami úgy szaglássza meg a fényképezőgépet, hogy még ezt a botot is beállítja Milán kezében. Arra bármikor hajlandó a valóság, hogy odaültessen elénk egy buddhista szerzetest a rácsos ablak túloldalára, úgy, hogy csak az elálló füle látsszon hátulról, meg arra a csodára is képes a valóság, hogy egy lukat fúrjon Bartis Attila számára a felhőbe, amin át pont a Merapi oldala látszik, és pont úgy, mintha egy köldökön kukucskálnánk be, amitől a felhő mintegy mellékesen még egy női hassá is változik, meg még arra is hajlandó a valóság, hogy egy fal résébe belegyömöszöljön egy napsütötte felhődarabot, mintha konzerv volna, amit aztán már tényleg csak le kell fényképezni… de azt a botot akkor se értem. Mert erre semmi szüksége nem lenne se a valóságnak, se Bartis Attilának, igazán nincs is semmi különös abban a botban, és állhatna arra, amerre akar, mert az azért tiszta és világos, hogy nem a bot volt a képnek a célja: de ez a bot mégis pont úgy áll, ahogy állnia kell… igazodva a kompozícióhoz, grátisz. Csak úgy. Költészetből.
Szóval ezek a képek itt Bartis Attilának a versei. Azért is merem ezt kijelenteni, mert párba vannak állítva, vagyis a költészet talán legalapvetőbb módszerét láthatjuk: egy dolgot azonosítunk a másik dologgal: jé, ez olyan, mint a…! jé, ez meg pont az! Az albumban jól láthatók ezek az azonosítások: párba van állítva a parton heverő faág és egy fekvő női test. És ettől valamit megtudunk a fekvés lényegéről. És egymás mellé kerül a megilletődött indonéz bácsi a vigyorgó koponyával, és ugyanazzá válnak. És egymás mellé kerül a szabálytalan négyszög alakú valami a szabálytalan négyszög alakú hiánnyal, hogy megtudjunk valamit a hiány hiányáról. És megtudjuk, hogy ugyanaz a földön ülve festő nő és a földön ülő buddha-szobor. És egymás mellé kerül a természetes fény és a mesterséges fény, és ugyanazok. És ugyanaz a falombozat meg a felhőzet, és a felhőtorony meg a másik felhőtorony: mert bizony a költészet néha azzal lep meg, hogy nem mond az égvilágon semmi újat.
Bartis Attila ezekkel a képpárjaival megírja a verseit, amik helyett amúgy prózát szokott írni.
Ez a kiállítás egy szerencsés pillanat. Az ember elmehet Jáva szigetére, el is bújhat ott Európa ijesztő kiürültsége elől, de ha ott is fényképez, előbb-utóbb visszahozza a képeit Európába, és kiállítja. És itt fogunk állni mi, ennyien, vagy többen, és megfürdünk ezeknek a képeknek az aurájában, összhatásában. És ezek a képek felszabadítanak minket egy kis időre az evilágiság és a jelenben létezés kényszere alól. Megfürdünk ezekben a hatalmas, égboltokban, mert Bartis indonéziai fotográfiáin az ég és az ő felhői éppen olyan szerepet töltenek be, mint például a németalföldi festészetben.
Hogy mitől nagyszerűek ezek a képek? Hogy mitől van az, hogy olyanokat is felszabadítanak, akik igazán benne vannak az úgymond „kortárs” képzőművészetben, azt élik, európaiak, 21. századiak? Szűcs Attila Bartis képei láttán fel meri tenni a kérdést: „Van-e lélek?”. Katharina Narbutovic „lélegzetnyi örökkévalóságot” említ, Petrányi Zsolt az „időtlenséget”. Én sem bírom megállni, hogy ne mondjam ki: Bartis Attila összes képe a teremtett világról szól, akár nincs, akár van Teremtő.
De annak, aki mégis, makacsul a fotográfia lényegét keresi ezekben a képekben, és a költészet meg az Isten neki kevés magyarázatul, annak azt ajánlom, hogy mégiscsak keresse meg azt a botot Milán kezében, és annak fejtse meg a titkát. És ennek a botnak a nyomán elindulva minden Bartis-képen fog találni valamilyen hasonló részletet, amin eljuthat a fotográfia lényegéig.
1958. Július 12.-én születtem Budapesten. 1966 óta élek a XVI. kerületben, Cinkotán, itt fejeztem be az általános iskolát, és a Szerb Antal gimnázium angol tagozatát.
1974 óta fényképezem, hosszú ideig autodidakta amatőrként, 1993-ban elvégeztem a Bálint György Újságíró Iskola fotoriporter szakát. A közben eltelt közel húsz évben, kitanultam a könyvesbolti eladói, a könyvesboltvezetői, az antikvárius szakmákat, ahol az ELTE tanáraitól három éven keresztül tanultunk többek közt könyv- művészet- kultúratörténetet, magyar és világirodalmat, könyvkereskedelmet. Éveken keresztül antikváriusként kerestem a kenyeremet. 1978-ban jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára, háromszáz jelentkező közül bejutottam az első húsz közé, de a felvett öt közé már nem. Öt évig dolgoztam a Magyar Televízióban segédoperatőrként.
1993-tól 2010-ig szabadúszó fotoriporterként kerestem a kenyerem. Párhuzamosan fényképeztem a 168 órának, a Hócipőnek, a Reform, az Elite, a Füstölgő, a Premier magazinoknak, és időnként napilapoknak is. Nyolc éven keresztül fotóztam reklámokat és kocsmafotókat a Maláta „sörirodalmi és korcsmakultúrális folyóiratnak”. Három éven keresztül voltam az ABN AMRO Bank belső terjesztésű hetilapjának a külső munkatársa. Két éven keresztül, a cég megszűnéséig fényképeztem a MIAB Hungary Kft. Épületrestaurációs munkáit. 1996-tól 2001-ig a Starface Színész és Modellügynökség külső munkatársa voltam, ekkor státuszt kaptam, és 2003 Júniusáig az ügynökség műtermét vezettem.
Huszonhárom éve vagyok a Nyírbátori Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál hivatalos fotósa.
2010-től szerződéssel végzem a Kertvárosi Helytörténeti Gyűjtemény dokumentációs, kutató archiválási és publikációs munkáit. A gyűjteményben legfontosabb feladatomnak tartom a digitális archívum bővítését, átláthatóvá, kutathatóvá tételét, a kerület gazdag fénykép- sajtó- és iratanyagának megőrzését.
Több mint másfél évtizede fényképezem Cinkotát és környékét, a pusztuló, eltűnő épületeket, pillanatokat, érdekelnek a nagyváros és falu határvidékén, a peremen élő emberek hétköznapjai, kultúrájuk. Több éve fotografálom az épített felszínek változásait.
2001 óta fotóimmal rendszeresen illusztrálom a kerületi Kertvárosi Helytörténeti Füzetek könyvsorozatot. 2006-ban Lantos Antal helytörténésszel és Tóth Miklós főépítésszel közösen reprezentatív fotóalbumot jelentettünk meg Kerületünk épített világa címmel. A könyv 2012-ben új, bővített kiadást ért meg. 2007 óta én végzem a helytörténeti sorozat képszerkesztését.
Több éven keresztül a XVI. kerületi Fórumnak és a XVI. Kerületi Újságnak rendszeresen írtam és fényképeztem, szintén kulturális témájú cikkeket, és portrékat olyan helyi emberekről, akik alkotásaikkal, munkájukkal, vagy egyszerűen csak életminőségükkel másoknak is feldolgozható gondolatokat közöltek.
A Kertvárosi Helytörténeti Füzetek sorozatban az illusztrálás és képszerkesztés mellett én írtam a 16., 19. 22., 30., 32. 39. 42. és 46. köteteket, a 32-es kötetben a kerület épületbelsőit mutattam be saját fényképekkel. Az 5. 34. 35. 38. és 43. kötetnek társszerzője voltam. A 37, a helyi művészekről szóló kiállítási emlékkatalógus reprodukciós fotóit is én készítettem. A Harmincadik kötetben feldolgoztam a helyi fényképészműtermek adatait, képeit. Ennek folytatásaként 2015-ben jelent meg a helyi és országos képes sajtóban megjelent képriportok és a kerület egyéb fényképes ábrázolásának története, a Képes híradás Budapest pereméről, a sorozat 39. kötete. 2016-ban megjelent az Eleink tánca (szemelvények az elődtelepülések kultúrtörténetéből) című kötetem, amelyben megkezdtem a XVI. kerület elődtelepülései kultúrtörténetének a feldolgozását. Legendák, tárgyi emlékek, helytörténetíró elődök és jótékonysági mulatságok a könyv témája. Idén március 8-án jelenik meg a kötet folytatása, a Ceruza, toll és ecset, építészek, írók és képzőművészek életútját mutatom be. Az év második felére készül el a harmadik kötet, amiben a színészeket, műkedvelőket, zenészeket, táncosokat mutatom be.
Öt éve társ- szerkesztem, írom és fényképezem a XVI. Kerületi Újság Helytörténet rovatát.
1989 óta veszek részt egyéni és csoportos kiállításokon, itthon és külföldön egyaránt.
Munkám mellett fotónaplót vezetek utazásaimról, valamint készítem a Dokumitológia sorozattal elkezdett saját fotóuniverzum felépítését.
A Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház), valamint a Nemzeti Múzeum Fényképtárában is megtalálható néhány képem.
Tagja vagyok a Magyar Fotoriporterek Társaságának és a MÚOSZ Fotoriporterek Szakosztályának.
2018.
Széman Richárd
A Budapest Pride keretében bemutatjuk a holland filmrendező Anne Marie Borsboom Boi, Egy vándor éneke című projektjét, amely egy dokumentumfilm, egy fotókönyv és egy fotóinstalláció párbeszédéből áll. Megismerkedhetünk egy komplex és sok rétegű történettel, amiben az izraeli Nitzan Krimsky lányból boi-á alakulását követhetjük végig.
Anne Marie Borsboom több mint tizenkét éven keresztül követte Nitzan Krimsky nyugtalan, nomád életét és útjait miután elhagyta Izraelt. Borsboom eredeti célkitűzése az volt, hogy olyan országok lakosainak mindennapjaiba nyújtson betekintést, melyek politikai és vallási feszültségekkel küzdenek. Menet közben viszont a projektje egy belső küzdelem történetévé vált, melynek az a különlegessége, hogy sem a filmrendező, sem Nitzan nem tudta, hogy hova fog vezetni ez a történet.
Nitzan kiskora óta közelebb állt a fiúkhoz, mint a lányokhoz, amik miatt komoly lelki konfliktusokkal és depresszív hajlamokkal küzdött. 18 éves korától kezdte el teljesen privát körülmények között – mint egy naplót – fényképekben feldolgozni ezeket az érzelmeket.
Nitzan egy olyan személy akinak látszólag van érzéke a fotográfiához, viszont az is feltűnő a pózolásain keresztül, hogy menyire megfigyelte a testi reprezentáció lehetőségeit és hagyományait. Nitzan minden fajta férfitípusokkal es karakterekkel kísérletezik, keresve saját arcát. Miután a végleges lépést megtette és elkezdte a hormonkezeléseket, első boldog jelentkezéseiből érezni, hogy megtalálta lelki békéjét es önmagát. Viszont nem sok idő eltelte után újra megjelentek olyan képek Nitzanról, ahol ismét nőnek van beöltözve. Mintha a belső kényszer mellett, az identitás változása egyfajta művészeti nyelv lenne, mellyel azt kutatja, hogy a fényképezés aktusa miképpen lehet eszköze a képzelet és az új valóságok létrehozásának.
Anne Marie Borsboom felismerte a képek minőséget és az ő ötlete volt, hogy jelenjenek meg egy fotókönyvben. Nitzannal együttműködésben szerkesztette a könyvet, és nem véletlen, hogy az oldalak is úgy pörögnek le, mint egy filmes élmény. Anne Marie Borsboom felkérte Hollandia egyik legnevesebb fotókönyv tervezőjét, Sybren Kuipert, aki elvállalta a projektet, sőt, ő tervezte meg a fotóinstallációt is amit a könyvesboltban láthatunk.
A BOI, Song of a Wanderer című könyv elsősorban képekben és e-mail váltásokon keresztül követi Nitzan transzformálását. A teljes projekt viszont nem elsődlegesen az átalakulásról szól, hanem egy egyéni útkeresés a boldogsághoz és saját magához.
Mai Manó életét, munkásságát, közéleti tevékenységét, illetve az általa épített műteremház történetét már jól ismerhetjük a Mai Manó fotográfiái című könyvből,[1] és más írásokból.[2] A következőkben 1894 és 1931 között megjelent cikkek, írások, hirdetések, közlemények felhasználásával csupán néhány érdekességgel és adalékkal szeretnénk szolgálni a Nagymező utca 20. szám alatt álló műterem fényképészmesterének életét és működését illetően, illetve az említett források segítségével megpróbálunk világosabb képet adni utódja, Weisz Hugó tevékenységéről. [3]
„A Mai-féle fénykép ma már valóságos fogalom” – Mai Manó és a Nagymező utcai műteremház (1894–1917)
A Mai által építtetett műteremház már 1894-re elkészült, az első olyan írás pedig, amelyik kifejezetten a műteremházzal foglalkozik, 1895 áprilisában jelent meg. A cikket érdemes egészében idézni, hogy lássuk, miként tekintettek az akkor még egészen új pesti létesítményre, és milyen benyomást keltett az a korabeli járókelőben, városlakóban: „Díszes fényképészeti műterem. Az óriási léptekkel haladó főváros egy újabb nevezetességgel gyarapodott. Aki az Andrássy-útról befordul a nagymező-utcába, bámulva áll meg az orfeummal szemközt lévő épület előtt, amely nem annyira nagysága, mint inkább fejlett művészi ízlésre valló külső pompájával ejti csodálkozásba a nézőt. Az épület külsejének szépség és pompa tekintetében nem marad mögötte az épület belseje sem. Különösen leköti a figyelmet a lépcsőház, hol márvánnyal kirakott falak között, süppedő szőnyegekkel borított lépcsőkön halad föl a látogató. Itt van Mai és Szigeti fényképészeti műterme, egy valódi fin de siécle atelier, amely bőven fel van szerelve a modern technika minden vívmányával. A látogató az irodából pompás váróterembe lép és e mellett van az öltöző, ahonnét a tulajdonképpeni műterembe jut, mely valósággal fürdik a nyugodt, kellemes, a szemet nem [sic!] kápráztató világosságban és amely el van látva azokkal a legújabb készülékekkel, amelyek segítségével igazi csodákat lehet véghezvinni a fényképészet terén. A helyiségek villamos világításra is be vannak rendezve, úgy, hogy a fénykép sikerülése nem függ az időjárás kegyelmétől. A fényképészeti termeken kívül van még egy festő műterem is, amelyben kiváló művészek foglalkoznak arcképek festésével. Ez a műterem, amelynek élén két buzgó és kitűnő készültségű szakember áll, létrejövetelét Mai Manónak, a jó hírű fővárosi fényképésznek köszöni. Mai Manót már évek óta úgy ismeri a fővárosi közönség, mint egyik legügyesebb fényképészt. Különösen a gyermekfényképek voltak azok, melyekkel a közönség tetszését mindenkor meg tudta nyerni és amelyekkel nagy sikereket ért el. Ily nagy intézetnek a vezetésére azonban egymagának az erejét mégis gyöngének ítélte és ezért társul vette Szigeti urat, aki szintén egyike Magyarország legügyesebb fényképészeinek és akinek a közreműködése csak elősegíteni fogja az intézet fölvirágzását. A minden tekintetben mintaszerű műintézetet e napokban nyitották meg. Benne különben nem csak egy rendkívül díszes épülettel gyarapodott a főváros, hanem egyszersmind egy olyan intézettel, amely művészi magaslaton áll. Az épület díszítésében részt vettek közül megemlítjük a következőket: Nay és Strausz építészek, Róna szobrász, Vajda festő, Zsolnay majolika gyár, Mann építőmester, tovább Ney Ede és társa márványgyárak, valamint a Hauszmann-féle márványművek telepe”.[4]
A műtermet szintén 1895 áprilisától hirdették az újságokban. Eleinte hétköznapokon 8 és 17, ünnepnapokon 9 és 14 óra között volt nyitva a „kizárólag e célra mintaszerűen épült új fényképészeti műterem”,[5] később 10–15 között.[6] A leggyakrabban karácsony előtt találhatóak hirdetések – mint gyermekfotóiról elhíresült fényképész, természetesen, elsősorban a szülők figyelmét kívánta felkelteni, egyfelől azért, mert „a legcélszerűbb karácsonyi ajándék egy jól sikerült fénykép”, másfelől, hogy időben, lehetőleg minél előbb menjenek el fényképezkedni.[7] Utóbbi visszatérő probléma lehetett, mert bár szinte minden ünnepi hirdetés külön kiemelte, hogy ne az utolsó pillanatra hagyják a fotók elkészíttetését, még 1912 novemberében is a következő szöveg jelent meg az újságban: „az eddigi tapasztalatokon okulva, a közeledő ünnepekre való tekintettel indíttatva érezzük magunkat, hogy az igen tisztelt szülőket már most felkérjük, miszerint k. gyermekeikről tervbevett fotografiai felvételeiket idejekorán eszközöltetni szíveskedjenek, mert a képek kivétel nélkül művészies kivitelben készülnek és emiatt kellő időre van szükségünk, hogy régóta elismert és felülmúlhatatlan gyermekfelvételeinkkel ez évben is a t. szülők osztatlan megelégedését érdemelhessük ki”.[8] Az 1900-as évek elejéig fiók műteremként a Váci-körút 14. is szerepelt.[9] Egy 1900-as hirdetésben Mai mintegy mellékesen megemlíti, hogy „gyermekképeink Párisban aranyéremmel lettek kitüntetve”,[10] 1902-ben pedig egy másik csoportot céloz meg, állítva, hogy „biztos sikerrel a legszebb hölgyfelvételek is Mai és Tsa műtermében [készülnek]”.[11] 1903-tól kezdve már a napfény hiánya sem lehetett akadály: „bejelentett felvételek este 7 óráig villanyfénynél eszközöltetnek”.[12]
A fényképészmester aktivitása és sikerei nem korlátozódtak a műteremre: a nagyobb fotográfiai kiállításokon is részt vett, így például az 1908-ban a Magyar Amatőrök Országos Szövetsége által megrendezett fényképkiállításon a Műcsarnokban (a díjazó bizottságban is benne volt). A tárlaton az amatőrök mellett olyan nevek is szerepeltek, mint Rónai Dénes, Balogh Rudolf, és maga Mai Manó, akinek képei két másik, „előkelő budapesti szakfényképésszel” egy teremben voltak, és amelyeknél azok szépségét és kitűnő technikáját emelték ki.[13] Nem messze a Nagymező utcai műteremháztól, az 1912-es évtől kezdve – legalábbis a hirdetésekben ekkor tűnik fel először – az Andrássy úton egy állandó kiállítása is volt Mainak. A képei kapcsán egy rövid cikkben a Pesti Hírlap névtelen írója a fényképet elsősorban mint az emlékek közvetítőjét és megőrzőjét határozza meg – az igazán jó, művészi kivitelű fényképhez azonban, amely visszatükrözi az egyéniséget, finom megfigyelőképességgel kell rendelkezni. Szerinte nehéz feladatot jelent a csoportképek elkészítése is, de a legnagyobb gondot a gyermekfelvételek jelentik, „ha azonban a sikerült felvétel kidolgozásában is elsőrangúan művészi, kétségkívül a gyermekfelvételek azok, melyek elragadó bájosságukkal a nagyok legszebb örömet okozzak. Aki egy valóban kedves látványosságban óhajt gyönyörködni, ne mulassza el a közismert Mai es Társa cs. és kir. udvari fényképész-cég Andrássy-út 35. szám alatt létező pompás kiállítását megtekinteni, ahol mindaz, ami a fényképekben szép, művészi és csodálatraméltó, nagyszerű elrendezésben köti le a szemlelő figyelmet.” Tovább dicsérve a fényképészt, megállapítja, hogy „a Mai es Társa cég magának elsőrangú nevet vívott ki, [ezt] mi sem bizonyítja jobban, mint e műterem állandó, nagy és igen előkelő törzsközönsége, mely napról-napra növekszik. A Mai-féle fénykép ma már valóságos fogalom.”[14] Ugyanerről a kiállításról van szó egy 1913-as cikkben, ahol némi külön reklámmal is szolgáltak fényképésznek: „A fotográfia bámulatos haladásának korszakát éljük. […] továbbra is a fotográfiának legtökéletesebb művészi tanulmánya lesz: az arckép. A beállítás, a világítás tónusa, a fény és árny játéka mind vissza akarja tükrözni egy-egy arcnak emberi mivoltát és karakterét. Az Andrássy-út 35. szám alatt most nyílott meg Mai és Társa udvari fényképésznek legújabb arcképkiállítása. Gyönyörű gyermek-, szép asszony- és komoly férfiarcokon át szűrődött le az az impressziónk, hogy a Nagymező-utca 20. sz. műteremben igaz művészek tanulmányozzák az emberarc szépségének és karakterisztikus jegyeinek tudományát. A miért a céget a közeledő karácsony alkalmából legjobban ajánlhatjuk”.[15]
Az 1906-ban alapított és Mai által szerkesztett A Fényről is elismerően szóltak a kortársak, a lapot úgy jellemezték, mint „érdekes és előkelő színvonalon álló új szaklap”,[16] „szemrevaló, de egyben tanulságos havi folyóirat”,[17] amely „örömére szolgálhat minden amatőrnek és szakembernek. A gyönyörű illusztrációk, a tartalmas és magvas közérdekű cikkek egész sorozata […] számos kisebb-nagyobb cikk es ismertetés tarkítja az érdekfeszítő lapot”.[18] 1908-tól kezdve A Fény saját könyvtárat is üzemeltetett, szaktanácsadással szolgált, és fotós kirándulásokat szervezett amatőröknek.[19]
Mainak nem csak a szakmai siker adatott meg: nemhogy soha nem voltak anyagi gondjai,[20] hanem, úgy tűnik, jelentős vagyonra tett szert az évek alatt. 1906-ban négyemeletes ház építtetésére kapott engedélyt a VII. kerületi Damjanich utca 52. szám alatt,[21] 1907 végén a következő év május elsejére hirdeti ezt a címet: „modern lakás kiadó, ugyanitt egyleti helyiségnek igen alkalmas 2 nagy terem és 1 szoba kellő mellékhelyiségekkel bérbe vehető”.[22] Az épületnél – akárcsak a Nagymező utca 20-nál – Nay és Strausz voltak a tervezők, és Mann József a kivitelező.[23] Talán nem véletlen, hogy a ház műterem üzemeltetésére is alkalmas volt: Vajda M. Pál az 1920-as évek elejétől az 1940-es évekig itt fogadta kuncsaftjait – érdekesség, hogy ő is gyermekfelvételeivel keltett feltűnést, és az újságokban is azok specialistájaként hirdette magát.[24] 1912-ben a főváros magánépítési bizottsága javasolta ötemeletes ház építésének engedélyezését Mai számára a IX. kerületi Közraktár utca 10-ben,[25] 1914-ben pedig majdnem 100.000 koronáért a VI. kerületi Váci úton vett ingatlant Mai és neje.[26]
A fényképész aktív közéleti tevékenysége, így a Magyar Fényképészek Országos Szövetsége megalapításában vállalt szerepe is ismeretes.[27] Külön érdekes azonban az előzmény, amely életre hívta a szövetkezés szükségességének érzését a fényképészeknél. A Budapesti Hírlap cikke szerint az ok egy, a Károly körúton újonnan megnyílt „fényképeket készítő gyár”, amely nem csak gyengébb minőségű képeket készít, mint a többi magyar fényképész, hanem Hungária cégére alatt egy lipcsei német, bizonyos Straus úr keres vele pénzt, aki „egyike azoknak a kik ott [Németországban] a fényképészetet korcscsá és élhetetlenné tették”. A cikk írója megemlíti, hogy az utóbbi időben számos vidéki városban megtelepedtek német fényképészek, „ámde ezek alkalmazkodnak ott a viszonyokhoz, köztünk laknak, nyelvünket megtanulják s még jó hazafiak is válhatnak belőlük”. Straus úr esetében azonban másról van szó, így a szerző harcba hívja honfitársait: „erkölcsileg a külföldinél magasabb színvonalon álló műiparunk ellen intézett támadást hazafias kötelességünk visszaverni”. Azt is közlik, hogy tizenöt budapesti fényképész kénytelen volt árait redukálni – bár nem az elsőrangúak, őket csak később éri el ez a veszedelem. „A magyar közönség hazafiságától elvárható, hogy nem adja pénzét lipcsei zsebbe. Ez nem túlhajtása a magyar sovinizmusnak, csak megbecsülése lenne a tisztességes magyar műiparnak.” A magyarországi fényképészek érdekeik megvédésére egyesületet alapítottak, amelynek alakuló közgyűlésén tömegesen vettek részt fővárosi és vidéki szakfényképészek – és amelyet Mai Manó nyitott meg „buzdító szavakkal”.[28] Hogy Straus úrral mi lett, arról sajnos nincsenek további információk.
Mai Manóról, a jó polgárról talán senki nem gondolná, hogy a Törvényszéki csarnok című rovatban is feltűnt a neve. Igaz, nem egészen önhibájából, bár a rövid írás alapján nehéz megítélni, melyik félnek mennyiben lehetett igaza. Különleges kis története ez a kornak, szinte egy novella történetét és apróságait sűríti magába az 1898-as eset:
„Furcsa fenyegetéssel akarta megzsarolni Huber Lajos fotográfuslegény a volt gazdáját, Mai Manót. Azt írta neki, hogy ha nem segít rajta postafordultával húsz forinttal, akkor leugrik a harmadik emeletéről, még pedig a Mai házának a harmadik emeletéről. Ráadásul pedig hátrahagyott levelében ki fogja jelenteni, hogy Mai kergette a halálba. Huber ugyanis legutóbb Mainál szolgált, de megférhetetlen természete miatt hamar elbocsátottak az elszánt ifjút. Mai egy kissé megijedt a fenyegetéstől. Nem a Huber életet, féltette, hanem a renomméját s följelentette az esetet a büntető törvényszéknél.
– Miért írta ezt a levelet? – kérdezte ma Bakonyi elnök a vádlottól.
– Nagyon el voltam keseredve, hogy Mai úr elbocsátott, felelte a vádlott.
– Hát nem kapott másik állást?
– Senki sem akart, munkát adni. Mai úr a fotográfusok lakomáján mondott felköszöntőjében intette az ifjúságot, hogy velem ne érintkezzék, mert szocialista vagyok s ezzel engem lehetetlenné tett. Pedig sohasem voltam szocialista.
A törvényszék enyhítő körülménynek fogadta el a Mai felköszöntőjét s csak egynapi fogházra ítélte a vádlottat.”[29]
Hét évvel később egy másik segéd – ki tudja, milyen okból – már nem csak fenyegetőzött: „Fekete Ármin budapesti születésű tizenhétéves fényképészsegéd a Nagymező-utca 20. száma alatt forgópisztolyból mellbe lőtte magát. Haldokolva szállították a Rókus-kórházba”.[30]
Az apróhirdetések között is többször feltűnik a Nagymező utca 20. fényképészeti műterme. 1900 augusztusában „fiatal copista”,[31] „tisztességes fiatal könyvkötő”,[32] és „positiv retouscheur”[33] is jelentkezhetett a műterembe. 1914-ben a „retouschban és laboratóriumi munkákban jártas” fényképészt,[34] 1915-ben „ügyes negatív retusőrt”,[35] az év vége felé azonban már olyan fényképész asszisztenst kerestek, „ki gyermek és csoportfelvételekben elsőrangú, a retusban teljes jártassággal bír”, [36] illetve „az összes laboratóriumi munkálatokban jártas”,[37] mindezért cserébe „azonnal állandó, kellemes állást, jó fizetéssel kaphat”. Ekkorra valószínűleg már teljesen megromlott Mai egészsége, ezért adhatták fel ezt a hirdetést 1916 elején: „fényképész, elsőrangú, ki a főnököt teljesen helyettesítheti, a photografia összes ágaiban jártas, különösen felvételekben tökéletes, magas fizetés mellett állandó, kellemes állást kaphat”.[38]
Mai Manó halálhírét 1917. július 25-én közölték a következő szöveggel: „Mai Manó udvari fényképész, Budapesten hosszas szenvedés után, hatvanhárom éves korában meghalt. A magyar fotóipar egyik legjelentékenyebb alakját veszítette el benne, aki különösen a gyermekfényképezés terén valóságos specialistának bizonyult. Fényképésze volt a bolgár királynak, ő alapította meg a Fény című szaklapot, amelyet jóidőn át jegyzett, mint főszerkesztő. Temetése csütörtökön, e hónap 26-án, délelőtt tíz órakor lesz a rákoskeresztúri temetőből”.[39]
„Weisz Hugó a May és Társa Nagymező-utca 20. méltó utóda” – Weisz és a műteremház Mai Manó halála után (1917–1931)
Mai utódja, Weisz Hugó, szintén jó névnek számított a szakmában. 1905-ben A fényképészek körében A modern fotográfia műalkotásai címen tartott fölolvasást Budapesten,[40] 1906-ban A Fényben újonnan épült aradi műterméről írtak: „kartársunk egy olyan fényes és szép műtermet építtetett mostanában, aminő ott még nem volt és aminő széles ez országban csak kevés van […] [Weisz Hugó] ritka ambícióval és ernyedetlen buzgalommal dolgozik azon, hogy a fotografiának minél nagyobb tiszteletet szerezzen: produkálván olyan képeket, amelyek megcáfolják azt a nézetet, hogy a fotografia csak ipar és semmi egyéb”.[41] A már említett 1908-as Magyar Amatőrök Országos Szövetsége által rendezett kiállításon is szerepelt, ahol pozitív kritikát kapott: „Weisz Hugó aradi fényképész szintén nagy kollekciót állított ki. Biztos technika es ízléses kassírozás jellemzi munkait. Egyike azon kevés szakfényképészeknek, kik szintén modern utakon haladnak”.[42] Mindazonáltal tevékenysége az első világháborúig elsősorban Aradhoz kapcsolódott, készített illusztrációkat többek között az aradi vértanúk kivégzésének helyszínéről és az asztalról, amelyen a világosi kapitulációt aláírták, tudósított az aradi Kossuth-szobor leleplezési ünnepélyéről 1909-ben.[43]
Miután hátrahagyta a már említett aradi műtermét, hogy áttelepüljön Budapestre, 1918 júliusában a Pesti Napló egy rövid írásban jelenti be a nemzetközi hírnevű Weisz Hugó fővárosba költözését, aki „[a] Nagymező-utcai műtermet teljesen modernizálta, gyermekfölvételekhez kedves játszó szobát rendezett be. Föltűnést fognak kelteni modern női képmásai, amelyek a fotóművészet mai magas színvonalának bizonyítékai”.[44] Mire megszokhatta az új környezetet, a történelem és a politika ismét közbeszólt – egyébként is jóval nehezebb időszakban kellett alkotnia, mint elődjének, aki a főváros nagy mértékű fejlődése és az úgynevezett boldog békeidők korszakában tevékenykedhetett. 1919 márciusában jött a Tanácsköztársaság, májusban pedig a művészet és a proletárság szorosabb kapcsolatának jegyében „a legjobb fölszerelésű fényképészeti műtermek egy részét, amelyek eddig csak a burzsoázia számára dolgoztak, szocializálták”. Az intézkedés kapcsán – bár hivatalosan minden műtermet államosítottak – három műtermet kiemelt a korabeli cikk: Uher Ödönét a Koronaherceg utca 2-ben, Strelisky Sándorét a Dorottya utca 1-ben, és Weisz Hugóét a Nagymező utca 20-ban. Az utóbbi esetében a megtiszteltetés bizonyára Mainak és a díszes épületének is szólt. A fényképészeti direktórium továbbá ebben a három műteremben „a fényképek árait a proletárság kereseti viszonyaihoz arányítva, mélyen leszállította. A megállapított árak a műtermekben ki vanak [sic!] függesztve. Az árkedvezményben csakis a vörös katonák és szervezeti igazolvánnyal ellátott munkások és azok hozzátartozói részesülnek.”[45] Hiába, úgy tűnik, ekkor még nem valósult meg a teljes egyenlőség…
A Tanácsköztársaság bukásával a fényképészek visszakapták műtermeiket. Weisz 1921-ben a fényképészek és rokonipari szakmák városligeti Iparcsarnokban megrendezett kiállításában igazgatóként és kiállítóként is részt vett. Mai és Társa méltó utódjának „gyermek-fényképcsoportja a gyermekeket szórakozás vagy játszás közben veszi fel. A nagyszámban bemutatott különféle alakú női képmások, e cégnek valóságos különlegességei. Weisz Hugó mintegy 33 nemzetközi kiállításon szerepelt már es az első díjakkal tüntették ki. E kiállítása is tanúsága annak, hogy elsőrangú műintézete a legmagasabb nívón áll”.[46] Még ugyanebben az évben külföldi tanulmányútra megy. Az ő ideje alatt is történt egy tragikus eset (a 10-es szám csak elírás lehet): „Ma délben Breier Rózsi 20 éves fényképészsegédnő a Nagymező-utca 10. [sic!] számú házban lévő May fényképészeti műteremben három gramm szublimáttal megmérgezte magát. Az életunt leányt a mentők az István-úti kórházba szállították.”[47]
Weisz 1923-ban, elődjéhez hasonlóan, az Andrássy út 35. kapualjában állította ki képeit, miközben továbbra is szerepelt külföldi kiállításokon. 1925-ben festők, szobrászok, iparművészek műtárgyainak bemutatásával nyitotta meg a Nagymező utca 20. szám alatt a Műveszi Alkotások Állandó Szalonját.[48] 1929 őszén pedig, bő egy évtized után elhagyta a Nagymező utcai műtermet, és a Vígszínház mellé, új, „amerikai” stúdióba, a Katona József utca 25-be költözött, amely a hirdetés szerint „különösen alkalmas régi hírneves gyermekfényképészetének fokozására”.[49] A Mai és Ta. utóda Weisz Hugó cég 1931-ben szűnt meg véglegesen.[50]
(Gáspár Balázs, a Mai Manó Ház munkatársa)
A kutyák családtagok, szőrös gyermekeink lettek. A vadon megtestesítői, ugyanakkor otthonainkban mintha különleges emberekké válnának.
Úgy viselkednek, mint mi, olyanok, mint mi, mégis egy másik világból való fajt alkotnak.
A One-Dog Policy című sorozat azokat a szerepeket vizsgálja, amelyeket a kutyákra osztunk. A fotók az antropomorfizmussal, az állatok emberi tulajdonságokkal való felruházásával játszanak. A hasonlóság illúziója téves értelmezéshez vezet. A kutyák emberi tulajdonságokra tesznek szert, bűnbánónak vagy épp depressziósnak tűnnek, nevetnek vagy vádaskodnak.
Képzeletbeli személyekké válnak.
Maija Astikainen (1985) Helsinkiben élő fotóművész. Az Aalto University művészeti karán szerezte alap- és mesterfokozatú fotóművész diplomáját, és 2008 óta hozza létre személyes, alkotói projektjeit. Saját munkásságában az ember, a természet és a város viszonya izgatja.
Nobuyoshi Araki Érzelmes utazás című kiállítása kapcsán könyvkötő workshopot tartunk Szántói Lilla (Eskimo Book) vezetésével. A műhelymunka során a keleti kötési technikák klasszikus mintáival, a Yotsume Toji, a Kangxi, a Kikko Toji és az Asa-No-Ha Toji varrással ismerkedünk.
A könyvműhelyt a pillanatnyiság és az anyagok felhasználásának végtelen lehetősége inspirálta. Visszaépítjük a munkánkba mindazt, ami körülvesz minket, nemcsak inspiráció szinten reflektálunk a műhelyhangulatra, hanem felhasználunk maradék, különleges papírokat is, de akár hozott papírok, fotók is belekerülhetnek a füzetekbe. A workshop folyamán lehetőség lesz a különböző kötési technikák kipróbálására és egyedi borítók tervezésére is.
A workshopot Szántói Lilla fotóművész, az Eskimo Book alapítója vezeti.
A programot a kapcsolódó kiállítás tartalma miatt 18 éven felülieknek ajánljuk.
Regisztrálni a programra a judit.schuller@maimano.hu e-mail címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: Könyvkötő workshop, Érzelmes utazás – december 14.
A workshopon való részvétel ára 5000.- HUF, amely előre utalással történik és a kiállítás megtekintését is magában foglalja. A regisztráció jelentkezési sorrendben történik és csak a részvételi díj befizetésével érvényes.
A már regisztráltak 2019. december 10-ig tudják visszamondani a jelentkezésüket, ebben az esetben a befizetett teljes összeget visszautaljuk. A határidőn túli lemondásoknál nincs lehetőség kompenzálásra. Kérem, ezt minden jelentkező vegye figyelembe!
A Mai Manó Ház és a Libri Kiadói Csoport 2019 novemberében közös programsorozatot indított Könyvek & Képek a Napfényműteremből címmel. Havonta egyszer olyan beszélgetőestet rendezünk, melyen egy-egy izgalmas, népszerű és fontos témát közelítünk meg a Libri Kiadói Csoport újonnan megjelent könyvein és kortárs fotóművészek alkotásain keresztül. A beszélgetéshez a Vylyan Pincészet borait kóstoljuk.
A sorozat házigazdája: Lovász László (műsorvezető, producer, Dumaszínház)
2019. december 11. 18.00 – Lakoma, avagy az irodalmi szakácskönyvek
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Könyvek és képek – december 11.
Kapcsolódó könyveink: Váncsa István: Lakoma 1., 2., 3. (Libri Könyvkiadó)
Polcz Alaine: Főzzünk örömmel! (Jelenkor Kiadó)
Salamon Magda: Egy csipet józan íz (Jelenkor Kiadó)
Az est vendégei: Váncsa István, Debreczeni Mónika és Csákvári Péter
Az est tematikájában szereplő könyvek 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg a Napfényműteremben.
A könyvklubra belépőjegyet kell váltani (ennek ára 2500 Ft, amely tartalmazza a beszélgetésen való részvételt, egy pohár bort és látogatható vele a Mai Manó Ház aktuális kiállítása (2020. január 19-ig Nobuyoshi Araki: Érzelmes utazás) is.
Jegyek előzetesen és aznap este is válthatók a Mai Manó Ház jegypénztárában (1065, Budapest, Nagymező u. 20.).
Váncsa István
Váncsa István szakácskönyvének új, bővített kiadásában negyven év munkáját gyűjti egybe. Egyedülálló mű, amely szakácskönyvnek nélkülözhetetlen, olvasmánynak pedig roppant szórakoztató. Hatalmas receptanyagot, 1125 különleges receptet tartalmaz, miközben a konyhaművészeti ismeretek valóságos enciklopédiája. Mindaz benne van, amit a gasztronómiáról egyáltalán tudni érdemes.
Csákvári Péter
Gasztrofotós, képei hazai és nemzetközi magazinokban jelennek meg. Különleges hangulatú, miniatűr makettvilágot teremtő sorozatával, a Tiny Wastelanddel 2016-ban tűnt fel. „A Tiny Wasteland születése összefonódik mindennel, amiért valaha igazán rajongtam. A miniatűr dolgokkal, az ételekkel és a fotózással. A képeken pár milliméteres figurák olvadnak be valós méretű tárgyak közé, egy-egy új minivilágot teremtve. Játéknak indult az egész, de annyira népszerű lett és annyi örömöm lelem bennük, hogy nem tervezek leállni az újabbnál újabb képek készítésével” – vall a művész az általa létrehozott miniatűr világról.
Debreczeni Mónika
Az idén huszonötéves Vylyan Pincészet birtokigazgatója. Számára a jó bor, a könyv és a színház egyaránt fontos terület.
Nobuyoshi Araki Mai Manó Házban látható kiállítása több, a fotográfia alapjait érintő kérdést vet fel. Az egyik legszembeötlőbb a nagyítások „laza” kezelése, szándékolt felszögelése a falra, a másik bizonyára a „túlfotózás”, azaz egy-egy téma sokszori, hasonló fényképezése. A harmadik pedig az európaiakat aggasztó „tabu”, a nők kiszolgáltatott helyzetekben való fotózásának kérdése. Az előadás Arakit, a művészt, a japán fotográfia történetében mutatja be, kísérleteit és érdeklődését a művészet szigetországbéli felfogásmódjának viszonyai között tárgyalja.
Petrányi Zsolt, művészettörténész. PhD dolgozatát a japán Meidzsi korszak művészeti átalakulásáról írta. Pályája során több alkalommal rendezett japán művészeknek kiállítást Magyarországon, Japánban különböző ösztöndíjakkal majd két évet töltött. A Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője.
A program 18 éven felülieknek ajánlott.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Előadás, Érzelmes utazás – december 10.
Az előadásra a belépés ingyenes.
Araki lengén öltözött vagy ruhátlan megkötözött nőket (is) ábrázoló képeiről, erotikus képzeteket keltő virág- és növényfelvételeiről, a testrészletek provokatív szándékú megjelenítéséről ismert leginkább. A szexualitásnak jelentős szerepe van a japán populáris kultúrában, évszázadokra visszamenően. A szexualitáshoz fűződő viszony, az arról való megnyilvánulás a huszadik században már politikai állásfoglalást is jelentett. Mi köze van mindehhez Arakinak és a fényképeinek, hogyan viszonyul ő ehhez a hagyományhoz, pontosan mi is a lényege ennek a hagyománynak, amely nála összekapcsolódik például a tradicionális baba alakjával és a halpikkelyes sárkányszörnnyel, illetve milyen szerepet játszik itt a populáris kultúra, túl Godzillán, és mindez hogyan lesz része egy szentimentális utazásnak? A tárlatvezetésen ezekre a kérdésekre adunk majd lehetséges válaszokat.
Pfisztner Gábor óraadó egyetemi oktató több felsőoktatási intézményben, számos cikk és kritika szerzője, főként a Balkon és a Fotóművészet című folyóiratokban publikál.
A program 18 éven felülieknek ajánlott.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – január 9.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt, amellyel a tárlat is megtekinthető. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A kiállítás Katharina Roters 2000 óta Örményországban folytatott képi vizsgálódásait mutatja be. A tárlaton bemutatott anyagban három fejezetben bomlik ki a művész érdeklődése – a várost újraformáló természeti és építészeti tájképek, azok tágabb kulturális és ideológiai kontextusa, illetve az ezeket kísérő építészeti folyamatok iránt.
A Jereván urbanisztikai sajátosságainak feltérképezése közben a kétezres évek elején összeállított fotográfiai jegyzeteiben az alkotó a várost meghatározó motívumokra, faktúrákra, viszonyokra koncentráló építészeti jellegzetességek egész szótárát dolgozta ki. Későbbi, Örményországban tett felfedezőútjain Katharina Roters azt kutatta, hogyan változik a város szövete, miképp íródnak át az urbanisztikai szabályok és az építészeti nyelvezet, és hogyan vált Jereván maga is az idők során szüntelenül alakuló építészeti palimpszesztté. Végezetül Mecamorról készített esettanulmányában a szovjet utópiának megfelelően létrehozott, de mára csupán csontvázként létező atomváros tragikus sorsát dokumentálja. Az alkotó Mecamorban készített felvételei felfedik azokat a nemzeti vágyakat és törekvéseket, amelyek az országot a mai napig egyfajta illuzórikus álomban tartják, s amelyek az épített környezetet meghatározó metanarratívákat azóta is működtetik. (Kopeczky Róna kurátor)
„Az én fotóim sokat beszélnek” – mondja Araki. Azt is mondja: „Ha az ember élete unalmas, a fotói is unalmasak lesznek.”
Neki a fényképezőgépet elkattintani olyan természetes, mint ahogy levegőt vesz, ahogy pulzusa van. „A fényképezés maga az élet.”
Minden gondolat, személyiség és cselekvés az életben újra és újra komplex íveket húz, melyben az igazság és a hazugság egyszerre van jelen, és ez a fényképezőgépen keresztül kapcsolódik a külvilághoz. Amikor egy egész élet áramlik az exponáló gombot megnyomó ujjból a keresőbe, a valóság fény által megérintett körvonala egyszerű látványból látványossággá válik. Ezért is személyes fotók Araki fotói.
Araki azt mondja: „Aki kifejezi magát, az a (fényképezőgép előtt álló) alany (legyen az ember, egy utca vagy az égbolt), én összesen annyit teszek, hogy igyekszem ezt a kifejezést elkapni és a lehető legmegkapóbb módon lefényképezni.” A fotó nem más, mint a hatás és ellenhatás lecsapódása az alany és Araki között. Azt is mondja: „A fénykép csak akkor készül el igazán, amikor valaki ránéz és olyan kapcsolat alakul ki, melyben a művet saját történetéhez tudja fűzni.”
A kiállítást lezáró tárlatvezetésen Petrányi Zsolt gondolatait hallhatjuk.
Petrányi Zsolt, művészettörténész. PhD dolgozatát a japán Meidzsi korszak művészeti átalakulásáról írta. Pályája során több alkalommal rendezett japán művészeknek kiállítást Magyarországon, Japánban különböző ösztöndíjakkal majd két évet töltött. A Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője.
A program 18 éven felülieknek ajánlott.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – január 19.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A Libri Kiadói Csoport és a Mai Manó Ház közös programsorozatot indít Könyvek & Képek a Napfényműteremből címmel. Havonta egyszer olyan beszélgetőestet rendezünk, melyen egy-egy izgalmas, népszerű és fontos témát közelítünk meg a Libri Kiadói Csoport újonnan megjelent könyvein és kortárs fotóművészek alkotásain keresztül. A beszélgetéshez a Vylyan Pincészet borait kóstoljuk.
A sorozat házigazdája: Lovász László (műsorvezető, producer, Dumaszínház)
2020. február 12., 18.00 Érzelmi libikóka
Kapcsolódó könyveink:
Stefanie Stahl: Igen is, meg nem is A kötelékfóbia felismerése és legyőzése;
Stefanie Stahl: A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia. Megoldás (szinte) minden problémára;
Philip Zimbardo: Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak?
Az est vendégei: Rácmolnár Lili (pszichológus) és Szász Lilla (fotográfus)
Az est tematikájában szereplő könyvek 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg.
A könyvklubra belépőjegyet kell váltani (ennek ára 2500 Ft, tartalmazza a beszélgetésen való részvételt, egy pohár bort és látogatható vele a Mai Manó Ház aktuális kiállítása is.)
Jegyek előzetesen és aznap este is válthatók a Mai Manó Ház jegypénztárában (1065 Budapest, Nagymező u. 20.).
Rácmolnár Lili
Rácmolnár Lili, pszichológus, gyásztanácsadó. Az ELTE klinikai és egészségpszichológia szakán szerezte diplomáját, a Napfogyatkozás Egyesületnél pedig gyásztanácsadói képesítést szerzett. Terapeutaként végzett munkája mellett a wmn.hu oldalon is gyakran jelennek meg pszichológiai vonatkozású írásai.
Szász Lilla
Szász Lilla az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett orosz-esztétika szakon. Művészeti munkássága olyan kérdésekre irányul, hogy az emberek miként élnek különböző körülmények hatására létrejött zárt közösségekben, Magyarországon és külföldön egyaránt. Fényképezett többek között hajléktalan anyákat, fiatalkorú, intézetben élő lányokat, és a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával New Yorkban élő második világháborús orosz zsidó veteránokat. A több mint tíz éve készülő, Histories of Love című fotósorozatában a párkapcsolatokat vizsgálja.
Azt hiszem,
nagyok apám gondolatai.
Egyszer
néztük a tévét
apám kijött a szaunából
és így szólt:
még nem haltam meg
Máskor
apám a kanapén feküdt
nézte a csillagokat a tetőn át
úgy tűnt, arra gondol
miért nem tettem ezt a világot
jobb hellyé a gyerekeimnek
És egyszer,
egyszer azt mondta nekem
boldog születésnapot
úgy rémlik, mintha tegnap lett volna
Tekla Inari Legacy (Hagyaték) című fotókönyve képek és szövegek segítségével dolgoz fel egy olyan témát, amely máig hatással van a finn társadalomra: a háború traumáját és annak generációról generációra továbbadott terhét a háború utáni Finnországban. A költői, kollázs jellegű munka egy fiatal nő hangján meséli el egy család nehéz történetének néhány évtizedét. A régi és új fényképekből, versekből és rövid prózákból összeállított kötet a múlt és a jelen szálait dokumentarista fikcióvá szövi össze.
Tekla Inari Helsinkiben élő finn művész. Fotószakon diplomázott az Aalto University Művészeti karán. Munkáiban a fotográfia és a szöveghasználat határterüleit vizsgálja, miközben a személyes történetek és a kollektív emlékezet átjárhatóságai foglalkoztatják. Művészeti karrierje mellett szabadúszó fotósként és művészet pedagógusként dolgozik.
2018 januárjától a korábbi többségi tulajdonos Magyar Fotográfiai Alapítvány 100 %-os tulajdonrészt szerzett a Magyar Fotográfusok Háza Nonprofit Kft.-ben. Az alapítvány kuratóriuma egyhangú döntésével dr. Baki Péter fotótörténészt, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatóját bízta meg a Mai Manó Ház ügyvezetői teendőinek ellátásával. A változás nem érinti az intézmény művészeti programját. A Mai Manó Ház a jelenleg is folyó felújítási munkák befejezése után március elsején Bartis Attila író fotográfiai kiállításával nyitja meg újra kapuit.
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház kiállítóterei, a Mai Manó Könyvesbolt és Galéria és a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár 2018. március 30., péntek és április 2., hétfő között zárva tart. Április 3., keddtől a megszokott nyitva tartási rend szerint (hétköznap 14 – 19 óra között, hétvégén 11 – 19 óra között) várjuk Önöket.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház kiállítóterei és a Mai Manó Könyvesbolt és Galéria 2018. március 15-én, csütörtökön zárva tart. 2018. március 16-tól a megszokott nyitva tartási rend szerint várjuk Önöket.
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház kiállítóterei és a Mai Manó Könyvesbolt és Galéria 2018. május 1-én, kedden zárva tart. 2018. május 2-tól a megszokott nyitva tartási rend szerint várjuk Önöket.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház kiállítótereinek és a Mai Manó Galéria és Könyvesbolt nyitvatartása májusban az alábbiak szerint módosul:
2018. május 14., hétfő – május 18., péntek: 14.00-19.00
2018. május 19., szombat: 11.00-19.00
(május 14-19. között a Napfényműterem ingyenesen látogatható)
A Mai Manó Ház kiállítóterei 2018. május 20., vasárnap – május 24., csütörtök: zárva
A Mai Manó Galéria és Könyvesbolt 2018. május 20., vasárnap – május 21., hétfő: zárva, május 22-től az érvényes nyitvatartási rend szerint.
2018. május 25-től új nyitvatartás lép életbe:
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Kedves Olvasók!
A Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár augusztusban az állományunk bővítése és szabadság miatt nyári szünetet tart. Nyitás 2018. szeptember 4.-én, kedden 12.00 órakor.
Szép nyarat kívánunk mindenkinek!
Bár mi rendszeresen posztolunk, elképzelhető, hogy az utóbbi időben mégis kevesebbszer találkoztál a Mai Manó Ház tartalmaival a Facebookon. Ha szeretnél ezen változtatni, akkor egy nagyon egyszerű lépéssel tehetsz azért, hogy ne maradj le az ország egyik legfontosabb fotós intézményének híreiről és az egyetemes fotótörténet leghíresebb képeiről.
A legegyszerűbb megoldás, ha minden nap megnyitjátok a Mai Manó Ház Blogot, így biztosan nem maradtok le a naponta megjelenő új blogposztjanikról. A Facebookot naponta használóknak is van egy gyors megoldás, amivel egy perc alatt, két lépésben beállíthatod, hogy soha ne maradj le a Mai Manó Ház híreiről.
1. Ehhez csak a Mai Manó Ház facebook oldalát kell megnyitni,
2. majd ott a “Követem” gomb legördülő menüjéből a “Megjelenítés elsőként” opciót kiválasztani:
Ezzel a gyors megoldással be tudod állítani, hogy a Manó FB-bejegyzései elsőként jelenjenek meg a FB-hírfolyamodban. Köszönjük előre is, ha úgy döntötök, hogy ezt megteszitek, mi igyekszünk a jövőben is minél több minőségi poszttal jelentkezni!
És nem mellesleg, így azt is megtudhatod, hogy a közeljövőben mikor indul a Mai Manó Ház hivatalos Instagram oldala és mely napon tesszük ingyenessé majd a Házat a blog és fb követőink számára! :)
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház nyitvatartása augusztusban az alábbiak szerint alakul.
A Mai Manó Ház kiállítóterei
2018. augusztus 17., péntek – augusztus 20., hétfő: zárva
2018. augusztus 21-27. között a Napfényműterem ingyenesen látogatható
2018. augusztus 28-29. között kiállításrendezés miatt zárva
2018. augusztus 31., péntek: 12.00-19.00 Aktuális kiállításunk: Sputnik Photos, A képzelet geometriája
Mai Manó Galéria és Könyvesbolt
2018. augusztus 17., péntek – augusztus 20., hétfő: zárva
2018. augusztus 21-től a megszokott nyitvatartás szerint:
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár
2018. szeptember 3-ig zárva
Nyitás 2018. szeptember 4.-én, kedden 12.00 órakor.
Következő kiállításunk a Mai Manó Házban:
SPUTNIK PHOTOS, A KÉPZELET GEOMETRIÁJA
A kiállítás megtekinthető:
2018. augusztus 31. – 2018. október 7.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Claudia Küssel, a Mai Manó Ház vezető kurátora
A Sputnik Photos fotográfusai A képzelet geometriája című tárlatukon Lengyelország függetlenségének századik évfordulója alkalmából a XX. század húszas-harmincas évek lengyel avantgardjának művészeti és társadalmi aspektusait gondolják újra. Fotókon, videókon és objekteken keresztül követik végig Lengyelország és Európa adott korszakának aktuális témáit. A kiállításra a magyar képzőművészt, Puklus Pétert is meghívták, hogy munkáival párbeszédbe kerüljön és egy külső szemlélő perspektíváját is hozzátegye a lengyel alkotócsoport kiállításához.
A kiállításról bővebben itt lehet olvasni: https://www.maimano.hu/programok/sputnik-photos-a-kepzelet-geometriaja
További információ:
maimano.hu
www.facebook.com/maimanohaz
E-mail: maimano@maimano.hu
Tel. : +36 30 505 04 55
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház kiállítóterei és a Mai Manó Könyvesbolt és Galéria 2018. augusztus 20-án, hétfőn az állami ünnepre való tekintettel zárva tart. 2018. augusztus 21-től a megszokott nyitva tartási rend szerint várjuk Önöket.
Sziget Fesztivál, 2018. 08. 08. – 14.
Múzeumi Negyed, Mai Manó Ház sátor
Nyitva: minden nap 13-20h
Szelfizz, pózolj, vállald fel, alkosd magad újra a Mai Manó Ház sátrában a Szigeten – Mai Manós kellékekkel!
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kint leszünk a Sziget Múzeumi Negyedében, ahol póló és táskastencilezéssel, szelfifalakkal, fotó-alapú tetoválásokkal várunk Benneteket!
Ha eltávolodnál a fesztivál zajától, mélyedj el aktuális kiállításainkhoz kapcsolódó fotókönyveinkben, Dana Lixenberg, Anne Marie Borsboom és Nitzan Krimsky identitáskérdéseket felvető munkáiban.
Hol és mikor?
A Mai Manó Ház sátrában augusztus 8 és 14 között, minden nap 13-tól 20 óráig.
Out of the Sziget
A fesztiválozóknak érdemes a Mai Manó Házat is meglátogatni, hiszen sértetlen Sziget napi- vagy hetijeggyel rendelkezők számára 50% kedvezményt biztosítunk a Mai Manó Házban megváltott belépőjegy árából augusztus 8. és 16. között.
A Nagymező utcai kiállítóterünkben Dana Lixenberg magával ragadó, bensőséges portréit láthatjátok egy Los Angeles-i közösség tagjairól, a Mai Manó Galériában pedig Anne Marie Borsboom különleges fotóprojektjét tekinthetitek meg, mely Nitzan Krimsky életének tíz évét, és lányból boi-já változását követi végig.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel több programmal is készültünk:
LÉPJ A KÉPBE, LÉGY A KÉPEN! Pózolj különleges szelfiháttereink előtt, alkosd meg a saját jelszavad, üzenj a nagyvilágnak és szelfizz vele! Légy része a képeinknek!
IKONIZÁLJ! Stencilezd fotóművészek válogatott fotóit pólóra, táskára sátrunknál, hogy hazavihess egy-egy képet emlékbe.
A Mai Manó Ház sátrában a kényelmes hangulatot Blup fotelek biztosítják számotokra. Köszönjük nekik!
További információ:
2014-2018.maimanoarchiv.hu
www.facebook.com/maimanohaz
E-mail: maimano@2014-2018.maimanoarchiv.hu
Tel. : +36 30 505 04 55
Mi is az a fotóhónap?
A biennálé jelleggel megrendezett Fotóhónap fesztivál nemcsak kiállítási programjában, hanem szerkezetében is kísérletező, követve a nemzetközi trendeket. 2018-ban a világ rangos kortárs művészeti eseményei az együttműködési gyakorlatokra, különösen a kurátori kollaborációra helyezik a hangsúlyt, amikor több alkotó-szakember felkérésével alakítják ki a fesztivál tematikáját. A Fotóhónap 2018 kurátorai a maguk aspektusából gondolkodnak a fotó alapú művészet jelenéről és jövőjéről, miközben kölcsönösen alakítják, reflektálják egymás munkáját.
Boros Lili, Simon Kati, Szigethy Anna, Szegedy-Maszák Zsuzsanna és Tóth Balázs Zoltán kurátorok különböző utakon és gondolatmenettel közelítenek a fotográfiához, generációk és médiumok közötti feszültség/átjárás jellemzi a fesztivál idei kiállításait. Közös pont az emberi lépték megtartása, a mikrovilág vizsgálata, az intimitás, a beszélgetős atmoszféra-teremtés. A test manipulálhatósága, virtuális újjáteremtése kurrens témái a digitális kornak, ezért a fesztivál kiállításaiban is megjelenik, vizsgálva az elidegenedés fogalmát is.
Urbánus fesztivál lévén, a város, városimage meghatározó szerepet játszik a programban. A Fotóhónap2018 fesztivál helyszínválasztásában is igazodik a trendekhez, amikor a hagyományos kiállítóhelyek mellett számos olyan városi helyszínt fedez fel, s színesít meg, amelyek eddig kiestek, vagy nem elsősorban kiállítási térként voltak használatosak, a város rejtett értékeinek felfedezésére késztetve a nézőket.
A Fotóhónap2018 fesztivál október 18-án nyitja meg eseményeinek sorát a WEEGEE –A HÍRES, 1935–1960 című kiállítással a Mai Manó Házban.
A Fotóhónap2018 fesztivál nemcsak kiállításokat szervez, hanem számos szakmai programot is kínál (beszélgetések, tárlatvezetés, konferenciák) a fotográfia iránt érdeklődő közönségnek.
A részletes programot ide kattintva lehet megnézni a Fotóhónap2018 oldalán.
A Fotóhónap2018 programsorozathoz egy százoldalas katalógus is készült, itt lehet átlapozni:
Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb generációt minél közelebb hozzuk a fotóművészethez, ezért úgy döntöttük, hogy 2018 szeptemberétől a 14 éven aluliak számára ingyenessé tesszük a belépést a Mai Manó Ház kiállításaira.
És hogy ne csak egy jó hírt osszunk meg Veletek, jelezzük, hogy a családi kedvezményeken is változtattunk, hiszen a 3000 forintos Családi jegyünk két felnőtt és két 18 éven aluli gyerek számára biztosít belépést a kiállítótereinkbe.
Mai Manó császári és királyi fényképész a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője volt. Az általa 1893/94-ben építettetett műteremház napjainkban az ő nevét viseli és továbbra is a fényképezés művészetének szolgálatában áll.
Szeretettel várunk Benneteket!
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház kiállítóterei és a Mai Manó Galéria és Könyvesbolt és a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár 2018. november 1-én, csütörtökön zárva tart. 2018. november 2-től a megszokott nyitva tartási rend szerint várjuk Önöket.
Aktuális kiállításaink:
A kiállítás megtekinthető:
2018. október 18. – 2019. január 20.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Baki Péter
A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2018. október 24. – 2019. január 20.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátorok: Pál Gyöngyi, Pecsics Mária
A belépőjegyárakról ide kattintva lehet tájékozódni.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház nyitvatartása októberben az alábbiak szerint alakul.
A Mai Manó Ház kiállítóterei
2018. október 8-17. között kiállításrendezés miatt zárva
2018. október 18-tól a megszokott nyitvatartás szerint.
Aktuális kiállításunk: WEEGEE – A HÍRES, 1935 – 1960
2018. október 22. és 23. zárva
Mai Manó Galéria és Könyvesbolt
A megszokott nyitvatartás szerint:
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
2018. október 22. és 23. zárva
Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár
A megszokott nyitvatartás szerint:
Kedd – péntek: 12:00 – 17:00
Hétvégén: zárva
2018. október 22. és 23. zárva
Mint ahogy az elmúlt években, idén is kapható könyvesboltunkban a névre szóló Mai Manó Ház éves belépőkártya, mellyel 2019-ben az összes kiállításunk megtekinthető. Érdemes lesz ellátogatni hozzánk idén is, hiszen a Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században / Back to the Future – the 19th century in the 21st century című kiállítás mellett tavasszal Moholy-Nagy László munkáit is bemutatjuk.
A január végén nyíló Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállítás kortárs művészek munkáit vonultatja fel, akik olyan technikákat, eljárásokat vagy akár témákat alkalmaznak, amelyek bizonyos szempontból emlékeztetnek a 19. század első felének fotográfusai által is használt módszerekre. E művészek nemcsak ihletet nyernek a fotográfia hajnalának úttörő megoldásaiból, de rendhagyó ötleteikkel tovább is gondolják azokat. A kiállítás a Foam kezdeményezésében jött létre, együttműködésben a C/O Berlinnel.
Az éves belépőkártya mellett, egyszeri alkalomra szóló belépőjegyet is ajándékozhat családjának, barátainak vagy éppen saját magának.
Érdemes lesz ellátogatni hozzánk idén is, hiszen Dana Lixenberg, Weegee után, a Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században / Back to the Future – the 19th century in the 21st century című kiállításunk mellett 2019-ben is a fotográfia legizgalmasabb nemzetközi alkotóit hozzuk el a Mai Manó Házba.
Mai Manó Könyvesbolt
Nyitvatartás:
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: +36 30 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A félemeleti kisgalériában nemcsak megtekinthetők, hanem meg is vásárolhatóak a hazai és külföldi fotóművészek albumai, képeslapjai, eredeti fényképfelvételei, hogy otthon is elmerülhessünk a nekünk kedves alkotások között.
Lehetőségünk szerint beszerezzük a magyar könyvkiadás legfrissebb fotográfiai tárgyú kiadványait, folyóiratokat, az aktuális fotókiállítások katalógusait, illetve a ritkaságként nyilvántartott klasszikusokat, szakkönyveket.
Kedves Látogatóink!
A Mai Manó Ház kiállítóterei, a Mai Manó Galéria és Könyvesbolt nyitvatartása az ünnepek alatt:
2018. december 24 – 26. között, valamint
2018. december 31. – január 1-jén zárva tartunk
A két ünnep között, december 27 – 30. alatt a megszokott nyitvatartási rend szerint, 12.00 és 19.00 óra között várjuk Önöket.
Az iroda nyitvatartása: 2018. december 17. és 2019. január 7. között zárva.
Minden Látogatónknak, Blogolvasónknak és Követőnknek Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk!
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház nyitvatartása januárban az alábbiak szerint alakul.
A Mai Manó Ház kiállítóterei
2019. január 21-31. között kiállításrendezés miatt zárva tartanak.
2019. február 1-től a megszokott nyitvatartás szerint tartunk nyitva.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Következő kiállításunk: Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században
Mai Manó Galéria és Könyvesbolt
2019. január 21-31. között leltár miatt zárva
2019. február 1-től a megszokott nyitvatartás szerint tartunk nyitva.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár
A megszokott nyitvatartás szerint:
Kedd – péntek: 12:00 – 17:00
Hétvégén: zárva
A Mai Manó Ház Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállítása a fotográfiával, napjaink egyik legnépszerűbb és folyamatosan változó művészeti médiumával foglalkozik. A kiállítás fotótörténeti alkotások és kortárs művészek munkáit állítja párhuzamba és érzékletesen rámutat a fotó kísérletező jellegére. A kiállítás kapcsán sok kérdés merülhet fel bennünk: vajon miért választ napjainkban egy alkotó olyan képalkotó eljárást – mint a cianotípia vagy a dagerrotípia – amely az 1800-as években volt népszerű.
A kísérletezés, a megismerés, a kíváncsiság, a játékosság nemcsak a kiállított munkák kulcsszavai, hanem a fotográfiáé is. Ezeket a szempontokat helyezzük fókuszba múzeumpedagógiai foglalkozásunk során. Ezúttal is az interaktivitásra, a saját élményre, a kreatív erők megélésére és az alkotás közben zajló lelki folyamatok megértésére helyezzük a hangsúlyt. Fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelítve a kiállítás anyagához a foglalkozás során a körülöttünk lévő egyszerű eszközökből, illetve a bennünk élő álom- és emlékképekből építkezünk. Kipróbáljuk a legrégibb fotográfiai eszközök egyikét, – megismerjük a kortárs fotó és képzőművészet viszonyait, és egy közös emlék-installációt is készítünk.
A FOGLALKOZÁS KIEMELT KÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLETEI:
A FOGLALKOZÁS SORÁN ALKALMAZOTT MÓDSZERTANI ESZKÖZÖK, TECHNIKÁK:
A FOGLALKOZÁST VEZETŐ TANÁROK:
A foglalkozások ára: 950 Ft/ fő, melynek ára a foglalkozás és a kiállítás megtekintésének az árát egyaránt tartalmazza.
A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik!
Bejelentkezés, további információ:
Barta Edit
programkoordinátor
edit.barta@maimano.hu
+36 30 505 0455
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház nyitvatartása márciusban az alábbiak szerint alakul.
A Mai Manó Ház kiállítóterei
2019. március 18-26. között kiállításrendezés miatt zárva tartanak.
2019. március 27-től a megszokott nyitvatartás szerint tartunk nyitva.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Következő kiállításunk: BAUHAUS 100. A ZSENIÁLIS KÍSÉRLETEZŐ: MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ FOTOGRÁFIÁI
Mai Manó Galéria és Könyvesbolt
A megszokott nyitvatartás szerint tartunk nyitva.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár
A megszokott nyitvatartás szerint:
Kedd – péntek: 12:00 – 17:00
Hétvégén: zárva
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház kiállítóterei és a Mai Manó Könyvesbolt 2019. március 15-én, pénteken zárva tart. 2018. március 16-tól a megszokott nyitva tartási rend szerint várjuk Önöket. Március 17-én Claudia Küssel tart tárlatvezetést a Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállításon.
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház 2019. május 1-én, szerdán zárva tart. 2018. május 2-tól a megszokott nyitva tartási rend szerint, Moholy-Nagy László kiállítással várjuk Önöket.
Kedves Látogatók!
A Mai Manó Ház irodái, kiállítóterei, a Mai Manó Könyvesbolt és Galéria és a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár 2019. április 19., péntek és április 22., hétfő között zárva tart. Április 23., keddtől a megszokott nyitvatartási rend szerint várjuk Önöket.
A Mai Manó Házban látható aktuális kiállításunk:
Bauhaus100. A zseniális kísérletező: Moholy-Nagy László fotográfiái
A kiállítás megtekinthető:
2019. március 27. – 2019. május 12.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Tóth Balázs Zoltán
A kiállításről bővebben itt lehet tájékozódni: https://www.maimano.hu/programok/bauhaus100-a-zsenialis-kiserletezo-moholy-nagy-laszlo-fotografiai
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Bauhaus100. A zseniális kísérletező: Moholy-Nagy László fotográfiái
Moholy-Nagy László: a „legfiatalabb professzor”, a „zseniális kísérletező”, formatervező, képzőművész és tanár, aki kislányának a következő tanácsot adta: „mindig kell valami fehér területet hagyni a képen.” Imádott tanítani, hitt a kreatív alkotómunkában, az ember teremtő erejében. Ezt a szellemiséget követtük mi is a kiállításához kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásunk összeállításakor: maximumra csavarjuk a kreativitást és teret adunk a kísérletezésnek.
Az inspirációt Moholy-Nagy kollázsai, térhez való viszonyulása, filmes érdeklődése adja a kidolgozott programunkhoz. Ezúttal is az interaktivitásra, a saját élményre, a kreatív erők megélésére és az alkotás közben zajló lelki folyamatok megértésére helyezzük a hangsúlyt. Fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelítünk a kiállítás anyagához.
A FOGLALKOZÁS KIEMELT KÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLETEI:
A FOGLALKOZÁS SORÁN ALKALMAZOTT MÓDSZERTANI ESZKÖZÖK, TECHNIKÁK:
A FOGLALKOZÁST VEZETŐ TANÁROK:
A foglalkozások ára: 950 Ft/ fő, melynek ára a foglalkozás és a kiállítás megtekintésének az árát egyaránt tartalmazza.
A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik!
Bejelentkezés, további információ:
Barta Edit
programkoordinátor
edit.barta@maimano.hu
+36 30 505 0455
Kedves Látogatók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Mai Manó Ház 2019. május 28-án, kedden rendezvény miatt 16 óráig tart nyitva. Május 29-től a megszokott nyitvatartási rend szerint várjuk Önöket.
Köszönjük szíves megértésüket.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház május 13. és 22. között kiállításrendezés miatt zárva tart. Május 22-től a megszokott nyitvatartás szerint tartunk nyitva.
Következő kiállításunk:
A kiállítás megtekinthető:
2019. május 22. – 2019. augusztus 18.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Claudia Küssel
A holland művész, formatervező, kurátor Erik Kessels nevét érdemes a magyar közönségnek megjegyezni. A Mai Manó Házban bemutatásra kerülő Erik Kessels több élete című kiállítás tizenhét projekten és egy sok száz képet felvonultató és teljes tereket elfoglaló installáción keresztül vezet végig az alkotó fotográfiai életművén. A kiállítás különlegességét és annak fontosságát növeli, hogy Kessels három új művének ősbemutatójára is sor kerül a Mai Manó Házban. Először és csak a tárlaton látható a művész egy új videómunkája, továbbá a nagyközönség megismerheti két új fotókönyvét: a kifejezetten Budapesthez kötődő Budapest Beauties, és a Hórusz Archívum közreműködésével összeállított legújabb kiadványa az In almost every picture című sorozatban.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház június 9., vasárnap a szokásos nyitvatartás szerint látogatható. Június 10-én hétfőn zárva tartunk, június 11., keddtől a szokásos nyitvatartással várjuk vendégeinket.
Aktuális kiállításaink:
A kiállítás megtekinthető:
2019. május 22. – 2019. augusztus 18.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Claudia Küssel
A holland művész, formatervező, kurátor Erik Kessels nevét érdemes a magyar közönségnek megjegyezni. A Mai Manó Házban bemutatásra kerülő Erik Kessels több élete című kiállítás tizenhét projekten és egy sok száz képet felvonultató és teljes tereket elfoglaló installáción keresztül vezet végig az alkotó fotográfiai életművén. A kiállítás különlegességét és annak fontosságát növeli, hogy Kessels három új művének ősbemutatójára is sor kerül a Mai Manó Házban. Először és csak a tárlaton látható a művész egy új videómunkája, továbbá a nagyközönség megismerheti két új fotókönyvét: a kifejezetten Budapesthez kötődő Budapest Beauties, és a Hórusz Archívum közreműködésével összeállított legújabb kiadványa az In almost every picture című sorozatban.
A kiállítás megtekinthető:
2019. május 22. – 2019. július 7.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Szervezők: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra
A PaperLab első kiállítása Nita Vera Spatial Practices című munkája. Nita Vera jelenleg Helsinkben élő és alkotó, finn és chilei származású fotóművész, aki munkáiban a szerelem és a mindennapi élet által létrehozott drámai szituációkat és azok különböző formáit és aspektusait vizsgálja. Spatial Practices című sorozatában az emberek között kialakuló széttartást, elhidegülést tárta fel, elképzelt, fiktív jelenetek megrendezésén keresztül. A jelenetek egy szigorúan körbehatárolt térben jelennek meg, ahol kirajzolódnak az elrejtés és a megmutatás, az igaz és a hamis, valamint a színház és valóság között húzódó határvonalak. A művész maga a körülötte lévő világot egy színházi darabként látja, ahol a saját életünk válik egy átmeneti színpaddá, aminek mi magunk leszünk a szereplői.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház nyitvatartása augusztusban az alábbiak szerint alakul.
A Mai Manó Ház kiállítóterei
2019. augusztus 19. hétfő – augusztus 27. kedd: kiállításrendezés miatt zárva
2019. augusztus 28-tól a megszokott nyitvatartás szerint:
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Augusztus 18-ig látogatható kiállításunk:
A kiállítás megtekinthető:
2019. május 22. – 2019. augusztus 18.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Claudia Küssel
Következő kiállításunk a Mai Manó Házban:
A kiállítás megtekinthető:
2019. augusztus 28. – 2019. október 6.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Barta Edit
Kiállítók: Szergej Prokugyin-Gorszkij (RUS), Balogh Rudolf (HUN), Biró Dávid (HUN), Eperjesi Ágnes (HUN), Liz Nielsen (USA) és Bill Sullivan (USA)
A kiállítás középpontjában Szergej Prokugyin-Gorszkij 1909 és 1915 között a cári Oroszországban készített színes fotográfiái, a korai színes fényképezés területén elért izgalmas eredményei állnak. Az orosz fotográfus képei mellett a kiállítás olyan kortárs művészek alkotásait is bemutatja, akik a színes fényképezés jelenségére alkotói módon reflektálnak, a fotográfián belül színelméleti kérdésekkel foglalkoznak, vagy művészetükre Prokugyin-Gorszkij életműve közvetlen hatást gyakorolt.
PaperLab galéria
2019. augusztus 20. kedd: zárva
2019. augusztus 21-25. között a megszokott nyitvatartás szerint:
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Augusztus 25-ig látogatható kiállításunk:
Pillars of Home
Klenyánszki Csilla egyéni kiállítása a Mai Manó Ház, PaperLab galériában
A kiállítás megtekinthető:
2019. július 11. – 2019. augusztus 25.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Szervezők: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra
Következő kiállításunk a PaperLab galériában:
How To Do The Flowers
Ruth van Beek egyéni kiállítása a Mai Manó Ház, PaperLab galériában
A kiállítás megtekinthető:
2019. augusztus 28. – 2019. október 6.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Szervezők: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra
Mai Manó Könyvesbolt
2019 .augusztus 20. kedd: zárva
2019. augusztus 21-től a megszokott nyitvatartás szerint:
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár
2019. szeptember 2-ig zárva
Nyitás 2019. szeptember 3.-án, kedden 12.00 órakor.
További információ:
maimano.hu
www.facebook.com/maimanohaz
E-mail: maimano@maimano.hu
Tel. : +36 30 167 40 34
HÁROM SZÍN
A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az orosz alkotó még a Lumière-testvérek által szabadalmaztatott színes fotó tömeges elterjedése előtt ért el izgalmas eredményeket a színes fényképezés területén. A valóság rögzítésére egy saját maga által tervezett, három színszűrővel rendelkező fényképezőgépet használt, a képek bemutatásához pedig egy hasonló elven működő vetítőgépet.
Múzeumpedagógiai foglalkozásunkon interdiszciplinárisan: fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelítünk a kiállítás anyagához. Módszertani szemléletünk szerint az interaktivitásra, a nézőpontváltásokra, az intenzív saját élményre, a kreatív erők megélésére és az alkotás közben zajló lelki folyamatok megértésére helyezzük a hangsúlyt.
Az aktuális kiállításhoz kapcsolódva kiindulópontunk: a színekre való bontás és a színekkel való építkezés. A foglalkozáson kísérletet teszünk Prokugyin-Gorszkij módszerének megelevenítésére, egy saját emlékképet rekonstruálunk egy különleges átvilágító asztalon a színkeverés technikáját alkalmazva, illetve egy képi időutazás részeseivé válunk fekete-fehér képek manuális színezésével.
A FOGLALKOZÁS KIEMELT KÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLETEI:
A FOGLALKOZÁS SORÁN ALKALMAZOTT MÓDSZERTANI ESZKÖZÖK, TECHNIKÁK:
A FOGLALKOZÁST VEZETŐ TANÁROK:
A foglalkozások ára: 950 Ft/ fő, melynek ára a foglalkozás és a kiállítás megtekintésének az árát egyaránt tartalmazza.
A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik!
Bejelentkezés, további információ:
Barta Edit
programkoordinátor
edit.barta@maimano.hu
+36 30 505 0455
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház nyitvatartása októberben az alábbiak szerint alakul.
A Mai Manó Ház kiállítóterei
2019. október 7-14. között kiállításrendezés miatt zárva
2019. október 15-től látogatható kiállításunk:
Nobuyoshi Araki – Érzelmes utazás
2019. október 23. zárva
PaperLab
2019. október 9-től látogatható kiállításunk:
Maija Tammi: White Rabbit Fever
2019. október 23. zárva
Mai Manó Könyvesbolt
2019. október 23. zárva
Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár
2019. október 23. zárva
Kedves Látogatóink!
A Mai Manó Ház kiállítóterei, a Mai Manó Könyvesbolt és a PaperLab Galéria nyitvatartása az ünnepek alatt:
2019. december 23 – 26. között, valamint
2019. december 30. – 2020. január 1-jén zárva tartunk
A két ünnep között, december 27-től 29-ig a megszokott nyitvatartási rend szerint, 12.00 és 19.00 óra között várjuk Önöket.
Az iroda és a szakkönyvtár nyitvatartása: 2019. december 16. és 2020. január 5. között zárva.
Minden Látogatónknak Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk!
Douglas Kirkland: Coco Chanel - Mítosz és Elegancia
Douglas Kirkland: Egy este Marilyn Monroe-val
Az 1934. augusztus 16-án Torontóban született Kirkland a riportfotó aranykorában kezdett el dolgozni a Look magazinnál, majd az 1960-as és ’70-es években a Life-nál. Emellett fotózott a The Sunday Times Magazine, a The New York Times Magazine, vagy a Town & Country Magazine lapoknak is.
Douglas Kirkland a ’60-as évektől kezdve több mint kétezer megbízásnak tett eleget, Marilyn Monroe-tól Angelina Jolie-ig hatszáznál is több hírességről készített fényképet. Olyan filmek forgatásán működött közre, mint A muzsika hangja (1964), a 2001: Űrodüsszeia (1968), a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969), a Távol Afrikától (1985), a Titanic (1997), a Moulin Rouge (2000), az Ausztrália (2007), vagy A nagy Gatsby (2011).
2012 februárjában az Academy of Motion Picture Arts and Sciences bízta meg, hogy készítse el az Oscar-díjra jelölt legjobb színésznek és színésznőnek, továbbá a legjobb férfi és női mellékszereplőnek a portréit.
A sokszorosan díjazott Kirkland képei számtalan kiállításon voltak már láthatóak világszerte, munkáit olyan nagy intézmények állandó gyűjteményeiben őrzik, mint a londoni és a canberrai National Portrait Gallery, a Smithsonian Museum, a George Eastman House, a Brisbane-ben található Gallery of Modern Art, vagy az amerikai filmakadémia, az Academy of Motion Picture Arts and Sciences.
A Mai Manó Ház az alkotó két nagyszabású sorozatát mutatja be: Kirkland 1962-ben 21 napon át volt Coco Chanel mellett, ekkor készítette róla a hatvan képből álló sorozatot. Egy évvel korábban, 1961-ben a kor szexszimbólumával, Marilyn Monroe-val töltött el egy varázslatos estét, amit 55 képen örökített meg. A két izgalmas, a világsztárok életébe betekintő intim munka most először látható Magyarországon.
Exit plan / Menekülési terv
Megjelent előttem egy távoli helynek a képe, amely csak úgy érhető el, ha gyorsan és messzire futok saját magam és a múltam elől, olyan messzire, amennyire csak lehetséges, egy távoli, holdbéli hely felé. Egy elhagyatott, sziklás tájra érkeztem, de mégsem én voltam az egyedüli jelenlévő. Az első felismerés érzetével néztük egymást. Ez az elképzelt hely otthonná vált: a múltat elhagyva fel tudtam fedni magam.
Elmenekültem. A menekülés kényszere - egy személyes törést követően - életem egy nehéz szakaszában ütötte fel a fejét. A messze kerülés vágyától vezetve, végül a namíbiai sivatagban, egy elsőre jelentés nélkülinek tűnő, üres térben találtam magam. Ahogy ebben a határok nélküli tájban álltam, a sivatag mintha visszanézett volna rám, viszonozva tudatlan tekintetem.
Az ’omatandangole’ kifejezés a Namíbiának ezen a részén beszélt oshiwambo nyelven délibábot jelent. Ez a szó hűen tükrözte vissza saját fotográfiai törekvésemet, a valóság egyfajta leképezésének az illúzióját. Az elmenekülésem valódiságához hasonlóan, a sivatag egy belső tájjá vált, ahol képes voltam csak a számomra ismerősnek tűnő részletekre fókuszálni. Annak ellenére, hogy a minket körülvevő dolgok éppen kaotikusak és sérültek, a valóságnak ellentmondóan, fotón megörökítve teljesnek és tökéletesnek tűnhetnek. Abban a rövid, kamera által rögzített pillanatban ez a kiteljesedettség igaznak látszik. Egy nehezen megragadható, efemer érzet, amely a létrejöttével egy időben szinte el is tűnik.
Aapo Huhta
Hova kell elküldenem a fotóimat?
A maimano@maimano.hu e-mail címre várjuk pályázatodat. Ha van kedved, írj hozzá pár sort is!
Hány darab fotómmal pályázhatok?
Legalább eggyel, de legfeljebb öttel.
Milyen méretben küldhetem el a fotóimat?
Képeid egyenként maximum 5 megabájt méretűek (jpg, png, tif) lehetnek.
Hogyan pályázzak a fotóimmal?
Elsőként beszélj a szüleiddel, hogy szeretnél pályázni! Csatold a kiválasztott képe(ke)t leveledben, a tárgy rovatba pedig ezt írd: “Ki lesz a mai Manó?”. E-mailedben mindenképpen tüntesd fel a képaláírást és azt, hogy melyik korcsoportban (6-8 / 9-11 / 12-14 éves diákok) pályázol!
Mit tartalmazzon a képaláírás?
Az elküldött pályamunkákhoz tartozó képaláírásoknak a pályázó nevét, a fotó(k) címét és a keletkezésének dátumát kell tartalmaznia.
Mindegy mikor készültek a fotók?
Nem. Csak 2020. március 15. után készült fotókkal pályázhatsz, az erre vonatkozó információt a fotód EXIF-jének tartalmaznia kell.
Honnan tudom, hogy megérkeztek a képe(i)m?
Minden beérkező pályázatra válaszolunk, ha nem kaptál választ, akkor biztosan mi sem láttuk leveledet.
Többször is pályázhatok?
Igen, a pályázat ideje alatt akár minden nap küldhetsz nekünk képet, de egy képpel csak egyszer pályázhatsz.
Mi történik a fotóim szerzői jogaival, ha pályázok?
A műveid a te tulajdonodban maradnak, a részvétellel azt fogadod el, hogy szervezőként a Mai Manó Ház a feltöltött képeidet a pályázat ideje alatt, a pályázattal kapcsolatos kommunikációban térítésmentesen használják, például úgy, hogy internetes felületeiken megjelenítsék.
A fotóimon szerepelnek néhányan, de a készítéskor nem kérdeztem meg őket, pályázhatok-e a róluk készült fotóval?
Ha nincs a fotókon szereplőktől hozzájárulásod, próbáld megszerezni. Nem miattunk, a saját nyugalmad kedvéért, mert mint általában, a te fotóiddal kapcsolatos vitás esetekben te mint szerző vállalod a felelősséget.
Hol vegyem fel veletek a kapcsolatot? Ha nem találtál választ, írj, segítünk!
A pályázattal kapcsolatos kérdéseidet a maimano@maimano.hu e-mail címen teheted fel.
Eheti galériánk egy különleges publikációt mutat be, Czigány Ákostól tekinthetünk meg két, látással foglalkozó, de időben egymástól távol eső sorozatot. A Replica című sorozata abszolút friss, korábban nem publikált képanyag, jelenleg ezen sorozaton dolgozik az alkotó. Most a Punkton látható először.
A képre kattintva a teljes cikk elérhető.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
"Amikor Namíbiába mentem, arra voltam kíváncsi, milyen képeket találok ebben az ürességben." - interjúnk Aapo Huhta finn fotográfussal, akinek legutóbbi munkáját, az Omatandangolét a Mai Manó Ház projektgalériája, a PaperLab mutatja be 2020-ban. A művésszel két, Kehrer Verlagnál megjelent photobookjáról beszélgettünk és arról, mit kezd a jelenlegi COVID-19 helyzettel.
A képre kattintva a teljes cikk elérhető.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
Hova kell elküldenem a fotóimat?
A maimano@maimano.hu e-mail címre várjuk pályázatodat. Ha van kedved, írj hozzá pár sort is!
Hány darab fotómmal pályázhatok?
Legalább eggyel, de legfeljebb öttel.
Milyen méretben küldhetem el a fotóimat?
Képeid egyenként maximum 5 megabájt méretűek (jpg, png, tif) lehetnek.
Hogyan pályázzak a fotóimmal?
Elsőként beszélj a szüleiddel, hogy szeretnél pályázni! Csatold a kiválasztott képe(ke)t leveledben, a tárgy rovatba pedig ezt írd: “Színkép”. E-mailedben mindenképpen tüntesd fel a képaláírást és azt, hogy melyik korcsoportban (6-8 / 9-11 / 12-14 éves diákok) pályázol!
Mit tartalmazzon a képaláírás?
Az elküldött pályamunkákhoz tartozó képaláírásoknak a pályázó nevét, a fotó(k) címét és a keletkezésének dátumát kell tartalmaznia.
Mindegy mikor készültek a fotók?
Nem. Csak 2020. május 10. után készült fotókkal pályázhatsz, az erre vonatkozó információt a fotód EXIF-jének tartalmaznia kell.
Honnan tudom, hogy megérkeztek a képe(i)m?
Minden beérkező pályázatra válaszolunk, ha nem kaptál választ, akkor biztosan mi sem láttuk leveledet.
Többször is pályázhatok?
Igen, a pályázat ideje alatt akár minden nap küldhetsz nekünk képet, de egy képpel csak egyszer pályázhatsz.
Mi történik a fotóim szerzői jogaival, ha pályázok?
A műveid a te tulajdonodban maradnak, a részvétellel azt fogadod el, hogy szervezőként a Mai Manó Ház a feltöltött képeidet a pályázat ideje alatt, a pályázattal kapcsolatos kommunikációban térítésmentesen használják, például úgy, hogy internetes felületeiken megjelenítsék.
A fotóimon szerepelnek néhányan, de a készítéskor nem kérdeztem meg őket, pályázhatok-e a róluk készült fotóval?
Ha nincs a fotókon szereplőktől hozzájárulásod, próbáld megszerezni. Nem miattunk, a saját nyugalmad kedvéért, mert mint általában, a te fotóiddal kapcsolatos vitás esetekben te mint szerző vállalod a felelősséget.
Hol vegyem fel veletek a kapcsolatot? Ha nem találtál választ, írj, segítünk!
A pályázattal kapcsolatos kérdéseidet a maimano@maimano.hu e-mail címen teheted fel.
Epidemic issues - Művészek otthon galériasorozatunk első része kortárs alkotók, négy külföldi művész – Louise Desnos, Maria Gallen-Kallela, Nicolas Haeni, Heidi Holma – szemszögéből mutatja be, hogyan alakult át a járvány idején a privát térhez, az otthonunkhoz és a közvetlen környezetünkhöz való viszonyunk.
A képre kattintva a teljes bejegyzés elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
Április közepén átadták a World Press Photo díjait, környezet kategóriában a magyar fotográfusnak, Esther Horvathnak ítélték a kategória első díját. A jelenleg Brémában élő fotós az Északi-sarkvidék környezeti változásait dokumentálja évek óta, számos kutatóexpedíción vett részt az utóbbi öt évben. Szívügye a klímaváltozás és a környezetvédelem, nem mellesleg első magyar nőként került a World Press Photo díjazottak sorába. Nagyinterjú Esther Horvathtal.
A képre kattintva a teljes interjú elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
Szigeti Tamást ifotográfiai munkásságáért idén Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki. A rangos elismerés kapcsán életéről, szakmájának fordulópontjairól, sajtófotó-zsűrizésről, mai diákokról és aktuális alkotótevékenységéről is kérdeztük.
A képre kattintva a teljes interjú elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
A Színkép - online diákfotó pályázatunk 2020. május 31-én véget ért. A pályázat ideje alatt átlagosan 12 percenként küldtetek nekünk színesebbnél színesebb képeket, és ha ezeket a fotókat kinyomtatva egymás mellé tennénk, az több mint másfél kilométer hosszú színes csík lenne.
Köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy segítségetekkel egy 1628 fotóból álló szivárványt hoztunk létre.
Gratulálunk minden pályázónak és köszönjük, hogy ilyen sokan tiszteltetek meg minket képeitekkel!
Fókuszban az MFSZ-ösztöndíjasok: Regős Benedek Szerkezet című munkájában a fényképek működését vizsgálja a filmdíszletek építészeti elemein keresztül.
A képre kattintva a teljes bejegyzés elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
Daniel Terna Brooklynban élő fotográfus és képzőművész, akinek otthona inspirációval szolgál személyes munkáihoz. Különösen gyakori témája édesapja, Fred Terna, a 96 éves festőművész és holokauszttúlélő. Interjúnkban utóbbi munkáiról kérdeztük.
A képre kattintva a teljes interjú elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
Egyre több galéria és múzeum nyit az országban, aminek azért is nagyon örülünk, mert így ismét tudunk kiállításokkal foglalkozni és kritikákat megjelentetni a Punkton! Karantén-nyitó első szemlénkben Körösvölgyi Zoltán írását olvashatjátok a Pannonhalmi Főapátságban látható kortárs fotókiállításról, a Vendég+látás-ról.
A képre kattintva a teljes bejegyzés olvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
Minyó Szert Károly szabadkézi fotográfus, képzőművész, fénykerékpár-perfomer alkotásaiból a napokban nyílt kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A kiállítás előzményének Minyó azonos című berlini és bécsi kiállításai tekinthetők, legfrissebb munkái az ott bemutatott fotogramok képi világát és alkotói koncepcióját viszik tovább. Geometrikus közelítésű, absztrakt fotogramok, melyben a szuprematista hagyományoknak és a manuálisan létrehozott képi elemeknek kiemelt szerep jut.
A képre kattintva a teljes interjú elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
"Én azt gondolom, hogy a koncept önmagában nem elég, egy erős koncepciónak is mindig jó, ha van egy érzéki és vizuális, esztétikai vonzata. Annak idején Andrási Gábor nevezte ezt érzéki konceptualizmusnak, ami a kilencvenes évek tájékán induló művészekre érvényes: úgy konceptuális, hogy nem engedi el a taktilitást, a vizuális örömöt. Ebből adódik, hogy ha formába öntök egy konceptuális alapokon nyugvó kiállítást, akkor is próbálok esztétikus lenni vagy hatni az érzékekre is." - nagyinterjúnk Csontó Lajos képzőművésszel.
A képre kattintva a teljes interjú elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
A múzeumi gyűjtemények sajátossága, hogy a nagyközönség elől elzárt, láthatatlan mesterműveket rejtenek a raktárukban. A mostani kiállítás alkalmával a Magyar Fotográfiai Múzeum féltve őrzött kincseit fedeztük fel és értelmeztük újra. A múzeum gyűjteményéből öt kiemelkedő magyar fotográfus – Székely Aladár, Máté Olga, Haller F.G., Haár Ferenc és Berekméri Zoltán – életművének egy-egy szeletét mutatjuk be öt eltérő kurátori koncepció alapján, kronologikus sorrendben. A kiállítás egyes szekciói önmagukban is értelmezhetőek, együttesen pedig a múlt század jelentősebb magyar fotótörténeti irányzatait tárgyalják.
A kiállításon látható alkotók munkásságának feldolgozottsága eltérő. A képek válogatásakor, az egyéni koncepciók kialakításakor arra törekedtünk, hogy a kiválasztott alkotók műveihez a jelen felől közelítsünk. Az életművek áttekintése, újraértelmezése során a már meglévő fotótörténeti ismeretekre építettünk, a válogatáskor azonban fontos volt számunkra a kortárs fotográfiai szemlélet. Az egyedi nézőpontok új hangsúlyokat hoznak az életművekbe, a művészek a korábbiaktól eltérő alkotói korszakai kerülnek fókuszba. A művek befogadása a válogatók és a közönség számára egyaránt új megismerési lehetőséget kínál.
A Magyar Fotográfiai Múzeum 1991-es alapítása óta az egyetlen olyan szakmúzeum, mely kizárólag fotográfiák őrzésével, gyűjtésével, kiállításával foglalkozik és amelynek gyűjteménye elsősorban művészeti jellegű. A gyűjtemény több mint 350 ezer papír alapú kópiát és több mint félmillió negatívot számlál, ezen kívül a gyűjtemény fontos része a szakkönyvtár és a levéltár is. Gyűjteményében a legnagyobb magyar fotográfusok – mint André Kertész, Brassaï, Martin Munkácsi vagy Moholy-Nagy László – munkái is megtalálhatók, de rajtuk kívül több száz remek, leginkább csak a szakma számára ismert fotográfus életművére lelhetünk, akiknek munkássága még a nagyközönség általi felfedezésre vár.
Székely Aladár (1870-1940) – aki nem mellesleg Mai Manó tanítványa is volt – nevét a nagyközönség főként festői hatású portréfotográfiáiról ismeri. Az 1920-as években Székely a képzőművészeti műfajokhoz közel álló, nemeseljárással készült piktorialista akt- és portréfotókat, zsáner-, táj- és városképeket készített. Székely több mint 40 felvételét ismerjük Adyról – először 1907-ben fényképezte Adyt Lédával, ekkortól mélyült el barátságuk – a kiállításon több mint 10 Ady-portréval találkozhatunk, ezenkívül Móricz Zsigmondról és Szinyei Merse Pálról készített portréit láthatják a nézők. A második világháborúban a műtermét ért bombatalálat következtében munkáinak jelentős része elpusztult.
Máté Olga (1878-1961) nőként, a korszakban egyedülálló módon választotta és tanulta ki a fotográfusi hivatást. A hazai szellemi és művészeti életben aktív szereplőként vett részt, Veres Pálné utcai műtermének egy része szalonként is üzemelt, ahol a korszak haladó szellemű polgári értelmiségének tagjai is gyakran megfordultak. Máté Olga aktívan részt vett a feminista mozgalmakban, nőként fontos volt számára a családban való kiteljesedés mellett az önálló fotóművészeti karrierjének felépítése és saját megélhetésének kialakítása. Sokszínű fotóművészeti munkásságából két témára fókuszálnak a kiállításra válogatott képei. Klasszikus akt- és mozgásfelvételein az 1910-es és ’20-as évek testhez, mozdulatművészethez való egyedi viszonyát figyelhetjük meg a fotográfusnő érzékeny és személyközpontú, a testet nem tárgyiasító látásmódján keresztül. Csendélet- és tárgyfotói a kortárs fotóművészet és filozófia tárgyorientált szemléletének tükrében új megvilágításba helyeződnek és egy lelassultabb szemléletmód felé vezetik a nézőt.
Haller F.G. (1898–1954) neve a magyaros stílus képviselőjeként és a fotóamatőr-mozgalom szervezőjeként maradt fenn az utókor számára. A válogatás az 1930-as években a környező országokban készített könnyed stílusú portré- és zsánerképeire fókuszál. Haller fotográfiáival mindig a valóság művészi hatású megragadására törekedett, s bár nem dolgozott nemeseljárásokkal, témái és képi megfogalmazásai mégis a piktorializmus fotográfiai irányzatát idézik. Izgalmas kompozícióit a felületek textúrái, a fény-árnyék játék és az ellentétes vizuális formák feszültségéből fakadó dinamika adja, így a folyó hullámainak tükröződése vagy az arcra vetődő árnyék.
Haár Ferenc (1908-1997) kiállításon látható képei új aspektusból világítanak rá a 65 évet felölelő életműre. Haár sokoldalú érdeklődésének és a világban tett utazásainak köszönhetően kiemelkedőt alkotott a reklám-, a divat-, a szocio- és az építészeti fotográfia területén. Az 1930-as évek világa nyüzsgő nyomda- és papíripari csendéleteken keresztül jelenik meg. A Japánban és Hawaiin eltöltött évei portré- és tájképek összekapcsolásában tárulnak elénk. A tárlaton látható Haár-munkák egyedi atmoszférája kiterjeszti a rögzített élmény jelenben való megélését. A munkák Haár életművének sarokpontjaiként értelmezhetőek, melyek által művészetének lírai oldala válik hangsúlyossá.
Berekméri Zoltán (1923-1988) fotográfiái a részletekre fókuszálnak, narratíváktól mentesek. Fő műfajai a csendélet, a zsáner- és tájkép, amelyek kortársaitól eltérően alig hordoztak magukban szociografikus jegyeket. Pályájának csúcsán, az 1958 utáni időszakban alkotott egyedi, magas színvonalú és koherens életművet. Fotográfiáin az egyszerű hétköznapi tárgyak ugyanakkora hangsúlyt kapnak, mint az emberek; szimbólumok, amelyek a maguk sallangmentes módján jelenítik meg Berekméri különös világát. A sűrűségből a letisztultság felé vezetve a néző tekintetét, képei jól tükrözik az élete végére megbomlott elméjű művész állapotának változásait.
"30-40 évig fényképeztem a fióknak, mert ami engem érdekelt, amit én igaznak és jónak véltem, az a kor szellemének és a hivatalos elvárásoknak nem felelt meg” – vallja Chochol Károly, aki korának legnagyobb fényképészeitől sajátította el a fotográfia rejtelmeit. A számos magyar és nemzetközi elismeréssel kitüntetett, 85 éves fotóművésszel régi mesterekről, a szocialista fotóeszményről beszélgettünk, és arról, milyen érzés volt végig fényképezni 1956 eseményeit.
A képre kattintva a teljes interjú elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
.jpg)
Ez a 128 oldalas album Jacques Henri Lartigue legjobb fekete-fehér és színes fényképeit tartalmazza. Jacques Henri Lartigue gondtalan, örömteli és spontán szelleme mindig áthatja a fotóit, ám képeinek mégis vannak olyan, kevésbé ismert aspektusai, amelyek arra sarkallnak minket, hogy közelebbről is megvizsgáljuk művészetét. Akár szórakoztató jeleneteket készített filmre, akár papírra vagy vászonra vázolta őket, a francia művész mindig a témák széles skáláján alkotott. Lartigue a karrierje során szinte már rutinszerűen készítette a fényképeit, de stílusa állandóan fejlődött a művészi kísérletek és a környezetéből kapott inspirációk hatására.
Lartigue gazdag és változatos munkát hagyott hátra, fényképei romantikus képet nyújtanak személyes életéről, feltárva kétségeit és azt a szándékát, ahogy megpróbálja megtalálni helyét a világban. Az albumot lapozgatva láthatjuk, ahogy folyamatosan vizuális trükkökkel, stílusokkal és ismétlődő témákkal játszik (sport, árnyjáték, elegáns nők), mellyel egyfajta következetességet adott életművének.
A Flammarion kiadó kötetébe összeválogatott felvételei a legnépszerűbb témáinak legkiválóbb fotóit képviselik.
Kiadó: Flammarion, 2019
Kötés: puhatáblás
Oldalszám: 128 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9782080204080
Ár: 3990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A 256 oldalas kiadvány alapvető olvasmány mindenki számára, akit érdekel a kortárs fotóművészet világa.
A 21. században a fényképezés kortárs művészeti formává vált, közel két évszázaddal azután, hogy a fotótechnikát feltalálták, a művészeti világ teljes mértékben elfogadta azt legtitim közegnek, amelynek státusza megegyezik a festészet és szobrászat helyzetével.
Ez a könyv bevezetést nyújt a kortárs fotográfiába, meghatározva annak legfontosabb vonásait és témáit a legkiemelkedőbb és leginnovatívabb művészeivel.
Közel 250 fotós munkájával, olyan ismert művészektől kezdve, mint Isa Genzken, Jeff Wall, Sophie Calle, Thomas Demand, Nan Goldin és Sherrie Levine és a feltörekvő tehetségekkel együtt, mint például Walead Beshty, Jason Evans, Lucas Blalock, Sara VanDerBeek és Viviane Sassen.
Ez a kiadás naprakészen mutatja be a kortárs fotóművészet történetét egy nagyszerű bevezetéssel, amely felvázolja a fotográfia fejlődését a dokumentációs eszközöktől a művészeti formáig, valamint egy olyan záró fejezettel, ami a fiatal művészek generációjára összpontosít.
Kiadó: Thames & Hudson
Kötés: puhatáblás
Oldalszám: 256 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9780500204184
Ár: 4.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
"Rá kellett állítanom magam, hogy egy algoritmus logikájaalapján gondolkozzak és építkezzek.” Villáminterjúnk Biró Dáviddal legújabbkiállításáról, mely az arcfelismerő rendszerek visszáságaival foglalkozik.
A képre kattintva a teljes interjú elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
125 évvel ezelőtt ezen a napon, 1895. július 20-án születettminden idők egyik legnagyobb hatású magyar művésze, Moholy-Nagy László. Egyszemélyben volt képzőművész, fotográfus, tipográfus, designer, gondolkodó éspedagógus, akinek kísérletező gondolkodása és progresszív alkotói munkásságahatással volt mindarra, amit ma a XX. század művészetének tekintünk. Az alábbiösszeállításunkkal fotográfiai munkássága előtt tisztelgünk.
A képre kattintva a teljes képgaléria megnézhető.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
Bertien Van Manen a holland dokumentarista fotó meghatározó alakja, jelenleg az amszterdami Stedelijk Museumban látható retrospektív kiállítása. Munkáin keresztül egy vagány, de érzékeny alkotót ismerhetünk meg, aki utazásai során bejárta a posztszovjet országokat és akit elsősorban a társadalom perifériájára szorultak sorsa foglalkoztatott. Megnéztük a kiállítást.
A képre kattintva a teljes bejegyzés elolvasható.
A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és kelet-európai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.
A 19. század végére a selyemkereskedelem révén Dél-Kínában számos nő vált anyagilag függetlenné. Sok leány viselte ekkoriban hosszú fonatban a haját jövőbeli házasságáig, az asszonyi elköteleződés hiányának jelképeként. Midőn a császárkori Kína omladozni kezdett, és az országban eluralkodott a bizonytalanság, néhány fiatal nő úgy döntött, véglegesen megtartja függetlenségét. Ők lettek a fésülködő hajadonok. Választott életformájuk felvételekor beavatási szertartáson vettek részt, amelynek során eperfaleveles fürdőt vettek, és egy nőtársuk megfésülte őket. Fogadalmat tettek, amely a tisztaság megtartása mellett az is kimondta, hogy a fésülködő hajadon ettől kezdve szülei iránt sem tartozik kötelességekkel. A beavatott hajadonok hosszú varkocsban hordták a hajukat, világos, bő felsőt és sötét pantallót viseltek.
A férfiaktól független életnek azonban voltak árnyoldalai. A fésülködő hajadon hajlott korában, meghalni sem költözhetett haza a családjához, ezért az egymást nővérként tisztelő sorstársak otthonokat alapítottak, ahol halálukig gondját viselték egymásnak.
A 20. század elején, a császárság bukása után a selyem kereskedelme drasztikusan visszaesett, és a fésülködők többsége munka nélkül maradt. Sokan keltek útra, hogy Délkelet-Ázsia különböző részeiben dajkaként vagy háztartási alkalmazottként vállaljanak munkát.
Ez a projekt a dajkámnak, a 87 éves Maknak íródott szerelmeslevél, aki közel 40 éven át dolgozott a családunknak. Neme miatt választási lehetőségek nélkül indult az életben, és már nyolcéves korában ő lett testvérei első számú gondozója. Húszas évei elején a számára elrendezett kényszerházasság elől menekülve „megfésülködött”, és családját hátrahagyva Hongkongba ment.
Az elkövetkező 55 évben összesen két családnál szolgált. Mindeközben életben tartotta a családját az ötvenes évek nagy kínai éhínsége alatt, kitaníttatta unokaöccseit, anyagilag segítette házaik felépítését, valamint vállalkozásaikat. Maga azonban mindvégig igen szerényen élt.
Ez a multimédiás projekt egy rendkívüli életút feltérképezésére indított expedíció, amely Mak önmagáról megőrzött nyolc fotójából indul ki, és hét év alatt, vele szoros együttműködésben jött létre. Története lassanként rajzolódott ki, míg családi archívumunkat és Mak rokonságának fényképeit böngésztük. A hat évtizedet átívelő vizuális krónikát mai felvételek, kínai tusrajzok és női magazinoldalak teszik teljessé.
Kurt Tong
Az Egyiptom Flaubert idejében című kiállítás látványos válogatás az első utazó fotográfusok hagyatékából, mely a korai utazási fotográfiák lenyűgöző világába kalauzolja a látogatókat. A tárlaton 1839 és 1860 között készült fotográfiák múzeumi műtárgymásolatai láthatók, mely időszakban a francia író, Gustave Flaubert is ellátogatott Egyiptomba. Flaubert egész életen át tartó barátjával, Maxime Du Camppel – akinek fotográfiáit szintén bemutatjuk – tett hosszabb utazást 1849 és 1850-között a Közel-Keletre, Görögországba és Egyiptomba is ellátogatva.
Európa a 19. század elején az egyiptomi élmény lázában égett, erre utal a „Retour d’Égypte” kifejezés. Napóleon seregei 1798-ban szálltak partra Egyiptomban és 1801-ben vonultak vissza, társaságukban tudósok, festők, költők és rézmetszők sosem látott csapata érkezett, akik a tájat és a kultúrát tanulmányozták, illetve a franciák felsőbbségét és hatalmát hirdették. Az Európába áramló képek, tárgyak, kultúrcikkek és szövegek valóságos „egyiptomániát” indítottak útjára, az ország divatos lett. Kezdetben az utazók – többnyire tudósok, írók és régészek – csak mesélni tudtak élményeikről, esetleg rajzokat vagy litográfiákat hívhattak segítségül, amivel csak sejtetniük sikerült Egyiptom csodáinak valódi természetét.
A dagerrotípia, a fénykép korai formájának feltalálása, korábban nem tapasztalt minőségű realizmust tett lehetővé a tájak és műemlékek ábrázolásában. Az új médium hatalmas művészi lehetőségeivel éppúgy rabul ejtett számtalan fotográfust, mint azzal, hogy segített az ismeretlen dokumentálásában és ábrázolásában. A fotográfusok és ügyfeleik érdeklődése Egyiptom iránt adott volt, a korszakalkotó technológia feltalálását követően pedig azonnal el is indultak az expedíciók.
A kiállításnak különös történelmi jelentőséget ad az a tény, hogy még azelőtt készültek, hogy megkezdődött az ókori Egyiptom örökségének széleskörű pusztítása. A tárlaton többek között Maxime Du Camp, Félix Teynard, Louis De Clercq és Francis Frith ikonikus felvételei láthatóak.
A kiállítás a tübingeni Institute for Cultural Exchange-dzsel együttműködésben valósult meg.
Most először láthatja a nagyközönség Magyarországon kiállítva egy mára elfeledett, magyar arisztokrata fiatalember eredeti fényképeit. Rosti Pál 1830. november 29-én született Pesten, sajnos igen rövid élet jutott neki, hiszen 44 éves korában 1874. december 7-én Dunapentelén meghalt.
Müncheni egyetemi tanulmányai után 1854-ben indult felfedező útjára a földrajzi ismeretek kibővítése, pontosítása érdekében. Ennek az eszmének a kimunkálását erősen befolyásolta Alexander von Humboldt könyveinek alapos ismerete.
A fiatal utazó 1856. augusztus 5-én Le Havre-ból indult el Amerikába. 1857. január 12-én Kubában, Havannában kötött ki egy hajóval, és innen kezdődnek részletes leírásai, amelyek megjelentek Pesten könyv formában. Kubában, Venezuelában és Mexikóban szerzett új ismereteket, fényképezett és tárgyakat gyűjtött. 1858. augusztus 8-án érkezett vissza New Yorkból Southamptonba, majd vélhetően Párizsban töltött három hónapot. Rendeznie kellett negatívjait, nagyméretű pozitívokat készíttetett és több albumba köttette azokat a párizsi Despierres udvari könyvkötőnél. Végül Berlinbe utazott, ahol átnyújtott Humboldtnak egy példányt albumai közül. Rosti a pesti nyilvánosság előtt 1859 legelején egy albummal jelent meg, melyet a Nemzeti Casinóban lehetett megtekinteni. Majd ezt a példányt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Az albumról a korabeli lapok lelkesen nyilatkoztak, ma is remek állapotban van, és az Országos Széchenyi Könyvtár Ritkaság gyűjteményében található.
Még további két évig dolgozott naplójegyzetei alapján úti élményeinek sajtó alá rendezésén, miközben a vásárolt grafikák mellett a saját fényképeinek Klette Gusztávval történő grafikai átírásait is megrendelték. Mivel a fényképeken az alakok számos esetben elmosódtak, így bizonyos részleteket Rosti maga egészítette ki tudásával, esetleg rajzokkal. Végül Heckenast Gusztávnál megjelent a kiváló mű: Úti emlékezetek Amerikából címmel kétféle kiadásban. Két színezett litográfiát, 13 kőnyomatot, két acélmetszetet és 25 fametszetet tartalmazott.
Rosti Pál a későbbiekben már nem fényképezett, számos felmerülő kérdésre, nem tudunk választ adni, mivel hagyatéka ismeretlen helyen van.
2019-ben Humboldt születésének 250. évfordulója alkalmából "Alexander von Humboldt, die Fotografie und sein Erbe" című kiállításon Kölnben a Ludwig Múzeumban mutatták be a nevezetes Rosti album lapjait. 2019-ben a Nemzeti Múzeumban rendeztek konferenciát Rosti Pál 5. albumának ünneplése alkalmából, Rosti 160 Emlékülés címmel. Mindezen új eredmények hatására tudatosul, hogy Humboldt a művészutazók számára generációkon keresztül inspirációul szolgált, mivel azt a törekvést fogalmazta meg, hogy aprólékosan dokumentálják a tájat és a különös növényfajokat. Rosti Pál ennek a kíváncsiságnak és tudománynak a szolgálatában a fényrajzolás képességét is felhasználta. Minden fényképe, összes hibájával együtt lélegzetelállító élmény. Csodálatosan komponált alkotások, értéküket növeli a számos kis hiba, torzulás, amelyeket a legkorábbi tájfelvételek őriztek meg. Nincs felhő, mert az még nem volt lefényképezhető, a víz tükre egynemű masszának látszódik, az alakok bemozdulnak, elmosódnak, a mozgó járművek duplán látszanak. Az árnyékok és vetüléseik grafikai élményeket hordoznak.
Rosti három leánytestvérének összeállított albuma közül most itt a Trefort családtól a Magyar Fotográfiai Múzeum számára 1975-ben vásárolt album lapjai láthatóak. Rosti Ilona albumának lapjai a kiállítás falain a kötet tagolását követik, a kivetítőn a teljes album megnézhető.
Farkas Zsuzsa
Robert Doisneau Párizsban született 1912-ben és voltaképpen soha nem szakadt el szülővárosától. Ez volt a vadászterülete, amelyet képekkel és érzelmekkel látott el, és amely mindig rendelkezésére állt. Párizs volt az ő világa, a fényképészet az alibije, a kíváncsiság a hajtóereje, a könnyedség a stílusa.
Robert Doisneau a humanista fotográfia egyik legfontosabb képviselője volt. Sokáig elsősorban a festői Párizs csodálójának tekintették, aki szerető szemmel és egyedülálló érzékenységgel fényképezte a várost. Ennek eredményeként a „tiszta” pillanat költőjeként ünnepelték. Doisneau munkássága azonban sokkal mélyebb és bonyolultabb annál, mint amit hírneve alapján gondolhatnánk. A párizsi utcákon kívül, ahol szerelmespárokat és gyerekeket örökített meg, Doisneau figyelemre méltó, meglepő színes fotókat is készített.
1960-ban a Fortune magazin arra kérte fel a francia fotográfust, hogy egy egyedülálló város, a kaliforniai sivatagban található Palm Springs életéről számoljon be. Doisneau elfogadta a kihívást, és a sivatag, a pálmafák és a kobaltkék ég hátterével, a lármás lakosok csiricsáré ruháival, koktélpartijaival és golfpályáival, megalkotta a maga személyes amerikai álmát, ezúttal nem fekete-fehérben, hanem kirobbanóan színesben. Ezek, a Palm Springs 1960 című albumból származó képek e nagyszerű fotográfus kevéssé ismert oldalát mutatják meg.
A Párizstól Palm Springsig című kiállítás mintegy száz eredeti nagyítást vonultat fel. A jobbára Doisneau műterméből és jelentős francia magángyűjteményekből származó fotók közt híresek ugyanúgy vannak, mint korábban soha nem látott képek. Az átfogó válogatás, amelyet a fotográfus lánya által gondosan összegyűjtött dokumentumok és vallomások egészítenek ki, az életmű friss kritikai olvasatával is szolgál.
Tiszteletet parancsoló, 9600 éves korával Öreg Tjikko, a svédországi Dalarna megye egyik kopár hegyoldalán álló lucfenyő a világ legidősebb fájának számít. Egyetlen, az erről a különleges fáról készült negatív lett a fotókönyv különböző képeinek alapja. Amikor Nicolai Howalt képzőművész 97 fajta, régi, fényérzékeny fotópapírra exponálta a képet – amelyek közt az 1940-es években gyártott is volt –, a lejárt szavatosságú nyersanyag kiszámíthatatlan viselkedése a projekt és az egyes képek lényegi és dinamikus részévé vált.
Az eredmény egy olyan vizuális sokféleségben öltött testet, amely az észlelés és a kifejezés határán mozog: ugyanannak a motívumnak 97 változatát láthatjuk a komor feketétől egészen az éteri fehér színig kiterjedően. A képeket kirajzoló kiszámíthatatlan viselkedésű ezüsthalogenidek meteorzáporokat vagy éppen sűrű ködbe burkolt tájképeket idéznek fel a nézőben.
Megkérdőjelezve a fotográfiai médium állandóságát és rámutatva azokra az apró és gyakran figyelmen kívül hagyott hatásokra, amiket a képek anyagszerűsége fejt ki az észlelésünkre, az elöregedett fotópapírok tökéletlenségei mintha egy távoli és másfajta időt fednének fel. Az évezredek múlását a Howalt által életre keltett, és a jelenbe áthelyezett szunnyadó nyomok, és egy fa képét nemrégiben rögzített, megfagyott pillanattöredék reprezentálja.
Az 1950-es és az 1980-as évek zenészeinek korábban publikálatlan fényképei és portréi új perspektívából mutatják be Doisneau figyelemre méltó tehetségét.
Robert Doisneau fotóművész szenvedélye a zenei világot prezentálva azokban a képekben elevenedik meg, amelyek a klasszikus és jazz zenétől a be-bopon át a modern rap és az alternatív rock világsztárjait vagy éppen a helyiek táncát egy fúvószenekarral a háttérben mutatják be.
Az albumot átlapozva könnyű elképzelni, ahogy Doisneau fényképezőgéppel a kezében sétál át Párizson, hogy olyan meghitt pillanatokat örökítsen meg, mint Eartha Kitt egy jazzklubban, Django Reinhardt otthonában vagy Yehudi Menuhin a kulisszák mögött.
A neves fotográfus portrét készített többek között Juliette Grécóról, Charles Aznavour-on át Claude Francois-ig, valamint az 1980-as években egy új zenészgenerációról, köztük Rita Mitsoukóról és Les Négresses Vertes-ről is.
Ez a könyv, amelynek kiadását a fotós unokája felügyelte a Philharmonie de Paris kiállításának kíséretében, több mint száz fényképet tartalmaz, melyek nagy részét még sosem publikálták.
Kiadó: Flammarion, 2019
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 192 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9782080203748
Ár: 7.990,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
.jpg)
„Egy japán fizikus, Masanao Abe 1927-ben megfigyelőállomást épített a Fudzsi tanulmányozására. Közel tizenöt éven át filmezte és fényképezte a felhők mozgását a hegy körül. Célja a felhőket létrehozó, alakító és mozgató, láthatatlan légáramlatok vizsgálata volt.
Először akkor találkoztam Masanao Abe munkásságával, amikor a Cloud Studies (Felhőtanulmányok) című könyvemhez gyűjtöttem anyagot. Azonnal szemet szúrt, hogy képei és filmjei a tudományos dokumentumok pontosságát és világosságát komoly esztétikai minőséggel ötvözik. Abénak egyszerre sikerült előremozdítania a meteorológiai ismereteket, illetve módszereket, és folytatnia a hosszú tradíciót, amely a Szent Hegynek a saját környezetében való művészi értelmezéséről szól.
Bár a harmincas években világszerte sok meteorológus ismerte Abe munkáját, 1966-ban bekövetkezett halála után gyorsan feledésbe merült. Családja szívélyes meghívásának köszönhetően jutottam el Tokióba, hogy a saját archívumukban tanulmányozhassam Abe évtizedek óta háborítatlanul heverő dokumentumait. A kutatással nemcsak az volt a célom, hogy megértsem munkájának tudományos kontextusát, hanem hogy megvizsgáljam történeti, kulturális és esztétikai aspektusait is.”
Helmut Völter: The Movement of Clouds around Mount Fuji: Photographed and Filmed by Masanao Abe. Leipzig: Spector Books, 2016.
Helmut Völter (sz. 1978) Berlinben dolgozó képzőművész és tervezőgrafikus. Munkájában a kutatás- és archívumalapú témákat könyvek és kiállítások formájában hozza létre. Érdeklődésének középpontjában a fotográfiák történelemben, médiában, művészetben és tudományban betöltött szerepe áll. A tudományos képek kettős jellege – mint racionális bizonyíték és mint esztétikai tárgy – gyakran képezik munkájának kiindulópontját. Számos nemzetközileg elismert díj fűződik a nevéhez, többek között elnyerte a Rencontres d’Arles fesztivál és a Walter Tiemann alapítvány fotókönyveknek járó díjait, valamint a londoni Victoria & Albert Múzeum és az Akiyoshidai Nemzetközi Művésztelep ösztöndíjas művésze volt.
A korábban színházzal és kísérleti videóval foglalkozó Nico Krijno (sz. 1981, Dél-Afrika) a fotográfia, a kollázs, a festészet, a szobrászat és a performansz határterületein alkot. Miközben ezeknek a műfajoknak a határait vizsgálja, munkái egyedülálló, színes absztrakciók sorában öltenek testet, amelyek nemcsak önálló műalkotásokként működnek, hanem együttesen is rávilágítanak a fényképek észlelésének ambivalenciáira. Krijno a közvetlen környezetében talált kidobott anyagokat értelmezi újra, hogy az általa létrehozott alternatív struktúrákon keresztül kérdezzen rá a képek jelentéstartalmára és témájára.
A test elhagyása sorozat egyszerre játékos és gondosan felépített munka, amelynek létrehozása nem egy lineáris folyamat eredménye. Nico Krijno a kidobott anyagokból először szobrokat készít, amelyeket újra és újra elrendez és a fotográfia segítségével végig dokumentálja a folyamatot. E fotókat aztán további eljárásoknak veti alá, a Photoshopot, festéket és/vagy kollázstechnikát használva új formát ad nekik, amivel új narratívákat és jelentésrétegeket hoz létre. Vizsgálatai során a tárgyak észlelt valóságaival, a fotográfia médiumával és történetével kísérletezik. Miközben képei a hagyományos csendéletekre hasonlítanak, tele vannak humoros vizuális információkkal. Művei a folyton változó háttérnek köszönhetően megkérdőjelezik az állókép határait. Ezeknek – az ő szavaival – efemer struktúráknak a fényképezése privát, fizikai performansz, ahol a kamera válik a művész közönségévé.
„Kezdd akárhol.” (John Cage)
Alan Huck fotográfus és író, 2018 elején két hónapon át rótta Új-Mexikó legnagyobb városának utcáit, nap nap után, amíg csak be nem esteledett. E rituálé eredménye a Séták a horizont felé című könyv, amely rögzíti a bolyongások útvonalát, a különféle megfigyeléseket, véletlen találkozásokat és gondolatmeneteket, amelyekre az idő alatt került sor, míg a szerző több száz mérföldet tett meg a városban. A városi pusztaság perifériájáról készült fényképeket töredezett prózával társító munkában személyes reflexiók, kulturális utalások és irodalmi idézetek követik egymást, egyetlen tarka tájban egyesítve a látható világot és a gondolkodó tudatot.
A Séták a horizont felé 2019 szeptemberében jelent meg a MACK kiadásában, és 2020-ban a Rencontres d’Arles szöveges fotókönyv díjára jelölték.
Alan Huck (sz. 1990) az Egyesült Államokban született fotográfus és író. Mesterdiplomáját a Hartford Egyetemen szerezte, első könyve, az I walk toward the sun which is always going down (Séták a horizont felé) 2019-ben jelent meg a MACK kiadásában. Jelenleg több könyvprojekten is dolgozik, illetve interdiszciplináris fotográfiai-workshopokat tart a New York-i Penumbra Alapítvány szervezésében.
„Megkönnyebbültem, amikor megtudtam, milyen sok szinesztéziás nincs tudatában annak, hogy az ő valóságuk különbözik másokétól, és hogy amikor rájönnek, hogy másként érzékelnek, legtöbben arról beszélnek, nagy becsben tartják azt, ahogyan az agyuk a világot közvetíti feléjük. Azért kezdtem a szinesztéziával foglalkozó projektbe, mert az a szememben nem csak az evolúció furcsa fintora. Számomra a téma azt az alapvető kérdést is felveti, hogy mennyiben azonosak a különböző egyének világai.
A Valóságrétegek nem referenciamunka, hanem személyes utazás saját érzékelésem mélyére. Szeretném megmutatni, hogy ez a jelenség nem betegség, és hogy a szinesztéziások nem csak kitalálnak valamit. Nem vagyunk betegek, és nem kell minket kezelni. A kutatás során világossá vált, hogy a szinesztézia sok vitát vált ki, én viszont nem kívánom eloszlatni az összes félreértést, vagy részletekbe menően megmagyarázni a jelenséget. Érthetővé szeretném tenni azzal, hogy személyes megközelítéssel szolgálok, illetve szeretném, ha többen tudnák, mi a szinesztézia. Remélem, hogy ez a könyv, amely a saját eredményeimet a különböző diszciplínák tudományos megközelítéseivel egészíti ki, megválaszol néhány kérdést, és felvet egy sor újat.
Azt hiszem, nem szabad elfelednünk, hogy az, amit érzékelünk, nem statikus, hanem az érzékszerveink alkotják meg. Az érzékelésünk az, ami a világunkat formálja. A valóság nem egyetlen dolog.” (Anna Püschel)
Anna Püschel a genti Luca School of Arts intézményben szerezte mester diplomáját. Munkáiban a tudásszerzés különböző aspektusait vizsgálja, legyen szó analóg fotográfiáról, képmanipulációról, szöveghasználatról, vagy éppen az archiválás gesztusáról. Munkáin keresztül arra keresi a választ, hogyan érzékeljük és interpretáljuk a körülöttünk lévő világot. Olyan kérdéskörök foglalkoztatják, mint az erőstruktúrák kihatása a tudáshoz való hozzáférésünkre, vagy a teljes megértés és bizonyosság elérése. Munkáiban a személyes művészi attitűdöt ötvözi és a tudományos, objektív szemlélettel.
„Kedves Lőrinczy úr, remélem ez a pár sor nem találja Pesten, hanem Londonban, hol a NY. könyvét ki is hozták! Úgy legyen. A kiállításom jövő év májusban lesz, ugyanakkor egy kiskönyvvel is kijönnék, mint tudja. Ha csak egy mód lesz, hazaszaladok. Előzőleg Stockholmba vagyok kiállítás keretein belül meghívva április közepén. Jó lesz kicsit Europába lenni, az itteni szemét, gengszter atmoszféra után. Bár olvasom, ott is nagy változások vannak. Kívánom, hogy inkább Londonban legyen és ne Pesten, mikor hazamegyek. Találkozhatunk mi Londonban is. Úgy legyen!!! A legjobbakat az új esztendőre, karácsonyra.” – írta egy üdvözlőlapon André Kertész Lőrinczy Györgynek 1970 telén.
A két művész ismeretsége New Yorkban kezdődött néhány évvel korábban, amikor Lőrinczy György 1968-ban Amerikába utazott barátai, Edit de Ak és Peter Grass meghívására. Hogy útlevelet és valutát kapjon, Lőrinczy azt találta ki, hogy csinál egy fotóalbumot New Yorkról, amelyhez felesége, Lőrinczy Kati visszaemlékezése szerint a Corvina Kiadótól még kétszáz dollár előleget is kapott. New York, New York című albuma végül 1972-ben jelent meg 1968-as fényképeiből a Magyar Helikon kiadásában. A New York-i hangulatot ekkoriban többek között a hippik, polgárjogi küzdelmek, kábítószerek és diákmozgalmak határozták meg. A Lőrinczy-házaspárt ez a légkör teljesen „elkábította”, éjjel-nappal a várost járták, partikra, koncertekre mentek és művészekkel ismerkedtek össze. André Kertész ekkoriban már több, mint harminc éve New Yorkban élt, és az 1950-es évek elejétől megújult lendülettel kezdett fényképezni. Munkássága iránt ebben az időben újjáéledt a nemzetközi érdeklődés: műveiből 1963-ban nagyszabású retrospektív tárlatot rendeztek a párizsi Bibliothèque Nationale-ban, 1964-ben pedig önálló kiállítása nyílt a New York-i Museum of Modern Artban John Szarkowski rendezésében.
Mindeközben az 1960-as években Magyarországon a Kádár-korszak hivatalos kultúrpolitikájának érdeklődése is megerősödött a külföldön élő magyar alkotók iránt. Ennek egyik jeleként a Műcsarnokban 1969-ben egyéni kiállításokon mutatták be Amerigo Tot és Victor Vasarely munkáit, majd 1970-ben a Passuth Krisztina által rendezett XX. századi magyar származású művészek külföldön című tárlatot. A Magyar Nemzeti Galériában már 1966-ban megnyílt A magyar fotóművészet 125 éve című kiállítás, amelyen külön szekcióban mutatták be külföldön élő magyar fotográfusok alkotásait, köztük André Kertész több képét is. Kertésznek ezután 1971-ben a Magyar Nemzeti Galéria egyéni tárlatot is szentelt, 1972-ben pedig a Fotóművészeti Kiskönyvtár részeként a Corvina Kiadó megjelentette első magyarországi albumát. Ezekre az eseményekre Kertész már a bevezetőben idézett, Lőrinczy Györgynek írott üzenetében is utalt: „A kiállításom jövő év májusban lesz, ugyanakkor egy kiskönyvvel is kijönnék, mint tudja.”
Az elkészült kiadvány végül nem nyerte el Kertész tetszését, mivel a kiadó nem a művész által jóváhagyott formátumban közölte képeit. „Levagdalták a képeimet. Meg voltak csonkítva a képek, s ez nincs rendben. A képnek pontosan úgy kell maradnia, ahogy a fotográfus maga csinálta.” – nyilatkozta Kertész később, 1984-es magyarországi látogatása alatt a könyvről. A „félresikerült” albummal egy évben jelent meg végül Lőrinczy György New York, New York című fotókönyve is, amelyből egy dedikált példányt is küldött Kertész számára a következő üzenettel: „Azt hiszem, és úgy érzem, hogy Ön tudtán kívül sokat segített nekem ennek a könyvnek az összeállításában. Nagyon is jól emlékszem New-Yorki beszélgetésünkre. És a tanácsaira is.”
Azonban akárcsak Kertésznek, Lőrinczynek is kellett kompromisszumokat kötnie az album tervezésekor, amelynek bevezetőjében így írt munkájáról: „Ez a könyv nem New Yorkról, a városról vagy New York államról szól. Azokat az embereket fényképeztem, akik között éltem 1968-ban, azokat a helyeket, amelyek valamiért érdekesek voltak az én számomra. A könyvben nincsenek képek nevezetes épületekről, gépesített amerikai háztartásokról, bankhivatalnokokról, milliomosokról, elárusítólányokról, fényről, árnyékról és egy sereg más dologról. (...) Közöttük: hippik, művészek, egyetemisták között laktam az East Village-ben. A szomszéd utcában volt Tom Wesselman műterme, néhány sarokkal odébb Andy Warhol Factoryja, a zöldséges éjszaka is nyitva tartott, és az utcákon tömjénszag volt. Jól éreztem magam közöttük.”
Lőrinczy abban végül engedett – mivel a könyvet hivatalosan nem művészkönyvként, hanem városalbumként tervezték kiadni –, hogy a kiadványba néhány hagyományosabb képet is beválogatott. Emellett azonban kifutó képoldalakat, oldalpárokat és zsírpapírra készült, színes és áttetsző nyomatokat használt fel, néhány kép pedig szolarizálva került be a kötetbe. Ezek olyan újításoknak számítottak, amelyek akkoriban jelentős hatást gyakoroltak a progresszív magyarországi művészeti közegre, az albumot emiatt máig fontos kiadványként tartják számon. A szokatlan megoldások miatt Lőrinczyt ugyanakkor konzervatívabb körökben a formalizmus vádjával is illették: „Egyes fotók kifejező erejét valóban fokozták ezek az eljárások, de néha önmutogató modernkedésnek hatnak, már csak azért is, mert a különböző technikákkal készített képek olykor zavaróan hatnak egymás szomszédságában.” – állapította meg például „F. L.” monogrammal jegyzett kritikusa a Magyar Hírlap 1973. februári számában.
André Kertész és Lőrinczy György mindketten New Yorkban tevékenykedtek az 1970-es években, fotóalbumaik Magyarországon ugyanabban az évben jelentek meg, de munkáik nem csak ezen alkalmakkor szerepeltek közel azonos időben közel egy helyen. 1984 tavaszán a negyedik Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül „kiemelkedő emigrációs személyek” meghívására került sor, ennek folytán többek között Kertészt is díszvendégként utaztatták Magyarországra, képeiből egyúttal önálló kiállítást is rendeztek a Vigadó Galériában. Ezzel közel egy időben a Fotóművészeti Galériában Lőrinczy György New York, New York című kiállítása volt látható 1972-es albumának anyagából – a művész korán bekövetkezett halála miatt sajnos már közvetlen közreműködése nélkül. A két alkotó életműve közel egyszerre zárult le: Kertész 92 éves korában hunyt el 1985-ben, míg Lőrinczy 46 éves korában 1981-ben. Más-más generációhoz tartoztak és különböző utakat jártak be, igencsak másfajta szemlélettel hoztak létre eltérő karakterű műalkotásokat, életműveik véletlenszerű találkozási pontjai talán emiatt is tűnhetnek elsőre meglepőnek.
Rátkai Zsófia
Irodalom: F. L.: Lőrinczy György: New York, New York. Magyar Hírlap, 1973.02.24., 4.; Lőrinczy György (1935-1981) – „Szaros seggel angyallá válni”. Magyar Fotográfiai Múzeum – Glória Kiadó, Budapest, 1995.; Tomsics Emőke: „Emberileg próbáltam gondolkodni” – André Kertész magyarországi fogadtatása. Fotóművészet, 2013/2; Sarah Morthland: André Kertészről, Lőrinczy Györgyről és New Yorkról. In: New York – André Kertész / Lőrinczy György. Magyar Fotográfiai Múzeum – Vintage Galéria, Budapest, 2021.
A Cameraless Photography című könyv a fényképezőgépek nélkül készült képekről nyújt egy tömör történelmi áttekintést. Megvizsgálja a különféle technikákat, mint például a fotogramok és luminográfiák, és még sok egyéb eljárást is bemutat, amelyeket a kamera nélküli képek létrehozásakor használtak.
A könyvben száz, kulcsfontosságú képet láthatunk, több mint 170 évre visszatekintve, kezdve a fényképezés legkorábbi kísérletezőitől – például Anna Atkins a XIX. századból – Man Ray avantgárd fotográfiáin át az 1920-as évektől egészen Susan Derges legújabb digitális munkájáig.
Vizuálisan lenyűgöző, ahogy a Cameraless Photography bevezeti az olvasót a fényképezés története során alkalmazott folyamatokba és bemutatja a fotótörténet legnagyobb neveit, akik a kamera nélküli fotózás jeles képviselői voltak.
Kiadó: Thames & Hudson, 2019
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 192 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9780500480366
Ár: 13.900,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
A francia műgyűjtő, Madeleine Millot-Durrenberger a nyolcvanas évek óta építi fotográfiai gyűjteményét, amely több mint száz fotográfus közel ezerháromszáz alkotását foglalja magába. Kezdetben intuitív módon, rokonai és barátai révén került közel a műfajhoz, majd a műgyűjtés életének kulcsponti missziójává vált. Elmerülve a gyűjtés kultúrájában művészeti érdeklődésének középpontjába a kifejezetten fikciós és megrendezett szituációkat alkalmazó, a fénykép tradicionális alkalmazásaitól eltávolodó, néhol a realitást szubjektív módon torzító alkotói attitűdök kerültek. Gyűjteményének jellegzetes törekvése, hogy a valóságot prousti részletességgel, annak szeszélyes komplexitásában foglalja össze és mutathassa meg. Mint mondja:
„A gyűjtemény egyfajta kísérlet a dolgok világban történő szétszóródása, elfelejtése ellen.”
Európa-szerte számtalanszor kiállított és keresett kollekciójában az egyetemes fotótörténet legfontosabb alkotóinak munkái találhatóak meg. Többek között Henri Cartier-Bresson, Joel-Peter Witkin, Sophie Calle vagy John Baldessari mellett kortárs sztárok, de a magyar fotótörténet kiemelkedő alkotói – jelen tárlaton Kerekes Gábor, Barta Zsolt Péter, Hajdú József és Brassaï – is szerepelnek katalógusában.
A Mai Manó Házban megrendezett A műgyűjtés szenvedélye című kiállítás nem egy egyszerű tematikus válogatás, hanem a strasbourgi gyűjtőnő tevékenységén és nem mindennapi kollekcióján keresztüli kísérlet arra, hogy érzékletesen bemutassuk a műgyűjtés folyamatának intellektuális izgalmát, játékosságát, belső lehetőségeit és folyamatos meglepetéseit az itthoni közönségnek.
Kiállított művészek:
Berenice Abbott, Mac Adams, Manuel Álvarez Bravo, Dieter Appelt, Patrick Bailly-Maitre-Grand, John Baldessari, Barta Zsolt Péter, Claude Batho, John Batho, Valérie Belin, Stefano Bianchi, Anna & Bernhard Blume, Brassaï, Bob Carey, Henri Cartier-Bresson, John Coplans, Stephane Couturier, Jean Daubas, Tom Drahos, Suzanne Doppelt, Bernard Faucon, Alain Fleischer, Hiroto Fujimoto, Mario Giacomelli, Hajdú József, Colette Hyvrard, Michel Journiac, Michael Kenna, Kerekes Gábor, Jean le Gac, Marie-Georges Méliés, Duane Michals, Ernest Pignon-Ernest, Bernard Plossu, Georges Rousse, Rudolf Schaefer, Joel-Peter Witkin, Masao Yamamoto
Öt világkörüli út, 1 250 000 km repülőgépen, 325 000 negatív, 1637 riport. Az 1906-ban született magyar származású fotóriporter, Paul Almásy életműve kiemelkedő helyet foglal el a magyar és a francia fotótörténetben. Fotóriporterként szinte a világ összes országát bejárta – kivéve Mongóliát –, ami egy 1985-ös franciaországi kiállításának is a címe lett. Életművének kezelője jelenleg a berlini sajtófotó-archívum, az Archiv für Kunst und Geschichte, művei azonban számos művészeti köz- és magángyűjteményben is megtalálhatóak, mint a Magyar Fotográfiai Múzeum vagy a franciaországi Nicéphore Niépce Múzeum. A Mai Manó Házban 2021 tavaszán a Magyar Fotográfiai Múzeum Paul Almásy-gyűjteményének egy részét láthatja a közönség.
Paul Almásy nem fotóriporterként kezdte pályáját, Budapestet elhagyva előbb orvosnak tanult Bécsben, majd 1924-28 között politológiát hallgatott Heidelbergben. Az 1930-as években kezdett újságíróként dolgozni több német lapnál, fényképezni egyik kiküldetése során a véletlennek köszönhetően kezdett. Riporteri látásmódja azonnal megragadta a szerkesztők figyelmét, attól kezdve komplett fotóriportokat bíztak rá. 1936-ban két figyelemre méltó riportot is készített, az egyiket a németországi téli olimpia edzőtáborában, a másikat a Szaharáról, ahol elsőként kelt át fotóriporterként.
1952-től kezdve több nemzetközi szervezet (UNESCO, UNICEF, WHO, FAO) hivatalos munkatársaként dolgozott. 1935-1985 között öt alkalommal járta be a világot, számtalan riportanyagot készített az ún. „harmadik világ” fejlődő országaiban, Afrikától Délkelet-Ázsián keresztül Latin-Amerikáig. Ő is, mint oly sokan, a humanista fotográfia szemléletében alkotott; kiemelt témái közé tartozott a gyermekek és a nők taníttatása, az oktatásba vetett hit. Életműve a II. világháborút közvetlenül megelőző, majd azt követő világ politikai, gazdasági, szociális és kulturális történelmének lenyomatává vált. Fotóriportjaival a különböző földrészek országainak problémáira hívta fel a figyelmet: az afrikai országokban a nők helyzetére, a faji megkülönböztetésre, Brazíliában az éhező gyerekek nehéz sorsára, a Távol-Keleten a drogproblémákra.
Paul Almásy nem művészként, hanem olyan újságíróként tekintett magára, aki kétféle nyelven fejezi ki magát, a képet és a szöveget kétféle írásmódként értelmezte. Fényképeivel információt akart közölni a nézőkkel, a fotográfiát a kommunikáció eszközének tekintette, az esztétikai szempontokat a képek valóságtartalmával szemben másodlagosnak tartotta. „Soha nem szép, hanem jó fotókat akartam készíteni. A fotóművész számára az esztétikai minőség számít, a riporter számára a szemantikai minőség.” Élete során több cikket és könyvet is írt a fotográfia és a sajtófotográfia – vagy ahogy ő nevezte „tájékoztató fotográfia” – funkciójáról, működéséről szabályairól. Biztosan állíthatjuk, hogy fotóriportjai nélkül ma egészen más lenne a fotográfia nyelve.
Paul Almásy fotóriporteri alkotásai több alkalommal is bemutatásra kerültek prominens hazai művészeti intézményekben: 1987-ben Bejártam a világot címmel a Budapest Galériában nyílt kiállítása, 1992-ben A század tanúja címmel a Magyar Fotográfiai Múzeumban – ekkor került Magyarországra életművének egy része. 2001-ben az Ernst Múzeum mutatott be egy válogatást Paul Almásy válogatott művei címmel a berlini Archiv für Kunst und Geschichte gyűjteményéből.
A fotográfia médiumának 21. századi változásai Paul Almásy művészetének jelenkori átgondolására késztet. Milyen lehetőségek és értelmezési mezők nyílnak egy fotóriporteri életmű bemutatásakor? Mit üzennek az utókornak egy olyan alkotó képei, aki egész életét a képek igazságába vetett hitnek szentelte?
Tombor Zoltán fotográfus Mai Manó Házban látható, első, önálló, intézményi kiállítása átfogó képet nyújt az utóbbi években készült munkáiból. Az alkotó közel kilenc év után, 2019 novemberében költözött haza New Yorkból, ahol 2011 óta élt és dolgozott. Divatfotográfusként nevét több mint húsz éve ismeri a szakma. A Fényterápia című kiállításon új, autonóm alkotói oldaláról ismerhetjük meg Tombor Zoltánt.
Az első emeleten a 2020-as év által ihletett sorozatából mutatunk be válogatást. A szerzői anyag készítése során az alkotót olyan érzések foglalkoztatták, mint az elszigeteltség, a bezártság, a bizonytalanság. Tombor a jövőtlenség és a sokszor ellentmondásos érzelmeknek a hatásait vizsgálta. Választ, megoldást nem tud és nem kívánt adni kérdéseire: mi hagyható el a jelenlegi életünkből, és mely dolgok pótolhatatlanok? Mi számít az új helyzetben valódi értéknek? A sorozat csendes meditáció 2020-as évünk váratlan epizódja mentén, amelyben az alkotó önmagát kereste a felfordulásban.
A második emeleten az utóbbi öt év, főként New Yorkban készült editorial munkáiból láthatunk válogatást. Az anyagon keresztül jól látható kapcsolat rajzolódik ki Tombor alkalmazott és az alkotóművészeti munkái között. A szelekcióban található képek olyan neves magazinokban jelentek meg, mint a Vogue, a Harper's Bazaar, a Time, a New York Times Style és a The Last Magazine, és olyan hírességeket is bemutatnak, mint Shirin Neshat, Alicia Keys vagy Francesco Clemente.
Tombor Zoltán (1973) jelenleg Budapesten élő és alkotó fotográfus. Autodidakta, tizenévesen ismerkedett meg a fotográfia alapjaival, 1995 óta fényképez hivatásszerűen. Karrierje Magyarországon kezdődött, majd 2003-ban Milánóba költözött, ahol főként divat-, reklám- és portré felkéréseket teljesített. 2011-ben New Yorkban telepedett le, ahol a legnagyobb magazinok számára készített divatanyagokat. 2015-ben megalapította saját, évente megjelenő kiadványát, a Supernationt, mely divat és dokumentarista sorozatait mutatja be. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Sajtószövetségnek, a New York-I International Center of Photography-nak és a Professional Photographers of America szervezetnek. Legutóbbi magyarországi kiállítása Hazafelé címmel 2019 telén volt látható a Societé Budapestben.
Gerhes Gábor Der Plan. című kiállítása a képzőművész utóbbi harminc évben készült fotóalapú munkáit mutatja be. Gerhes művészetének fókuszában szinte a kezdetektől a képi reprezentáció áll. Alkotásainak visszatérő témája a nyelv és annak kapcsolata a vizualitással. Az alkotó komplex vizuális rendszerekben gondolkodik, művei között sok fotóalapú munkát találunk, melyek ugyanakkor túlmutatnak a fotográfia megszokott formanyelvén.
A Der Plan. szándéka szerint az alkotói gondolkodás és a praxis sokféle formában megjelenő, mégis egy irányba tartó alakváltozásait követi végig. Gerhes korai műveiben, megrendezett fotóin – melyeknek önmaga is gyakori szereplője – hétköznapi, banálisnak tűnő jelenetek és tárgyak keverednek a magas- és a tömegkultúra eszköz- és fogalmi készleteivel. Művészetének egyik alapvető fogása a gyanú folyamatos felkeltése, a művek és a valóság közötti viszony referencialitásának megkérdőjelezése és kibillentése.
A 2010-es évektől született, sötétebb tónusú művei elsősorban a transzkulturális jelenségekre, a nemzeti identitásra és a kollektív tudatra fókuszálnak. Középpontjukban a konstrukció, rekonstrukció, valamint a reprezentáció összetettebb jelenségei állnak. Ide sorolható az összeesküvés-elméleteket és a titkos társaságokhoz köthető rituálékat vizsgáló, a Trafó Galériában bemutatott Neue Ordnung című kiállítása, vagy az egyes hatalmi gyakorlatokat kritikusan szemlélő, 2015-ben a Capa Központban megrendezett Jelentésfelügyelet is. Gerhes legújabb, folyamatosan bővülő munkája egy „tudományos metaforákat” formáló, nagyszabású képes enciklopédia-projekt, mely jelenünk ismeret-fogalmai és bizonyosságai talajvesztettségével foglalkozik Atlas címmel.
Hogyan változott e művek nyelvi regisztere, milyen formai átalakulásoknak, sűrűsödéseknek lehetünk szemtanúi, és milyen kapcsolódási pontok bukkanhatnak fel Gerhes Gábor pályafutásának három évtizede alatt? A Mai Manó Házban 2021 nyarán megrendezendő kiállítás ennek az összetett alkotói gondolkodásnak a bemutatására vállalkozik, melyet ilyen formában első alkalommal láthatunk.
Gerhes Gábor (1962-) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, egyetemi oktató, az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. 2006 és 2015 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakán, 2010-től a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia szakán óraadó tanár. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület egykori alelnöke. A Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Intermédia szakosztályának tagja. Tevékenységét számos ösztöndíjjal, a Soros Alapítvány ösztöndíjával, a Művelődési Minisztérium Eötvös Alapítvány ösztöndíjával, Derkovits-ösztöndíjjal, Munkácsy- és további számos díjjal ismerték el. 2004 és 2005 között francia állami alkotói ösztöndíjat kapott a párizsi Recollettes-ba, 2006-ban a Kulturkontakt meghívására Bécsben volt ösztöndíjas. 2017–19 között a Magyar Fotóművészek Szövetsége fotográfiai ösztöndíj zsűrijének tagja, 2017–18-ban a Robert Capa Fotográfiai Nagydíj nemzetközi zsűrijének tagja, majd elnöke volt.
Munkáit olyan hazai intézményi gyűjtemények őrzik mint a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, a dunaújvárosi Modern Művészetért Közalapítvány (ICA-D), a debreceni MODEM, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Szombathelyi Képtár, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a Vintage Galéria és a KOGART Alapítvány.
Művei megtalálhatóak olyan magángyűjteményekben mint az Irokéz gyűjtemény, a Somlói-Spengler gyűjtemény, külföldön a svájci H. Ringier gyűjteményben és a Kunsthaus Glarusban, valamint az egyik legnagyobb vállalati fotógyűjteményben: a németországi Stiftung DZ Bank AG – Frankfurt am Main gyűjteményében. A művészt Magyarországon az acb Galéria képviseli.
A kanadai származású Margaret Watkinsra (1884–1969) a reklámfotózás megújítójaként szoktak emlékezni. Életét a lázadás, a hagyományok elutasítása jellemezte. Olyan korban futott be sikeres karriert, amikor a nők jobbára otthon maradtak, ő azonban nem ment férjhez. Watkins művészetében és írásaiban visszatérő elem az erotika és a feminizmus.
Margaret Watkins 1884. november 8-án született az Ontario állambeli Hamiltonban, egy helyi üzletember és skót felesége gyermekeként. Érzéke a rajzoláshoz és a kézművességhez korán megnyilvánult, tizenöt éves korában már édesapja áruházában kínálta a saját maga által készített tárgyakat. Zongorázott, és egy helyi metodista templom kórusában is énekelt – a zene a későbbiekben fotográfiai munkásságára is hatással volt. A fotográfiával 1908-ban az Egyesült Államok északkeleti részén található utópista, vidéki kollektívákban kezdett el megismerkedni.
1913-ban Bostonba költözött, ahol egy fotóstúdióban dolgozott kisegítőként. A munkája mellett verseket írt, Mendelssohnt és Wagnert énekelt a Temple Israel kórusában. Később a New York-i fotográfus, Alice Boughton mellett kapott állást, és az amerikai fotószecesszióból jól ismert Clarence H. White New York-i és maine-i tanfolyamaira kezdett járni. A maine-i nyári iskola – ahol később maga is tanított – megerősítette elköteleződését a fotográfia iránt.
Watkins a New York-i Greenwich Village-ben nyitott műtermet, 1920-ban pedig útjára bocsájtotta a Pictorial Photography in America című évkönyvet. Sikeres reklámfotósként tevékenykedett, akinek ügyfelei között ott volt a Macy’s, a J. Walter Thompson és a Fairfax Media. Egyike volt az első olyan női fotográfusoknak, akik reklámügynökségeknek is dolgoztak, de készített tájképeket, portrékat, aktokat és csendéleteket is. 1916 és 1928 között Clarence H. White iskolájában tanítványa volt többek közt Margaret Bourke-White, Laura Gilpin, Paul Outerbridge, Ralph Steiner és Doris Ulmann. A reklám területén is alkotó művészfotográfusok egyikeként a hétköznapi tárgyakról készített felvételei a közízlés új normáit alapozták meg.
1928-ban Glasgow-ba költözött, innen indulva kereste fel Oroszországot, Németországot és Franciaországot, ahol elsősorban üzleteket és kirakatokat fotózott. Glasgow-ban érte a halál 1969-ben, amikorra fotóművészként már jobbára elfeledték. Vagyona nagy részét zenei alapítványokra hagyta.
Példaértékű munkájával Watkins fontos örökséget hagyott hátra, épp úgy, mint az egyedülálló, sikeres nő mintájával. A kanadai akadémiai folyóirat, a Queen’s Quarterly szerint Watkins élete inspiráció volt az egyedülálló nők számára, akik a karrierben találták meg a kiteljesedést, és nem a hagyományos nemi szerepben, amelyben azt a házasság és a gyermek jelentette.
Halála előtt Watkins egy lezárt dobozban adta át munkáit Joseph Mulhollandnek, aki szomszédja és végrendeletének végrehajtója volt, meghagyva, hogy azt csak halála után nyissák ki. A doboz tartalma később egy sor egyéni kiállításon volt látható Nagy-Britanniában és Észak-Amerikában.
Watkins tagja volt a Royal Photographic Societynek, és az első női tagja a Glasgow and West of Scotland Photographic Associationnek. Bár rendszeresen látogatta a nagy, nemzetközi fotókiállításokat, és 1933-ban amatőr filmesekkel a Szovjetunióba is elutazott, nincs arra bizonyíték, hogy 1930 után a fényképezés bevételi forrást jelentett volna számára.
A Fekete fény című kiállításon Margaret Watkins 120 fényképe látható; a nagyítások mindegyike eredeti, 1914 és 1939 között készült. A képek közt portrék és tájképek, modern csendéletek és utcai jelenetek, reklámok és iparművészeti munkák egyaránt találhatók.
A kiállítás a Fotóhónap2021 fő kiállítása.
Mi a kapcsolat aközött, amit látunk és ami ott van? Az Alapigazság című munka a vizuális technológia fejlődését vizsgálja az érzékelésünkkel és környezetünkkel folytatott párbeszéd tükrében. A technológia fejlődésével a látás is egyre absztraktabbá válik.
Finnországi tudósok egy csoportja a műholdképek térbeli felbontási korlátjainak meghaladására vállalkozott Finnország erdeiben, a számítástechnika, a fotográfia és a hiperspektrális képalkotás segítségével. A fák fizikai szerkezetének és spektrális tulajdonságainak aprólékos helyszíni mérésével nyert „alapigazság” adatai kísérleti eredményekkel szolgálnak az előrejelző modellek teljesítményének igazolására. A küldetésük az, hogy a távérzékelési kutatásokhoz a műholdas adatok értelmezésének olyan továbbfejlesztett modelljét dolgozzák ki, amely a műholdfelvételeken szemmel látható vonásokon túl lehetővé teszi a felszín különböző jellemzőinek megkülönböztetését.
Az Alapigazságban Sheung Yiu (HK/FI) archív képeket, dokumentarista fotókat, kísérleti adatokat és műalkotásokat fűz egybe, hogy megismertesse az olvasót azokkal a matematikai modellekkel, amelyekkel egy kétdimenziós képből „feltámaszthatóak”, újraalkothatóak a fák. Az Alapigazság arra mutat rá, milyen bonyolult dolog a látás az algoritmusok korában. Mit látunk, amikor nem vagyunk ott? Mit láthatunk, amikor nincs ott semmi?
Hajladozik a fa a kertben. Levelei riadt haltömegként cikáznak a széltől. Árapály ringatja a homokot a parton, feltárja a kavicsokat, majd elrejti őket újra. Madarak és felhők hömpölygő tömegei árnyékolják a ragyogó tiszta égboltot. Naplementekor egy gyengéd szellő hűti le a tájat egészen addig, amíg a nap nyugovóra nem tér. A sötétség magával hozza a hideget is, ám a tölgy törzse egész éjszaka melegséget áraszt. A háztól keletre található sziklák márvánnyá változnak. A tenger meredek szirt falai töretlenül úsznak a part felé. Boltozatai mintha a szárazföld egész tömegének tartanának ellen. Egészen addig, amíg végül a szárazföld is nyugovóra tér. Majd a nap újra felkel, és minden kezdődik elölről.
Mostanra már tíz napot töltöttem el itt keleten. Idegen környezetben gyorsan kialakulnak új szokások. Napkelte előtt ébredek és kimegyek a ház melletti tölgyhöz, hogy onnan nézzem a tájat. Sétálgatok a kertben és a környékbeli erdőkben. Délutánonként elmegyek a tengerpartra, vagy megpihenek egy árnyékban, hogy átvészeljem a nagy hőséget. A ház egy tölgyerdő közepén található, csupán egy kilométerre az Atlanti-óceántól. Többnyire ugyanolyan, mint bármely másik ház a környéken. Erre felé azt mondják, az új házakat is ugyanúgy építik, mint a régieket, hiszen az állatok sem változtatják meg a színüket. A látóhatár alacsonyan a távolban fekszik. A közelben egy völgy hever, teli égbe nyúló fűvel, színes virágokkal, levél lepte ösvényekkel és apró bokrocskákkal, melyek illata emlékeztet valamilyen fűszerre. Az egész tájat csend karolja körül. A száraz talaj lazán öleli magába az ökölnagyságú köveket. A hő és a vakító fény idomtalanná varázsol körülöttem mindent. A mélysötét árnyékok zavarosan máladnak egybe a fény ragyogásával. A távoli horizontot ragyogó fénycsomagolás borítja.
A házban egy márvány asztal áll, melyet egy padlóig nyújtózkodó ablak választ el a hátsó kerttől. Amikor az asztalnál ülve kinézek az ablakon, egy mészkődomb tárul elém. A kopár domb magasabbra púposodik, mint az a domb, melyen a ház van. Mennyi idő telt el, milyen magas hőmérséklet és nyomás kellett az őskorban ahhoz, hogy a mészkő márvánnyá változzon? Most csupán egy nejlonzacskónyi narancs hever a nemes kőzeten. Mikor másodjára néztem ki az ablakon, a saját arcképemet láttam a köves domb helyett. Egy pillanatra úgy éreztem minthogyha elvesztettem volna emberi mivoltomat és egy tiszta formává változtam volna, mely összeforr a tájjal. Akkor eszembe jutott, hogy a városban gyakran lettem figyelmes mindenféle fénylő felületre, melyek lemásolták a mozgásomat. A városban egy tükörkép voltam. Most, ahogyan csak egy percre mozdulatlanná dermedtem, úgy éreztem eggyé válok a természettel. Minél tovább ülök rezdületlenül, annál inkább fickándoznak a gondolataim. Pont, mint a legenda szerint, amikor Marcus Antonius partra érkezése után egy kőre lépett, azon szobrozott mozdulatlanul egész nap, egész éjjel, egy hétig, két hétig, majd hónapok teltek el, mire a kő egyszer csak felkapaszkodott az árra és majd körbe úszta Antoniussal egész Európát, mire végül egy folyó partnál letette őt. Tegnap délután lesétáltam a tengerpartra. Erősen süvített a szél, az a fajta szakadatlan szélvihar őrjöngött a parton, melytől tévképzetei támadnak az embernek. A part felé tartva leültem egy folyócska partjára, és figyeltem ahogy a nyárfa levelei az áramlatban himbálódzó kavicsok ritmusával egyszerre dideregnek.
Eszembe jutott egy interjú, amiben egy író számolt be arról, hogy miközben Carl Jung biográfiáját olvasta, amiben az arany szkarabeusz bogár példáján keresztül mutatja be a szinkronicitás – azaz lesarkítva az irracionális véletlen egybeesésekről szóló elméletét – a szobájába pont egy arany szkarabeusz repült be az ablakon. A szél lengette dolgozószobája fodros függönyét, miközben ő felváltva figyelte az arany szkarabeusz és annak nevét a könyv lapjain. A fények Dél-Franciaország homokos tengerpartjait juttatják eszembe, amint az alacsonyan fekvő lápok tükrében visszaverődik a napfény az égboltra. A fény egyszerre sugárzó és áttetsző sugaraival lepi el az egész tartományt. Úgy tartják, Vincent van Gogh ezen a parton tébolyodott meg. Évekkel ezelőtt, amikor én is azon a vidékan laktam, gyakran elmerengtem azon, hogy vajon a végtelen északi szél vagy a vakító derűség őrjítette meg a festőt? Talán túl sokáig csak bámulta a tengert, míg az egész kontinens és annak történetét maga mögött hagyta? Lehetséges, hogy ő ott akkor épp kitárta lelkét, majd a feltárult seben keresztül a szél belehatolt az elméjébe. Párizsban mindig a láz gyötörte, talpa alatt a föld folyamatosan reszketett a párizsi metró zakatoló szerelvényeitől. Délen nyugta volt, de az őt körül ölelő természettel együtt gondolatai is szikrázni kezdtek. A felkavarodó kavicsok, végül Van Goghot is elsodorták.
Mikor ma reggel a Napfelketét vártam a kertben, eszembe jutott a szikla, mely sodródni kezdett, majd az új korszak, vagy rend, melyet a reneszánsz hozott magával. Az előttem elterülő táj világított rá erre. A törvényesség elvét követve, dolgok és történések a térben is időben egymást követik. Ugyanezen szabályt követve közvetítjük mások felé, hogy mit látunk és mit érzünk. Egy önszántából elsodródó szikla fenyegetően hat a rendre. Sem a tér, sem az idő törvényességének szabályait nem tartja szem előtt. Nem tudok másra gondolni, minthogy amikor Van Gogh a tengerparti sziklákon ült, milyen örömmel tölthette el az az érzés, amikor rájött, hogy az ő látóköre sokkal szélesebb, mint azoké az elmaradott embereké, akik szűk lencséiken keresztül próbálták behatárolni őt. Előtte nem volt más, csak a végtelen kékség. „Szélnek eresztem műveimet.” – mondta.
A PaperLab Galéria nagy örömmel mutatja be az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kiadványát, amely a tudományos felfedezések és a tudománynak mint látásmódnak a kultúrtörténeti, létfilozófiai szerepét vizsgálja. A Frankfurt am Mainban dolgozó Jana Hartmann német fotográfus könyve, a Mastering the Elements annak a sokrétű történetét dolgozza fel az alkímiától a transzhumanizmusig a művész egyedi és progresszív eszközeivel, hogy a „tudományos” ember milyen módon igyekezett visszahatni világára, milyen módon befolyásolta a társadalom és a történelem változásait. Az egészen különféle forrásokból származó képek együttese olyan fénytörésben mutatja be a felvilágosodott emberi gondolkodást, amely érzékenyen, mégis mellbevágóan szembesít annak ambivalens mivoltával, dialektikájával.
„Ezek a képek ezen gyönyörű, erős nők iránti kíváncsiságból és irántuk érzett csodálatból születtek, akik először beengedtek az életükbe, megengedték, hogy képeket készítsek róluk, majd csatlakoztak hozzám ebben az évenkénti hagyományban. Szeretem a sógornőimet, Mimit, Laurie-t és Heathert, és szívből köszönöm nekik szeretetüket és türelmüket. A feleségem, Bebe az igaz szerelmem, a legjobb barátom, életem központja. Nagyon szerencsés és hálás vagyok neki.”
Nicholas Nixon
Nicholas Nixon egyedülálló helyet foglal el a kortárs fényképészet soraiban. Elszánt próbálkozásaival – hogy előcsalogassa kamerájával az arcok mögött rejtőző történeteket – portréi hű betekintést kínálnak mások életébe. Óvatos odafigyeléssel és törődéssel a fotográfus képes megjeleníteni a látható és a láthatatlan közötti feszültséget. Egyszerre válik központtá a különös szakértelemmel kristálytisztán kirajzolódó személy minden vonása és a tekintete mögött megbúvó megannyi érzelmi tartalom.
Nixon sorozatai társadalmilag érzékeny betekintést kínálnak egyedi élethelyzetekbe és a művész magánéletébe. A képekből kitapintható mély érzelmességből saját emlékeink és érzéseink rezonálnak vissza. Az idő múlásának drámai stilizálást nélkülöző szemléltetéséből kiválik az alkotó több mint öt évtizedes elhivatottsága. Az alkotó egyszerű technikája szinte idejétmúlt, mégis feddhetetlen; nagyformátumú képeiről sugárzik a közvetlenség és az együttműködés a képek szereplőivel, így a látogatók őszinte betekintést nyerhetnek az idősek, a betegek, a családok és párok bensőséges kapcsolataiba.
A Brown nővérekről készített sorozata az egyik legerősebb példázata a portrékészítésnek és a kortárs fényképészet időhöz való viszonyának. Nixon képei kétségtelenül magával hordozzák a nosztalgiát a fényképészet aranykora után, és a médium képességét arra, hogy kimerevítse a pillanatot. Az alkotó minden évben portrékat készít a feleségéről, Bebe-ről és három nővéréről egy nagyformátumú fényképezőgéppel, természetes fényben és külső helyszínen. Először véletlenül, majd később szándékosan, a képeken a szereplők sorrendje mindig azonos: balról kezdve Heather, Mimi, Bebe és végül Laurie. A nők egyes kivételekkel, mindig a kamerába néznek.
Az első képet Nixon 1974-ben készítette a Brown nővérekről, ám ezt akkor nem találta elég jónak. A következő évben azonban elkészítette a sorozat első darabját. Ekkoriban Bebe 25 éves volt, a húgai, Heather, Laurie és Mimi pedig 23, 21 és 15 évesek voltak. Az alkotó elégedett volt a képekkel és megtartotta: „A testvérek teljesen természetesen viselkedtek. Mindenki szerette a képet és innen jött az ötlet. A legtöbb szülő is hasonlóan gondolkodik.” Nixon a következő évben elkészítette a sorozat második darabját egy családi találkozón. Az elkészült képeket látván elhatározta, hogy felajánlja, hogy váljon éves tradícióvá a közös portrékészítés. Minden évben csupán egy kép válik a sorozat részévé, azonban ezt közös konszenzus alapján választják ki a nővérek és az alkotó.
A képek önmagukban csupán apró szeletét mutatják az életüknek, azonban évről évre szemlélve kitűnik, hogy ellenben azzal, ahogy gyakran mozdulatlannak látjuk a képek szereplőit, a nővérek sose maradnak változatlanul. Az arcukra rátelepedő idő vasfogának nyoma az elmúlás fájó érzését kelti bennünk. A kor változása nem pusztán a mélyülő ráncaikban vagy a folyton változó öltözködésben válik ki; beható vizsgálatra előtűnik a bennük lezajló változékony eszmeiség és az egymás iránt érzett tisztelet kölcsönös változása. A sorozatból kényes tapintatossággal kiolvashatóak az apró tekintetek, a kedélyes mosolyok, a játékos összepillantások, a terhesség felett megoszló örömök, szintúgy, mint ahogy a gyász felett érzett fájdalom és a kétségbeesés is.
Carlos Gollonet
A kiállítás kurátora
Fejér Ernő Balogh Rudolf-, Kondor Béla és Életmű-díjas fotó- és képzőművész 1945-ben született Miskolcon. A hatvanas években művészeti tanulmányokat folytatott, majd a miskolci József Attila Könyvtár Kiállítótermében és a Miskolci Galériában végzett kultúraszervező feladatainak révén, úgymond „kényszerből” kezdett el a fotográfiával professzionális módon foglalkozni. 1979-ben szerzett fényképész oklevelet és kezdett el csoportos kiállításokon bemutatkozni, fotográfiai szaklapokban publikálni. 1986-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.
Sorozatait már első alkotó időszakában is egy autonóm, a kor fotográfiai divatjaitól eltérő attitűd jellemzi: a szociográf, dokumentarista kereteket a közép-kelet-európai identitás gótikus hangulatai, sötét tónusai tágítják egy holisztikusabb szemléletmód irányába. Többek között a nyolcvanas években készült Vesztesek és Halál című sorozatai sem a rendszerváltás előtti neoavantgárd ellenkultúra hangján szólalnak meg, hanem egy mondhatni ellentétes stratégia mentén fejtik ki hatásukat, miszerint nem csak a rendszer keretein belül, akkoriban tiltott témákat jelenítenek meg, hanem olyan, a kultúránk egészében, univerzálisan tabusított tematikákat is feldolgoznak, mint az elmúlás vagy a mentális betegségek. Így a hatalom mibenlétének és az elnyomás gyakorlásának jóval árnyaltabb dinamikáit képesek e munkák megvilágítani. Az ezekkel párhuzamosan készített tájakat, urbánus környezeteket feldolgozó sorozatait – például a Kő-tájak, a Temetőtájak és a Gyermekkorom helyszínei című sorozatokat – szintén átjárják a csak az elmúlt évtizedben divatossá vált kísérteties, fakuló atmoszférák. A késő Kádár-kor elbeszéletlen, ismeretlen látképével találkozhatunk, amely szintén mélyebb összefüggéseiben láttatja a kor valóságát, mint más alkotók explicit módon politikus alkotásai. Persze, nem a horrorfilmek üres riogatása vagy egy hatásvadász nyomasztás, hanem egy letagadhatatlanul kafkai, expresszív lehetetlenség az, amely megragadja a nézőt. Fejér Ernő fotográfiai világa egyfajta regionális misztikává olvad össze, amelyet az introspektívebb sorozatok (Önarcképek, Csendéletek Chardin mesternek) jelképrendszerei tetőznek be, gyúrnak koherens egyéni, magyarországi újmitológiává.
Másfelől a művész mintha átugrotta volna aktív évtizedeinek posztmodern útvesztőit. Egészen korán, a politikai és kulturális elnyomás évei alatt már azzal kezdett el foglalkozni, amit csak manapság kezdünk megérteni: a fotográfia térnyerése olyan törés az európai kultúrában, amely leválasztja a látást az emberről, aki ily módon kiszolgáltatottjává válik minden szembejövő vizuális hatásnak. Képein ennek a melankolikus mediális helyzetnek a traumái szivárognak át. Saját elmondása szerint főleg a késő gótika és a reneszánsz mesterei, valamint a fotográfia XIX. századi pionírjai hatottak képi gondolkodásmódjára leginkább. Ezen alkotók vizuális forradalmai (mint a perspektíva megjelenése vagy az optikai és kémiai úton létrejövő kép) pedig pont e képtörténeti törésnek voltak legfontosabb és legkorábbi állomásai. Mára – az illuzionizmus sosem látott fejlettségi fokán – már a képek totalitásában élünk, képfelfogó képességünket meghaladja az információk sebessége. Minden képzőművészeti cselekvés foglya a valós tekintet megszűnésének. Az analóg eljárások eltűnése és a digitalizáció révén elinflálódó képi kultúra hatására Fejér Ernő 2005-ben felhagyott a fotográfiával – ugyanebben az évben, szintén a Magyar Fotográfusok Házában megrendezett Üzenőfüzet című kiállításának képeire a kísérőszöveg már „fotográfiai post scriptumokként” hivatkozik. Jelen tárlat arra tesz kísérletet, hogy a hetvenes évektől a kilencvenes évek elejéig készült alkotásokat retrospektív módon egy új, szabadabb konstellációban: a törés utániság kontextusában mutassa be. Fejér 2021-ben az alkotóművészetből is kihátrált. Ahogyan honlapján megjegyzi: “ami ez után keletkezik, az Post Scriptum.” Életművét lezártnak tekinti.
Minyó Szert Károly (1955) Balogh Rudolf-díjas képzőművész Szíriában készített első tekercsei a fotográfia műfajával és egy még idegen kultúrával való ismerkedés dokumentációi. Az 1973-ban Damaszkuszban és Palmürában készült fotókon még egy háborútól sértetlen világ épületei és alakjai elevenednek meg egy 18 éves fiú szemszögéből. A képek csaknem ötven évig a fiókban hevertek, most először láthatóak a PaperLab Galéria falain. Minyó Szert Károly – akit a bécsi Anzenberger Gallery képvisel – rendszeresen állít ki Magyarországon és külföldön.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető.
Az 1950-ben, az Egyesült Államokban született és több mint negyven éve a dél-afrikai Johannesburgban élő Roger Ballen generációja egyik legjelentősebb fotográfusa, akinek dokumentarista és megrendezett képei egyedülálló helyet foglalnak el a kortárs fotográfiában. Magával ragadó kompozíciókban foglalkozik olyan témákkal, mint a kontrollvesztés, a káosz, az őrület, az elidegenedés, az ember viszonya az állatvilággal, a halál elkerülhetetlensége, valamint – újra és újra – a másság élményével. Maga úgy jellemzi műveit, mint egzisztenciális pszichodrámákat, amelyek a tudattalanba hatolva az emberi lét lényegét tárják fel.
„A munkám alapján nem vagyok kívülálló művész. Nemzetközi, jól képzett művész vagyok. De azokat, akikkel dolgozom, a társadalom peremén élőknek tekintik. Ennél azonban szerintem fontosabb, hogy a munkám az elméd túloldalára visz el. Érzelmi állapotokra koncentrálok, arra a helyre, amit az emberek jellemzően a perifériára vagy a margóra kényszerítenek és elkerülnek.”
Roger Ballen munkássága összetett és többértelmű, univerzális kifejezőerejű és archetipikus, de mindemellett tele van iróniával, szellemességgel és humorral is. Kísérteties, radikális fotói, amelyeket nehéz kiverni a fejünkből, a saját pszichénkbe vezető felfedezőutakká válnak. Pályája során fokozatosan nyitott más műfajok felé, a grafikai vagy később a szobrászati és az installációs elemek elegyednek a mégis fotográfia területén maradó alkotásaival. Mindemellett sikeres videoklip-rendező.
Több mint huszonöt albuma jelent meg világszerte, legutóbb 2020-ban a német Hatje Cantz kiadó gondozásában a Roger the Rat című kötete. Talán eddigi legfontosabb kiadványa, a Ballenesque 2017-ben jelent meg a Thames and Hudsonnál, amely egy nagyszabású, kétrészes, retrospektív fotókönyv, a művész eddigi életművét igyekszik összegezni. Alkotásai minden jelentős nemzetközi múzeumi gyűjteményben megtalálhatóak. Egyike azon művészeknek, akik jelenleg Dél-Afrikát képviselik a 2022-es Velencei Biennálén.
A Ballenesque, a The World According to Roger Ballen, az Asylum of the Birds és a The Theatre of Apparitions című Roger Ballen fotóalbumok beszerezhetők a Mai Manó Könyvesboltban.
Egy olyan világban, amelyben sok fotográfus igyekszik elkerülni az őket beskatulyázó címkéket, Roger Ballen fényképei saját magukat határozzák meg minden műfaji besorolás és egyéb klasszifikáció dacára: az ő világa egyedülálló. Az Asylum of the Birds-ben szereplő fekete-fehér fotográfiák kizárólag egy helyszínen, egy johannesburgi külvárosban található házban készültek, amelynek pontos lelőhelye féltve őrzött titok maradt. A ház lakói, emberek és állatok – köztük mindenekelőtt a mindig jelenlévő madarak – Ballen világának gyakori szereplői, fellépnek egy ott helyben keletkező színházi térben, és ő hangszerel. Az így létrejött művek a festészet, a rajz, az installáció és a fényképezés közötti térben léteznek. Időtlenek, lélektanilag erőteljesek és mesterien megkomponáltak.
Kiadó: Thames & Hudson, 2019
Kötés: puhatáblás
Oldalszám: 160 oldal
Nyelv: angol
ISBN: 9780500294864
Ár: 12.900 Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
„Nem készítek képeket a való életről, mert úgy gondolom, hogy minden, amit el akarok mondani, már elhangzott. Csak új utakat keresek, hogy átadhassam az üzenetemet.”
Pacifico Silano amerikai konceptuális művész queer identitásról, maszkulinitásról, emlékezetről és veszteségekről elmélkedik különleges harmonika formátumú albumában, amely egyszerre olvasható egyetlen variálható kollázsként és egyedi képek sorozataként is. Az önálló műalkotásként is értelmezhető fotókönyv a hetvenes és nyolcvanas évek meleg szubkultúrájában megjelenő magazinok erotikus képanyagát értelmezi újra. A kiragadott vizuális fragmentumok, kitakarások, testek és arcok részletei a művész nagybátyja után maradt űr tapasztalatára utalnak, aki nem sokkal Silano születése után halt meg az AIDS-járvány tetőpontján, HIV-fertőzésben. Mivel családjuk szégyellte rokonuk szexuális irányultságát, kitörölték a nagybátyját a családi emlékezetből.
Ennek a traumáját dolgozza fel az I Wish I Never Saw the Sunshine című könyv, mely lebontja az egyirányú kapcsolatot a szemlélő és szemlélt között, mert a vágyakozás tárgyaiként kezelt passzív modellek – saját hatalmukat követelve – visszanéznek az olvasóra.
A könyv variálható formátumából adódva az oldalakat számtalan különböző módon lehet hajtogatni, így az olvasó feladata, hogy szabadon fedezze fel benne a képeket. Az elrejtés és a felfedés gondolata az egész könyv kulcsmotívuma, ami a coming out tapasztalat egyfajta metaforájaként is értelmezhető.
A New York-i művész első könyve az Aperture Foundation Portfolio Prize döntőse és a Paris Photo/Aperture First Book Prize jelöltje volt 2021-ben.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető.
Reismann János 1905. július 8-án értelmiségi zsidó családba született Szombathelyen. A numerus clausus miatt itthon nem tanulhatott tovább egyetemen, ezért húsz évesen Párizsba emigrált, ahol asszisztenseként kezdett dolgozni, miközben megismerkedett a kor legismertebb művészeivel, meghatározó szellemi irányzataival. Miután saját fotográfusi karrierje fellendült, Berlinbe vezetett útja, ahol szintén a kor szellemi és művész elitje vette őt körül. Ezután hét évig dolgozott fotóriporterként a Szovjetunióban, majd visszatért Párizsba, ahol Brassaï, Henri Cartier-Bresson, Robert Capa, Jean Cocteau, Paul Éluard, Vercors tágította világlátását, illetve tagja lett a Kommunista Pártnak. 1945-től tért csak vissza Magyarországra, ahol szerkesztőként, fotóriporterként folytatta karrierjét.
1948-ban Robert Capával közösen állítottak ki Rómában és a Magnum ügynökség fotográfusa lett.
Ugyanebben az évben a Rajk-per kapcsán letartóztatták, öt évet töltött börtönben, majd felmentése után folytatta a riporteri munkát és rengeteget utazott Európa-szerte.
A hatalmas energiával rendelkező, életkedvelő, éleslátású Reismann korának egyik legjelentősebb fotográfusa volt, azonban a történelem viharos évei közbeszóltak, mivel életművének jelentős része elveszett vagy megsemmisült, ezért munkásságának csak töredékét ismerheti az utókor.
A PaperLab Galériában megrendezett tárlat Reismann János 1959-ben Szardínián készített képeiből válogat. Annak idején a szintén a kor progresszív irányzatait követő olasz festővel és íróval, Carlo Levivel közös kiadványt is készítettek, Italien címmel.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető.
„Én egy fénykép vagyok,
Természetesen fekete-fehérben,
A vegyszerben ázottan és a fotópapíron,
Saját képmásomat előhívtam.
Sóhajtok és pillantok.
A fényképezőgép csinálta a képet,
A papíron a fénykép,
Pillantok és sóhajtok.
Én nem hallak és nem nézlek,
Én sóhajtok és pillantok,
Én egy fotó vagyok.”
Drozdik Orshi, 1977
Drozdik Orshi konceptuális művészetének megalapozása egybeesik fotóhasználatának kezdetével. Legelső fotóit a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, az 1974–75-ös tanévben készítette. Az akadémiai aktmodell-beállítások fotóit, a szabadtáncosok mozdulatait ábrázoló fotókat újrafotózta – annak érdekében, hogy a patriarchális művészetoktatás, -írás; a képzőművészeti diskurzus jelentésrendszereit értelmezze. A fényképezett fotókat és a diákat performanszaiban magára vetítette, ezáltal teste képhordozó felületté vált. A performanszait gyakran a kamerának hozta létre, hogy az azok során keletkezett, vetített rétegeket újból lefotózhassa. Majd nagyítás közben, a sötétszobában, a „performansz-fotók” negatívjait más, korábban készült negatívokkal átfedésbe hozta. Az ide vonatkozó sorozatainak címe: Individuális mitológia, (1975–77); AktModell, (1975–77). A Szempillantás és sóhajtás (1976–78) című sorozat „önarcképeit”, a fotó előhívások közben használt, a fotó tónusát meghatározó teszt-csíkokból, „fragmentumokból” állította össze és közben megírta „önarckép manifesztumát”: az Én egy fénykép vagyok (1977) című szerelmes versét. Ezek a fotók nem hagyományos értelemben vett fényképek, hanem technikai és intellektuális kísérletezéseinek eredményei: a létezés és megértés fényképei. 1984-től Drozdik a patriarchális tudományos diskurzus igazság és valóság ábrázolási módszereit vizsgálta és kidolgozta annak feminista kritikáját. 1984–1993 között európai és amerikai múzeumokat fényképezett: Kaland a technos dystopiumban: Végtelen disztópia, (1984–95). A fotósorozatot továbbfejlesztve hozta létre a Kaland a technos dystopiumban (1986–92) és az Én manufakturálása (1984–95) című installáció sorozatokat, miközben megteremtett egy 18. századi tudósnőt, a fiktív Edith Simpson tudományos életművét (1984–1986), egy „pszeudo-perszónát”. A szellemi kalandnak szerves részét képezték a művész által írt szerelmesversek, amelyek gyakran vádiratok, hogy rámutasson; a nő vágya szintén a férfiak által meghatározott és megfogalmazza saját tapasztalatait arról, hogy ettől milyen nehéz elszakadni.
A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás az 1975–1995 között készült, többnyire analóg ezüst zselatinos fotóiból mutat be válogatást. A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 című kiállításon Budapesten először kerül bemutatásra az 1976–78 között készült, Szempillantás és sóhajtás című sorozat. A kísérletező jellegű fotósorozat szerves részei a korábban és később is sokat használt szerelmes versek. A tárlathoz az azóta elhunyt művészettörténész, Beke László és Drozdik Orshi, valamint Boros Lili kurátor és a művész beszélgetését rögzítő videófelvételek készültek. A kiállítás alkalmából húsz év fotómunkáit bemutató, 320 oldalas reprezentatív könyv jelenik meg a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház kiadásában.
Drozdik Orshi 1970–77 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma Egyetem) hallgatója volt, 1978-ban Amszterdamba, majd 1981-ban New Yorkba költözött, de részt vett a hazai kiállítási életben. Az 1980–90-es években tevékenysége az USA-ra koncentrálódott, 1983-tól rendszeresen szerepelt egyéni és csoportos kiállításokon New Yorkban. 1998-ban Sétáló agyak. Kortárs feminista diskurzus címmel tanulmánykötetet szerkeszett, amely a Kijárat Kiadó gondozásában jelent meg. 2001-ben retrospektív tárlaton mutatta be 26 éves alkotói tevékenységét a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. 2003-ban Munkácsy-díjat kapott. DLA-dolgozatát (2003) a Gondolat Kiadó Individuális mitológia – Konceptuálistól a posztmodernig címmel adta ki 2006-ban. 2005 és 2015 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem habilitált egyetemi tanára volt, előtte számos nemzetközi egyetemen – többek között – a University of California San Diegón és a New York University-n is oktatott. 2011–2012-ben a debreceni MODEM-ben a Másik Vénusz címmel rendezett egyéni kiállítást. Nemzetközileg is elismert művészete, több mint 80 egyéni és 160 csoportos kiállítása művészgenerációk számára volt irányadó. Életműve mediális és műfaji szempontból is igen sokrétű: festészet, rajz, sokszorosító grafika, szobrászat, fotó, installáció, videó, performansz, költészet, irodalmi és elméleti szöveg, könyvszerkesztés műfajaiban alkot, de a fotó 1975-től máig fontos szerepet tölt be művészetében. Alkotásai megtalálhatók a bécsi és budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében, a Szépművészeti Múzeumban, valamint neves amerikai és európai kollekciókban.
Drozdik Orshi jelenleg Budapesten és New Yorkban él és alkot.
Az akkor már évek óta Hollandiában élő Ata Kandó az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák-magyar határra utazott, hogy riportot készítsen az országból menekülő tömegekről. Elsősorban gyerekekről készített érzékeny portréi fontos dokumentációi a hazájukat hátrahagyó menekülők élményeinek. Útjára elkísérte barátnője is, Violette Cornelius fotográfus, akivel közösen összeállítottak egy fotóalbumot az ott készült fényképeikből. Az úgynevezett „cím nélküli PIROS KÖNYV”-et két hónap alatt elkapkodták és az eladott példányokból befolyt teljes bevétel felajánlásra került a rászoruló családok megsegítésére. Munkásságuk rendkívül fontos az 1956-os forradalom emlékezetében és az akkori magyar menekültek helyzetének dokumentálásában.
A kiállítás a Fotóhónap 2022 programjának része és ingyenesen megtekinthető.
Zsilák György 1964-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, hogy zsonglőrmutatványaival elkápráztassa a tengerentúli publikumot is. New York utcáin futottak össze André Kertésszel, aki ezt követően többször is fényképezte a cirkuszi társulat próbáit és előadásait. Zsilák György 2001-ben megkapta az International Jugglers Association (Amerikai Zsonglőregyesület) életműdíját, emellett egy Jászai Mari-díjat és a Hortobágyi Károly-díjat is. Az artistapályán eltöltött aktív éveikért – feleségével közösen – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapták. A PaperLab Galériában most először láthatóak azok a fényképek, amelyeket a világhírű magyar fotográfus ajándékozott Zsilák Györgynek, aki így nyilatkozott a Punkt online fotográfiai magazinnak a regénybe illő találkozásról:
„Kertész nagyon élvezte az első cirkuszi napja minden percét, így később szereztünk neki egy állandó belépőt, és ezzel ő is a magyar csapat tagja lett. Pár nap múlva megtudtuk tőle azt is, hogy 1926-ban cirkuszi artistákról készített fényképeket Párizsban. Ezekből a képekből mutatott is néhányat nekünk, és kaptam belőle másolatot. Kertésszel szinte minden nap találkoztunk a New York-i szereplésünk alatt. Úgy járt be a próbáinkra, mintha a munkahelye lenne, de a cirkuszon kívül is sok időt töltöttünk együtt, például elhívott – a későbbi feleségemmel, Zsuzsannával – a Museum of Modern Artba, ahol le is fényképezett minket, majd pár nap múlva hozta az előhívott felvételeket.”
A Kertésszel töltött egy hét alatt készült egy olyan felvétel is Zsilák György kollégájáról, amely bekerült Kertész On Reading című könyvébe: itt a cirkuszi munkatárs az öltözőjében pihenve, fellépőruhában fekszik egy padon. Az album a PaperLab Galáriában rendezett kiállításon is megtekinthető, a tárlat a Fotóhónap 2022 fesztiválhoz csatlakozik. A kiállításon 12 kép látható, melyek közül két alkotás Párizsban készült 1926-ban, a többi fotográfia pedig 1969-ben New Yorkban, valamint egy Kertész által írt, Zsiláknak címzett 1969-es képeslap is szerepel a tárlaton, melynek előlapján Kertész ikonikus képe, az 1926-ban készült Szatirikus táncosnő látható.
A kiállítás a Fotóhónap2022 programjának része és ingyenesen megtekinthető.
A női szubjektum létének sajátja a megkettőzöttség. A nőt a kívánatos szépséggel társító és passzív, szubmisszív vágytárgyként, elhallgattatott kellékként azonosító patriarchális művészettörténeti hagyományt keretező hegemonikus erőtér normatív identitás szkriptjei ellenében/dacára próbálja újradefiniálni önmagaságát nehezen összeegyeztethető társadalmi szerepelvárások és kulturális ideálok közt egyensúlyozva. A férfiak dominálta és a mindenkori „másik” rovására hierarchikusan elrendezett hatalmi rendben a „második nem” szekundér státuszának meghaladása jobbára ellen(t)mondás, visszanézés, átírás, revizionálás, a Nő mítoszának lerombolása révén lehetséges.
Mivel egy radikálisan új paradigma létrehozása nehezen elképzelhető, a feminista kritika a rendszeren belülről kiindulva kezdeményezi a felforgatást, kettős nézőpontot vindikálva magának: egyszerre szemrevételezi azt ahogy látja őt a patriarchális rend, és azt ahogy ő, a nő látni szeretné saját nő(i)ségét, és mindezen túl metaperspektivikusan reflektál maga a nézés/látás aktusára. Szembenéz a tekintet gyakorlás és a látványként tételeződés ideológiai mechanizmusaival (a foucault-i panopticizmus szubjektivációt és objektivációt szabályozó működésével), azok politikai, etikai tétjeivel, és ellen-narratíva képző kreatív, kritikai potenciáljával.
Előadásomban arra vállalkozom, hogy Drozdik Orshi feminista konceptart alkotásai, valamint kortárs nőművészeti alkotások példáin keresztül áttekintsem, mégis mik a női tekintet, a női vizuális önkifejezés lehetőségei a patriarchális társadalmi térben és művészeti szcénában. Arra az ellentmondásra hívom fel a figyelmet, hogy a férfiuralom alatt a női szubjektiváció az objektifikációval azonos, alanyiság helyett/mellett tárgyiasulással jár. Azaz, ahogy Judith Butler írja – a patriarchális ideológia kirekesztő, elnyomó gyakorlatait elemezve, a kristevai abjektifikáció társadalmi makrodinamikai olvasatát adva – a „másik” mindig csak a rendszer külső peremén, marginalizált elemként, negatív referenciapontként képezheti a rendszer részét, amivel kontrasztban határozza meg a hatalmon lévő, rendszer-belüli többség önmagaságának normatív kritériumait.
Amellett érvelek, hogy ez a paradoxon határozza meg a kortárs nőművészet ellenállási stratégiáit, melyek éppen a kettős pozicionáltság, a többszörös tudat, ahogy Judy Chicago fogalmaz az ellentmondásos jelentések kereszttüzében csatatérként megélt, folyamatosan újraartikulálandó test, testiség jegyében körvonalazódnak. A kettősséggel való játék a bináris oppozíciók elbizonytalanítását implikálja: a néző/nézett, jelenlét/hiány, eredeti/másolat, művész/modell, alany/tárgy, szó/kép, psziché/szóma hierarchizált distinkciók stratégikus megkérdőjelezését eredményezi. A dualista gondolkodáson túllépve a feminista szubjektumszemiotikus Teresa de Lauretis kategóriái értelmében, a nő öndefiníciója egyszerre foglalja magába a nagy betűs Nőiséghez, a nők közösségéhez, és önmagunkhoz, mint egyedi, „mindig másképpen más” individuumhoz, mint puszta humán létezőhöz, létformához való viszonyulásunk újragondolását.
CV
Kérchy Anna, a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetének habilitált egyetemi docense, ugyanitt a Társadalmi Nemek Tudománya (TNT) Kutatócsoport tagja, és az ,,Angol nyelvű irodalom és kultúra" doktori program vezetője. Főbb kutatási területei a társadalmi nemek tudománya, a test elméletei, a feminista és posztstrukturalista irodalom- és szubjektumelmélet, a 19. századi és a posztmodern nőirodalom, gyermekirodalom és fantasztikus irodalom, valamint a kulturális reprezentációk inter- és transzmediális aspektusai. Az Alice in Transmedia Wonderland. Curiouser and Curiouser New Forms of a Children’s Classic (McFarland, 2016), a Body-Texts in the Novels of Angela Carter. Writing from a Corporeagraphic Point of View (Edwin Mellen, 2008) és az A nő nyelvet ölt: Feminista narratológiai, esztétikai, testelméleti tanulmányok (JATEPress, 2018) című könyvek szerzője, hét tanulmánykötet és három folyóirat különszám valamint a Társadalmi Nemek Tudománya interdiszciplináris e-folyóirat szerkesztője. Utóbbiak között szerepel a Feminist Interventions in Intermedial Studies című EJES különszám (2017).
Az előadásban Drozdik Orshi fotót felhasználó munkáit szeretném elemezni (elsősorban az Individuális mitológia és a Pornó sorozatokat) két, a posztmodern elméletet posztstrukturalista pozícióból is nagyban meghatározó fogalom, az ismétlődés és a széttöredezettség szempontjából. Be kívánom mutatni azokat a művészi stratégiákat, amelyek az 1970-es és 80-as évek művészetét nemzetközileg is jellemezték, ezen belül is azokat a módszereket, eljárásokat és attitűdöket, amelyek a magukat feministaként meghatározó művészeknél figyelhetők meg. Ezek a törekvések Drozdik munkásságában is összekapcsolódnak a performansszal, ami a fotó szempontjából újabb rétegekkel és kérdésekkel gazdagítja az életművet, különösen a 70-es és 80-as évek nemzetközi és magyar művészetének viszonylatában. Amikor a széttöredezettség és az ismétlődés politikájáról beszélek, akkor ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy bizonyos, a művészettörténetből jól ismert formai megoldások milyen új jelentésekkel bővültek ebben a korszakban épp a feminizmus társadalmi és kulturális térhódításának köszönhetően. Ezek a jelentések részben az „új” művészetelméletnek, részben pedig az ezzel szorosan összefonódó művészeti praxisnak köszönhetően épültek be a művészeti „szótárba”.
CV
Timár Katalin PhD, kurátor, oktató és teoretikus. 2002 óta a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum munkatársa, ahol legutóbbi kiállításai a Ludwig Goes Pop + The East Side Story (2015), a Gazdálkodj okosan! (2017), illetve a Király Tamás. Out of the Box (2019) voltak. Idén részt vett a múzeum kurátori csapatával a Kiterjesztett jelen – átmeneti valóságok, valamint az Előhívás/Emplotment kiállítások létrehozásában.
1999 és 2001 között az OTKA támogatásával (az ELTE Esztétika Tanszékén) működő kortárs művészetelméleti kutatócsoport alapító tagja volt. 2007-ben az 52. Velencei Biennálén általa kurátorként jegyzett magyar pavilon elnyerte a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán díjat (a kiállító művész Andreas Fogarasi közreműködésével). Számos nemzetközi fórumon adott elő, többek között a Royal College of Art és a Goldsmiths College kurátori kurzusán (London), a Tent-ben (Rotterdam), a Zacheta Galériában (Varsó), a CIHA és az AICA kongresszusán, stb. Szerkesztőként, illetve szerzőként számos publikáció, katalógus és kritika fűződik a nevéhez (Artmargins, Springerin, Circa Magazine, Balkon, Műértő, Ars Hungarica, etc.). Doktori fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Programjában szerezte 2013-ban. 2012 és 2019 között a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán oktatott művészettörténetet és elméletet, 2019 óta a PPKE Esztétika Tanszékén ad elő.
Eredeti kiindulópontom a látvány és a szöveg egymáshoz való viszonyának vizsgálata volt az adott kor képzőművészetében. A kiválasztott művek körénél a látványt a legtöbb esetben a fotó biztosítja, de maga a kép/szöveg modell más képfajták esetében is érvényes. A képet és szöveget egyszerre használó munkák a film médiumának megoldásaiból is gyakorta ihletődnek. A lehetséges kapcsolódások közül Drozdik Orshi műveinek értelmezéséhez a képi narratíva felülírásának módozatai kínálnak hasznosnak bizonyuló meglátásokat. A felülírt narratíva elemeinek, összetevőinek analízise ígér olyan felvetéseket, amelyek visszavezetnek minket a hagyomány átírásának, női szempontból elvégzett átértelmezésének kérdéséhez, amely mozzanat kardinálissá vált Drozdik művészetében.
A szöveg és kép viszony mellett éppoly hangsúlyos a művekben a kép és kép, a test és kép egymásra vetülése, vetítése (az Individuális mitológia sorozat 1976-77-es darabjai) . A további vizsgálódások az egymásra vetített rétegek használatából származó ellentmondásokat állítják a középpontba (Individuális mitológia III-IV. 1976; a Pornó sorozat darabjai 1978-ból és 1979-ből). Ahogy a művész saját testét ábrázoló kiradírozott képek vonalainak, felületeinek „hiánya” a visszavonás rétegeit képezik (Individuális mitológia VI. 1976). Az egymást átértelmező állítások működésmódja kerül észrevételeim, megfigyeléseim fókuszába. A kérdések, a megkérdőjelezések, az elkülönböződések. A transzparencia szintén kiemelt motívuma Drozdik munkáinak (Megpróbálok átlátszó lenni, Toronto, 1980), emellett megjelenik az átderengő, az áttetsző (opaque), de nem átlátszó felület. Épp ahogy az áttűnést biztosító géz szövete át is enegedi a fényt, a szövet mögötti képet, ugyanakkor akadályt képez külső és belső között Drozdik Aktmodell kiállításánál (Fiatal Művészek Klubja, 1977).
A duplikálás, a képi megkettőződés a hangsúlyos jelenlét mellett egyszerre bizonytalanítja el, lebegteti a képi jelet/jelentést. Hogy miképp lássuk a képet, arra vonatkozóan gyakran a verbális narráció „utasítása”, a cím vagy a szöveg igazít el. De ezek a szövegek nem tárgyilagos vagy semleges beszédmódban szólalnak meg. A művész vajon miért a szerelmeslevél műfaját választotta? Hangot kap a kép, de vajon kinek a hangján szólal meg? Milyen módon éri el a művész, hogy egyszerre több hang is kihallatszik a szövegekből? A szerelmes versek választott formája a személyes levél, a lírai én ugyanakkor nem azonos a versek írójával. Ezek a levelek perlekednek, vádiratot fogalmaznak meg a művész szándéka szerint. Személyes hang helyett ez egy konstruált hang, melyen keresztül az individuum reprezentációját konstruálja meg a művész. A korai fotómunkák koncepciójának hátterében is az individuum megkonstruálása és reprezentációja állt. Drozdik munkáiban a női test ábrázolásának értelmezése összekapcsolódott a művész saját testének, saját magának önértelmezésével, önkeresésével. A szöveg útmutatóként, utasításként szolgál a tekintetek helyét is kijelölve, az alkotó által megteremtett értelmezési keret a mű értelmezési körét kontroll alá vonja. Mindeközben a látvány eltérítése, a hagyomány kódjainak felülírása a művész részéről, valamint a dekódolási folyamat ellentmondásai, bizonytalanságai a befogadó oldaláról mind a többszólamúság ígéretét rejtik magukban.
CV
Tarczali Andrea művészettörténész és esztéta. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte tanulmányait. Szakdolgozata A „női hang” megjelenése Drozdik Orsolya művészetében címen jelent meg a Modern Magyar nőművészettörténet (szerk. Keserü Katalin, Budapest, Kijárat Kiadó, 2000) tanulmánykötetben. St.Auby Tamással és Szőnyi Andrással a Hordozható Intelligenciafokozó Múzeum (HI²M) – Pop Art, Conceptual Art és Actionism Magyarországon a 60-as években (1956-1976) című kiállítást (Dorottya Galéria, Budapest, 2003) rendezte. Kiállításokat rendezett, művészeti periodikákban jelentek meg cikkei (Balkon, exindex, Ex Symposion, Magyar Műhely, Műértő, tranzitbog, Új Művészet). Jelenleg a Ludwig Múzeum (Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest) adattárosa.
A honi művészeti szcénát a videó, mint új kép és új médium az 1970-es évek közepén-második felében érte el. Keletről nézve korán, nyugatról nézve későn. A magyar videózás kezdeteinek nincs jelentős irodalma, rövid összegzését először Beke László végezte el 1985-ös, stockholmi videófesztivál alkalmából tartott előadásában (később megjelent a Video alfa című kötetben), majd más szempontból 1987-ben a dortmundi Offensive Video Kunst meghívása nyomán jelen sorok írója vizsgálta a helyzetet Ernst und schon című előadásában („Még és már” magyarul olvasható a Kossuth Mozi 1988-as Videoművészet kiadványában). Kronologiai áttekintésre az első (és utolsó) magyar videóinstallációs kiállítás katalógusában került sor: Sub voce, 1991. (http://www.c3.hu/c3/publications/index_en.php?kiid=6)
A fotográfia és a film mellett a videó volt a harmadik új technikai képfajta, mely az 1970-es évek második felében a hazai képzőművészek számára is fokozatosan elérhetővé vált, használatba vétetett, nagyrészt a művészet funkcióváltása jegyében. A videóval megtapasztalható a jelen távolsága, vagyis az ún. „valóság” és képe mint „párhuzamos jelenidők” egyszerre érzékelhetők. Ezen túl a kép és a hang szinkronban rögzíthető, azonnal visszajátszható, amihez harmadik újdonságként kapcsolódik a visszacsatolás vagy alagút-effektus (a „végtelen kép”), a saját monitorára fordított kamera – „nézem, amit látok, látom amit nézek” – lehetősége. Bár a fraktálstruktúra a következő évtized divatja lesz, a videótükör fizikai szellemének hatása számos mediális alkotásnál nyilvánvaló.
A rekurzív folyamatok / műveletek önhasonló módon sokszorozzák saját magukat, illetve valamely objekt, kép, vagy egy adott halmaz elemeit. Az öntükröző – mise-en-abyme – ismétlés, a végtelen képvándorlás speciális esete legegyszerűbben, egyúttal leglátványosabban a videóval mutatható meg – s ez talán a médium legfontosabb újdonsága.
Kérdés lehet, kik és hol találkozhattak az új eszközzel? Milyen videoműveket láthattak a magyar művészek? Milyen információk jelentek meg a magyar nyelvű sajtóban az 1970-es években? Kik, mikor, hol és hogyan készíthettek videó műveket?
CV
Peternák Miklós Esztergomban született, az ELTE történelem–művészettörténet szakán diplomázott, a művészettörténet tudomány kandidátusa (Tudomány és művészet – új médiumok, 1994). Tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak (1981-87) és az Indigo csoportnak. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékének vezetője megalapításától 2021-ig, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója (1997-től). Fotó- és filmtörténettel, képelmélettel, az új, technikai médiumok történetével, elméletével, művészeti vonatkozásaival foglalkozik. Több kiállítás illetve kísérleti film és videó rendezője (A fény képeiről, 1989, http://catalog.c3.hu/, A felejtés emlékei, „És mégis mozi a föld!” IMXXX – Intermédia Retrospektív)
A tervezett előadás a ’70-es és ’80-as években megjelent képzőművészek által készített fotóképregényeket kívánja kutatni, felszínre hozva miként kapcsolódik az akkori szekvenciális fotótrendekhez és mennyiben merít azokból. A fotóképregény, mint műfaj mainstream irányzata a ‘60-as években jelent meg Magyarországon, majd a rendszerváltást követően szinte teljesen feledésbe merült, olyannyira, hogy még az elnevezése sem rögzült azóta sem; a magyar nyelvben a „fotóregény”, „fényképregény” verziók is felbukkannak, míg az angolban egyaránt megjelenik a „photonovel”, „photo comics” vagy az olaszból átvett „fumetti” elnevezés. Eleinte a képes magazinokban megjelent film snittekből álló képsorok és a megrendezett fotókból szerkesztett, főként szerelmi történeteket elmesélő fiktív képtörténetek (Berendi, Urbán) és azok szöveges értelmezései adták a műfaj a gyökerét.
A ’70-es évektől sajátos szocialista kontextusban jelentek meg, a populáris kultúrából is merítő, formabontó konceptualista alkotások, amelyekre a képzőművészeti fotóhasználat jellemző. A különböző művészeti ágak (mozgókép, fotográfia, szobrászat, festészet, grafika, irodalom) felől közelítő művészek (Géczi / Molnár, Bereményi / Vető, Hajas / Vető, Jovánovics, Birkás, Szabados, Swierkiewicz, Hegedűs 2, Galántai stb) munkái különböző módokon, különböző célból merítettek ennek a műfajnak a formai jegyeiből. Ami közös bennük, az a narrációs igény, legtöbbször a szöveg és a kép együttműködése és hogy szekvenciákban mesélnek el történeteket. A formabontó kísérletezést és a médiatudatos reflexiót már az Új Hullámra jellemző könnyed hangvétellel vegyítik.
Milyen kritériumok választják el a szekvenciális fotográfiát a fotóképregényektől? Megjelenik-e a szekvenciális fotográfiáknál a narráció igénye? Milyen minimális jellemzői vannak a narratív szekvenciális fotósorozatoknak? Mely kritériumok adják a fotóképregény műfaj keretét, hol vannak a határai? Milyen képzőművészeti irányzatok hatottak a létrejöttére és hová illeszthetők be ezek a művek? Hogyan értelmezik át ezek a művek a fotográfia szerepét? Milyen nemzetközi trendekkel párhuzamosan jönnek létre?
Az előadás gyökerét egy már megkezdett kutatás adja, amelyben Dr. Pál Gyöngyi és Pecsics Mária DLA adatbázisok, archívumok és interjúk felhasználásával közösen kezdték el feltérképezni a műfaj szempontjából releváns magyar példákat. A kutatás eredményeit 2018-ban a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház) megrendezett Fotóképregény című kiállítás keretében összegezték. A kiállított művek is helyet kaptak a Magyar Fotóirodalmi adatbázisban, a magyar nyelvű fotóval illusztrált szépirodalmi könyvek gyűjteményében, ami azóta tovább bővült, és tervben van, hogy a lehetőségek szerint az alkotókkal készített interjúkkal színesedjen a kutatás.
CV
Dr. Pál Gyöngyi jelenleg a MATE - Rippl-Rónai Művészeti Intézet adjunktusa, ahol fotóesztétikát, vizuális kommunikációt és újmédia művészetet tanít. A fotográfus-írókról szóló szakdolgozatát 2010-ben védte meg a francia Rennes 2. Tudományegyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen, majd kutatómérnökként dolgozott Franciaországban a PHLIT projektben, és hozzájárult a phlit.org fotóirodalmi weboldal és adatbázis kialakításához. 2016-18 között, a posztdoktori munkája során létrehozta a MAFIA honlapot (fotoirodalom.hu), a magyar fotóirodalomnak szentelt adatbázist. Számos francia és magyar nyelven megjelent fotótörténeti és fotóirodalmi cikk szerzője. A legtöbb írása Denis Roche, Jean-Loup Trassard és Gáspár Lóránd fotográfus-írókról szól.
Pecsics Mária DLA, Balogh Rudolf-díjas fotóművész a MATE - Rippl-Rónai Művészeti Intézet docense, a Média Tanszék vezetője. A fotográfia BA és MA és a média design alapképzési szakokon dokumentarizmust, kortárs fotográfiát és önálló fotóprojekt tervezést oktat. Alkotói tevékenysége a dokumentarizmusból kiinduló, a képzőművészeti fotóhasználat irányába elmozduló tárgyilagos és távolságtartó megközelítésből írja le az ember és a környezete kapcsolatának általa lényegesnek ítélt aspektusait. Ötletgazdája a 2016-ban Hazai Attila emlékére létrehozott Alapítványnak, amely évente támogatja olyan alkotók munkásságát, akik a társművészetekre nyitottak. A 2018-ban megszervezett Fotográfia és irodalom konferencia társszervezője és a FOTÓképREGÉNY című kiállítás társkurátora.
„A hetvenes évek képzőművészete a kreatív fotó. Nem a képzőművészet egyik ága, hanem »A« képzőművészet. A fotó a front. Itt folyik, már egy ideje, a szemléletváltás döntő ütközete; mert a technika demokratikus és internacionális.” – írja 1977-ben Hajas Tibor Vető János fotói kapcsán. (Hajas 1977) A hetvenes évek avantgárd alkotóinak fotó iránti érdeklődése számos tényező következménye, válasz egy új művészeti paradigma megjelenésére, elsősorban a hatvanas évek második felében jelentkező konceptuális művészeti magatartásra, és annak sajátos, magyarországi körülményeire. Mégis, a fotó képzőművészeti eszközként való használatának létjogosultsága újra és újra bizonyításra szorul(t), akár a történeti avantgárd fotóhasználatát, akár a kortárs képzőművészeti fotóhasználat interpretációjának dinamikáit vizsgáljuk. Az előadás az 1976-os Expozíció – fotó/művészet című kiállítás elemzésén keresztül arra kíván rávilágítani, melyek azok a tényezők, amelyek a hetvenes évektől a fotó képzőművészeti médiumként való pozicionálásában szerepet játszottak, és milyen szerepe volt ebben a hetvenes évek fotóhasználata körüli diskurzusoknak. A Beke László és Maurer Dóra rendezésében Hatvanban, a Hatvany Lajos Múzeumban megrendezett Expozíció – fotó/művészet című tárlat amellett, hogy szintetizáló jelleggel adott képet az akkori kortárs és történeti fotóhasználati tendenciákról, számos új munka létrejötte, illetve egyes kiállítók esetében a későbbi fotóhasználati praxis alakulása szempontjából is meghatározó szerepet játszott. A korszak hazai konceptuális művészeti gyakorlatainak “betetőzéseként” (Peternák 1997) hivatkozott kiállítás nem csupán a fotográfia és képzőművészet státusza közötti viszony definiálásának volt fontos állomása, de a jelenség hazai alakulásának későbbi sajátosságaira is hatással volt.
Hivatkozások:
Hajas Tibor: Töredékek az „új fotó”-ról – Vető János munkáinak ürügyén. Mozgó Világ, 1977/1, 68-75.
Peternák Miklós: A konceptuális művészet hatása Magyarországon, C3, 1997, http://www.c3.hu/collection/koncept/help.html
Barkóczi Flóra művészettörténész, az Artpool Művészetkutató Központ – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet – Szépművészeti Múzeum kutatója, valamint az ELTE BTK Film-, média- és kultúraelméleti doktori programjának hallgatója. Kutatási területei az 1960-70-es évek konceptuális fotóhasználata, az 1990-es évek magyarországi médiaművészete, az internet-alapú képzőművészeti gyakorlatok, a digitális kultúra hazai kialakulása, valamint az archívumi gyakorlatok átalakulása napjaink poszt-digitális környezetében. Doktori kutatása keretében a magyarországi digitális kultúra kialakulását és a kilencvenes évekbeli internet-alapú képzőművészeti gyakorlatokat vizsgálja, a rendszerváltás és a kelet-közép-európai régió kulturális sajátosságai kontextusában. Számos hazai és nemzetközi kiadványban jelent meg publikációja.
A Rózsa társasága 1974–1975 körül kezdett alakulni a Magyar Képzőművészeti Főiskola Andrássy úti főépületével szemben lévő Rózsa Presszó asztalainál. A társaság tagjai ekkor többségükben a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő és grafika szakos hallgatói voltak. 1976-ban több alkalommal a presszó terében tematikus akciókat szerveztek, 1977–1983 között pedig kisebb csoportokban közös akciósorozatokon és kiállításokon vettek részt.
A csoport tagjai: Bogdány Dénes, Drozdik Orsolya, Fazekas György, Fehér László, Halász András, Herczeg László, Horváth Emese, Károlyi Zsigmond, Kelemen Károly, Király Vilmos, Kiss Mariann, Koncz András, Lengyel András, Méhes Lóránt, Sarkadi Péter, Tolvaly Ernő.
A meghívott vendégek: Beke László, Birkás Ákos, Bódy Gábor, Erdély Miklós, Galántai György, Gémes János Dixi, Hajas Tibor, Jovánovics György, Körösényi Tamás, Körner Éva, Nagyvári László.
A Rózsa egyedülálló a szocialista rezsim művészettörténetében, ugyanis az állami intézményi rendszeren kívül, teljesen függetlenül, abszolút kontroll nélkül valósult meg sok résztvevővel, csoportos, illegális művészeti akciók formájában, több alkalommal, egy budapesti nyilvános térben. A résztvevők konceptuális műveket készítettek, és művészeti akciókat hajtottak végre, műveiket pedig elhelyezték a presszó falain, pultján, ablakain, ajtaján.
Konceptuális módszerrel az olyan médiumokat, mint a fotó, a szöveg, az objekt, az akció, az esemény, a szitanyomat, nemcsak művészeti kifejezőeszközként használták, hanem arra is, hogy a festészet és a grafika hagyományos médiumait újraértelmezzék. Ennek az útkeresésnek eszköze is, és médiuma is volt a fotó.
A Rózsa egyetlen aktív, 1978-ig rendszeresen részt vevő nő tagja Drozdik Orsolya volt.
Milyen kapcsolódási pontok vannak a Rózsa társaság fotó alapú művei és Drozdik Orshi művei között?
Az eddigi kutatási eredményeket abból a célból rendezem Drozdik Orshi művei köré, hogy a pszichológiai és nyelvészeti megközelítéseknek a művészettörténeti referenciarendszere kirajzolódjon. Két kiemelt példán keresztül: az Individuális Mitológia mű együttes párhuzamai a strukturalista modell problematika szempontjából, és a Pornó sorozat vizsgálata a lacani unio mistica fogalom szempontjából.
CV
1990-1995 ELTE BTK Művészettörténet szak
2011-2014 ELTE BTK Művészettörténet Doktori Iskola
1995-től művészettörténetet oktatok.
A konferenciához kapcsolódó kutatási és kurátori tevékenység:
1998-1999 Rózsa presszó kiállítás, Ernst Múzeum
2007 Méhes Lóránt életmű kiállítás (Zuzu-Vető művészete) Ernst Múzeum
2013 Körösényi Tamás életmű kiállítás, Műcsarnok
2014 Tolvaly Ernő életmű kiállítás. Ludwig Múzeum
2018-tól Fazekas György életművének feldolgozása.
Publikációk a Rózsa presszó művészeiről.
Az előadás Lengyel András konceptuális fotóhasználatát vizsgálja a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig bezárólag, a Rózsa-presszó időszakában készült performansz- és akciófotóit, illetve fotó-alapú sokszorosított grafikáit.
Lengyel 1975-től készített olyan akciófotókat és diapozitívokat, illetve hajtott végre fotó-akciókat, melyek a fotót, mint médiumot vizsgálták, annak dokumentációs szerepét, a valóságra irányuló, manipulatív funkcióit, továbbá a képzőművészet lényegét érintő szemiotikai vonatkozásait, valamint a szerkezet, a mozgás, a tér-és időbeliség problémáit kutatva.
Ezekre a kísérletekre épültek további, égboltot, felhőket és geometrikus alakzatokat ábrázoló fotói és sokszorosított grafikái, melyeknek önálló koncepciójuk van, de a visszatérő motívumok (arc, kéz és háromszög megkettőzése, formai variációi, felhők) alapján mégis egymást átfedő tematikai csoportokat alkotnak és egymásra is vonatkoznak. A képsorokba, szekvenciákba és montázsokba szervezett ismétlődő elemek mindig másként jelennek meg, így hozva létre egy széles értelmezési tartományt, sőt több esetben az Erdély Miklós által megfogalmazott jelentéskioltás lehetőségével játszanak. Fotóinak térkezelése is sajátos: az európai hagyományban ismert térábrázolást a levegőperspektíva váltja fel esetében.
Kísérletei a fotó alapú sokszorosított grafikával szintén a hetvenes évek közepén indultak. Az állambiztonság szempontjából érzékeny terület volt a sokszorosítás, ezért korlátozták a lehetőségeket. A fotó-alapú grafika elterjedését az is nehezítette, hogy a hazai grafikus körök nem tekintették az új technikákat képzőművészeti eszköznek, ennek köszönhetően a Főiskolán az időszakban alig volt elfogadható technika az ofszet és szitanyomáshoz. A Képgrafika Tanszékén dolgozott Herczeg László grafikus, aki ipari szitanyomással is foglalkozott, Lengyel és a Raszler-osztály többi tagja tőle tanulták meg a szitázás alapjait, ami később a Makói Grafikai Művésztelepen bontakozott ki, ez volt a fotó-alapú grafika fontos színtere a hetvenes évek második felében a Pesti és a Pécsi Műhely mellett. Lengyel ofszetjei és szitanyomatai a neokonceptuális gondolkodást viszik tovább, a természet megfigyeléséből kiindulva folytatta a háromszögek és más geometrikus elemek, vagy saját testrészeinek fotózását azért, hogy a világról és a művészetről szóló téziseit megfogalmazza.
Lengyel András fotó-alapú művei fontos hozzájárulást képviselnek a neoavantgárd experimentális fotó történetéhez.
Üveges Krisztina művészettörténész, kurátor, 2000 óta a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum munkatársa művészettörténészként, 2012 óta a Múzeum kortárs művészeti szakkönyvtárának könyvtárosa is.
Kutatásainak az egyik fő fókuszpontja a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek magyar és nemzetközi képzőművészeti fotóhasználata, annak performatív és mediális aspektusai, illetve megjelenése a sokszorosított grafikában.
Rendszeresen publikál a szakmai sajtóban.
A Pécsi Műhely képzőművész csoport igen változatos fotós tevékenységet folytatott a hetvenes években. Az öt tag – Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szijártó Kálmán – egyéni látásdmódja jelentősen különbözött, amely az önállóan alkotott műveken karakteresen is megmutatkozik.
A természetművészeti beavatkozások (1970-71) fotómunkái nem tekinthetőek az események szimpla dokumentálásának, a fotók a folyamat rögzítését és a beavatkozás elemzését egyaránt szolgálták. A fotókat, fotósorozatokat a tagok gyakran tekintették nyersanyagnak, mely a későbbiek során nagyítások, szekvenciák és számos esetben grafikai/szita munkák kiindulási alapja lett. E mellett gyakran találkozhatunk a fotó belső, immanens tulajdonságaival operáló munkákkal is, jellemzően a fotóplasztika, illetve a kollázs területéről. A tagok egyes fotóperformanszai olyan kritikai művekként értelmezhetőek, amelyek direkt politikai, identitáspolitikai, intézménykritikai állásfoglalások jelenítenek meg. A művek más része releváns mikrotörténeti, szociokulturális átiratként fogható fel, amelyeken az alkotók különböző habitusai, szubjektív létélményei érhetőek tetten – gyakran sajátos városolvasatok formájában.
Előadásomban a fotóhasználatnak erről a médiatudatos alkalmazásáról mutatok be néhány példát a Pécsi Műhely tagjainak fotómunkái közül.
CV
Doboviczki Attila vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa. Nős vagyok, ötvenegy éves, négy gyermek édesapja. Vizuális kommunikációval, új-médiaelméletekkel, képzőművészeti médiahasználatokkal, néhány éve médiaarcheológiával és archívumkutatással, netes adattárak kialakításával foglalkozom.
1995 és 2012 között alapítója, illetve elnöke voltam a pécsi Közelítés Művészeti Egyesületnek; ebben az időszakban több galériát működtettünk, számos hazai- és külföldi kiállítást, fesztivált, rezidens programot valósítottunk meg. Sok más pályázat mellett háromszor nyertük el főszervezőként az Európai Unió Kultúra 2000-2017 programpályázatát.
2013-ban summa cum laude védtem meg disszertációmat a PTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában (Lokalitás-olvasatok, médiahasználat a Pécsi Műhely munkásságában címmel; témavezető: Beke László; opponensek: Timár Katalin és Peternák Miklós).
2017-ben társkurátora voltam a Ludwig Múzeumban megrendezett Párhuzamos avantgárd - Pécsi Műhely 1968-80 című nagyszabású retrospektív kiállításnak (Készman Józseffel), mely ezt követően sikerrel mutatkozott be a pécsi m21 Galériában, majd idén a Szombathelyi Képtárban is. Egy másik, szintén 2017-es kiállításon egy - több éve szemináriumok formájában zajló - kutatási programról adtunk számot, mely az 1977-ben alapított Pécsi Galéria hagyatékainak leltárszerű feldolgozását, a munka jelenlegi állapotát mutatta be több ezer kiadvány, fotóanyag, kritikák és egyéb dokumentumok segítségével.
2018-tól a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként egy pécsi képzőművészeti adattár kialakításával foglalkozom a Pécsi Műhely csoport és a Pécsi Galéria dokumentum-hagyatékára alapozva.
2021-től az ekkor indult pécsi intermédia-művész szak egyik felelőseként is dolgozom, e mellett óraadóként a MATE kaposvári kampuszán tanítok négy-öt éve. Rendszeresen publikálok szakmai folyóiratokban, tanulmánykötetekben.
Drozdik Orshi művészetének kezdettől fogva az identitás problémája áll a középpontjában. Előadásomban a kezdetet, az 1978 előtti időszakot vizsgálom, amikor a női én felmutatásának és megalkotásának az igénye egyáltalában felmerült. Drozdik már pályája legelején megfogalmazta a patriarchális társadalommal szembeni kritikáját. Mivel ezt neki a vasfüggönyön innen, a hetvenes évek szocialista kultúrájának művészeti diskurzusában kellett megtennie, melyben az akadémikus-humanista nézőpontú, figuratív ábrázolásmód egybeesett a marxista-leninista, cenzúrázott ábrázolásmóddal, alighanem érthető, hogy az ő kritikai gesztusai radikálisak voltak, s egybeestek a nyugati feminista diskurzus törekvéseivel. Az egyenlőtlen nemi szerepek, a kettős mérce alkalmazása, a patriarchális értékrend kényszerei a művészeti színtéren is megjelentek, olyan identitásforma kidolgozására sarkallva őt, amelyben egyenlő súllyal esett latba a nőiség és a művészlét. Műveiben egyszerre kérdezett rá a hagyományos művészeti kánonra és a női szerepvállalás lehetőségeire, ami kettős önarcképeket és önaktképeket eredményezett. Amikor művészként ábrázolta a testet, hideg tekintetű nézőként tekintett rá; amikor modellként kínálta fel a testét, akkor belülről saját teste tárgyiasítását és kiszolgáltatottságát élte át, egyúttal vágyát is. Teste egyszerre vált nézése és vágya tárgyává; a kettősség, ami korai műveiben hangsúlyosan megjelenik, innen ered.
Előadásom középpontjába az Individuális mitológia (1975-77), a Szabad tánc (1975-76), az AktModell (1975-77), a Pornográfia (1978) és a Kettős kép (1980) című performasz- és fotósorozatok, illetve videómű elemzését helyezem. Elsősorban arra kérdezek rá, hogy Drozdik miként írta át a női test ábrázolásának hagyományát, ezzel összefüggésben hogyan újította meg a portré műfaját; hogyan tette átjárhatóvá egymásba a test és az arc képeit, melyek így egyszerre képesek felmutatni a testi és a szellemi entitást, jóllehet azok évszázadokon át egymástól elkülönített minőségekként voltak reprezentálva. Kitérek arra is, hogy miféle eszközöket és médiumokat használt Drozdik a patriarchális énkép dekonstrukciójához. Például, nem egyszerűen a performansz eszközéhez nyúlt, hanem elődása során táncosnők fotóit vetítette táncoló testére. Továbbá: fotográfiákat gyűjtött (19. századi meztelen aktokat, modelleket fotózott a Magyar Képzőművészeti Akadémia könyvtárában), melyek újrafelhasználásához egy saját rendszert és terminológiát dolgozott ki, az úgynevezett „Kép(Imágó)Bank”-elméletet, s a különféle technikák (fotográfia, performansz, szöveg, rajz) együttes használatát tette munkamódszerré. Mindeközben nem a médium, hanem a koncepció volt számára a legfontosabb. S bár a hagyományos művészet „fegyelmező és kényszerítő” erejével szemben hozta létre a nőművésznek megfelelő mitológiát, de ez nem jelentette a patriarchális művészettörténeti kánon teljes „lerombolását”, ellenkezőleg, azt megtartotta referenciaként – nem a destrukció, hanem a dekonstrukció révén érvényesítette a kritikai erőt. Azaz nem a semmiből hozta létre az új identitáskonstrukciót, hanem újraírta a hagyományt (nem véletlenül használt meglévő szerepmodelleket), így alkotva meg az „újrajátszott én”-t.
CV
Széplaky Gerda (PhD) az EKKE BTK Képőművészeti és Művészetelméleti Tanszékének egyetemi docense. Szerkesztője volt többek között a Vulgo, a Flash Art, a Performa című folyóiratoknak. Kurátorként kiállításokat rendezett európai nagyvárosokban. Vendégoktatóként az alábbi egyetemeken tanított: DE, PPTE, PRE, MOME, KRE. 7 saját szerzőségű könyvet és 5 általa szerkesztett tanulmánykötetet publikált magyar, illetve angol nyelven.
Kerekes Gábor képeit szokás a képzőművészet és a fotográfia határvidékére helyezni, mind az alkalmazott archív technikák manuális jellege, mind a hordozón megképzett látvány grafikai effektusai okán. Az életművet sorozatok, illetve nagyobb témacsoportok építik fel, amit ugyan életrajzi keretei között éles cezúrák tagolnak, de konceptuális vonatkozásaiban az alkotó által jellemzően szigorúan és erősen szelektált korpusz sokkal inkább kisebb elmozdulásokkal detektálható, amely következetes gondolati és képi absztrakciós eljárások mentén formálódott ki. Kerekes munkásságának képzőművészeti kifejezésmódot használó origópontjait a fényképészeti látásmód alakítja mediális konstrukciókká. Az 1970-es évek második felében készülnek a Vásárcsarnok, a Külváros, a Hétvége és A Város című sorozatai, valamint a Születésnap, Hinta, Híd című triptichonjai, majd ezt az alkotói korszakot mintegy szimbolikusan lezáró önarcképei. Munkamódszeréről és a képkészítés metódusáról a nyolcvanas években több interjújában is számot adott, 1984-ben szubjektív percepcióit és reflexióit feltáró esszében kísérelte meg saját értelmezői útjá(jai)t rögzíteni, s egyúttal képei szemlélőinek figyelmét a szociológiai, dokumentatív megközelítéstől más irányba terelni. Termékenyebb interpretációs lehetőséget nyújthat számunkra az azonosítható vizuális elemek és az azt hordozó matéria egymástól elválaszthatatlan működésmódjának vizsgálata, a képi manipulációs eszközök és technikák jelentésképző vonatkozásainak felmutatása, valamint a képeken megjelenített tárgyi és emocionális komponensek sajátszerű fotográfiai alakzatának kutatása.
Művészettörténész, irodalomtörténész. 2005-2022-ig a Szépművészeti Múzeum, majd a SZM-MNG Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézet, Archívum és Dokumentációs Központ muzeológusa. Jelenleg a BTM, Kiscelli Múzeum Digitális Média Csoport munkatársa.
A nemzetközileg elismert és többszörösen díjazott Juhan Kuus (1953–2015) észt származású, de Dél-Afrikában élő és dolgozó világhírű dokumentarista fotográfus volt. Munkái és fotóesszéi rendkívül nagyhatásúak abban a tekintetben, hogy képesek voltak társadalmi, politikai cselekvésre ösztönözni a bemutatott és vizsgált környezetüket.
Tizenhét évesen kezdett fotóriporterként dolgozni, és negyvenöt éves pályafutása során az ország egyik legbefolyásosabb és legradikálisabb fotográfusává nőtte ki magát. Pályafutása csúcsán, 1986 és 2000 között az 1973-ban Franciaországban alapított neves Sipa Sajtóügynökség párizsi és New York-i szerkesztőségének dél-afrikai tudósítójaként és fotóriportereként dolgozott. Munkáit többek között a Times, az Independent, a New York Times, a Paris Match és a Los Angeles Times is rendszeresen közölte. Fotográfiái az országában zajló konfliktusok harcait és brutális erőszakát örökítették meg, ami iránt a sajtó világszerte érdeklődött ezekben az években, de képei az egyszerű emberek örömeit és gondjait, mindennapi életüket és hagyományaikat, az ember és a természet kapcsolatát, valamint az uralkodó társadalmi normákat és tabukat is ábrázolják.
Így vélekedett saját, kultúrantropológus megközelítésű munkáiról: „Tükröt tartok a társadalom elé. Azt mondom a honfitársaimnak: »Ez vagytok ti minden befolyásolás nélkül, én így látlak titeket.«” Kuus egész élete során remélte, hogy munkái nem csak szülőhelyén, Dél-Afrikában, de eredeti otthonában, Észtországban is inspirálni tudják, befolyásolhatják az embereket arra, hogy dokumentarista fényképezéssel foglalkozzanak, valamint, hogy a képein keresztül bemutatott problémákra megoldást keressenek, változásokat indítsanak el.
Halála után személyes fotóarchívumát végül kívánsága szerint Észtországban őrizték meg, életművét a tallinni Juhan Kuusi Dokfoto Keskus (Juhan Kuus Dokumentarista Fotó Központ) gondozza. A Mai Manó Házban látható átfogó tárlat először hozza el a fotográfus munkásságát a magyar közönségnek.
Ez a könyv Roger Ballen 1979-ben megjelent Boyhood című fotóalbumának új és bővített kiadása, amely a fotográfus által még a '70-es években készített eddig kiadatlan képeket is tartalmazza.
Az André Kertész, Bruce Davidson és Elliott Erwitt munkásságát idéző fotók ritka és bensőséges szemléletet mutatnak be a fiatalság szelleméről, amelyek mindenki gyermekkorát képesek visszahozni. A művész a fotográfiákon és a történeteken keresztül végigvezet minket Európa, Ázsia és Észak-Amerika kontinensein át a fiúkor után kutatva: bemutatva a gyermekkort, ahogyan a nepáli Himalájában, Indonézia szigetein, Kína tartományaiban, vagy éppen Amerika utcáin élik. A lenyűgöző fekete-fehér fotográfiák (amelyek Ballen négyéves kutatása során készült 15.000 fotóból származnak) a fiúk játékaikban, kalandjaiban, álmaiban és csínyjeiben feltáruló varázslatot ábrázolják.
A Boyhood című album képes összekapcsolni a fiúkat a világ minden tájáról a nemzetiség és a kultúra határain túl, ám a könyv inkább óda vagy emlék, mint szó szerinti dokumentum, de Roger Ballen első albuma ma éppoly erőteljes és aktuális, mint 43 évvel ezelőtt, időtlen képek lenyűgöző sorozatát mutatja be, amelyek túlmutatnak a társadalmi és kulturális sajátosságokon.
Kiadó: Thames&Hudson, 2022.
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 112
Nyelv: angol
ISBN: 9788862087759
Ár: 21.900 Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Míg a japán fotográfia nagy kiállításai az elmúlt harminc évben egyre gyakoribbá váltak, a Ravens & Red Lipstick az egyik első angol nyelvű album, amely áttekintést nyújt a témáról.
Ez a vizuálisan merész és részletgazdag kötet a japán fotográfia fejlődését követi nyomon a háború utáni realizmustól a kortárs fényképezés sokszínűségéig és technikai találékonyságáig, olyan mozgalmakon és csoportokon keresztül, mint a Vivo az 1960-as években és a „girls photography" az 1990-es években. Az albumban található interjúk a fotótörténet legbefolyásosabb alkotóival készültek, Moriyama Daidótól, Araki Nobuyoshin keresztül Kawauchi Rinkóig.
Lena Fritsch fantáziadús és átlátható írása a fotográfiai mozgalmak és alkotások keresztmetszetét kutatja a japán társadalom-, kulturális- és politikatörténet élénk, változó hátterében. Az eredmény egy könnyen befogadható bevezető, amely egyben egy megvilágosító elemző munka az olvasók és a rajongók számára egyaránt.
Kiadó: Thames&Hudson, 2018.
Kötés: puhakötés
Oldalszám: 288
Nyelv: angol
ISBN: 9780500292877
Ár: 16.900 Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
„…a Szerző egyre zsugorodó szobrocska az irodalom színpadának legszélén.”
– Roland Barthes
A Szerző halála már régóta a modern irodalmi közbeszéd egyik legismertebb toposza, már-már közhelye. Bár Roland Barthes azonos című esszéjében ugyanúgy kiterjeszti elméletét más műfajokra is (Van Gogh és Csajkovszkij példáján keresztül), a képző- és médiaművészetben a teoretikus, történeti megközelítések mellett továbbra is a másik legmeghatározóbb elemzési attitűd az alkotó/szerző személyének vizsgálatában merül ki. De mit tudunk kezdeni olyan munkákkal, amelyeknek kontextusa kétes, szerzője beazonosíthatatlan és alkotói intenciójára sosem fog már fény derülni? Az Ismeretlen alkotó, cím nélkül című kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményének identifikálhatatlan képeiből válogat és az előbbi kérdésre keresi a választ.
Külön köszönet: A Fehér Vera, Németh Ábel
A magyar fotográfia történetének egyik legjelentősebb alakja Berekméri Zoltán, aki az 1940-es évektől a ’80-as évek végéig alkotott. Tragikus életének számos pontja ismert és feltárt, azonban sorsának művészetéhez alig van köze: képein egy sajátságos világ bontakozik ki, amelyben a tiszta kompozíció, a fotográfiai hagyományok iránti tisztelet és egy különös „belső monológ” játssza a főszerepet.
Berekméri Zoltán – 100 évvel ezelőtt – 1923-ban született Kecskeméten, de Békéscsabán járt középiskolába, s tett érettségi vizsgát. A fotográfiához már tizennégy évesen kötődött és a középiskolában a fotószakosztály vezetője volt. Diákversenyeken is indult, s 1942-ben elnyerte a Magyarország Diákfényképező Bajnoka címet, ugyanakkor mindvégig autodidakta módon tanulta a fényképezést, az érettségi után nem tanult tovább. Közvetlenül az érettségi vizsgát követően a békéscsabai postán helyezkedett el tisztviselőként. Itt ismerkedett meg Gellért Gézával, akivel több pályázatra is együtt jelentkeztek. Egy Gellértnek 1945-ben írt fiatalkori levelében így fogalmazta meg az alkotáshoz fűződő viszonyát: „...addig, amíg a végső, de egyben legbiztosabb ismereteinket megszerezzük a »Halálról«, cselekedni, maradandót alkotni is akarunk.”
Felvételei hamar ismertté tették szakmai körökben, s az 1956-ban megalakult Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagjai közé hívták, ekkor 33 éves volt. A korszak befolyásos fotóművészei segítették pályafutását, mint például a két világháború közti magyar szociofotó meghatározó alakja, Kálmán Kata, aki a világháború után már politikailag is tényezőnek bizonyult. Az ő segítségével kerülhetett Budapestre Berekméri és lett 1958-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum fotográfusa. A múzeumot négy évvel azelőtt hozták létre, s az újonnan alapított intézmény fotólaborját vezette. Ugyanakkor ott is lakott, hiszen a fővárosban nem volt kapcsolata senkivel, s csak évekkel később talált magának albérletet. Visszaemlékezések szerint ez az időszak volt az, amikor először kicsúszott a lába alól a talaj, hiszen Békéscsabán hagyta feleségét és kisfiát, akiktől a későbbiekben eltávolodott, majd a kapcsolatuk is megszakadt. Múzeumi fotográfusként húsz évet dolgozott, műtárgyfotókat és reprodukciókat készített, ugyanakkor ezzel párhuzamosan tudatosan építette saját alkotói világát is. Berekméri esetében viszont ehhez a tudatossághoz betegsége is társult: alkoholizmussal küzdött és több időszakban is pszichésen zavart események követték egymást. Utolsó éveit már egzisztenciálisan kiszolgáltatott módon élte egy pomázi szociális otthonban, ahol mentálisan sérült és alkoholista betegek között élt viszonylagosan nyugodt körülmények között. Innen heti rendszereséggel eltávozhatott és volt munkahelyére, az irodalmi múzeum fotólaborjában kapott lehetőséget arra, hogy régi, illetve új képeinek negatívjaiból kiállítási nagyításokat készítsen. Azonban az ebben az időszakban készült képein sem látszódnak meg azok a nehézségek, melyeket életének ezen szakaszán átélt: életműve egységes maradt, s még szemléletileg is közel azonos módon és képi világgal fogalmazta meg mondanivalóját a világról. Még halála előtt lehetőséget kapott az Ernst Múzeumban, hogy bemutathassa életművét, s az 1985-ben létrejött tárlat komoly sajtóvisszhangot kapott. Ugyanakkor szakmai körökben már nem számoltak személyével és képeivel, szinte a kortársainak is újra fel kellett fedezniük.
A kor egyik befolyásos, fotográfiával foglalkozó újságírója, Gera Mihály, a kiállítás katalógusában is éreztette ezt: „Magam is most döbbenek rá, hogy voltaképp alig tudok többet a hatvanegy éves Berekméri Zoltánról, mint az a látogató, aki ezen a gyűjteményes kiállításon ismerkedik a fényképeivel...”.
Berekméri Zoltán 1988. május 21-én halt meg Pomázon tragikus körülmények között. Fotográfiai életművét a Petőfi Irodalmi Múzeum folyosójának két szekrényéből vitték át a Magyar Fotóművészek Szövetségének Fotótörténeti Gyűjteményébe, ahonnan a Magyar Fotográfiai Múzeumba került.
A Miloš Dohnány a városban című kiállítás a modern szlovák fotográfia jelentős képviselőjének képeiből mutat be válogatást. Kiállított képanyagunk Dohnány fotóinak több tematikus sorozatából válogat, figyelmének középpontjában az urbánus élet és a modern pozsonyi építészet egymásba fonódásának és az 1930-as és 1940-es évek Pozsonya állt. Miloš Dohnány a kortárs fotográfia egyik vezető alakja volt, az új technológiák rajongója, pedagógus, esszéista, a fotográfia első szlovákiai kritikusa és teoretikusa. Rövid, de termékeny életet élt, és kiváló életművet hagyott hátra. 1904-ben született, az elemi iskolát és a gimnázium első éveit Ausztriában végezte, mivel édesapja az Osztrák-Magyar Monarchia osztrák vasútjainál volt mérnök. 1919-ben, Csehszlovákia megalakulása után családja Pozsonyba költözött, ahol Dohnány a Csehszlovák Államvasutak Szakközépiskoláját végezte el Olmützben. Ezután, 1923-tól élete végéig különböző beosztásokban dolgozott az Államvasutaknál.
Fényképeit 1924-től küldte szlovák és cseh folyóiratoknak. Az 1930-as évek elején tagja lett a neves pozsonyi Amatőr Fotográfusok Szövetségének. 1931 és 1933 között megalapította és vezette a Vesna folyóirat amatőr fotográfusoknak szóló tanácsadó rovatát, ahol a modern fotográfiáról szóló programadó reflexióit is publikálta, amelyeket Moholy-Nagy médiumelméleti szövegeinek hatása alatt írt. Az 1930-as években különböző témájú cikkeket és fotóriportokat készített folyóiratoknak (Nový svet, Fotografický obzor, Pestrý týden, Lidové noviny és mások). 1932 és 1933 között a pozsonyi Művészeti és Iparművészeti Iskola fotográfiai tanszékén tanult, amelyet Jaromír Funke, az akkori avantgárd fotográfia egyik helyi úttörője vezetett. Dohnány már 1934-ben maga is vezetett amatőr fotográfusoknak szóló oktatási kurzusokat az Amatőr Fotográfusok Szövetségében. 1941-től a Krásy Slovenska című folyóirat külső szerkesztőjeként dolgozott, továbbra is közreműködött hazai és külföldi folyóiratokban. 1944 októberében Pozsonyban autóbalesetben halt meg. A megváltozó politikai helyzet eredményeként fotográfiáit csak az 1960-as években fedezték fel újra.
A tárlat a Budapesti Szlovák Intézettel és a Fotográfia Közép-európai Házával együttműködésben jött létre.
„A fényképezés fokozatosan a búcsúzási rituálénk részévé vált; bepakolni a bőröndöket a kocsiba, ölelés és puszi, integetés, majd elhajtás.”
Deanna Dikeman megható fotókönyve a családról, a meghittségről, a búcsúzkodásról és az idő múlásának kegyetlenségéről mesél. A huszonhét évet felölelő sorozatban Dikeman szüleit fényképezte búcsúintés közben.
Az első fotó 1991-ben készült, ám ekkor még nem azzal a szándékkal, hogy egy sorozat része legyen, hanem pusztán emlékmentés céljából, azonban az évek során rituálévá vált megörökíteni a búcsúzkodás pillanatát. A dokumentálás talán megkönnyíti a távozás szomorúságát, hiszen sosem tudhatjuk, hogy egy búcsú mikor lesz az utolsó. A könyv látogatásról-látogatásra rögzíti az évszakok váltakozását, az évek múlását, a szülők öregedését.
2009-ben Dikeman édesapja elhunyt, de édesanyja még további nyolc évig folytatta a búcsúintést, az utolsó évben már az idősek otthonából. A sorozatot utolsó képe 2017-ben készült a fotográfus édesanyjának temetése után, az üres kocsifeljáróról.
Dikeman személyes és őszinte munkája nemcsak az idő múlásának melankóliáját ragadja meg, hanem bepillantást enged egy család intim pillanataiba, amihez azonnal kötődni tudunk, hiszen mindannyiunk számára ismerős érzelmeket és emlékeket idéz.
A Leaving and Waving 2020-ban a Mack First Book Award díjra lett jelölve, illetve 2021-ben a Paris Photo–Aperture Foundation PhotoBook Awards shortlistjén is szerepelt. A könyv és a hozzá kapcsolódó kiállítás ingyenesen megtekinthető a PaperLab Galériában.
.jpeg)
A kiállítótérben megtekinthető kiállításainkhoz kapcsolódóan a boltban megvásárolható néhány kis Miloš Dohnány fénykép és többféle képeslap Berekméri Zoltán képeivel.
A Mai Manó Könyvesbolt falain „működő” PaperLab elhozta Deanna Dikeman Leaving and Waving című kiállítását, mely ingyenesen megtekinthető. Elég egy hangulatos kis séta a könyvespolc körül, és miután búcsút intettünk a fényképeken búcsúzók kedves, ám egyszerűségében is megrendítő családtörténetének, a másik oldalon már új és régi-új könyvek várnak ránk.
Végre ismét kapható Vivian Maier, Saul Leiter, Liam Wong, Henri Cartier-Bresson, Wim Wenders, Tarkovsky és Nan Goldin egy-egy meghatározó albuma is!
A jellemzően városi környezetet kedvelőknek, az utcai fotózás megszállottjainak újra elérhető a Magnum Streetwise. The Ultimate Collection of Street Photography című kiadvány, a The World Atlas of Street Photography és a The Street Photographer’s Manual című könyv. Ha pedig valaki a vadonba vágyik, de az időjárási viszontagságokat és a sáros bakancs pucolását mellőzné, akkor az Into the Woods: Trees in Photography című, gyönyörű albumot érdemes választania, mely egyúttal elkalauzolja az olvasót fafényképezés történetébe.
A felsorolás nem teljes, így a Mai Manó Könyvesboltban látogatóink átélhetik a felfedezés és a rátalálás örömét is, ez az offline könyvüzletek egyik specialitása. Ezzel együtt természetesen elérhetőségeinken szívesen nyújtunk tájékoztatást arról, hogy egy-egy keresett könyv aktuálisan van-e készleten vagy beszerezhető-e.
Most például izgalmas lehet a magyar fotótörténet iránt érdeklődők számára, hogy a Fényképtár sorozat húsz különböző része is elérhetővé vált. Ezen kívül továbbra is itt áll a hokedli, amelyiken minden könyv kétszáz forintba kerül.
Szeretettel várjuk minden látogatónkat! Azokat is, akik épp most tesznek egy ilyen kissé megkésett, fotográfiás februári fogadalmat.
A könyvajánlóinkat ezen az oldalon lehet böngészni: KÖNYVAJÁNLÓINK
MAI MANÓ KÖNYVESBOLT
NYITVATARTÁS:
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon/iMessage: +36 30 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Ki ismeri manapság Ergy Landaut? Valószínűleg kevesen a szakemberekből, történészekből és a 20. századi fotográfia műkedvelőiből álló szűk közösségen kívül. Pedig Ergy Landau igen aktív volt az 1920-as és az 1950-es évek közötti időszakban, ekkoriban nagyon is számontartották a francia fotográfia világában. Abból a magyar diaszpórából származott, amely közvetlenül az első világháború után hagyta el Magyarországot. Ergy Landau Párizsban telepedett le, majd itt kezdte meg szerteágazó hivatásos fotográfusi tevékenységét. Megérkezése után haladéktalanul berendezett egy 16. kerületi műtermet, hiszen már rég birtokában volt a technikai ismereteknek, annak köszönhetően, hogy fiatal kora ellenére rendszeres kapcsolatot ápolt a magyar fotóművészet képviselőivel. Franciaországban is fennmaradtak barátságai magyar honfitársaival (Brassaïval, Kertésszel, Moholy-Naggyal) és az akkori asszisztenseit, Nora Dumas-t és Yllát is bevezette a fotográfia rejtelmeibe.
Mesteri portréfotóinak, főleg a gyerekportréknak köszönhetően hamar ismertté vált neve, formai kísérletezései bizonyos szempontból az Új Tárgyiassággal rokonították képeit, és ezzel egyidőben számos női aktot is készített. A két világháború közötti időszak különböző illusztrált sajtótermékeiben és magazinjaiban megjelent képein a korlátoktól felszabadult emberi test és nyomában a megváltozott életmód jelenik meg, például a szabadidős tevékenységeket és a természetben űzött sportokat ábrázoló fotókon. 1933-ban a Rapho ügynökség tagja lett és segítette annak háború utáni újjászületését. Többször járt külföldön, ahol riportokat készített (főleg Mongóliában és Kínában), számos útikönyvet és ifjúságnak szánt könyvet is publikált 1965-ben bekövetkezett súlyos balesetéig.
Ergy Landau 1967-ben hunyt el örökösök nélkül, még azelőtt, hogy az 1970-es években a fotográfusok elnyerték volna a művészeknek járó elismerést, így emlékezete szép lassan feledésbe merült. A Mai Manó Házban látható kiállítás és a hozzá tartozó monográfia a korábban kiadatlan E. Landau gyűjtemény feldolgozásának eredménye. Az volt a célunk, hogy a közönség megismerhesse egy 20. századi fotográfusnő kivételes ugyanakkor példaértékű életútját.
Az 1906. március 7-én Székesfehérváron született Kozák Lajos a székesfehérvári Főreál Iskolában érettségizett és már középiskolai tanulmányai idején is aktívan sportolt. Érettségi után jelentkezett az éppen akkor induló Testnevelési Főiskolára, amelyet 1928-ban rangelsőként végzett el. Mint a legjobb eredménnyel diplomázott hallgatót, egy évre segédtanárrá nevezték ki, majd sportszervezetek előadójaként, edzőként és főleg testnevelő tanárként dolgozott. Akkoriban – kortársaihoz hasonlóan – sok képet készített Budapest nevezetes épületeiről, tereiről és szobrairól is. Kozák Lajos sportember volt, de szerénységét jelzi, hogy a pozíciókért folytatott versengésben nem vett részt. A magyar fotográfiai közéletben és a szervezetek munkájában nem járt élen, inkább a hátsó sorokból figyelte az eseményeket. Kozák Lajos fotográfus hagyatékát 1975-ben, a művész halálát követően vásárolta meg özvegyétől a Magyar Sportmúzeum, ahol az anyag nagy része 2011-ig feldolgozatlan maradt.
Kozák Lajos fotóinak felfedezése is illeszkedik a sorba azokhoz a történetekhez, amelyekben az alkotók legnagyobb kincseire csak haláluk után bukkantak rá. A testnevelő tanárként dolgozó, szorgalmas, de szerény sportfotográfus negatívjai is évtizedekig lapultak a raktárban.
Kozák Lajos feltehetően az 1920-as évek végén ismerkedett meg a fényképezéssel és a főiskola elvégzése után komolyan érdeklődött a művészi fényképezés iránt. Tájékozott volt a kor hazai és nemzetközi irányzataival kapcsolatban, képeiben jól érzékelhető a Neue Sachlichkeit (Új tárgyilagosság) hatása. Kozák fotói az akkori progresszív magyar fotóművészet egyfajta summázatát adják, ugyanakkor mégis elkülönülnek társaitól. Kozák fotóira egy személyesebb hangvétel jellemzőbb, őszinte figurái mellőzik a kor divatjának „modorosságát” és a képekben megjelenik egy egzisztenciális mélység és melankólia, ugyanakkor fotóiban benne van egyfajta harmónia is. Kortársaihoz hasonlóan őt is inspirálta Budapest, kedvelt témái közé tartoztak a polgári élet kultikus helyei, a pesti és budai rakpart, a Városliget, a Gellérthegy és a téli síelés a Normafán.
Alkotásai két jól elkülöníthető csoportra oszthatók: a két világháború között készült művészfotókra és a teljes életutat átölelő sportfotókra. Kozák fotográfusi tevékenységét polgári foglalkozása mellett végezte, így napjai nagy részét a sport töltötte ki, ezért mindig is aktívan fényképezte a sportélet eseményeit, ahol fotóriportokat készített újságok számára.
Művészfotóit tudatosan művészi karrier igényével készítette, amelyeket a Képes Krónika és a Nemzeti Újság gyakran közölte, emellett több alkotása is megjelent az igényes kivitelű Fotószemle című magazinban, de találkozhatunk képeivel az Új Idők és a Tükör hasábjain is.
A titok abban áll, hogy akár esik, akár fúj vagy éppen süt a nap, egy jó fotográfia megtanít másképp látni, újra keretezni az aktuális körülményeket. Segít átértelmezni a szomorkás, esős napokat, és kizökkent a rövid időre beköszöntött áltavaszok fölötti búslakodásból is. Elázni ramaty érzés, de látni a kerékpározó férfit, Kozák Lajos – Budapesten, az 1930-as években készült – fotográfiáján, inkább szívmelengető és szemet gyönyörködtető. A háttér félhomályba borul, csak a barett sapkás férfi sziluettjét látjuk, ahogy teker a csillogó úton.
Az ingyenesen megtekinthető Budapesti életképek kiállításunkra a PaperLab elhozta a könyvesbolt falaira a 30-as évek Budapestjének régivágású, mégis élettel teli hangulatait. Dolgunk végeztével – ha már mindkét kiállítást láttuk – haza is lehet vinni Kozák Lajos fotográfiák című könyvét, amiben a delejező kompozícióknál csak a mozgás, a sport szeretete a szembetűnőbb.
A kiállítótérben megtekinthető, kiállításunkhoz kapcsolódóan a boltban megvásárolható Ergy Landau könyvének francia nyelvű változata, így hazavihetjük egy elképesztő nő történetét.
Nem tréfa, ha azt mondjuk, Liam Wong TO:KY:OO-ja, Araki két könyve, Annie Leibovitz The Early Years című könyve is kapható most nálunk.
A The Dog in Photography című Taschen-kiadvány kutyásoknak egy kötelező darab (feltételezzük, hogy a 200 Ft-os Kutyavilág már szinte mindenkinek megvan – ha mégsem, itt az idő!), de azoknak is tartogatunk albumokat, akik most szeretnének komolyabban elmélyülni a fotográfia rejtelmeiben. A Photography. The Whole Story című kiadvány többé-kevésbé lefedi azt, ami lefedhető, de kerekebb lesz a történet a Kiválasztott fényképek-kel. A History of Photography című könyvnek csak a címe szerényebb, tartalmilag szintén ütős, akárcsak a közkedvelt Photo Icons.
Szeretnénk olvasóinkkal és látogatóinkkal valami direktpozitívat is megosztani: ismét kapható nálunk a The Polaroid Book.
Az ember azt gondolná, egy ilyen esős hónapban még a könyvajánlót is fóliában kellene feltölteni az internetre, de mi tudjuk, hogy az utcai fotózás megszállottjai előtt nincs olyan akadály, amit ez az április fölállíthat. Nekik szól a The Street Photographer’s Manual című könyv, a Street Photography Pocket Guide és a Think Like A Street Photographer.
A felsorolás nem teljes, ezek csak azok a könyveink, amelyek belefértek ebbe a kurta ajánlóba. Pedig, pedig. Visszatérő látogatóink pontosan tudják, hogy Mai Manó Ház erényei közül nem csak az számít, hogy az a szuper kiállításainknak és szakkönyvtárunknak otthont adó gyönyörű épület, hanem az is, hogy a Mai Manó Könyvesboltban olyan kincsekre lehet bukkanni – legyen szó könyvekről vagy fotókról, képeslapokról vagy plakátokról –, amik visszavezetnek az aktív szemlélődéshez, az okos, tanulságos nézés mesterségéhez.
Szeretettel várjuk minden látogatónkat! Azokat is, akik igazából csak egy ideálisan stimuláló közegbe menekülnének a bolondos áprilisi idő elől.
A könyvajánlóinkat ezen az oldalon lehet böngészni: KÖNYVAJÁNLÓINK
MAI MANÓ KÖNYVESBOLT
NYITVATARTÁS:
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon/iMessage: +36 30 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Martin Wanda önreflektív kollázssorozatában a posztmodern szerelem kihívásait és az idealizált, illetve a valós vonzalom körüli kérdéseket járja körül, amelyben sokszor ütköznek az elvárások a valósággal. A cím William Blake 1798-ban megjelentetett, saját maga által illusztrált verses gyűjteményét idézi, melyben a szöveg és illusztráció szerves egységet alkot.
A Londonban élő fiatal fotográfus a pandémia alatt kezdett el dolgozni – egyfajta önvizsgálatként – önarcképekből álló kollázssorozatán. Wanda mindig is empatizált és gyakran érezte hasonló helyzetben magát saját kapcsolataiban a beteljesületlen szerelmek hősnőivel, például Opheliával vagy Lady Shallottal, akik a preraffaelita festményeknek is ikonikus alakjai voltak. Ezek az eszményített szépségű női karakterek és az ábrázolásukhoz felkért modellek is gyakran csak a férfiak ideiglenes szerelmi tárgyai voltak. Wanda saját magát megfigyelve és fényképezve, egy-egy – a művészettörténetből ismert – női karakterbe bújva szabadítja fel ezeket a nőalakokat a „male gaze” alól.
Az alkotó romanticizálja szerelmi csalódásait, kollázsain kedvenc könyveiből, a romantikus irodalom klasszikusaiból beszkennelt részleteket kombinálja kézzel írt szövegekkel. Az Üvöltő szelekből, a Vörös és Feketéből, az Anyeginből és Az ifjú Werther szenvedéseiből kiragadott könyvlapok és az elmúlt évek során volt barátoktól, szeretőktől és Tinder-randiktól kapott bókoló vagy fájdalmas, olykor vulgáris üzenetek töredékei állítják szembe a vágyott és a valós szerelmet. Az eszményi, idealizált szerelem helyett sokszor a valóság sokkal kiábrándítóbb. Napjainkban a kapcsolatok is változásokon mennek keresztül, sokszor kilépnek a bevett normákból és egyre jellemzőbb a komplexitás. Ez sok előnnyel és felszabadulással jár, azonban a kiigazodás is nehezebb ebben az összetettebb rendszerben. A szerepek mögé bújt önportrék szövegekkel való kombinálása egyfajta terápiás folyamattá vált.
Martin Wanda a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem BA fotó szakán tanult, majd Londonba költözött és College of Fashion szerzett mesterdiplomát. Fotómunkái mellett a Foxes zenei és divatmagazin kreatív igazgatója.
A Mint Te és Én című kiállítás a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium különböző határátlépéseit mutatja be 31 fiatal fotográfus 70 korszakalkotó művén keresztül. A Mai Manó Házban megrendezett tárlat a fotográfia eszközével megjelenített egyéni hangok bemutatására törekszik egy nemzedék személyes, korszakos megélésein keresztül. A kiállítás azt vizsgálja, hogy van e koherencia az 1980 utáni korszak sajátos politikai légkörében született, a digitális bumm pillanatát testközelből megtapasztaló, annak termékeit készségszinten használó egyének megéléseiben? Beszivároghatnak-e tudat alatt ezek a megélések a fotográfusok munkáiba? A posztmodern társadalom lazán egymáshoz kapcsolódó egyénei számára természetes a hagyományok és a legújabb stílusok közötti átjárás lehetősége, pozitívan kötődnek a divathoz, a közösségi médiához, kötődéseik pedig egyre kevésbé politikaiak, vagy az ellenállás eszközei. Kialakulhatnak-e közös metszéspontok a különböző felfogásmódok és módszerek egymás mellé helyezésével, levonhatóak-e bizonyos tanulságok, létezik-e nagy Kollektív Generációs Tapasztalat? A Mint Te és Én címválasztás az egyén függetlenségét és személyes identitásának kifejezését szimbolizálja, az intim én-re, testünkre, annak kiterjesztett határaira utal. Jelent különállást és társas magányt, de jelenti a közösséget, legyen az virtuális vagy valós, és az összetartozást is.
A kiállítás terjedelmi korlátai miatt csak egy kis szeletét tudja bemutatni a kortárs magyar fotográfiát karakterizáló gazdag életműveknek, de így is felbecsülhetetlen értékű vizuális forrása és látlelete lehet a fotográfia egy korszakának, számunkra, akik benne élünk. Rólad, rólam és rólunk szól.
Kiállító alkotók:
Álovits Bálint
Bartha Máté
Bede Kincső
Bilak Krystyna
Biró Dávid
Bognár Benedek
Bolla Szilvia
Dobokay Máté
Ember Sári
Éder Krisztián
Fabricius Anna
Gáldi Vinkó Andi
Geibl Kata
Ladocsi András
Kis-Kéry Anna
Klenyánszki Csilla
Andreas Laszlo Konrath
Kontha Dora
Móró Máté & Szanto Borbala
Neogrády-Kiss Barnabás
Perlaki Márton
Pósalaki Anett
Puklus Péter
Rédling Hanna
Schmied Andi
Schuller Judit Flóra
Standovár Júlia
Szalai Dániel
Vékony Dorottya
Vizi András Tibor
(sz. 1987, Budapest, Magyarország)
Az emberi identitás megmutatásának őszinte vizuális dokumentációját választva Álovits Bálint 2019-es projektjében a londoni Central Saint Martin’s művészeti egyetem hallgatóiról, oktatóiról és alkalmazottairól készített portrésorozatot. Két hét alatt 355 karakter portréját készítette el az iskola területén a random rövid időkre felállított standokon. A személyigazolványok, útlevelek, jogosítványok személytelen és normatív képi világát idéző portrék antropológiai alapossággal elkészített katalógusszerűen rendszerezett képet adtak egy napjainkban létező, de állandóan változó neo-törzsről.
Álovits Bálint fotográfia szakon szerzett BA diplomát a Budapesti Metropolitan Egyetemen 2014-ben, majd 2019-ben a londoni Central Saint Martins Egyetemen kapta meg mesterdiplomáját, kortárs fotográfia és filozófiai tanulmányokból.
Kezdeti munkáira nagy hatással volt a modern építészet és a Düsseldorfi Fotóiskola. Legutóbbi munkáiban a fotográfia mint médium hitelességét, annak a valóság-reprezentációját és határait vizsgálja. Ezek mellett az experimentális fotó és a fotográfia fuzionálásának lehetőségeit kutatja.
2018-ban, majd egy évvel később is kiállított a Tate Exchangen a Tate Modernben, Londonban.
Munkáit számos csoportos kiállításokon mutatták be Budapesten, Londonban, New Yorkban, Detroitban, Milánóban és Santiagóban. 2019-ben Budapesten a TOBE Galériában, 2020-ban a londoni Sketch Gallery-ben volt önálló kiállítása.
Számos nemzetközi publikációja jelent meg online és nyomtatott magazinokban, többek között az Architectural Digestben, a designboomban, a Vogue Germanyben és a Photo London Magazinban.
Budapesten él és dolgozik.
BÁLINT ÁLOVITS
(b. 1987, Budapest Hungary)
In his 2019 project, Bálint Álovits opted for an honest visual documentation of human identity when he created a series of portraits of the students, faculty and staff of Central Saint Martin’s, a college of the University of the Arts London. In the course of two weeks, he took 355 portraits of individuals on the school grounds in booths set up for random short periods. The portraits, which bring to mind the impersonal and normative representation mode of ID cards, passports and driving licences, make up what seems a catalogue of anthropological exhaustiveness, which offers a systematic view of a current but ever-changing neo-tribe.
Bálint Álovits earned his BA in Photography from the Budapest Metropolitan University in 2014, and his MA in Contemporary Photography and Philosophy from Central Saint Martins, University of the Arts London, in 2019.
His early career was considerably influenced by modern architecture and the Düsseldorf School of Photography. His recent work explores the authenticity of photography as a medium, its representation of reality and its limits. In addition, he studies the possibilities of fusing experimental and conventional photography.
He exhibited at the Tate Exchange, a programme of Tate Modern, London, in 2018 and 2019.
He has presented works at numerous group exhibitions in Budapest, London, New York, Detroit, Milan and Santiago. He had a solo exhibition at TOBE Gallery in Budapest in 2019, and at Sketch Gallery in London in 2020.
He has published extensively in such international online and print magazines as Architectural Digest, designboom, Vogue Germany and Photo London Magazine.
He lives and works in Budapest.
(sz. 1981, Wycombe, Egyesült Királyság)
Egy kulturális élményt elevenítenek fel a magyar-angol származású, jelenleg New Yorkban élő fotóművész, Andreas Laszlo Konrath portréfotói. Portfóliója tele van ikonikus karakterekkel, és hétköznapi hősökkel. De akár hírességeket, akár gördeszkázó fiatalokat fotóz, mindig az analóg folyamatok állnak a képkészítés előterében. Munkássága a személyes kifejezésmód és a társadalmi dokumentáció korszerű keveréke. Az általa ismert világ dokumentálásán keresztül igazi betekintést nyerhetünk az ifjúsági szubkultúrák szabad, érzelmekkel túlfűtött, tiszta energiáiba, egy őszinte, kreatív, nyers világba.
Andreas Laszlo Konrath a londoni Guildhall Egyetemen végzett, ahol 2003-ban szerezte meg képzőművészeti alapdiplomáját, amelynek szakiránya a fotográfia volt.
A fotográfus és művésztanár gyakran alkalmazza a zine formátumát projektjeiben, illetve más művészekkel is publikál közösen, amelyhez a közösségépítés, a tapasztalatcsere és az együttműködés jelentik a fő inspirációt és motivációt.
Andreas vendégművészként rendszeresen közreműködik a FIT, az ICP, a Parsons School of Design at The New School, a Pratt Institute, a Red Hook Labs és az SVA munkájában, és szervezett már zine workshopokat a Fondation Louis Vuitton, a Gavin Brown’s enterprise, a Penumbra Foundation, a Red Hook Community Justice Center és a Tasweer Photo Festival Katar számára.
Andreas zine-jei megtalálhatók az ICP Triennálé, a Getty Research Institute gyűjteményeiben, a Metropolitan Museum of Art, a MoMA és a Yale Egyetem könyvtáraiban.
A közösséghez való kötődését megtartva Andreas nemrégiben társfejlesztője volt egy progresszív webes alkalmazásnak, a „SHRIMP ZINE”-nek, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy okostelefonjukon ingyenesen készítsenek zine-eket, új utat nyitva a kreativitás és az együttműködés felé a digitális bennszülöttek számára.
Jelenleg a New York-i Brooklynban él és dolgozik.
ANDREAS LASZLO KONRATH
(b. 1981, Wycombe, United Kingdom)
Another cultural experience is captured in the portraits of Hungarian–British photographer Andreas Laszlo Konrath, who currently lives in New York. His portfolio is full of iconic characters and everyday heroes. But whether he is photographing celebrities or young people on skateboards, his image-making always foregrounds analogue processes. His work is a modern blend of personal expression and social documentation. By documenting the world he knows, he offers real insights into the free, emotion-drenched, pure energies of youth subcultures, a world that is honest, creative and raw.
Andreas Laszlo Konrath is a London Guildhall University graduate, completing his BA (Hons) in Fine Art with a specialized focus in photography in 2003.
Andreas is a photographer and artist educator and utilizes the zine format as a vehicle for many projects, additionally publishing with other artists, citing community building, exchange, and collaboration as a key inspiration and motivator.
Andreas contributes regularly as a visiting artist to FIT, ICP, Parsons School of Design at The New School, Pratt Institute, Red Hook Labs & SVA, and has organized zine workshops for Fondation Louis Vuitton, Gavin Brown’s enterprise, Penumbra Foundation, Red Hook Community Justice Center & Tasweer Photo Festival Qatar.
Andreas' zines have been archived in collections at the ICP Triennial, The Getty Research Institute, The Metropolitan Museum of Art Library, MoMA Library and The Yale University Library.
Keeping a connection to community, Andreas recently co-developed a progressive web app, ‘SHRIMP ZINE,’ which allows users to create zines for free on their smartphones, bringing a new creative and collaborative entry point for digital natives.
He currently lives and works in Brooklyn, New York.
(sz. 1996, Budapest, Magyarország)
Kis-Kéry Anna képei mintha tudomást sem vennének a körülöttünk levő világról, nimfák és tündérek felhőtlen, ártatlan világába kalauzolnak bennünket. Költői képein mintha újra feltalálta volna a művész és a múzsa közötti intim kapcsolatot, miközben komoly kérdéseket vet fel a nőiesség túl gyakran közhelyes kortárs ábrázolásaival kapcsolatban.
Kis-Kéry Anna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán 2018-ban megszerzett BA diplomáját követően, 2021-ben végzett az egyetem fotográfia Mester szakán.
Elsősorban a nőiség kérdéskörével, a meztelenség és az akt mai társadalmunkban betöltött szerepével foglalkozik, ahol a festészet és fotográfia egymás közötti áthallásai elemi részét képzik munkáinak. Jelenlegi sorozatában a természet és a test párhuzamba állításán keresztül a naivitás és a nőiség még kiforratlan állapota kerül középpontba.
2021-ben felvételt nyert a Fiatal Fotóművészek Studiójába (FFS), majd 2022-ben elnyerte a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat.
2020-ban részt vett a Kiscelli Múzeum Testkép – Akt a Kortárs Magyar Fotográfia című kiállításán, 2021-ben diplomasorozatának képei bemutatásra kerültek az XLVI Space Nexus című online és a Padovában megrendezett Photo Open Up fesztivál kiállításán.
Diplomamunkáját beválogatták az Art Thread – Global Design Graduate Show x Gucci 2021-es alkotásai közé, mely sorozatból megrendezte első önálló kiállítását a budapesti Q Contemporary Projekt Space-ben.
Szakadatlan Szépség című sorozata megjelent a párizsi Á PART magazin Isolé különkiadásában.
Jelenleg Budapesten él és dolgozik.
ANNA KIS-KÉRY
(b. 1996, Budapest, Hungary)
Presenting a carefree, innocent world of nymphs and fairies, Anna Kis-Kéry’s pictures seem oblivious to the world around us. It is as if her poetic images had reinvented the intimate relationship between artist and muse, while they raise serious questions about the contemporary representations of femininity, which are all too often clichéd.
Anna Kis-Kéry is a graduate of the Moholy-Nagy University of Art and Design, receiving her BA in Photography in 2018 and her MA in 2021.
Her chief concerns are femininity and the role of nudity and the nude in contemporary society, with the intersections between painting and photography forming an integral part of her work. Her current series focuses on naivety and an immature stage of femininity, through the juxtaposition of nature and the human body.
In 2021 she was admitted into the Studio of Young Photographers (FFS), and in 2022 she won the Pécsi József Photography Scholarship.
In 2020, she participated in Kiscell Museum’s exhibition, Body Image – The Nude in Contemporary Hungarian Photography, and in 2021 her diploma series was presented at XLVI Space’s online show, Nexus, and at the Photo Open Up festival in Padua.
Her diploma piece was selected for Arts Thread’s 2021 Global Design Graduate Show x Gucci, and the same series was used for her first solo exhibition at Q Contemporary’s Project Space in Budapest.
Her series Perpetual Beauty was published in Isolé, a special issue of the Paris magazine Á PART.
She currently lives and works in Budapest.
(sz. 1990, Budapest, Magyarország)
Kis-Kéry Annához hasonló kétellyel, de már nem akkora naivitással kérdőjelezi meg disztorziós tükröket használva Vizi András Tibor a média által torzított nézeteinket szépségről és valóságról. Az informel tér és a torzítás együttes hatása a tánc performativ gesztusaival és mitologikus vonásokkal ruházzák fel alakjait.
Vizi András Tibor a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett mesterdiplomát fotográfia szakon.
Központi témái az emlékezet, szexualitás, és az emberi test-lélek kapcsolata. Gyakran saját tervezésű szcenográfiákkal és fényinstallációkkal egészíti ki fényképeit. Újabb munkáiban disztorziós tükörrel hozza létre a képeket, amelyekkel megkérdőjelezi a média által torzított szemléletünket a szépségről és valóságról.
A 2022-ben elnyert Pécsi József Ösztöndíjas projektjében aktfotókon keresztül foglalkozik a maszkulin identitás témájával.
Munkái számos csoportos kiállításon és fesztiválon szerepeltek, többek között a tamperei Backlight Photo Festivalon, Budapesten és Berlinben.
Berlinben él és dolgozik.
ANDRÁS TIBOR VIZI
(b. 1990, Budapest, Hungary)
Using distorting mirrors, András Vizi displays the same doubt as Anna Kis-Kéry, if less naivety, when he challenges our notions of beauty and reality, themselves distorted by the media. The combined effects of informalist spaces and distortions lend his figures the performative gestures of dance, as well as mythological traits.
András Tibor Vizi holds an MA in photography from the Moholy-Nagy University of Art and Design, Budapest.
Memory, sexuality, and the relationship of the human body and mind are central to his interests. He often complements his photographs with scenography and light installations of his own design. In his recent work, he uses a distorting mirror to create images that challenge our notions of beauty and reality, themselves distorted by the media.
In the project that won him a Pécsi József Scholarship in 2022, he uses nude photos to explore masculine identity.
His works have been featured at numerous group exhibitions and festivals, including at the Backlight Photo Festival of Tampere, as well as in Budapest and Berlin.
He lives and works in Berlin.
(sz. 1985, Debrecen, Magyarország)
Vékony Dorottya fotó kollázsai a testtel, mint művészeti anyaggal foglalkoznak. Munkái a bodyart korai művészeti performanszait idézik. Fotókollázsait egybefonódott aktok torzói adják, amelyek a művész és a néző közötti intim viszony megteremtésére törekedve az erotikum felé haladnak.
Vékony Dorottya jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori iskolájának hallgatója, valamint az Eszterházy Károly Egyetem Média és Design Intézetének tanársegédje. Tanulmányait a MOME Fotográfia mesterképzésén és Lisszabonban végezte.
Művészeti munkáiban évek óta a test tematikával, mint radikális interpretációra alkalmas struktúrával foglalkozik. Legfőbb eszköze a fotográfia, de gyakran használ performatív elemeket, melyeket az állóképbe sűrítés vagy újrajátszás eszközeivel valósít meg. Az elmúlt években intenzíven foglalkozik a termékenység és a reproduktív jogok kérdéskörével.
Tagja a Secondary Archive Közép-Kelet Európai nőművészeti platformnak (2020) valamint a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek (2011). Háromszor nyerte el a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat (2015, 2017, 2018).
Munkái hazai és külföldi csoportos kiállításokon jelentek meg, többek között: Photo London–Peckham 24, Maison Européenne de la Photographie Paris, Museum of Fine Arts Boston, C/O Berlin, Balassi Intézet – Istanbul, UGM Studio – Maribor, MUSE Gallery – Mumbai, Modem Debrecen, Capa Központ, FKSE.
Önálló kiállítása nyílt a Budapest Galériában (2023), az AQB-ban (2019), az ENA Viewing Space-ben (2018) és a Capa Központ Project Roomjában (2014).
Budapesten él és dolgozik.
DOROTTYA VÉKONY
(b. 1985, Debrecen, Hungary)
The body as an artistic material is the concern of Dorottya Vékony’s photo collages. Her works bring in mind the early art performances of body art. Her photo collages are torsos of intertwined nudes that move towards the erotic in an attempt to create an intimate relationship between artist and viewer.
Dorottya Vékony currently pursues her PhD at the Moholy-Nagy University of Art and Design and is an assistant lecturer at the Institute of Media and Design of Eszterházy Károly University. She holds an MA in photography from MOME, and also studied in Lisbon.
The body as a structure suitable for radical interpretation has been the subject of her art for years. While photography is her main medium, she often employs performative elements, which she condenses into stills or uses to re-enact scenes. In recent years, she has intensely probed the questions of fertility and reproductive rights.
She is a member of Secondary Archive, a platform for women artists from Central and Eastern Europe (2020), and of the Studio of Young Artists Association (2011). She was awarded the Pécsi József Photography Scholarship on three occasions (2015, 2017, 2018).
Her works have been shown at group exhibitions in Hungary and abroad, including at Photo London – Peckham 24, Maison Européenne de la Photographie Paris, the Museum of Fine Arts Boston, C/O Berlin, Balassi Institute – Istanbul, UGM Studio – Maribor, the MUSE Gallery – Mumbai, MODEM Debrecen, the Capa Centre, and the Studio of Young Artists Association.
She had solo exhibitions at Budapest Gallery (2023), AQB (2019), ENA Viewing Space (2018) and the Project Room at the Capa Center (2014).
She lives and works in Budapest.
(sz. 1992, Budapest, Magyarország)
A modell és fotográfus bensőséges kapcsolatába vonják be a nézőt Ladocsi András közeli felvétel-technikával készült portréi. A tekintet, az arc, annak finom mozgásai, a mozdulatok, a test gesztusai gyakran alkalmazott témái a Londonban élő fiatal alkotónak.
Ladocsi András a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult fotográfiát, jelenleg a Royal College of Art, London egyetem mester hallgatója.
Elsősorban az emberi kapcsolatok, az énkép, közösség, mozgás és gondoskodás érdekli a fotográfia klasszikus keretein belül.
2020-ban megnyerte a Hyères Festival American Vintage Photography Prize díjat, 2021–2022-ben Frank Oceannel dolgozott a Homer ékszermárka vizuális megjelenésén. 2023-ban jelölték a Dior Photography And Visual Arts Award For Young Talents díjra és a PhMuseum 2023 Photography Grant díjra.
Publikált többek között a British Journal of Photography, Purple, Another, Dazed Magazinokban.
Jelenleg Párizsban él és dolgozik.
ANDRÁS LADOCSI
(b. 1992, Budapest, Hungary)
András Ladocsi’s close-up portraits also let the viewer in on the intimate relationship between model and photographer. The gaze, the face, subtle changes of expression, movements, the gestures of the body, are some of the favourite themes of the young London-based artist.
András Ladocsi studied photography at the Moholy-Nagy University of Art and Design, and is currently studying for a master’s degree at the Royal College of Art, London.
Working within the classical limits of photography, he is primarily interested in human relationships, self-images, communities, movement and care.
In 2020 he won the American Vintage Photography Prize at the Hyères Festival, and in 2021–2022, he worked with Frank Ocean on the visual identity of the Homer jewellery brand. In 2023 he was nominated for the Dior Photography and Visual Arts Award for Young Talents and for PhMuseum’s 2023 Photography Grant.
Among other organs, he has been published in the British Journal of Photography, Purple, Another and Dazed magazine.
He currently lives and works in Paris.
(sz. 1980, Kolozsvár, Románia)
Puklus Péter már nem akarja a fotográfiát műfajok szerint felosztani, inkább egyfajta vizuális ábécéként szolgál számára egy-egy nagyobb lélegzetvételű projekt gondolati körbejárásához, amelyet szobrászati, festészeti és installatív műfajokkal egészít ki. Konceptuális és performatív stúdiómunkájában a fotós „kreatív gesztusa” és a művész szabadságának klasszikus eszménye sejlik fel. „Ha azt mondom fotós vagyok, azzal az én nézőpontomból falakat emelek magam köré. Vagy azt mondom szabad vagyok, és olyan médiumhoz nyúlok, amihez szeretnék. Ha akarom, egész életemben fotózni fogok, de nem szeretném, ha a médium határozna meg engem.” /Puklus Péter/
Puklus Péter a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fotográfiát, a párizsi École Nationale Supérieure de Création Industrielle-ben pedig új médiadesignt tanult.
A fotográfia területén kívül Puklus új területeket igyekszik feltérképezni. Szobrok, tárgyak, festmények és installációk kombinálásával összetett vizuális nyelvet alkot, amely érzelmeken, asszociációkon és kollektív emlékezeten alapul.
Négy fotókönyvet adott ki, köztük a The Epic Love Story of a Warrior-t, amely a Paris Photo-Aperture Foundation Photo Book Award 2016-ra jelölték. A The Hero Mother - How to Build a House című fotóprojektje elnyerte a Grand Prix Images Vevey 2017/2018 díjat.
Számos nemzetközi csoportos kiállításon szerepelt Budapesten, Brüsszelben, Freiburgban, Tallinnban és Utrechtben. Önálló bemutatkozása volt többek között Magyarországon, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Csehországban és Lengyelországban.
Budapesten él és dolgozik. A Glassyard Galéria (Budapest), a Robert Morat Galerie (Berlin) és a Klotz Shows (Brüsszel) képviseli.
PÉTER PUKLUS
(b. 1980, Cluj-Napoca, Romania)
Péter Puklus no longer wants to divide photography into genres, and chooses instead to employ it as a kind of visual alphabet to conceptually approach one larger-scale project or another, which he complements with the genres of sculpture, painting and installation art. His conceptual and performative studio works allude to the ‘creative gesture’ of the photographer and the classical ideal of the artist’s freedom. ‘If I claim to be a photographer, that, from my perspective, is raising walls around myself. Or I say I’m free and I use whatever medium I want. I can go on and take photos for the rest of my life, if that’s what I want, but I don’t want the medium to define me.’ (Péter Puklus)
Péter Puklus studied photography at the Moholy-Nagy University of Fine Arts in Budapest and new media design at the École Nationale Supérieure de Création Industrielle in Paris.
Puklus is also exploring new areas outside the field of photography. By combining sculptures, objects, paintings and installations, he creates a complex visual language that is based on emotions, associations and collective memory.
He has published four photo books, including The Epic Love Story of a Warrior, which was nominated for the 2016 Paris Photo–Aperture Foundation PhotoBook Award. His photo project, The Hero Mother – How to Build a House won the Grand Prix Images Vevey 2017/2018.
He has taken part in numerous international group exhibitions in Budapest, Brussels, Freiburg, Tallinn and Utrecht. He has had solo shows in Hungary, Germany, France, Italy, Belgium, the Czech Republic, Poland and other countries.
He lives and works in Budapest. He is represented by Glassyard Gallery (Budapest), Robert Morat Galerie (Berlin) and Klotz Shows (Brussels).
(sz. 1985, São Paulo, Brazília)
Ember Sária fotográfiával párhuzamosan korábban a kollázs műfajával dolgozott, melynekegyszerű, geometrikus formavilágú esztétikája egyreinkább a tériábrázolások felé vitteel az alkotót. Érdeklődéseaz absztraktabb képekésa hibrid képeklétrehozásafelé irányult,olyan klasszikus fotográfiai műfajok vizsgálatán éskövetkezetesdekonstrukcióján keresztül, mint a portré. Portréfotóinak térbekiterjesztett megfelelői egyre egyszerűbb szobrászati nyelvezetet kaptak, majda papír felől időtállóbb anyagok, amárvány felé mozdultakel. Ezzel párhuzamosan a kerámia is megjelent művészetében,mint ismeretlen, távoli kultúrák emlékeinek hordozói.
EmberSári a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen diplomázott. Gyakorlata számosmédiumot felölel, többek között kő, kerámia, textil, fotográfia és papírkollázsjelenik meg munkásságában. Ember munkái a tárgyak konstellációinak narratívképességét felhasználva nemcsak a reprezentáció természetét kérdőjelezik meg,hanem olyan klasszikus műfajokat is dekonstruálnak, mint a portré és acsendélet. Személyes és kollektív történetekből kiindulva művei emlékek,hagyományok és rituálék értelmezését kínálják.
2017-benelnyerte a Campari Art Prize-t Torinóban, 2019-ben pedig a Leopold BloomMűvészeti díjat Magyarországon. Számos rezidenciaprogramban vett részt, többekközött az AIR FUTURA Prágában, a Q21 / Museums Quartier Bécsben, a LitomyšlSymposiumon a Cseh Köztársaságban, a Labmis rezidencián és a Tofiq HouseAtelies São Paulóban.
Műveitnemzetközi szinten egyéni és csoportos kiállításokon is bemutatták SãoPaulóban, New Yorkban, Párizsban, Łódźban, Brünnben, Berlinben, Pozsonyban ésBudapesten. Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galéria és az EsterházyPrivatstiftung gyűjteményében.
Budapestenél és dolgozik. Magyarországon az acb Galéria (Budapest) képviseli.
SÁRI EMBER
(b. 1985, São Paulo, Brazil)
The simple, geometric aesthetic of the collages Sári Ember formerly made alongside herphotographs led the artist over time to spatial representations. The examinationand deconstruction of such classical genres of photography as the portraitarose her interest in creating more abstract and hybrid images. The plasticidiom of the spatially extended counterparts of her portrait photos becameincreasingly simpler, before she exchanged paper for durable materials, likemarble. At the same time, ceramics also appeared in her art as the vehicle ofthe memories of unknown, distant cultures.
Sári Ember graduated from the Moholy-NagyUniversity of Art and Design, Budapest.
Her practice spans a range of media, includingstone, ceramics, textiles, photography and paper collage. Drawing on thenarrative capacity of constellations of objects, Ember’s works not onlyquestion the nature of representation, but also deconstruct such classicalgenres as the portrait and the still life. With personal and collective storiesas their starting points, the pieces offer interpretations of memories,traditions and rituals.
In 2017 she won the Campari Art Prize in Turinand in 2019 the Leopold Bloom Art Prize in Hungary. She has participated inseveral residency programmes, including the AIR FUTURA in Prague, that of Q21at the MuseumsQuartier in Vienna, the Litomyšl Symposium in the Czech Republic,and those of LabMIS and Tofiq House Atelies in São Paulo.
Her works have been shown internationally insolo and group exhibitions in São Paulo, New York, Paris, Łódź, Brno, Berlin,Bratislava and Budapest. Her works can be found in the collections of theHungarian National Gallery and the Esterházy Privatstiftung.
She lives and works in Budapest. In Hungaryshe is represented by acb Gallery.
(sz. 1992, Budapest, Magyarország)
Bolla Szilvia fotográfiához való hozzáállása mindig tárgyorientált volt. A fényképre, mint egy mágikus tárgyra tekintett, és az azzal való kísérletezés arra ösztönözte, hogy jobban elmerüljön a különböző anyagkísérletekben és folyamatokban, melyek során a nem-fényképezés (non-photography), az absztrakció és a poszt-digitális képalkotás került előtérbe. A fototechnikában rejlő absztrakciós lehetőségek, valamint a fotográfia installációval, szobrászattal való metszéspontjainak vizsgálata vezette érdeklődését a fotó mint médium határterületei felé. Mindez gyakran alapul a fényképezőgép használatát nélkülöző eljárásokon, így például a fotogram vagy a luminogram technikáján, amiket később UV nyomtatással vegyít hővel formált plexiüvegen.
Bolla Szilvia a londoni Camberwell College of Arts képzőművészet szakán végzett, majd mester fokozatot szerzett a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán, mindemellett térinstallációt tanult a Berlini Művészeti Egyetem.
A fotótechnikában rejlő absztrakciós lehetőségek, valamint a fotográfia installációval, illetve a szobrászattal való metszéspontjainak vizsgálata vezette érdeklődését a fotó mint médium határterületei felé. Munkái középpontjában a fotografikus kép érzéki és ontológiai természetének vizsgálata áll. Mindez gyakran alapul a fényképezőgép használatát nélkülöző eljárásokon, így például a fotogram vagy a luminogram technikáján, amiket később UV nyomtatással vegyít, hővel formált plexiüvegen.
Az elmúlt években munkáit bemutatták többek között a varsói Stefan Gierowski Foundationben, a Trafó Galériában, az Art Quarter Project Space-ben, a Kieselbach Galériában, az UNSEEN Photography Fesztiválon, valamint a londoni Victoria & Albert Múzeumban.
2019-ben a párizsi Cité Internationale des Arts, 2022-ben a New York-i International Studio & Curatorial Program rezidenciaprogramjaiban vett részt.
Hágában él és dolgozik. Magyarországon a Glassyard Galéria képviseli.
SZILVIA BOLLA
(b. 1992, Budapest, Hungary)
Szilvia Bolla always maintained an object-oriented approach to photography. She has looked upon the photograph as a magical object, and her experiments with it encouraged her to delve deeper into unconventional uses of materials and processes, with non-photography, abstraction and post-digital imaging coming to the fore of her practice. Her interest in photography’s potential for abstraction and the intersections of photography with installation and sculpture led her to explore the outer reaches of the medium of photography. To this end, she often employs methods that do not involve the use of a camera, such as the photogram or the luminogram, whose images she then prints with UV on thermoformed Plexiglas.
Szilvia Bolla graduated from Camberwell College of Arts, London, with a degree in Fine Art, and then obtained an MA in Photography from the Moholy-Nagy University of Art and Design, Budapest. She also studied spatial installation at the Berlin University of the Arts.
Her interest in photography’s potential for abstraction and the intersections of photography with installation and sculpture led her to explore the outer reaches of the medium of photography. Her works focus on the sensory and ontological nature of the photographic image. To this end, she often uses methods that do not involve the use of a camera, such as the photogram or the luminogram, whose images she then prints with UV on thermoformed plexiglas.
In recent years, her work has been shown at the Stefan Gierowski Foundation in Warsaw, at Trafó Gallery, the Art Quarter Project Space, in Kieselbach Gallery, at the UNSEEN Photography Festival, and the Victoria & Albert Museum in London, among other places.
She participated in the residency programme of the Paris Cité Internationale des Arts in 2019, and of the International Studio & Curatorial Program in New York in 2022.
She lives and works in The Hague. In Hungary she is represented by Glassyard Gallery.
(sz. 1988, Pécs, Magyarország)
A kortárs magyar fotóművészet technikai kísérleteinek vegyszerszagú laborvilágában tovább kalandozva Dobokay Máté minimalista alkotásaihoz érkezünk meg. A tiszta ezüst, amelynek fényérzékeny vegyületei nagy jelentőséggel bírtak a fényképezés feltalálásában, valamint a fényképek elkészítésében Dobokay Máté legújabb kísérleteiben központi szerepet játszik. A laborhulladékokból kémiai úton kinyert ezüst különféle felületeken – cinklemezen, papíron és üvegen – nyer új életet. A végeredmény nem a hagyományos értelemben vett fénykép, ezzel magára az anyagra hívja fel a figyelmet az alkotó.
Dobokay Máté a Kaposvári Egyetem Fotográfia BA szakán végzett.
A fotográfia médiumát analizálja, határait feszegeti. Alapkérdéseiből és jellemző matériáiból kiindulva kísérletet tesz annak megfejtésére, elemeire szedi és kapcsolódási pontjait keresi más médiumokkal.
Munkái számos csoportos kiállításon voltak láthatók Magyarországon, többek között a Ludwig Múzeumban, a Kassák Múzeumban és a MODEMben is. 2016-ban részt vett New Yorkban az MPACT: Abstraction & Experiment in Hungarian Photography című kiállításon.
2017-ben egyéni kiállítása volt a Várfok Project Roomban, 2019-ben a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, az acb Attachmentben, 2021-ben a Pincében és legutóbb a párizsi Bigaignon Galériában.
Művei megtalálhatóak a Ferenczy Múzeumi Centrum és MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ gyűjteményeiben. Legutóbb Prágában a Center For Contemporary Art Futura és a párizsi Cité International des Arts kiállításán mutatták be munkáit, emellett Párizsban művészeti rezidencia programokon is szerepelt.
Budapesten él és dolgozik. Magyarországon az acb Galéria (Budapest) képviseli.
MÁTÉ DOBOKAY
(b. 1988, Pécs, Hungary)
Wandering further into the chemical-smelling world of technical experiments in the labs of contemporary Hungarian photographers, we arrive at the minimalist works of Máté Dobokay. Pure silver, whose light-sensitive compounds are key to the analogue process, plays a central role in Máté Dobokay’s latest experiments. The silver reclaimed from spent darkroom chemicals finds a new life on a variety of surfaces: zinc plates, paper and glass. As the end result is not a photograph in the traditional sense, the artist draws the attention to the material itself.
Máté Dobokay received his BA in Photography from Kaposvár University.
He analyses and pushes the boundaries of the medium of photography. Starting from its basic questions and characteristic materials, he attempts to understand it, break it down into its elements and look for its links with other media.
His works have been featured at numerous group exhibitions in Hungary, including at Ludwig Museum, Kassák Museum and MODEM. In 2016 he participated in the exhibition MPACT: Abstraction & Experiment in Hungarian Photography in New York.
In 2017 he had a solo exhibition at Várfok Project Room, in 2019 at the Robert Capa Contemporary Photography Centre, at acb Attachment, in 2021 at Pince, and most recently at the Bigaignon Gallery in Paris.
His works are in the collections of the Ferenczy Museum Centre and the MODEM Centre for Modern and Contemporary Art. His most recent exhibitions were at the Center for Contemporary Art Futura in Prague and the Cité International des Arts in Paris. In the latter city he has also participated in artist residency programmes.
He lives and works in Budapest. In Hungary he is represented by acb Gallery.
(sz. 1982, Budapest, Magyarország)
Perlaki Márton szüleit ábrázoló portréfotóját tizenévesen készítette el. Az évtizedekkel később megtalált képek egymásra montírozásával egy absztrakt portrét kapott, amelynek sziluettjét – tovább lazítva a fotográfiai gyakorlatot és a nagyon egzakt tartalmat – elkezdett átrajzolni. Egy vonalrajzszerű kép alakult ki a két portréból, egy félig torz absztrakt forma, ami már csak halványan utalt vissza az eredeti tartalomra. Ugyancsak a konkrét reprezentációtól való eltávolodás igénye hívta életre analóg sötétszobás kísérletei során készülő nagyméretű fotogramjait, amelyek a fenti kísérletező folyamathoz hasonlóan hordozzák magukban a játék lehetőségét, és különös módon maradnak a rajz és festészet területén, csak éppen fénnyel készülnek. Irányított véletlennek is mondhatnánk azt, ami ilyenkor a képpel a sötétszobában történik, a vaksötétben zajló gesztus-szerű alkotói módszer végeredménye nüanszokon múlik.
Perlaki Márton a Bálint György Sajtóakadémián és a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, ahol 2011-ben szerzett operatőri mesterdiplomát. Elsősorban fotográfiával foglalkozó képzőművész.
Újabb munkái a fotográfiai gyakorlatának fokozatos feloldódását jelentik egyre szélesebb dimenziókban, beleértve a rajzot, a kollázst, a fotogramokat és legfőképpen a véletlent. Ebben a műcsoportban megpróbál eltávolodni a közvetlen reprezentációtól, és olyan áramlatokkal igyekszik kapcsolatba kerülni, amelyekben tárgyak, képek és folyamatok folyamatosan körbejárnak és áthatják egymást.
2015-ben jelölték a Paul Huff-díjra, egyike volt a Foam Új tehetségeinek, és kiállított a londoni National Portrait Gallery Taylor Wessing Portrait Prize tárlatán.
Egyéni kiállításai voltak a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Trafó Galériában és a londoni Webber Gallery Space-ben.
A Loose Joints kiadó 2016-ban jelentette meg első monográfiáját Elemer címen, a The Third Hand (A harmadik kéz) munkacímű második kötete pedig várhatóan 2023-ban jelenik meg.
Párizsban és Londonban él és dolgozik. Az acb Galéria (Budapest) és a Webber Gallery (London) képviseli.
MÁRTON PERLAKI
(b. 1982, Budapest, Hungary)
Márton Perlaki was a teenager when he took portraits of his parents. When decades later he found and stacked them, the result was an abstract portrait, whose silhouette he went on to draw over, further relaxing the photographic practice and the very precise content. The two portraits turned into an image like a line drawing, a somewhat distorted abstract form only tenuously connected to the original content. It was also the desire to move away from concrete representation that gave rise to the large-scale photograms he made in the course of his experiments in the analogue darkroom, which, like the experimental process above, are pregnant with the possibility of play and remain, in a strange way, in the realm of drawing and painting, albeit they are drawn with light. What happens to the image in the darkroom on these occasions could be called controlled chance, with the success of the gesture-like creative method in the pitch dark hanging on fine differences.
Márton Perlaki attended the Bálint György Press Academy and the Budapest Academy of Drama and Film, where he graduated with a master‘s degree in cinematography in 2011. He is a visual artist who works primarily in photography.
His recent work represents a gradual dissolution of his photographic practice into ever-widening dimensions, encompassing drawing, collage, photograms and most importantly chance. In this body of work he is attempting to steer away from direct representation to engage with flows in which object, image and process continuously loop and inform one another.
In 2015 HE was shortlisted for the Paul Huff Award, was one of FOAM’s New Talents, and had work included in the Taylor Wessing Portrait Prize at the National Portrait Gallery in London.
He had solo exhibitions at the Robert Capa Contemporary Photography Centre and Trafó Gallery in Budapest, and the Webber Gallery Space in London.
In 2016 Loose Joints published his first monograph, Elemer, and he is currently working on his second book, whose working title is The Third Hand and which is to be published in 2023.
He lives and works in Paris and London. He is represented by acb Gallery, Budapest and Webber Gallery, London.
(sz. 1987, Budapest, Magyarország)
Kontha Dora számára lebilincselő az alternatív technikáknak és új vizuális módszereknek a tradicionális gyakorlatokon való átfolyatása. Dreamland című sorozata saját elmondása szerint az eszképizmusban gyökerezik, abból az érzésből fakad, hogy képzeletbeli helyekhez tartozzunk, és abból a vágyból, hogy túlvilági tájakat fedezzünk fel. Az absztrakt nagyítások alatt tájképek és hétköznapi helyzetekről készült képek rejlenek, de az analóg folyamatok és kísérletező technikák hatására kiszakadtak a tér-idő kontinuumból. Az experimentális folyamatok beszippantják az alkotókat, a folyamat során keletkező meglepetések és hibák pedig még izgalmasabbá teszik az egészet. „Szeretem azt gondolni, hogy a lehetőségek végtelenek, és a kísérletezés pontosan erről szól.” /Kontha Dora/
Kontha Dora a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte BA és MA tanulmányait, kommunikáció és médiatudomány, illetve esztétika szakon. 2014-ben a Copenhagen School of Design and Technology egyetemen szerzett diplomát.
Fotográfiai munkássága a táj és annak személyes újraértelmezéséből áll. A szubjektív és az objektív, a külső és belső világ és ezek egymáshoz való viszonyát vizsgálja. A kísérleti analóg fényképeket emlékek, érzések és érzelmek töltik meg, amelyek különböző fizikai helyekhez tartoznak, így a különböző képzettársítások az érzelmi élmények fontosságát és a személyes emlékezet fizikai világra kifejtett hatását tárják fel.
Az elmúlt években munkáit több hazai és nemzetközi kiállításon és vásáron is bemutatták, többek között a Budapesti FotóFesztiválon, az Art Market Budapesten és Photo Londonon. Két önálló kiállítása, a Dreamland (2018) és a Soulscapes (2022) a TOBE Galleryben volt látható.
Munkája szerepel a Polaroid Now – The History and Future of Polaroid Photography című könyvben, amely a Chronicle Books kiadásában jelent meg 2021-ben. Az első önálló fotográfiai könyve, a Dreamscapes idén márciusban jelent meg a 89books kiadásában.
Koppenhágában él és dolgozik. Magyarországon a TOBE Gallery (Budapest) képviseli.
DORA KONTHA
(b. 1987, Budapest, Hungary)
Dora Kontha is fascinated by the transfusion of traditional practices with alternative techniques and new visual methods. By her own account, her Dreamland series stems from escapism, the feeling of belonging to imaginary places, the desire to explore otherworldly landscapes. There are landscapes and everyday scenes under the abstract prints, but they have been removed from the space-time continuum by the analogue processes and experimental techniques. The experimental processes suck the artists in, and the surprises and mistakes that arise in its course make the whole thing all the more exciting. ‘I like to think that the possibilities are endless, and that’s what experimentation is all about.’ (Dora Kontha)
Dora Kontha graduated from Pázmány Péter Catholic University with a BA and MA in Communication and Media Studies and Aesthetics. She graduated from the Copenhagen School of Design and Technology in 2014.
Her photography focuses on the landscape and personal reinterpretations of it. She studies subjective and objective, internal and external worlds, and their relationship. Her experimental analogue photographs are filled with memories, feelings and emotions that are related to different physical locations, so the different associations of ideas reveal the importance of emotional experiences and the effect of personal memory on the physical world.
In recent years, her works have been shown at several national and international exhibitions and fairs, including the Budapest Photo Festival, Art Market Budapest and Photo London. Her two solo exhibitions, Dreamland (2018) and Soulscapes (2022), were on view at TOBE Gallery.
She is featured in Polaroid Now – The History and Future of Polaroid Photography, published by Chronicle Books in 2021. Her first photo book, Dreamscapes, was published by 89books in March 2023.
She lives and works in Copenhagen. In Hungary she is represented by TOBE Gallery (Budapest).
(sz. 1992, Szentendre, Magyarország)
Biró Dávid munkásságát a technológia iránti érdeklődés, és annak kritikus vizsgálata jellemzi. Célja, hogy művein keresztül feltérképezze a mindennapjainkat meghatározó technológiai környezetet, majd a különböző jelenségek vizsgálata során leplezze le ezek társadalmi és politikai hatásait. Do you accept cookies? című sorozatában a képfelismerő rendszerek működésével foglalkozik. Az egykor tudományos-fantasztikusnak tartott biometrikus arcfelismerés gyorsan az emberek mindennapi életének szerves részévé válik. A biometria egyre nagyobb szerepet játszik nemcsak a valós idejű rendfenntartásban és a világszerte egyre zsúfoltabb és változatosabb helyszínek biztosításában. A Facebook még 2010-ben megkezdte az arcfelismerő funkció bevezetését, 2017-ben pedig az Apple piacra dobta az iPhone X-et a FaceID-vel. De a rendszer komoly etikai kérdéseket vet fel. Ezek a rendszerek sokszor komoly hibarátákkal dolgoznak, és fajdiszkriminációra hajlamosak.
Biró Dávid a Kaposvári Egyetemen szerezte Fotográfia BA és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen Fotográfia MA diplomáját.
Munkásságát a technológia iránti érdeklődés, és annak kritikus vizsgálata jellemzi. Célja, hogy művein keresztül feltérképezze a mindennapjainkat meghatározó technológiai környezetet, majd a különböző jelenségek vizsgálata során leplezze le ezek társadalmi és politikai hatásait. Munkamódszerében gyakran felhasználja a fotográfia és a valóság közti feszültség lehetőségét, ezáltal a képeit izgalmas kettősség jellemzi. A manuálisan megépített makettekből és műtermi kompozíciókból felépülő látványok a digitális platformok formanyelvét idézik.
2018-ban a holland ING UNSEEN Talent Award finalistája volt, 2022-ben elnyerte a MODEM-díjat, 2021 és 2022-ben Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíjat kapott.
Munkái bemutatásra kerültek a magyar és nemzetközi színtér művészeti fesztiváljain és kiállítótereiben, mint az UNSEEN Amsterdam, Format Festival, Kaunas Photo Festival, Ludwig Múzeum, MODEM, Q Contemporary, Capa Központ, Mai Manó Ház.
Budapesten él és dolgozik. Korábban a Trapéz Galéria (Budapest) képviselte.
DÁVID BIRÓ
(b. 1992, Szentendre, Hungary)
Dávid Biró’s work is characterized by an interest in, and critical examination of, technology. He seeks to map the technology that shapes our daily lives and then to expose its societal and political impact by examining the different phenomena. With the series, Do you accept cookies? he looks at how image recognition systems work. Once considered science fiction, biometric facial recognition is fast becoming an integral part of people’s everyday lives. Biometry is of growing importance not only in real-time policing and the security of increasingly crowded and diverse locations around the world. Facebook started rolling out facial recognition back in 2010, and in 2017 Apple launched the iPhone X with FaceID. The system, however, raises serious ethical questions. These systems are prone to high error rates and racial bias.
Dávid Biró earned his BA in Photography at the University of Kaposvár, and his MA at the Moholy-Nagy University of Art and Design.
His work is characterised by an interest in, and critical examination of, technology. He seeks to map the technology that shapes our daily lives and then to expose its societal and political impact by examining different phenomena. Often, his method is to exploit the tension between photography and reality, which lends his pictures an exciting duality. Built from hand-constructed models and studio compositions, his views bring to mind the formal idiom of digital platforms.
In 2018 he was a finalist of the Dutch ING UNSEEN Talent Award, in 2022 he won the MODEM Prize, in 2021 and 2022 he was awarded the Pécsi József Photography Scholarship.
His work has been shown at art festivals and exhibition spaces in Hungary and abroad, including the UNSEEN Amsterdam, Format Festival, Kaunas Photo Festival, Ludwig Museum, MODEM, Q Contemporary, the Capa Centre, and Mai Manó House.
He lives and works in Budapest. He was formerly represented by Trapéz Gallery (Budapest).
(sz. 1991, Budapest, Magyarország)
Szalai Dániel drámai munkái ember és állat kapcsolatát vizsgálják. Legújabb sorozata abból a hírből indult ki, hogy az állattenyésztésben is elkezdtek arcfelismerő programot alkalmazni. A kiterjedt technológiai infrastruktúra lehetővé teszi majd a tehenek életének minden aspektusának számszerűsítését, az állomány minden egyedének puszta adathalmazként való kezelését, amely még jobban megnöveli és virtualizálja a távolságot ember és állat között. 3D fotogrammetriával létrehozott digitális tájképekkel az élőlények paraméterezett áruvá alakítása ellen küzd.
Szalai Dániel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és bécsi Angewandtén tanult fotográfiát, a Köln International School of Designon pedig integrált tervezést. BA diplomáját design- és művészetelmélet szakon szerezte. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori iskolájának hallgatója.
Fotóalapú projektjeiben az állat-ember kapcsolatát vizsgálja és reflektál társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekre. Munkáiban gyakran használ téri, installatív megoldásokat és kever különböző médiumokat.
2018-ban elnyerte a Paris Photo Carte Blanche-díját és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Budapest Portfolio Review-jának fődíját. A Carte Blanche Collective, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja. 2018–2019-ben a PARALLEL Európai Fotográfiai Platform program résztvevője, 2019-ben a LensCulture Emerging Talent Awards nyertese, 2020-ban pedig a FUTURES platform kiválasztott alkotója.
Munkáit Európa-szerte számos egyéni és csoportos kiállításon bemutatták és gyakran publikálják hazai, illetve nemzetközi médiumok. Első, Novogen című könyve, 2021-ben jelent meg a The Eriskay Connection gondozásában.
Budapesten él és dolgozik.
DÁNIEL SZALAI
(b. 1991, Budapest, Hungary)
Dániel Szalai’s dramatic works examine the relationship between humans and animals. His latest series was inspired by the news that facial recognition software is now being used in animal husbandry. The extensive technological infrastructure will make it possible to quantify every aspect of a cow’s life, to treat every individual in the herd as a mere data set, further increasing and virtualizing the distance between humans and animals. He takes up the fight against the transformation of living beings into parameterized commodities with digital landscapes that employ 3D photogrammetry.
Dániel Szalai studied photography at the Moholy-Nagy University of Art and Design and the Angewandte in Vienna, and integrated design at the Cologne International School of Design. He holds a BA in Design and Art Theory. He currently pursues his PhD at the Moholy-Nagy University of Art and Design.
His photo-based projects explore the relationship of humans and animals, and reflect on social, political and economic issues. He often employs spatial, installation-based solutions in his works, as well as a combination of different media.
In 2018 he was awarded Paris Photo’s Carte Blanche award and the main prize of the Robert Capa Contemporary Photography Centre’s Budapest Portfolio Review. He is a member of the Carte Blanche Collective, the Studio of Young Photographers and the Studio of Young Artists Association. In 2018–2019 he was a participant of the PARALLEL European Photography Platform, in 2019 he won a LensCulture Emerging Talent Award, and in 2020 he was a selected artist of the FUTURES platform.
His works have been shown at numerous solo and group exhibitions throughout Europe, and they are frequently published in Hungarian and international media. The Eriskay Connection published his first photo book, Novogen in 2021.
He lives and works in Budapest.
(sz. 1993, Pécs, Magyarország)
Rédling Hanna helyeket, tárgyakat, anyagokat szkennel tonnaszámra és olvaszt szürrealista viaszos narancsszínű világokká. Minden ismerős, mégis megfoghatatlan, nosztalgikus, de friss és futurisztikus egyszerre képein.
Rédling Hanna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett BA és MA diplomát fotográfia szakon, valamint a Willem de Kooning Academie (Rotterdam) fotográfiai szakán tanult.
Művei alapvetően a jelen létbizonytalanságára és az egyéni és kollektív nosztalgia megértésére összpontosítanak. Filmes éllel rendelkező munkái olyan bonyolult mikrokozmoszt hoznak létre, amelyben múlt és jelen, valóság és fantázia keveredik. Képein gyermeki kíváncsiság és optimizmus találkozik a jövő világának kiszámíthatatlanságában gyökerező szorongással. Az a hozzáállás, amely olykor a múlt emlékeit, máskor a lázálomszerű jelent és jövőt elemzi, egy térben és időben összefolyó alternatív világot hív elő. Fő célja azoknak az életünk során megtapasztalt lelki és fizikai köztes állapotoknak az ábrázolása, melyek megélésekor már elindultunk valahonnan, de még nem értünk oda, ahová tartunk.
A Magyar Fotóművészek Szövetségének ösztöndíját 2020-ban kapta meg, 2021-ben és 2022-ben pedig elnyerte a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat. Idén a neves FUTURES Platform ösztöndíjasa lett.
Munkái bemutatásra kerültek az UNSEEN Photography Fairen, Amszterdamban, a Photo IsRaelen Tel Avivban, és a Capa Központban, Budapesten. Első önálló kiállítása 2022 őszén nyílt a Deák Erika Galériában.
Anyagait publikálták többek közt a British Journal of Photography-ban, a Calvert Journal, az IGNANT, a DAZED Digital és a Vogue oldalain.
Budapesten és Rotterdamban dolgozik. Magyarországon a Deák Erika Galéria (Budapest) képviseli.
HANNA RÉDLING
(b. 1993, Pécs, Hungary)
Hanna Rédling scans tons of places, objects and materials, which she then melts down into surrealistic waxy orange worlds. Everything is simultaneously familiar yet elusive, nostalgic yet fresh and futuristic in her pictures.
Hanna Rédling graduated from the Moholy-Nagy University of Art and Design with a BA and MA in photography, and studied photography at the Willem de Kooning Academie (Rotterdam).
Her works focus on the precariousness of the present and on understanding individual and collective nostalgia. Marked by a cinematic edge, her works create an intricate microcosm in which past and present, reality and fantasy meld. In her photos, childlike curiosity and optimism meet the anxiety that stems from the unpredictability of the future. The strategy of analysing memories of the past or the feverish present and the future creates an alternative world that blurs in space and time. Her chief ambition is to depict those spiritual and physical intermediate states of our lives where we have already left a position but we have not yet arrived at our destination.
In 2020 she was awarded a scholarship from the Association of Hungarian Photographers, and received the Pécsi József Photography Scholarship in 2021 and 2022. For 2023, she holds the scholarship of the prestigious FUTURES Platform.
She has exhibited works at the UNSEEN Photography Fair in Amsterdam, at PHOTO IS:RAEL in Tel Aviv, and at the Capa Center in Budapest. She had her first solo exhibition in the autumn of 2022, at Deák Erika Gallery.
Her photos have been published in the British Journal of Photography, Calvert Journal, IGNANT, DAZED Digital and Vogue, among other periodicals.
She works in Budapest and Rotterdam. In Hungary she is represented by Deák Erika Gallery (Budapest).
(sz. 1993, Munkács, Ukrajna)
Bilak Krystyna kiindulópontja a képek megértésére, és azok irányított olvasására tett kísérlet, a néző médiumhoz való viszonyának vizsgálata. Krystynát az érdekli, hogy milyen képek ragadják meg a figyelmünket jelenünk képáradatában és a scrollozás kíméletlen szelekciós folyamatában. Célja, hogy a nézőt hosszabb ideig tartsa a képek előtt, hogy azok visszafejtésére késztesse, és ezáltal egy lassabb olvasatra és játékos megértésre invitálja.
A szemmozgások érdekesek a reklámok nézése szempontjából, és általánosságban is, mert finom információkat nyújtanak a vizuális figyelem mintáiról. A reklámok legfogyasztóbarátabb megtervezéséhez vizsgálják, hogy a fogyasztó hova néz egy reklámon és mennyi ideig. Ezeket az adatokat átlagolva tudnak hatékony reklámokat tervezni. Ezt, és az igazság és reprezentáció közötti különbséget vizsgálja Let your eyes dance című sorozatában az alkotó.
Bilak Krystyna Fotográfia BA alapképzését a Kaposvári Egyetemen, MA mesterképzését pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte.
A percepció különböző területeire tesz betekintést a fotó eszközével. Miközben az ember kognitív működését kutatja, saját megismeréséhez tesz lépéseket. Krystyna felderítő eszközként tekint a fotográfiára. Eleinte személyes témákkal vázolta fel önmagát a fotográfia segítségével, később pedig a médium sajátosságai, valamint annak viszonya az emberhez és a valósághoz kezdte foglalkoztatni. Aktuális érdeklődése tárgyát részleteiben, sokféleképpen vizsgálja, különböző médiumok használatával kísérletezik az összkép megértése céljából. Jelenleg a képek segítségével létrehozott irányított nézőpont és a képolvasás sajátosságai érdeklik. A fénykép funkcionalitását vizsgálja, kísérletezik a fotó mediális lehetőségeivel, rétegeire bontja a képet és új valóságot épít fel.
2017-ben a Magyar Fotográfiai Szövetség Fotográfiai Ösztöndíjában részesült. 2019-ben elnyerte a Budapest Portfolio Review díját, és részese lett a FUTURES Photography platformnak. 2020-ban Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíjat kapott, 2021-ben pedig az Esterhazy Art Award shortlistese volt.
Számos nemzeti és nemzetközi kiállításon képviseltette magát. Munkáit láthattuk a Ludwig Múzeumban, a Capa Központban, az Art Market Budapesten, a MODEM-ben, Izraelben a PHOTO IS:RAEL Fesztiválon, Prágában, Pozsonyban, Amszterdamban, valamint Németországban is.
Budapesten él és dolgozik.
KRYSTYNA BILAK
(b. 1993, Mukacsevo, Ukraine)
Krystyna Bilak’s starting point is an attempt to understand images and to read them in a guided way, to examine the viewer’s relationship to the medium. Krystyna wants to see what images capture our attention in the deluge of images that marks our present and the relentless selection process of scrolling. She seeks to make the viewer spend more time in front of the images, to encourage them to resolve what they see, and thereby engage in a slower reading and playful understanding.
The movements of the eye have an interest for advertising, as well as in more general terms, because they provide subtle information about patterns of visual attention. To make advertisements more consumer-friendly, researchers trace the points viewers look at, as well as the time spent on those points. Averaging such data can help the design of more effective advertisements. The artist studies this and the difference between truth and representation in the series, Let Your Eyes Dance.
Krystyna Bilak completed her BA in Photography at Kaposvár University and her MA at the Moholy-Nagy University of Art and Design.
Her photos offer insights into different areas of perception. As she studies cognitive functioning, she takes steps towards fathoming herself. Krystyna considers photography a means of reconnaissance. At first, she outlined her self-portrait with personal subjects, and then became interested in the characteristics of the medium and its relationship to man and reality. She explores whatever is the subject of her attention in detail, in a variety of ways, experimenting with different media to understand the overall picture. She is currently interested in the peculiarities of the viewpoint created through the images, as well as of how images are read. She examines the functionality of the photograph, experiments with its possibilities as a medium, breaking down the image into layers and constructing a new reality.
In 2017 she was awarded the Photography Scholarship of the Hungarian Photographic Association. In 2019 she won the award of the Budapest Portfolio Review, and was selected for the FUTURES Photography talent programme. In 2020 she received the Pécsi József Photography Scholarship and in 2021 she was shortlisted for the Esterhazy Art Award.
She has been featured at numerous national and international exhibitions. Her works have been shown at the Ludwig Museum, the Capa Centre, Art Market Budapest, MODEM, the PHOTO IS:RAEL Festival in Israel, in Prague, Bratislava, Amsterdam and Germany.
She lives and works in Budapest.
(sz. 1986, Budapest, Magyarország)
Bognár Benedek legutóbbi sorozatában az álhírek, a dezinformáció, az összeesküvés-elméletek és konteók működésének és hatásmechanizmusának megértése felé fordult, úgy, hogy ő maga kezdett el olyan szituációkat létrehozni a kamera előtt, amelyek alkalmasak lehetnek a félreértésre és a belemagyarázásra.
Bognár Benedek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakán diplomázott. Erasmus-ösztöndíj keretében performansz- és videóművészetet tanult az Estonian Academy of Art-on, Tallinnban.
Sorozataival aktuális társadalmi jelenségekhez kapcsolódó kérdéseket fogalmaz meg, törekedve arra, hogy szokatlan vagy új nézőpontokat hozzon létre. Elsősorban a virtualitás, a digitalizáció, a képalapúvá váló kommunikáció korának tünetei foglalkoztatják. Munkáiban gyakran reflektál magára a fotográfiára, mint a világ objektív leképezésének illúziójára képes médiumra, és ennek szerepére az emberi megismerés folyamatában. Legutóbbi, CUI PRODEST című munkájában azokkal az álhírek és a dezinformáció korában születő világmagyarázatokkal foglalkozik, amelyek tudományos paradigmák helyett irracionális összefüggésekre és ellenségképekre építenek.
2013-ban meghívott művészként részt vett a svájci Fotomuseum Winterthur PLAT(T)FORM nevű programjában, 2021 és 2022-ben Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíjat kapott, 2022-ben a Capa Központ beválogatta a FUTURES – Európai Fotográfiai Platform tehetségei közé.
2011-ben diplomamunkája megjelent a Wallpaper* magazin Graduate Directory-jában.
Budapesten él és dolgozik.
BENEDEK BOGNÁR
(b. 1986, Budapest, Hungary)
In his latest series, Benedek Bognár turns to understanding the workings and mode of action of fake news, disinformation and conspiracy theories, by creating situations in front of the camera that can be misunderstood and misinterpreted.
Benedek Bognár graduated from the Moholy-Nagy University of Art and Design’s Photography Programme. As an Erasmus student, he studied performance and video art at the Estonian Academy of Arts, Tallinn.
His series formulate questions about current social phenomena, while he seeks to establish unusual or new viewpoints. His primary interests are virtuality, digitalization and the age of image-based communication. In his work he often reflects on photography itself as a medium capable of the illusion of objectively rendering the world, and its role in the process of human cognition. In his latest work, CUI PRODEST, he looks at such world views that emerge in the age of fake news and disinformation, and are based on irrational forms of logic and constructed enemies rather than scientific paradigms.
In 2013, he was invited to participate in the PLAT(T)FORM programme of the Fotomuseum Winterthur in Switzerland, in 2021 and 2022 he was awarded the Pécsi József Photography Scholarship, and in 2022 he was selected by the Capa Centre as a talented artist for the FUTURES – European Photography Platform.
In 2011, his diploma piece was published in the Graduate Directory of Wallpaper* magazine.
He lives and works in Budapest.
(sz. 1989, Budapest, Magyarország)
A látással, az érzékeléssel, a befogadással, a felismeréssel kapcsolatos kérdéseket keresi és kutatja Neogrády-Kiss Barnabás legtöbbször úgy, hogy önmagát állítja a kamera elé. Munkásságában kezdetekben fontos szerepet töltött be a szem – mint szerv – megváltozott funkciójából kiindulva, a látás fizikai működésének vizsgálata. A kiállításon szereplő önarckép, azonban már legújabb, a performativitást előtérbe helyező képciklusok része. A fotó – melyen az alkotó egy római maszk mögé bújik félmeztelenül, miközben testébe mar – emblematikussá vált a közelmúlt kortárs fotográfiájában. A görög hagyományból kifejlesztett római (színházi) maszk a komédia és a tragédia szimbóluma, de nem csak az ókori művészet gyakori eleme. A maszk lehetővé teszi a megtestesített karakterrel való szinkretizálást, a lelki állapot és fizikai karakter kivetülését, egyéniségének metamorfózisát és a közönséggel való összekapcsolását.
Neogrády-Kiss Barnabás 2015-ben a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar Fotográfia szakán, 2017-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakán végzett.
Egy komoly műtét hatására a legtöbb ember számára oly magától értetődő látást, érzékelést, beszédet, mimikát újra kellett tanulnia, ez vált 2008-tól állandó kutatásának tárgyává képi gondolkodásában.
2014-ben a Pozsonyi OFF Biennálén a Kaposvári Egyetem Fotográfia szakos hallgatóival közösen létrehozott Beavatkozások című kiállítás elnyerte a fesztivál fődíját. 2015-ben a Budapest Portfolio Review-n The Most Talented Young Artist díjat kapott, majd 2017-ben az ASA NISI MASA Galéria által kiírt pályázaton beválogatták az And I See This című gif-projektjét a legjobbak közé. 2020-ban elnyerte az Akademie Schloss Solitude Rezidencia programját. Ugyanebben az évben Kettős kötés című munkájával elnyerte a Capa-nagydíjat.
Önálló kiállítása volt 2014-ben és 2018-ban a Faur Zsófi Galériában, 2019-ben a Lollipop Factory-ban, 2022-ben és 2023-ban az Inda Galériában. 2010-óta oktat fotográfiát különböző táborokban és iskolában. 2021-ben megjelent Solitude című könyve.
Budapesten él és dolgozik. Magyarországon az Inda Galéria (Budapest) képviseli.
BARNABÁS NEOGRÁDY-KISS
(b. 1989, Budapest, Hungary)
Barnabás Neogrády-Kiss investigates questions related to vision, perception, reception and cognition, usually by training the lens on himself. While his early work focused on the physical operation of the eye—owing to the changed functionality of his own organ— the self-portrait at the exhibition is part of the latest cycle of images, which foreground performativity. The photo, in which the artist hides behind a Roman mask, while clawing at his own naked torso, has gained an emblematic status in recent contemporary photography. With its roots in the Greek tradition, the Roman (theatrical) mask is a symbol of comedy and tragedy, but is not only a common element of ancient art. The mask allows for a syncretization with the embodied character, a projection of mental states and physical characters, the metamorphosis of his individuality and a connection with the audience.
Barnabás Neogrády-Kiss graduated from the Art Photography Programme of Kaposvár University in 2015, and the Photography Programme of the Moholy-Nagy University of Art and Design in 2017.
After a major operation, he had to relearn seeing, touching, speech and facial expressions—all that most people take for granted—and since 2008 this has become the salient topic of his visual research.
In 2014, the exhibition Interventions, which he co-created with other photography students from Kaposvár University, won the main prize at the OFF Biennale in Bratislava. In 2015, he was named Most Talented Young Artist at the Budapest Portfolio Review, and in 2017, his gif project And I See This was shortlisted for ASA NISI MASA Gallery’s competition. In 2020, he was selected for the Akademie Schloss Solitude’s residency programme. The same year, he won the Capa Grand Prize for his work Double Bind.
He had solo exhibitions at Zsófi Faur Gallery in 2014 and 2018, at Lollipop Factory in 2019, and at Inda Gallery in 2022 and 2023. He has been teaching photography in various camps and schools since 2010. In 2021 he published a book, Solitude.
He lives and works in Budapest. In Hungary he is represented by Inda Gallery (Budapest).
(sz. 1987, Budapest, Magyarország)
Dolgok. Hangulatok. Jelenetek. Élet. Körülöttünk. Mindenhol. Történik. Hat ránk. Érzékeljük. Van. És mégsem magától értetődő. Bartha Máté a világ megismerhetőségét, látszólagos kaotizmusának rendszerezhetőségét vizsgálja megrendezett és véletlenül megtalált helyezetek dokumentálásával. Anima Mundi címen gyűjti ezeket az anyagokat. A Világlélek gondolatrendszer szerint belső kapcsolat van minden élőlény között. Tulajdonképpen minden összefügg mindennel, sőt matematikailag leírható racionális elv szerint működik. A szabályos struktúrákba, mintázatokba rendeződő világ egy magasabb szellemi világ meglétének bizonyítéka lenne-e szerint?
Bartha Máté mester fokozatú diplomáit 2011-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció szakán, fotó szakirányon, illetve 2016-ban a Színház-és Filmművészeti Egyetem Dokumentumfilm-rendező művész szakán szerezte Budapesten.
Álló és mozgóképes munkáiban a dokumentarizmus határterületeit, a valóságos és fiktív közti határvonalat járja körül a valóság megismerhetőségének és a tudás rendszerezhetőségének megkérdőjelezésével.
Kontakt című sorozatáért 2018-ban Capa-nagydíjjal, 2019-ben a Rencontres d’Arles nemzetközi fotófesztiválon a Louis Roederer Discovery Awarddal jutalmazták. Szél Viszi című diploma-dokumentumfilmjét 2019-ben a Legjobb Diák- és Elsőfilm díjjal tüntették ki a 16. Verzió Nemzetközi Emberjogi Filmfesztiválon.
Számos olyan nemzetközi csoportos kiállításon és fesztiválon szerepelt, mint a lengyel FOTOFESTIWAL, a kínai JIMEI X ARLES vagy a német RAY Fotográfiai Triennálé, emellett
Ulmban, Párizsban, Kaunasban, Athénban és Berlinben vett részt rezidenciaprogramokon.
A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj révén 2014-ben kiadta első, Közös Természet (Common Nature) című fotókönyvét.
Budapesten él és dolgozik. Magyarországon a TOBE Gallery (Budapest) képviseli.
MÁTÉ BARTHA
(b. 1987, Budapest, Hungary)
Things. Moods. Scenes. Life. All around us. Everywhere. It happens. It affects us. We feel it. It is. And yet it is not self-evident. Máté Bartha documents staged and found situations to see to what extent the world can be fathomed, its apparent chaos can be reduced to a system. He collects these materials under the heading, Anima Mundi. The expression, which means ‘world soul,’ denotes an intrinsic connection that according to many systems of thought exists between all living beings. It is held that everything is connected to everything else, and there is a rational principle to these connections, which can be described mathematically. Does this mean a world arranged in regular structures and patterns is evidence of the existence of a higher spiritual world?
Máté Bartha received his MA in photography from the Visual Communication programme of the Moholy-Nagy University of Art and Design in 2011 and his MA in Documentary Film-making from the University of Theatre and Film Arts, Budapest, Hungary, in 2016.
His photos and films explore the outer reaches of documentary photography, the line between reality and fiction, by questioning the possibility of getting to the bottom of reality and systematizing knowledge.
The photo series Contact earned him the Capa Grand Prize in 2018 and the Louis Roederer Discovery Award at the Rencontres d’Arles International Photo Festival in 2019. His diploma piece, the 2019 documentary Carried on by the Wind won the Best Student and First Film Award at the 16th Verzio International Human Rights Film Festival in 2019.
He has participated in several international group exhibitions and festivals, among them the Polish FOTOFESTIWAL, the Chinese JIMEI X ARLES and the German RAY Photography Triennale, as well as in residencies in Ulm, Paris, Kaunas, Athens and Berlin.
In 2014, he published his first photo book, Common Nature, with the support of the Pécsi József Photography Scholarship.
He lives and works in Budapest. In Hungary he is represented by TOBE Gallery (Budapest).
(sz. 1988, Sopron, Magyarország)
Éder Krisztián a hétköznapi pillanatok és történések tudatos és tudattalan hatásait vizsgálja, ahogy azt a sorozatnak adott címadásával is jelzi. A Parallax című sorozatában azzal a hatással foglalkozik, amikor egy tárgy helyzete vagy iránya eltérőnek tűnik, ha különböző pozíciókból nézzük, pl. a fényképezőgép objektívén keresztül. "Az élet gyönyörű minden varázsával és bánatával együtt, és egy fotóesszét szándékoztam készíteni, amely ezeknek a hétköznapi pillanatoknak a hétköznapi minőségére összpontosít.” /Éder Krisztián/
Éder Krisztián a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerezte meg Fotográfia BA diplomáját. 2019 és 2021 között elvégezte az ISSP által indított What shall I love if not the enigma mesterkurzust Jason Fulford vezetésével.
Az emberi karakter finomságaira való érzékenysége alakította ki a fotózás iránti szeretetét, amit tinédzserként fedezett fel. Krisztián gyakran vizsgál olyan alapmotívumokat, mint az élet és halál; vallás és babona – az ellentétes dolgok játéka az emberi létben.
Autonóm munkái mellett, sikeres divatfotográfusként dolgozik olyan vezető világmárkáknak és magazinoknak, mint a Self Service, Holiday, D Repubblica, WSJ, The Row, Uniqlo & Massimo Dutti.
2021-ben jelent meg első limitált példányszámú spirálfűzött zine-je, az April Breeze (2021). A szekvencia képei 2019 decemberétől 2020 augusztusáig készültek, és egyetlen szemszögből mutatják be az emberi mintázatok, ismétlődések és az idő által teremtett soha véget nem érő ciklus útját. 2022-ben bemutatta első monográfiáját – A Parallax View címmel – egy szóló kiállítás kíséretében, a párizsi New Galerie-ben.
Brooklyn és Párizs között él. A M.A.P ügynökség (New York/London) képviseli.
KRISZTIÁN ÉDER
(b. 1988, Sopron, Hungary)
As indicated by the title of his series, Krisztián Éder studies the conscious and unconscious effects of everyday moments and events. In Parallax, he looks at the effect when the position or direction of an object changes along with changing viewpoint, as when viewed through the lens of a camera. ‘Life is beautiful with all its charms and sorrows, and I wanted to create a photo essay that focuses on the everyday quality of these ordinary moments.’ (Krisztián Éder)
Krisztián Éder graduated from the Moholy-Nagy University of Art and Design in Budapest with a BA in Photography. Between 2019 and 2021, he completed ISSP’s masterclass, What Shall I Love if not the Enigma, mentored by Jason Fulford.
He owes his love of photography, which he discovered as a teenager, to his sensitivity to the subtleties of human character. Krisztián often examines such essential motifs as life and death, religion and superstition—the play of opposites in human life.
In addition to his autonomous work, he is a successful fashion photographer for leading global brands and magazines such as Self Service, Holiday, D Repubblica, WSJ, The Row, Uniqlo and Massimo Dutti.
His first limited edition spiral-bound zine, April Breeze (2021) was published in 2021. The shots of the sequence were taken from December 2019 to August 2020, and show, from the same viewpoint, the journey of human patterns, repetitive occurrences and the never-ending cycle created by time. In 2022 he presented his first monograph, A Parallax View, along with a solo exhibition at the New Galerie in Paris.
He shares his time between Brooklyn and Paris. He is represented by the M.A.P Agency (New York/London).
(sz. 1989, Dunaújváros)
(sz. 1990, Budapest, Magyarország)
A Móró Máté – Borbala Szanto alkotópáros a dolgok játékos kapcsolatait keresi. Céljuk, hogy szituációikban megtalálják a megfelelő egyensúlyt a véletlenszerű forgatókönyv és a gondosan felépített kompozíció között.
Szántó Borbála 2014-ben végzett képzőművészként a londoni Chelsea College of Arton. Ezt követően a londoni Royal College of Arton szerezte meg mesterdiplomáját szobrászatból. 2017-ben diplomázott, és ugyanebben az évben elnyerte a Matt’s Gallery / David Troostwyk Studio Díjat.
A gyakorlata középpontjában álló szobrászati, helyspecifikus environmentekben konstruált, fiktív terek teszik próbára a kortárs tekintetet.
Számos nemzetközi csoportos kiállításon való részvétel mellett 2018-ban volt első önálló kiállítása a londoni Matt’s Galleryben, Hyphen (Kötőjel) címmel. 2019-ben Választóvonalak címen nyílt önálló kiállítása a budapesti Trapéz Galériában, amely első bemutatkozása volt szülővárosában.
Jelenleg Párizsban és Dél-Franciaországban él és dolgozik.
Móró Máté a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerezte alap- és mesterdiplomáját vizuális kommunikáció és fotográfia szakon. A svájci Zürcher Hochschule der Künste egyetemen eltöltött szemesztert is meghatározónak tekinti.
2013 óta dolgozik a fotográfia területén Londonban és Párizsban. Meglátja a szürreálisat a hétköznapokban, ahogy a test, a tárgyak és a tér között létező rejtett dinamikát is.
Jelenleg Párizsban és Dél-Franciaországban él és dolgozik.
Szántó és Móró 2018 óta kollaborál Matzo & Matzo néven. A kreatív duó fényképez, videókat rendez és a díszleteket tervez. A Matzo & Matzo megközelítésének lényegi vonása a játékos interakciók iránti érdeklődés. Csendéleteik egyik fő célja a megfelelő egyensúly megtalálása a jelenet esetlegessége és a kompozíció gondosan felépített volta között.
Nemzetközi szerkesztőkkel és ügyfelekkel dolgoznak együtt. Projektjeik egyebek mellett olyan magazinokban jelentek meg, mint a Fantastic Man, az M Le Magazine du Monde, a Pleasure Garden, a Vogue és a Wall Street Journal, ügyfeleik között pedig megtalálható a Chanel, a Louis Vuitton, a Loewe, a Mulberry és Stella McCartney.
A Canvas Represents képviseli őket.
MÁTÉ MÓRÓ – BORBALA SZANTO
(b. 1989, Dunaújváros, Hungary)
(b. 1990, Budapest, Hungary)
The creative duo of Máté Móró and Borbala Szanto looks for the playful connections between things. They aim to find the right balance between random scenarios and carefully constructed compositions in the situations they create.
Borbala Szanto completed her Bachelor’s Degree in Fine Art at the Chelsea College of Art in London in 2014. She went on to complete a Master’s Degree in Sculpture at The Royal College of Art London. She graduated in 2017 and was recipient of the 2017 Matt’s Gallery / David Troostwyk Studio Award.
Constructed, fictive spaces challenge the contemporary gaze in the sculptural, site-specific environments that form the core of her practice.
Alongside participating in several international group exhibitions she also had her first solo exhibition in London in 2018 at Matt’s Gallery, entitled Hyphen. She had a further solo exhibition called OF Limits in 2019 at Trapéz Gallery, Budapest, which was the first presentation of the artist’s work in her native city.
She currently lives and works in Paris and the South of France.
Máté Móró completed his Bachelor’s and Master’s Degree in Visual Communication and Photography at the Moholy-Nagy University of Art and Design in Budapest. He also spent a formative semester at Zürcher Hochschule der Künste in Switzerland.
Since 2013 he has been working in the field of photography in London and Paris. He has an eye for finding the surreal in the ordinary and for the hidden dynamics between body, objects and space.
He currently lives and works in Paris and the South of France.
Since 2018, Szanto and Móró also work in collaboration under the pseudonym Matzo & Matzo. Their creative duo works in the medium of photography, video direction and set-design. At the core of Matzo & Matzo’s approach lies an interest in playful interactions. Finding the right balance between an incidental scenario and a carefully constructed composition is a key incentive behind their still lifes.
Their duo works with editorial and commercial clients internationally. Their projects have been published in magazines such as Fantastic Man, M Le Magazine du Monde, Pleasure Garden, Vogue and Wall Street Journal, and their commercial commissions come from clients such as Chanel, Louis Vuitton, Loewe, Mulberry and Stella McCartney, amongst others.
They are represented by Canvas Represents.
(sz. 1987, Budapest, Magyarország)
Standovár Júlia legújabb sorozatában hétköznapi dilemákkal és tévedésekkel foglalkozik. Ironikus formában mutat rá egyszerűbb és bonyolultabb döntéshelyzeteink párhuzamosságára, például, hogy milyen tejjel igyuk a kávénkat, és hogyan reagáljunk Ukrajna megtámadására. E döntések egy szinten kezelésével banalizálja a világ bonyolultságát, és az abban való normális, emberi működést. Azt üzeni, hogy lépést tartani a hírekkel, új trendekkel, technológiával, új életmódokkal olykor lehetetlen és nyomasztó, ezért oké, ha néha nem megy.
Standovár Júlia fotóművészeti pályáját a Fajó János vezette szerencsi alkotótáborban kezdte, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem BA Fotográfia szakán folytatta, ahol 2013-ban végzett. MOME után New Yorkban tanult tovább, ahol 2015-ben szerezte meg mesterdiplomáját a School of Visual Arts egyetem Photography, Video and Related Media programjában.
Jelenleg a fotográfia mellett betonból készült szobrok és fotóobjektek készítése érdeklik, a Kinky Concrete név alatt futó alkotások a szexualitás, nőiség, belső mozzanatok körüli témakörök köré csoportosulnak, amelyeknek aktuális politikai és társadalmi problémák adnak kontextust. Munkáira jellemző, hogy humorosan vezeti rá a figyelmet mély kérdésekre, amiknek játékos kifejtésére invitálja a nézőt. Újabb munkái sorozatban és önállóan is értelmezhetőek, alkotásai a fotó- és képzőművészet határán, Brooklyn és Budapest tengelyén mozognak.
Csoportos kiállításon megjelentek munkái többek között a Ludwig Múzeumban, a Photo Basel International Art Fairen, a MoMa PS1 Book Fairen és a New York-i The Hole Galériában.
2021-ben adta ki második fotókönyvét, ami A kék melleken túl címmel jelent meg, a kötetet szexuálpszichológus édesanyjával készítették öt éven keresztül.
New Yorkban él és dolgozik. Magyarországon a TOBE Gallery (Budapest) képviseli.
JÚLIA STANDOVÁR
(b. 1987, Budapest, Hungary)
In her latest series, Júlia Standovár investigates everyday dilemmas and mistakes. In an ironic form, she points to the parallelism of simple and complex decision situations, like when we need to decide what kind of milk to put in our coffee and formulate a reaction to the invasion of Ukraine. By allowing these decisions the same degree of importance, she trivializes the complexity of the world and normal, humane functioning in it. It can sometimes be impossible and overwhelming to keep up with the news, the new trends and technologies, she says, so it’s OK when you can’t.
Júlia Standovár started her career in photography at an art camp in Szerencs, led by János Fajó, and went on to earn a BA in Photography at the Moholy-Nagy University of Art and Design, where she graduated in 2013. She continued her studies at the School of Visual Arts in New York, where she received her MA in Photography, Video and Related Media in 2015.
In addition to photography, concrete sculptures and photographic objects are her current interests. The works she calls Kinky Concrete are based around themes of sexuality, femininity and inner events, which are contextualised by current political and social issues. Her signature method is to draw the viewer’s attention to profound questions with humour, and to explore them in a playful manner. Straddling photography and visual art, moving back and forth between Budapest and Brooklyn, her recent works can be interpreted both as individual pieces and as parts of a series.
She has been featured at group exhibitions at the Ludwig Museum, the Photo Basel International Art Fair, the MoMa PS1 Book Fair and The Hole Gallery in New York, among other places.
Made in collaboration with her sexual psychologist mother over a period of five years, her second photo book, Beyond the Blue Breasts was published in 2021.
She lives and works in New York. In Hungary she is represented by TOBE Gallery (Budapest).
(sz. 1989, Budapest, Magyarország)
Standovár Júliához hasonlóan Geibl Kata is azokkal a kérdésekkel foglalkozik Nothing New Under the Sun című sorozatában, amelynek központi motívuma kortárs kultúránk és a posztmodern világ. Számos egyéni problémánk a gazdasági modelljeinkből fakad – állítja –, és ez befolyásolja a valóságról alkotott képünket.
Geibl Kata a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett fotográfia alapszakon, majd tanulmányait Hágában, a Royal Academy of Arts Photography and Society Mester szakon folytatta, jelenleg a MOME-n végzi doktori kutatását.
A fotográfia kétértelműsége – a fényképeket bizonyítékként kezeljük, miközben erős gyanakvással közelítünk hozzájuk – központi téma munkáiban. Ezt a feszültséget kiaknázva mutat be valós társadalmi jelenségeket anélkül, hogy ragaszkodna a szokásos igazságot jelző, egyenes dokumentációs módszerekhez. A filozófia és a tudomány fogalmait felhasználva metaforikus, szimbolikus képeket hoz létre, hogy kitöltse azokat a hiányosságokat, ahol a szavak elmaradnak. A fotográfia különböző műfajait keverve hozza létre önálló vizuális univerzumát.
2018-ban Paris Photo Carte Blanche-díjat kapott Sisyphus című sorozatáért, és ugyanebben az évben jelölték a Palm * Photo Prize-ra. 2018-ban a Magyar Fotóművészek Ösztöndíjasa, 2019-ben Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjas és a FUTURES Platform tehetsége volt. 2020-ban a Fotofestiwal Lodz Grand Prix döntőse, a 35. Hyeres Fesztivál döntőse, elnyerte a PH Museum Vogue Italia-díját, és a Palm * Photo Prize döntőse volt. 2021-ben Leica Oskar-Díjra jelölték. 2022-ben FOAM Talent díjat nyert.
Munkáival folyamatosan részt vesz hazai és külföldi kiállításokon. Kiállított többek között Amszterdamban, Londonban, Athénban, Lenzburgban, Prágában. A Sisyphus című sorozata az UNSEEN Amsterdam fesztiválon debütált, amelyet első budapesti önálló kiállítása követett 2018-ban a Supermarket Galleryben.
Számos rezidenciaprogramban vett részt, többek között az Images Gibellina Fesztivál meghívásából, Luxemburgban a National Audiovisual Centre Humanist Photography programján.
Hollandiában él és dolgozik.
KATA GEIBL
(b. 1989, Budapest, Hungary)
Like Júlia Standovár, Kata Geibl considers similar issues in her series, Nothing New Under the Sun, whose central motif is contemporary culture and the postmodern world. Many of our individual problems stem from our economic models, she argues, and this affects our view of reality.
Kata Geibl received her BA in photography from the Moholy-Nagy University of Art and Design, before studying for an MA in Photography and Society at the Royal Academy of Art in The Hague. She is currently doing her DLA research at MOME.
The ambiguity of photography is a central theme in her work: we treat photographs as evidence while we approach them with considerable suspicion. She exploits this tension to present real social phenomena without insisting on the usual straightforward documentary methods that indicate the truth. Using concepts from philosophy and science, she creates metaphorical, symbolic images to fill in the gaps where words fail. She combines different genres of photography to create her own visual universe.
In 2018, she won the Carte Blanche prize of Paris Photo with the series Sisyphus, and was nominated for the Palm* Photo Prize. In 2018 she received the scholarship of the Association of Hungarian Photographers, in 2019 she was a Pécsi József Photography Scholar and a FUTURES Platform Talent. In 2020, she was a finalist at the Fotofestiwal Łodz Grand Prix and at the 35th Hyeres Festival, won PH Museum’s Vogue Italia Prize, and was shortlisted for the Palm* Photo Prize. In 2021 she was nominated for the Leica Oskar Barnack Award. In 2022 she was included in the FOAM Talent exhibition.
She regularly exhibits in Hungary and abroad, having had shows in Amsterdam, London, Athens, Lenzburg and Prague, among other cities. The Sisyphus series was first presented at UNSEEN Amsterdam, an art fair, and was first shown in Hungary at her debut Budapest solo exhibition in Supermarket Gallery, in 2018.
She has taken part in several residency programmes, including those of the Images Gibellina Festival and the National Audiovisual Centre’s Humanist Photography programme in Luxembourg.
She lives and works in the Netherlands.
(sz. 1986, Budapest, Magyarország)
Schmied Andi legutolsó projektje, a Private Views az ultra-privilegizált terekről és a New York-i elit világáról szól. Schmied a projekt során lakásvásárló magyar milliárdosnak kiadva magát bejutott Manhattan legexkluzívabb toronyházaiba, és dokumentálta azt a kilátást, ami csak keveseknek adatik meg a világon.
Schmied Andi a Bartlett School of Architecture (UCL, London) urbanisztika szakján végzett, jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza. Installációival és nyomtatott munkáival a társadalmi tér építészeti kereteit vizsgálja, és olyan, a városban található anomáliákat tár fel mint az eredetileg tervezettől nagyban eltérő funkciójú területek, utópisztikus építmények vagy a különleges kiváltságok terei.
Munkáit többek közt Londonban, Southamptonban, Szapporóban, New Yorkban, Prágában, Berlinben, Pekingben, Rotterdamban és Budapesten is bemutatták. A szapporói S-AIR, a New York-i Triangle Arts Association, a rotterdami DordtYart, a prágai Meetfactory, a norwichi Outpost és a bécsi MuseumQartier rezidenciaprogramjaiban vett rész.
Legutóbbi könyve, a Private Views: A High-Rise Panorama of Manhattan (VI PER Gallery, Prága 2021) című könyve elnyerte a Legszebb Cseh Könyvek versenyének első díját a képzőművészeti kategóriában.
Andi Budapesten él és dolgozik. A Trapéz Galéria (Budapest) képviseli.
ANDI SCHMIED
(b. 1986, Budapest, Hungary)
Andi Schmied’s most recent project, Private Views, is about ultra-privileged spaces and the world of the New York elite. Pretending to be a Hungarian billionaire intent on buying a home, Schmied gained access to Manhattan’s most exclusive skyscrapers, where she documented the views that only a few in the world can see.
Andi Schmied graduated as an urban designer from the Bartlett School of Architecture (UCL, London) and is currently a Phd candidate at Moholy Nagy University of Arts and Design. With her installations and printed work, she explores the architectural framing of social space, and uncovers urban anomalies. These vary from areas that have deviated far from their originally planned function, utopian architectures or spaces of extreme privilege.
Her work, among other places, has been shown in London, Southampton, Sapporo, New York, Prague, Berlin, Beijing, Rotterdam, and Budapest. She has been an artist-in-residence at S-AIR, Sapporo, Triangle Arts Association, New York, DordtYart, Rotterdam, Meetfactory, Prague, Outpost, Norwich, and MuseumQartier, Vienna.
Her latest book, Private Views: A High-Rise Panorama of Manhattan (VI PER Gallery, Prague 2021) won the first prize in the visual arts category of the Most Beautiful Czech Books competition.
Andi lives and works in Budapest. She is represented by Trapéz Gallery (Budapest).
(sz. 1986, Budapest, Magyarország)
Klenyánszki Csilla művészetét az anyaság, az anyává válás, a szülőség témája karakterizálja. Emellett markáns, mégis letisztult esztétikai vizuális nyelven az anyaság személyes és társadalmi kontextusához, biopolitikai és nemi kérdésekhez, alternatív családmodellek és a nemek közötti egyenlőséghez szolgál adalékul saját gyermekét is bevonva az alkotói folyamatba. Anyaként a gyermeki képzelet vált művészete központi témájává. A háztartásában talált tárgyakat természetüktől szokatlan módon vagy egymással természetellenes párbeszédbe állítja, amely távol áll funkciójuktól. Stúdióként is saját lakása szolgál. Noha önmagukban ezeknek a mindennapi tárgyaknak nincs eredendő szépsége vagy vonzereje, mégis lenyűgözővé válnak véletlenszerűségükben és abszurditásukban.
Klenyánszki Csilla 2012-ben végzett fotográfia alapszakon a Willem de Kooning Academy-n, majd 2021-ben mesterdiplomát szerzett a Dutch Art Institute-on.
A fotográfia mellett a mozgókép és a performansz műfajában is dolgozik. Munkáiban olyan témákat vizsgál markáns, mégis letisztult esztétikai vizuális nyelven, mint az anyaság személyes és társadalmi kontextusa, biopolitikai és nemi kérdések, alternatív családmodellek és a nemek közötti egyenlőség.
2018-ban a 33. Festival International de Mode & de Photographie-n elnyerte a Prix de la nature morte díjat. Első saját kiadású, Pillars of home című könyvét 2019-ben a Paris Photo – Aperture Foundation PhotoBook Awards első fotókönyv díjára jelölték.
Munkáit bemutatták többek között a Stedelijk Museum Schiedamban, az Arnhem Museumban, a Museum het Valkhofban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, az írországi Gallery of Photography-ban, az amszterdami UNSEEN es az Athéni Fotófesztiválon is.
Dolgozott a New York Times, a Süddeutsche Zeitung Magazin, az NRC, a Volkskrant Magazine és a Liberation számára.
Hollandiában él és dolgozik.
CSILLA KLENYÁNSZKI
(b. 1986, Budapest, Hungary)
Motherhood, becoming a mother and being a parent are the salient themes of Csilla Klenyánszki’s art. Involving her own child in the creative process and employing a visual idiom that is idiosyncratic yet clean, she explores such themes as the personal and social context of motherhood, biopolitical and gender issues, alternative family models and gender equality. As a mother, she made the child’s imagination the central subject of her art. She makes the objects found around the home enter into dialogues that are unusual or alien to their nature. Her home also serves as the studio. While these everyday objects have no inherent beauty or appeal in themselves, they are fascinating in their randomness and absurdity.
Csilla Klenyánszki graduated from the Willem de Kooning Academy in 2012 with a BA in Photography, and received her MA from the Dutch Art Institute in 2021.
In addition to photographs, she also makes films and performance art pieces. Employing a visual idiom that is idiosyncratic yet clean, her works explore such themes as the personal and social context of motherhood, biopolitical and gender issues, alternative family models and gender equality.
In 2018 she won the Prix de la nature morte at the 33rd International Festival of Fashion, Photography and Fashion Accessories in Hyères. Her first self-published book, Pillars of Home, was nominated for the Paris Photo-Aperture Foundation’s 2019 PhotoBook Award, in the first photo book category.
Her works have been exhibited at the Stedelijk Museum Schiedam, the Arnhem Museum, the Museum het Valkhof, the Robert Capa Contemporary Photography Centre, the Gallery of Photography Ireland, at UNSEEN, and the Amsterdam and Athens Photo Festivals, among other places.
She has worked for The New York Times, Süddeutsche Zeitung Magazine, NRC, Volkskrant Magazine and Liberation.
She lives and works in the Netherlands.
(sz. 1982, Budapest, Magyarország)
Aki gyermeket vállal, egy rövid időre eltűnik. Van aki önszántából vonul el ebben az érzékeny időszakban a világ elől, valakit csak az anyaság, mint full-time-job ragad el a valóságtól. Gáldi Vinkó Andi is eltűnt egy időre, hogy egy nagyszabású sorozattal térjen vissza, szarkasztikus hangvételben elnézést kérve mindenkitől, aki hiányolta volna. Sorozata őszinte képeket mutat be terhes és szoptató nők testéről, valamint az anyaság mindennapi tapasztalatairól. Művei egyszerre folyamatábrák az anyává válásról, és egyszerre a megértés és emlékezés eszközei számára.
Gáldi Vinkó Andi a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a párizsi ESAG Penninghenen képzőművészetet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig művészettörténetet és esztétikát tanult.
Munkái vizuális párhuzamokat vonnak az anyaság és a női lét intenzíven személyes és intim élményei, illetve a felnőtté válás, az öregedés, a veszteség, a nyugati és kelet-európai ideológiák közötti konfliktus egyetemes emberi tapasztalatai között.
Munkáit nemzetközi csoportos és egyéni kiállításokon is bemutatták. A közelmúltban többek között csoportos kiállításon vett részt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban és a londoni TJ Boultingban; utóbbinak (Birth) Charlotte Jansen volt a kurátora.
Andi képei többek között olyan magazinokban jelentek meg, mint az FT Weekend, az Apollo Magazine, Wallpaper, The Guardian, The Observer, Zeit Magazine, Volkstrant Magazine, M Le Monde, Die Zeit, El Pais, i-D, Dazed, Vice, The New Yorker, és a Tate. Ezek közül jó néhány a lapok megbízásából készült.
Első könyve, a Sorry I Gave Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back (Elnézést, szültem, eltűntem, de már itt vagyok) 2022-ben jelent meg a Trolley kiadónál. Ehhez kapcsolódóan egyéni kiállításai nyíltak a budapesti Deák Erika Galériában és az Unseen Amsterdamban, illetve könyvbemutatókat tartottak a Trolley/TJ Boultingnál, a Paris Photo alatt a Ruptures Associes-nél és a berlini Bildbandnél Felix Hoffmannal közösen.
Budapesten él és dolgozik. Andit a Deák Erika Galéria képviseli.
ANDI GALDI VINKO
(b. 1982, Budapest, Hungary)
The decision to have children comes with the need to disappear from the scene for a short while. Some voluntarily withdraw from the world during this sensitive time, others are seized from reality by motherhood as a full-time job. Andi Gáldi also disappeared for a while, only to return with a major series, apologizing in a sarcastic tone to anyone who may have missed her. Her series includes candid images of the bodies of pregnant and breastfeeding women, and the daily experience of motherhood. Her works are both flow diagrams of the process of becoming a mother and a means for her to understand and remember.
Andi Galdi Vinko studied visual arts at the Moholy-Nagy University of Art and Design in Budapest and at ESAG Penninghen in Paris, as well as art history and aesthetics at Eötvös Loránd University, Budapest.
Her work draws visual analogies between intensely personal and intimate experiences of motherhood and womanhood and the universal human experiences of coming of age, ageing, loss, and the conflict between western and eastern European ideologies.
Her personal work has been exhibited internationally in group and solo shows. Recent group exhibitions include one at the Robert Capa Center and Birth at TJ Boulting, London, curated by Charlotte Jansen.
Andi has been commissioned by, and published in, magazines such as FT Weekend, Apollo Magazine, Wallpaper, The Guardian, The Observer, Zeit Magazine, Volkstrant Magazine, M Le Monde, Die Zeit, El Pais, i-D, Dazed, Vice, The New Yorker, and Tate, among others.
Her first book, Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back was published by Trolley in 2022, and was launched with a solo show each at Deák Erika Gallery in Budapest and UNSEEN Amsterdam, and with presentations at Trolley/TJ Boulting, at Ruptures Associes during Paris Photo, and at Bildband in Berlin with Felix Hoffman.
She lives and works in Budapest. Andi is represented by Deák Erika Gallery.
(sz. 1980, Budapest, Magyarország)
Fabricius Annát saját gyermeke inspirálta legutóbbi sorozatának elkészítésére. A gyerekek a nyelvtanulás során különös szavak és összefüggések megalkotására képesek, ezt a mágikus logikát, sajátos asszociációs rendszert használta fel az alkotó a sorozatban, és vegyítette képzőművészeti technikákkal, monotípiával, a kézirajz gyermeki, nyers, ösztönös még ügyetlen absztrakt expresszionizmusával. A rajzok a szavaknál sokkal őszintébbek és mélyebbek lehetnek. Elárulják, hogyan látja a gyermek a világot, mitől fél, mire vágyik. A kisgyermekben – hasonlóan az ihletett művészhez és a természetben élő emberhez – a vele született adottságok, a tudattalan élmények munkálkodnak, begyakorolt sablonok nem korlátozzák, a valóság külső képe nem köti meg képzeletét.
Ezt a lenyűgöző szabadságot, még érintetlen gondolkodást igyekezett a fotó és a képzőművészet határterületén mozgó képi anyaggal megragadni Anna.
Fabricius Anna a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotó szakán végzett, majd 2015-ben DLA fokozatát médiaművészként szerezte meg.
Munkásságát leginkább a megrendezett analóg fotó- és videómunkái jellemzik, emellett kiemelt fontosságú a nagyfokú szöveghasználat, mely szövegek mintegy kitágítják a kép kereteit, és újfajta perspektívába helyezik a látottakat. Legutóbbi anyagában manuális belenyúlások jelennek meg a monotípia, az olajkréta és az akryl segítségével. Munkamódszerére leginkább a kibillentés fogalma jellemző, mely helyzetekben mind a fotó- és videóalanyai, mind a nézők egy nem megszokott nézőpontból értelmezhetnek nagyon is aktuális társadalmi vagy szociológiai kérdéseket.
Munkái többek között olyan hazai és külföldi kiállításokon, intézményekben és fotófesztiválokon jelentek meg, mint a budapesti Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a PHotoespana, a Parisphoto, a Lodz Photofestival vagy a Museum of Modern and Contemporary Art, Rijeka.
2012-ben dolgozott a bécsi MQ21-ben, 2015-ben az Residency Unlimited rezidenseként New Yorkban, majd a 2016-os lengyelországi rezidens tartózkodása után 2018 elejét Tajvanon töltötte. Legutóbb az Ostrale 21 Biennálé meghívott rezidenseként dolgozott Drezdában.
2012-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem óraadó tanára.
Munkái több magán- és közgyűjteményben megtalálhatóak, 2022-től a Magyar Szabvány című sorozata a budapesti Ludwig Múzeum Kortárs Gyűjteményébe került.
Budapesten él és dolgozik. Magyarországon a TOBE Gallery (Budapest) képviseli.
ANNA FABRICIUS
(b. 1980, Budapest, Hungary)
Anna Fabricius’s latest series was inspired by her own child. As they learn to speak, children can invent strange words and correspondences, and it was this same magical logic, this particular system of associations, that the artist used in the series, combining it with fine-art techniques, monotype, the raw, instinctive but still clumsy abstract expressionism of children’s freehand drawing. Drawings can be more honest and profound than words. They reveal how a child sees the world, what he or she is afraid of, or desires. Like the inspired artist and the natural man, the young child is moved by innate gifts and unconscious experiences, unconstrained by learned patterns, unrestrained by the external image of reality.
Anna sought to capture this fascinating freedom, this still unfettered way of thinking, with imagery that straddles the line between photography and fine art.
Anna Fabricius earned her degree in photography at the Moholy-Nagy University of Art and Design in Budapest, before she received her DLA in Media Art in 2015.
Staged analogue photographs and videos form the bulk of her work, an important aspect of which is the extensive use of texts that expand, as it were, the limits of the images and offer new perspectives for them. The latest set of works involves manual interventions, the use of monotype, oil pastels and acrylic. The concept of dislocation is key to her work, in that the subjects of her photos and videos, as well as the viewer, are given unconventional viewpoints from which to interpret very current societal or sociological issues.
Her works have been shown at such exhibitions, institutions and photo festivals in Hungary and abroad as the Ludwig Museum in Budapest, the Hungarian National Gallery, PHotoEspaña, Parisphoto, the Łodz Photofestival and the Museum of Modern and Contemporary Art, Rijeka.
She worked at MQ21 in Vienna in 2012, was a resident artist of Residency Unlimited in New York in 2015, and after her residency in Poland in 2016, she spent the beginning of 2018 in Taiwan. Most recently, she was an invited artist-in-residence at the Ostrale 21 Biennale in Dresden.
She has been an external lecturer at the Moholy-Nagy University since 2012.
Her works can be found in several private and public collections, and in 2022, her series Hungarian Standard became part of the Contemporary Collection at Ludwig Museum Budapest.
She lives and works in Budapest. In Hungary she is represented by TOBE Gallery (Budapest).
(sz. 1991, Budapest, Magyarország)
Schuller Judit Flóra már egy lezárt korszak, a családi hagyaték feldolgozását, ezzel együtt az emlékezetet interpretálja legutolsó sorozatában. A hagyaték felelősség, egyben az elődök feldolgozatlan élete, számtalan személyes tárgya és emléke súly is, amelynek rendszerezése, szelektálása a következő generáció feladata. És ez sokszor nem egyszerű. Célja nem a megőrzés, csak az emlékezés gyakorlása, és egy korszak lezárása, önmaga megtalálása, és ehhez képest való újrafogalmazása. A három kiállított alkotásban megfogalmazódik az az alapgondolat, hogy Te a családod folytatása vagy, a múlt egyszerre van benned jelen és meghatározza a jövődet. A családi ezüstből beolvasztott lapocska, a nagyapai hagyatékból előkerült átmenetes színszűrő és Judit egy korábbi, az előző tárgyak szerkezeti formáját véletlenszerűen hordozó tájképe mágikusan szintetizálja ezt a gondolatot.
Schuller Judit Flóra 2018-ban diplomázott a finnországi Aalto University School of Arts, Design and Architecture fotográfia karán, ahol jelenleg doktori tanulmányokat folytat. Érdeklődése középpontjában az örökölt (traumatikus) emlékezet és annak identitásunkra gyakorolt hatása áll. Projektjeinek gyakran a családi örökség a kiindulópontja, célja pedig a feldolgozatlan múltbeli narratívákkal való kollektív megbékélés a személyes és családi elemeken, illetve mikrotörténeteken keresztül. Egyéb munkáiban a vizuális érzékelés és a fotó médiumának találkozási pontjait vizsgálja analóg fotográfiai és egyéb anyagkísérleteken keresztül.
2018-ban elnyerte a MODEM fiatal művészeknek járó díját. Munkáit az elmúlt években számos csoportos kiállításon bemutatták, többek között a debreceni MODEM-ben, a Ludwig Múzeumban, és az OFF Biennálén. Following the Thoughts of Others címmel 2021-ben nyílt egyéni kiállítási a pozsonyi Július Koller Society-ben.
Budapesten él és dolgozik.
JUDIT FLÓRA SCHULLER
(b. 1991, Budapest, Hungary)
In her latest series, Judit Flóra Schuller interprets the act of processing a period that has come to an end, the family heritage, and along the way, memory. Heritage is a responsibility, while the unprocessed life of the ancestors, their countless personal effects and memories present a burden, something the next generation needs to organize and prune. And that is often not easy. Her goal is not to preserve, but to practise remembrance, and to bring a period to an end, to find and reformulate herself in relation to it. The essential notion shared by the three exhibited works is that you are a continuation of your family, the past is both present in you and determines your future. The small plate made from the melted-down family silverware, the graduated colour filter found in her grandfather’s estate and an earlier landscape by Judit that happens to bear the forms of these objects magically synthesize this idea.
Judit Flóra Schuller graduated in 2018 from the Photography Programme of the Aalto University School of Arts, Design and Architecture, Finland, where she is currently pursuing her PhD. The focus of her interest is on inherited (traumatic) memory and its impact on our identity. Her projects often take family heritage as their starting point, and aim to bring about collective reconciliation with the unprocessed narratives of the past through personal and family elements and micro-histories. In other works, she examines the intersections of visual perception and the medium of photography through experiments in analogue photography and other materials.
In 2018, she won MODEM’s award for young artists. In recent years, her works have been presented at several group exhibitions, including at the MODEM in Debrecen, Ludwig Museum and the OFF Biennale. In 2021 she had a solo exhibition, Following the Thoughts of Others at the Julius Koller Society in Bratislava.
She lives and works in Budapest.
(sz. 1995, Kovászna, Románia)
A kollektív történelmen átfolyatott személyes narratívák adják tematikájának fő gerincét is. A romániai kommunizmus terrorja alatt élő magyar származású felmenőinek, hagyományokhoz, valláshoz, érzelmekhez való viszonya képeinek kiindulópontja. Személyes motivációja, hogy közelebb kerüljön a családjához, akinek legjobban őrzött titka a hitük, az anyanyelvük, a lelkük volt, amely erőteljesen meghatározta azt, hogy ő kicsoda. A képek rituálék, próbálnak felidézni valamit az elhagyott hagyományokból a múlt dramatizálásával, a beidegződött tabuk feloldásának kísérletével.
Bede Kincső 2021-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia mesterszakán, korábban a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen tanult filmvágónak.
Munkáinak fő konfliktusa és örök dilemmája az, hogy hogyan tudnak a különböző történelmi tapasztalatokkal rendelkező generációk együtt élni, együttműködni a családi, illetve a tágabb közösségekben. Másik témája a kelet-európai társadalmakat feszítő, ki nem beszélt történelmi múlt, a szocializmus örökségének feldolgozása. Bár képeinek kiindulópontja mindig valami nagyon személyes élményhez, érzéshez köthető, képei túlmutatnak azon, hogy pusztán családi dimenzióban mutassák be a posztszocializmus életérzéseit.
Bede Kincső 2020-ban a Paris Photo által meghirdetett Carte Blanche pályázatán a négy nyertes alkotó egyike volt. A Három színt ismerek a világon című diplomamunkáját a BredaPhoto kurátorai beválasztották a 10 New Talent 2020 tehetségprogramjába. 2021-ben a GUP Magazin beválogatta Európa legtehetségesebb feltörekvő fotográfusai közé, ugyanabban az évben pedig őt jelölték a FUTURES Photography tehetséggondozó programjára. 2022-ben a PhMuseum Photography Grant harminc év alatti kategóriájában a zsűri dicséretében részesült.
2021-ben kiállították képeit az UNSEEN fotográfiai vásáron, és a Paris Photo Curiose szekciójába is bekerült. 2022-ben a Milánói PhotogVogue Fesztiválon és a Photo Israel Nemzetközi Fotófesztiválon állított ki.
A külföldi sajtóban rendszeresen elismeréssel írnak munkásságáról, továbbá képei szerepelnek a Blurring the Lines 2020-as kiadványában is.
Budapesten él és dolgozik. Magyarországon a TOBE Gallery (Budapest) képviseli.
KINCSŐ BEDE
(b. 1995, Covasna, Romania)
Collective history infused with personal narratives also forms the backbone of Kincső Bede’s theme. How her Hungarian ancestors living under the terror of communism in Romania related to traditions, religion and emotions is the point of departure for her pictures. She is personally motivated to get closer to her family, whose best-kept secret was their faith, their mother tongue, their soul—something that strongly defined who she was. The images are rituals, trying to evoke something of the abandoned traditions by dramatizing the past, attempting to dissolve the ingrained taboos.
Kincső Bede received her MA in Photography from the Moholy-Nagy University of Art and Design in 2021, following studies in film editing at the Babeș-Bolyai University in Cluj.
The main conflict and perennial dilemma behind her works is how generations with different historical experiences can live together and interact within families and wider communities. Another subject she explores is the insufficiently discussed historical past, the legacy of socialism that has been a source of tension in Eastern European societies. Whilst the starting point of her pictures is always connected to some very personal experience, her pictures go beyond showing the post-socialist mood in solely domestic dimensions.
In 2020, Kincső Bede was one of the four winners of the Carte Blanche competition organised by Paris Photo. Her thesis project, I Know Three Colours in the World was selected by the curators of BredaPhoto into the 10 New Talents 2020 talent programme. In 2021, GUP Magazine named her one of Europe’s most talented emerging photographers, and in the same year she was selected for the FUTURES Photography talent programme. In 2022, she received an honourable mention in the New Generation category of the PhMuseum Photography Grant.
In 2021, her photos were exhibited at the UNSEEN photography fair, and she was included in the Curiose section of Paris Photo. In 2022 she exhibited at the PhotogVogue Festival in Milan and the Photo Israel International Photo Festival.
Her work is regularly praised in the International press and her images are featured in Blurring the Lines’ 2020 publication.
She lives and works in Budapest. In Hungary she is represented by TOBE Gallery (Budapest).
Az УYY egy rövidítés, amely a Україна szót – Ukrajna szláv jelentése – és utána Yelena Yemchuk, a PaperLab Galériában bemutatott könyv szerzőjének monogramját jelöli. Az ukrán származású művész és fotográfus könyve egy személyes vallomás, amely humorral átszőtt, ugyanakkor felkavaró történeteket mesél el egy háborúban álló országból, összemosva a valós és a képzeletbeli közötti határokat. A projekt a szerző fotóit, személyes archívumát és saját festményeit egyesíti. A képek által felvillantott jelenetek egy időtlen, álomszerű világba való utazásra invitálnak bennünket. A gyerekkori emlékek és látomások között barangolva titokzatos nosztalgia érzése foghat el bennünket olyan emberek és helyek iránt, amelyeket nem is ismerünk. Yelena Yemchuk érzelmeket közvetít ironikus könnyedséggel, ugyanakkor mégis megrendítően mesél gyermekkorról, szabadságról és háborúról. Munkássága több dimenzióban mozog és nemcsak az ábrázolt témákban, hanem a médiumok szintjén is sokrétű – egyszerre alkot a festészet, a rajz, a fotográfia és a film területén.
Yelena Yemchuk Kijevben született 1970-ben, majd tizenegy éves korában szüleivel az Egyesült Államokba emigrált. A fotográfia iránti érdeklődése tinédzserkorában kezdődött, amikor tizennegyedik születésnapjára kapott egy 35 mm-es Minolta fényképezőgépet. A New York-i Parsons-on tanult képzőművészetet, majd a Pasadenai Art Centerben fotográfiát. Egyszerre tevékeny művészeti területen, emellett pedig keresett divatfotográfus. Munkáit neves magazinok publikálják, fényképei többek között megjelentek a New Yorker, az Another Magazine, az ID, a Dazed & Confused és a Vogue oldalain, festményeit és fotóit pedig világszerte kiállították már.
Több fotókönyve is megjelent, amelyek közül a PaperLab Galériában most bemutatott УYY a Paris Photo/Aperture First book Prize jelöltje volt 2022-ben.
A 2023-as PHotoESPAÑA fesztiválon a könyv elnyerte az év legjobb fotókönyv díját nemzetközi kategóriában.
📸📸📸
Monográfiák
Robert Doisneau: Paris; Robert Doisneau: Music; Gregory Crewdson: Eveningside; Harry Gruyaert: Between Worlds; Vivian Maier; Thomas Hoepker: The way it was. Road Trips USA; Nicholas Nixon: Closing The Distance; Matt Black: American Geography; Ruth Orkin; Wolfgang Tillmans: Saturated Light; Erwin Olaf: Strange Beauty; Frank Horvat: Side walk; Roger Ballen: Roger the Rat; Liam Wong: TOKYO; Liam Wong: After Dark; Jacques Henri Lartigue; Bryan Adams: Homeless; Tarkovsky Films, Stills, Polaroids; Martin Parr: Beach Therapy; All about Saul Leiter; Forever Saul Leiter; Araki: Hi-Nikki; Fred Herzog: Modern Color; Henri-Cartier Bresson: Europeans; Alexander Petrosyan: True Russia; The Journal of a Skateboarder; Thomas Kierok: The Magic of Japanese Zen Gardens.
A kis zsebkönyv méretű, de roppant igényes kivitelű fotográfiákat tartalmazó Photofile sorozat Harry Gruyaert, Helen Levitt, August Sander és Daido Moriyama életművéből válogató kiadványokkal bővült.
📸📸📸
Gyűjteményes fényképalbumok
Szintén a Photofile sorozat jelenteti meg a Women Photographers című, népszerű és fontos fotótörténeti áttekintést, melynek díszkötéses, három az egyben kiadása mellett a darabjai egyenként is megvásárolhatóak. Ezek a következők: Women Photographers Pioneers; Women Photographers Revolutionaries és Women Photographers Contemporaries.
World Press Photo Yearbook 2023; Photography - Two Centuries of History and Images; A World History of Women Photographers; Magnum Dogs; Magnum Streetwise; Magnum Manifesto; Magnum Cycling; Body (puhafedeles verzió)
Részben ide is tartozhatnának, de a következő fiktív nevű kategóriába soroltuk az alábbi kiadványokat: Fotográfia: tanulás, technika, történet és művészet
Magnum Contact Sheets; Sophie Howarth: The Mindful Photographer; David Bate: Photography Art Essentials; Photomontage (World of Art); Photography: The Whole Story; David Campany: On Photographs; ugyanő: So present so invisible; Why Photography?; The street photographers manual; How to Read a Photograph; Cameraless Photography; Making it up: Photographic fictions; Photography at MOMA: 1840-1920; Photography Today; Photography Masterclass; Experimental Photography: A Handbook of Techniques; Out of Focus: Pinhole Cameras and their Pictures; Ravens & Red Lipstick: Japanese Photography Since 1945; Face Time. A History of the Photographic Portrait.
📸📸📸
Szovjet blokk
CCCP Underground; Soviet Seasons; Chernobyl: A Stalker's Guide; Soviet Cities - Labour Life Leisure; Soviet Signs&Street Relics; Soviet Metro Stations; Soviet Asia: Soviet Modernist Architecture in Central Asia; Soviet Bus Stops; Soviet Bus Stops 2; Niels Ackermann: Looking for Lenin.
📸📸📸
Divat
A végére hagytuk az egyik szemünk fényét, a legragyogóbb borítójú fényképészeti albumot, mit hátán hordott a Föld, legalábbis a Mai Manó Könyvesbolt polca: Fashion Photography: The Story in 180 Pictures.
Sajnos úgy van ez az offline könyvesboltokkal, hogy midőn ezt olvasod, lehet, hogy már valaki besétált és elvitte magával a kiszemelt könyvet, ezért érdemes mielőbb betérni hozzánk a lépcsőfordulóban vagy e-mailben jelezni a vásárlási szándékot.
Mindenkit várunk szeretettel, hogy ne kelljen úgy napnak eltelnie❣️
A könyvajánlóinkat ide kattintva lehet böngészni.
MAI MANÓ KÖNYVESBOLT
NYITVATARTÁS:
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon/iMessage: +36 30 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Benkő Imre (1943, Kispest) alkotói attitűdje rendszerint olyan fotósorozatok létrehozásában csúcsosodik ki, amelyek éveket, illetve nem ritka esetben évtizedeket ölelnek fel.
Az Ózdon vagy éppen a Sziget fesztiválon készített sorozatai megmutatják ezt a szívósságot. Képei azonban mindvégig egy vizuális nyelven közvetítik mondanivalójukat, s rögtön felismerhető bennük az a csak Benkő Imrére jellemző perspektívahasználat vagy látószögválasztás, mely az ő érzékeny és humorral fűszerezett szemléletmódjából fakad. Ugyanakkor ezen túlmenően egy olyan alkotói szemléletmódot hordoznak fotográfiái, melyek André Kertésztől datálhatóan honosodtak meg a fotótörténetben, ez pedig a humanista fotográfia, mely később elsősorban a francia fotóművészek munkáiban vált vezérlő elvként beágyazva életművükbe.
Az idén 80 éves fotográfus a Városligetben fényképezett 50 alkotásával mutatja be Budapest 150 évének egy apró szeletét. Az 1969-ben elkezdett fotósorozat szinte minden évben bővült egy-egy alkotással. Benkő Imre otthonosan érzi magát azokban a szituációkban, melyek által a városban élő kisemberek sorsát mutathatja be láthatatlan módon, hiszen párját ritkítóan megvan benne az a szakmai alázat és az emberekhez való érzékeny megközelítés, mely során képein az átlagemberek válnak főhőssé. A tárlat egyik kiemelt érdekessége, hogy az alkotótól eddig kiállításon még nem láthattunk színes felvételeket. Ezek a felvételek a magyar kortárs fotótörténet ritka darabjai, és ebben az évben kapcsolódnak a 150 éves Budapest történetéhez is.
„Fotográfusként a való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekel. Az emberi létezés stációit kutatom, a valóságon átszűrt élményeimet képekbe, fotóesszékbe fogalmazom, szubjektív korlenyomatokat készítek.”
Benkő Imre (1943, Kispest)
Húszéves korában kezdett ismerkedni a fényképezéssel, elvégezte a MÚOSZ újságíró iskola fotóriporter szakát.
1975 és 1978-ban aranyérmet nyer a World Press Photo pályázaton. 1992-ben az ózdi kohászat leépülését megörökítő sorozatával elnyerte a W. Eugene Smith (New York) ösztöndíját.
1968–1986-ig Magyar Távirati Iroda: az MTI-Fotó munkatársa, majd a Képes 7 és az Európa Magazin fotográfus-főmunkatársa. 1991 és 2008 között fotóit külföldön a párizsi Wostok Press fotóügynökség képviselte.
1988 óta különböző ösztöndíjakkal (Kassák Lajos Művészeti Ösztöndíj, Budapest Fotográfiai Ösztöndíj, André Kertész és Hungart-ösztöndíj) alkotott, utazott a világ számos országába, ahol érdeklődése az emberekre, a társadalmi és szociális struktúrákra irányult.
Egyéni kiállításainak száma meghaladja a hetvenet, alkotásaival több száz csoportos bemutatón szerepelt a világ különböző tájain. Számos jelentős közgyűjtemény, galéria és magángyűjtő őrzi a műveit.
Féner Tamás a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja. Tevékenysége történeti korszakokon nyúlik át, hatása a mai napig kimutatható az utána jövő generációk alkotásaiban. A fotóriporter szemlélete jellemezte a rendszerváltásig tartó alkotói periódusát, klasszikus képriportjain generációk nőttek fel. Talán legsikeresebb sorozata ebben a periódusban az „...és beszéld el fiadnak...” című – 1983-ban nyílt – kiállítás, mely mérföldkőnek bizonyult a budapesti zsidó közösség megismerésében a második világháború után. A Néprajzi Múzeumban megrendezett tárlatot előbb betiltották, majd ezt feloldva több nyelven megjelenő album látott napvilágot a képsorozatból. Mindezzel párhuzamosan számos képriport kapcsán volt újító hazánkban a fotóriporteri műfajon belül: az olajbányászokról készült képanyaga, vagy a Cserhalmi bányász brigádot megörökítő fényképei, illetve a színes 1400°, majd Tükörrepülés című sorozata, a döntött táj- és városfotók mind valamilyen fordulatot hozott a hazai fotográfiában.
Féner Tamás ugyanakkor nem csupán fotográfiai életművével mutat példát kortársai számára, hanem több évtizedes szervezőmunkájával is. A Magyar Fotóművészek Szövetségének főtitkáraként az ő kezdeményezésére jött létre a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, mely a mai napig a legfontosabb szerveződése a fiatal kortárs fotóművészeknek. Számos egyetemen volt előadó, tanítványai mára szintén a kortárs fotográfia fontos szereplői.
A közel hetven évet felölelő fotográfusi pályafutása alatt ugyanakkor a folyvást megújuló alkotó képe jelenik meg előttünk, hiszen életének majdnem mindegyik sorozata valamilyen fordulatot hozott alkotói gondolkodásában.
Az „...a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik...” című kiállítás – mely idézet a Károli Gáspár fordította Bibliából származik – ugyanakkor nemcsak Féner Tamás életszemléletét tükrözi, hanem a legutolsó alkotói periódusának egyfajta összefoglalása is, melynek legutóbbi fejezete ebben az évben valósult meg. Az elmúlt évtizedben létrejött sorozataiban leginkább a tárgyi világ, benne sokszor szakrális, vagy annak tételezett tárgyak, szövegek jelennek meg, amiken keresztül alkalmanként a vallás felé fordult. Később egy újabb váltással a festészeti felfogáshoz közelítő alkotásokat vonultat fel, amely képekben reflektálni kíván a tárgyát vesztett – digitálisan generált – képek világára a leghagyományosabb módon készült képekkel.
A négy teremből álló tárlat három sorozatot mutat be (Jelkép-halászat, 2015; Jákob létrája, 2018; S megint elölről (Babits) és Architektúrák, mindkettő 2022–2023), ez utóbbi két fejezetre oszlik, két teremre. A szerző többnyire nem támasztja alá képeit ez esetben az asszociációt megkötő képaláírással. A színes portrék az évekkel vagy akár évtizedekkel előbb keletkezett képek átértelmezései, a konstruktivista kompozíciók pedig a már régebben hordozott motívumok kibontakozásai.
A tárlat ugyanakkor felmutat egy másik értelmezési réteget is, miszerint az elmúlt években készült képek alatti síkban a régebbi sorozatok fekete-fehér és színes nyomokban felbukkannak, érzékeltetve azoknak a sorozatoknak a gondolatiságát, melyek a kiállítás fősodrába tartozó képanyagok gondolati előzményei voltak.
Féner Tamás (Budapest, 1938. november 17.) fotóriporter, fotóművész, lapszerkesztő, előadó. 1957-ben a Madách Gimnáziumban érettségizett, majd a MÚOSZ újságíró iskoláját végezte el, ezután három évig rendkívüli levelező hallgató volt a Képzőművészeti Főiskolán. Huszonöt évig a Fotóművészet című szakmai folyóirat szerkesztője, 1957–86 között a Film Színház Muzsika riportere, képszerkesztője, majd művészeti szerkesztője volt. 1986–1990 között a Képes 7 főszerkesztő-helyetteseként, majd 1991–1993-ig a Népszava képszerkesztőjeként dolgozott. 1993-tól egy éven át a Griff, és a Vasárnap képszerkesztője volt. Ezután szabadfoglalkozású, majd 1997-től 2003-ig a Népszabadság Magazin képszerkesztője, később nyugdíjasként az MTI szakmai tanácsadója volt.
1966-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, ahol 1978 és 1986 között a szervezet főtitkára volt. 1976-ban a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának egyik alapítója. 1966-tól a Studio Nadar, később a MÚOSZ fotóriporter szakosztály vezetőségének, 1979-től pedig a Művészeti Alap, majd annak jogutódjának, a MAOE tagja volt.
Előadott 1979-től a MÚOSZ Újságíró Iskolájában, később különböző magániskolákban, 1992-től az ELTE újságíró posztgraduális kurzusán és a kaposvári egyetem fotó szakán.
Demecs Zsolt Sét utódai című, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség közösségeiben a gyermekekkel kapcsolatos eseményeket bemutató fotókiállítása.
Sét fiáról, Enosról ezt mondja a Tóra: „Ekkor kezdte az ember szólítani az Örökkévaló nevét.”
A holokausztot túlélő és az utána született nemzedékre ránehezedett a felfoghatatlan és érthetetlen holokauszt terhe. A rákövetkező generációk apái és anyái továbbra is tanították a gyermekeiket az Örökkévaló minden értelmet meghaladó csodálatos Nevének az erejére.
A PaperLab Galériában látható, 12 képet tartalmazó kiállításon látható gyerekek már annak a nemzedéknek a tagjai, akik maguk mögött hagyva a soha nem feledhető vészkorszak terhét, immár előre tudnak tekinteni.
Az Örökkévaló Nevének a segítségül hívása és az iránta való hála az út az Ő szeretetéből származó áldáshoz Sét utódai számára.
Ahogy egy fotográfián sem a középtónusokra figyelünk, hanem szemünk rögtön a legvilágosabb pontot keresi, tekintetünk rászegeződik, úgy a Mai Manó Könyvesbolt kínálatának tervezésekor sem elégszünk meg azzal, ha a sokak által keresett, népszerű kiadványokat már elérhetővé tettük.
Mert igen, persze, hogy kapható nálunk – a teljesség igénye nélkül felsorolva – Sebastião Salgado, Ansel Adams, Richard Avedon, Henri Cartier-Bresson, Robert Doisneau, Ralph Gibson, Helmut Newton, Vivian Maier, Liam Wong, a Tarkovszkij-könyv vagy épp Robert Mapplethorpe szemet gyönyörködtető nagy albuma. És szinte természetes, hogy vannak a fényképezéshez elengedhetetlen kézikönyvek, fotótörténeti összefoglalók, mint például a Photography Masterclass, a Magnum Contact Sheets, a How to Read a Photograph vagy épp a street fotózásba bevezető, abban eligazító kiadványok. De ezeken kívül is van itt élet, kincsekre lehet lelni a remek magyar és nemzetközi fotográfusok albumai között böngészve. A könyvek mellett pedig fotográfiák, poszterek és képeslapok várnak türelemmel új tulajdonosaikra.
Egy békés, nyugodt nyaraláshoz méltó társ lehet kedvenc fotográfusunk fényképalbuma, de aki helyben marad, és munka után készít magának egy limonádét, az is igényes utazásra indulhat Amerikába, Afrikába, Kínába vagy a világ bármely tájára. Találkozzunk a Mai Manó Ház félemeleti könyvesboltjában, és indulás!
A könyvajánlóinkat ide kattintva lehet böngészni.
MAI MANÓ KÖNYVESBOLT
NYITVATARTÁS:
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon/iMessage: +36 30 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az álomgyár nyersanyaggal való ellátásában, afelől nem lehetett kétség, hogy a termékek előállítói, vagyis azok, akik a kamera mögött foglaltak helyet, férfiak. Ruth Orkin (Boston, 1921. szeptember 3. – New York, 1985. január 16.) nem választhatta azt a pályát, amely iránt elhivatottságot érzett – legalábbis nem úgy, ahogy elképzelte –, és ez alapvető módon határozhatta meg fotográfiai munkásságát.
Mary Ruby némafilmszínésznő és Samuel Orkin, az Orkin Craft nevű játékhajók készítőjének egyetlen gyermekeként az 1920-as és 1930-as évek hollywoodi aranykorban nőtt fel. Tízéves korában kapta meg első fényképezőgépét, egy 39 centes Univexet. Bár elkezdett fényképezni, Ruth Orkin igazi szenvedélye a mozgókép, a filmkészítés volt.
Egy ideig küldöncként dolgozott a Metro Goldwyn Mayernél, és miközben ide-oda futkosott a részlegek között, mindig talált időt arra, hogy nézelődjön, az így nyert tudást pedig állóképeiben kamatoztatta. Az 1940-es évek elején, miközben riportfotográfiát tanult a Los Angeles-i City College-ban, olyan nagy képes magazinok számára készített fotóriportokat, mint a Life, a Look és a Ladies Home Journal.
A mozi heurisztikus ereje iránti lelkesedése azonban mindvégig ott munkált fotográfiáiban. Annak ellenére, hogy nem álmai hivatásának élt, Orkin igyekezett a film keretein belül dolgozni, olyan, a mozgó- és az állókép között elhelyezkedő nyelvet alakítva ki, amely két párhuzamos temporalitás között biztosít folyamatos párbeszédet.
Orkin képeit elemezve egyértelmű, hogy a mozi szelleme – mely a legkorábbi képektől kezdve változatos formákban jelenik meg életművében – belopódzik a képkocka apró repedéseibe, kettős mélységet hozva létre, amelyben megindul a mozgás: egy szikra, egy nyom, amely „filmes vagy időtartam-hatást” zár körül, egy szimulált időtartamot, mint amilyen a mozi egyik láthatatlan trükkje, mert hát végső soron mi a film, ha nem a mozdulatlanságból létrehozott mozgás művészete?
Orkin sorozatokkal, a mozgás felbontásával, megkettőzéssel, egyidejűséggel és szimultaneitással igyekezett a fotografikus kép időbeli tulajdonságait kombinálni a film szimulálása érdekében. Orkin vizuális nyelve a fotografikus kép és a film, a mozdulatlanság és a mozgás találkozásánál helyezkedik el. Fotóművészete egy olyan olvasztótégely, tér, amely visszaállítja az időt és a mozgást, és addig feszegeti a fényképészet nyelvének határait, amíg az be nem hódol az illúziónak és a mágiának.
Anne Morin
Krász Kíra Dorottya munkásságában a fotográfia fizikai tulajdonságainak összjátékát kutatja: a forma és az anyag együttes hatását. Analóg technikával készített felvételeit fotográfiai technikák mellett ötvözi rajzolással, kivágással, montázzsal, valamint rétegeléssel.
„Az angol cím (Thought after Taught) a megszerzett tudásból kiinduló gondolatokra utal. A kiindulópontra, amelyből elindultunk a nagyvilágba nehéz táskával és kevés tudással, s miközben egy részét elhagytuk, annál többet szedtünk össze.
Az itt szereplő képek, egyszerű gondolatok folytatásai, amelyeket még a tudatosság beállta előtt rögzítettem, s csak a nyomtatás során derült ki számomra, pontosan mi a szerepük. [...]
A gondolatmenet első fázisa a fotó, ugyanakkor egyetlen kép sem marad meg önmagában „fotóként”. Kis rajzok hozzáadásával, meglévő grafikák átdolgozásával új tartalom keletkezik. Néhol az összhang formai, másutt tartalmi. Ahogyan a régi alapokat újra és újra felhasználjuk, átértékeljük, úgy hasznosítottam újra a régi könyvek oldalait, kidobott képleteket és atlaszok elavult térképeit.
Rétegekkel dolgoztam, hogy az előzőleg megtanult anyagot (ami legyen tankönyv, füzetlap, besárgult jegyzet) felülírhassam a később szerzett tapasztalattal. […] Krász Kíra Dorottya
Krász Kíra Dorottya (1995, Pécs) Magyarországon élő és alkotó művész, 2019-ben szerzett fotográfusi diplomát az University of Brigthonon. 2021-től a Fiatal Fotóművészek Studiójának tagja, ugyanebben az évben A Márványból Kő című sorozat- és ötlettervével elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíj programját.
Az élő otthon sorozatával nyerte el 2022-ben a Hangar Art Center Leica-díját.
„A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.” – idézi az alkotó Boris Viant, és teljes egészében igazat is kell adnunk nekik. A PaperLab Galériában kiállított munka igaznak tűnő fikció – olyan elképzelt valóság, amely nemcsak rabul ejteni képes a nézőt, hanem hosszú időre fogva is tudja tartani.
A kiállítás egy emlékalbum képeire és a képek alapján kirajzolódó történetre épül. A történet főszereplője egy fiatal férfi, aki a II. világháborúban hunyt el. Az emlékalbum összeállítója Dorirs Aiusy, a férfi 2006-ban elhunyt özvegye. Néhai férje élete mozzanatait a múlt képeivel idézi meg, a fiatalon elhunyt férfi emlékének szentelve az albumot. Az emlékalbum bemutatja D Uedd Udd felmenőit; a Blajssoane-i Köztársaságban található szülőfalujában, Toe Fuhdban töltött gyermekkorát; képet kapunk soortsavói egyetemi éveiről, D Uedd Udd hobbijáról, ami a szakmai érdeklődését is generálta; bepillantást nyerünk utazásaiba, házasságkötésébe, a fiatal pár otthonába; felidézi a háború történelmi kontextusát, hogy Blajssoane hogyan keveredett a háborúba; végül Dorirs Aiusy elbúcsúzik D Uedd Uddtól, a fronton 23 évesen elesett fiatal katonától, akivel csak rövid ideig tudtak együtt békében és szeretetben élni.
Meddig hiszünk a szép történetnek? Mit kezdünk a furcsa nevű emberekkel, a gyanúsan kiejthetetlen, nem létező helységnevekkel? Ha elég időt töltünk a kiállítás képeivel, melyek az idős Dorirs Aiusy, a 84 éves korában, 2006-ban elhunyt özvegy otthonából kerültek ide – az albumba ragasztott zselatinos ezüst fotókkal és a falakon szereplő képekkel, a korabeli újságcikkekkel és térképekkel –, gyanúnk csak erősödik. Akár tetten is érhetjük a csalafintaságot.
A kiállítás képeit ugyanis kivétel nélkül mesterséges intelligencia generálta. Az eredetileg digitális képekből pauszpapírra negatívok készültek, melyeket az alkotó régi fotópapírokra kontaktolt, majd különböző mechanikai és kémiai antikolási beavatkozásoknak vetett alá. A kész képek így kerültek a bolhapiacon beszerzett régi keretekbe és az üres családi album lapjai közé. Felfedezésre várnak a képek önleleplező mozzanatai, melyek meglepően változatosak: hol szokatlanok, zavart keltőek, hol elbizonytalanítók, máskor abszurdak, szórakoztatóak és irracionálisak, néha szentimentálisak, és egy letűnt polgári világ esztétikáját idézik. Abban azonban mind megegyeznek, hogy nagy magabiztossággal járják be a fikció és valóság keskeny és gyakran láthatatlan, észrevehetetlen határmezsgyéjét. A klasszikus családi album ismert formája és más képi sztereotípiák megidézése (és egyidejű megbillentése) a kollektív kapcsolódás lehetőségét hordozzák.
A képeket nézve sokrétű érzés-szövet keletkezik bennünk. Azon töprengünk, hogyan lehet pusztán címszavakkal elérni, hogy a szereplők hitelesen öregedjenek, az idő múlásával is hasonlítsanak önmagukra? Mitől válik valóságossá a fiktív történet, mitől lesz hiteles egy sosem volt élet?
Az 1894-ben műteremháznak épült nyolcszintes neoreneszánsz műemléképület, a Mai Manó Ház a magyar fotóművészeti élet központja. Kortárs és történeti, hazai és nemzetközi trendeket bemutató fotográfiai kiállításokat rendezünk, és a fotográfiai kultúra fejlesztésére, terjesztésére és népszerűsítésére szolgáló programokat szervezünk. Így lesz ez 2024-ben is.
Januártól lesznek láthatók a francia művészpáros, Elsa és Johanna munkái, akik három sorozatukkal mutatkoznak be a látogatóknak. Valóság, fikció, szépség, szomorúság, identitás, vágyakozás, emlékezet és magány. Ezek jellemzik Elsa Parra és Johanna Benaïnous munkásságát, akik 2014 óta dolgoznak együtt. Az alkotópáros védjegye, hogy történeteikben kitalált és valós elemek keverednek, ezek elbeszéléséhez – különböző karakterek bőrébe bújva – saját magukat állítják színpadra, egyszerre betöltve a modell, a stylist, a díszlettervező és a fotográfus szerepét. Érzékeny és aprólékos munkáik földrajzi, társadalmi és kulturális miliőket barangolnak be, amelyeket a fotó eszközével értelmeznek.
Az elmúlt évek egyik nagy fotográfiai szenzációja volt az eddig ismeretlen, 19. századi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékát a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban bemutató kiállítás, mely szintén januártól A múlt megjövendölése – A Zohar Studios fotói címmel lesz látható nálunk a Mai Manó Házban. Erre a kultúrkincsre Stephen Berkman talált rá, s több mint húsz év munkájával dolgozta fel.
Márciustól a világhírű spanyol fotóművész, Isabel Muñoz nyolcvan fotóját mutatjuk be a diChroma photography gyűjteményéből. Az Omega című anyagában Muñoz összefonja a világ történelmét alkotó ősi civilizációkat, és összekapcsolja őket jelenkorunkkal. A sorozat közel harminc év utazásait sűríti magába, többek között Japán, Kongó, Irán, Bolívia, Törökország, Etiópia és Elefántcsontpart eltűnőben lévő közösségeinek kultúráját tárja elénk.
Májustól az Angliában élő Martin Wanda és édesapja, Martin Gábor konceptuális dokumentarista nagy sikerű fotóesszéje lesz látható, ahol párhuzamba állítjuk a hatvanas-hetvenes évek szocialista Magyarországán és a jelenkori londoni, szórakozó fiatalokról készült – analóg, fekete-fehér – munkáikat. Wanda napjaink Kelet-Londonjában, Gábor pedig az 1960–70-es évek Békéscsabáján fényképezte a bulizó fiatalokat. E képek a szórakozás és a szerelem vágyáról, a hétköznapokról való elfeledkezés egyetemes természetéről beszélnek kortól, országhatártól, politikai rezsimtől függetlenül.
Szintén májustól láthatók majd a Mai Manó Házban Juan Gyenes magyar származású fotóművész Picassóról készült képei, aki a spanyol királyi család hivatalos fotográfusa volt. Életműve több mint 10 millió felvételt tartalmaz, 13 fotóalbuma jelent meg, köztük a Barátom, Picasso című könyv is, melyet először Magyarországon adtak ki 1984-ben. Juan Gyenes egyedülálló felvételeket készített századunk iránymutató festőzsenijéről, Pablo Picassóról, de szintén egyedülállóak a kettejük kapcsolatáról írt visszaemlékezései is, melyek szintén helyet kapnak majd a kiállításon.
Augusztustól – a Berlinben élő képzőművész – Hámos Gusztáv és alkotótársa Katja Pratschkéval közös In Limbo című kiállításával várjuk a látogatókat. Az 1998 óta együtt dolgozó alkotópáros elsődleges műfaja a fotószekvenciákon alapuló fotófilm, azaz nagyrészt fotografikus állóképek sorából álló film. A tárlat az álló- és mozgókép viszonyát, a fotó kinematográfiai kontextusát és a téridő viszonylatba helyezett képeket helyezi fókuszba, emellett látható lesz a legújabb In Limbo című – önéletrajzi vonatkozású – filmjük is.
Ősszel a Frida Kahlo – Her Photos című kiállításunkon több mint 200 fotón keresztül mutatjuk be a híres mexikói művész életének különböző korszakait. A gyűjtemény nagy része évtizedekig rejtve maradt a nyilvánosság előtt. A tárlat 2009 óta járja a világot, és húsz városban közel egymillió látogatót vonzott. A kiállítás révén megismerhetjük Frida Kahlo közvetlen környezetét: családját, barátait, és szeretett Casa Azulját, amely egyszerre volt a gyógyulás és az alkotás helyszíne. Ezek a képek – amelyeket Frida egész életében nagy becsben tartott – lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megértsük életét és alkotói folyamatát, ezáltal talán még jobban értékelhetjük művészetét. Kahlo környezetében sok neves fotográfus volt, így a gyűjteményben többek között Brassaï, Lola Álvarez Bravo, Gisèle Freund, Nickolas Muray, Man Ray és Edward Weston képei is szerepelnek.
„A kevesebb több” – mondta Walter Gropius, Alberto Giacometti, Le Corbusier vagy Ludwig Mies van der Rohe. A minimalista művészet jelszavát többeknek tulajdonítják, azonban a kifejezést Robert Browning 1855-ben írt Andrea Del Sarto című versében használta először. A minimalizmus egy olyan művészeti mozgalom, amely a második világháború utáni nyugati művészetben kezdődött, és főként az 1960-as és 1970-es évek elején az amerikai vizuális művészetben ért el komoly hatást.
A minimalizmusban van valami megnyugtató. A felesleges részletek eltávolításával a minimalista esztétikával dolgozó alkotók olyan egyensúlyt és harmóniát visznek a munkájukba, amelyek egyedi látványt teremtenek. Ez a hozzáállás az irodalomtól és a filmkészítéstől kezdve, az építészeten át, egészen a divatig terjedt, és azóta is érezteti hatását. Azonban a kevesebb több elvén működő formanyelv a fotográfiában is megtalálta a maga helyét; a neoavantgárd törekvésektől a düsseldorfi iskoláig fellelhetők a minimalizmus stílusjegyei.
A Black and White Minimalism Magazine alapító főszerkesztője, Milad Safabakhsh 2019-ben azzal a céllal hozta létre – az azóta évente kiírt – Minimalist Photography Awards pályázatot, hogy azoknak a fotográfusnak nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik e reduktív formanyelvvel dolgozva mutatják be egyedi nézőpontjaikat és kreatív elképzeléseiket.
2023-ban több mint 3100 pályamunkát küldtek be 31 különböző országból, és a szakmai zsűri 12 kategóriában díjazta az alkotókat. A 2023-as év minimalista fotográfusa címet és az ezzel járó 2000 dolláros pénzdíjat a brit fotográfus, Martin Annand nyerte el az időtlenséget sugárzó Ashored című sorozatával. Azonban az idei versenyben magyar kategórianyertest is hirdettek. Gáll András az Absztrakt szekcióban ért el első helyezést Geometriai kompozíciók című sorozatával, ahol „inkább az egyszerű formák iránti, kezdettől meglévő szeretetem nyilvánul meg, nem pedig egy megfogalmazott gondolat” – írta sorozatához az alkotó.
A PaperLab Galériában látható 21 fotóból álló válogatásban olyan díjnyertes alkotásokat láthatunk, amelyeken a zavaró tényezők eltávolítása után a fény, az árnyék és a téma kölcsönhatásának köszönhetően erőteljes vizuális történetek rajzolódnak ki.
Az elmúlt évek egyik nagy fotográfiai szenzációja volt az eleddig ismeretlen, 19. század közepi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékát a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban bemutató kiállítás.
Ki volt ez az elfelejtett fotográfus, és hogyan került elő a hagyaték? E kultúrkincsre Stephen Berkman talált rá, s több mint húsz év munkájával dolgozta azt fel. Berkman a 19. századi fotográfia megszállottja, az angol Frederick Scott Archer által 1851-ben kidolgozott technika, a hosszú expozíciós nedves kollódiumos eljárás rabja és aktív tudósa. E technika annak idején néhány év alatt népszerűvé vált, mert megoldotta, hogy a negatívról részletgazdag, finom tónusú papírképek készülhessenek. A Zohar Studióban is ezt a technikát használták az 1860-as évek elején.
A Zohar-fotográfiák, amelyek nemcsak portrék, hanem gyakran szokatlan, meghökkentő életképek, a Mai Manó Házban máig megőrzött napfényműteremhez nagyon hasonló stúdióban készültek.
Nos, ennek a tudásnak a birtokában nézzük a képeket! Az első a Zohar Studios emblémája, a kép közepén fiatal lány földig érő, tenyérnyi kerek fényképekkel díszített ruhában. A különös jelenség lábán görkorcsolya. Igen, a görkorcsolya már létezett az 1860-as években. Ebben mutatkozik meg tehát a stúdió esszenciája – a modernitás és a bizarr, fantáziadús megoldások felé nyitott, ugyanakkor a viktoriánus Amerika külsőségeit jól ismerő művész-mesterember, bizonyos Shimmel Zohar tudása.
A Baronnes of the Babylon Boulevard kép címe nyilván arra utal, hogy ezekben az években a bevándorlók tízezrei érkeztek New Yorkba teljes bábeli zűrzavart okozva. Ha hosszan, alaposan megnézzük az arcot, elbizonytalanodunk: egy fiatal nő, vagy egy szép arcú férfi néz-e vissza ránk? Eggyel több Mona Lisa-rejtély. A háromkirályok miért vannak négyen? A kép címe: Napkeleti bölcsek (háromkirályok) Three Wise Men and the Fool. Hogy négyük közül melyik a bolond, rejtély.
Rejtély rejtély hátán.
Humboldt papagája (Humboldt’s Parrot), ez az egyik sokatmondó Zohar-fotográfia címe. 1799. június 5-én Alexander von Humboldt német geográfus és természettudós amerikai felfedezőútra indult. A legenda szerint útja során találkozott egy őslakos karib törzzsel. A törzs tagjai szelíd papagájokat tartottak háziállatként vesszőkből font kalitkákban, közülük sokat megtanítottak beszélni. Humboldt észrevette, hogy az egyik madár hangja feltűnően különbözik a többitől. Amikor megkérdezte a helyieket, hogy ez a papagáj milyen nyelven beszél, elmondták neki, hogy a madár egy szomszédos, velük ellenséges törzsé volt, akiket erőszakkal elűztek, legtöbbjüket megölték. A törzs utolsó tagjai teljes elszigeteltségben haltak meg néhány évvel korábban – magukkal víve egész kultúrájukat, és persze a nyelvüket is. Humboldt azonnal felismerte, hogy ez a teremtmény a nyelv egyetlen, még élő letéteményese, és fonetikusan rögzítette a madár által beszélt teljes szókincset. Mintegy feltámasztotta egy örökre eltűnt nyelv egy kis szeletét.
Stephen Berkman hasonlót tett, mint Humboldt a papagájával: a nedves kollódiumos eljárás rövid – mára eltűnt – korszakának lenyűgöző szépségét hozta vissza nekünk.
Két ismétlődő arc, számtalan karakter és történet. Valóság, fikció, szépség, szomorúság, identitás, vágyakozás, emlékezet és magány.
Ezek jellemzik a két francia fotográfus, Elsa Parra és Johanna Benaïnous munkásságát, akik 2014 óta dolgoznak együtt. Az alkotópáros védjegye, hogy történeteikben kitalált és valós elemek keverednek, ezek elbeszéléséhez – különböző karakterek bőrébe bújva – saját magukat állítják színpadra, egyszerre betöltve a modell, a stylist, a díszlettervező és a fotográfus szerepét. Érzékeny és aprólékos munkáik földrajzi, társadalmi és kulturális miliőket barangolnak be, amelyeket a fotó eszközével értelmeznek.
„Olyanok vagyunk, mint a szivacsok, akik magukba szívják a körülöttünk lévő tájakat, embereket és légkört. Amint összenyomnak bennünket, egy színes folyadékot köpünk ki, amely a társadalmunk tükörképe.”
Alkotói módszerük a fotó és színház határterületén mozog. A mise-en-scéne és történetalkotás esszenciális része az alkotói folyamatnak, a képkészítést pedig gondos megfigyelés és előkészület előzi meg. A lányok órákra vagy akár napokra szerepeikbe bújnak, belehelyezkedve a sokszor személyes vagy valós történetekből inspirált, fiktív karakterek nem csupán külső környezetébe, hanem belső világába is. Az elkészített fotók lenyomatai ennek a többsíkú, teljes bevonódást igénylő alkotói folyamatnak.
Elsa és Johanna munkái az autofikció módszerét használva különös vizuális világokat teremtenek, amelyek Alfred Hitchcock filmjeit vagy David Lynch Twin Peaks sorozatát idézhetik.
A kiállítás – amely Elsa és Johanna három különböző sorozatából válogat – egy-egy külön univerzumba kalauzol. A kanadai Calgaryban készült Beyond the Shadows (Az Árnyékokon túl) mintha egy filmből kiragadott képekkel mesélne a város peremkerületeiben lakók – anyák, lányok, barátnők – melankóliával átszőtt mindennapi életéről.
A The Timeless story of Moormerland (Moormerland időtlen története) családi fotóalbumok képeit idézve mesél emlékezetről, intimitásról, egyénről és önreprezentációról több észak-németországi kisvárosból.
A kiállítás fókuszában a duó legújabb projektje áll, ami a női identitást vizsgálja, a karakterek felszín alatt rejlő érzelmeit kutatva. A Ce que vaut une femme : Les douze heures du jour et de la nuit (Mit ér egy nő: a nappal és az éjszaka tizenkét órája) című sorozat kiindulópontja egy, a családi ház padlásán talált 1893-ban kiadott, fiatal lányok erkölcsi és gyakorlati neveléséről értekező könyv volt, amelynek tartalma egyszerre tűnt az alkotók számára építőnek és komikusnak. A nosztalgikus érzését keltő munkák a ház terei és a személyes élettér díszleteit között tárják fel az identitás sokszínűségét, rávilágítva egy személyiségben rejlő sokféle karakterre és az egyén szabadságának lehetőségeire.
Elsa és Johanna teremtett univerzuma a fiatalság kollektív portréjának lenyomata, amely időutazást kínál egy nem létező, mégis ismerős dimenzióba.
Az alkotópáros az elmúlt években számos helyen állított ki, köztük például 2022-ben a Maison Européenne de la Photographie stúdiójában. Munkáik magán és közgyűjteményekben is szerepelnek, emellett rangos fesztiválokon is részt vettek, illetve több díjat és jelölést kaptak. Eddig összesen három könyvük jelent meg, melyek anyagaiból válogat a kiállítás is.
Különlegességeink közül William Eggleston Portraits című könyvének limitált kiadású, a művész által szignált példányát ajánljuk. Annie Leibovitz díszkiadású albuma a Taschennél jelent meg, a borítón szereplő méretes, tüzes Patti Smith-portré fogadja a hozzánk betérő látogatót. Kínálatunk részét képezi továbbá Sylvia Plachy Unguided Tour című könyve, Varga Tamás Silver című albumának dobozos kiadása, Noboyushi Araki munkái közül a vadonatúj Bondage és mellette egy 2018-as kiadású különlegesség: a Flower – Life japán nyelvű verziója.
Szintén egyedi darab a Mai Manó Könyvesboltban Ed van der Elsken 1987-es, japán nyelvű könyve, ami a Japan 1959–1960 címet viseli, Brassaïtól pedig a szintén japán nyelvű a Le Paris Secret 1977-ből. Japán és angol nyelvű különlegességünk Robert Capa Testimony against war című albumának 1995-ben megjelent példánya.
Folytathatnánk a sort a nagyságra hozott példaként a frissen kiadott köteteinkkel is: Catherine Opie, Mary Ellen Mark, Helmut Newton, Korniss Péter munkái mellett olyan gyűjteményes kiadványok is megtalálhatóak nálunk, mint a Fortepan Masters magyar és angol változatai, illetve a nagy jelentőségű A World History of Women Photographers.
Ezek az albumok könyvtárgyként is mutatósak, de visszatérő látogatóink, akik időről-időre végigaraszolnak a polcok mentén, ők tudják legjobban, hogy a nagyság néha kis könyvekben is ott rejtőzhet.
A további könyvajánlóinkat ide kattintva lehet olvasgatni.
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Az 1885-ben császári és királyi udvari fényképész rangot kapott Mai Manó (1855–1917) fényképészmester, szakíró és a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője volt. Mai Manó univerzális módon viszonyult a fotográfiához, és tevékenységét nem szűkítette le a megélhetést biztosító, megrendeléseken alapuló üzletre. A fotográfia helyzetét, fejlődését teljes összefüggésrendszerében vizsgálta, és írásaival, lapszerkesztői, szervezői, közéleti munkájával, a hazai fotográfia közösségi kérdéseinek megoldásáért dolgozott. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, valamint 1906-tól alapítója és főszerkesztője A Fény című lapnak.
Mai Manó műtermében portrékat, családi csoportképeket, s főként gyermekfotókat készített, de a külső helyszíneken készített korai riportjellegű felvételei is fennmaradtak (Kossuth Lajos temetése, 1894). Díjakkal kitüntetett portré- és gyermekfotói a mai nézőben ellentmondásos benyomást kelthetnek. Elismeréssel, tisztelettel, némi irigységgel adózhatunk a képek technikai tökéletességének, a beállítások eleganciájának, nosztalgiát érezhetünk a hajdan-volt boldog békeidők polgári életének elegáns rekvizitumai iránt, de az őszinte emberábrázolást ma már másképpen képzeljük el. A századforduló portrémestere nem hiteles lélekrajzot akart nyújtani, hanem a megrendelőknek önmagukról alkotott – többnyire hamis – ideálképéhez igazodott. A pazar külsőségek, az egyén karakterétől független pózokba való beállítás, valamint a megszépítő mértéktelen retus általában mind a fotóműtermek gyakorlatához tartozott. Természetesen mindez nemcsak Mai Manóról mondható el, hanem – nagyon kevés kivételtől eltekintve – döntően a megrendelő igényeinek kiszolgálása jellemezte az 1860-as és 1870-es évektől a századfordulóig a 19. század portré- és gyermekfényképezését.
Találóan jellemezte a helyzetet a Mai Manó fotográfiái című könyvet bevezető esszéjében Nádas Péter, aki maga is fotográfus végzettségű lévén, jól ismeri e jelenséget és hátterét:
„Mai Manó műtermi képein az éppen megszülető modern egyén áll elibénk az élő és igen bensőséges tekintetével. Ez az egyén elég hiú, s nemcsak gazdagságot és luxust, hanem ezeknek akár a látszatát is igen kedveli. Mai Manó azonban nemcsak kiszolgálja, hanem mintegy dokumentálja a megrendelő hiúságát és illúzióit. … S bizonyára szükségszerű, hogy a korszaknak ebben az egyszerre reális és ideális folyamatában minden egyén és minden család egy kicsit többnek akart látszani, mint amennyit a helyzete amúgy megengedett. Mai Manó az emberi élet kivételes napjain készítette a képeit, az első áldozás vagy a barmicvo, az eljegyzés, az esküvő és a keresztelő napján. A nagy nap egyetlen pillanatát örökítette meg, ám nem a köznapiság, hanem a reprezentáció és a feltörekvés jegyében.”
Mai Manó utókorra fennmaradt portréi között megtalálható a korszak néhány neves személyiségének képe, köztük politikusok, művészek, főurak, Habsburg főhercegek, maga Ferenc József császár, Kossuth Ferenc képviselő, a Függetlenségi Párt vezére, Bárczy István főpolgármester, Baross Gábor közlekedési miniszter, gróf Batthyány István, a jeles lótenyésztő hazafi, Széchenyi barátja. A művészek közül Bartók Bélát ifjúkorában, a neves műkedvelő fotográfus Csörgeő Tibort gyermekként fényképezte.
„... a Mai és Társa cég magának elsőrangú nevet vívott ki, [ezt] mi sem bizonyítja jobban, mint e műterem állandó, nagy és igen előkelő törzsközönsége, mely napról-napra növekszik. A Mai-féle fénykép ma már valóságos fogalom.” – írták a Pesti Hírlap 1912. december 25-én megjelent számában, azonban Mai Manó nevét szélesebb körben csak az 1990-es évek végétől kezdték újra megismerni. Mint annyi más fényképészmestert a századfordulón, korunkban csak a szűkebb szakma egy része tartotta számon. Mára azonban a nevét viselő egykori műteremháza – az idén 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Ház – állít számára emléket.
A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.
Isabel Muñoz OMEGA című kiállítása a Mai Manó Házból indul világkörüli útjára. A tárlaton látható polaroidok még nem hagyták el a fotóművész műtermét, soha nem állították ki azokat, így a magyar közönség láthatja ezeket a képeket elsőként. Ez egy kivételes anyag, amelynek a budapesti premierje egyedülálló betekintést nyújt Isabel Muñoz munkásságába.
„Mit csinál egy művész?” – kérdezi Anselm Kiefer. „Kapcsolatokat teremt, láthatatlan szálakat sző a dolgok közé. Elmélyül a történelemben, legyen szó az emberiség történetéről, a Föld geológiai történetéről vagy a látható kozmosz kezdetéről és végéről.”
Isabel Muñoz munkássága lassan bontakozott ki az idők során, akár egy fa, amely sosem szűnt meg terebélyesedni, láthatatlanul növekedni, talán mert nem az idő múlásával, hanem az eredeti idővel foglalkozik.
Isabel Muñoz közel harminc éve merészkedik el a világ peremére, legelérhetetlenebb határaira és legmélyebb rétegeibe, és eközben eljutott saját szülőföldjére, ahol az ősi civilizációk tovább őrzik rítusaikat és tradícióikat, amelyek eredete már nem létező korokba vész. Japán, Kongó, Irán, Bolívia, Törökország, Etiópia, Elefántcsontpart stb. Isabel Muñoz ezeket az árnyékokat hozza a látható felszínére, és velük együtt egy kihalás szélén álló világ ásványi esszenciáját. Ősi korokat köt össze a mi időnkkel a fotográfiai képen keresztül, összeszövi ezeket az egységeket, és módosítja frekvenciáikat, biztosítva az egyik túlélését a másikban. A fotográfiai kép tehát a csomó, a varrat, a repríz, amely egyesíti ezt a két időbeliséget.
„Bizonyos pillantásokban – bizonyos pillantásokon keresztül – a tárgy megteremtése megismétlődik: újra létrejön”, írja Peter Handke a Tegnap az úton (2005) című könyvében. Isabel Muñoz egész munkássága ennek az „újra létrejövésnek” a megjelenésében rejlik, amely a képei felszínére tör, és nem kell hinni a mágia erejében ahhoz, hogy lássuk, a világ rejtélye jelenik meg ott, érintetlenül.
A címével az emberi és az univerzális idő, a végesség és a végtelen közötti kapcsolatra utaló kiállítás keresztmetszetet nyújt Isabel Muñoz üledékként gyarapodó munkásságából. A képek, amelyek alkotják, szakrális monolitokként állnak, megtestesítve kifejező erejét, ám van a fotóknak egy másik csoportja is, amelyek sorsa az, hogy szakrális munkák árnyékában maradjanak.
Ez a több ezer apró pillanatfelvétel, amelyek a műegyütteseket követik nyomon, egyben a képek elkészülését is felidézik. Megelőlegezik és megjósolják a képeket, lélegzet-visszafojtva várják létrejöttüket. Ha a pillanatfelvételek a képekben gyökereznek és azoknak részben alkotói is, Isabel Muñoz gyakorlata ahhoz is hasonlítható, ahogy egy író szövege margójára megjegyzéseket ír. Az idő ilyetén megkettőzése nyújt bepillantást Isabel Muñoz univerzumának teljes mélységébe, biztosít hozzáférést munkásságának eredetéhez, ahhoz a helyhez, ahol az Omega találkozik az Alfával, és egy új kezdet eljövetelét hirdeti.
Anne Morin
A kiállítást a Spanyol Nagykövetség támogatta.
Sorsok, arcok, temperamentumok: emberek, akik a legfinomabb eszközökkel élnek a legdurvább sors ellen. S egy szalmaszállal védenek ki viharokat.
A lét minden lehetőségével, térrel és idővel léteznek, mély bölcsességgel és üde mámorossággal, könnyedséggel.
A kulturális tapasztalatok és gyakorlatok sokfélesége a vizualitásban is sokféleséghez vezet. Azt vizsgálom, hogy milyen formák alakultak ki a történeti fejlődés során a világ különböző régióiban, a kultúrák találkozása, keveredése, cseréje során.
Ahol valamely társadalom modernizálódik, ott a portréábrázolás modernizációja is megjelenik.
A modernizáció, a modernitás, a modern társadalom ugyanis globális és nem csupán európai jelenség. A kultúrák hasonlóságai, eltéréseik távolságaik vizsgálatai nem merülhetnek ki abban, hogy a nem nyugati társadalmak modernitásait a nyugati modernitás tükrében értelmezzük. A feladatomnak tekintem, hogy a társadalom- és kultúratudományi kutatásokon alapulva a vizuális nyelvezet változását is lekövessem, tanulmányozzam. A modern társadalom globális, regionális és lokális megragadása a célom.
A modernizáció lefolyása legyen bármilyen hirtelen, drámai vagy gyökeres, a portréábrázolásban létező kulturális, művészeti és vallási hagyományokat teljes egészében nem tudja azonnal megváltoztatni. S habár ezek a jelenségek, tudások és koncepciók maguk is állandóan változnak, mégis alkalmazkodnak egy sor globálisan terjedő eszméhez és gyakorlathoz. Ezen tudásformák reprezentálják azt a történeti kontinuitást, amihez a modernitás eszméinek és gyakorlatának alkalmazkodnia kell. A modernizáció átírja, illetve újraírja a társadalmak közötti különbségeket, hagyományokat: azaz, a régi különbségekből új különbségek születnek.
Egy példával élve, nézzük meg a középkori felfogást, amely a társadalmat három részre osztotta: az oratores, a bellatores, és a laboratores rendjeire – azokra, akik imádkoznak, akik harcolnak, és akik dolgoznak. A papság imádkozott a világi emberekért, a világi emberek pedig védelmezték a papságot. Ez esetben teljesen világos, hogy a morális rend, több mint csupán normák összessége. A gondolatok cseréje, amelynek során, amikor csak lehetséges közmegegyezésig jutunk el. A hierachikus komplementaritás összes pompájával, rituáléjával és képvilágával.
_________________________________
„Jót és jól – ez az ars poeticám” – vallja Kemenesi Zsuzsanna fotográfus, kommunikáció kutató, aki egyetemi docensként 2004 és 2017 között vizuális kommunikációt és fotóesztétikát tanított a Kaposvári Egyetem Fotóművészeti karán. A Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén vendégtanár volt. Kemenesi 1999 és 2002 között Pécsi József Fotóművészeti ösztöndíjas, 1996-tól pedig egy éven át volt Jáva szigetén az Art Institute of Indonesia, Yogyakarta Média Kar Fotográfia szakának ösztöndíjas hallgatója. 1994-ben Londonban tanult és 2000-ben egy rezidencia program keretében Salzburgban alkotott. 2005-ben a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagjává választották. PhD tanulmányait a Kommunikációs Doktori Program keretén belül 2000 és 2008 között folytatta Budapesten.
Első egyéni kiállításán az Infranesia című sorozatát Jakartában állították ki a Gallery TC-ben 1997-ben, majd egy évvel később Magyarországon a Mai Manó Házban került bemutatásra ez az anyag. Kemenesi alkotói folyamatait Kerekes Gábor, Herendi Péter és Barta Zsolt Péter inspirálta, munkáival ázsiai, amerikai és európai kiállításokon találkozhatunk.
Önálló albumai és könyvei: Magánbeszéd (Városháza Kiadó 2000); Christopher Rauschenberg (szöveg) – Kemenesi Zsuzsanna (fotó): Sweet as Cherry, Fine like Wine (Magyar Fotóművészek Szövetsége 2008); Fotókalligráfiáktól a titkosírásokig (GlobeEdit 2019).
„Gyermekkoromban valahol találtam egy vasútmodell katalógust, amiről az utolsó emlékem az, hogy pár megmaradt, összegyűrt oldalát édesanyám (érthető okoknál fogva) kidobja. Ekkor 6 éves lehettem. Megbabonáztak a képek a katalógusban, amiken pici vonatok, pici városokban, pici emberkék között voltak. Mindent imádtam onnantól kezdve, ami a miniatürizált változata volt a valóságnak. Gyakran láttam bele apró világokat az előttem lévő dolgokba, például a csemegeuborkás üveg alja mindig egy koszos tó aljára emlékeztetett, de egy egyszerű narancsot is percekig tudtam rostjaira szedni, mert nem tudtam eldönteni, mire szeretném, hogy hasonlítson. Húsz évvel később megvalósítottam örök álmomat, és ételfotográfus lettem. Amikor a témához legideálisabb makróobjektívet megvettem, azonnal éreztem, hogy közelebb szeretnék menni az ételekhez, mint az ajánlott lenne. Így villámként csapott belém a felismerés, amikor egy modellboltba betévedve megtaláltam az első figuráimat: megalkotom ezt az apró, kitalált senkiföldjét.” (Csákvári Péter)
A PaperLab Galériában bemutatott Apró világok – Csákvári Péter: Tiny Wasteland című kiállítás egy lenyűgöző utazásra invitál a mindennapi élet mikrokozmoszába. Csákvári Péter munkái az apró részletek izgalmas és meglepő világát örökítik meg, miközben egyedi történeteket mesélnek el a kreatív látásmód és a művészi kifejezés erejével. A sorozat nem csupán a modellvilágokban rejlő lehetőségeket mutatja be, hanem fontos szerepet kapnak benne az élelmiszerek, amelyek által – humorral átszőve – bemutatja a kultúra, a társadalom és a művészet sokszínűségét.
Kreatív univerzumában Csákvári a dioráma látványélményét használja, hogy apró tárgyak és színes elemek segítségével új világokat teremtsen. Ezek a kis méretű, ám rendkívül részletgazdag kompozíciók nem csupán technikai ügyességet igényelnek, hanem határtalan képzeletet és kreatív látásmódot is. A diorámák által létrehozott világok minden egyes pillanatban új felfedezésekre ösztönöznek, miközben mélyebb gondolatokra is inspirálnak az élet apró csodáinak megfigyelése révén.
A kiállításon látható 22 felvételen a hétköznapi tárgyak és élelmiszerek új életre kelnek, és a kreativitás és képzelet határtalan lehetőségeket kínál. Csákvári Péter sorozatának egyedisége és varázsa által felhívja a figyelmet a részletekben rejlő szépségekre és lehetőségekre, miközben arra inspirál, hogy fedezzük fel a mindennapi élet rejtett apró csodáit.
A No Borders – Photography Exhibition Award egy kétévente megrendezett nemzetközi verseny Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Ukrajna feltörekvő művészei számára. A verseny és az azt kísérő szakmai programok kitüntetett célja a régió szakmai kapcsolatainak fejlesztése, erősítése, a feltörekvő alkotók támogatása, valamint intézményrendszerekben való integrálása.
Az első, 2021-es verseny 5 hónapos időtartama alatt 300 fő bevonásával létrejött eseménysorozat során cseh, lengyel, magyar, szlovák és ukrán fiatal fotóművészek ismerkedhettek meg a fotográfus szakma meghatározó szereplőivel, intézményeivel, vehettek részt workshopokon, portfólió konzultációkon, szakmai találkozókon. A No Borders Award szakmai zsűrijének döntése alapján kiválasztott művészek egy szabadtéri vándorkiállítás keretében nemzetközi szinten is bemutatkozhatnak. Az október elsejéig tartó vándorkiállítás képei elsőként Csehországban, július végéig lesznek láthatóak.
A program magyarországi képviselője a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház.
EGYIK AKTUÁLIS KIÁLLÍTÁSUNK KATALÓGUSA
Martin Wanda - Martin Gábor: Az örök fiatalság balladája
LIMITÁLT KIADVÁNYOK
Barta Zsolt Péter: Codex (számozott, gyűjtői)
William Eggleston: Portraits Limited Edition
Varga Tamás: Silver (dobozos)
A JELSZÓ: MAGNUM
Magnum Streetwise
Magnum Contact Sheets
Magnum Cycling
Magnum Manifesto
ALKOTÓK, AKIKTŐL TÖBB KÜLÖNBÖZŐ KÖNYVÜNK IS VAN KÉSZLETEN
Noboyushi Araki három könyve: Flower – Life; Bondage, Hi-Nikki
Brassaï: Paris After Dark; Le Paris Secret des Années 30; Brassaï (Kiadó: Fundacion Mapfre); In America 1957
William Klein: Yes; Painted Contacts
Harry Gruyaert piros borítós monográfiája és szintén tőle a Between Worlds
Wolfgang Tillmans: Saturated Light
Ara Güler: A Play of Light and Shadow;
Gregory Crewdson: Eveningside
Roger Ballen: Boyhood
Robert Capa: In The Making
Nan Goldin: This Will Not End Well; The Other Side
MONOGRÁFIÁK
Sylvia Plachy: Unguided Tour
Catherine Opie-monográfia a Phaidon kiadótól
Taryn Simon: Field Guide to Birds of the West indies
Korniss Péter: Hosszú úton. Szék 1967-2022
Samuel Fosso: Autoportrait
Mario Testino: I love you
Andy Warhol's The Chelsea Girls
Deborah Turbeville: Photocollage
People of Petőfi Street / Petőfi utcák népe
Koudelka: Exiles
Bryan Adams: Wounded
David Lynch: Digital Nudes
Diane Arbus: An Aperture Monograph
Frank Horvat: Please Don't Smile
Mary Ellen Mark: Encounters
Joel Meyerowitz: Redheads
Perlaki Márton: The Third Hand
Richard Ehrlich: Face the Music
Lugo: Graffiti - Read The Signs
Erwin Wurm: Photographs
Extra! Weegee
Richard Avedon: Relationships
Nicholas Nixon: Closing The Distance
Andi Galdi Vinko: Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I'm Back
Matt Black: American Geography
Sophie Calle: Blind
Molnár Zoltán: Budapest Panoráma Fotóesszé 2017-2024 65 mm
Alexander Rodchenko
Erwin Olaf: Strange Beauty
Fred Herzog: Modern Color
Frida Kahlo: Her Photos
Tarkovsky: Films Stills Polaroids
Man Ray: Liberating Photography
Bryan Adams: Homeless
William Eggleston: Portraits
Jackson Pollock: Paintings and Drawings
Francesca Woodman: On Bieng an Angel
Robert Mapplethorpe: Flowers
André Kertész: On reading
Henri Cartie-Bresson: Europeans
The Unseen Saul Leiter
Anders Peterson: Café Lehmitz
Ekow Eshun: Africa State of Mind: Contemporary Photography Reimagines a Continent
Jacques Henri Lartigue: The Boy and the Belle Époque
TÖRTÉNETI MUNKÁK
The History of European Photography 1900-1938 1. rész (két kötet)
Detvay Jenő: Contemporary Hungarian Photography II.
A World History of Women Photographers
Photography - Two Centuries of History and Images
The Brutalists: Brutalism's Best Architects
Ylla: The Birth of Modern Animal Photography
The Thames & Hudson Dictionary of Photography (keménykötés)
Eyewitness 1917: The Russian Revolution through Eyewitness Accounts
Face Time - A History of the Photographic Portrait
STREET
Budapest Street
Road Atlas. Street Photography from Helen Lewitt to Peter Hugo
Magnum Streetwise – volt már, de nagyon itt a helye!
Reclaim the street
Street Photography Now
The Street Photographer’s Manual
JAPÁN
Hiroshi Sugimoto: Portraits
Daido Moriyama: The World through my Eyes
Hiroshi Sugimoto: Post vitam
Domon Ken: The Master of Japanese Realism
Daido Moriyama: Record
Liam Wong: After Dark
Liam Wong: TOKYO
Ed van der Elsken: Japan 1959-1960
SZOVJET BLOKK
Soviet Asia: Soviet Modernist Architecture in Central Asia
Soviet Seasons
Soviet Signs & Street Relics
CCCP Underground
Niels Ackermann: Looking for Lenin
Chernobyl: A Stalker's Guide
KÜLÖNLEGES KOLLEKCIÓK
Photography Masterclass
Breathing Space Iranian Women Photographers
Newsha Tavakolian: Blank Pages of an Iranian Photo Album
The Dutch Photobook: A Thematic Selection from 1945 Onwards
Flora Photographica
Flora Magnifica: The Art of Flowers in Four Seasons
Firecrackers - Female Photographers Now
Contemporary Photography from the Far East
Deutsche Börse Foundation Photography Prize 2019
New Bauhaus Chicago: Experiment Photography
The Library - A World History
Photography is Magic
Women Photographers (csomagolt 3 db) (Photofile)
The Polaroid Project
The Swimming Pool in Photography
Environmental Photography Award 2023
Cameraless Photography
Family Photography Now
Why We Photograph Animals
Making it up: Photographic fictions
Fashion Photography Next
A könyvajánlóinkat ide kattintva lehet böngészni.
MAI MANÓ KÖNYVESBOLT
NYITVATARTÁS:
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon/iMessage: +36 30 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Jelen Ádám (1994) forgatókönyvíróként kezdte pályafutását, rövid történeteket írt, és annak a módját kutatta, miként tudná ezeket láthatóvá tenni. A divatot és a portrét érezte a legközelebbinek ahhoz, hogy a történeteit elmesélje, így került kapcsolatba a fotográfiával. Eleinte autodidakta módon tanult fényképezni, majd 2020-ban elvégzett egy szakirányú képzést. Munkája kapcsán élt Párizsban, később Barcelonába költözött, jelenleg Budapesten él és alkot. Karrierje során – a kreatív szabadság igénye miatt – többnyire nemzetközi, független magazinokkal dolgozott együtt, azonban hamar megtalálta azt a saját, személyes stílusát, amelyet az elegancia, a letisztult kompozíciók és az egyedi színvilág jellemeznek, és amelyek különleges atmoszférát teremtenek.
A képeim beszélnek, mert én nem tudok (My Pictures Speak, Because I Can’t) című anyaga egyik legszemélyesebb és legérzelmesebb fotósorozata, amelyben a fotográfiák révén kommunikálja azokat az érzelmeket és gondolatokat, amelyeket szavakkal nehezebben fejezne ki.
„A fotográfiát – mint kiderült – nagyon jól tudom használni fegyverként a dadogásom ellen. Nap mint nap emberekkel kell beszélnem és instruálnom őket, és ez eléggé megnehezíti a mindennapokat is, ellenben nagyon sokat segít és segített is. Ez az egyik fő motívum is most az alkotói pályámon, ennek szentelem az első nagyobb kaliberű egyéni projektemet.”
A sorozat képei egy-egy történetet mesélnek el, ami lehetőséget ad a nézőnek, hogy saját érzelmi és intellektuális reakcióit is belevigye az értelmezésbe. A képek mögött rejlő érzelmek és történetek az identitás, a magány, a szeretet, a veszteség, valamint az emberi létezés alapvető kérdéseit vizsgálják.
A PaperLab Galériában látható 20 kép megmutatja, hogy a fotográfia több, mint egyszerű dokumentáció: egy olyan erőteljes művészeti forma, amely képes a nézőre mély érzelmi hatást gyakorolni. Ezzel a sorozattal Jelen Ádám rávilágít arra, hogy a fotográfia az érzelmek és történetek átadásának egyik legkifejezőbb eszköze. A sorozat nemcsak a fotográfus saját belső világának tükre, hanem egy univerzális üzenet is, amely mindenkihez szól.
”Picasso de cerca. Uno de los innovadores de la fotografía española, el fotógrafo Juan Gyenes – o János Gyenes – nacido en la ciudad húngara de Kaposvár, solo se encontró en tres ocasiones con el gran artista español del siglo XX, Pablo Picasso, a quien visitó en su casa del sur de Francia.
Estos dos individuos, provistos de una personalidad sin par, encontraron inmediatamente una voz común y su relación dio lugar a una serie de fotografías que ofrecen una visión íntima de la vida cotidiana y creativa de Picasso, así como de su vida familiar. La visita guiada a la exposición presentará a los interesados el contexto artístico de las fotografías, las historias que se esconden detrás de ellas y también mostrará la apasionante obra de ambos artistas". (Adriána Lantos)
Adriána Lantos es historiadora del arte y museóloga jefe del Museo de Bellas Artes de Budapest. Es especialista en arte español y latinoamericano. En los últimos años ha participado activamente en la organización de varias exposiciones de gran relevancia como comisario u organizadora (Fernando Botero, Frida Kahlo, El Greco) y colabora habitualmente con el Instituto Cervantes de Budapest en la organización de programas relacionados con el arte español.
Debido al espacio limitado, la participación en el evento estará sujeta a inscripción previa. Puede registrarse enviando un correo electrónico a la dirección anna.kasztovszky@maimano.hu señalando en el asunto: Visita guiada – 16 de agosto.
El número máximo de participantes será de treinta personas.
Los visitantes registrados podrán participar en la visita guiada comprando, el mismo día de la visita, la entrada al museo a precio completo o con con descuento (estudiante o pensionista).
Le informamos que es posible que en nuestros eventos se realicen grabaciones de audio y video que podrán ser utilizadas por la Casa Mai Manó para promocionar los programas de la institución.
2024.08.16. 18.00 – Lantos Adriána művészettörténész spanyol nyelvű tárlatvezetése a Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes című kiállításon
„Picasso közelről. A spanyol fotográfia egyik megújítója, a kaposvári születésű Juan Gyenes – azaz Gyenes János – mindösszesen háromszor találkozott a 20. század legmeghatározóbb művészével, Pablo Picassóval, akit a dél-franciaországi otthonában keresett fel. A két kivételes személyiségű egyén azonnal megtalálta a közös hangot, kettőjük ismeretsége pedig egy intim hangvételű fotósorozatot hívott életre, amely betekintést nyújt Picassónak úgy az alkotói hétköznapjaiba, mint a családi életébe. A tárlatvezetés a fotók művészeti kontextusába, a mögöttük megbúvó történetekbe avatja majd be az érdeklődőket, felvillantva mindkét művész izgalmas életművét is.” (Lantos Adriána)
Lantos Adriána művészettörténész, főmuzeológus, a Szépművészeti Múzeum munkatársa. Szakterülete a spanyol és a latin-amerikai művészet. Számos jelentős kiállítás megrendezésében vett részt az utóbbi években kurátorként vagy szervezőként (Fernando Botero, Frida Kahlo, El Greco), mindemellett rendszeresen közreműködik a budapesti Cervantes Intézet spanyol művészettel kapcsolatos programjainak szervezésében is.
A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az anna.kasztovszky@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Visita guiada – 16 de agosto.
A résztvevők száma maximum harminc fő.
A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.
A Semmitől az Egyig című kiállítás középpontjában a fotográfus mint fiatalember pozíciója, mozgása, látása és élettörténetként felfogott útvonala áll. Az ő története a korlátoktól való megszabadulásról, a szabadság elvesztéséről és az önfelszabadításért folytatott harcáról. Ennek a küzdelemnek a fényképes és filmes nyomai kerülnek intermediális installáció formájában kiállításra: számos (ön)idézet, Hámos Gusztáv korai – még Budapesten készült fotográfiái, az identitásformálás kapcsolódik össze a fotófilmekben a történelmi, kollektív távlattal, a budapesti Szabadság tér történetével. A Cities sorozatból a From Point to Line és a From Surface to Space című (2012–2019) – két külön vetítésként bemutatott – fotófilmek fiktív nevet viselő, a valóságban létező városok „bejárásán” keresztül szólnak a lakók hatalomhoz, dominanciához, szabadsághoz való viszonyáról, rendőrségi megfigyelésről, diktatúráról, háborúról és személyes katasztrófáról, és arról, hogy „hol állunk”. A Cities-sorozatot Italo Calvino Láthatatlan városok című, 1972-es regénye inspirálta. A képeket és a narrációt énekhang kíséri, valamint a városok sajátos dallamát önálló zajviláguk alkotja. A kiállítás különlegessége, hogy számos olyan, a hetvenes évekből származó fotográfia is bemutatásra kerül, amely nem, vagy csak több, mint negyedszázaddal ezelőtt volt látható Magyarországon. E konceptuális fotográfiáknak és fotóperformanszoknak az öntematizálás áll a középpontjában, mely a fotófilmekkel és fotóobjektekkel együtt a kiállításban rajzolja ki a szubjektum térbeli útvonalát: az egyéni és kollektív történetek és érzékelések összefonódását, az egyén identitásának formálódását. A fizikai és életrajzi határok átlépését bemutató Seins Fiction (1980) kétcsatornás videóinstallációban hangzik el Karinthy Frigyes Mennyei riportjából az az idézet, melyből a kiállítás címét kölcsönöztük: „Úgy is hívnak. Felelősség. (...) Ki vagyok hát? (...) A legkisebb mozgás, megindulás, elenyésző első részletecske az úton, ami a Semmitől az Egyig vezet.” Az 1974–2024 között készült fotósorozatokkal, fotótablókkal és fotóobjektekkel a kiállítás rekonstruktív jelleggel követi nyomon az egyéni szabadság határait egy totalitárius rendszerben.
A Semmitől az Egyig Hámos Gusztáv és Katja Pratschke alkotópáros első önálló, nagyobb léptékű kiállítása Magyarországon. Hámos Gusztáv 1979-ben hagyta el Magyarországot és telepedett le Nyugat-Berlinben, ahol 1993-tól kezdődően Katja Pratschkéval közösen alkot. Legjellemzőbb műfajuk a nagyrészt fotografikus állóképeket tartalmazó fotófilm. Saját megfogalmazásukban: a fotófilm „alatt olyan mozit értünk, amiben általában állóképek – fotók – szerepelnek. A fényképek kinematográfiai kontextusban filmi élményt keltenek. A fotófilm a film médiumát összetevő elemeire (hang, kép, szöveg, zaj) bontja, egyszóval dekonstruálja. A filmek a fotóval kinematográfiai kísérleteket folytatnak, a kép-, és a hang filmmé konstruálásával, komponálásával foglalkoznak, ez pedig nézőiket arra sarkalja, hogy mozit gondoljanak.” A fotófilmeknek fontos komponense az akusztikus és textuális elem: szépirodalmi művekből vett idézetekből és inspirációkból, saját szövegekből álló narráció, valamint a filmhez komponált zeneművek – szintén zenei idézetekkel és hatásokkal – egyszerre irányítják a nézői-hallgatói befogadást, hogy ténylegesen a nézőben szülessen meg a kép-szöveg-zene egységéből fakadóan az adott téma belső érzete. Az alkotópáros a technikai képek, a fotográfia és a film viszonyára épülő gyakorlata nemcsak az interaktív és installatív képalkotásban (tabló, fotószekvencia, háromdimenziós fotóobjekt, fotófilm), hanem elméleti tevékenységben – kiállítások, szimpóziumok, kiadványok szerkesztésében – is megvalósul.
HÁMOS GUSZTÁV képzőművész, kurátor, író, a film, a videó, a fotográfia és installáció médiumában alkot. Kiállított a kasseli Documentán, a Velencei Biennálén, az aacheni Ludwig Forum für Internationale Kunstban és a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. Művei a New York-i MoMA, a párizsi Centre Pompidou, az NBK Berlin, a ZKM Karlsruhe, az Art Collection NRW, Saint Gervai SIV Genève, a Magyar Nemzeti Galéria, a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, a C3 Budapest és az Open Society Archive (OSA) Budapest gyűjteményeiben találhatók meg.
KATJA PRATSCHKE művészeti kutató, filmes, médiaművész, kurátor. Különböző művészekkel kollaborál és a top_OS és Nodes művészeti csoportok tagja. Legutóbbi kiállításai és projektjei a következők voltak: Black Box (2021–23), VR Experience, a Memorial and Museum Sachsenhausennel együttműködésben; House of Broken Utopias (2024), VR Experience és Nyksund Berlin Artistic Archive (NBAA); NODES kollaboratív projekt a Lofoten International Art Festival-on (LIAF, 2024).
Katja Pratschke és Hámos Gusztáv 2000 óta kísérletezik kinematográfiai kontextusban – a moziban és a kiállítótérben egyaránt – az állóképpel, és vizsgálják a mozgás és az állókép viszonyát. Munkáikat – többek között – a londoni Tate Modern, a Triennal of Photography Hamburg, a Mostra Internazionale d’arte cinematografica di Venezia, az SFMOMA, az YBCA San Francisco mutatta be. Installációikban és fotófilmjeikben azt kutatják, hogyan változtatja meg a kinematográfia az emberi megismerést és a képfázisok rögzítése milyen hatással vannak az ember idő-, tér- és mozgásérzékelésére. A háromdimenziós állóképekkel való foglalkozás révén arra a kérdésre keresnek választ, hogy miért törődünk a szobrokkal és az emlékművekkel. Ez a kérdés pedig az emberi megismerés másik alapvető területére vezeti a szerzőpárost, ami nem más, mint a történelmi tudat tanulmányozása. A történeti tudatkutatás keretében interaktív installációkat készítettek traumatizált helyek (lerombolt templomok, koncentrációs táborok stb.) nyomairól, mert a múlttal való megbékélést, a „Vergangenheitsbewältigung” -ot fontos és aktuális témának tartják.
A művészeket Magyarországon a Molnár Ani Galéria képviseli.
A kiállítás az IFA – Institut für Auslandsbeziehungen támogatásával valósult meg.
A kiállításhoz kapcsolódó workshopot a Goethe Institut Budapest támogatta.
Köszönjük a művek kölcsönzését: Magyar Nemzeti Galéria, Sárospataki Képtár.
Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a kiállítást 14 év alatti kiskorú személyek kizárólag szülő, vagy gondviselő, illetve a kiskorú felügyeletére jogosult felnőtt kíséretében látogathatják és tekinthetik meg.
A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba enged bepillantást, új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik legrejtélyesebb és legemblematikusabb alakjának viharos sorsát. A 2009-es mexikóvárosi bemutatója óta a kiállítás a világot járja, húsz városban már közel egymillióan keresték fel. Budapesten a Mai Manó Házban először látható, 2024. október 18. és 2025. február 9. között.
Bármilyen fontos is volt számára a fotográfia, Frida gyűjteményének egy részét évtizedekre elrejtették a nyilvánosság elől. Amikor 1954-ben meghalt, férje, Diego Rivera a mexikói népnek adományozta a Kék Ház néven ismert mexikóvárosi otthonukat, hogy ott egy, Frida életének és munkásságának szentelt múzeumot rendezhessenek be. A Frida Kahlo Múzeum mára a világ egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé vált.
Diego arra kérte a múzeumot, hogy Frida számukra átadott alkotásai és tárgyai közül néhányat zárjanak el az emberek kíváncsi tekintete elől. Ez a fő oka annak, hogy a több mint hatezer fényképet, néhány rajzot, levelet, gyógyszert és ruhát tartalmazó személyes archívum öt hosszú évtizeden át rejtve maradt a nyilvánosság elől. Szinte mitikus aura övezte a fürdőszobát a Kék Házban, amelyet e kincsek őrzésére kijelöltek.
Az archívumot csak 2003-ban nyitották meg. Az újonnan fellelt fényképekből válogatott e kiállításra a kurátor, Pablo Ortiz Monasterio fotográfus, aki a mexikói fotográfia történetének is szakértője. A Frida Kahlo fotógyűjteménye című tárlaton 241 korábban nem publikált, Frida által nagyra tartott fénykép látható, amelyek életének különböző korszakait jelenítik meg, rajtuk Frida számára fontos emberekkel.
A kiállítás hat tematikus részre tagolódik: Gyökerek; A Kék Ház; Politika, forradalmak és Diego; Megtört test; Frida szerettei; és Fotográfia. Történeti és művészi értékük mellett néhány bemutatott kép jelentőségét növeli az is, hogy olyan, Frida barátai közé tartozó híres fotográfusok készítették őket, mint Man Ray, Martin Munkácsi, Edward Weston, Brassaï, Tina Modotti, Nickolas Muray, Pierre Verger, valamint Lola és Manuel Álvarez Bravo. A Frida Kahlo: Her Photos című katalógusban a kiállítás fotói mellett látható más, a lezárt fürdőszobában talált több ezer darabos korpuszból gondosan kiválogatott kép is.
A fotográfia végig fontos szerepet játszott Frida életében. Nagyapja és apja hivatásos fotográfusok voltak, ő maga pedig szenvedélyesen szerette ezt a művészeti ágat. A Frida által létrehozott jelentős gyűjteményben a 19. századi dagerrotípiák és vizitkártyák mellett családtagjai és barátai fotói is megtalálhatók, ahogy a róla készült erőteljes portrék is, valamint módosított képek, amelyekből levágott vagy amelyeket dedikált, illetve úgy tett személyessé, mintha azok festmények lennének. Frida számára a fénykép a múlt értékes relikviája volt, becsben tartandó tárgy és az alkotómunka nagy hatású eszköze. A gyűjtemény a hányatott sorsú festő magánszférájáról és az őt érdeklő dolgokról árulkodik.
Csak Frida Kahlo fotóarchívumának felfedezésével vált nyilvánvalóvá, hogy számos karizmatikus műve ered fotográfiai kompozícióból. Önarcképei számára például komoly inspirációt jelentettek a portrék, amelyeket apja készített magáról. Pablo Ortiz Monasterio szerint azzal, ahogyan Frida gondozta a fotógyűjteményt, az maga is a festő portréjává vált. Tudatosan vagy sem, de a művésznő a gondosan megőrzött vagy módosított fényképek rendkívüli változatosságán keresztül saját identitásának bonyolult töredezettségét tárja fel.
Technikai adatok: 241 db Giclée nyomat Matte Litho-Realistic papíron
A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 60–80 perc
A kiállításról a gyűjtemény tulajdonosának kérésére nem készíthető felvétel. A tárlatot tilos fényképezni!
A Mai Manó Ház nem akadálymentes.
A Mai Manó Ház kiállításaira érvényes belépőjegyeket kizárólag személyesen lehet megvásárolni a helyszínen, online jegyvásárlásra nincs lehetőség.
A lét megfoghatatlan kincsei
A szülőföldet elhagyni gyakran jár egyszerre örömmel és bánattal. Új lehetőségeket keresünk, miközben a megszokott utáni vágyakozás súlya nehezedik ránk. Magyar származású, nyugati országba emigrált emberként munkáimat az inspirálja, miként lehet újra gyökeret ereszteni és megtartani az identitást egy idegen országban. A projekt ennek az évtizedes, ambivalens utazásnak a hozadékát ragadja meg, a mély érzelmeket és történeteket.
Bevándorlóként az életemben állandó párbeszéd folyik a jelenlét és a távollét között. Az emlékezés, a hontalanság és a valahová tartozás tájain próbálok eligazodni, miközben jelképeket és a személyes múlt hagyományos motívumait keresem, hogy egy hibrid identitást határozhassak meg. Ebből az új érzelmi aspektusból kiindulva kezdtem el dokumentálni a Magyarországon élő családomat, miközben újraértelmezem a régi otthon tárgyait. Rájöttem, hogy ezek a tárgyak nemcsak kelet-európai identitásom kézzelfogható kiterjesztései, hanem a jelen valóság groteszk lenyomatai is. (Matécsa Dávid)
Matécsa Dávid 1992-ben született Magyarországon, jelenleg Angliában él. Először alkalmazott fotográfusnak tanult, később felvételt nyert a londoni University of the Arts-ra, ahol a Fine Art Photography szakon folytatta tanulmányait. Képei az identitáskeresés köré szerveződnek, témáit a személyes múltból és jelenből származó helyszínek és tárgyak, illetve ezek felfedezései adják. Alkotói munkáját 2023-ban siker koronázta, amikor – egyedüli magyarként – a Paris Photo Carte Blanche Student díjának finalistája lett. A lét megfoghatatlan kincsei című sorozatában a belső világ felfedezésére és az élet láthatatlan értékeinek megértésére fókuszál. Fotói arra ösztönzik a nézőt, hogy észrevegyék a felszín mögötti, mélyebb jelentéssel bíró pillanatokat, és jobban értékeljék azokat, amelyek igazán fontosak.
Matécsa Dávid sorozata egy olyan utazásra invitál, amely az élet legfontosabb kincseire irányítja a figyelmet, azokra a pillanatokra, amelyek gyakran rejtve maradnak, de elengedhetetlenek a személyes fejlődés és az önismeret szempontjából. Munkái a természetes fény és egyszerű kompozíciók alkalmazásával emelik ki a pillanatok nyugalmát, és a mindennapi élet rejtett szépségeit. A sorozat képei nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem – az élet értelmét és az önismeret mélységeit kutatva – szimbolikus jelentéssel is bírnak. Matécsa művészete kérdéseket vet fel, és belső párbeszédre hívja a nézőt. Képei meditatív és lírai hatást keltenek, segítve a látogatót saját életének felfedezésében, és arra ösztönözve, hogy meglássa az életének rejtett értékeit.
A PaperLab Galériában látható 15 kép az identitás és valahova tartozás összetett kérdéseit vizsgálja egy olyan személy perspektívájából, aki új környezetben próbál gyökeret ereszteni, miközben mély kötődést érez szülőföldje iránt. A művész alkotásai azt a belső párbeszédet tükrözik, amely a jelenlét és a távollét, a múlt emlékei és az új valóság között zajlik. A sorozat képei és tárgyai nem csupán a kelet-európai identitás kézzelfogható megnyilvánulásai, hanem egyben a személyes és kollektív emlékezet lenyomatai is. Matécsa a hibrid identitás keresésének belső utazását tárja elénk, amelyben az emlékezés és a valahova tartozás kérdései központi szerepet kapnak.
A workshop során a résztvevők egy klasszikus fototechnikai eljárással, az argentotípia készítésével ismerkedhetnek meg Vékás Magdolna Balogh Rudolf-díjas fotóművész segítségével a Mai Manó Ház századfordulós fényképészműtermében, a Napfényműteremben. Vékás Magdolna a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának, majd a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjaként, 1987-től pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének művészeként több évtizede foglalkozik különleges eljárású képek készítésével.
Az argentotípia eljárás során az érzékenyített papíron az ultraibolya fény segítségével a régi fényképekre jellemző barna-fehér árnyalatú képet kapunk. Tárgyak ráhelyezésével fotogramot készíthetünk, de saját digitális felvételről is másolhatunk képet, amihez nagyméretű negatívra van szükségünk.
Ez a pozitív fotótechnikai eljárás anyagában rokon a cianotípiával, de ellentétben azzal, a vassók mellett képalkotó anyag az ezüst is, tehát ezüstnitrát, ecetsav és zselatin is szükségeltetik az eljáráshoz. Legyakoribb hordozója a papír, de alkalmazható selyem és textil hordozón is. Az eljárás különlegessége, hogy összetett konzerválási és kiállítási feltételei vannak, kevés meghatározott argentotípiával találkozhatunk a hazai köz- és magángyűjteményekben, ezért ritkaságértéke is van, túl a kép és a szerző kvalitásain.
(forrás: http://fotomult.c3.hu/pozitiv_eljarasok.html#)
A résztvevők száma: maximum 15 fő.
A részvétel a jelentkezési sorrend alapján áll össze és a részvételi díj kifizetése után válik teljessé. A már regisztráltak 2024. október 18-ig tudják visszamondani a jelentkezésüket, ebben az esetben a befizetett teljes összeget visszautaljuk. A határidőn túli lemondásoknál nincs lehetőség kompenzálásra. Kérjük, ezt minden jelentkező vegye figyelembe!
Részvételi díj: 7.000.-Ft/fő
Jelentkezni 2024. október 18-ig az anna.kasztovszky@maimano.hu e-mail címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: Képíró-október 26.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.
Hámos Gusztáv képzőművész, kurátor, író, a film, a videó, a fotográfia és installáció médiumában alkot. Kiállított a kasseli Documentán, a Velencei Biennálén, az aacheni Ludwig Forum für Internationale Kunstban és a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. Művei a New York-i MoMA, a párizsi Centre Pompidou, az NBK Berlin, a ZKM Karlsruhe, az Art Collection NRW, Saint Gervai SIV Genève, a Magyar Nemzeti Galéria, a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, a C3 Budapest és az Open Society Archive (OSA) Budapest gyűjteményeiben találhatók meg.
Katja Pratschke művészeti kutató, filmes, médiaművész, kurátor. Különböző művészekkel kollaborál és a top_OS és Nodes művészeti csoportok tagja. Legutóbbi kiállításai és projektjei a következők voltak: Black Box (2021–23), VR Experience, a Memorial and Museum Sachsenhausennel együttműködésben; House of Broken Utopias (2024), VR Experience és Nyksund Berlin Artistic Archive (NBAA); NODES kollaboratív projekt a Lofoten International Art Festival-on (LIAF, 2024).
Hámos Gusztáv és Katja Pratschke 2000 óta kísérletezik kinematográfiai kontextusban – a moziban és a kiállítótérben egyaránt – az állóképpel, és vizsgálják a mozgás és az állókép viszonyát. Munkáikat – többek között – a londoni Tate Modern, a Triennal of Photography Hamburg, a Mostra Internazionale d’arte cinematografica di Venezia, az SFMOMA, az YBCA San Francisco mutatta be. Installációikban és fotófilmjeikben azt kutatják, hogyan változtatja meg a kinematográfia az emberi megismerést és a képfázisok rögzítése milyen hatással vannak az ember idő-, tér- és mozgásérzékelésére. A háromdimenziós állóképekkel való foglalkozás révén arra a kérdésre keresnek választ, hogy miért törődünk a szobrokkal és az emlékművekkel. Ez a kérdés pedig az emberi megismerés másik alapvető területére vezeti a szerzőpárost, ami nem más, mint a történelmi tudat tanulmányozása. A történeti tudatkutatás keretében interaktív installációkat készítettek traumatizált helyek (lerombolt templomok, koncentrációs táborok stb.) nyomairól, mert a múlttal való megbékélést, a „Vergangenheitsbewältigung” -ot fontos és aktuális témának tartják.
A workshopon való részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az anna.kasztovszky@maimano.hu címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: workshop – október 4.
A résztvevők száma maximum huszonöt fő.
Ha te is szoktál fotózni, és szívesen meg is mutatnád a képeidet egy, a fotográfiához szorosan köthető személynek, akkor gyere el a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárba, és beszélgess a fényképeidről az általunk felkért konzulenssel!
A jelentkezők 20 percet kapnak portfóliójuk bemutatására, ahol a tartalom, a módszer és a stílus tekintetében nincs megkötés. A résztvevők száma legfeljebb 4 fő/alkalom.
A portfólió-konzultáción való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az anna.kasztovszky@maimano.hu címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: portfólió péntek – október.
Az elfogadás a regisztráció beérkezési sorrendjében történik, és erről értesítést küldünk. Kérjük, ha mégsem tudsz eljönni, a konzultáció időpontja előtt legalább három nappal jelezd nekünk, hogy más léphessen a helyedre.
Kudász Gábor Arion 1978-ban született Budapesten. Művészetszeretetét festőművész szüleitől örökölte és már fiatalon elköteleződött a fényképezés mellett. Az Európai Unió keleti bővítését dokumentáló munkájával szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetem Fotográfia szakán 2003-ban. Dokumentarista szemléletű műveiben az objektív valóságot elegyíti megrendezett és utólag hozzárendelt motívumokkal. Úgy tartja, hogy a fényképezőgép előtti látvány manipulációja közelebb vihet az igazsághoz, sőt hitelesebb reprezentációját adja a valóságnak, mint ami tisztán dokumentarista eszközökkel lehetséges.
Oktatóként, publikációkkal, workshopok, konferenciák és kiállítások rendezésével, a kortárs közép-európai fotográfia nemzetközi diskurzusba való beemelésén fáradozik. 2014 óta vezeti a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia mesterképzését, közreműködött az angol nyelvű mesterképzés elindításában, docens.
A gyűjtemény fotói alapján egyfelől kirajzolódik egy teljes élet, Frida Kahlóé, aki mindig is nagyon szerette a képeket, és nemcsak a festményeket, a rajzokat, hanem a fotókat is, ezért gyűjtötte is azokat. Már csak azért is, mert gyakran előfordult, hogy egy-egy fotó alapján festette meg valamelyik képét, mint az a kiállítás anyagából is kiviláglik. A fotográfiához fűződő szoros viszonyát meghatározta a saját édesapja, aki amolyan hobbifotós volt, rendszeresen és szinte egész életén át fotózta önmagát (persze mást is), a sok-sok önarcképéből jó pár a mostani tárlaton is látható. Frida barátai között sok volt a fotós, mint például Man Ray, Manuel Álvarez Bravo, Tina Modotti, a magyar származású Martin Munkácsi, Brassaï vagy épp a szintén magyar gyökerekkel bíró Nickolas Muray, akihez 10 éven át szerelmi viszony is fűzte.
Végigszenvedte az életét, mégis csodás dolgokat hagyott hátra (index.hu, Gáll Anna)
Frida Kahlo festőművészként vált híressé, de volt egy fotográfus oldala is: a fényképészet iránti elköteleződésének állít most emléket a Mai Manó Házba érkezett kiállítás, amely a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiban enged betekintést. A gyűjtemény új szemszögből láttatja a latin-amerikai művészet egyik legemblematikusabb alakjának szenvedélyes, ugyanakkor szenvedéssel teli sorsát.
Frida Kahlo egykori otthonában, a ma múzeumként működő híres Kék Házban ötven éven át voltak elzárva a nyilvánosság elől azok a fotográfiák, amelyek október 18-tól a Mai Manó Házban tekinthetők meg. A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás hat tematikus egységen keresztül vezet végig a világhírű mexikói festőművész életének különböző korszakain.
Az eredeti fotográfia varázsa – avagy miben rejlik a „Fridaság”? (enbudapestem.hu)
Egy fotókiállítás, ahol tilos fotózni. Egy fotógyűjtemény, ami ötven évig el volt rejtve a nyilvánosság elől. A 20. század egyik legizgalmasabb és legnagyobb hatású festőművésze, akit személyes archívumán keresztül tudunk igazán megismerni. Megnéztük a Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítást a Mai Manó Házban. Sugár Zsófia írása.
Magyarországon első alkalommal – 2025. január 12-ig – a Mai Manó Ház termeiben látható „A Frida Kahlo fotógyűjteménye” című kiállítás. A tárlat, amely a kultikus mexikói művésznő életébe enged beleskelődni megerősít minden látogatót abban, hogy Frida Kahlo olyan művész volt, akinek személyiségéből fakadt minden műalkotása. Magán- és művészvilági énjét ugyanis, elválaszthatatlan egység lebegte körül. A latin-amerikai képzőművészet talán legikonikusabb alkotójának sorsát ugyan befolyásolták a több hullámban érkező fizikai akadályozottságai, de nem el- vagy lenyomták sajátos szabadság- és életigenlését, hanem kiteljesítették azt.
A Mai Manó Ház kiállításán kirajzolódik előttünk Frida Kahlo valósága, festményei nélkül is egy narratív hálóba illeszthető élettörténete. A fotóanyag így lesz festészetének a tükre, még ha ez a tükör sok esetben szürreálisabbnak is hat, mint képzőművészete. A megélt fájdalom tükröződjön akár az utca emberén, akár saját arcán, végig kíséri a fotógyűjtemény nagy részét, és közben igazat ad Simone Weil-nek, amikor elismeri: Minden emberben van valami szent.
Ha te is szoktál fotózni, és szívesen meg is mutatnád a képeidet egy, a fotográfiához szorosan köthető személynek, akkor gyere el a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárba, és beszélgess a fényképeidről az általunk felkért konzulenssel!
A jelentkezők 20 percet kapnak portfóliójuk bemutatására, ahol a tartalom, a módszer és a stílus tekintetében nincs megkötés. A résztvevők száma legfeljebb 4 fő/alkalom.
A portfólió-konzultáción való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az anna.kasztovszky@maimano.hu címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: portfólió péntek – november.
Az elfogadás a regisztráció beérkezési sorrendjében történik, és erről értesítést küldünk. Kérjük, ha mégsem tudsz eljönni, a konzultáció időpontja előtt legalább három nappal jelezd nekünk, hogy más léphessen a helyedre.
Pfisztner Gábor esztéta, műkritikus, egyetemi docens, a METU oktatója, a MOME és az ELTE óraadó tanára. Fő érdeklődési területei a vizuális kultúra, a képhermeneutika, valamint a fényképezést érintő elméleti kérdések. Főként ilyen témájú írásokat publikált az elmúlt több mint két évtizedben különféle magyar nyelvű folyóiratokban, de írt számos katatalógusszöveget és tanulmányt is.
„A 20. századi latin-amerikai képzőművészet ikonikussá vált alakjával mára már könyvtárnyi irodalom foglalkozik. Csekély számú életművét – vagy annak töredékét – az elmúlt évtizedekben számos kiállítás népszerűsítette világszerte. De a festmények és grafikák mellett jelentős szerep jutott a fotográfiának – ezek zöme magát Frida Kahlót ábrázolja életének különböző etapjaiban.
A Mai Manó Ház jelen kiállítása egy virtuális utazásra csábít Coyoacánba, hogy közelebbről megismerhessünk a legendás Kék Ház lakóit. Guillermo Kahlo és Diego Rivera mellett olyan neves vagy kevéssé ismert személyeket is, akik jelentős hatással voltak Frida életére, művészetére. Rokonok, barátok, szerelmek, eszményképek… fényképek – egy alig félévszázadnyi törékeny lét emlékei, féltve őrzött kincsei. A tárlatvezetés során ezek segítségével igyekszünk közelebb kerülni egy legendához és a történeti valósághoz.” (Sárosdy Judit)
A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az anna.kasztovszky@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – november 14.
A résztvevők száma maximum 35 fő.
A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, elővételben vagy aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel, valamint a tárlatvezetésre szóló kiegészítőjeggyel együtt vehetnek részt.
Sárosdy Judit művészettörténész, műkritikus, a Magyar Táncművészeti Egyetem nyugalmazott oktatója. 1978-95 között a Műcsarnok munkatársa, 1992-ben az EXPO ’92 kormánybiztosa Sevillában, 1993-94-ben Frida Kahlo-kutatóként járt Mexikóban; 1999-ben a Galéria Művészeti Magazin alapító főszerkesztője, 2000-ben az Ernst Múzeum főkurátora, a Bonton, illetve az Új Művészet rovatvezető szerkesztője. 2001 és 2020 között művészettörténetet, vizuális kultúrát és művelődéstörténetet oktatott (MTF és MTE). Kutatási területe a 20. századi latin-amerikai, ill. a kortárs magyar és ibér-amerikai képzőművészet. Számos rendhagyó kiállítást rendezett ebben a tematikában itthon és külföldön; publikációi különböző (szak)folyóiratokban, napi- és hetilapokban, katalógusokban jelentek meg.
A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba enged bepillantást, új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik legrejtélyesebb és legemblematikusabb alakjának viharos sorsát. A 2009-es mexikóvárosi bemutatója óta a kiállítás a világot járja, húsz városban már közel egymillióan keresték fel. Magyarországon a Mai Manó Házban lesz először látható, 2024. október 18. és 2025. január 12. között.
Bármilyen fontos is volt számára a fotográfia, Frida gyűjteményének egy részét évtizedekre elrejtették a nyilvánosság elől. Amikor 1954-ben meghalt, férje, Diego Rivera a mexikói népnek adományozta a Kék Ház néven ismert mexikóvárosi otthonukat, hogy ott egy, Frida életének és munkásságának szentelt múzeumot rendezhessenek be. A Frida Kahlo Múzeum mára a világ egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé vált. Diego arra kérte a múzeumot, hogy Frida számukra átadott alkotásai és tárgyai közül néhányat zárjanak el az emberek kíváncsi tekintete elől. Ez a fő oka annak, hogy a több mint hatezer fényképet, néhány rajzot, levelet, gyógyszert és ruhát tartalmazó személyes archívum öt hosszú évtizeden át rejtve maradt a nyilvánosság elől. Szinte mitikus aura övezte a fürdőszobát a Kék Házban, amelyet e kincsek őrzésére kijelöltek.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.
A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az anna.kasztovszky@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – november 28.
A résztvevők száma maximum 35 fő.
A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, elővételben vagy aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel, valamint a tárlatvezetésre szóló kiegészítőjeggyel együtt vehetnek részt.
Pfisztner Gábor esztéta, műkritikus, egyetemi docens, a METU oktatója, a MOME és az ELTE óraadó tanára. Fő érdeklődési területei a vizuális kultúra, a képhermeneutika, valamint a fényképezést érintő elméleti kérdések. Főként ilyen témájú írásokat publikált az elmúlt több mint két évtizedben különféle magyar nyelvű folyóiratokban, de írt számos katatalógusszöveget és tanulmányt is.
A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba enged bepillantást, új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik legrejtélyesebb és legemblematikusabb alakjának viharos sorsát. A 2009-es mexikóvárosi bemutatója óta a kiállítás a világot járja, húsz városban már közel egymillióan keresték fel. Magyarországon a Mai Manó Házban lesz először látható, 2024. október 18. és 2025. január 12. között.
Bármilyen fontos is volt számára a fotográfia, Frida gyűjteményének egy részét évtizedekre elrejtették a nyilvánosság elől. Amikor 1954-ben meghalt, férje, Diego Rivera a mexikói népnek adományozta a Kék Ház néven ismert mexikóvárosi otthonukat, hogy ott egy, Frida életének és munkásságának szentelt múzeumot rendezhessenek be. A Frida Kahlo Múzeum mára a világ egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé vált. Diego arra kérte a múzeumot, hogy Frida számukra átadott alkotásai és tárgyai közül néhányat zárjanak el az emberek kíváncsi tekintete elől. Ez a fő oka annak, hogy a több mint hatezer fényképet, néhány rajzot, levelet, gyógyszert és ruhát tartalmazó személyes archívum öt hosszú évtizeden át rejtve maradt a nyilvánosság elől. Szinte mitikus aura övezte a fürdőszobát a Kék Házban, amelyet e kincsek őrzésére kijelöltek.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.
Részlet az előszóból:
Bonczidai Éva
a Kóspallag Felett Az Ég című könyvhöz
Idegenség- és otthontapasztalat... Az ezek között húzódó – olykor igen vékony – határon állhat meg az ember, ha átnézi Belicza László Gábor első kóspallagi képeit. Arcokra, tájakra, gesztusokra, érintésekre irányítja a tekintetünket. Hogyan ragadható meg egy közösség tevékeny jelenléte egy gép segítségével? Egy idegen, egy jövevény szemszögéből? Kiről árulnak el többet ezek a képek – a gép lencséjével szemközti világról vagy a gép mögötti emberről? Mivégre e kitartó és érzékeny figyelem?
Nem tudnék minderre válaszolni, mert folyton egy újabb kérdéshez érkezem: milyen árnyalatokkal tud ebbe beépülni az idő? Mi lesz, ha mégsem csak elmúlt pillanatok rögzülnek ezeken a fotókon? Ha néhány esztendőnyi csendes szemlélődés által sikerül láthatóvá tenni valami igazán lényegest az élet illékony szépségéből és eltiporhatatlan természetéből?
Bonczidai Éva, szerkesztő
2021
Kiadó: magánkiadás, 2024.
Oldalszám: 85 számozatlan oldal
Kötés: keménytáblás
Nyelv: magyar, angol
Ár: 12.900,- Ft
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Az ember és a természet közötti rend keresése talán sosem volt ennyire ellentmondásos és tragikus. A mesterséges harmóniára való törekvés összefonódik a személyes vívódásaimmal, mint például azzal a kérdéssel, hogy: helyes döntés-e gyermeket vállalni?
A természet és az ember kapcsolatát vizsgálva olyan kérdéseket vetek fel, amelyek egyszerre riasztóak és lenyűgözőek. Gyakran végletekben gondolkodunk a természetről: vagy teljes alázattal, vagy teljes hatalommal közelítünk felé. Az élőlények kiragadása saját környezetükből, az emberi beavatkozás mindent elárasztó mértéke éppoly ártalmas, mint a szőnyeg alá söpört, ösztönös és önző rombolás. Az ártalom szemmel láthatóan meghaladja az alázatot, és ennek hatásai már most érzékelhetők, sőt, talán nap mint nap tapasztaljuk őket. Ritkán tesszük fel a kérdést: mi vár egy ma született gyermekre nyolcvanéves korában? Engem az foglalkoztat, hogy miért éppen ez érdekel ennyire. Nem szeretnék egy, a sokadik fotográfus közül lenni, aki az éghajlatváltozásra hívja fel a figyelmet – hiszen erről mind tudunk, és mégis távolról figyeljük, miközben egyre inkább részesei vagyunk.
Mindez egyénenként máshogy vetül ki. Az én vizuális válaszom egy hosszú önvizsgálat arról, hogy mit tartok igazán fontosnak megmutatni. Ez pedig szinte egyenlő az öncélúsággal. Mégis, a reménykeltő válaszom a saját kérdésemre az, hogy a természet átalakuló formájában is lehet az ember feltétlen szeretetének tárgya. Még ha a változás számunkra nem is kedvező, ezen keresztül kirajzolódhat makacs önállóságunk bizonytalan jövője.
Belicza László Gábor legújabb képsorozatának témája első olvasatként a természet és az ember viszonyát mutatja be, ugyanakkor létrejöttében és elkészítésének módját tekintve leginkább a saját élethelyzetében meglévő dilemmáknak a képi lenyomata. Ugyanakkor képeiben megjelenik az a feszültség, amely az ember természethez való viszonyában rejlik: milyen eltorzult módokon tud bánni az ember a természettel?
A sorozat ugyan a természethez való viszonyunkat tükrözi, de nem csupán egy, az éghajlatváltozás vagy annak következményeit bemutató képsorok között, hiszen az alkotó számára mindez csak ürügy a benne lévő szorongás kifejezésére.
Belicza korosztályának egy tehetséges, több fontos sikert elért alkotója, aki a fotográfia szak elvégzése után szakfényképészeti munkái mellett mindvégig a fotóművészet közegében maradva próbál meg egyensúlyt teremteni az alkalmazott fotográfia és saját alkotói szabadsága között.
33 évesen életének egyik szakaszhatárához érkezett: a családalapítás kérdéskörének képi ábrázolásához ugyan túl szemérmes, de képsorozatában leginkább a huszonegyedik századi ember - bár leginkább a saját - érzéseit vetíti a természetre. Vizuális eszköztárában, alkotói attitűdjében fontos számára képi formanyelvének hangsúlyos megjelenítése, amely kompozícióit egyedivé teszi. Megfogalmazása szerint: „a természet átalakulása is lehet az ember feltétel nélküli szeretetének tárgya” – amely gondolatmenet leginkább elterelése egy olyan vágyott életnek, melybe a saját dilemmáinak megválaszolása után juthat.
A PaperLab Galériában látható 11 fotó Belicza értelmezésében tárja elénk a bizonytalan jövőhöz kapcsolódó reményeket és félelmeket.
A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az anna.kasztovszky@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – január 31.
A résztvevők száma maximum 35 fő.
A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, elővételben vagy aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel, valamint a tárlatvezetésre szóló kiegészítőjeggyel együtt vehetnek részt.
Lantos Adriána művészettörténész, főmuzeológus, a Szépművészeti Múzeum munkatársa. Szakterülete a spanyol és a latin-amerikai művészet. Számos jelentős kiállítás megrendezésében vett részt az utóbbi években kurátorként vagy szervezőként (Fernando Botero, Frida Kahlo, El Greco), mindemellett rendszeresen közreműködik a budapesti Cervantes Intézet spanyol művészettel kapcsolatos programjainak szervezésében is.
A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba enged bepillantást, új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik legrejtélyesebb és legemblematikusabb alakjának viharos sorsát. A 2009-es mexikóvárosi bemutatója óta a kiállítás a világot járja, húsz városban már közel egymillióan keresték fel. Magyarországon a Mai Manó Házban lesz először látható, 2024. október 18. és 2025. február 9. között.
Bármilyen fontos is volt számára a fotográfia, Frida gyűjteményének egy részét évtizedekre elrejtették a nyilvánosság elől. Amikor 1954-ben meghalt, férje, Diego Rivera a mexikói népnek adományozta a Kék Ház néven ismert mexikóvárosi otthonukat, hogy ott egy, Frida életének és munkásságának szentelt múzeumot rendezhessenek be. A Frida Kahlo Múzeum mára a világ egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé vált. Diego arra kérte a múzeumot, hogy Frida számukra átadott alkotásai és tárgyai közül néhányat zárjanak el az emberek kíváncsi tekintete elől. Ez a fő oka annak, hogy a több mint hatezer fényképet, néhány rajzot, levelet, gyógyszert és ruhát tartalmazó személyes archívum öt hosszú évtizeden át rejtve maradt a nyilvánosság elől. Szinte mitikus aura övezte a fürdőszobát a Kék Házban, amelyet e kincsek őrzésére kijelöltek.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.
A Mai Manó Ház 2025. február 1-jén szombaton 12 és 19 óra között szakmai napot tart, amikor a múzeumi és a társszakmák munkatársai ingyenesen tekinthetik meg az alábbi kiállításokat:
Belicza László Gábor: 33 Sketchbook
A szakmai szervezetek dolgozói személyenként egy vendéget hozhatnak, akik a belépőjegy árából 50%-os kedvezményt kapnak.
A szakmai napon a Mai Manó Könyvesboltban a regisztrált látogatóink 20%-os kedvezménnyel vásárolhatnak.
Részvételi szándékát kérjük jelezze legkésőbb január 29. szerda 16 óráig az anna.kasztovszky@maimano.hu e-mail címen. Előre nem regisztrált látogatókat csak akkor áll módunkban térítésmentesen fogadni, ha dokumentummal igazolják, hogy múzeumi, illetve társszakma dolgozói, kérjük, erre legyenek tekintettel! Megértésüket köszönjük!
Horesnyi Máté 2021-ben diplomázott a METU animáció mesterszakán, ahol Hazai Attila novelláinak adaptációjával, A kisebbik rossz című filmmel zárta tanulmányait. A diplomamunka számos rangos nemzetközi fesztiválon szerepelt, például a zágrábi Animafesten, a spanyol Mecal Prón, a portugál Monstrán és Cinanimán, valamint a chilei Chilemonos-on. A Párizsi Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon (PIAFF) elnyerte a Prix de la Contre-écriture díjat, míg a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a magyar filmkritikusok különdíját kapta meg. Máté volt a figuratervezője Csáki László Kék Pelikán című dokuanimációjának, és 2018-ban a Magyar Fotográfusok Háza Weegee éjszakája elnevezésű fotópályázatának fődíját is elnyerte. A nyereménye egy Leica fényképezőgép volt, amellyel az itt bemutatott képeket is készítette.
A Bienvenido Mister Extranjero! című kiállítás a spanyol kulturális események esszenciáját ragadja meg, különleges hangsúlyt fektetve az ünnepek lenyűgöző, mégis időtlen energiájára. Horesnyi Máté kelet-európai szemszögből közelítette meg az olyan ikonikus eseményeket, mint a Fallas vagy a Sanfermines, amelyek a nyers őserőt és a mitikus tradíciókat idézik meg. A képeken a vibráló fények és a mozgalmas alakok festményszerű kavalkádja Goya világának modern analógiáját kínálja, miközben a valóság és a képzelet határán egyensúlyoz.
Az alkotói folyamatot a Leica kompakt fényképezőgép egyszerűsége és technikai érzékenysége határozta meg, amely lassú záridővel és finom mozgáselmosódásokkal szinte organikus festménnyé alakította a képeket. Az így rögzített jelenetek az időtlenség érzetét közvetítik, mintha egy sosemvolt, de örökké élő történet részeivé válnánk. A PaperLab Galériában látható 26 fotó nemcsak vizuális élményként hat, hanem egyben kulturális reflexió is, amely az időn, téren és hagyományokon túlmutató kapcsolatokat teremti meg.
A Jelenség című műcsoport Szabó Dezső modellezett látványokkal foglalkozó, közel két évtizedes munkásságának egy olyan szegmensét mutatja be, amely ebben a formában önálló egységet alkot az életművön belül.
A művészi koncepció középpontjában többek között a természetben megfigyelhető jelenségek különféle képi megjelenítése áll. A látvány egyértelmű utalás a különböző médiumokból, televíziós műsorokból, ismeretterjesztő folyóiratokból ismerősnek tűnő képekre, de a tudományos célú fényképfelvételek képi világára is, miközben mindkettőt idézőjelbe, látványuk, tartalmuk igazságtartalmát pedig kérdésessé teszi. Ez lehetőséget ad a nézőnek is arra, hogy kritikus pozícióból vizsgálja felül; mit is lát.
Fényképeket nézve általánosságban is elsősorban a kép tartalmára koncentrálunk, azt próbáljuk meg beazonosítani és megérteni meglévő tudásunk segítségével és tapasztalatainkból kiindulva. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a fénykép maga is olyan jelenség, amely a dolgokat – igaz meghatározott módon – megtapasztalhatóvá teszi. A fotó a szó szoros értelmében mediálja a látványukat, miközben létmódjuk sajátosságairól mit sem árul el. A kiállítás kontextusában így az a fő kérdés, hogy valójában mire irányul a figyelmünk: az információra (a jelenség látványa), amelyet a fénykép közvetít, vagy a fényképre, mint a közvetítés módjára, ezzel együtt pedig olyan alkotói eszközre, amely segítségével a művész nem csak a filozófiai problémaként értett képet állítja középpontba, de az annak létrehozására irányuló, a kép, mint jelenség mögött rejlő alkotói folyamatot is feltárja.
A műcsoportok a kiállítás kontextusában sajátos dialogikus helyzetbe kerülnek egymással, és a néző egyszerre szembesülhet az illúzió és az alkotás folyamatának látványával. A kiállítás címe – Jelenség/Phenomenon – iránymutatóvá válik ebben a helyzetben, egyúttal pedig kiindulópontul szolgál egy lehetséges értelmezéshez. A görög eredetű szó (phainómenon) az érzékszervek számára megmutatkozót, érzékelhetőt, megfigyelhetőt jelölte. A filozófusok számára, akiket a probléma kezdettől foglalkoztatott, a megválaszolandó kérdés úgy hangzott, hogy mi a viszonya a valóságos létezőknek ahhoz, ami belőlük jelenségként/fenoménként megmutatkozik és érzékelhető az ember számára. A fenomén csak az érzéki tapasztalatban adott, és mentes minden elméleti konstrukciótól. Nem egyenlő azzal a tárggyal, amelyre mutat, mivel annak csupán az érzékek számára felfogható megjelenése. A jelenség immunis ezért minden kétellyel szemben, ellentétben a tárggyal, amelyet az érzéki tapasztalatok közvetítenek. A megismerő ember számára csak a fenomén adott, amely nem azonos a megmagyarázandó dologgal, és nem is maga a magyarázat. A természetes beállítódásban, azaz a hétköznapi viszonyulásban az ember nem vizsgálja a dolog létét vagy nemlétét, annak milyenségét, csupán arra összpontosít, ahogy az megmutatkozik. Észleleteink viszont, amelyekben a dolgok fenoménként megjelennek, mindig közvetítettek, az azonban nem tudható, hogy az így létrejövő képzetek miként reprezentálják a dolgokat.
A természettudósokat emiatt foglalkoztatták a természetben megfigyelhető jelenségek, és kutatták azokat a törvényszerűségeket, amelyek hátterükben meghúzódnak, és amelyek magyarázatot adhatnak rájuk. Arra keresték a választ, mi és hogyan rejlik mögöttük.
A műegyüttes részeként itt most több, korábban még nem látott mű kerül kiállításra, kimondottan erre az eseményre elkészült vagy befejezett műtárggyal együtt. A Magasfeszültség, a Szent Elmo tüze, a Kitörés műtermi körülmények között előidézett vagy lemodellezett természeti jelenségek felvételein alapuló, nagy méretű műtárgyak, amelyek hat sorozattal – Process, Werk, Studio, Kitörés-Inverz, Kitörés-Infrared, Kitörés Trompe-l’œil –, valamint egy videóval (Electric Field) – egészülnek ki. Ezek a sorozatok és a videó különböző módon bír „werk” karakterrel, azaz utalnak a mű létrehozásának folyamatára. Ily módon a művekben a tudományos célú fotográfia gyakran látványos vizuális világa mellett a festészet és a „fotográfia mint médium” eszközkészlete és a tőle elválaszthatatlan alkotói stratégiák kerülnek a vizsgálódás középpontjába.
Pfisztner Gábor
A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 30–50 perc
A Mai Manó Ház nem akadálymentes.
A Mai Manó Ház kiállításaira érvényes belépőjegyeket kizárólag személyesen lehet megvásárolni a helyszínen, online jegyvásárlásra nincs lehetőség.
Ylla (Koffler Kamilla) egy olyan korban szentelte magát az állatportréknak, amikor még senki sem gondolt arra, hogy állatfotózásra szakosodjon.
Szinte szimbiotikus kapcsolatba lépett az állatokkal és ösztönös kötelékeket alakított ki modelljeivel, hogy az emberiként azonosítható tulajdonságaikat ragadhassa meg. Új műfajt hozott létre az állatfotózáson belül, amelynek tárgya az állatok ábrázata és személyisége volt. Magától értetődően lelt erre az antropomorf megközelítésre, amely azt az alapvető egyetemességet szemlélteti, amely közös az emberi és állati természet méltóságában.
A humanista fotográfia francia irányzatának (Brassaï, André Kertész) korai képviselőjeként a harmincas évek párizsi művészköreiben mozgó Ylla műtermében készített igéző fotókat, illetve állatkerteket keresett fel, ahol a közeli képek kedvéért veszélyes vadak ketrecébe is bemerészkedett. Különcnek számított a fotográfusok körében, hisz az embereknek nem volt igénye arra, hogy költséges képeket készíttessenek kedvenceikről.
Ylla azonban nagy lépésekkel haladt előre, és élvonalbeli barátai mellett ő is szerepelt a korszak szinte összes párizsi fotókiállításán, ideértve A kortárs fotográfia nemzetközi kiállítását is. A Louvre-ban 1936-ban nyílt tárlat az első olyan volt, amelyet állami múzeumban rendeztek, és egyértelművé tette, hogy Párizs lett a fotográfia világfővárosa. Ylla egy évvel később a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) hasonló retrospektív kiállításán, a Photography 1839–1937 című tárlaton vett részt.
Ylla 1952-ben, a természetfotózás hőskorában utazott Afrikába. Az évek során többször is tett félre pénzt „Afrikára”, de a II. világháború és egyéb körülmények miatt nem tudta megvalósítani álmát. Félő volt, hogy az afrikai expedíció sokat dédelgetett terve kudarcra van ítélve, mert „nem visznek magukkal nőket”.
„Miután addig csak állatkertekben dolgoztam, erős volt bennem a vágy, hogy természetes környezetükben fotózzam az állatokat, sőt, egész csordákat – hogy a ketrecbe zárt, elszigetelt állatok portréja után valami mást örökítsek meg.”
A Kenyában és Ugandában töltött három hónap végén Ylla nem búcsút vett Afrikától, hanem úgy köszönt el, hogy tudta, az ott töltött idő csak egy futó pillantásra volt elég, a kontinensről, az ott élőkről és a csodálatos állatvilágról szerzett benyomásai csak felszínesek lehettek. Afrika nagy hatással volt arra, ahogyan az állatokhoz viszonyult és ahogyan a saját munkájáról gondolkodott.
„Amikor visszatértem New Yorkba, félelemmel töltött el a gondolat, hogy újra felkeressem az állatkertet; féltem, hogy lehangolónak találom majd az utam után, érdektelen lesz, untat. Csak akkor tudok dolgozni, ha érdekel és szórakoztat, amit csinálok. De rájöttem, hogy »beavatott« lettem, és csak annál nagyobb együttérzéssel és szeretettel vagyok a fogva tartott állatok iránt. Amikor újra találkoztam velük, olyanok voltak, mint azok a külföldi barátok, akiknek az ember megismerte a rokonait és szülőföldjét. Közelebb kerültek hozzám az állatok. Jobban értettem őket.”
Könyvek
Mivel szeretett volna jobban azonosulni az állatokkal, az ő szemükön át látni a világot, és minél többet megtudni gondolataikról és érzéseikről, Ylla egy gyerekeknek szóló sorozatba kezdett, olyan történetek elmesélésébe, amelyeknek állatok voltak a szereplői. Meghonosította a gyermekirodalom fényképekkel való illusztrálását, ezzel az állatfotózás teljesen új világát teremtette meg.
Ylla könyveinek mesteri koncepciójában a költői dimenziót a fotókat kísérő, költők, regényírók, kritikusok, történészek és mesekönyvszerzők tollából származó reflexiók alkották.
E cél érdekében és olvasói nagy örömére, Ylla időnként együtt élt valamilyen vadállattal, és gyakran vett rá különböző fajokat, hogy „játszanak egymással”, miközben ő megörökítette a sokféle, semmihez sem fogható találkozást. Egy oroszlánkölyök kalandjaival kezdte. A francia változat költői szövegét Jacques Prévert írta, az angolét Margaret Wise Brown. Huszonöt könyve között a The Sleepy Little Lion/Le Petit Lion (Az álmos kisoroszlán, 11 kiadás hat nyelven) és a Two Little Bears (Két medvebocs, 22 kiadás tizenhárom nyelven) a gyermekirodalom klasszikusaivá váltak.
Pryor Dodge
A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 30–50 perc
A Mai Manó Ház nem akadálymentes.
A Mai Manó Ház kiállításaira érvényes belépőjegyeket kizárólag személyesen lehet megvásárolni a helyszínen, online jegyvásárlásra nincs lehetőség.
Aimee McCrory Hullámvasút: Jelenetek egy házasságból című díjnyertes sorozata az alkotó saját, több mint négy évtizedes házasságát állítja középpontba, feltárva az együtt öregedés örömeit és kihívásait. A sorozat őszinte és intim pillanatokon keresztül mutatja be a házasság dinamikáját, miközben finom humorral és méltósággal közelíti meg az öregedés témáját. A projekt a világjárvány idején kezdődött, amikor McCroryt megbénította a félelem, hogy elveszítheti férjét, Dont. E belső szorongásból született meg az a vizuális narratíva, amely az együtt töltött élet törékenységét és szépségét örökíti meg.
Ahogy McCrory fogalmazott – színházi hátteréből merítve – „pszeudo-dokumentarista stílusban” alkotta meg a sorozatát, és bár a képek megrendezett jelenetek, mégis életszerűnek hatnak. A sorozat középpontjában a mindennapok apró, mégis jelentőségteljes pillanatai állnak. McCrory úgy alakítja át a valóságot, hogy a nézők könnyen azonosulhassanak a képekkel, és elgondolkodjanak saját párkapcsolatuk dinamikáján.
A sorozat az öregedés témáját is érinti, amely a nyugati kultúrában sokszor háttérbe szorul vagy tabunak számít. McCrory felhívja a figyelmet az időskor szépségeire és nehézségeire, valamint arra, hogy az öregedés nem feltétlenül jár együtt a jelentéktelenség vagy az elhagyatottság érzésével. A PaperLab Galériában látható 16 fotó egyszerre sugároz intimitást és univerzalitást, és arra ösztönzi a nézőket, hogy szembenézzenek saját érzelmeikkel és tapasztalataikkal.
A Jelenetek egy házasságból című sorozat filmszerűen ábrázolja a hosszú távú kapcsolatok összetettségét és azokat a kihívásokat, amelyekkel a párok szembesülnek. „Minden a pandémia csúcspontján kezdődött. Elhatalmasodott rajtam a félelem, hogy elveszíthetem a férjemet, Dont, ezért úgy döntöttem, a fényképezéshez fordulok, hogy kifejezésre juttassam az érzelmeimet, és hogy megbirkózzak az időszakot átjáró bizonytalansággal. Ami kezdetben egy egyszeri kísérletnek indult, hamarosan egy sokkal nagyobb projektté nőtte ki magát, amelynek célja a 43 éves házasságunk hétköznapi és rendkívüli pillanatainak megörökítése volt. Don eleinte vonakodott, de éreztem, hogy rá tudom venni, hogy részt vegyen. Elkezdtem alaposan odafigyelni a környezetünkre, a mindennapi tevékenységeinkre, és arra, hogyan kommunikálunk egymással. Száraz, szarkasztikus, humoros pillanatok bukkantak fel, miközben titokzatos, thriller-szerű jelenetek is megjelentek. A színházi hátteremre támaszkodtam, a történetvázlatok, a beállítások, a világítás és a ruházat segítségével pedig gondosan meg tudtam tervezni minden egyes fényképet. A fotók elkészítésének folyamata érzelmileg és fizikailag is összetett volt, de végül közelebb hozott minket egymáshoz, mint pár. Nevettünk, sírtunk, veszekedtünk és szeretve éltük meg az egész élményt. Most, hogy egy mély levegőt veszünk és a világ elé tárjuk a művünket, mindketten érzünk egyfajta veszteséget. Ugyanakkor hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy valami értelmeset és mélyrehatót hozhattunk létre együtt. Összességében a projektünk egy rendkívüli utazás volt, amely lehetővé tette számunkra, hogy egyénként és párként is fejlődjünk." (Aimee McCrory)
Kalandozni…
Alessandra Sanguinetti két kötete is erre invitál: The Adventures of Guille and Belinda and The Enigmatic Meaning of Their Dreams, illetve a The Adventures of Guille and Belinda and The Illusion of an Everlasting Summer. Korábbi kiállításunk katalógusa, a Mint Te és Én – amely a fiatal fotóművészek látásmódjával ismertet meg – igazi generációs-vizuális kaland, de a Katharina Roters Kádár-kockákat megörökítő fényképészeti projektjéhez kapcsolódó kifestőkönyvünk remek választás lehet gyerekek számára és a felnőtt színezők rajongóinak is. A címe: Kockaház kifestő.
Róni az utcákat…
Klasszikusnak számít a The Street Photographer’s Manual című könyvünk vagy a Magnum Streetwise, de érdemes megismerni a Reclaim The Street című albumot is, illetve a Road Atlas. Street Photography from Helen Levitt to Pieter Hugo című kötetet is. Készletünk részét képezi a kiapadhatatlan ihletforrás, Harry Gruyaert két különböző albuma és a híres, utcákat róvó dada nagy, átfogó könyve is: Vivian Maier.
Bebarangolni Budapestet…
Széles választékunkból csak néhány kötetet említünk: Molnár Zoltán Budapest Panoráma Fotóesszé 2017–2024 65 mm; Tabán – fényképek, történetek; emellett kapható a Fortepan Elfelejtett Budapest című könyvének új kiadása is. Nem beszélve a két nyelven kapható Petőfi utcák népéről.
Körülszaglászni…
Az Ylla-kiállításunk margóján orcátlanság lenne eltekinteni négylábú társállatainktól – főleg egy olyan intézményben, mely hosszú évek óta kutyabarát! Révész Tamás – Joel Revesz: Ziza, egy uszkár kölyök életének első éve című könyvünk mellett a nemzetközi ebek is képviseltetve vannak a gyönyörű Magnum Dogs és a frappáns Wegman-kötet, a Being Human mellett.
Bóklászni a természetben…
Ansel Adams: 400 Photographs, Nobuyoshi Araki Flower – Life, Taryn Simon Field Guide to Birds of the West Indies, Stephen Shore: Topografies: Aerial Surveys of the American Landscape és még sorolhatnánk.
Beutazni a világot…
Lehetetlen volna mindet felsorolni: Ara Güler: A Play of Light and Shadow; Newsha Tavakolian Blank Pages of an Iranian Photo Album; Ragnar Axelsson: Where the World is Melting, Benkő Imre: Távol és Közel. Egyszerre utazás térben és időben Martin Wanda és Martin Gábor Londonba is elkalauzoló albuma, Az örök fiatalság balladája. Eugène Atget, Doisneau vagy Brassaï pedig Párizsba vezet.
És új szerelmet kapni…
Akkor van tavasz, amikor a padokat elfoglalják a szerelmesek, de Drozdik Orshi könyve, A fénykép és a szerelmes vers, a rajongásig fokozható szerelemnek egy egészen más értelmezését adja, melyet a művészetek iránt táplálhatunk. Ennek szellemében szólhat ez a tavasz arról is, hogy milyen jó egy könyvecskével vagy akár egy fényképészeti albummal a Mai Manó Könyvesboltból, kiülni egy napsütötte padra.
Eleanor Macnair művészetének középpontjában a fényképek újraértelmezése áll, ám egy meglepő csavarral: ikonikus fotókat rekonstruál Play-Doh gyurmával. Munkái egyszerre reflektálnak a vizuális kultúra ikonográfiájára és a hétköznapi anyagok erejére, miközben megkérdőjelezik a fotográfia autentikusságát. A transzformáció nemcsak játékos, hanem mély gondolati rétegekkel is gazdagított, hiszen azt is bemutatja, hogyan képes a művészet meghaladni hagyományos kereteit.
Macnair munkái túlmutatnak az esztétikai élményen: a művészeti időtlenség dimenzióit és a reprodukció határait vizsgálják, új értelmezési lehetőségeket teremtve. Alkotásain keresztül új kontextust ad a klasszikus műveknek, legyen szó William Eggleston vibráló vagy André Kertész lírai fotójáról. Ezek az átalakított művek játékos párbeszédet folytatnak a művészeti hagyományokkal, de a nézőt is bevonják a fotográfiai narratívák újraértelmezésébe. Az anyaghasználat, amely sokakban gyermekkori emlékeket ébreszthet, új mélységet ad a klasszikus fotók értelmezésének, megteremtve a művészet és a popkultúra között húzódó hidat. Ez a játékosság és intellektuális kihívás együttese teszi Macnair munkáit különlegessé.
Eleanor Macnair gyurmarekonstrukciói egyben a fotográfia törékenységének és örökkévalóságának metaforái is. Munkái nem csupán a technika és a látásmód kreatív újraértelmezéséről szólnak, hanem egy szélesebb társadalmi párbeszéd részei is. A művek által felvetett kérdés: mit jelent a másolás és az újraalkotás a digitális korban?
Macnair a munkafolyamatot egyszerű, hétköznapi eszközökkel végzi: csipesz, olló, kés, és persze a Hasbro színes Play-Doh gyurmái segítségével. Az alkotások 24 órán belül készülnek el, többnyire éjszaka, mielőtt a gyurma száradni kezd. A reliefek lefényképezése után az alkotó szétszedi a műveket, így az alapanyag újra felhasználható lesz a következő műhöz is. Ez az idő- és anyagtakarékos alkotói folyamat nemcsak Macnair kreatív gondolkodásmódját tükrözi, hanem a reprodukció művészi lehetőségeiről is gondolkodásra késztet. A végeredmény digitálisan él tovább, nyomatok formájában pedig kereskedelmi forgalomba is kerül.
Ezen a kiállításon a látogatók egyfajta fotótörténeti időutazást is tehetnek, hiszen a tárlat kronológiai sorrendben követi a gyurmafotók eredeti képeinek keletkezési idejét, így az közel 120 évet ölel fel a fotográfia 186 éves történetéből.
Baki László
A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 30–50 perc
A Mai Manó Ház nem akadálymentes.
A Mai Manó Ház kiállításaira érvényes belépőjegyeket kizárólag személyesen lehet megvásárolni a helyszínen, online jegyvásárlásra nincs lehetőség.
A személyautózás és a fotográfia összefonódó fejlődése
A 19. század végi, szinte egyidejű létrejöttük óta Amerika és a személyautó elválaszthatatlanul összefügg. A gyors innováció korszakában született autó forradalmasította a mozgást, új szabadságot és sebességet biztosítva, míg a fényképezés dinamikus médiumként jelent meg a haladás és az átalakulás megörökítésére. Pálfi György ragyogó és igényes gyűjteményéből merítve, ez a figyelemre méltó fotóválogatás azt illusztrálja, hogyan élt párhuzamosan az autó és a fényképezés a 20. század közepétől napjainkig, feltárva azokat a sokszínű kulturális, művészeti, társadalmi, mérnöki és dizájn aspektusokat, amelyek meghatározták az amerikai életet.
Az évtizedek során az autó a fényképezés kedvelt tárgyává vált, gazdagon hozzájárulva a 20. század és az azt követő vizuális szókincs kialakításához. Az autók az amerikai táj ikonikus szimbólumaivá fejlődtek – a haladás, a sebesség, a szabadság, a függetlenség és az individualizmus megtestesítőjeként. Az autók a sikert és a modernitást szimbolizálták, míg az amerikai közúti utazás a szabadság és az önfelfedezés erőteljes metaforájaként jelent meg. Ezt a szimbolikát élénken megragadják Kerouac Úton című filmjének hangulatos képei, Robert Frank lenyűgöző alkotásai és a 66-os út – a Manifest Destiny 20. századi megtestesítője – tág kilátásai. Ebben az összefüggésben az autó nem csupán egy közlekedési eszköz, hanem az amerikai álom létfontosságú eleme és a társadalmi státusz jelzője.
Olyan befolyásos művészek, mint Ed Ruscha, Robert Frank és William Eggleston az objektív erejét az autókultúra esztétikájának és tágabb narratívájának felfedezésére használták fel. Például Frank Fedett autó, Long Beach, Kalifornia című munkája egy letakart járművet mutat be Amerika rejtett történeteinek metaforájaként, míg Eggleston alkotása a Los Alamos sorozatból költőivé emeli a hétköznapiságot – a mindennapi autót színek, formák és kulturális rezonancia tanulmányozásává alakítja át. Hasonlóképpen, O. Winston Link Száguldó fuvar kelet felé az autósmozinál, Iaeger, Nyugat-Virginia című képe a vasút romantikáját állítja szembe az autókultúra felemelkedésével, Dennis Hopper Kettős mércéje pedig az 1960-as évek lázadó szellemét tükrözi. Ezek a művek együttesen megkérdőjelezik a művészet és a dokumentáció közötti hagyományos határokat, megörökítve az amerikaiak és autóik közötti fejlődő párbeszédet.
Az autó és a fényképezés összefonódó fejlődése több mint 140 évet ölel fel az 1885-ös első autótól és a Kodak fényképezőgép 1888-as feltalálásától számítva: ez a gyors technológiai fejlődés korszakát jelzi, amely forradalmasította az emberek életvitelét, munkavégzését és utazását. Ahogy az autók beépültek az amerikai társadalom szövetébe, tartós témává váltak a fotográfusok számára, akik mindent dokumentáltak a volán mögött ülő emberektől és az autóreklámoktól kezdve a drive-in étkezdék és a gyorsulási versenyek élénk jeleneteiig. Ez a dokumentáció segített kialakítani a modernitás különálló vizuális identitását, tükrözve a technológiai innováció örökségét, amely világszerte mélyen befolyásolta a társadalmat és a kultúrát.
Az autófotózás történetét egyetlen érzékenység sem uralja; ehelyett a fotográfusok következetesen az autókultúra kiterjesztett értelmét kutatták. Míg az autó látszólagos funkciója a szállítás, szimbolikus súlya is van, amely eléri a pszichológiai és érzelmi szférát. Olyan „közlekedést” kínál, amely éppúgy szól a belső utazásról, mint az egyik helyről a másikra való eljutásról. A modern társadalom rítusainak és rituáléinak kulcsfontosságú összetevőjeként az autó társadalmi, szexuális, politikai és gazdasági mérföldköveinket jelöli ki, a kamera gyakran kíséri ezeket a pillanatokat – rögzíti, bizonyítja és megőrzi az emlékeket az utókor számára. Az így létrejövő képek az attitűdök széles spektrumát ragadják meg, a dicsérettől és az elismeréstől a szellemességig, az iróniáig, a cinizmusig, sőt az ellenségeskedésig, így megörökítve az emberiség provokatív és fejlődő kapcsolatát az autóval és annak kultúrájával.
A kollekció minden fényképe a két átalakuló innováció tartós kölcsönhatásának bizonyítéka. Az autó és a fényképezőgép együtt nemcsak az amerikai utazást dokumentálta, hanem kulturális identitását is megformálta – kitörölhetetlen örökséget hagyva, amely továbbra is formálja önmagunk és világunk látását.
Marla Hamburg Kennedy, kurátor és könyvkiadó
Kiállított alkotók:
Al Satterwhite, Berenice Abbott, Dennis Hopper, Ed Ruscha, Elliott Erwitt, Ernst Haas, Evelyn Hofer, Ezra Stoller, Gregory Crewdson, Grey Crawford, Lőrinczy György, Inge Morath, Jeff Brouws, Joe Maloney, Joel Meyerowitz, Joel Sternfeld, Joseph Szabo, Langdon Clay, Lee Friedlander, Matthew Porter, Mitch Epstein, Mitchell Hunk, O. Winston Link, Pete Turner, Peter Hujar, Ray K. Metzker, Richard Misrach, Robby Müller, Robert Frank, Robert Funk, Ruth Orkin, Saul Leiter, Thomas Ruff, Thomas Struth, Todd Hido, Tom Blachford, Tyler Shields, William Eggleston, Jessica Wilson
A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 30–50 perc
A Mai Manó Ház nem akadálymentes.
A Mai Manó Ház kiállításaira érvényes belépőjegyeket kizárólag személyesen lehet megvásárolni a helyszínen, online jegyvásárlásra nincs lehetőség.
Ismerkedj a kortárs fotó világával és olyan menő fotográfiai technikákkal, mint a vizuális storytelling, a képkisajátítás vagy az archív képek használata a Mai Manó Ház Sziget sátránál! Lazulj bele a fesztivál kulturális forgatagába és lépj be az aktuális kiállítónk, Erik Kessels képeinek humoros, bájos és abszurd világába!
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kint leszünk a Sziget Múzeumi Negyedében, ahol idén először saját fejlesztésű Mai Manós társasjátékunkkal, póló- és táska stencilezéssel, szelfifallal és Erik Kessels fotói alapján készült tetoválásokkal várunk Benneteket!
Hol és mikor?
A Sziget, a Mai Manó Ház sátrában augusztus 7 – 13. között, minden nap 13-tól 20 óráig.
A városban
A fesztiválozóknak érdemes a Nagymező utcában található Mai Manó Házat is meglátogatni, hiszen sértetlen Sziget napi- vagy hetijeggyel rendelkezők számára 50% kedvezményt biztosítunk a Mai Manó Házban megváltott belépőjegy árából augusztus 7 – 18. között.
Nagymező utcai kiállítóterünkben Erik Kessels több élete című kiállításunkat tekintheted meg. A holland képzőművész, formatervező, kurátor, pályája húsz éve alatt az úgynevezett „talált fotográfia” műfajának egyik legfőbb, megkerülhetetlen hivatkozási pontjává nőtte ki magát, a Time Magazine vizuális varázslónak nevezte. Új fényképek készítése helyett legtöbb projektjéhez már meglévő fotográfiákat hasznosít újra. A Mai Manó Házban látható kiállítás tizenhét projekten és egy sok száz képet felvonultató és teljes tereket elfoglaló installáción keresztül vezet végig az alkotó fotográfiai életművén.
A Mai Manó Ház sátrában a kényelmes hangulatot Blup fotelek biztosítják számotokra. Köszönjük nekik!
További információ:
www.maimano.hu
www.facebook.com/maimanohaz
E-mail: maimano@maimano.hu
Tel. : +36 30 167 4034
A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint a kép és látás viszonyával. Az orosz alkotó még a Lumière-testvérek által szabadalmaztatott színes fotó tömeges elterjedése előtt ért el izgalmas eredményeket a színes fényképezés területén, a valóság rögzítésére egy saját maga által tervezett, három színszűrővel rendelkező fényképezőgépet használt, a képek bemutatásához pedig egy hasonló elven működő vetítőgépet. A tárlatvezetésen a kiállítás kurátora, Barta Edit mutat rá a kortárs és történeti művek között fellelhető tematikai, fototechnikai és esztétikai párhuzamokra.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Három szín – szeptember 18.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Ismétlődő képek, képsorok, véletlenszerű hasonlóságok és szabad képzettársítások alkotják Ruth van Beek titokzatos nyelvét. Képgyűjteményének egymással szüntelen párbeszédet folytató darabjaiból a művész kollázsokat és könyveket állít össze.
Az archívum képei javarészt régi kézikönyvekből származnak. E segédeszköz gyanánt kiadott könyvek rendeltetése, hogy hétköznapi tevékenységekhez nyújtsanak segítséget. A képeken többnyire kezek láthatóak, amint bemutatják, hogyan kell egy adott cselekvést végrehajtani. Földet túró, babákat készítő, virágokat rendező, főző kezek alatt ég a munka.
Azáltal, hogy az eredeti kontextusából kiragadott cselekvésre koncentrál, Beek a néző képzelőerejét kívánja megmozdítanii, olykor nyugtalanító érzéseket keltve: a mozdulatlan emberi kezek megelevenednek, a tárgyak személyiséggel ruházódnak fel, az absztrakt formák életre kelnek. Százával gyűlnek össze van Beek archívumából a képek és kísérletek. Új módszert fednek fel; ami pedig belőlük összeáll, az nem más, mint az új alkotások létrehozásának kézikönyve.
Kiadó: APE, 2018 - társkiadó: Dashwood Books (NY)
Oldalszám: 127 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9789490800871
Nyelv: angol
Ár: 12.000,- Ft.
A honlapon szereplő könyvárak tájékoztató jellegűek, az aktuális árakról és készletről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Mai Manó Könyvesbolt
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Telefon: 0630 505 0622
E-mail: bookshop@maimano.hu
Résztvevők: Katharina Roters, Sarhat Petrosyan. Moderátor: Kovács Dániel (művészettörténész, kurátor, az Építészfórum társfőszerkesztője)
Angol nyelvű program. A könyvbemutatóra a belépés ingyenes.
Mecamor építését 1969-ben kezdték meg az egykori Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság területén, a mai Örményországban. A mesterségesen létrehozott település azoknak a munkásoknak adott volna otthont, akik az 1976 és 1980 közt felépített atomerőműben később dolgozni kezdtek a város szomszédságában. Ám a tervezők reményei sosem váltak valóra; egy 1988-as földrengés miatt a reaktort leállították, és a Szovjetunió összeomlása után 1989-ben a város munkálatait is bizonytalan időre felfüggesztették. Így Mecamor – egy csúcstechnikai fejlettséget elérő nemzet vágyálmának szimbóluma – máig befejezetlen maradt, és dacára az erőmű 1995-ös újraindításának, az állapota azóta is romlik.
Az Utopia and Collapse (Utópia és összeomlás) című művészkönyv Mecamor tündöklését és bukását dokumentálja. A munka az atomváros szájhagyományi emlékeit, Sarhat Petrosyan és más közreműködők esszéit, valamint Katharina Roters művészeti és fotográfiai kutatásainak több mint száz képet felölelő válogatását rendezi egy kötetbe. A feldolgozott témák közt szerepel az örmény kultúr- és építészettörténet, a szovjet atomográdok tipológiája, továbbá a modern romok fenomenológiája is. Az atommunkások által ma is lakott település egy bukott utópia romvárosa. Esete annyira sajátos örmény változatát adja a ’60-as ’70-es évek szovjet modernizmusának, hogy arra mindenkinek érdemes odafigyelnie, aki érdeklődik a korszak építészete iránt.
Katharina Roters (1969, Köln) képzőművész 1999-ben végzett a Düsseldorf Művészeti Akadémia Festészet Karán. Első fotóprojektjét, a Jerevan Concrete-ot 1999-ben készítette az örmény fővárosban. 2014-ben a Magyar kockák (Hungarian Cubes) című könyvét a Német Építészeti Múzeum (DAM) és a Frankfurti Könyvvásár Építészeti Könyv Díjával (DAM Architectural Book Award) tüntették ki. A kötet a hatvanas-hetvenes években épült magyarországi vidéki családi házak, a Kádár-kockának is nevezett épületek díszítőművészetét mutatta be. Roters a 2016-os Velencei Építészeti Biennálén részt vett az örmény pavilon kiállító művészeként.
Sarhat Petrosyan az örményországi National University of Architecture and Construction építészeti karán szerezte mester diplomáját, és ugyanezen intézmény ‘Urban Planning’ nevű karán végezte doktori tanulmányait. Az egyetemen 2004 és 2017 között professzori pozíciót töltött be. Érdeklődésének középpontjában a városi design és a mögötte húzódó irányelvek, valamint a városfejlesztés állnak. 2016-ban a Velencei Építészeti Biennále örmény nemzeti pavilonjának a kurátora volt. Az Urbanlab igazgatója volt annak alapításától egészen 2018 augusztusáig.
A kiállítás Katharina Roters 2000 óta Örményországban folytatott képi vizsgálódásait mutatja be. A tárlaton bemutatott anyagban három fejezetben bomlik ki a művész érdeklődése – a várost újraformáló természeti és építészeti tájképek, azok tágabb kulturális és ideológiai kontextusa, illetve az ezeket kísérő építészeti folyamatok iránt.
A Jereván urbanisztikai sajátosságainak feltérképezése közben a kétezres évek elején összeállított fotográfiai jegyzeteiben az alkotó a várost meghatározó motívumokra, faktúrákra, viszonyokra koncentráló építészeti jellegzetességek egész szótárát dolgozta ki. Későbbi, Örményországban tett felfedezőútjain Katharina Roters azt kutatta, hogyan változik a város szövete, miképp íródnak át az urbanisztikai szabályok és az építészeti nyelvezet, és hogyan vált Jereván maga is az idők során szüntelenül alakuló építészeti palimpszesztté. Végezetül Mecamorról készített esettanulmányában a szovjet utópiának megfelelően létrehozott, de mára csupán csontvázként létező atomváros tragikus sorsát dokumentálja. Az alkotó Mecamorban készített felvételei felfedik azokat a nemzeti vágyakat és törekvéseket, amelyek az országot a mai napig egyfajta illuzórikus álomban tartják, s amelyek az épített környezetet meghatározó metanarratívákat azóta is működtetik. (Kopeczky Róna kurátor)
A tárlatvezetésen a kiállítás kurátorának, Kopeczky Rónának a gondolatait hallgathatjuk.
Kopeczky Róna (1983, Grenoble) kurátor, művészettörténész, Budapesten él. 2006 és 2015 között a budapesti Ludwig Múzeum nemzetközi művészetért felelős kurátoraként dolgozott, 2015 februárjától pedig a budapesti acb Galéria művészeti vezetőjeként dolgozik. 2015 óta tagja a budapesti OFF-Biennále kurátori csapatának. Társalapítója az Easttopics platformnak, mely a kelet-európai kortárs képzőművészeti szcéna képviseletével foglalkozik.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Egy álom anatómiája – február 5.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Egy tárlatvezetéssel egybekötött építészeti sétára hívjuk az érdeklődőket, amely végigkísér a szocialista építészet múltján, jelenén és jövőjén, felhívva a figyelmet ezen épületek megóvásának fontosságára. Katharina Roters: Egy álom anatómiája - Építészeti illúziók és városutópiák Örményországban című kiállításával párhuzamot vonva, a séta során megismerhetjük a korszak jelentős budapesti építészeti emlékeit.
A brutalizmus a világban már egy ideje reneszánszát éli, de Magyarországon csak most kezdik felfedezni ennek a megosztó építészeti stílusnak az esztétikumát és ideológiai hátterét. Bemutatja, hogy egy nyugati gyökerű, futurisztikus és formabontó design miként vált a szocialista utópisztikus építészet meghatározó irányzatává. A séta során megcáfoljuk a káros prekoncepciókat, amelyek ezen korszak alkotásait övezik, és emlékeztetjük az embereket, hogy ezen objektumok ugyanolyan műemléki státuszt érdemelnek, mint klasszikus társaik. Hiszen nem csak a túlzott ornamentika, hanem a letisztult geometriai formák, a monumentalizmus és a nyersbeton is magas esztétikai értékkel bírnak.
A tárlatvezetést és a sétát Szekulesz Judit és Papp Dorottya, a ’Brutalista építészeti séták Budapesten’ elnevezésű eseménysorozat túravezetői tartják.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: Brutalista építészeti séta, Egy álom anatómiája – február 15.
A programon való részvétel ára 4500.- Ft, ami a helyszínen fizetendő a Mai Manó Házban.
Hogyan viszonyulunk építészeti és urbánus utópiáinkhoz, illetve a bennük rejlő ideológiai tartalomhoz? Mit örököltünk a szocializmus utópisztikus törekvéseiből, hogyan formálják identitásunkat a mai napig? Mi lehet az utópiák jelene és jövője Magyarországon, illetve a régióban.
A témáról Mélyi József (művészettörténész, műkritikus), Rényi András (művészettörténész, esztéta) és Smiló Dávid (építész, a Paradigma Ariadné társalapítója) beszélget. A beszélgetést Jász Borbála (filozófus, művészettörténész) moderálja.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Előadás, Egy álom anatómiája – február 26. Az előadásra a belépés ingyenes.
A kiállítás Katharina Roters 2000 óta Örményországban folytatott képi vizsgálódásait mutatja be. A tárlaton bemutatott anyagban három fejezetben bomlik ki a művész érdeklődése – a várost újraformáló természeti és építészeti tájképek, azok tágabb kulturális és ideológiai kontextusa, illetve az ezeket kísérő építészeti folyamatok iránt.
A Jereván urbanisztikai sajátosságainak feltérképezése közben a kétezres évek elején összeállított fotográfiai jegyzeteiben az alkotó a várost meghatározó motívumokra, faktúrákra, viszonyokra koncentráló építészeti jellegzetességek egész szótárát dolgozta ki. Későbbi, Örményországban tett felfedezőútjain Katharina Roters azt kutatta, hogyan változik a város szövete, miképp íródnak át az urbanisztikai szabályok és az építészeti nyelvezet, és hogyan vált Jereván maga is az idők során szüntelenül alakuló építészeti palimpszesztté. Végezetül Mecamorról készített esettanulmányában a szovjet utópiának megfelelően létrehozott, de mára csupán csontvázként létező atomváros tragikus sorsát dokumentálja. Az alkotó Mecamorban készített felvételei felfedik azokat a nemzeti vágyakat és törekvéseket, amelyek az országot a mai napig egyfajta illuzórikus álomban tartják, s amelyek az épített környezetet meghatározó metanarratívákat azóta is működtetik. (Kopeczky Róna kurátor)
A tárlatvezetésen a kiállítás kurátorának, Kopeczky Rónának a gondolatait hallgathatjuk.
Kopeczky Róna (1983, Grenoble) kurátor, művészettörténész, Budapesten él. 2006 és 2015 között a budapesti Ludwig Múzeum nemzetközi művészetért felelős kurátoraként dolgozott, 2015 februárjától pedig a budapesti acb Galéria művészeti vezetőjeként dolgozik. 2015 óta tagja a budapesti OFF-Biennále kurátori csapatának. Társalapítója az Easttopics platformnak, mely a kelet-európai kortárs képzőművészeti szcéna képviseletével foglalkozik.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Egy álom anatómiája – március 4.
A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A koronavírus terjedésével összefüggésben meghozott intézkedésekkel összhangban a Mai Manó Ház határozatlan ideig zárva tart.
Ebben az időszakban a kiállítások nem látogathatók, valamint az intézmény könyvtára és könyvesboltja is zárva tart.
A PÁLYÁZAT TEMATIKÁJA >>>
A Mai Manó Ház online fotográfiai pályázatot hirdet általános iskolás diákoknak. A pályázat célja, hogy egy izgalmas művészeti feladaton keresztül, kreatívan segítse a jelenleg otthon tanuló diákokat és saját fotókon keresztül mutassa meg, milyen az élet most otthon.
A beérkezett pályamunkák közül a Mai Manó Ház csapata minden nap a legjobbnak ítélt alkotásokat a Mai Manó Ház Blogon közli majd. - maimanohaz.blog.hu.
A pályázat témáját a jelenlegi helyzet adja, amely minden családot érint. Otthon kell maradni, nem lehet iskolába menni. Átalakultak a szakkörök, a zeneóra és az edzés sem olyan, mint korábban. Néhányan pedig talán sosem töltöttek el folyamatosan ennyi időt a családtagjaikkal. Sok ezer diák csöppent ebbe szokatlan helyzetbe, amit ha kreatívan használunk ki, jó dolgok születhetnek.
A Blogunk egy olyan felületté is alakul, ahol diákok egymás életébe is betekinthetnek, így izgalmas kapcsolat alakulhat ki egymást nem ismerő gyerekek között, akik akár ötleket is adhatnak egymásnak, hogy hogyan éljük túl most ezt a helyzetet, és hogyan éljük meg azt a lehető legtartalmasabban.
Mutasd meg, milyen az élet most otthon! Olyan képeket várunk, amik bemutatják a környezetet ahol élsz, azokat akik körbevesznek, ahogyan most nap mint nap éltek otthon!
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE >>>
Először is, beszéld meg a szüleiddel, hogy pályáznál, hiszen az otthonotokba adsz betekintést, erről fontos, hogy tudjanak! (A “Szülőknek” fül alatti részben minden fontos dolgot megtalálnak a szüleid!)
A pályázaton részt vehetsz saját alkotásoddal, ha magyar alapfokú oktatásban tanulsz és elmúltál 6 éves, de még nem töltötted be a 15-öt.
Ha ezek a feltételek teljesültek, küldj 1 - maximum 5 db, maximum 5 megabájtos fotót a maimano@maimano.hu címre, a tárgy rovatba ezt írd: “Ki lesz a mai Manó?”. E-mailedben mindenképpen tüntesd fel, hogy melyik korcsoportban pályázol (korcsoport: 6-8 / 9-11 / 12-14 éves diákok), illetve azt se felejtsd el megírni nekünk, hogy mi a neved és a fotód / fotósorozatod címe! Ha van kedved, írj is a képek mellé pár sort!
Miután elküldted az emailt, hamarosan visszaigazoló üzenetet fogsz kapni, ebből tudod, hogy megérkezett a pályázatod! A műveket minden nap 17.00 óráig várjuk. Ha lemaradtál, semmi baj, küldd el bátran a képed, amely automatikusan bekerül a következő napi pályázatok közé. A zsűri által kiválasztott alkotókat a megadott értesítési címűkön fogjuk értesíteni.
A pályázat április 12-én indul és egy hónapon keresztül naponta várjuk a képeket, hogy ezáltal létrehozzunk egy fotóalbumot is, mely ennek az időszaknak egy különleges lenyomata lesz.
NYEREMÉNYEK ÉS A KÉPEK PUBLIKÁLÁSA >>>
A Mai Manó Ház csapata minden nap 12.00 órakor posztolja - korosztályonként - a legizgalmasabbnak ítélt munkákat a Mai Manó Ház Blogon. Minden beküldött kép alkotója digitális emléklapban részesül, a “mai Manók” pedig digitális oklevelet kapnak. Ezen felül hetente hirdetjük ki a hét alkotóját (minden korosztályban), aki Mai Manó Ház vászontáskát és családi belépőjegyet is kap ajándékba!
A belépőt e-mailben küldjük, a táskák pedig személyesen átvehetők lesznek a Mai Manó Könyvesboltban vagy kérés esetén ezeket elpostázzuk. Egymás megóvása érdekében mindezt a veszélyhelyzet és a Mai Manó Ház újranyitása után tesszük lehetővé.
Köszönjük a türelmet, és várjuk, hogy erre mielőbb sor kerüljön, de addig is van mit tenni: Küldjetek fotókat és meséljétek el, milyen az élet most otthon!
SZÜLŐKNEK >>>
A pályázó - aki mivel kiskorú, jelen esetben az érte felelő gondviselő - tudomásul veszi, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (esetleges kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázatot beadó szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a szervezők a pályázat ideje alatt a pályázattal kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint a pályázattal kapcsolatos valamennyi internetes felületen azokat megjelenítsék. Az alkotás az alkotó tulajdonában marad. A rendezők fenntartják a jogot, hogy bármelyik, a kiírási feltételeknek nem megfelelő vagy az emberi, illetve személyi jogokat sértő pályamunkákat töröljék.
Egy pályázó egy képpel csak egyszer pályázhat, de különböző képekkel ezt akár minden nap megteheti.
KAPCSOLAT - FAQ >>>
A pályázattal kapcsolatban további információkat ITT (FAQ V. GYIK) találsz.
Ha mégsem találtál választ, további kérdéseidet itt tudod feltenni: maimano@maimano.hu
06 30 166 2033 (minden nap 10-16 óra között)
Korcsoport: 6-8 / 9-11 / 12-14 éves diákok (3 korcsoport)
Zsűri: Mai Manó Ház csapata
Zsűrizés időpontja: Egy napot 17 órától másnap 17 óráig számolunk. Így például aki április 12-én 17.30-kor küld képet, azt már a következő naphoz számítjuk. A beérkezett képek közül kiválasztottakat a beérkezés napja után posztoljuk!
Az 1934. augusztus 16-án Torontóban született Douglas Kirkland a riportfotó aranykorában kezdett el dolgozni a Look magazinnál, majd az 1960-as és ’70-es években a Life-nál. Emellett fotózott a The Sunday Times Magazine, a The NewYork Times Magazine, vagy a Town & Country Magazine lapoknak is. A sokszorosan díjazott Kirkland képei számtalan kiállításon voltak már láthatóak világszerte, munkáit olyan nagy intézmények állandó gyűjteményeiben őrzik, mint a londoni és a canberrai National Portrait Gallery, a Smithsonian Museum, a George Eastman House, a Brisbane-ben található Gallery of Modern Art, vagy az amerikai filmakadémia, az Academy of Motion Picture Arts and Sciences.
A Mai Manó Ház az alkotó két nagyszabású sorozatát mutatja be: Kirkland 1962-ben 21 napon át volt Coco Chanel mellett, ekkor készítette róla a hatvan képből álló sorozatát. Egy évvel korábban, 1961-ben a kor szexszimbólumával, Marilyn Monroe-val töltött el egy varázslatos estét, amit 55 képen örökített meg. A két izgalmas, a világsztárok életébe betekintő intim munka most először látható Magyarországon.
Douglas Kirkland: Coco Chanel és Marilyn Monroe című kiállításán dr. Szatmári Judit Anna divattörténész, a BTM Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének vezetője kalauzolja a látogatókat.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Coco Chanel & Marilyn Monroe.
A kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház első és második emeleti kiállítóterei július 6 és 13. között kiállításrendezés miatt zárva tartanak.
Július 14-től a szokásos rend szerint tartunk nyitva:
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Következő kiállításunk:
Újranézve
Válogatás a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből
(2020. július 14. - augusztus 16.)
A Mai Manó Könyvesbolt és a PaperLab Galéria a szokásos rend szerint tartanak nyitva:
Kedd – vasárnap: 12.00-19.00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Aktuális kiállításunk:
Aapo Huhta: Omatandangole
A kiállítás megtekinthető:
2020. június 20. – augusztus 9.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Schuller Judit Flóra és Kiss Imre
A Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár 2020. szeptember elsejéig zárva tart. Amennyiben a nyári szünet alatt szeretné állományunk valamelyik kötetét megtekinteni, úgy kérjük, írjon egy levelet a laszlo.baki@maimano.hu e-mail címre.
A kiállítások látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolságbetartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
Amit biztosítunk:
- maszk vásárlási lehetőség a könyvesboltunkban
- kézfertőtlenítőt a jegypénztárunkban
- bankkártyás fizetési lehetőséget a kiállítótérben és a könyvesboltban
- a termeinket rendszeresen szellőztetjük
- a kilincseket, mosdókat, padlót, előteret rendszeresen fertőtlenítjük
- kiállítótereinkben egyidőben legfeljebb 60 fő tartózkodhat
Várunk mindenkit szeretettel! Vigyázzunk egymásra!
A múzeumi gyűjtemények sajátossága, hogy a nagyközönség elől elzárt, láthatatlan mesterműveket rejtenek a raktárukban. A mostani kiállítás alkalmával a Magyar Fotográfiai Múzeum féltve őrzött kincseit fedeztük fel és értelmeztük újra. A múzeum gyűjteményéből öt kiemelkedő magyar fotográfus – Székely Aladár, Máté Olga, Haller F.G., Haár Ferenc és Berekméri Zoltán – életművének egy-egy szeletét mutatjuk be öt eltérő kurátori koncepció alapján, kronologikus sorrendben. A kiállítás egyes szekciói önmagukban is értelmezhetőek, együttesen pedig a múlt század jelentősebb magyar fotótörténeti irányzatait tárgyalják.
A kiállításon látható alkotók munkásságának feldolgozottsága eltérő. A képek válogatásakor, az egyéni koncepciók kialakításakor arra törekedtünk, hogy a kiválasztott alkotók műveihez a jelen felől közelítsünk. Az életművek áttekintése, újraértelmezése során a már meglévő fotótörténeti ismeretekre építettünk, a válogatáskor azonban fontos volt számunkra a kortárs fotográfiai szemlélet. Az egyedinézőpontok új hangsúlyokat hoznak az életművekbe, a művészek a korábbiaktól eltérő alkotói korszakai kerülnek fókuszba. A művek befogadása a válogatók és a közönség számára egyaránt új megismerési lehetőséget kínál.
Az Újranézve - Válogatás a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből című kiállításon a kiállítás kurátorai kalauzolják végig a látogatókat.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – augusztus 12. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
Most először láthatja a nagyközönség Magyarországon kiállítva egy mára elfeledett, magyar arisztokrata fiatalember eredeti fényképeit. Rosti Pál 1830. november 29-én született Pesten, sajnos igen rövid élet jutott neki, hiszen 44 éves korában 1874. december 7-én Dunapentelén meghalt. Müncheni egyetemi tanulmányai után 1854-ben indult felfedező útjára a földrajzi ismeretek kibővítése, pontosítása érdekében. Ennek az eszmének a kimunkálását erősen befolyásolta Alexander von Humboldt könyveinek alapos ismerete.
Rosti Pálnak minden fényképe, összes hibájával együtt lélegzetelállító élmény. Csodálatosan komponált alkotások, értéküket növeli a számos kis hiba, torzulás, amelyeket a legkorábbi tájfelvételek őriztek meg. Nincs felhő, mert az még nem volt lefényképezhető, a víz tükre egynemű masszának látszódik, az alakok bemozdulnak, elmosódnak, a mozgó járművek duplán látszanak. Az árnyékok és vetüléseik grafikai élményeket hordoznak.
A Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából című kiállításon Farkas Zsuzsa, a kiállítás kurátora vezeti végig a látogatókat. Farkas Zsuzsa művészettörténész a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria Adattárának fotótörténésze. Fő kutatási területe a 19. századi festő-fényképészek élettörténetének és képeik értelmezésének feltérképezése.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – augusztus 27. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt és megtekinthetik a Mai Manó Ház másik aktuális kiállítását, az Egyiptom Flaubert idejében - Korai utazók fényképei, 1839–1860 című tárlatot is. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
Míg az Egyiptom Flaubert idején és a Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából című kiállítások korai utazók fényképein keresztül mutatják be a távoli, és az akkori kor embere számára még ismeretlen tájakat, addig Lóránt Attila fotográfus és író képein keresztül modern kori expedíciók, távoli népek kultúrája és mindennapjai elevenednek fel. A vetítéssel egybekötött előadáson betekintést nyerhetünk Lóránt Attila fotóinak világába és megismerhetjük az expedíciók alatt szerzett személyes tapasztalatait.
Lóránt Attila 2002-ben kezdte el fotózni a különböző természeti népeket és azok kultúráit, nem sokkal később pedig megalapította az Eltűnőfélben Lévő Kultúrák Nonprofit Egyesületet. Célul tűzte ki egy magas művészi színvonalú dokumentum-fotótár létrehozását, ami e népek mindennapjait, vizuális kultúráját örökíti meg. Lóránt Attila többszörösen díjazott fotográfus, a National Geographic Magazin fotóriportere, valamint három National Geographic könyv szerzője.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Előadás – szeptember 9. Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Az előadáson való részvétel és a kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
A „Rosti-album” nem pusztán a legkorábbiak közé sorolható dél-amerikai felvételei miatt, hanem azért is különleges tárgynak számít, mert mai tudásunk szerint a benne található képek voltak az első fényképek a Nemzeti Múzeum egyre gazdagodó gyűjteményében. Vagyis Rosti Pál 1859-es ajándéka a fényképek gyűjtésének kezdetét is jelzi az ország első múzeumában.
2019 februárjában a Nemzeti Múzeumban emléküléssel idéztük meg Rosti 160 évvel korábbi ajándékozását, a tudós, az író, a sportember és a fotográfus alakját. Az elhangzott előadásokból szerkesztett, hamarosan megjelenő tanulmánykötet összekapcsolja a fotótörténészeket és az útirajzzal, irodalom-, és tudománytörténettel foglalkozó kutatókat, lehetővé téve a különböző szempontok megismerését és megnyitva a Rosti-kutatás újabb fejezeteit.
A vetítéssel egybekötött előadáson megismerkedhetünk az album létrejöttének kontextusával, a kor – Európa-központú – vizuális kultúrájának jellemzőivel, s talán arra is választ kaphatunk, mai szemmel nézve mennyire tekinthető érvényesnek Rosti Pál életműve.
Fisli Éva történész-muzeológus, szerző és kurátor, 2009 óta a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa, a nemzetközi gyűjtemény kezelője. 2012-2018 között a Magyar Fotótörténeti Társaság online felületeinek szerkesztője.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Előadás – szeptember 17. Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Az előadáson való részvétel és a kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
Nicolai Howalt dán képzőművész Old Tjikko című munkájának installációjával a Mai Manó Ház projektgalériája, a fotókönyv alapú munkákat kiállító PaperLab először mutatkozik be a Budapest Parkban.
Tiszteletet parancsoló, 9600 éves korával Öreg Tjikko, a svédországi Dalarna megye egyik kopár hegyoldalán álló lucfenyő a világ legidősebb fájának számít. Egyetlen, az erről a különleges fáról készült negatív lett a fotókönyv különböző képeinek alapja. Amikor Nicolai Howalt képzőművész 97 fajta, régi fényérzékeny fotópapírra exponálta a képet – amelyek közt az 1940-es években gyártott is volt –, a lejárt szavatosságú nyersanyag kiszámíthatatlan viselkedése a projekt és az egyes képek lényegi és dinamikus részévé vált.
Az eseményen való részvétel ingyenes. A program a Fotóhónap2020 keretében valósul meg. A kiállítás október 3-ig látogatható a Budapest Parkban (1095 Budapest, Soroksári út 60.) rendezvénynapokon, a Park nyitvatartási idejében, a Retrokert teraszán.
Most először láthatja a nagyközönség Magyarországon kiállítva egy mára elfeledett, magyar arisztokrata fiatalember eredeti fényképeit. Rosti Pál 1830. november 29-én született Pesten, sajnos igen rövid élet jutott neki, hiszen 44 éves korában 1874. december 7-én Dunaújvárosban meghalt. Müncheni egyetemi tanulmányai után 1854-ben indult felfedező útjára a földrajzi ismeretek kibővítése, pontosítása érdekében. Ennek az eszmének a kimunkálását erősen befolyásolta Alexander von Humboldt könyveinek alapos ismerete.
Rosti Pálnak minden fényképe, összes hibájával együtt lélegzetelállító élmény. Csodálatosan komponált alkotások, értéküket növeli a számos kis hiba, torzulás, amelyeket a legkorábbi tájfelvételek őriztek meg. Nincs felhő, mert az még nem volt lefényképezhető, a víz tükre egynemű masszának látszódik, az alakok bemozdulnak, elmosódnak, a mozgó járművek duplán látszanak. Az árnyékok és vetüléseik grafikai élményeket hordoznak.
A Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából című kiállítás záró tárlatvezetésén Farkas Zsuzsa, a kiállítás kurátora vezeti végig a látogatókat. Farkas Zsuzsa művészettörténész a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria Adattárának fotótörténésze. Fő kutatási területe a 19. századi festő-fényképészek élettörténetének és képeik értelmezésének feltérképezése.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – október 4. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt és megtekinthetik a Mai Manó Ház másik aktuális kiállítását, az Egyiptom Flaubert idejében - Korai utazók fényképei, 1839–1860 című tárlatot is. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
Robert Doisneau (1912-1994) a humanista fotográfia egyik legfontosabb képviselője volt, és fekete-fehér, ikonikus képei szinte az egész világ számára ismertek. Doisneau-t sokáig a festői Párizs csodálójának tekintették, aki egyedülálló érzékenységgel fényképezte a várost, ezért a „tiszta” pillanat költőjeként ünnepelték. Munkássága azonban ennél sokkal rejtélyesebb, amint azt az 1960-ban a kaliforniai Palm Springsben készített, ropogósan színes fotókból álló életképei is bizonyítják. A tárlatvezetés során a párizsi lírai felvételek mellett a fotográfus kevésbé ismert oldalára, valamint a két képi világ közötti összefüggésekre is fény derül. A kiállításon Kopeczky Róna vezeti végig az érdeklődőket.
Kopeczky Róna (1983, Grenoble) kurátor, művészettörténész, Budapesten él. 2006 és 2015 között a budapesti Ludwig Múzeum nemzetközi művészetért felelős kurátora volt,ként dolgozott, 2015 februárjától pedig a budapesti acb Galéria művészeti vezetőjeként dolgozik. 2015 óta tagja a budapesti OFF-Biennále kurátori csapatának. Társalapítója az Easttopics platformnak, mely a kelet-európai kortárs képzőművészeti szcéna képviseletével foglalkozik.
A tárlatvezetés a Budapest Art Weekkel közösen kerül megrendezésre. A Budapest Art Weekkel közös program. Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható, a programra való regisztráció az alábbi linken zajlik:
A programon való részvételhez szükséges karszalag a Mai Manó Házban megvásárolható, az ebből származó bevétellel az intézményünket támogatja.
A kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
A Fotóhónap2020 keretein belül kerül megrendezésre Varga Gábor Ákos Inspiráló fotótörténet című, háromrészes előadássorozata. Az előadások kötetlen, élményszerű módon közelítik meg a fotótörténet elsőre száraznak tűnő témáit. Bemutatásra kerülnek különböző alkotók, alkotói koncepciók, miközben néhány „titokra” is fény derül. A száraz, lexikális ismeretek helyett a legnagyobb fotóművészek beszámolóin és a fotográfiai alkotófolyamat szépségén lesz a hangsúly.
Varga Gábor Ákos (1972) Budapesten élő fotóművész. 1999-ben végzett a Magyar Iparművészeti Egyetem fotográfia szakán, rövid ideig Berlinben és Strasbourgban is tanult ösztöndíjasként. Számos önálló kiállítása volt Budapesten, köztük a Trafó Galériában és a Mai Manó Házban. 2005-től a Budai Rajziskola fotó szakán óraadó tanár.
Az előadássorozat további alkalmai az alábbi időpontokban kerülnek megrendezésre:
november 11. 18.00
november 25. 18.00
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Előadás – október 28. Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
Az előadáson való részvétel az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
A kép forrása: ismeretlen fényképész felvétele Varga Gábor Ákos gyűjteményéből
Gyenis Tibor képző- és fotóművész You are here című könyve az elmúlt 20 év munkáiból válogat. A fotográfiákból valamint az egyedi faragással és véséssel módosított fotótárgyakból álló kötetet Baki Péter szerkesztette és Gerhes Gábor tervezte. A szépirodalmi bevezetőt Garaczi László írta. A könyvben szereplő mintegy 50 darab fotó a geometria és a tájkép viszonyának keresztmetszetében jött létre. Gyenis Tibor tájban végzett beavatkozásai, kihelyezett tárgyai, geometrikus megfontolások mentén hozzák létre a fotózás során létrejövő képeket. A felkasírozott fotók hordozóanyagának megfaragása, adott részeinek kimetszése, hasonló formai sajátosságok mentén jön létre.
A Fotóhónap 2020 részeként, a Mai Manó Ház Napfényműtermében egy kerekasztal-beszélgetés keretén belül kerül bemutatásra a kötet, amelyen Baki Péter (a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója), Gerhes Gábor (képzőművész, a kötet tervezője), Garaczi László (író, a You are here előszavának szerzője) és Gyenis Tibor képzőművész vesznek részt.
A fotóalbumot a könybemutató napján kedvezményes áron, 9.500,- Ft. helyett 6.000,- forintért lehet megvásárolni a Mai Manó Könyvesboltban.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Könyvbemutató – november 5. A programon való részvétel ingyenes.
A könyvbemutatón való részvétel és a kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
A Fotóhónap2020 keretein belül kerül megrendezésre Varga Gábor Ákos Inspiráló fotótörténet című előadássorozatának második része, melyen a századfordulótól egészen az 1950-es évekig tartó időszak kerül bemutatásra. Az előadás most is kötetlen, élményszerű módon közelíti meg a fotótörténet elsőre száraznak tűnő témáit. Bemutatásra kerülnek különböző alkotók, alkotói koncepciók, miközben néhány „titokra” is fény derül. A száraz, lexikális ismeretek helyett a legnagyobb fotóművészek beszámolóin és a fotográfiai alkotófolyamat szépségén lesz a hangsúly.
Varga Gábor Ákos (1972) Budapesten élő fotóművész. 1999-ben végzett a Magyar Iparművészeti Egyetem fotográfia szakán, rövid ideig Berlinben és Strasbourgban is tanult ösztöndíjasként. Számos önálló kiállítása volt Budapesten, köztük a Trafó Galériában és a Mai Manó Házban. 2005-től a Budai Rajziskola fotó szakán óraadó tanár.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Előadás – november 11. Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt, a megvásárolt jegy az adott napi előadásra érvényes. A megszokott kedvezmények ezúttal is igénybe vehetőek. Az előadássorozat harmadik és egyben utolsó alkalma 2020. november 25-én 18.00-kor kerül megrendezésre.
Az előadáson való részvétel az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
A kép forrása: ismeretlen fényképész felvétele Varga Gábor Ákos gyűjteményéből.
Robert Doisneau minden idők egyik legnépszerűbb francia fotográfusa, a humanista fotográfia képviselője. Ha Párizsban járunk, A csók a városháza előtt című képével úton-útfélen találkozhatunk: az ikonikus fotó naptárokon, táskákon, pólókon, hűtőmágneseken, kulcstartókon köszön vissza ránk. A fénykép elkészülte után közel negyven évvel nagy botrányt kavart, Doisneau egy nagy sajtóvisszhangot kapott perben elismerte, hogy a fényképet fizetett modellekkel készítette el. Vajon csorbított-e Doisneau életművének megítélésében a művész 1980-as évek végén zajló pere? Vagy éppenséggel rámutat arra az illuzionisztikus elképzelésünkre, miszerint a fotográfia a valóságot ábrázolja? Hogyan használta fel Doisneau a fotográfiát mint médiumot a valóság újrarendezésére, saját, különös világának megalkotására? A kiállításon Barta Edit esztéta, a tárlat koordinátora vezeti végig az érdeklődőket.
Barta Edit 2007-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar-esztétika szakon. 2013-2015 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója vezetőségi tagja és titkára. 2018 áprilisa óta a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház munkatársa, jelenleg a kiállítások koordinátora, és a Punkt online fotográfiai magazin szerkesztője.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – november 12. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.
A kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
Aktuális kiállításunk a Mai Manó Házban
A kiállítás megtekinthető:
2021. május 11. – 2021. június 6.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Barta Edit
Öt világkörüli út, 1 250 000 km repülőgépen, 325 000 negatív, 1637 riport. Az 1906-ban született magyar származású fotóriporter, Paul Almásy életműve kiemelkedő helyet foglal el a magyar és a francia fotótörténetben. Fotóriporterként szinte a világ összes országát bejárta – kivéve Mongóliát –, ami egy 1985-ös franciaországi kiállításának is a címe lett. Életművének kezelője jelenleg a berlini sajtófotó-archívum, azArchiv für Kunst und Geschichte, művei azonban számos művészeti köz- és magángyűjteményben is megtalálhatóak, mint aMagyar Fotográfiai Múzeumvagy a franciaországiNicéphore Niépce Múzeum. A Mai Manó Házban 2021 tavaszán a Magyar Fotográfiai Múzeum Paul Almásy-gyűjteményének egy részét láthatja a közönség.
Aktuális kiállításunk a PaperLab Galériában
A kiállítás megtekinthető:
2021. május 11. – 2021. június
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra
„Egy japán fizikus, Masanao Abe 1927-ben megfigyelőállomást épített a Fudzsi tanulmányozására. Közel tizenöt éven át filmezte és fényképezte a felhők mozgását a hegy körül. Célja a felhőket létrehozó, alakító és mozgató, láthatatlan légáramlatok vizsgálata volt.
Először akkor találkoztam Masanao Abe munkásságával, amikor a Cloud Studies (Felhőtanulmányok) című könyvemhez gyűjtöttem anyagot. Azonnal szemet szúrt, hogy képei és filmjei a tudományos dokumentumok pontosságát és világosságát komoly esztétikai minőséggel ötvözik. Abénak egyszerre sikerült előremozdítania a meteorológiai ismereteket, illetve módszereket, és folytatnia a hosszú tradíciót, amely a Szent Hegynek a saját környezetében való művészi értelmezéséről szól.
Bár a harmincas években világszerte sok meteorológus ismerte Abe munkáját, 1966-ban bekövetkezett halála után gyorsan feledésbe merült. Családja szívélyes meghívásának köszönhetően jutottam el Tokióba, hogy a saját archívumukban tanulmányozhassam Abe évtizedek óta háborítatlanul heverő dokumentumait. A kutatással nemcsak az volt a célom, hogy megértsem munkájának tudományos kontextusát, hanem hogy megvizsgáljam történeti, kulturális és esztétikai aspektusait is.”
Helmut Völter: The Movement of Clouds around Mount Fuji: Photographed and Filmed by Masanao Abe. Leipzig: Spector Books, 2016.
Látogatói információk (koronavírus)
Felhívjuk figyelmüket, hogy az aktuális kormányrendelet értelmében a Mai Manó Ház kiállításain és szakmai programjain, könyvesboltjában, szakkönyvtárában kizárólag az előírásoknak megfelelően maszkot viselő, a koronavírus elleni védettséget igazolni tudó személyek és a felügyeletük alatt lévő 18 év alatti kiskorúak, valamint három napnál nem régebbi, negatív PCR tesztet bemutatók vehetnek részt a megfelelő, másfél méteres szociális távolság betartása mellett.
A részletekről ide kattintva tájékozódhat.
Kedves Látogatóink,
a Mai Manó Ház május 23., vasárnap és május 24. hétfőn zárva tart. Május 25., keddtől a szokásos nyitvatartással várjuk vendégeinket.
Aktuális kiállításaink:
A képírás mestere: Paul Almásy
A kiállítás megtekinthető:
2021. május 11. – 2021. június 6.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Barta Edit
Öt világkörüli út, 1 250 000 km repülőgépen, 325 000 negatív, 1637 riport. Az 1906-ban született magyar származású fotóriporter, Paul Almásy életműve kiemelkedő helyet foglal el a magyar és a francia fotótörténetben. Fotóriporterként szinte a világ összes országát bejárta – kivéve Mongóliát –, ami egy 1985-ös franciaországi kiállításának is a címe lett. Életművének kezelője jelenleg a berlini sajtófotó-archívum, az Archiv für Kunst und Geschichte, művei azonban számos művészeti köz- és magángyűjteményben is megtalálhatóak, mint a Magyar Fotográfiai Múzeum vagy a franciaországi Nicéphore Niépce Múzeum. A Mai Manó Házban 2021 tavaszán a Magyar Fotográfiai Múzeum Paul Almásy-gyűjteményének egy részét láthatja a közönség.
Helmut Völter: Felhők a Fudzsi körül
A kiállítás megtekinthető:
2021. május 11. – 2021. június 20.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra
Egy japán fizikus, Masanao Abe 1927-ben megfigyelőállomást épített a Fudzsi tanulmányozására. Közel tizenöt éven át filmezte és fényképezte a felhők mozgását a hegy körül. Célja a felhőket létrehozó, alakító és mozgató, láthatatlan légáramlatok vizsgálata volt.
